Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-10 / 308. szám
1985. november 10., vasárnap Dunántúlt napló 5 „Felejtsük el az elődöket!...” A kis Latabár Pécsett Imádok repülni... — Mindjárt az elején tisztázzuk; én csak egy pályakezdő színész vagyok, egy fiatalember, akit történetesen Latabárnak hívnak —, mondta némi büszkeséggel ifj. Latabár Árpád, a Pécsi Nemzeti Színház 23 éves művésze, a több mint száz éve színpadon lévő színészdinasztia legifjabb képviselője. — Hátrány nekem ez a név, nem is szeretem, ha „Latyiz- nak”. Én, én vagyok. Latabár csak lehetek, vagyis szeretnék lenni. Ifj. Latabár Árpád Esztergomban végezte el a középiskolát, aztán sikertelenül felvételizett a színművészetire, azóta nem próbálkozott újra, hanem leszerződött Zalaegerszegre. Két évet töltött ott kisebb epizódszerepeket játszott. — Ezt is lehetett mindig másként csinálni, no és megtanultam bemenni a színpadra. Ez is valami —, mondta egy szuszra, aztán elhallgat, kis szünet után folytatja: Többre vágytam. Zenés darabokra. — Mint az elődök . . . — Hagyjuk az elődöket! " Én soha senkitől sem tanultam színészetet. Engem otthon lebeszéltek a szakmáról, pedig egyetlen gyerek vagyok a családban. Imádok mozogni és dobolni. Nem is olyan régen műrepülő-oktató akartam lenni, nagyon szeretek repülni. Ez a hobbim. Most is csinálnám, de alig van időm. Szerencsére. Nem bántam meg, hogy elfogadtam a pécsiek meghívását. Ifj. Latabár Árpádot két szerepben láthatja Pécsett a közönség. Játszik az Alice Csodaországban cimű darabban és a Bajadérban. Az utóbbiról így írt a pécsi kritikus: ,,bemutatkozása az operett igazi szenzációja. Teljesen felszabadultan, elődeihez méltó -tehetséggel, ügyességgel és furfanggal alakítja Cloche Napóleon szerepét”. — Fontos a közönség? — Elsősorban nekik játszom, mindig azoknak, akik éppen ott ülnek. Kell a kontroll. Könnyen tanulom a szöveget, de éjjelenként néha felriadok, aztán megnyugszom, ha ,,megy a nóta”. — Latabár Kálmán látta már az új darabokat? — Még nem —, néz rám hirtelen. .— De hétfőn megnézi jóapám a Bajodért. Nagyon kemény kritikus. Legutóbb is egy órát oktatott, aztán volt, amit meg is fogadtam. Bozsik László iillllllllllllillllllii Kezdődik a vaddisznószezon Nagy érdeklődés - értékes díjak Vadkanra lő a francia Negyvenhat dél-dunántúli középiskolás nevezett számítás- technikai versenyünkre, melynek döntője november 16-án, szombaton lesz a Kodály úti kollégiumban. A Dunántúli Napló tavaly hirdette meg először ezt a versenyt: akkor mindössze huszonnégyen küldték be azokat a számítógépprogramokat, melyek alapján meghívtuk őket a döntőre. A tavalyi versenyen a zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium csapata lett az első, az egyénit pedig a pécsi Leöwey Gimnázium tanulója nyerte. Idei versenyünkön nagy számban vettek részt újra a Zala megyeiek: a 12-es döntőbe heten jutottak be: hárman a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskolából, ketten a Zrínyi Gimnáziumból, s ugyancsak ketten a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumból. Somogy megyét egy fonyódi gimnazista lány képviseli. (Míg tavaly egyetlen egy lány sem pályázott, idén hárman is, s ketten a döntő résztvevői lettek: a fonyódi és egy nagykanizsai gimnazista.) Baranyát két „nagylajosista”, egy „széchenyista" s egy siklósi „táncsicsista” képviseli. S noha minden dél-dunántúli középiskolának kétszer is elküldtük a számítástechnikai verseny kiírását tartalmazó lapunkat, úgy tűnik, Tolna megyében csak naoyon kevesekhez jutott el: mindössze egy bonyhádi diák küldte be pályamunkáját, ő sajnos nem került a döntőbe - így csak három megye diákjai versengenek jövő szombaton Pécsett az értékes díjakért. De nemcsak a versenyzők száma gyarapodott, hanem a versenyt támogatóké is. A négy megye tanácsának művelődési osztálya és a megyei KISZ-bizottságok elsősorban - hiszen e verseny tanulmányi célokat is szolgál. A támogatók között ott-találjuk a számítástechnikát használó vállalatokat, intézményeket, melyek bizonyára már a jövendő szakembereit segítik: így a Com- porgan Rendszerház és a Számítástechnikai és ügyvitelszervező Megyei Vállalatok, a Volán és a DÉDÁSZ. A versenyzők arányában nőtt a zalai patronálok száma: a Zala és Kanizsa Bútorgyár, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat, a zalaegerszegi Kerámiagyár és Hűtőház is érdemesnek tartotta a verseny támogatását. Baranyából a Carbon és a Pannónia Agrárinnovációs Vállalat, s a Konzum Áruház sem tartja kidobott pénznek a középiskolások versenyének támogatását, melynek révén értékes jutalmak várják a legjobbakat. Az idei döntőn a legjobb iskolának szóló díj egy iskolaszámítógéphez csatlakoztatható sornyomtató lesz — melyet kedvezményesen szerezhetünk be a SZÁMALK-tól. Az egyéni verseny legjobbjai személyi számítógépeket és értékes jutalmakat kapnak. Az első menetek kétségkívül a disznóké: hiába a sok hajtó, a majd annyi vadász, mégcsak puska sem dörren. Pedig hát, azzal az elhatározással kerekedett fel Francia-Elszászból tucatnyi vadász, hogy ötven vaddisznó trófeáját viszi haza mutatóba. Igaz, a tegnapi csak az első volt a háromnaposra tervezett vadászatból, s a harmadik hajtásra, hiába no, három a magyar igazság: három kan feküdt el a sárga-bordó avarban. Ugyancsak büszkén tűzte a kalapja mellé a vad vérébe mártott falevelet, a töretét a vendégvadász, pedighát tíz méterrel előtte éppen pihenni állt meg a kan, s tán gondolkodni — mire ez a nagy felhajtás. Merthogy a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nagymátéi vadkertjét három éve kerítették körül, s azóta, sőt azelőtt két évvel sem volt itt hajtő-vadászat vadkanra. így már csak a nagyon örek, agyaratört véneknek derenghetett valami a fákat verdeső, rikkantgató hajtőkről, no meg a hasadékok szélén meglapuló vadászokról. Mondja Püspöki Árpád fővadász, hogy a szezonnyitó disznóvadászatnak még korai az idő: a vad szétszéled az erdőben, makkol, csatangol, nehéz megtalálni még a közel kétezer hektáros bekerített kertben is. De mert még meg nem hajtott az állomány, nem is tapasztalt, azaz még nem tanulták ki a vadak, hogy miként törjenek ki a hajtők között, hogyan lapuljanak meg a vízmosásokban. Dehát ez a szép a vaddisznóvadászaban, mondják, némiképpen magukat is vigasztalva, s főképpen tisztelegve az ellenfél előtt a vadászok: a disznó az ilyen, vagy ott van a bekerített részben, vagy nincs, s ha ott is Van, ezernyi módját tudja, hogy elkerülje a puskairányzé- kot. S lehet valami magyar vaddisznósajátosság, s nemcsak az agyarhossz, hogy érdemes legyen átautózni fél Európán hozzájuk, s értük a baranyai erdőkbe, vállalni a szigorúbb vadászetikát — nálunk nem szabad automata fegyvert még duvadra sem használni —, s elviselni még az eredménytelen hajtást is: hiszen különben nem dicsérnék a magyar erdőket, s bennük a magyar vadakat a külhoni vadászok. B. I. Nyílik a Sopianae Nem vagyok olyan idős, hogy hajdani ismereteimet felújítva — ha erre szükség lenne — még mindig gyakorlott mozdulatokkal csavarintanám — mint a régiek — a vékony papírba a vágott dohányt — mert mondjuk újabban állandóan szétmenne a cigaretták papírja. Különben is: ebbéli felkészültségemmel mire sem mennék e hetek gondjával — szorosabbra véve a kört: a dohányzók, még szorosabbra: a Sopianaet szívók gondjával —: nem tudnék segíteni azon, hogy ezek az átkozott cigarettás dobozok ne nyíljanak szét. Mert nyílik a Sopianae. Feltételezem, szakmai ismeretek hiányában is: a ragasztóval van a baj. Hogy ez miféle szer lehet, megmondani nem tudom, annyit csak róla: nyomkodhatom, nyalhatom, ez ugyan az istennek sem tapasztja a doboz szétnyílott végeit egymáshoz. A kezdetekhez kell visszanyúlnom: először a zsebeim lettek tele dohánnyal, utána a táskám, ma már az egész környezetem, mert persze a vékony ciaarettarudacskák nem bírják doboz nélkül, ezek is szétmennek ... Tudom, természetesen, hogy a dohányzás káros az egészségre, mégis azt kell mondjam: egy slukk sok esetben megnyugtató. Káros, vagy nem káros többek között ezért vásárolják az emberek. Most homlokegyenest az ellenkezőjére fordult a képlet: kezd nyugtalanítani, hoqy több hete már minden doboz Sopianae szétesik. Kétszer annyit cigarettázom, hogy lehűtsem magam: lesz ez majd jobb is. Na már most: ha minden Sopianaet szívó kétszer annyit gyújt rá a szétesett dobozok feletti idegességét nyugtatandó, mint korábban — ez nem is rossz üzleti fogás. Én enélkül is hű maradok egyelőre a pécsi gyár közkedvelt termékéhez — amíg kötődésem a Sopianae- hoz szét nem hull, mint a doboza ... M. A. Gergely Róbert sikere Naqyszerűen szerepelt Gergely Róbert, a Pécsi Nemzeti Színház művésze a rádióban és a tévében is sugárzott Slágerbarátság ’85 című szovjet—magyar közös műsorban, ahol jeles hazai énekesek adták elő szovjet szerzők műveit magyar nyelven. Gergely Róbert elnyerte a neves szakemberekből álló zsűri és a közönség előadói díját, a Slágerbartáság '85 abszolút győztese lelt. Gergely Róbert, a Slágerba- rátsáq '85 versenyen Bulat Okudzsava Vándortrombítás című zenéiét és szövegét adta elő, Rigó Béla fordításában. Az élet peremén... / Almok a szemétdombon A mecsekqljai kisállomá- son lépésben halad a Pestről érkező szerelvény, úgy tűnik, meg is állt néhány másodpercre, amíg nem kap szabad jelzést, a meleg kupékban az utasok már emelik a bőröndöket, selymes hajú szép nő hajol ki az ablakon, a másikon gyerekfejek nyomják orrukat az üveghez, nótaszó is átszűrődik a kerekek ütemes kattogásán, ami aztán felgyorsul és a szerelvény besiklik a főpályaudvar irányába. A kisállomás épülete mögött, az út túloldalán megroppant kerítés, belül gyom, csenevész aljnövényzet és szemét: horpadt és rozsdás edények, flakonok, rongyok, aztán a viskó, amelynek nyílásában sovány, fiatal férfi áll, mocskos farmerban, rövid szárú csizmában, gubancos haja csatakos a homlokán. Félrelép, ha kíváncsi vagyok, nézzek be. Ugyanaz a rongy- és papírhalmaz, térdmagasságig, mint a nyáron, csak most lakója van a „háznak". — Nem az enyém, csak néhány napja lakom itt, valaki ajánlotta, háromezerért a házat meg a telket. — Nem sok érte — jegyzem meg neki — ha valaki egy dózerrel lekotorja az egész ganékupacot.. . — Mond valamit — válaszolja egykedvűen. — Egyébként a háromezer csak ősztől tavaszig áll, nem örökbe. Ha megfelel, utána tárgyalhatunk a végösszegről, így kaptam az üzenetet a tulajdonostól ... — Honnét jött? — Pestről. Fönt hagytam az igazolványomat is, itt most munkát keresek majd, de előbb visszamegyek a holmimért. Maga rendőr? Mondom neki, nem vagyok rendőr, de a nyáron kerestem itt a telek gazdáját és a vasutasok szerint világgá- szaladt, nem látták már a tél óta. A farmerruhás bólint, c sem ismeri, csak a címet tudta, be is költözött, aztán majd elválik, mi lesz. A viskó mögött megzörren- nek a száraz bokrok, egy nő bújik elő és kartonszoknyáját igazgatja a piros melegítőnadrág fölött. Kifele csörtet az útra: „Hová mész?!” — kiált utána a férfi, de nem válaszol, elfut a sorompó felé. — Ö kicsoda? — Honnét tudjam? Két napja bekéredzkedett, a nevét sem tudom. Mondtam neki, tőlem maradhat, de csak ha dolgozni akar. — Mit? — Tudja, az a helyzet, hogy a kertet rendbehozom, a zöldségből árulok annyit, hogy téglát meg egyebeket vegyek, valami rendesebb kócerájt építenék, lehet itt állatot is tartani, abból is van pénz. Belelkesedik, a deszkatákolmánynak támasztott ásót mindjárt elő is húzza és az élével csapdossa az elszáradt bozótot, jelezve, hogy terveit valóraváltandó, rögvest meg is kezdi a munkát. — Lehet, vissza sem jön az a nő .. . — Nem hiányzik. Vissza sem engedem, még bajom származhat belőle, ki tudja miféle ribanc ez . . . — Most miből él? — Mondom, hogy néhány napja vagyok itt, a mélyépítőknél ígértek munkát, csak a papírokért kell visszamennem. Ügy gondoltam, hogy a kerítéstől beljebb építem fel a házat, az ablakok meg abban az irányban néznek, látja, hogy a nap besüssön, lesz majd kerítés is, oda meg egy kutyának ólat ütök össze, ne legyen az ember egyedül . . . Rab Ferenc A Dunántúli Napló és az MTV Pécsi Stúdiója Beremenden Találkozóra hívjuk beremen- di és a környékbeli olvasóinkat november 14-én, csütörtökön a községi tanács székházába. A baráti beszélgetésen szeretnénk bemutatni a lap és a televízió stúdió munkáját, valamint várjuk olvasóink és a televízió nézők véleményét. Lapunk csütörtöki számának 6. oldalán fényképes összeállítást közlünk a községről, valamint a pécsi körzeti stúdió munkatársai filmet forgatnak Beremend eredményeiről, gondjairól, jövőjéről. Délután 2 órától a községi tanács székházában várjuk mindazokat, akik személyes problémáik megoldásához kérnek tanácsot, illetve közérdekű kérdésük, javaslatuk van. Jogi és társadalombiztosítási kérdésekben díjtalan tájékoztatást ad dr. Somogyi Árpád. Az újságíró—olvasó találkozó délután 5 órakor kezdődik a községi tanács nagytermében. Részt vesznek: Báling József, a Dunántúli Napló főszerkesztő helyettese, Sóvári Gizella, a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának helyettes vezetője, Braun Károly, a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója, Barlahidai Andrea újságíró, Eszterhai Katalin, szerkesztő-riporter, Füzes János, vezető szerkesztő, Gáldonyi Magdolna, Kapuvári László, Kozma Ferenc, újságíró, Läufer László fotóriporter, Miklósvári Zoltán, Roszprim Nándor újságíró, Stangl Márta szerkesztő riporter és Benked Tibor terjesztési előadó.