Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-15 / 343. szám
Magyarországon és talán Európában is először üngolnabörböl női díuattaskak B efejeződött egy kísérlet, az újító bebizonyította, hogy amit kitalált, annak sikere van, mindenkinek tetszik, most már a nagyvállalat különböző osztályainak a feladata, hogy ebből üzlet is legyen. Az újdonság — angolnabőr női táska. Ezekben a napokban a Konzum Áruház kirakatait böngészőknek feltűnik egy dekoratív női táska, amelynek dísze a különleges bőrbetét. Találgatják, vajon mi lehet, de angolnára senki sem tippel. Pedig ez az első elkészült és kereskedelemben is kapható példányok egyike. Az egész 1983-ban kezdődött. Az történt, hogy Krul- ler Jánosnak, a Pécsi Hunor Kesztyű- és Bőrdíszmű Vállalat egyik művezetőjének—, aki eredetileg tímár és megszállottja a bőrös szakmának — a barátja (szintén egykori tímár) nyáron a Balatonon egy hajóutazás alkalmával meglátott egy hölgynél egy igen különleges bőrtáskát. Szakértő szeme hiába nézte, nem tudott rájönni milyen bőr is az. Végül megkérdezte és az amerikai turistahölgy válasza meglepő volt: angolnabőr. Ezt elmesélte Kruller Jánosnak, akinek fejében azonnal megszületett az ötlet, ki kell próbálni. A Balatoni Halgazdaságtól szerzett nyúzott angolnabőrt először otthon, házilagos körülmények között kikészítette. Az eredmény őt is meglepte, különleges szépségű, finom bőrt kapott. Ekkor indította meg a kísérletet gyári körülmények között és a vállalat 1983. március 30-án szerződést kötött vele az új bőrféleségből készült termékek kísérletezésére. Az elmúlt két év során fokozatosan tökéletesedtek a feldolgozási eljárások, mind szebb és szebb termékek születtek. Az idei Pécsi Ipari Vásáron kiállított mintadarabok osztatlan sikert arattak. Az angolnabőr- táskák híre és egy példány eljutott Hollandiába, ahonnan legy nagykereskedő azonnal azt kérdezte telefonon a gyártól: hány ezer darabot tudnának küldeni? (Az első kísérleti széria száz darab volt.) A kísérletsorozat most év végére befejeződött. Az új termék szép, biztos piaca lenne. Azonban hogy ez valóban üzletté váljon, alapanyagot előállító biztos háttér kellene. ígéret van, ha sikerül valóban nagyobb tételben jó minőségű angolnabőrt nyerni, hódító útjára indulhatna az angolna divattáska. Magyarországon először készült ilyen bőrből ez a termék és az eddigi még Európában sem jelent meg piacon az angolna, mint női táska. S. Zs. Fürdőkád helyett Hygiénia Csak januárban érkezik újabb szállítmány Kevés a szánkó idén Jövőre újabb — Eszkimó — Hpusl" gyári- az Iskolabúl-or- és Sportszergyár Alacsonyabb fűtőértékű gáz csökkentett díj November 1-től számláz a DDGáz Ismert, hogy november 1-től csökkentett fűtőértékű földgázt szolgáltatnak a Szánk—Baja— Pécs vezetékhálózaton. Az eddig kapott földgáz fűtőértéke 35 MJ/köbméter. Az utóbbi években megnövekedett igények, valamint a termelés bővítésében szinte kimerült tartalékok miatt az alföldi kis mezők eddig felhasználatlan gázait keverik a rendszerbe. A november 1-től szolgáltatott földgáz fűtőértéke a szánk— baja—pécsi vezetéken 32 MJ/ köbméter, a megengedett eltérés plusz-mínusz öt százalék. A dél-dunántúli megyék hetvennyolcezer fogyasztóját elsősorban érintő kérdés: hogyan számolják a csökkentett fűtőértékű gáz díját? A legfontosabb: a fűtőérték csökkenésével arányosan csökken az egy köbméternyi gáz fogyasztói óra. Az Országos Anyag- és Árhivatol elfogadta a DDGáz javaslatát, és a korábbi 2,99 forint/köbméter fogyasztói ár helyett 2,73 forintban határozta meg a november 1-től szolgáltatott gáz árát. A hivatalos közlemény november 25-én jelent meg, amelynek értelmében december 1-től kell az alacsonyabb díjszabást alkalmazni. A DDGáz azonban a fogyasztók érdekében méltányosan döntött: a vállalati eredmény terhére november 1-től számlázzák az alacsonyabb díjszabást. Mit jelent ez? Ismert, hogy a gázórákat kéthavonta — leolvasói körzetenként váltakozóan páros vagy páratlan hónapban olvassák le. A novemberi leolvasásról a számlát az újabb leolvasáskor, azaz januárban, a decemberi leolvasásról természetszerűen februárban kapják meg a fogyasztók. Ezért a nov. 1-től alkalmazott alacsonyabb díj a januári, illetve februári kézbesítésű számlában jelentkezik először. Tájékoztatásul elmondjuk még, hogy mindez nem érinti az átalánydíjas fogyasztókai, akiknél nincs mérőóra felszerelve, így a fogyasztástól függetlenül meghatározott összeget fizetnek, amelyet a szobák száma és a tűzhely típusa határoz meg. A huszonnyolcezer pécsi fogyasztó fele fizet átalánydíjat. G. M. Beteget, ápolót kímél a betegfürdetőkocsi A mentőautó szirénázva hozza a súlyos égési sérült férfit. A látvány torokszorító. A teste nagy részét borítják a bőrrel összeégett, koszos munkaruha maradványai, az ép bőrfelület is elárulja, munkahelyén érte baleset. Az első utasításnak eleget téve két ápoló kitolja a fürdetőkocsit, annak lehajtott oldalán át könnyedén és óvatosan átcsúsztatják rá a sérültet, visszahajtják az oldalfalat és gurítják is a fürdőszoba felé. Ott a zuhany vizét kellemes hőmérsékletűre keverik és óvatosan „fürösztik" a kocsin fekvő férfit. Az ápolónők fél éve, amióta az osztályon már a Hygiénia betegfürdető kocsi segíti, köny- nyíti a munkájukat, könnyedén végzik az égettek kezelésének egyik nélkülözhetetlen, hozzátartozó elemét, a fürdetést. Hogy ugyanezt nemrég még milyen nehéz fizikai erőkifejtéssel és hányán csinálták. Dr. Lux Ottó orvos alezredes, a HM 3. számú Pécsi Katonai Kórháza égési osztályának vezető főorvosa és dr. Török Zoltán orvos alezredes főorvossal képtelenek voltak beletörődni, hogy három-négy ember cipelje, mozgassa, forgassa, fürössze a kádban a súlyos égési sérüléssel hozzájuk behozott beteget, úgy, hogy a sérülttel közben a lehető legkíméletesebb módon bánjanak. Tudták, hogy beszerezhető betegfürdető kocsi 110 ezer deviza forintért, dán importból, azt is tudták, hogy ez a szerkezet a mindennapi hazai gyakorlatban szinte megfizethetetlen. Tudták, hogy kell ilyen, beteget és ápolószemélyzetet, kímélő szerkezet. Idén márciusban keresték fel problémáikkal, elképzeléseikkel, baráti alapon a Fémipari Kisszövetkezetet Szabadszentkirályon.- Ök késznek mutatkoztak. Török László elnökkel, Matheo- vits László főmérnökkel, Zoltai Mihály gyórtáselőkészítő mérnökkel két hónap alatt elkészítettük a próbakocsit. Az műszakilag jobb, egyszerűbb, olcsóbb és többet tud, mint a méregdrága dán gyártmány. És az utolsó csapszegig hazai termékből készült — mondja dr. Lux Ottó. A Pécsi Ipari Vásáron kiállították a Hygiénia betegfürdető kocsit. Azóta a konstrukción további — egyszerűsítő és biztonságot fokozó, használatát egyszerűsítő — módosításokat hajtottak végre.- A mostani változat még egyszerűbb, még többet tud és minden igényt kielégít. Munkaerőt, időt, fáradságot, beteget és főleg valutát kímél- mondja Szabadszentkirályon a Fémipari Szövetkezetnél Matheovits László főmérnök. ötük közös alkotása a Hygiénia betegfürdető kocsi, ami a Fémipari Kisszövetkezet szolgálati szabadalma. Szabadszentkirályon már sorozatban gyártják a nagy jövő előtt álló — és joggal mondható: nélkülözhetetlen — berendezést. Mik a Hygiénia betegfürdető kocsi előnyei? Az utcáról vagy munkahelyről a szennyezett beteg kórházba kerülésekor könnyen fürdethető, ezzel növelik a kórházi higiénét — mintegy tolókocsin a kórterembe vagy a műtőbe szállítható rajta a frissen fürdetett beteg -, el lehet végezni a rajta fekvő betegen az újraélesztést, stabil vénát lehet preparálni, a szállítás alatt folyamatos infúziós terápiát lehet alkalmazni. De hasznos segítőtárs bármilyen egészségügyi intézményben is a magatehetetlen beteg fürösztésére, akár otthon is a rokkant beteg ápolására. Mindegyik kereke fékezhető, hidraulikával tetszőleges magasságba emelhető a rajta fekvő beteg, akinek a fejmagasságát még külön is lehet emelni vagy süllyeszteni, a kocsi oldalai egyetlen mozdulattal le- és felhajthatok. A fekrészén a fertőtlenítő műanyag betétet eldobható fóliával bélelik minden betegnél. — Hol használják jelenleg a Hygiénia betegfürdető kocsit? — kérdem dr. Lux Ottót. — Természetesen nálunk, aztán a Pécsi Traumatológiai Klinikán, az Országos Traumatológiai Intézetben, most kapott a héten a budapesti Balassa János Kórház is. Érdeklődik a Szigetvári Kórház és a budapesti Kun utcai égési osztály is. — Mennyibe kerül a Hygiénia? — kérdem Matheovits László főmérnököt. — Egy év garanciával, a tartozékokkal együtt 49 200 forint a fogyasztói ára. A Hygiénia közvetlen tőlünk vagy a forgalmazó Ramovilltól rendelhető meg. A rokkant, magatehetetlen betegek otthoni ápolására a Hygiéniát 50 százalékos árengedménnyel kínáljuk. Murányi László A novemberi hó után, és most karácsony előtt megnövekedett az érdeklődés a szánkók iránt. Kisebbeknek két- és háromszemélyeset — ráfér a papa és a testvér is — nagyobbaknak pedig egyszemélyes, kormányozható szánkót kerestek a szülők, nagyszülők. Az áruházak sportosztályain sajnálkozva utasították el a vásárlókat —, mert csak néhányat kaptak, és elfogyott, illetve nem is kaptak még belőlük. Ezért körülnéztünk, hogy most, ünnepek előtt mennyiben változott meg a szánkókínálat. A pécsi nagyáruházak— Konzum, Mecsek — november elején kaptak tán száz-száz darab hazai, fából készült szánkót —, de órák alatt valamennyi elfogyott. A Centrum Áruház idén még nem kapott. A Szliven Áruházban tizenhat(l) darab egyszemélyes síszánkót kínálnak. Más szánkójuk nincsen. Vajon miért nincsen szánkó? Mikor, és hol lehet beszerezni ezt a kimondottan karácsonyfa alá való ajándékot? A TRIAL sportszer osztályának főosztályvezető-helyettese, Zádori György kérdésünkre a következő tájékoztatót adta: — A hazai Iskolabútor- és Sportszergyár idén a belföldi igényekre kevesebb szánkót gyárt. Elsődlegesen az exportfeladatait teljesíti. A nagyobb vásárlóinak év közben felhívta a figyelmét arra, hogy a megrendeléseiket nem tudják maradéktalanul teljesíteni. Idén összesen 25 000 darabot küldenek a belföldi vásárlóknak. Januárban újabb 10 000 darabot szállítanak. Úgy éreztük, hogy kevés lesz ez a mennyiség, ezért 2000 darab NDK kormányozható, és Csehszlovák ,,gurt- nis” szánkót is vásároltunk. Re. mélhetöleg hamarosan megkapjuk valamennyit, és tudjuk küldeni az áruházakba és az üzletekbe. Az Iskolabútor- és Sportszer- gyár értékesítési osztályának sportszer előadója, Gubán Fe- rencné kérdésünkre az alábbi választ adta: — Az exportfeladatainkat már teljesítettük, így jelenleg a hazai ellátáson dolgoznak a gépsorok. Az idénre vállalt 25 ezer darab szánkóból már 17 ezer darabot elküldtünk a TRIÁL-nak. December 20-ig megkapják a visszamaradt 7 ezer darabot. Januárban 10 000 darabot szállítunk, a vállalásunk szerint. Jövőre újdonsággal is szolgálunk: valószínűleg már gyártani fogjuk a BNV-n sikerrel bemutatott termékünket — az ,,Eszkimó"-szánkót. Ez némiképp hasonlít a kedvelt, és keresett Csehszlovák „gurtnis" szánkóhoz. Az üzletekben jelenleg nem kapható szánkó. Csak reménykedni lehet, hogy karácsony előtt, vagy a két ünnep között beérkezik valamennyi . . . A. E. ínyencdélután Mór-mór rendszeressé váló eseménye Siófoknak a Pannónia vállalat ínyencdélutánja: ezeken a rendezvényeken hidegkonyhai és cukrászati termékeket mutatnak be az érdeklődő nagyközönségnek. Vasárnap délelőtt 11 órától ismét válogatott finomságokat fognak kiállítani a Dél-balatoni Kulturális Központ termeiben. A hagyományokhoz híven délután négy órakor az ínyencségeket ki fogják sorsolni a tombolán részt vevő látogatók között. Ezt követően pedig zenés műsor veszi kezdetét a színházteremben. A Pannónia vállalat .már most szervezi az idei siófoki szilveszterezést: elsősorban a Csárdás és a Fogas étterem programját javasolják. Az ünnepekre fokozott erővel készülnek: hidegtálai cukrászsütemények gazdag választékából lehet majd rendelni, hogy változatosabbá, színesebbé tehessék a háziasszonyok a karácsonyi vagy szilveszteri asztalt. Verebics János vasárnapi 3