Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1985-11-12 / 310. szám

Három nap alatt 7 kilót fogyott lénórt F. a győzelmi dobogó legtetején. Éppen az aranyérmet veszi át. Thész Gábor felvétele „Fejjel” is lehet súlyt emelni Lénárt Ferenc országos bajnok A Lénárt név jól cseng súly­emelőberkekben. Annak ide­jén az idősebb testvér, István világbajnoki címet szerzett, most pedig az öccs, Ferenc az ő nyomdokaiba lépett. Ha nem is világversenyen, hanem a hazai legrangosabb viada­lon, a felnőtt országos bajnok­ságon vívott ki elismerést ma­gának. Az 1964-es születésű Ferenc hat éve emel. A bátyja sike­reinek hatására kezdett is­merkedni a nehéz tárcsákkal. Aztán sorra jöttek a jobbnál jobb eredmények. Hogy csak a legutóbbiakat említsük: ta­valy és tavalyelőtt ifjúsági ma­gyar bajnok lett, az idén előbb a junioroknál, majd most a felnőtteknél akasztot­ták a nyakába az aranyérmet.- Éreztem, hogy jó tormá­ban vagyok, az edzésen a baj­nokságot megelőzően nagyon erős voltam. Ami egy kicsit aggasztott a verseny előtt: ho­gyan logok három nap alatt hét kilót leadni? Ez is sike­rült, a fogyasztás sem viselt meg különösképpen. Súlycso­portomban, az 56 kg-ban 110 kg-ot szakítottam (117,5 kg-ot akartam, de csak ennyire fu­totta), 145-öt löktem. Az ösz- szetettbeli 255 kg nemzetközi Hunor védő­felszerelések a karate vb-n A Budapesten sorra kerülő, hétvégi kick box karate világ- bajnokság hivatalos szállítója a Hunor Kesztyű- és Bőrruháza­ti Vállalat. A pécsi cég védő- felszerelésében fognak küzde­ni a versenyzők. Ebből 50 gar­nitúrát ma küldenek fel Buda­pestre. A Hunor egyébként va­lamennyi első helyezettnek tiszteletdíjként egy-egy pár fe­hér karate-kesztyűt ajánlott fel. A gyár karate-védőfelszere­lése iránt élénk érdeklődést ta­núsítanak határainkon túl: most éppen egy NSZK-beli és egy svájci sportszergyártó céggel folynak előrehaladott tárgyalá­sok az értékesítés ügyében. | A viláI §. sportja § • PRÁGA: A lengyel Cese- czik nyerte a nemzetközi férfi tőr junior vívóversenyt, a ma­gyar Kenderesi a harmadik, Ko­vács az ötödik, Kiss a hatodik helyen végzett. • LUZERN: November 16-án kezdődik és 12 napig tart a férfi sakkcsapatok első világ­bajnoksága. Ezen 10 válogatott méri össze tudását, közte a ma­gyar is, • FREIBERG: A nemzetközi asztalitenisz versenyen a női páros döntőben a magyar Kahn, Karádi kettős, meglepe­tésre 2-1 (—11, 18, 20) arány­ban legyőzte a szovjet Bula­tova, Timofejeva párost. • ASUNCION: A negyedik dél-amerikai résztvevő kilétét eldöntő labdarúgó vb-selejtező első mérkőzésén Paraguay 3-0 (1-0) arányban legyőzte Chi­lét. A visszavágót november 17- én játsszák Santiagóban, szintnek lelel meg, de ezt az idén még egyszer teljesítenem kell, hogy megkaphassam ezt a 'minősítést. Kimondhatatla­nul jólesett, amikor a nagy esélyes, olimpiai ezüstérmes Oláh Béla - akit legyőztem - a végén odajött hozzám és gratulált — pörgeti vissza az eseményeket Lénárt Ferenc. Viczay Alajos edző tanítvá­nya jövőre súlycsoportot fog váltani, akkortól a 60 kg-osok között találkozunk a nevével. — Edzéseredményei alapján a 60 kg-ban is képes lesz a nemzetközi szint elérésére, ezért döntöttünk a leihízás mellett. Meg aztán Feri meg­menekül majd a logyasztási tortúrától. Ugyan gyakran no­szogatni kell, hogy eddzen, de remélem belátta, hogy érde­mes ezt a szenvedést végig­csinálni — mondotta róla az edzője, aki elégedett a Szom­bathelyen szerzett aranyérem­mel. Nem csoda, hiszen Lénárt F. pszichésen is jól bírta a ver­senyt, a taktikai harcban „fej­jel" is besegített. Még azt a lelki terhet is elviselte, hogy Tornász­világ­bajnokság Montrealban befejeződött a 23. tornász-világbajnokság, amelynek záróeseménye a nők szerenkénti döntője volt. A r.égy szám közül kettőt a szov­jet, egyet-egyet az NDK és ro- . mán sportolók szereztek meg, s végeredményben a vb a szovjet tornászok teljes sikerét hozta, . összesen 16 érmet sze­reztek, ebből tizenegy az arany, három az ezüst és ket­tő a bronz. A zárónapon Guczoghy és Borkai után még egy magyar versenyző is fellépett, Ladányi Andrea, aki a felemáskoilátón a 7. helyen végzett. A női szerenkénti döntők győztesei: Felemáskorlát, világbajnok: Gabriele Fähnrich (NDK) 19,938. Talaj, világbajnok: Okszana Omeljancsik (Szovjetunió) 19,900. Gerenda, világbajnok: Da­niela Silivas (Románia) 19,813. Ugrás, világbajnok: Jelena Susunova (Szovjetunió) 19,826. A világbajnokság éremtáb­lázata : >­C t/J N C a O o < 1X1 m Szovjetunió 11 3 2 Kína 3 3 1 NDK 2 2 6 Románia 1 3 — Franciaország 1 — Japán — — 4 Csehszlovákia — 1 nagy nevű ellenfelekkel került szembe, akik jóval esélyeseb­bek voltak nála. 1980 óta nem akadt olyan c PMSC súlyemelő szakosztályá­ban, aki teljesítette a nem­zetközi szintet. Az ifjabbik Lénárt most ezt megteheti. Persze, csak akkor, ha meg­felelő versenyalkalomhoz jut. Ezért a pécsi.klub vezetői kér­ték a Magyar Súlyemelő Szö­vetséget: tegyék lehetővé, hogy Lénárt Ferencnek ez si­kerülhessen. — ló lenne állandó váloga­tottnak lenni. 60 kg-ban a szekszárdi Dallos, a tatabá­nyai Adamek és a zalaeger­szegi Marosi lesz komoly rivá­lisom a válogatottba kerülést illetően. Az álmom az, hogy egyszer a világbajnokságon a legjobb hat közé jussak. És ez miért ne valósulhatna meg? Persze, ehhez az is kell, hogy a jövőben kevesebbet „sumákoljon" az edzéseken, inkább önszántából emelje a feje fölé a roppant súlyokat. Mert megéri. Ezt a bátyja pél­dája is bizonyítja. Hány Élő-pontja lesz Kaszparovnak? Még mindig élénk visszhang kíséri minden idők legfiatalabb sakkvilógbajnokának, Garri Kaszparovnak a sikerét. A pá­rosmérkőzésen kivívott győzel­mével kapcsolatban érdekes jóslásra vállalkozott a londo­ni Times hasábjain Raymond Keene, angol sakkozó. A nemzetközi nagymester szerint Kaszparov világbajnoki győzelmével élre ugorhat a sakkozók Élő-pontszámai alap­ján összeállított örökranglistán. A Karpov elleni győzelmének értékével növelt pontszáma csak decemberben lesz ismert, ami­kor a Nemzetközi Sakk Szövet­ség (FIDE) közzéteszi legújabb rangsorát. A FIDE által elismert Élő­pontszámítás örökrangsorában az amerikai Bobby Fischer, aki 1972—75 között védte a világ- bajnoki címet, vezet 2780 pont­tal, második helyen áll a kubai ex-viláqbajnok (1921—27) Jose Capablanca, aki a legkevesebb játszmát vesztette el a világon. Öt követi Karpov 2720 pontjá­val, míg Kaszparovnak jelenleg 2700 az Élő-pontjainak száma. Totó­tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a 45. heti to- tcnyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 159 darab, nyereményük egyenként 17 880 forint, 13 találatos szelvény 318 darab, nyereményük egyenként 8940 forint, 12 találatos szelvény 7813 darab, nyereményük egyenként 364 forint, 11 találatos szelvény 60 136 da­rab, nyereményük egyenként 47 fo­rint, 10 találatos szelvény 273 258 da­rab, nyereményük egyenként 20 fo­rint. Sakk A Tenkes Kupa nemzetközi sakkverseny 7. fordulója után Arhipov (Szovjetunió) és Bönsch (NDK) vezet 5,5—5,5 ponttal. Az üldöző boly to­vábbra is nagy, öt versenyző­nek van 5 pontja. A baranyaiak közül Kádár az Espig (NDK) nagymester ellen elért döntet­lenje után továbbra is az él­bolyban van, jó esélyei van­nak a nemzetközi mesteri nor­ma teljesítésére. Érdekesebb eredmények- Györkös—Trapl (csehszlovák) 0-1, Meleghegyi—Pacal (jugo­szláv) 1-0, Zsinka—Iván A. 1-0, Szilágyi—Horváth I. 0-1. Dön­tetlen: Arhipov (szovjet)— Bönsch (NDK), Bany (lengyel) —Cejtlin (szovjet), Orgován— Emődi, Kádár—Espig (NDK) és Tolnai—Jasnikovszki (lengyel). Az élmezőny állása: Arhipov, Bcnsch 5,5—5,5, Bany, Cejtlin, Trapl, Orgován, Emődi 5—5, 11 versenyzőnek — köztük Kádár­nak — 4,5—4,5 pontja van. Röviden Cselgáncs. A területi úttörő- olimpián Máté 2., Gáspár (mindkettő PVSK) 3. lett, ezzel indulhatnak az országos dön­tőn is. Labdarúgás. Visszaléptette csapatait a megyei II. o.-ból az Egyházaskozári Tsz SE. Az Egy- házaskozárral összesorsolt fel­nőtt és utánpótlás együttesek minden játéknapon szabadna­posak lesznek. A visszalépő klub eredményeit a megyei szö­vetség mindkét ligában törölte. Súlyemelés. Ércbányász Kupa néven nemzetközi egyéni és csapatverseny lesz november 22-én, pénteken Pécsett, a Tü­zér utcai súlyemelő teremben. Ezen bolgár és jugoszláv ver­senyzők is indulnak. A versenyt 10 súlycsoportban rendezik meg. Tömegsport. Kispályás terem­foci torna a Szentlőrinci ÁG rendezésében, Szentlőrinc. Eredmények: 1. Komlói Béta bányaüzem, 2. Szentlőrinci ÁG építészet, 3. Vajszlói erdészet. November 7. alkalmából a következő baranyai sportveze­tők és aktívák részesültek kitün­tetésben. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát Sági Sándor, a PMSC mostani ügyvezető elnö­ke ; a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem ezüst fokoza­tát Fenyves Alajos, a TASI igazgatója; a Sport Érdemérem bronz fo­kozatát Tészás Sándor, a PMSC atlétikai szakosztályának veze­tője vehette át. Kiváló Munkáért kitüntetés­ben részesült: Bodács Etele, Lcbady Imre, Molnár Zoltán, Kovács lózsel. Hétfőn megkezdte idei utolsó — három hetes — edzőtábo­rozását a magyar öttusa válo­gatott a tatai felkészülési köz­pontban. Ezt a táborozást egy héttel későbbre tervezték. — A változás kényszerű — tájékoztatta az MTI munkatár­sát Császári Attila, a szövetség főtitkára. — Figyelembe kellett vennünk, hogy megváltozott Bécs város nemzetközi párbaj­tőrvívó bajnokságának időpont­ja, amelyről semmiképpen sem szeretnének lemaradni legjobb öttusázóink. A most következő felkészülési időszakban igen erős terhelést kapnak a felnőtt és utánpótlás válogatott tagjai, az edzéseket dr. Török Ferenc szövetségi kapitány, és segítő­társa Szombathelyi Tamás, va­lamint az utánpótlás szakveze­tője Horváth László irányítja. Teljes a létszám, ott vannak a „tataiak" között az idei mel- bourne-i vb-n sikerrel szerepelt versenyzőink, élükön Mizsér At­tila világbajnokkal. A főtitkár elmondta: sikerült megállapodni a Csehszlovák öttusa Szövetséggel, így jövőre is a szomszédos ország magas­lati táborában készülődhetnek dr. Török Ferenc „pártfogol­ja"', s alighanem Olaszország­ba is elutazhatnak, hasonló jel­legű sportközpontba. — Kialakult a jövő évi ver­senyprogram, amelynek első je­Richtofit sportkrém készíté­sét kezdték meg a Kőbányai Gyógyszerárugyár dorogi üze­mében. Az év végéig 150 000 tubussal szállítanak" belőle a kereskedelemnek. A kozmeti­kai újdonság valamennyi ha­tóanyaga természetes erede­tű: kamilla, diólevél, libapim- pó, tölgyfakéreg és levendula kivonatából állítják elő. A for­galomba hozatalát megelőző vizsgálatok során — a Testne­velési Főiskola orvostudomá­nyi tanszékének közreműködé­sével — több száz sportoló Kiváló társadalmi munkáért kitüntetést kapott: Hegedűs ló­zsel, Keszthelyi Gyula, Lantos Zoltán, Leidinger Pál, Mányi Lajos, Navratil Géza, Nádor Lajos, dr. Radochay Imre, Ro- gányi Miklós, Rózsavölgyi Jó- zsel, Sellei Károly, Tóth Já­nosáé, Vass Ferenc, Szin Já­nos, Pethő Ferenc, Balogh Já­nos. SZOT-emlékplakettben ré­szesült: Pethő József. OTSH elnöki dicséretben ré­szesült: dr. Schuth Henrik, Han­tos Gábor, Ábel Józselné. Aranykoszorús KlSZ-jelvényt kapott: Harmath János. lentős állomása február 8—9- én a fedettpályás országos baj­nokság — folytatta Császári At­tila. — A világbajnokság 1986- ban az olaszországi Montecati- niban lesz, mégpedig mindhá­rom „kategóriában", tehát a felnőtt férfiak és nők, valamint a juniorok számára. Jövőre főszerep vár Székes- fehérvárra, már ami a hazai versenyprogramot illeti. Előbb augusztus 26—30-án az IBV- nek ad otthont a Fejér megyei „főváros", majd nem sokkal ké­sőbb, szeptember 3—7-én a fel­nőtt férfiak bajnokságának. A női OB-nek Győr a helyszíne, a tervek szerint ezen a versenyen számos külföldi öttusázó is rajt­hoz áll. A május 14—18-i Honvéd Ku­pa nemzetközi viadal a szoká­sostól eltérően alighanem „B”- kategóriás lesz, s nem az „A” osztályba tartozó — mondta befejezésül Császári Attila. — Ennek oka egyszerű: kértük a nemzetközi szövetségtől, hogy kísérletképpen ezen az erőpró­bán zárószámként bonyolíthas­suk le a lovaglást, mert a jövő szempontjából mindenképpen szeretnénk tapasztalatokat gyűjteni. Hivatalos választ még nem kaptunk, de előfordulhat, hogy a kísérletezésért „kategó­ria-csökkentéssel" kell fizet­nünk. próbálta ;ki az új testápolót. Igazolódott, hogy aTkalmas az izomláz megszüntetésére, az izomfájdalmak enyhítésére, a feldörzsölt bőr kezelésére, a kisebb zúzódások és duzzana­tok elmulasztására. Kiváló be­melegítő- és masszírozókrém hivatásos és amatőr sportolók­nak egyaránt. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-695. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hír la pkézbesi tőknél, a Posta hírlaoüz'eteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási 11 ódánál (HELIR) Budapest. V., József nádor téri., — 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 H. L. Üttusa „Szuper-vb” Sportkrém gyógy n övé nye k bőI Sportvezetők kitüntetése

Next

/
Thumbnails
Contents