Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-20 / 348. szám
1985. december 20., péntek Dunántúli napló Diploma után öt énnel Strasser Péter „Mindig tanár akartam lenni" Átformáltam az igényeimet... Amikor egy végzős átveszi diplomáját, tele van elképzelésekkel, vágyakkal, tervekkel. Célokat tűz maga elé, hogy mit szeretne elérni szakmailag, életszínvonalban, magánéletben. S az induláskor elképzelt célokhoz sokszor időt is tűzünk magunk elé: öt év alatt ezt szeretném elérni, tíz év alatt azt, s így tovább. Most induló sorozatunkban különböző szakmák olyan képviselőivel beszélgetünk, akik öt éve végeztek, harminc, vagy majdnem harmincévesek. Mire jut egy fiatal értelmiségi harmincéves korára, s vannak-e jelentős eltérések e szempontból egy-egy hivatás művelői között? Elsőként két fiatal tanárt kerestem meg. Takács Mihály Az Apáczai Csere János Nevelési Központ 2-es iskolájának irodájában Strasser Péter és Takács Mihály ül velem szemben; mindketten 1980-ban végeztek a Tanárképző Főiskolán. Huszonkilenc évesek, ez az első munkahelyük. Strasser Péter matematika—fizika szakos és - elég szokatlan ez ilyen rövid idő alatt - három éve igazgatóhelyettes. Takács Mihály történelmet és oroszt tanít, s egy hatodikos osztály osztályfőnöke. — Mindig is tanár akartam lenni — kezdi Strasser Péter -, s így az elején nemigen gondoltam arra, hogy mit lehet elérni, örültem, hogy van állásom a városban, s taníthatom mindkét szakot. Számomra a legfőbb, s ez nagyon fontos a szakmai siker szempontjából, hogy a gyerekek körében mit tudok elérni. S ehhez nemcsak arra van szükség, hogy az ember jó kapcsolatban legyen a diákjaival, hanem elengedhetetlen a nagyfokú szakmai biztonság. Ugyanakkor tudtam azt is, hogy o kudarcélményektől nem szabad megcsö- mörleni — ezeket megpróbáltam magamban föloldani. Strasser Péter egy nagyon fontos dolgot, a szakmai biztonságot emlegette. Ez azonban hosszú távon csak úgy őrizhető meg, ha valaki lépést tud tartani a legújabb eredményekkel, ismeri az új szakirodalmat. S ehhez nem kevés idő kell. Régi probléma már ez: jut-e elegendő ideje egy gyakorló tanárnak erre. No és persze az sem utolsó szempont, hogy jut-e elegendő pénze a szakirodalom megvásárlására. Egyelőre még igen, hangzott a válasz, de az idő egyre kevesebb. A tanítással, korrepetálással, egyéb iskolai teendőkkel átlag napi nyolc óra elmegy, s a maradék szabadidő már olyan kicsire zsugorodik, hogy még annak sem elegendő, akinek nincs családja. Takács Mihály is hasonlókat tud magáról mondani, nek: sem voltak soha kétségei afelől, hogy milyen pályát válasz- szón.- Pályázat útján kerültünk ide — mondja —, s azért is ment simán a dolog, mert az iskola akkor alakuló tantestületébe minden pályázó férfita- nárt fölvettek, úgyhogy nálunk kedvezőbb a férfiak és nők aránya, mint a legtöbb iskolában. Egy frissen alakuló tanári karba bekerülni egészen más: itt végül is minden olyan lett, amilyenné mi tettük. Szakmai célkitűzésem az volt, hogy még az egyetemen is elvégzem a történelem szakot. Erre eddig nem került sor, de még nem mondtam le róla. A történelmet szeretem igazán tanítani, de a valódi, maximális sikerélményt nem annyira az órák jelentik, sokkal inkább a szakkörök. Azt hiszem, ez érthető is, hiszen egy osztályban az érdeklődés megoszlik. Az viszont nagyon jó érzés, hogy olyan tanítványok, akik má- elvégezték az általánost, időnként visszajárnak s beülnek egy-egy órára. Bármilyen hihetetlen, ilyen is előfordul néha .. . Hogy az érdeklődésre terelődött a szó, ezzel kapcsolatban mindketten ugyanarra a jelenségre figyeltek föl: sok tanuló egyáltalán nem saját egyéni érdeklődése szerint viszonyul a tantárgyakhoz, hanem elsősorban azt nézi, hogy mi kell az általa választott következő iskolába. Az érdeklődést háttérbe szorítja az érdek. A tanári hivatáshoz pedig hozzátartozik, hogy rátaláljanak minden gyerek érdeklődési területére, s ezt lehetőség szerint ki is használják. S ők ketten ezt meg is próbálják. A tanítást hivatásnak tekintik, s a mondás is azt tartja, hogy boldog és elégedett ember az, akinek mindennapjait olyan munka tölti ki, amit szeret. De vajon mit mutat az érem másik oldala? Azaz hogyan, milyen életszínvonalon lehet ebből megélni, s egyáltalán mennyi pénzből élnek havonta? Mert azt mindjárt tisztáztuk,_hogy a tanári hivatás - és a család - mellett ezen a pályán nemigen van lehetőség jól jövedelmező mellékfoglalkozást űzni. — Mindegyikünk tudta, hogy mi vár rá ezen a pályán, ez tudatosan vállalt dolog - válaszolt először Strasser Péter. — Választásunkban a hivatásszeretet volt az első. Én abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy már kezdettől volt egy lakásunk - ez ugye egyáltalán nem jellemző —, természetesen a család révén, nem pedig önerőből. Ez tehát egy ritka szerencse. Nős vagyok, van két gyerekem, a lakást fönn kell tartani, s az egész családnak meg kell élnie. Négyen összesen kilencezer forintból élünk havonta. Mint már szó volt róla, a szakkönyveket azért meg tudom venni, de természetesen át kellett formálnom az igényeimet. Kocsink — ezek után természetesen — nincs; moziba és színházba egyelőre a gyerekek miatt nemigen tudunk járni. A nagyobb utazások egy ideig kizártnak tekinthetők, de az a szerencse, hogy nekem is, Misinek is a turisztika a hobbink, s erre kiváló lehetőséget kínál maga a Nevelési Központ. Tehát gyakorlatilag a nyaralás is a gyerekekkel, mármint a diákokkal együtt történik. És Takács Mihály? — Én egymagám élek albérletben, nőtlen vagyok, nem kell gyerekekről gondoskodnom. Négyezer nyolcszáz forintos fizetésemből ezerháromszáz az albérlet. Az előbb hallottakhoz képest szinte nevetségesen sok az a pénz, akiből egymagámnak kell csupán megélnem, ám nevetségesen kevés ahhoz, hogy valaha is lakást vegyek belőle. Mik akkor az esélyeim egy önálló lakásra, ami minden ember számára a minimum lenne? Az egyik vidéken tanítani és szolgálati lakásban élni, a másik pedig ugyanaz a reménytelen szalmaszál, ami már sokunknak eszébe jutott, s némileg megmosolyogni való: a lottó és a totó. Az is igaz, hogy az elmúlt öt évben a kezdéshez számítva megduplázódott a fizetésünk, de meg kell mondanom, hogy az első évekbe1’ reggelim és vacsorám tej volt. — Most már keresünk any- nyit - veszi át a szót kollégája -, hogy elfogadható szinten megéljünk, de életszínvonalunk persze hagy még maga után némi kívánnivalót. — Ami pedig az elégedettséget illeti - fejezi be Takács Mihály —, az az emberi kapcsolatokra és a szakmai dolgokra vonatkozik. Mi továbbra is tanítani akarunk, de úgy látjuk, hogy amikor valakinél a pályaelhagyás kerül szóba, ott két roppant fontos dolog közül kell választani: vagy a szakma, vagy a család jobb megélhetésének biztosítása. Dücső Csilla Ha csoki, akkor legyen Kiikori és Kolkoda! Gyermekek a gyermekekért Úttörők szolidaritási megmozdulása Nem rövidtávú kampányról van szó, hanem folyamatos akcióról, melyet a CIMEA felhívására hirdetett meg a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa, „Gyermekek a gyermekekért" elnevezéssel. E szolidaritási akció célja a hazai és külföldi veszélyeztetett és hátrányos helyzetű, nélkülöző gyermekek megsegítése. A CIMEA, a Gyermek- és Ifjúsági Mozgalmak Nemzetközi Bizottságának főtitkára, Molnári Sándor, az akcióról tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a világon naponta 40—50 ezer gyermek hal éhen, s csaknem hatszázmillióan éheznek. Ázsiában évente nyolcmillió gyermek hal meg ötéves kora előtt, Afrikában minden ötödik gyermek az egyéves kort sem éri meg az alultápláltság miatt. E területeken a legsúlyosabb a helyzet, de sajnos más országokban is találunk számos veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermeket, így Magyarországon is. A DÍVSZ gyermekszervezetének az az álláspontja, hogy szükség van minden olyan erőre, szervezetek és egyének ösz- szefogásóra, amelynek segítségével támogatni tudjuk a rászorulókat. A CIMEA felhívásához csatlakozó Magyar Úttörők Szövetsége a „Gyermekek a gyermekekért" jelszó alatt olyan folyamatos mozgalmat szeretne kibontakoztatni, amelyben központi szerepet kapnak az úttörőcsapatokban születő kezdeményezések — innen is a szolidaritási akció neve. Magyarországon, s így Baranyában is ez a mozgalom karácsony tóján kezdődik. Ez esetben nem arról van szó, hogy a gyerekek befizetnek valamit a szolidaritási alapra, ellenkezőleg, e mozgalomnak sikerült olyan formát találni, amiben minden gyerek, az is, aki segít, örömét leli. Ez az akció biztosítja a gyermekek számára is a cselekvés lehetőségét; formájában nem válik sem a gyerekek, sem a felnőttek körében visszatetszést keltő pénzgyűjtési akcióvá; a folyamatosan képződő pénzalap biztosítja, hogy a hazai és a külföldi gyermekek számára gyors és folyamatos legyen a segítség- nyújtáss s végül az iskolások tájékoztatást kapnak a pénzösszegek felhasználásáról is. Ennek az akciónak a lényege, hogy nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket — így intézmények, iskolák, úttörőcsapatok képviselőit — arra kérik, hogy amikor valamilyen alkalomból meg szeretnék ajándékozni a tanulókat, az úttörőszolidaritási akció termékeit vásárolják meg. Ezekkel örömet szereznek a tanulóknak is, s ilyen módon képződik majd a szolidaritási alap. Sőt, hogyha nagyobb tételben vásárolnak ezekből a termékekből, egy mellékelt levélben javaslatot is tehetnek a pénz felhasználására — tehát például indítványozhatják, hogy a befolyt ősz- szeget egyik vagy másik nevelőotthon javára fordítsák. S végül nyilván mindenkit érdekel, mik is ezek a kiemelt, e célra készült termékek? A TRIÁL üzleteiben lehet megvásárolni a „Gyermekek a gyermekekért" akció emblémájával ellátott trikókat. A rajtuk szereplő embléma védett, gyártójuk, o Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár trikónként 3 forintot fizet be a szolidaritási alapra. A másik termék maga az embléma, amit a Dohánybolt Vállalat trafikokon keresztül hoz forgalomba. Ezekhez az öntapadós matricákhoz január 1-től a városi úttörőelnökségeknél ,is hozzá lehet jutni. Minden hanglemezt forgalmazó üzletben karácsony táján megjelenik az Eszményi— Heilig—Dévényi „Három kívánság" című lemeze. A lemez borítóján az akció emblémája mellett egy sorsolási szelvény is szerepel. A szelvény beküldői közül választják majd ki a Magyar Televízió gyermeknapi műsorának résztvevőit. S még három termék: a filmszínházakban a MOKÉP terjesztésében e hónapban már kapható lesz a „Házibuli” című film női főszereplőjével és persze az emblémával egy poszternaptár; a Szerencsi Csokoládégyár a Kukori és Kotkoda mesecsokoládékat változatlan minőségben és változatlan áron bocsátja az akció rendelkezésére; a Pannónia Filmstúdió filmkölcsönzőkön keresztül ingyen vetítteti a gyermekeknek a Szaffi és a Vük című filmeket. Az ötforintos belépőjegyeket a vetítő intézmények vagy az úttörőcsapatok fizethetik be a szolidaritási alapra. Várhatóan még további termékekkel bővül az akció köre, így más édességekre, írószerekre is rákerül az embléma. A gyártó cégek minden egyes megvásárolt termék után hozzájárulnak a pénzalaphoz. Tehát a gyerekek egymást segítő mozgalma karácsony körül indul, s mindenki, aki ezután például édességet vásárol, gondoljon orra, ha azt a bizonyosat veszi, ezzel nemcsak önmagának szerez örömet, hanem segít más, ismeretlen gyerekeken is. D. Cs. Újítok es feltalálok Baranya megyei köre Megújulni! Ez a nagy parancs szorítja most gazdaságunkat, iparáganként és üzemenként egyaránt. Persze, ez a parancs érvényes volt a korábbi években, évtizedekben is, ma azonban sürgetőbb, mint valaha. Ebben a munkában nemcsak azoknak jut szerep, akik hivatásuk, munkakörük szerint kötelesek a fejlesztéseken, a technológia korszerűsítésén gondolkodni, hanem minden dolgozónak, hiszen a munkafolyamatok során bárkinek támadhat hasznosítható ötlete, hogyan lehetne azt jobban, ésszerűbben, hatékonyabban, más fogásokat és módszereket alkalmazva eredményesebben, gazdaságosabban végezni. Ezt a célt szolgálja az újítók mozgalma, amely éppen ezekben a nehezebb időszakokban nemhogy a fellendülés, hanem a stagnálás állapotában van. Az okok között jó néhány hátráltató körülményt lehet felsorolni, kezdve a mozgalom üzemi szintű szervezettségének hiányosságaitól az újítási javaslatok elbírálásának és bevezetésének hosz- szadalmasságáig, sőt, talán az újítási dijak kevéssé ösztönző voltáig. Mindezeken felül is van két olyan ok, amely az újítási mozgalom fellendülését hátráltatja. Az egyik az, hogy ugyan a statisztikák számontartják megyei és országos szinten is, hányán adtak be újítást és hányat, mennyi volt ebből az elfogadott és a bevezetett, de olyan adat, hogy az újítások mekkora gazdasági hasznot hoztak, arról nincs, csak vállalati szinten. A statisztika például kimutatja, Baranyában 1980-tól 1984-ig bezárólag, öt év alatt 25 193 újító 17 956 javaslatot nyújtott be, ebből 10 896-ot fogadtak el és 9884- et vezettek be, de hogy ez mennyit ér, arról sajnos nincs adat. Pedig ilyen számadás hasznos, mozgósító erejű lenne az egész mozgalom számára. Mint ahogy mozgósító erejű az újítók számára azoknál a vállalatoknál, ahol ezt a mozgalmat nagyon komolyan veszik és jól szervezik. Mint például a Mecseki Szénbányáknál, a MÉV-nél, a Sopiana Gépgyárban vagy a Pécsi Hőerőműnél. Ez utóbbinál, hogy csak egyet emeljünk ki, a most befejeződő tervciklus alatt a 323 bevezetett újítás 10 476 000 forint eredményt hozott, ebből az idei év 11 hónapja alatt a 49 bevezetett újítás több mint 4,6 millió forintot. A másik ok is legalább olyan kerékkötője az újítómozgalom előrehaladásának, mint az előbb említett. Máig megoldatlan az újítók, feltalálók igazi érdekvédelme, méginkább az, hogy tevékenységük buktatói közt egymásra találhassanak gondjaikban. Vállalati, méginkább üzemi keretek között ennek a kényelmesség lehet az akadálya, de akadhatnak olyan problémák, amelyek szélesebb körben tanulsággal szolgálhatnak, túllépve a munkahelyi kereteket. A kapcsolat- tartás, egy fórum azt is elősegíthetné, hogy a mozgalom szervezésének, az eljárási folyamat felgyorsításának jó példáit elleshessék egymástól, megbeszélhessék a nagyobb horderejű ötletek megvalósítását, alkotói energiát takaríthassanak meg azzal, ne olyanon törjék a fejüket, amelyet már a szomszédban megoldottak, csak át kellene venni és hasznosítani. S bár erre sincs központi adat, minden bizonynyal nagyon rosszul állunk a több helyen is felhasználható újítások elterjesztésében. A másodikként említett hátráltató ok felszámolása érdekében valami már elkezdődött az Iparjogvédelmi Kamara és a szakszervezetek összefogásában. Budapesten már sikeresen működik az újítók és feltalálók köre, ahol a foglalkozások során a résztvevők tájékoztatást és segítséget kapnak az újításokra és találmányokra vonatkozó szabályokról, megismerik a tanulságos bírósági eseteket, ötletbörzéken szerezhetnek közvetlen tapasztalatokat másutt is alkalmazható megoldásokról, módszerekről, egymásra találhatnak különböző szakmák alkotó készségű képviselői. Budapest után vidéken először Baranyában próbálják megalakítani az újítók és feltalálók megyei körét. S bár az alakuló ülést már az ősszel megtartották, a meghívott újítókat, feltalálókat kissé készületlenül érte ez a lehetőség. Első tanácskozásukon csak abban állapodhattak meg, hogy 1986 elején megtartandó következő ülésükre mindenki igyekszik ötleteket gyűjteni, milyen programot határozzanak meg a nagy reményekre jogosító kör tartalmi munkájának beindítására. D. I. A PAB-pályázat dijai Tudományos pályázatot hirdetett 1984—85-re a Pécsi Akadémiai Bizottság a dél-dunántúli szakemberek, kutatók számára. A pályázat díjait teqnap adta át dr. Flerkó Béla professzor, akadémikus, a PAB elnöke. 23 dolgozat érkezett be, közülük kiemelt díjat egy, első díjat 8, II. díjat 11, III. díjat 3 pályamunka érdemelt ki. Kiemelt díjat vehetett át dr. Hohmann Jenő, Nagy Gyula, Somogyi Csaba, dr. Hadobás Béla. Valamennyien a Mecseki Érc- bányászati Vállalatnál dolgoznak. Pályamunkájuk címe: Mechanizólt elemzőrendszer technológiai oldatok kloridtartalmának megható rozása.
