Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-19 / 347. szám
© Dunántúli napló 1985. december 19., csütörtök Az Innovációs Alap törekvései Az egyesület közvetít, raktároz, javíttat Elmozdultunk, a szó szoros értelmében. Azt mondhatjuk, hogy ma már nem hiánycikk a mozgáskorlátozott emberek számára nélkülözhetetlen tolókocsi, vagy kerekesszék. Bár tény, hogy a forgalomban lévő kocsik döntő többsége a harminc-negyven évvel ezelőtti modellek alapján készült. A segédeszközök gyártásával foglalkozó vállalatok azonban ma már formatervezőkkel dolgoznak, s követelmény az is, hogy a tolókocsi ne csupán funkciót töltsön be, ami önmagában rendkívül fontos, de tetszetős, kényelmes, többféleképpen használható legyen. Az már remélhetőleg ismert, hogy a tolókocsit az illetékes kórházakban, szakrendelőkben vényre írják fel, és a térítési díj a kocsi maximált fogyasztói árának tíz százaléka. Nézzük: mit kínálnak a gyártók? A Gyógyászati Segédeszközök Gyárának új típusai könnyű anyagokból, műanyagból, alumíniumcsőből készültek, s erényük a könnyen mozgathatóság, s az, hogy szinte össze lehet csomagolni a járművet. A B—4200 jelű például kiemelhető kar és háttámlával, és ugyancsak kiemelhető lábtartóval készül, amely nagysága, illetve magassága állítható. A mostani modellek egyelőre 41 centiméter szélességűek, a testesebb személyeknek jövőre gyártják az ennél szélesebb változatot, amelynek dönthető és magasított lesz a háttámlája, és várható más kényelemfokozó változtatás is. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a közelmúltban hozta létre az Innovációs Alapját a Volán vállalatok és más társadalmi szervezetek anyagi támogatásával, és elsőrangú feladatának teSORSTÁRSAK ION ÉS I PÉCSI TV rehbbilitdciús FÓRUM kinti olyan gyógyászati segédeszközök fejlesztését, illetve gyártásának szervezését, amelyek sokoldalú segítséget tudnak nyújtani a mozgáskorlátozott emberek számára. A közelmúltban jelent meg kiadványuk, amely többek között speciális tolókocsikat ajánl a sorstársak figyelmébe. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet műszerészképző tanműhelyében például az ismert MT típusú tolókocsik egykezes változatát fejlesztették ki, valamint készítenek szétszedhető, autóba pakolható könnyű kocsit is. Újdonságuk a betűzhető asztalka, amely két tartócsövével a kocsi vázához illeszthető és könnyen kiemelhető. Egyszerű segítség az étkezésben, írásban, kézimunkában. Az Innovációs Alap további terve, a külföldön már használatos lépcsőn járó kocsik meghonosítása, illetve fejlesztése. Az pedig már a beszerzés- ben-ellátásban lényeges segítség, amit a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete vállal: két éve közvetít a tagtársak között. Átveszi a már nem használatos tolókocsikat, a patronáló brigádok segítenek az esetleges javításokban. Ha szűk körben is, de már ismert az egyesület tevékenysége, szakorvosok is irányítanak hozzájuk tolókocsira várókat. Az egyesület ugyanis térítés nélkül és gyorsan képes teljesíteni az igényeket. Egyébként a várakozási idő több hét. Jelentős az is, hogy segíteni tud az egyedi elvárások teljesítésében. A pécsi Mechanikai Laboratórium és a Hőerőmű Vállalat szakemberei saját terveik alapján készítettek már személyre szabott kocsikat a baranyai tagtársaknak. G. M. A képünkön látható újfajta tolószék négy fiatal nyugatnémet formatervező módszeres kutatómunkája alapján készült. Ezt a modellt használója kedve szerint variálhatja, sőt át is alakíthatja, ha idővel ez szükségessé válik. Fiatalabbak számára éppúgy használható, mint idősebbek számára. Voltaképpen épiiöszekrény- elv alapján készült, tehát valamennyi alkatrésze kombinálható. Félkézzel összecsukható, szétnyitható, „zsugorított” állapotában egyszerűen az autóvezető melletti ülésére helyezhető, és minden középkategóriájú gépkocsi csomagterében is elfér. Az ülésszegmenseket az egyéni igényeknek megfelelően lehet variálni, kis- és nagy kereket tetszés szerint lehet elöl vagy hátul felszerelni. Gondoltak arra is, hogy a karfák magassága, valamint a lábtartó helyzete nagyon egyszerűen szabályozható legyen. A szerkesztőség postájából E Lehet jelentkezni Idősek napközi otthona Pécs-Vasason Húsz személyes idősek napközi otthonát létesít Pécs M. Város Tanácsa decemberben a Vasas l-i művelődési házban. A Doktor Sándor Művelődési Házzal kötendő együttműködési megállapodás alapján az idősek napközi otthona közösen működne a DO- ZSO-nyugdíjasok 'klubjával. Az idősek napközi otthona nappali gondozást, étkezést biztosít az igénybevevők részére. Felvételét az az idős, kivételesen indokolt esetben az a 18. éven felüli személy kérheti, aki kora, egészségi állapota miatt saját ellátásra csak részben képes és felvételét szociális helyzete is indokolja. A felvételi kérelmet a Pécs M. Város Tanácsa V. B. Hivatala egészségügyi osztályánál (Pécs, Kossuth tér 1-3. sz.) kell leadni. A kérelemben fel kell tüntetni a név és lakcím mellett a kérelmező tartásra köteles hozzátartozóit is. Csatolni kell keresetre, nyugdíja, jövedelemre vonatkozó, valamint körzeti orvosi igazolásokat is. A gondozás igénybevételéért díjat kell fizetni. Az intézmény napi kétszeri étkezést biztosit. Az ebédet a Barátság étterem szállítja, a reggelit a napközi otthon állítja elő. Amennyiben hetente csak munkanapon van étkeztetés, akkor az alábbi napi térítési díjak figyelembevételével állapítják meg a havi gondozási díj legmagasabb összegét: - csak ebéd 13 forint; reggeli és ebéd 16 forint; ebéd és uzsonna 20 forint. Az a személy, aki étkezést nem vesz igénybe, fenntartási hozzájárulás címén legfeljebb havi 150 forint gondozási díj fizetésére kötelezhető. A gondozási díjat az összes körülmény gondos mérlegelésével állapítják meg. Az a személy, akinek keresete, jövedelme az özvegyi nyugellátás — külön jogszabályban meghatározott — legkisebb mértékét nem haladja meg, nem fizet gondozási díjat. Ha házastársak együtt részesülnek gondozásban és közülük csak az egyiknek van jövedelme, akkor a jövedelemmel rendelkező személy a saját gondozási díjának megfizetése után megmaradó jövedelméből a másik személy után is kötelezhető gondozási díj fizetésére. Az idősek napközi otthona csak a hét munkanapjain üzemel, nyitvatartási ideje naponta 8-tól 17 óráig. » Mire ügyeljünk az antennavásárláskor? II jobb vételért Az antenna megvásárlásakor azt is meg kell mondani, milyen típusú, kivitelű legyen. A kereskedelemben két alaptípus - a Yagi (ejtsd: jagi) és a síkreflektorfalas vevőantenna — kapható. A választást elsősorban a megkívánt antennanyereség adja meg. Ez egy (decibelben kifejezett) viszonyszám, amely arra utal, hogy a szóban lévő antenna az egyszerű dipólusantennához képest a vételi kapcsokon hányszor nagyobb jelszintet biztosít. Vagyis, az adóhoz közeli helyeken kisebb, a tá- volabbiakon nagyobb nyereségű antenna szükségeltetik. A nagyobb nyereségnek azonban ára van: nagyobb költségeket, nagyobb méreteket, nagyobb szélellenállást jelent, körültekintőbb felszerelést igényel. Tehát nem érdemes mindenáron nagy nyereségű antennára törekedni: a túl nagy jelszinttel a vevőkészülék úgysem tud mit kezdeni, azt amúgy is automatikusan leszabályozza. Az más kérdés, ha egyéb szempontok is felmerülnek: a nagyobb nyereségű antenna irányhatása is jobb, így ennélfogva a környező tereptárgyakról, épületekről visszaverődő hullámok ellen is nagyobb védelmet nyújt. Márpedig a sokszor igen zavaró reflexió, szellemkép okozója a reflektált hullámok vétele. Vagyis olyan vételi helyen, ahol a terepviszonyok, beépítettség, stb, miatt reflexióra kell számítani, nem a nagy jelszint elérése, hanem a reflexió „kivédése" miatt válhat szükségessé nagy nyereségű vevőantenna használata. Ennek eldöntését azonban célszerű szakemberre bízni. Tölösi Péter Vezetéknélküli Távközlési Felügyelőség Az Állami Biztosító „József Attila” szocialista brigádja rendszeresen őrjáratot szervez Pécsett. Tapasztalataikból — felvételeikből közreadunk néhányat: A Vak Bottyán és a Szőlő utca sarkán lévő szemétrakásról közölt képért Koszkár-dijat kapott a brigád. Azóta a Dunántúli Naplóban is visszatértünk az illegális lerakóra, de sajnos a helyzet változatlan. Annak ellenére, hogy a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat elszállítja, most is felgyülemlett a kidobott háztartási és kerti szemét. A Kun Béla téri — toronyháznál —- a játszótérre tavasszal hat padot helyeztek ki. Ebből gyorsan eltűnt három. Hosszabb idő óta a megmaradtokból kettőt a bekerített játszótéren kapunak használnak, a harmadik összetörve hever a kerítés mellett. A felnőtteknek nincs ülőhely, a homokozó melletti ülőhelyekről pedig a falécek is hiányoznak. Már jeleztük az előző hónapokban, hogy a 10-es autóbusz Megyeri út—Athinay úti megállójának közepén egy szemetes konténer van, a le- és felszállók csak mellette tudnak elmenni, de a leülőknek sem kellemes a két pad közötti szemetes konténer. Nyáron, de még most is bűzlik. Jogi tanácsadó Kovács T. olvasónk kérdezi, hogy a termelőszövetkezetben eltöltött tagsági időt a munkaviszonyban töltött idő számításánál figyelembe lehet-e venni? A 17/1979. (XII. 1.) MŰM. sz. rendelei 12. § (1) bekezdésének előírása szerint a munka- viszonyban töltött idő számításánál figyelembe kell venni a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagként eltöltött azokat az éveket, amelyeket a társadalombiztosítási szabályok szerint a nyugdíj megállapítása szempontjából szolgálati időként figyelembe vésznek, úgyszintén az ipari szövetkezeti tagság időtartamát is, kivéve a bedolgozóként eltöltött időt, amennyiben beszámítását jogszabály nem teszi lehetővé. L. Gy. kérdése, hogy átképzési támogatás kinek a részére jár? A 8/1985. (VII). 1.) ÁBMH számú rendelet 1. §-a értelmében átképzési támogatás állapítható meg a munkaviszonyban, munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszonyban, bedolgozói munkaviszonyban vagy bedolgozói szövetkezeti tagsági viszonyban álló dolgozó részére, ha a) korábbi munkaköre megszüntetése miatt új munkakörbe került, vagy b) szakképzettsége megszerzését követő első - az átképzés feltételével létrejött - munkaviszonya nem a képzettségének megfelelő és a lakóhelye szerint illetékes munkaerőközvetítő szerv igazolja, hogy jelentkezését követő három hónapon belül képzettségének megfelelő foglalkoztatási lehetőséget lakóhelyén, illetőleg a napi ingázási körzeten belül részére biztosítani nem tudott, vagy c) munkaköre az elektroni- záció következtében átképzést igénylő módon megváltozott, vagy d) a megyei tanács végrehajtó bizottságának munkaügyi feladatokat ellátó szak- igazgatási szerve által hiányszakmának minősített, vagy az elektronizációhoz kapcsolódó munkakörbe került. ' A munkáltatón (szövetkezeten) belüli átképzés esetén csak abban az esetben állapítható meg támogatás, ha az átképzés a) a termékek, a gyártás- technológia vagy a munkáltató tevékenységének lényeges változásával kapcsolatbon a szakmai és munkaköri összetételben szükségessé váló változások miatt, vagy b) az elektronizáció széles körű bevezetése vagy kiterjesztése. miatt válik szükségessé. A támogatás biztosításának feltétele, hogy a dolgozó a munkáltatóval kötött írásbeli megállapodás szerinti átképzést vállalja. Nagy l-né bedolgozóként dolgozik. Anyag átvétele miatt ment a munkáltatójához. E közben baleset érte. Kérdése, hogy e baleset lehet-e üzemi baleset? A 3/1975. (VI. 14.) SZOT Szab. 94. § (2) bekezdésének meghatározása szerint üzemi baleset az a baleset, amely a bedolgozót a munka teljesítésének a helyéről a munka (anyag) átvételének, illetőleg a termék átadásának a helyére menet vagy onnan visszamenet érte. Ha a munka teljesítésének a helye a munkáltatóval kötött megállapodás szerint nem a bedolgozó személyi igazolványába bejegyzett lakásán van, üzemi baleset az a baleset is, amely a bedolgozót lakásáról a munka teljesítésének, a munka (anyag) átvételének, illetőleg a termék átadásának a helyére vagy onnan visszamenet érte. Új típusú, kényelmes, mozgatható tolókocsik