Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)

1985-11-12 / 310. szám

© Dunántúli napló 1985. november 12., leedd Nemzetközi magazin Milliomos Jánosok? Hetek óta lázban ég egy spanyol kisfalu, Dolores lakos­sága. Alicantétől néhány kilo­méterre az ötezret számláló község élete augusztus 6-án bolydult fel. Akkor érkezett az értesítés New Yorkból, hogy a falu egykori szülöttje Manuel Juan elhunyt, és ötmilliárd dol­lárt érő vagyonát a falu János (Juan) nevű lakóira hagyta. A nyilvántartás szerint 112 János él Doloresben. Ök, nem hivatalosan már el is osztották egymás közt a tekintélyes ösz- szegef. Csakhogy az ügy napról napra bonyolultabbá válik. Ugyanis a végrendeletből nem derül ki egyértelműen, hogy az örökösödés csak a János ke- resztnevűekre, vagy a hasonló családi nevűekre is vonatko- zik-e. Az sem világos, hogy az ötmilliárdból kaphatnak-e azok a Jánosok, akik már nem a fa­luban élnek de ott születtek. Az is tisztázásra vár, hogy mikor­tól érvényes a végrendelet, mert augusztus óta minden újszülött fiút János névre kereszteltek. Sőt az ország minden részéből egyre több Juan kér letelepe­dési engedélyt Doloresben. Közben nő, szaporodik az ön- ielölt örökösök száma. Az egyik ügyvédi munkaközösség kihe­lyezett irodát nyitott a község­ben. Az utazási irodák János- utakat szerveznek New Yorkba, hogy a , kései utódok leróhas- sák kegyeletüket a harmincas években kivándorolt .—• később építési vállalkozóvá fett — egy­kori kőműves sírjánál. A jog is­merői azt mondják: szinte meg­oldhatatlannak látszik a szűk­szavú rendeletben rögzített ha­talmas összeg igazságos és jogszerű elosztása. Mindenesetre aki János — az reménykedik . . . Hangtalan rubbantóanyag Az NRS—1 nevű anyag ve­szélytelen és zajtalan robban­tást tesz lehetővé; a Szovjet­unióban az építéseken és az értékes kőzetek fejtőiben hasz­nálják. A P. P. Budnyikov Szövetségi Építőanyag és származó anyag esetében egy nem robbanó, nem éghető, világos szürke por­ról van szó, amely vízzel 1 :3 arányban összekeverve habsze­rű tömeget ad. Kristályosodás közben a térfogata megkétsze­reződik és a környező kőzetre 500 kgínégyzetcentimétert elérő nyomást gyakorol. A legtöbb kőzet, a beton és építmény már feleekkora nyomástól is széttö­rik. Alkalmazásához ékalakú fú- rúlyukakal használnak, mert ez jelentősen megnöveli a ható­erőt. így a robbanás irányát is jobban lehet szabályozni. Az ilyen anyagok, mint az NRS—1, különösen sűrűn lakott területek bontási munkáinál és ipari üzemekben igen haszno­sak, valamint értékes kőzetek­nél, mint a márvány és a grá­nit, mert kevesebb hulladék ke­letkezik. fiuqtemalq Száműzött demokrácia bizonyos pártok működésének engedélyezése . . . A november 3-i elnök-, tör­vényhozó és helyhatósági vá­lasztások deklarált célja, hogy civileket engedjenek a kor­mányrúdhoz, valódi szándéka azonban, hogy a választások utáni polgári kormányzással az oligarchia és a hadsereg felső vezetése legalizálni akarja ha­talmát. így vélekedik erről a partizáhháborút folytató négy baloldali szervezetet tömörítő Guatemalái Nemzeti Forradal­mi Egység is, megállapítva, hogy az úgynevezett demokra­tikus nyitás nem más, mint a hatalom újrafelosztása amerikai forgatókönyv szerint. A haza­fiak úgy értékelik: népi forra­dalmi háború vezethet el az or­szág nemzeti felszabadításá­hoz. (Ezzel kapcsolatban emlé­kezzünk Haig, volt amerikai külügyminiszter szavaira, aki már 1981-ben felhívta a figyel­met arra, hogy Guatemalában mindaz embrióállapotban meg­van, ami Salvadorban történik.) De kik is próbálják bevenni a túlságosan biztonságosnak nem mondható elnöki palotát? A szakértők három személyre hívják fel a figyelmet, akik kö­zül a legnagyobb esélyt Jósé Carpiónak, az El Gráfico című lap tulajdonosának, a már csaknem két éve alakított Nem­zeti Népi Egység nevű párt ve­zetőjének adják. A laptulajdo- nos-pártvezér legfőbb gondja, hogyan nyerje el a befolyásos magánszektor támogatását, amely láthatólag ingadozik a változástól való félelem, és a katonák üzleti szerepe vissza­szorításának lehetősége között. Szintén nem kevés sansszal ren­delkezik a kereszténydemokra­ta Vinicio Serezo. A kitűnő szó­nok hírében álló hivatásos po­litikus bíráló nyilatkozatai miatt a legnépszerűbb — talán ennek is „köszönhető" az elle­ne elkövetett két sikertelen me­rénylet. A voksolások „sötét lo­vának" tartják az evangélikus vallási színezetű Nemzeti De­mokratikus Együttműködési Párt színeiben induló Jorge Serra- not, aki a protestáns szavazók­nál számíthat kiemelkedő si­kerre. Daróczi László Guatemala, a Mexikóval dé­len határos, nyolcmillió lelket számláló közép-amerikai ország az ellentmondások földje. Egy­részt felejthetetlen látványt nyújtanak a tropikus óriásfák, a misztikus hangulatú vulkani­kus eredetű tavak, és a csú­csaikkal a felhőkbe burkolódzó tűzhányók. Másrészt nem feled­hetjük, hogy a térségben az országot irányító junta „büsz­kélkedhet" az emberi jogok legkirívóbb sárbatiprásával: jacobo Arbenz haladó kormá­nyának 1954-es megdöntése óta mintegy százezer halálos áldo­zata, és negyvenezer eltűntje van az állami politika szintjére emelt brutális terrornak. Ez a Átadja hatalmát Mejia Victores tábornok-elnök? 1983 őszén a maga kezébe vette az ügyek irányítását. A terror azóta sem csökkent: az elnyomás és nyomor szülte elé­gedetlenséget a kormányhad­sereg fasiszta félkatonai szer­vezetekkel együttműködve, az erőszak változatos módszerei­vel próbálja letörni. Elégedet­lenséget kiváltó ok akad bő­ven: elég megemlíteni, hogy a termőföld 90 százaléka a la­kosság öt százalékának kezén van, a gyermekhalandóság 10, az írástudatlanság 67 százalé­kos. A lakosság többségét ki­tevő indiánok szegénysége csak Banglades, Haiti vagy Szomália szegénységéhez ha­sonlítható. S ekkor még nem I A rendőrség brutálisan elbánik a kormányellenes megmozdulá­sok résztvevőivel Guatemalaváiosban politika nagy nemzetközi elszi­geteltséghez vezetett — még az Egyesült Államok is vissza­fogta támogatását az egyre szalonképtelenebbé váló re­zsimtől — s ebből a helyzetből a tábornokok most általános „választások" rendezésével igyekeznek kitörni. Különösen sötét fejezetét éli a guatemalai nép 1982 óta, amikor államcsíny eredménye­képpen Efrain Rios Montt nyu­galmazott tábornok került ha­talomra, aki betiltotta a poli­tikai pártok működését, és. rendkívüli állapotot rendelt el. Mivel az Ige Egyháza nevű fa­natikus vallási szekta főpapja is volt, egyáltalán nem keltett meglepetést az a kijelentése, hogy Guatemalában a belát­ható jövőben nem lesznek vá­lasztások, s ,,a hatalmat isten adta, s csak ő veheti el". Erről másképpen vélekedhe­tett hadügyminisztere, Oscar Humberto Mejia Victores, aki beszéltünk az egyre növekvő munkanélküliségről (a főváros­ban eléri a negyven százalé­kot), s arról, hogy a hagyomá­nyos exportcikkek: kávé, cukor, gyapot — világpiaci árának drasztikus csökkenése már-már vészes helyzetbe sodorta a nemzetgazdaságot. E tények mellett szinte észre sem vehető az egyetlen pozitív változás: Oalfat PACIFIC OCEAN A térség térképe Félénként 40 dollar Remény és csalódás vál­togatja egymást Afrika szá­razság sújtotta országaiban. Addisz Abebától mintegy 240 kilométerre, a sovai körzet­ben, ahol egy éve nem lát­tak esőt, megnyíltak az ég csatornái, kizöldelt a fű, a parasztok elvethették végre a búzamagokat. A World Vi­sion nevű kaliforniai segély- szervezet látta el vetőmag­gal az itt élő 5000 családot. Hogy a gabona eljuthasson a távoli, és a közlekedési utóktól folyóval elzárt kör­zetbe, a szervezet hidat is építtetett — Londonból dara­bokban idehozott elemeket szereltek össze etióp munká­sok, akik élelmiszer ellené­ben dolgoztak. Az élelmiszer- hiány tetőzésekor, az év ele­jén még naponta 15—20 em­ber halt meg, ma senki nem esik itt az éhség áldozatául. Reménykednek az emberek a dolgok jobbra fordulásában, az esőben és főként abban, hogyha kedvezőbbre fordul az idő, a világ akkor sem fordít hátat az éhes Szahel- övezetnek. Az esőzések ugyanis csa­lódásokat is okoznak. Az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezetének, a FAO-nak jelentése szerint a válság nem szűnt meg a szárazság sújtotta afrikai or­szágokban: Szudánban, Etió­piában éppen a nagy esőzé­sek, egyes körzetekben az áradások okozzák az új ne­hézségeket. A 21 érintett or­szág közül csak hét Szahel- országban, köztük Kenyában, Szomáliában és Tanzániában számít a FAO némi javulás­ra. A katasztrófahírek sorá­ban hosszú idő óta először olvasni megnyugtató jelenté­seket a várható afrikai ga­bonatermésről és arról, hogy Dél- és Kelet-Afrika államai összesen mintegy 1,3 millió tonna exportálható többlet­gabonára tehetnek szert a következő mezőgazdasági idényben. Mindez persze nem változtat az aggasztó té­nyen, hogy Afrika még so­káig a nemzetközi segélyek­re leginkább rászoruló kon­tinens marad - létkérdés szá­mára, hogy megkapja az egy főre évente jutó 44 dolláros támogatást. Az idén össze­sen 7 millió tonna élelmi­szernek kellene eljutnia a 21 afrikai országba, ennek több mint a felét szállították ed­dig le. Pótszállítmányokat vár Angola, Mozambik és Botswana is. Az ENSZ Világélelmezési Tanácsa (WFC) ezzel kap­csolatban arra int, hogy job­ban össze kell hangolni a nemzetközi támogatást, mert a válsánot a szervezetlenség is tartósítja. A segélyakciók összehangolására hivatott szervezet egyik igazgatója arra panaszkodik, hogy a sok nemzetközi szervezet mel­lett magánintézetek, karita­tív szervezetek százai tevé­kenykednek — sokszor egy­mással perlekedve, bürokra­ták ezreit alkalmazva, hoz­zá nem értő tanácsadóktól félrevezetve. A WFC egyik igazgatója azt is kifogásolja, hogy e szervezetek „önös érdekeket" követnek és gyakran magá­nak a szervezetnek a fenn­tartása válik legfőbb céljuk­ká. A technikai szaktanács­adóst, fejlesztési támogatást nyújtó FAO például, amely 7400 alkalmazottal dolgozik, működési költségvetésének kétharmadát Rómában költi el, s ennek felét a bérekre fordítja. Az apparátusok fenntartása, működtetése időt, pénzt von el a segélyek elől: az egyik ENSZ-jelentés megemlíti, hogy egyedül Nyugat-Afrikában 42 regio­nális szervezetet tartanak fenn, ezek évi 12 csúcsérte­kezletet, 50 miniszteri tanács­ülést rendeznek. Maga a Vi­lágélelmezési Tanács is 64 különböző ENSZ-alapból fi­nanszírozza fejlesztési beru­házásait — mindegyik kiépült, nagy létszámú szervezettel dolgozik, A bürokrácia a hatékony munka ellensége - mondja a WFC vezetője és példa­ként egy szudáni esetet em­lít. Az egyik nemzetközi szer­vezet azt ötölte ki, hogy a sivatagosodást meggátolan­dó, fakerítéssel kell távol­tartani a kecskéket egy friss fűmaggal beszórt területről. E célból egyszeri segélyként Angliából szállítottak 24 ezer karót - 184 ezer dollárért, ahelyett, hogy ugyanennyiért erdősávot létesítettek volna, amely hatékonyabb védel­met nyújtott volna az elsiva- tagosodás ellen, folyamatos munkát és fűtőanyagot is biztosított volna a helybé­lieknek. Akárcsak az időjáráshoz, egyelőre a segélyezés haté­konyságának javulásához sem lehet vérmes reménye­ket fűzni. Alapvetően azért nem, mert önmagában egyik sem képes a legfontosabb gond orvoslására, a mező- gazdasági termelés növelé­sére, az önellátás szintjének emelésére. Marton János ■mmmmam Valamennyi szakíró és fo­tóművész egyöntetű vélemé­nye, hogy akik szeretnének túllépni az amatőrfotózás keretein, azok számára a gyakorlatszerzés legjobb is­kolája a tájfényképezés. A természetet csodálatos szí­nekbe öltöztető ősz most igazán aktuálissá is teszi ezt a témát, ezért ezúttal Csonka Károly fotóművész­szel, a Mecseki Fotóklub tagjával beszélgettünk, aki kiváló ismerője ennek a té­mának.- Egy képet akkor mond­hatunk csak igazán jónak, ha van valami mondanivaló­ja, ha kifejez valamit, tehát ha tartalma van. Hogy old­ható ez meg a tájfényképe­zésnél? — Valóban, a legszebb tájkép is legfeljebb csak múló pillanatokig gyönyör­ködtetheti a nézőt, ha nem érezzük az élettel való szo­ros kapcsolatát. Minden ké­pünkön igyekezzünk éreztet­ni az ember viszonyát a lát­ványhoz, így az elkészült fo­tó nemcsak látlelet, hanem élőszerűen ható kép lesz. — A tartalmi követelmé­nyek után térjünk át a for­mai, technikai problémák­ra ... — Egyes fotóesztéták sze­rint a fekete-fehér kép al­kalmasabb a művészi ábrá­zolásra, mint a kissé natu­T ájfényképezés ralista színes. Ez a tájfotó­zásban is így van, de csak addig, míg meg nem tanul­juk a színek tudatos kezelé­sét, alkalmazását. Ehhez alapvető, hogy megismer­kedjünk a színelmélet össze­függéseivel, a különböző színek egymásra hatásá­val. Felvételeink színeit leg­egyszerűbben az expozíció kiválasztásával alakíthat­juk. A film túlexponálása esetén a kész kép világo­sabb impresszionista hatású, míg alulvilágításakor a lát­vány komorabb lesz, a szí­nek tónusai tompítottabban jelentkeznek. — Legtöbben csak napsü­tésben készítenek színes ké­peket . . .- Tény, hogy az erős, éles napfény segítségével mon­dandónkat kiemelhetjük, mintegy aláhúzhatjuk. Még­is érdemes, különösen színes anyagokra megtanulni bo­rús időben vagy akár eső­ben is fényképezni. Az ilyen­kor tapasztalható szórt fény igen alkalmas finom pasztell­színek, lírai hangulatok elő­idézésére. Különösen szép impresszionista hatású képek készíthetők ködös reggele­ken és estéken, amikor a köd az intenzív színeket is lágy- gyá teszi, nem keletkeznek árnyékok, és a táj egészen különleges mélységgel, tér­hatással ábrázolódik. Maletics L. Csonka Karoly: Őszi verőfény

Next

/
Thumbnails
Contents