Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)

1985-12-03 / 331. szám

1985. december 3., kedd Dunántúlt napló 3 A Pannónia ÁFÉSZ keretében Új üzem Kővágó- szoloson A pécsi Pannónia ÁFÉSZ az idei első háromnegyed évben a legjobb gazdasá­gi eredményszintet érte el a Baranya megyei fo­gyasztási és értékesítő szö­vetkezetek közül. Ez az eredményszint a 62 millió forintos nyers árbevételre számított 5 és fél millió forintos eredmény alapján 8,9 százalék, összehason­lításul: a megye fogyasz­tási szövetkezetei 4 mil­liárd 517 millió forintos nyers árbevételéből 134 millió forint a nyereség­eredmény, ez pedig egé­szen pontosan 2,96 száza­lék. A Pannóniánál az ál­landó gazdasági ötletek­kel, merész kezdeménye­zésekkel érték el ezt az elsőséget, s ennek a kez­deményező szellemnek most egy újabb megnyil­vánulása következik: de­cember 15-én Kővágósző­lősön megkezdi a terme­lést a szövetkezet mű­anyagüzeme. — Az üzem igen rövid idő alatt készült el — mondja Jángli Béla, a szövetkezet elnöke. — Má­jusban hoztuk létre, s most vége a próbaüzem­nek, december 15-én meg­kezdjük a folyamatos ter­melést. Polietilén granulá­tumból háromféle árut készítünk. Sima síkfóliából csomagolóanyagot, ezt például a hanglemezgyár, vagy a könyvkereskedelem vásárolja, mert egyszerű átlátszó, csupán a lemez­borító, s a könyv tisztasá­gát védi. Ezt az alapanya­got 60 centi szélességben állítjuk elő, s ebből köny- nyen szabható. A granulá­tum egészségügyi vizsgáz­tatása után az élelmiszer- ipar is használhatja majd ezt a síkfóliát húsáru vagy bármilyen élelmiszer gyors, higiénikus csomagolására. Másik termékünk a rek­lámszatyor. Megrendelőink kívánsága szerint festjük a síkfóliát, két színnyo­mással, így színes reklám- szöveget is rányomhatunk. Harmadik termékünk tu­lajdonképpen már termék- csoport: ipari csomagolás­ra szánt paplanzsák, egy végtelenített hengerforma. Ha a tárolandó anyagot — például tápot, műtrá­gyát — csővel belefúiják, akkor a táp vagy műtrá­gya saját súlyával feszíti szét a zsákot, s nem kell az elkötésére, hajtogatá­sára munkát fordítani. Az új üzemben száz­nyolc ember dolgozik majd, három műszakban. Egyelőre egy fóliafúvó gé­pünk van, de a jövő esz­tendő első negyedében már három fúvógéppel dolgozunk. A kész cikkek végleges formáját házi hegesztők géppel alakítják ki, még­pedig a beldolgozó háló­zat tagjai. Nekik a mun­kabéren felül az otthoni áramfogyasztásra, mosó­szerre rezsitérítést adnak, ezen kívül még a saját gépük használatáért is fi­zetnek. A próbaüzemelés idején a bedolgozók átla­gosan 3,5—4 ezer forintot kerestek havonta, aki pe­dig sokat dolgozott, az el­érte a 8, sőt néhányon a 12 ezer forintot is. Van egy saját folyama­tosan dolgozó üzemük is Szabadszentkirályon. Ott hat ember négy hegesztő­gépen állítja össze az áru végleges formáját. Jót tett az egyesülés A gyár új terméke az U—400-as mérőkészülék Építőipari oktatási központ Kaposvárott Képzés és átképzés olcsón, magas színvonalon Számos új tanfolyamot indítanak Nyereséges munka a HTG baranyai gyáraiban Átalakulóban a termékszerkezet Megállt az elvándorlás, nőtt a létszám Stabilizálódott a helyzet a volt Megyeszernél, új nevén: a Híradástechnikai Gépgyár pé­csi elektronikai gyáregységé­ben. A HTG-vel való január 1-i egyesülés megérte. Elegendő a munka, lekötve a 260 fős kol­lektíva kapacitása. A 99 milliós árbevételből várhatóan 7,5—8 milliós nyereséq születik. Októ­ber végén a 82 millió forintos értékesítésnél tartottak. Biztos, hogy idén már nem minimális nyereséggel számol az egykori meqyeszeres közösség. Sokan mentek el. mert nem bíztak az új gazdában, nem tudtak az új munkaterületükkel megbarátkozni, nem akartak más szakmát tanulni. Akik ma­radtak, nem bánták meg. Ugyanis a 15 százalékos bér- fejlesztés után jól alakulnak a fizetések. A forgácsolók eseté­ben a személyi órabér eléri a 30—32 forintot. Régen 21—23 formt között alakult. Kezd vonz­ereje lenni a gyárnak. Meg­állt az elvándorlás, nő a lét­szám. A fizikai dolgozók állo­mánya jelenleg 181 fős, A hagyományos termékszer­kezet, amely a mostani árbe­vételből még 62—64 milliós részt tesz ki, átalakul, nyereség- vonzata alig 2,5 millió forint. Jövőre már csak 28 millió fo­rint értékű egykori megyesze­res termékféleséget adnak el, a profilt mindinkább a HTG határozza meg. A profiltisztítás legerőteljesebb Mohácson, ahol a törzsgyár jóvoltából fel­tűnően javult a szerszámellá­tottság Pécsett, az Edison utcá­ban beindult a több milliós kor­szerűsítés. A hajdani gyenge­áramú termékek közül pillanat­nyilag csak a lépcsőházi vilá­gításkapcsoló, a fáziskimara­dást védő relé, a diszpécserköz­pont, a felcsengető, a kapute­lefon és a lakáskészülék ma­radt meg. További előállításuk­ra a siklósi kisüzem rendezke­dett be. Az egykori főtevékeny­séget jelentő erősáramú kap­csolószekrényekből is csak sze­rény tétel készül. A HTG-újdonságokat a fő­városi anyavállalat fejlesztette ki. Az elektronikai gyáregység alkatrészeket, részegységeket ad hozzájuk, Az együttműködés keretében Budapesten szerelik végtermékké például az autó­diagnosztikai mérőpadot, a kerékkiegyensúlyozó berende­zést. Eredmény, hogy a bara­nyai bedolgozókat végkibocsá­tásra is felkérték. Ez mondható el a kábeldobról, az autódiag­nosztikai műszerről, a dízelmo­torbeállító berendezésről, vala­mint a gépjármű villamossági mérőműszerről is. Elektronikai egységek, Így a vákuum im­pregnáló berendezés vezérlési részeinek baranyai kialakítását is tervezik. Az egykori megye­szeresek ebben a profilban vannak leginkább otthon, mint­hogy korábban hasonló gyártá­si feladatokat láttak el. Úgy tűnik, képesek megújulni, hisz az autódiagnosztikai mérőpad eletkronikai vezérlésének gyár­tását megkapták. Jövőre már a végkibocsátás is az elektro­nikai gyárban történhet. A továbblépés elsősorban attól függ, hogy jelentkezik-e még több műszerész és szak­munkás, főként forgácsoló, gépszerelő, géplakatos, he­gesztő. Megoldást jelenthet eb­ben a kérdésben, hogyha a meglévő villamos szerelvénye- zők egy része vállalja az át­képzést. Idén a szak- és beta­nított munkások száma elérhe­ti a 202-t. Sokat számít a mű­szaki állomány megerősítése, főként villamos- és gépészmér­nökökkel. Eddig tíz új diplo­más lépett be a céghez. Mű­ködik egy új technológiai cso­port, újjáalakult a műszaki osz­tály, létrehoztak egy hétfős meó-osztályt. Az utóbbi tagjai a gyártásközi műveleteket, a kereskedelmi áruk minőségét is ellenőrzik. Szervezik a gyárt­mányfejlesztési osztályt is, amely a HTG ugyanilyen fel­adatot ellátó osztályához kö­tődik. A pécsiek nem mondtak le a saját termékkifejlesztésről. Pil­lanatnyilag a számhívásos ka­putelefon prototípusán dolgoz­nak. Csuti J. Csökken az építőipar létszá­ma. A minőségi követelmények viszont megkövetelik, hogy az építőipari szervezetek mind több szakképzett, sőt, több szakmával rendelkező szakem­bert foglalkoztassanak. így a korábbiaknál is nagyobb a sze­repe a szakképzésnek, az át- és továbbképzésnek. Hogyan lehet biztosítani a szervezett képzést? Van cég, amely saját erőből igyekszik ezt megoldani. A többség vi­szont úgy veszi le válláról ezt a terhet, hogy igényeivel az ilyen tevékenységre szakosodott szervet keres fel. Kaposváron, a Dél-dunántúli Építőipari Ok­tatási Központ a baranyai épí­tőipari szervezetek ilyen irányú szakemberképzését, át- és to­vábbképzését is segíti. A debreceni és a szegedi mellett a kaposvári oktatási központ a harmadik ilyen épí­tőipari körzeti bázis az ország­ban. Majd 90 szerződött tag- szervezet igényeit keltik fel, il­letve elégítik ki, és 400 szer­vezettel — vállalatokkal, kuta­tó és szervező intézetekkel, központokkal — tartanak rend­szeres kapcsolatot. Több mint egy éve a SÁÉV Somogyép Épületfenntartó és Szolgáltató leányvállalatához tartozva, a korábbiaknál is jobb feltételek­kel, tehát eredményesebben végzik tevékenységüket. Huszár Dezső, a Dél-Dunán­túli Építőipari Oktatási Köz­pont vezetője sorolja, hogy az építőipar előtt álló feladatok­ban mennyiben tudják segíteni a tagszervezeteket: — A leányvállalatoknak az oktatási központ működésével kapcsolatos távlati tervei és el­képzelései is arra irányulnak, hogy az oktatás magas színvo­nalon és gazdaságosan — te­hát minél olcsóbban — történ­jék a jövőben is, a beiskolázó vállalatok megelégedésére. Mivel egyre több az eszközigé­nyes, tehát az elméletinél jó­val költségesebb tanfolyam, ezek szervezésében is minden­képpen előnyös az anyagi fel­tételeket biztosító leányvállalat a hátunk mögött. Commodore-64 típusú szá­mítógépeket vásároltak, ezzel lehetővé vált a számítógépes alapozó haladó, vezetői tanfo­lyamaik önálló szervezése, így olcsóbbak a részvételi díjaik, mint a gépkölcsönbérleti díjak esetében voltak. Basic oktató programokat, mágneslemeze­ket, software felhasználói se­gédletet és Commodore szem­léltető tablókat is beszereztek a számítógépes tanfolyamok­hoz. A KPE tanfolyamokhoz is vásároltak különféle gépeket, berendezéseket. A közeljövő­ben új hegesztőszakmunkás minősítő bázist alakítanak ki a leányvállalat új telephelyén. (Ilyen Kaposváron kívül Miskol­con és Esztergomban is lesz.) Az elmúlt évben 27, idén már eddig 32 tanfolyamot szervez­tek. Idén és a jövő évben is új tanfolyamokat indítanak, hogy az építőipari szervezetek szak­emberképzését mind több szak­területen biztosíthassák. Az új típusú motorfűrészkezelő kép­zésükön a sikeres vizsgát tett hallgatók országos érvényű bi­zonyítványt kapnak, ami dön­tésre és gallyazásra egyaránt feljogosítja őket. Megszervezik a közép- majd a felsőfokú szállításvezetői tanfolyamot. Már beindult az első csoport­nak az új középfokú anyag- gazdálkodói oktatás, ismét megkezdték az építőipari ké­pesített kalkulátori képzést. A Kaposgép által gyártott KCR és UNIRAK típusú gépekre is ké­peznek kezelőket, a szerkezet- tani előadásokra a gépek konstruktőreit is meghívják. Új tanfolyamként szervezik a képesített árszakértői, a KPE újraminősítő, a művezetőképző (magas- és mélyépítőknek, asz­talosoknak), a könnyű- és ne­hézgépkezelő és a tűzvédelmi megbízott tanfolyamokat. Indul az épületszobrász szakmunkás, a hegesztő-szakmunkásképző és -minősítő, a KPE csőhegesz­tő, szerelő és KPE vezető tan­folyam, indítják a bádogos és tetőfedő szakmunkás képzést. Az új vállalati formára való át­állás, a műszaki előírások, a közgazdasági szabályozók fe­szítettebb követelményrendsze­rének érvényesülését segíti elő az építőipari szervezetek veze­tőinek indított vezetői készség- fejlesztő tréning tanfolyam is. M. L. „Ketten maradtunk...” A vándorköszörűs Aprócska ember a vándor- köszörűs, alig több 150 centi­nél, dehát kis kézi masinája se nagy, amivel idestova harminc éve, 16 éves kora óta járja Ba­ranyát. Lábával lefogja az ap­ró állványt, baljával forgatja, jobbjával meg a kést tartja, többnyire — de nem kizárólag — merőlegesen, „míg sodrát nem kap”, aztán finomítja az élt, majd kaszakőn feni, végül még bőrszíjon is simítja. Nagybátyjával, Horváth Fe­renccel együtt „uralják" emígy vándormódra Baranyát. Nagy­bátyja taligaszerű, „önjáró” szerszámával Sásd környékén, Komló, Mágocs, Bikái vidékén jár, Pápai Gáspár meg más­felé. Mondják: egy-két bádo­gost leszámítva már csak ők ketten maradtak e vidék ván­doriparosai. — Nehéz-e a vándorélet? — Nehéz, de szép. Apámtól tanultam Mecsekpölöskén. Ezt tudom, ebbe éltem bele ma­gam, nem is tudnék mást el­képzelni. — Hol, merre jár? — Mikor hogy. Elmegyek busszal például Hosszúhetény- be, aztán másnap vagy vissza- mék, ha van még tennivaló, vagy tovább Martonfára, Szi­lágyra, Berkesére. Szombaton a Kertvárosban jártam, hol­napután Szigetvárra megyek. Nyáron nem sok a munka, de ilyenkor kell a kés, jönnek a disznóvágások. Konyháknak, ét­termeknek, iskoláknak is dol­gozok, a hentesek is hoznak kést. Mindent megcsinálok, aminek éle van, kést, ollót, húsdarálót is. — Házról házra? . . . — Faluhelyen csak bekiáltok, s ha van munka, behívnak. Ál­talában szívesen fogadnak, de azért udvariasan kell ajánl­kozni, kérdezni. Városi házak­ban bizalmatlanabbak. Van úgy, hogy megmutatom a ké­seket, van úgy, hogy ez a rossz, mert esetleg megijednek. Viszek magammal engedély­másolatot is és számlát is adok. Az apró pécsi műhelybe ve­vő érkezik; pörög, szikrát vet a kéttenyérnyi kő, hamar elké­szül a bicska, a vadászkés. A műhelynél alig nagyobb konyhában sokan vannak. Nagy a család, ráadásul fát készül­nek hordani Árpádtetőn. Pá­pai Gáspárnak nyolc gyereke van: Károly, Zoltán, Anna, Ma­rika, László, Ferenc, Gyula, Jó­zsef. A szakmát egyébként Laci folytatja majd. Varga J. %v.v.v.v.%v.%v/.v.v.v/.v.v.v.v.v//.v/.v/.v/.v.v,v.vAv.v/.v.v/Jv/.v.',/.v.v.i.<.M.V.V.,.<.<.t» Enyhíthető a szakembergond

Next

/
Thumbnails
Contents