Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-29 / 327. szám
1985. november 29., péntek Dunántúlt napló 3 Százéves a Szigetvári Cipőgyár A vállalat a hetedik ötéves tervidőszakban is évről évre növeli termelését Az idei divatnak megfelelő gyűrt anyagú cipők, csizmák a gyár legújabb gépén készülnek. Fotó: Läufer László Elkészült az új Krisztina-központ Elkészült Budapest legújabb crossbar-telefonközpontja, s szombattól - két ütemben - megkezdődik az állomások bekapcsolása az új központba. Az új Krisztina-központ munkába állásával összesen 20 560 állomás száma változik meg. Az üzembe helyezés első üteme november 29-én 16 órától december 2-án 7 óráig tart, pénteken a 160, a 161, a 360 és a 361 ezerrel kezdődő kapcsolási számok, vagyis a Vár-központhoz tartozó telefonok számai változnak meg. Vasárnap és hétfőn a Moszkva tér, Szilágyi Erzsébet fasor, Lorántffy Zsuzsanna lépcső és utca, Fillér utca, Ruszti utca, Hankóczy Jenő utca, Gábor Áron utca, Virányos utca, Fészek utca, Józsa Béla utca, Susogó utca, fogaskerekű vasút, Zsibói utca, Istenhegyi út, Nógrádi utca, Orbán tér, Istenhegyi út, Kékgolyó utca, Krisztina körút, Groza Péter rakpart, Ifjúsági park, Várhegy-bástya dunai oldala, Logodi utca, Moszkva tér által határolt területeken csaknem valamennyi telefon kapcsolási száma megváltozik. A második ütemben december 14-én 7 órától 16-án 7 óráig folytatódik a meglévő távbeszélő-állomások átkötése, a Déli pályaudvar, Kékgolyó utca, Istenhegyi út, Fodor utca, Tállya utca, Bürök utca, hfémetvölgyi út, Jagelló út, Csörsz utca, Hegyalja út, Döb- rentei tér, Krisztina körút, Déli pályaudvar által határolt területén. Itt az állomások mintegy 85 százalékát érintik a számcserék. Ma dr. Cseh József ipari miniszterhelyettes Lázár György miniszterelnök aláírásával oklevelet nyújt át a Szigetvári Cipőgyárnak, tanúsítványául annak, hogy száz éve alapították a gyárat. A centenárium alkalmából van mit ünnepelni és van mire emlékezni: a szigetvári cipészmesterek kezük munkájával és eszükkel száz év alatt messzire jutottak. Korabeli okmányok tanúsítják, Neumann Lipót vásározó cipészmester 1885-ben alapította meg a gyárát. Ez volt a jogelőd. A kisvállalkozás azóta úgyszólván egyenesvonalúan fejlődött, s messzire jutott úgy is, hogy munkája már korábban nemzetközi mércével is megmérettetett, cipői a felszabadulás előtt is eljutottak a nyugat-európai országokba. Történetüknek néhány, az alapítást követő, sorsfordító állomására visszatekintve elsőként az államosítást említsük, ekkor — 1948-ban — a gyár 60 dolgozót foglalkoztatott, évi 60 ezer pár lábbelit készítettek. Az ötvenes években beruháztak, ennek eredményeként 1962-ben a 490 dolgozó 615 000 pár cipőt állított elő. Újabb állomás: 1963-ban a szigetvári gyárat összevonták a Budapesti Minőségi Cipőgyárral. Nem kezelték őket mostoha- gyerekként, gyáregységként is tovább fejlődtek. A hatvanas évek véqén újabb, nagyszabású beruházásokra került sor, teljesen megújult a gyár, a tágas üzemcsarnokokba korszerű gépeket és berendezéseket állítottak be, szervezettebbé vált a termelés, nőtt a termelékenység. Egy újabb vállalkozásuk a hetvenes években a Katy-program. Az amerikai céggel kötött együttműködési szerződés révén átszervezték a termelést, 1977-ben megkezdték a női cipők kivitelét az USA-ba. Néhány éven belül a tőkés kivitel aránya csaknem elérte a termelés felét. A távoli és nagyon igényes tőkés külpiac felé nyitás végül is szétfeszítette a szervezeti kereteket. Ahhoz, hogy a magas minőségi és szállítási követelményeknek gyorsan, rugalmasan megfelelhessenek, a külpiacon maradhassanak, más keretek és ösztönzések kellettek. Eqyre sürgetőbbé és indokoltabbá vált az elválás a Minőségi Cipőayártól. Szigetvár 1981. január 1-jével ismét önálló lett, s ezzel újabb - talán a legszebb — fejezet kezdődött a gyár történetében. A kezdő év iszonyúan nehéz volt, az egész vállalatra, s főként a fiatal vezetésre nagy terheket rótt. Az önállóságnak megfelelően új osztályokat kellett létrehozni, a meglévőket átformálni, valósággal újjászületni. Hogy ez sikerült, jelzi a nyereség folyamatos emelkedése, s az a magas elismerés is, mely a Szigetvári Cipőgyárat 1984. évi eredményes gazdálkodása után a Kiváló Vállalatok sorába emelte. És napjainkban? A vállalat, mint a divatszakma hazai kiválósága, a keményedő bel- és külgazdasági feltételek közepette magabiztosan áll a lábán, bízva rugalmasságában, kockázatokat is vállalni tudó képességében, igyekszik megfelelni a gyorsan változó piaci követelményeknek. Tavaly 1,6 millió pár női cipő, szandál és csizma került le a gyártószalagokról, ezt a mennyiséget az idén megtoldják 150 ezer párral. Magas az exportarány, termékeik kétharmadát a külpiacokon értékesítik. Az egyik harmad a Szovjetunióba, a másik a tőkés piacokra jut. Főbb vevőjük az USA és a nyugat- urópai országok, de újabban az arab országokban, sőt Ausztráliában is megjelentek a Lion márkajelzésű szigetvári cipők és csizmák. Nagy súlyt fektetnek a modellezésre, az újabb és újabb mintakollekciók elkészítését rendszeresen olasz tervezők is segítik. Most például a ráncos, gyűrt felsőbőrből készült lábbeli a nagy divat, a gyár a bőrök gyűrésé- re külön speciálgépet állított munkába. Bár tavalyhoz képest nő a termelés, a körülmények úgy hozták, a nyereség a tavalyi 80 millió forinttal szemben az idén várhatóan csak 30 millió forint lesz. Keveslik, persze hogy keveslik a nyereséget, kétségbeesésre viszont nincs ok. Túlvannak egy jelentős beruházáson, az idén avatták a 25 millió forint költséggel épült új, barcsi üzemüket. Szépen vastagodott az 1300 dolgozó borítékja is, az idén átlagban 8,5 százalékkal emelték a béreket, öt év alatt másfélszeresére (!), évi 60 ezer forintra emelkedtek az átlagbérek. Mindezek alapot és ösztönzéseket adnak a további fejlődésre, a nyereségesebb gazdálkodásra. A Szigetvári Cipőgyárban, elsősorban barcsi üzemükre alapozva, ahol a létszámot a mostani 100-ról 200-ra emelik, a hetedik ötéves tervidőszakban is növekedéssel számolnak, termelésüket évente 50 ezer pár cipővel növelik. Ugyanakkor piacaikat átrendezik, szeretnének többet szállítani a szocialista országokba és a hazai piacra. — Pénzt kell csinálnunk, így oda szállítunk, ahol többet kapunk termékeinkért - mondja Horváth József igazgató, arra célozva, hogy ez idő szerint egyre kevésbé jövedelmező a tőkés export. Százéves a Szigetvári Cipőgyár... Szép kori ért meg, miközben a vállalat valójában fiatalodik. Szigetvár és Szentlőrinc mellett az ősszel Barcson is beindították az iparitanuló-képzést, 160 fiatal ianulia ezt a szép mesterséget. Biztató jel a következő száz évre. Miklósvári Zoltán Babiiy István fülhallgatóval és Dlbuz Sándor a radios szobában. Ok is felvették magnóra a Challengeren folyo beszélgetést... Felvétel: Proksza László Hz adó-vevő ablak a világra A PMMF MHSZ rádióamatőr klubja a Föld minden pontjával talált összeköttetést E z csak demonstráció: Dibuz Sándor bekapcsolja a kézi adóvevőt — népszerűbb nevén a ,,talkie-walkie”-t, és megkéri rádióamatőr barátait, aki hallja, lépjen be. Kisvártatva Tolnamözs jelentkezik: Feren- czi István.- Mire jutottatok a Challengerrel?- Kétoldalú beszélgetés nem jött létre, de bízom benne, hogy a magnóra felkerültünk - jön a válasz. Számomra kissé hihetetlennek tűnt - úgy tudtam, hogy ez a kis kapacitású kézi beszélő esetleg arra jó, hogy a szomszéd utcából valakivel szót váltsak —, de Dibuz Sándor magyarázattal szolgál. Pécsi rádióamatőrök a tv-to- ronyba fölszereltek egy átjátszó reléállomás szerepét betöltő adó-vevőt, s ezen keresztül folyt a diskurzus. S máris becsöppentem egy 18 esztendeje a rádiózással foglalkozó fiatalember világába, a rádióamatőrök közé. Találkozásunk apropója nem kisebb esemény, mint az, hogy a Műszaki Főiskola kollégiumának tetején kialakított rádiós szobából a minap c Challengerrel ,,beszélgettek". — Legalábbis mi hallottuk őket - igazít ki. — Ugyanis legutóbb két nyugatnémet és egy holland rádióamatőrt is felvittek magukkal az amerikaiak a világűrbe tudományos munkavégzésre, s ők mellékesen a lehetőséget fölhasználva szabad idejükben kapcsolatokat létesítettek földi rádióamatőrökkel. Dibuz Sándor, a PMMF oktatásfejlesztési csoportjának műszerésze a 14 fős klub szakosztályvezetője. A Budapesti Műegyetem rádióamatőrei hívták fel a pécsiek figyelmét az űrrepülőre. Két hét állt rendelkezésükre, hogy a kapcsolatfelvétel lehetőségeit mondjuk az antennaépítést — nyélbe üssék. A Challenger hét napig volt fenn, s október 31-től november 5-ig volt mód velük kommunikálni. Az űrrepülő 91 perc alatt tett meg egy kört - 460 kilométeres percenkénti sebességgel repült -, s ideális esetben 10 percig volt Pécsről tökéletes a vételi lehetőség, amikor éppen fölöttünk, 324 kilométerre haladtak el.- Nyilván a világ összes rádióamatőre a Challengert ügyelte, s próbálta a kapcsolatteremtést? — Ezért volt nekünk is nehéz dolgunk. Igaz, különböző technikai módszerekkel ezt a több irányú „támadást” az űrben levők kivédték. Automata üzemmódban dolgoztak többnyire, s mi az azonosító jeleket e magnóra küldtük fel. De hallottam beszélni is őket. A Pollack Mihály Műszaki Főiskola MHSZ rádióamatőr klubjának HG 3 PMF a hívó- jele. A HG Magyarországot jelenti, a „3" a régió jelét, melyben Baranya, Tolna és Somogy amatőréi dolgoznak, a PMF pedig a főiskolát. Ennek a jelnek kell ott lenni o Challenger magnószalagán és rövid jó kívánságnak, üdvözletnek. Ha a QSL-igazolólap visszaér, a kapcsolatfelvétel megtörtént. Egy paksaméta QSL-lapot nézek át: Dibuz Sándor skalpjai. A világ minden pontjáról. Laoszból, Gambiából, a Panama-csatorna övezetből, Ausztráliából, a Falkland-szi- getekről, Bermudáról. Az egyik érdekesség a Kanada melett levő Sable Islandról jött: ez egy vándorló homokzátony, a tengerben araszolgat. Egy másik - pingvinnel a fejlécén — antarktiszti expedíció üzenete. — Ez a mi mottónk - tol elém egy szakkiadványt. írom, szó szerint: „Az amatőrszolgálat önképzést, egymással való levelezést és műszaki tudományokat folytató szolgálat, amelyet amatőrök, azaz olyan szabályszerűen jogosított személyek végeznek, akik a rádiótechnikával csu pán személyes érdeklődésből, anyagi érdek nélkül foglalkoznak." Ez a nemzetközi rádiószabályzatból való. Barátságok kötődnek az éter hullámain; ez az adóvevő ablak a világra. Három dolog kell hozzá: műszaki ismeretek, nyelvtudás és-szakmaszeretet. — Siker, öröm . . .? Hosszasan gondolkozik, töpreng, mondja-e. Végül is elárulja, hogy vagy tíz éve, amikor egy pécsi vesebetegnek műtétre volt szüksége, s a klinikáról nem tudtak a műtétre megfelelő svéd profesz- szorral kapcsolatot teremteni ő is ott volt a segítők között. Előbb finn amatőrrel beszélt, aztán egy göteborgival, aki aztán visszaigazolta: várják a beteget. — Pontosan nem emlékszem, talán Gilin professzor volt, akit kerestem. De azt biztosan tudom, a pécsi beteg Gól Olivér volt. . . A műszaki főiskola kollégiumának tetején lévő rádiós szobát fél éve rendezgetik. A cél, hoqy olyan technikai szintre vigyék - számítógépeket is bekapcsolva munkájába — amit Dibuz Sándor önmagától és társaitól elvár. S ez nem több és nem kevesebb, mint hogy valahol az élvoialban legyen. Kövessék a rádiótechnika fejlődését. A rádióamatőrök is megszállott emberek mondja. A magyaroknak nincs szé- gyellnivalójuk; az amatőrök által szerkesztett Oscar 10 névre hallgató műholdba melyet a francia Ariane rakéta vitt föl — a Budapesti Műegyetem amatőréi társadalmi munkában építették meg a tápellátó-ellenőrző rendszert. Vélem, több ma mór a rá- dióamatőrség, mint beszélgetni a nagyvilággal, gyűjteni a kapcsolatfelvételt igazoló QSL-lapokat. Dibuz Sándor megerősít ebben: — A magyar amatőrök egy saját, országos telefonhálózatot létesítettek. Mit ne mondjak: például mindig készen állnak a mentők, tűzoltók vagy a rendőrség segítésére. B eszélgetésünk végén megkockáztatom: világ körüli útra indult egy magyar vitorlás. Ügy tudom, hogy útjukról az Élet és Tudomány folyóiratot is tájékoztatják eay-egy részletes beszámolóval. Tudnánk-e mi az adóvevő segítségével beszélgetni velük? Segítségemre lennének ebben? Természetesen. Beszéljünk meg a jövő héten eqy napot, készítünk egy speciális antennát, s a vitorlás után eredünk az éter segítségével. Ha szerencsénk lesz, megtaláljuk őket. Kozma Ferenc Keresik a magyar ifi tori őst
