Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-19 / 347. szám
HALÁLOZÁS PÉCSI ARANYKAPU VÁSÁR Aranykagu Vásár Pécs, Szalai András úti parkolóban NYITVA: DECEMBER 4-23-IG NAPONTA 9-18 ÓRÁIG LAKÁSINGATLAN Félkész ikerház sürgősen eladó. Érdeklődni: Illés Sándor, Szentlő- rinc, Nefelejcs u. 2/A., IV. emelet, vagy Tóth Ferenc, Hunyadi u. 33. Felállítható garázsnak hely kiadó. Nagyvárad utca 18. __________________ H arkányi, 2 szobás üdülő, 200-as telekkel eladó. Telefon: 313-104, este 5—7 óráig.________ 2 szintes családi ház, tavaszi ' beköltözéssel eladó. Pécs, Magyar- ürögi út 44. Telefon: 16-065, este vagy hét- végén. 2,5 szobás, Szalai A. úti, 10/B., VI/24., szövetkezeti lakásom kevés OTP-vel, 3,5 szobásra cserélném, sok OTP-vel, csak történelmi belvárosban. Sima csere. ____________________ E ladó szép, csendes környezetben, Almáske- resztúron, Fő u. 46. szám alatti ház, kert, melléképülettel. Sürgősen eladó egy családi ház, kétszintes, csere is létrejöhet. Helye: Pécs, Mólom, Kis utca 14. Érdeklődni: ugyanott.________________ Eladó Budapesten, XI. kerület, Szabados S. utcai, I. emeleti, 50 m2- es, szövetkezeti lakás. Érdeklődni: Szabadszentkirály, Hársfa utco 22.________________ E ladó 2 szobás, összkomfortos, kertes, ga- rázsos családi ház. Dobó István u. 7. sz. Üdültetésre és vendéglátásra alkaolmas 5 szobás családi nyaraló Boglárlellén, fő út mellett, víztől 5 percre eladó. Pécs, Ráczváros 7. Azonnal beköltözhető kétszobás, első emeleti, 54 m2-es, Építők úti lakás eladó. — Telefon: 13-092.____________________ E ladó kis családi ház. Felújított, beköltözhető. Érdeklődni: Pécs, Somogyi B. u. 6. sz. fszt. 37. Cziglerék. Középkorú házaspár külön bejáratú szoba- konyhás vagy szobát, konyha- és fürdőszobahasználattal keres al- •bérletbe. Kizárólag a belvárosban, esetleg Uránvárosban. ,,Januári költözés’’ jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Családi ház 1240 m2 telekkel kedvezményesen eladó. 1240 m2 házhely is eladó. Érdeklődni: Vasas II., Bencze J. u. 21.________________ T églaépületben lévő 2 szoba, komfortos, kertes lakás garázzsal eladó. Érdeklődni: Szent- lőrinc. Zrínyi u. 4. Kozármisleny, Újtelepen 312 n-öl zártkert lakható új épülettel eladó. Kút, villany, betonút van. Érdeklődni: Pécs, Brassó u. 1-, délután. (Kovácstelep) Eladó 2000 m2 kertészkedésre alkalmás szántó öntözési lehetőséggel Pécsváradon. Érdeklődni: Pécs, Rákóczi út 51. fszt._________________ P écsváradon olcsón eladó falusi ház 400 n-öl területtel, állattartásra alkalmas melléképülettel, hideg-meleg víz van. Érdeklődni: hétvégeken Pécsvárad, Zen- gővárkonyi u. 5. Eladó harkányi Tenkes Társasüdülőben lévő 2 szobás, I. emeleti összkomfortos üdülőrészem, teljesen berendezve. Megtekinthető: a gondnoknőnél. Dr. Cserne János, Szeged, Tolbu- hin magánút 46. Megvételre keresünk Budapesttől távolsági busszal elérhető, hegyi faluban olcsó kis házat. Marton László, Budapest, 1033, Harrer Pál u. 10. X. 56. Telefon: 885-623. 180 000 kp -f részletre pécsi lakásmegoldást keresek. Kovács László- né, 7625 Pécs, Ady E. u. 85. ___________________ B alatonmáriafürdőn 200 n-öles sortelken 4 szobás, berendezett nyaraló eladó. —Érdeklődni: a 406-411-es telefonon, vagy ,,Vízparti 139055" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Villányhoz 10 km-re, II- locskán 2000 n-öl kert, 85 százalékban kész, lakható kétszobás családi házzal, melléképületekkel 250 ezer Ft-ért eladó. Víz, villany van. ,,ösz 137884" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Azonnali beköltözéssel eladó belvárosi, udvari, 2 szintes összkomfortos családi ház kis kerttel. — Érdeklődni: mindennap 5 óra után. Tel.: 28-712. Közületnek 2 szoba összkomfortos, bútorozott lakás Uránvárosban kiadó. ,,Buszmegállónál 137872" jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. 634 m2 telken 3 szobás, összkomfortos, gará- zsos, összközműves, engedélyezett emeletráépítéssel ház eladó. Budapest XX., Mikszáth K. u. 51. Hétvégeken, ünnepnapokon 285-456- os telefon. Kétszintes családi ház eladó. Mohács, Fáskert u. 11.____________________ Garázst bérelnék Kodály Z. utca vagy Kertvárosban az Uitz B. u. környékén. Hahn László, Kodály Z. u. 19/A. Cserdi szőlőhegyen eladó 1 szoba-konyhás családi ház, mellékhelyiség, pince, kert közelben van. Érdeklődni: Cserdi szőlőhegy 56. Peti Ernőnénél. Nagykozár, Bogádi u. 9., 3 szobás családi ház eladó. ____________________ H arkányban emeletes, 4 szoba-hallos nyaraló berendezéssel és hőtárolós kályha fűtéssel eladó. ,,1,5 millió” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._______________ E lcserélném Szliven környékén lévő 2 szobás, nagyerkélyes tanácsi lakásomat 1,5 szobás tanácsira. Körösi Csorna S. u. előnyben. Telefon: 21-809, 16 óra után. Elcserélném 54 m2-es főállású, gondnoki, komfortos lakásomat szoba, konyha, fürdőszobás lakásra vagy kis házrészre. Szabadság u. 35. sz. Sásdon, Fáy András u. 33. II. em. 9. sz. alatti kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: mindennap 16 óra után. Elcserélnénk 2,5 szobás, 70 m2-es szövetkezeti lakásunkat bármilyen kettő kisebbre. Telefon: 17-200 vagy „Különbö- zetben egyezség" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A makártetői Vögyirét dűlőben eladó 204 n-öl szőlő-gyümölcsös. Érdeklődni: Endresz Gy. u. 9. Házfelügyelőnél. Eladó Szilágyon szoba- konyhás ház kis kerttel. Érdeklődni: Pécs, Tolbuhin út 231. ADAS — VÉTEL Ló és csikó eladó. Töt- tös, Hunyadi út 30. Papp____________________ D iesel ARO 4X4, nyitott, új ponyvával, 1987-ig műszakizva eladó. Érdeklődni: bármikor. Walter József, Sárok, Kossuth u. 85. CT-s, 1300-as Volkswagen, friss műszakival eladó. Telefon: 21-676, 17 órától.________________ V ideomagnó — Akai VS 6 EG, új, négyfejes — eladó. Telefon: 17-830, 17 óra után. Sürgősen eladó Yamaha SF—400 Iba néz Artist szólógitárok, Ibanez Flanger, Boss torzító. Érdeklődni: Tóth Ferenc, Szentlőrinc, Hunyadi u. 33. 16 óra után._____________________ Z SOLNAY régi, hibát- lan dísztárgyat vennék. „GYŰJTEMÉNYT IS 138134” jeligére a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. Megkímélt Trabant Combit, Wartburgot vennék 4 évesig. Telefon: 16-901. 18 óra után. Kertészetbe alkalmas, nagyméretű kazán haláleset miatt eladó. Pécsvárad, Jókai M. u. 12. Kátainé. Garanciális Super Color színes tv-t cserélnék U-s rendszámú Dáciára. ,,Ráfizetek, 1985" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pécs, illetve környékén 300 n-ölig építési telket vennék. ,,Víz, villany” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Eladó pécsi 230 JT-öl telken új családi ház 116 m2 alapterületű, 3 szintes -r 130 m2 alapterületű gazdasági épülettel. Irányár: 2,6 millió forint. ,, Pécsi lakást beszámítok" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 270 n-öl szőlő, új tégla hétvégi házzal a Makártetőn kilátással c Magyarüröqi útra eladó. Érdeklődni: Pécs, Fábián B. u. 30/A. Telefon: 19-614, 18 óra után. _______________ P écs-Vasas I., Búzakalász u. 9. sz. alatti 2 szoba összkomfortos családi ház udvarral eladó. Cserkúti csárdához közel, 26-os busszal megközelíthető, 200 n-öl szőlő, pince épülettel, sürgősen eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: 16-055-ös telefonon, bármikor. Dácia, felújított motor alkatrészek eladók. Érdeklődni: Mohács, Szt. István u. 25/A. Karácsonyi vásár! Magnók, színes televíziók, CB-készülékek, rádiók, hangfalak. ,,Aladdin" Műszaki Bolt, Pécs, Szigeti út 51. ______________ E ladó baromfitenyésztéshez 2 darab 5 ezer kai. ventillátor, 20 darab 60 literes önetető, 20 darab tojató láda. nyolclyukú. Rick Pál, Pécs III. . kér., Felső- ürög, Darázs dűlő 8. Figyeleml 60 fajta külföldi és hazai nemesített különleges kerti növények magvaiból rendelhet utánvéttel. Kérjen díjtalan árjegyzéket. Cím: Antal József, Borsfa, Zrínyi u. 136. 8885 ________________ N émetjuhász kiskutyák eladók. Pécs, Nagyár- pád, Kemény Zs. u. 63. Skoda 105-ös eladó, PK-s, elsőkézből, csak 28 ezer km-rel. Érdeklődni: délelőtt és vasárnap, Jakabhegyi út 38. sz. Midi Hi-Fi-torony, SHARP, 100 wattos, automata, programkere- sős, tangenciális lemezjátszóval, vámkezelten eladó. Sásd, Rákóczi u. 10. Telefon: Sásd 120. ARO 320/D 4x4, 2~J éves eladó. Érdeklődni: Táncsics M. u. 68., az esti órákban. Eladó villanytűzhely, villanybojler. Érdeklődni: 31-089-es telefonon, 17 óra után. VEGYES Pianinót bérelnék júliusig „Kisdiák" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó a Tolbuhin út 121. számú családi ház beköltözhetően (2 szoba, előszoba, konyha, mellékhelyiségek, szu- terén), 600 -öl telken. Érdeklődni lehet: Lovászné, Tolbuhin út 125. sz. ________________ K isméretű lakás a pécsi belvárosban, Széchenyi térnél eladó. „Komfortos" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Balatonfenyevesen társasüdülőnek is hasznosítható nyaraló eladó. „Nyár" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Családi ház eladó. Kozármisleny (újfaluban), Ady E. u. 2.____________ B uzsákon 4 szoba-hallos családi ház, 3 km- re Csisztafürdőn étkezde. igényesnek eladó. Cím: Horváth István, 8695 Buzsák, József A. u. 23. Karácsonyfavásár, helyszíni kiválasztás. Szöcske u. 14. sz. 17-es busz- végállomástól 50 m-re. Hízó eladó. Dobó I. u. 7. PÉCSI ARANYKAPU VÁSÁR Fregoli műanyagból, fából 180 Ft-tól + szerelés, panelfúrás, szög- belövés. Megrendelhető a 11-166-os telefo- non: Várhelyi.___________ Fülbevaló — belövés, 198 Ft-os reklám egységáron. Nagy választék! Sallai u. 36.____________ T EHERTAXI RENDELÉS 54-897 Matematikából, fizikából, egyetemi és főiskolai felvételire, intenzív előkészítést vállalok. Telefon: 19-962. Lakásomon mindennemű telefonügyeletet vállalok. Telefon: 14-184. Kisiparosnál vagy maszeknál munkát vállalna fiatal nő. Idős, beteg személy ápolását is vállalom. „Ápolónő" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérem. bútorszállítás. KÖLTÖZTETÉS, árengedménnyel. Telefon: 23-308. Harmónia Társkereső 8105 Várpalota, Pf. 25. Kérje díjtalan tájékoztatónkat. Korrepetálás 1—6-ig matematikából, magyarból. — Telefon: 30-788. TEHERTAXI Földmunkát, új kutak és régiek ásását, felújítását, tisztítását közületnek is vállalom garanciával. Tóth Pál Antal, Pécs, Landler J. u. 1., kútásó kisiparos. Eladó nutria kulibunda, sarkiróka kucsma prémmel, nerc kucsma. Telefon: 19-804. ____________ Ó rás vérnyomásmérő eladó. Érdeklődni: a 12-289-es telefonon, délelőtt._________________ T H-s 1200-as Lada és a Melinda utcai garázssoron garázs eladó. Érdeklődni: 19—20 óráig, 7—12 óráig, 21-től egész nap. Izabella u. 6., II. 5. Gulyás. Új gázkályha eladó. Érdeklődni: csak ma. Pécs, Bartók B. u. 56. Csepel 344 teherautó és MTZ 50-es traktor eladó. Szilágy, Iskola út 8. sz. Multicar billencs, üzem- képtelen, motor nélkül, 400x300-as beépíthető vaskeret 2 darab, Nysa 4 éves 3 év műszakival eladó. Görcsöny, Dózsa u. 27. Telefon: 72-493.___________________ 54-es új irhakabát igényesnek eladó. Fülemüle u. 17/1. Lada Combi eladó. Volksvyagent beszámí- tok. Tel.: 16-533._______ H ajdú Bio szuperautomata mosógép jó állapotban eladó. Pécs, 23-865-ös telefon. A PÉCSVARADI ÁFÉSZ 2. SZ. VAS-MŰSZAKI BOLTJÁBAN • lapradiátorok, • acéllemez radiátorok és kazánok különböző méretekben ír?.”«) kaphatok w EZEN KÍVÜL BŐSÉGES KARÁCSONYI ARUVALASZTÉKKAL VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. EXPRESS MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Candida (este 7 órakor) Mikszáth-bérlet. HANGVERSENY POTE aula: Ált. isk. bérlet. II. ösz- szevont hangversenye (16.30 és 18.00 órakor). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Csillagok, csillagrendszerek (15.30). FILM Petőfi: Hamupipőke (3). Segítség, felszarvaztak (5, 7). Kossuth: Karate lengyel módra (10, 12). Hamupipőke (2, 4). Az elefántember (6, n9). Park: A félhold árnyékában (f4). Karate lengyel módra (f7). Rákóczi: E. T. (5). Fekete Gyémánt: A Sárga rózsa visszatér (6). Jószerencsét: Koldus és királyfi (4, 6). Mohács: Nyomás, utána (6, 3). Komló, Zrínyi: A házibuli folytatódik (4, 6, 8). Szigetvár: A kő fia (6). Haragban a világgal (8). Siklós: A titokzatos övezet (7). Harkány: Yerma (7). Boly: Nyomozás egy öngyilkosság ügyében (7). Du- naszekcsö: A tűz háborúja (7). Pécsvárad: Az elveszett frigyláda fosztogatói (7). Sásd: Az élet muzsikája (7). Sellye: Megfelelő ember kényes feladatra (7). Szentlőrinc: Süsü, a sáikány (7). Villány: Felebarát-nőm (7). Beremend: Észter- lánc (6). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO Kb. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Köznapi ügyeink. 8.30: Karvezetők. 9.26: Népi zene. 9.45: Beethoven-kánonok. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Labirintus. 10.50: A Strauss-család szerzeményeiből. 11.41: Történet a szerelemről és a halálról. Rádiójáték. 12.45: Meghívó a Szovjet Tudomány és Kultúra Házába. 13.00: Zenekari muzsika. 13.40: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót. 14.10: A magyar széppróza századai. 14.25: Zenei Tükör. 15.00: Versek. 15.26: Romantikus kamarazene. 16.05: Révkalauz. 17.00: Vizsgálatok nyomában. Riport. 17.25: Reflektorfényben egy operaária. 17.57: Munkásutánpótlás. 18.07: Filmzene. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: Embermesék. 20.15: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 21.13: Lavotta János verbunkosaiból. 21.30: Hitbéli dolgokról. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kapcsoljuk a 6- os stúdiót. Kb. 23.30: Szimfonikus táncok. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nóták. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. 12.10: Fúvószene. 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: Énekeltem én; Tóth Antalné. 12.45: Palóc népdalkörök énekelnek. 13.05: Ncsztalgiahullám. 14.00: Tárogatómuzsika. 14.15: Idősebbek hullámhosszán. 15.05: Tudományos könyvespolc. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Jelenlét. Riport. 16.00: Találkozás a stúdióban. 17.05: David Matthews bigbandje játszik. 17.30: Tanakodó. 18.30: Slágerlista. 19.05: Operettkedvelőknek. 20.03: A Poptarisznya dalaiból. 21.05: Közkívánatra. 23.20: Gyulai Gaál János szerzeményeiből. 23.50: Nóták. 0.15: Éjfél után. HARMADIK MŰSOR 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Puc- cuni operáiból. 10.00: Kamaramuzsika. Közben: 10.10: Felhívjuk a figyelmet. 10.45: A kamaramuzsika folytatása. 11.28: Berlioz: Rómeó és Júlia — drámai szimfónia. 13.05: Kabul ma, 1364-ben. 13.35: Madrigálok. 14.00: Zenekari muzsika. 15.00: Pophullám. 16.30: Kamarazene. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Népzene sztereóban. 18.00: Rádióhangversenyekről. 18.30: Az MR román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Kamarazene korabeli hangszereken. 19.45: Holnap közvetítjük. 20.20: Kilátó. 21.05: Operatörténeti érdekességek. 21.52: Keith Jarrett triója dzsessz-örökzöldeket játszik. 22.40: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Bédekker. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8.55; Tévétorna. 9.00: Oroszul beszélünk. 9.20: Golgota. Szovjet filmsorozat. 10.35: Izlandi pehelyrécék. NSZK dokumentumfilm. 11.15: Bruckner: III. (d moll) szimfónia. 12.15: Iskolatévé. A hírekben hallottuk, a tévében láttuk. Osztályfőnöki óra az ált. isk. 7—8. oszt. és a középiskola I. oszt. 12.45: Képújság. 14.45: Éneklő ifjúság. 14.55: Szórakaténusz. 15.10: Kamera. 15.43. Műsorismertetés. 15.45: Hírek. 15.50: A sogun-örök- ség. Angol filmsorozat. 16.55: Perpetuum mobile. 17.30: Képújság. 17.35: Tévébörze. 17.40: Telesport. Mexikó '86. Bemutatjuk csoportellenfeleinket. 18.05: Dunamenti képek. 18.20: Tájak, városok, emberek. 18.45: Száz híres festmény. Angol rövidfilm. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Villanyvonat. Tévéfiim. 21.25: Hírháttér. Nézetek, vélemények közérdekű kérdésekről. 22.15: Unokáink is látni fogják. —■ De hogy látja ön? 22.55: Tv-híradó 3. 23.05: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 18.13: Műsorismertetés. 18.15: Képújság. 18.20: Betegség vagy állapot. — II/2. rész: A cukorbeteg életmódja. 18.55: Turizmus ’85. Portugália. 19.25: Hangverseny a kastélyban. Csehszlovák film. 20.00: Periszkóp. A külpolitikai szerkesztőség katonapolitikai műsora. 20.30: Junkang barlang templomai. Kínai kisfilm. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Reklám. 21.20: Dietrich Fischer- Dieskau énekel. - V/1. rész. 21.55. Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.35: Videooldalak. 16.45: Mindannyian a hóra — riport. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Hidegmeleg — sorozat gyerekeknek. 18.15: A Nobel-díjak odaítélése 1985-ben — művelődési riport. 18.45: Szórakoztató adás. 19.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Színkép — politikai magazin. 21.05: Vetélkedő. 22.05: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.05: Hírek. 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Ifjúsági képernyő. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A TASZSZ-nak engedélye van közölni — filmsorozat. 21.00: Hírek. 21.05: Művészeti est. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk, HOPP ISTVÁN műszerész, életének 49. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása december 20-án, pénteken 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük I Magyar Nemzeti Bank. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JUHÁSZ SZILVESZTER tésenfai lakos 62 éves korában elhunyt. Temetése december 20-án 10.30 órakor lesz a siklósi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy BUZÁSSY LÁSZLÓ dombóvári lakos december 13-án elhuny. Temetése december 20-án 2 órakor lesz az újdombóvári temetőben. A gyászoló család. Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy szerető férjem és édes- cpánk, FEHÉR GYÖRGY (Péter), 48 éves görcsönyj lakos váratlanul elhunyt. Temetése december 20-án, pénteken 14 órakor lesz a görcsönyi temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHMALCZ JANOSNÉ Centner Teréz, volt dárdai születésű, életének 86. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 23-án fél 1 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászolják: férje, fiai, menyei, unokái és dédunokája. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, KESZTHELYI GÉZANÉ Baráth Erzsébet hamvasztás utáni búcsúztatása december 23-án 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, édesapám, apósom, GAJDON DEZSŐ MÉV-nyugdijas, életének 58. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése december 23-án 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy neretett fiam, férjem, édesapánk, testvérünk, apósunk és kedves rokonunk, KOVÁCS JÓZSEF 50 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése december 20-án fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, KOZMA IMRE temetésén részt vettek. Külön köszönetét mondunk a parkettás brigádnak, a Fürj utcai és a Hajdú Gy. utca 7. sz. ház lakóinak, kedves rokonoknak, barátainknak. A gyászoló Kozma és Szente család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BOHN JANOS gyódi lakos temetésén részt vettek, virágokkal és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, STEIBLER BÁLINT temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, az utca lakóinak, szomszédoknak, volt falubelieknek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, szántó József búcsúztatásán részt vettek és jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni iygekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk rokonoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, OZV. MOLNÁR JANOSNÉ temetésén megjelentek és koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, a volt munkatársaknak, a DéLVIéP dolgozóinak, a Rigópusztai Szociális Otthon dolgozóinak, a nagypeterdi Általános Iskola 1/B és a 6/A osztályos tanulóinak és tanárainak és mindazoknak, akik szeretett férjemet és egyetlen gyermekünket, LUSEK LÁSZLÓT utolsó útjára elkísérték, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és szülei. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága férjem, EÖTVÖS JÓZSEF temetésén részt vettek, fájdalmunkat koszorúk, virágok és táviratok küldésével enyhíteni igyekeztek. Külön köszönettel tartozunk a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat vezetőségének és dolgozóinak a nagy segítségért és a szép búcsúztatásért, a Pécsi Áfész vezetőségének, dolgozóinak segítségéért, a Petőfi utcai iskola tanári karának és a 6/A osztály tanulóinak. Gyászoló felesége és két fia. Eladó Balatonfenyves, Német L. u. 24. sz. alatti 2,5 szobás, hallos családi ház melléképületekkel. Azonnal beköltözhetően, üdülőnek is alkalmas. Érdeklődni: mindennap a helyszínen. Török Ferencnél. Eladnám 2 szobás kertvárosi, szövetkezeti lakásomat OTP-átválla- lással. Érdeklődni: Körösi Cs. S. u. 6/A. fszt. 8. vagy a 23-166-os telefonon. Karácsonyra legszebb ajándék egy fehér mini törpe uszkárkölyök. Kutyakozmetika. Alkotmány u. 24. Telefon: 20-539. ____________________ E lveszett december 12- én este Buksi nevű fekete színű spaniel szuka kiskutyám a Megyeri út és a Vas G. u. körüli térségben. A becsületes megtaláló vagy nyomravezető jutalomban részesül. Dobák Pálné, József A. u. 45/B. I. emelet 5. 17 óra után. ZJ-s frsz. Skoda 100-as reális áron eladó. Érdeklődni: 14.30 órától, Pécs, Vadász u. 18. Eladó Toshiba távirányítású vámkezelt deck, Videoton rádióerősítő 2 hangfallal, állvány. Érdeklődni: a 16-099-es telefonon. Elveszett december 12- én fekete óriás snauzer kan kutyánk. Értesítést a 30-223-as vagy o 12-454-es telefonon kérünk. A SIKLÓSI VÁROSI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA eladásra kínál 2 db 74 nr alapterületű, 3,5 szobás, összkomfortos lakást az Iskola utcai lakótelepen. BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁSÉRT a Városi Tanács V. B. hatósági osztályát, Siklós, Kossuth tér 1. sz., telefon: Siklós 8 kérjük felkeresni. Pécsi szövetkezet felvételre keres műszaki vezetőt FELTÉTELEK: ♦ felsőfokú műszaki végzettség, ♦ legalább 5 éves vezetői gyakorlat. JELENTKEZESEKET: a Dunántúli Napló hirdetőirodájába kérjük „SOKOLDALÚ” jeligére. Dolgozókat felvesznek ÉRETTSÉGIZETT fiatalok! Felvételre keresünk olyan fiatalokat, akik gondozónői pályára készülnek. Intézetünkben töltött egyéves munkaviszony után munka melletti gondozó- nöképző iskolába való jelentkezését támogatjuk. Nővérszálláson bentlakást biztosítunk. Jelentkezés: levélben, részletes önéletrajzzal az alábbi címre. Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézete, 1022 Budapest II. kerület, Lóczy L. u. 3. szám (2478) NÉMET nyelvtudással, adminisztrációs gyakorlattal rendelkező munkaerőt idegenforgalmi területre felveszünk. „Intézmény” jeligére a Hunyadi úti hirdletőbe. (3263) BARANYA Megyei Fodrászipari Szövetkezet felvesz statisztikus-bérszámfejtőt. Jelentkezni: Pécs, Hőgyes Endre u. 26. (065160/B) A PÉCSI Távfűtő Vállalat belső ellenőrt keres legalább 5 éves gyakorlattal, felsőfokú iskolai végzettséggel vagy mérlegképes könyvelői szakvizsgával. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Pécs, Tüzér u. 18—20. szám alatt, a személyzeti osztályon. (065170/B) A KOHÁSZATI Alapanyag-előkészi- tö Közös Vállalat felvételt hirdet 1 hidraulikához értő, autószerelői munkakörbe. Jelentkezés: a telep vezetőjénél, Pécs, Légszeszgyár u. 30. (065167/B) ÉRETTSÉGIZETT gépírót — rövidített munkaidővel is — felveszünk iskolatitkári teendők ellátására. Jelentkezni lehet: a helyszínen, 1. sz. Gyakorló Iskola, Pécs, Alkotmány u. 38. (3317) A NAGY Lajos Gimnázium 1986. január 1-től takarítót felvesz. Jelentkezés: a gazdasági irodában. Cím: Pécs, Széchenyi tér 11. (3311) A MECSEKI Kultúrpark felvételre keres asztalost, vízvezeték-szerelőt, villanyszerelőt és lakatos szakmunkást. Érdeklődni lehet: a vidámparkirodában 8—16 óráig. (3310)