Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-11 / 280. szám

1985. október 11., péntek Dunántúlt napló 3 Az emberi értékek rendjében az első helyre a teljesítményt kell állítanunk! Németh Károlynak, az MSZMP KB főtitkárhelyettesének felszólalása —• A ikormány beszámolóját, helyzetértékelését, munka- programját reálisnak tartom. Tükrözi az ország valóságos helyzetét. Azokat a legfonto­sabb tennivalókat fogalmazza meg, amelyeknek elvégzése a következő öt évben a magyar társadalom fejlődését hivatott biztosítani. Tartalmában és szellemében összhangban van a Magyar Szocialista Mun­káspárt XIII. kongresszusán adott elemzéssel, kitűzött cé­lokkal, felvázolt fő törekvések­kel. Azt mondhatjuk, hogy a kongresszus határozata jó alapot nyújt az önálló, felelős kormányzati tevékenységhez. A kormány előterjesztése kritiku­san és önkritikusan szól a végzett munkáról, az előző öt­éves munkaprogram végrehaj­tásáról, kellő gondossággal veszi számba a további előre­haladás feltételeit, lehetősé­geit és korlátáit, összességé­ben optimista, de ez az opti­mizmus nem vágyainkon és óhajainkon nyugszik, hanem eddigi eredményeink és meg­levő erőforrásaink felelős mér­legelésén. Ezért a kormány munkaprogramjával a Köz­ponti Bizottság és a magam nevében egyetértek, azt elfo­gadom és elfogadásra aján­lom — mondotta bevezetőben Németh Károly, majd így foly­tatta : — Céljaink eléréséhez a legfőbb nemzetközi feltétel, hogy békében éljünk. A békét önmagában is az egyik leg­szentebb dolognak tartju'Jr, azonban nemcsak egyszerűen, mint háborútól mentes állapo­tért szállunk élte síkra, hanem mint a különböző társadalmi berendezkedésű országok köl­csönösen előnyös együttműkö­désének alapvető biztosíté­káért, azért, hogy minden nép alkothasson, élvezhesse mun­kájának gyümölcsét. — A Magyar Népköztársa­ság kormányának külpolitikája népünk alapvető érdekeit kép­viseli, a szövetségeseinkkel kö­zösen kijelölt célok elérését, a béke ügyét szolgálja. Minden lehetőséget felhasználunk a párbeszéd fenntartására, a vi­tás kérdések tárgyalások útján való rendezésére, a fegyverke­zési verseny visszaszorítására. Teljes meggyőződéssel kiállunk a szovjet békekezdeményezé­sek mellett, és üdvözöljük a szovjet—amerikai csúcstalálko­zóról szóló megállapodást. — A békéért, a béke védel­mében, tisztelt képviselőtár­saim, minden lehetségest meg kell tennünk. Ennek szolgála­tában az a legfontosabb, hogy nemzeti érdekeinkkel egyezően szorosabbra fűzzük, erősítsük szövetségi kapcsolatainkat a Szovjetunióval, a Varsói Szer­ződés más tagállamaival, és magasabb szintre emeljük a KGST keretében folytatott együttműködést. — Nehéz öt esztendő van mögöttünk, amelynek legfőbb tapasztalata, hogy a helyes célok valóra váltásában bizton építhetünk népünk támogatá­sára. Munkásosztályunk, szö­vetkezeti parasztságunk, a szá­mában és jelentőségében is növekvő értelmiségünk, társa­dalmunk minden rétege tudá­sát latba vetve, odaadással segíti az országépítő munkát. A szocialista célok jegyében létrejött nemzeti összefogás a bonyolultabb, gondokkal ter­hes időszakban is betölti hi­vatását, tömöríti társadalmunk valamennyi alkotó tényezőjét. Szövetségi politikánkat foly­tatva a jövőben is azon mun­kálkodunk, hogy erősödjön, ki­teljesedjen a szocialista nem­zeti egység. Ebben a törekvé­sünkben megtestesül az a ta­nulság, hogy a szocializmus sikeres építéséhez nélkülözhe­tetlen a párt vezető szerepe, amely a helyes politikán és a meggyőzésen alapul: fontos a kommunisták példamutatása, de elengedhetetlen az egész nép munkája, helytállása. Ez a történelmi felismerés azt is tudatosítja bennünk, hogy a kongresszusi útmutatások való­ra váltása, a kormányprogram teljesítése a társadalmi össze­fogás erősítését igényli. A kormány munkaprogrjmja kifejezi azt az elhatározottsá­gunkat, hogy eddigi politikán­kat kívánjuk folytatni, amely a magyar realitásokat tükrözi, s nem enged teret szélsőséges törekvéseknek. iPoliti ká n kból szervesen következik, hogy a társadalmi és a gazdasági vi­szonyokat a maguk valóságá­ban vizsgáljuk. A számvetés azt mutatja, hogy a nehézsé­gek és a gondok ellenére mind anyagiakban, mind szellemiek­ben gyarapodott az ország. Megőriztük népgazdaságunk stabilitását, népünk létbizton­ságban él. Társadalmunkban feszültsé­gek is vannak, a lakosság egyes rétegeinek romlottak a megélhetési lehetőségei, a nyugdíjak és egyes szociális juttatások reálértéke csökkent, nehezedtek a lakáshoz jutás feltételei. fontos, hogy eredményein­ket és lehetőségeinket, eré­nyeinket és gyengeségeinket reálisan ítéljük meg. Hibás gyakorlathoz vezetne, ha bár­melyiket kisebbítenénk, vagy felnagyítanánk. — Megelégedéssel szólha­tunk arról, hogy hazánkban az emberek nagy többsége igye­kezettel, fegyelmezetten dol­gozik, eleget tesz munkaköri és állampolgári kötelességei­nek, saját munkájával és nem mások rovására akar boldo­gulni. — Azt is látnunk kell, hogy társadalmunkban is vannak közömbös, önző emberek, s nem kevés a közerkölcsöt, az állampolgári fegyelmet sértő megnyilvánulás. Sok fegyelme­zetlenség, emberi tragédia okozója a mértéktelen italozás, az alkoholizmus. Találkozni le­het a szocializmustól, a munka társadalmától teljességgel ide­gen, dologkerülő, léha, élős­ködő életmóddal. A bűnözés több területen növekszik. Mind­ez joggal kelt visszatetszést és felháborodást a becsületes emberek körében. Kötelessé­günk. hogy a tisztességes élet­vitelt folytató többségre tá­maszkodva határozottabban lépjünk fel ezen jelenségek ellen. Kongresszusunkon is elhatá­roztuk, a kormáy programjá­nak is célja, hogy erősítsük köz­állapotainkban az előrevivő ele. meket, fellépünk a társadalom­tól idegen, antiszociális maga­tartással és törekvésekkel szemben, intézkedéseket te­szünk visszaszorításukra. Az egész társadalomnak érdeke, hogy erősödjön a jól végzett munka, a hasznos, értékes te­vékenység becsülete, és ez fe­jeződjön ki a javakból való részesedésben. — A kormány programjában kellő súllyal szerepel az a tö­rekvés. aemlynek pártunk XIII. kongresszusa kiemelt figyel­met szentelt, hogy a következő ötéves tervidőszakban a gazda­sági növekedés üteme némileg meggyorsuljon, és erre ala­pozva az életszínvonal észre­vehetően emelkedjen — álla­pította meg a párt főtitkárhe­lyettese. — Ebben általános az egység, de ugyanilyen álta­lános egységre, egyetértésre van szükség abban is, hogy ennek érdekében jobban, szín­vonalasabban kell dolgoznunk. És nemcsak az elkövetkező esztendőkben, hanem az idei év hátralevő részében is. Min­dent meg kell tennünk, hogy ahol lehetséges, teljesítsük, il­letve megközelítsük az ez évi népgazdasági terv előirányza­tait. Ez a VII. ötéves terv megalapozása miatt is nagyon fontos. — A pártnak, a társadalmi szerveknek, a kormánynak, a helyi vezetésnek, minden dol­gozónak az a fő feladata, hogy feltárja és hasznosítsa a szocialista rendszerben levő erőforrásokat, mozgósítsa a tartalékokat. Ez előrehaladá­sunk kulcskérdése. Sorsfordító jelentősége van annak, hogy a népgazdaság intenzív fejlődé­sét kiterjesszük a termelés és a gazdálkodás minden terüle­tére, fokozzuk a magyar nép­gazdaság jövedelmezőségét. Ez azt igényli tőlünk, hogy a következő években fokról fokra nagyobb teljesítményekkel előbbre jussunk a gazdaság korszerűsítésében. A kitűzött céloknak az eléré­se érdekében elengedhetetlen követelmény, hogy a termelés műszaki—technikai alapjait fo­kozatosan és széles körűen megújítsuk. Ehhez alkalmazko­dóképes, szelektív feljesztéspo- litikára* van szükség. Következetesen javítanunk kell az intenzív gazdálkodás szervezeti, személyi feltételeit. — Gazdaságpolitikánknak fon­tos törekvése, hogy a haté­konyság és a minőség követel­ményeit együtt érvényesítsük. Ennek szolgálatába kell állíta­nunk, a változó feltételeknek és a növekvő feladatoknak megfelelően tovább kell fej­lesztenünk irányítási rendsze­rünket. — Pártunk nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy emel­kedjen a kormányzati, állami munka színvonala, erősödjön a szocialista demokrácia. Fontos, hogy fenntartsuk és tovább fejlesszük azt a tettekre sarkal­ló vitas’ellemet. demokratikus légkört, amely különösen a kongresszus és a választások idején jellemezte közéletünket. Arra van szükség, hogy rendel­tetésük szerint, és ne formá­lisan működjenek a demokra­tikus fórumok, a szocialista demokrácia áthassa közéle­tünk valamennyi terüretét. Szándékaink szerint tovább nö­vekszik a népképviseleti testü­letek, a társadalmi és tömeg­szerveeztek, a helyi szervek, a vállalatok és intézmények önállósága és felelőssége. Ez elő fogja segíteni, hogy az ál­lampolgárok közvetlenül, vagy képviselőik útján részt vegye­nek a közügyek intézésében, a döntések előkészítésében és a végrehajtás ellenőrzésében. — Olyan viszonyok között élünk, dolgozunk, amikor min­denkinek fokozottan éreznie kell saját felelősségét munká­jáért. Minden honfitársunknak személyes szerepe és felelőssé­ge van abban, hogyan boldo­gul népünk, hogyan alakul jö­vőnk. — Az emberi értékek rend­jében az első helyre a mun­kát, a teljesítményt kell állíta­nunk, megvalósítva azt a köve­telményt, hogy a munkaidő valóban a munka ideje le­gyen. — A kormánybeszámolóban körvonalazott teendők világo­san mutatják munkánk irányát. Meggyőződésem, hogy a kor­mány programja — ha meg­valósítását valamennyien szív­ügyünknek tekintjük, s érte minden magyar állampolgár felelősségtől áthatva cselekszik - az elkövetkező időszakban biztosítani fogja, hogy gazda­sági és kulturális életünk az egész ország, népünk javára fejlődhessen. Biztosíthatom önöket arról, hogy a párt vala­mennyi szerve és szervezete, a kommunisták becsülettel fog­nak dolgozni a kormányprog­ramban foglaltak valóra váltá­sáért — mondotta végezetül Németh Károly. Felszólaló képviselők Az országgyűlés csütörtöki ülésén felszólaló képviselők: Nagy József (Baranya M. 6. vk.), beszédét a 2. oldalon kö­zöljük, Borza Istvánné (Hajdú- Bihar M., 1. vk.), Balogh László (Békés M., 14. vk.), Kö­teles Zoltán (Budapest, 29 vk.), Bartalné, dr. Borszéki Erzsébet (Nógrád M., 6. vk.), Széles Lajos (Szabolcs-Szatmár M. 15. vk.), Kiscelli László (Győr- Sopron M., 3. vk.), Újvári Sán­dor (Zala M„ 7. vk.), Szabó Kálmán (Budapest, 36. vk.), Mátyus Gábor (Bács-Kiskun M., 14. vk.), Dudla József (Bor- sod-Abaúj-Zemplén M., 5. vk.), Csehák Judit miniszterel­nök-helyettes, Hellner Károly (Budapest, 32. vk.), Szalai Gyu­la (Fejér M., 1. vk.), Sziráki András (Szolnok M., 2. vk.), Fiiló Pál (Budapest, 18. vk.). Ezzel az országgyűlés őszi ülésszakának első napja — amelyen Sarlós István és Cser- venka Ferencné felváltva el­nökölt — véget ért. Gáspár Sándor és Kádár János az Clés megkezdése előtt (MTI-fotó, Wéber Lajos fel vétele—telefotó—KS—DN) Hazánkba érkezett Norbert Steger osztrák alkancellár Osztrák—magyar tárgyalások Budapesten, a Parlamentben (MTI—fotó, Pólya Zoltán felvétele—telefotó—KS-DN) Marjai József miniszterelnök­helyettes meghívására csütörtö­kön hivatalos látogatásra Bu­dapestre érkezett Norbert Ste­ger alkancellár, kereskedelmi és ipari miniszter. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József fogadta, jelen volt Arthur Agstner, az Osztrák Köztársa­ság budapesti nagykövete. Marjai József és Norbert Ste­ger a nap folyamán a Parla­mentben megkezdte tárgyalá­sait. A baranyai pártküldöttség megbeszélései Eszéken (Tudósítónk telexjelentése) Tegnap folytatta munkáját az a pártküldöttség, amely Lu­kács Jánosnak, az MSZMP KB tagjának, a Baranya Megyei Pártbizottság első titkárának vezetésével tartózkodik Jugo­szláviában, a Horvát Kommu­nisták Szövetsége Eszék Köz­ségközi Választmánya vendége­ként. A JKSZ ideológiai-politikai tevékenységéről tegnap Martin Meszarics, HKSZ Eszék Köz­ségközi Választmánya elnöksé­gének elnöke adott tájékozta­tót a baranyai küldöttségnek. A jelenlegi gazdasági hely­zetről szólva Mirko Knezsevics, az Eszéki Községközi Választ­mány Végrehajtó Tanácsának elnöke kiemelte, hogy a terü­leten igen nagy figyelmet for­dítanak a külfölddel való kap­csolatra. Külön szólt a Ma­gyarországgal, főként pedig Baranya megyével folyó együttműködésről. Mint kiemel­te, 1984-ben bizonyos csökke­nés állt be az árucserében, de a mutatók szerint az .idei első hat hónapban a csere vala­mennyi eleme növekedést mu­tat a klasszikus export-import tevékenységtől, kishatármenti forgalomtól kezdve az úgyne­vezett árucserén kívüli forga­lomig. Az üzletkötésekben fel­merült nehézségek ellenére mindkét fél részéről igen jó együttműködés bontakozik ki a mezőgazdaság területén, és mint tegnap Eszéken hangsú­lyozták, ezt a tevékenységet fontos volna tovább szélesíteni. A tegnapi találkozó szerény jubileum jegyében zajlott, hi­szen már 20 esztendeje fejlő­dik a Szlavónia-Baranya régió és Baranya megye együttmű­ködése. Ezt hangsúlyozta Lu­kács János, az MSZMP Bara­nya Megyei Bizottságának első titkára is, aki ugyancsak az együttműködés további kiszéle­sítésének szükségességéről be­szélt. Ismertette vendéglátóival Baranya megye gazdasági gondjait, törekvéseit, és azt a célkitűzést, amely szerint a jobb gazdasági eredményekkel a lakosság életkörülményeinek javítását szeretnék előbbre hozni. Tegnap a baranyai küldött­ség ellátogatott az Eszéki Képtárba, megtekintette a te­levízióstúdiót és az újonnan épített lövészcsarnokot, majd az Autoreparatura üzemét. Ma, pénteken felkeresik a HKSZ Eszék Városi Bizottságát, to­vábbá a Belje Mezőgazdasági Kombinátot, valamint a pél- monostori cukorgyárat. Ana Csetap Nálunk mindig jól jár Október 14-től ismét bútorvásár Dombó váron Nagy árengedménnyel kaphatók: • szekrénysorok, 9 kárpitos garnitúrák, 9 konyhabútorok.

Next

/
Thumbnails
Contents