Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-09 / 278. szám

© Dunántúli napló 1985. október 9., szerda Honismeret AO éve történt... Barfólr-emfélr- hangverseny Pécsett Bortermelés Baranyában Kodály Zoltán Pécsre érke­zéséről a helyi lapok 1945. szeptember 28-i számukban közöltek hírt. Ebben a szám­ban számoltak be a nagy fegy­vertárs, Bartók Béla haláláról is. Kodálynak a hírt Takács Je­nő, a híres zeneszerző — aki akkor a Pécsi Zenekonzervató­rium igazgatója volt — mon­dotta el, s a szomorú hír a Mestert nagyon lesújtotta . . . Nem csoda tehát, ha a Pé­csi Zenekedvelők Egyesülete október 22-én Bartók-emlék- hangversenyt rendezett. A ze­nei esemény előtt a leg­méltóbb, Kodály Zoltán mon­dott emlékbeszédet: ........ Nem g yászolni jöttünk. Meg kell gondolnunk, mit nyertünk éle­tével, milyen örökséget ha­gyott ránk . .. Feladataink Bartókkal szemben: tiszta fej­jel, tiszta füllel és tiszta szív­vel közeledjünk az ő muzsiká­jához ,A közönséget hozzá kell nevelni. Tervszerűség nyilvánuljon meg a művek is­mertetésében ... A világ népei csak akkor ismernek el minket, ha tudunk önálló kultúrát te­remteni” — jelentette ki. Az emlékbeszédet követő műsorban Takács Jenő. Pio- vesan Sirio, Graef Tildy, vala­mint a Nyolczas Ipoly vezette Nagy Lajos Gimnázium kórusa lépett föl. Az emlékhangversenyen kí­vül még számos jelentős zenei esemény zajlott le Kodály je­lenlétében. Még október 7-én egyházzenei hangversenyt ren-. dezett az Agócsy László irányí­totta Szeráfi Kórus, melyen Kodály: öt Tantum ergo c. mű­vét mutatták be. A székesegy­házban október 21-én került sor a Missa Brevis bemutató­jára Mayer Ferenc vezényleté­vel. Orgonán Halász Béla mű­ködött közre. November 19-én pedig már a teljes művet mu­tatták be a színházban, Ha­lász Béla és Kálmán, valamint a híres Székesegyházi Énekis­kola közreműködésével. A PÉCSI ZENEKEDVELŐK EGYESÜLETE október hó 22-én. hétfőn fél 5 órakor A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN BARTÓK-EMLÉKESTET rendez. MŰSOR: J. Emlékbeszéd. Mondja: Dr. KODÁLY ZOLTÁN. HAPTÓK-MÚ VEK: 2. Mikrokosmos. (Zongoramuzsika a kezdet kezdetétől). a) Dór hangsor. b) Délszlávos. c) Meditation. d| Erdélyies. e) Napkeletén. t) Dallam meg-megszakítva, g| Báli szigetén. hl Dudamuzsika Előadja ■ TAKÁCS JENŐ. 3. Hegedű-kettősök. a) Erdélyi tánc, e) Pizzikalo. b) Mese. 0 Szól a duda. ej Burlesk, g) Újévköszöntő, d) Lánkódas. h) Arab dal. Előadják . PIOVESAN SIRIO és M GRAEF TILDY. 4. a) Este a székelyeknél, i. bj „Gyermekeknek", c| Allegro barbaro. Előadja TAKÁCS JENŐ. 5. Román táncok. Előadja : PIOVESAN SIRIO, kiséri: TAKÁCS JENŐ. 6 a) Ne menj el ! . . b) Játék, c) Húszámóta. Előadja: a Ciszterci Rend Nagy Lajos-gimnáziumá- nak énekkara — a. b, gyermekkar. c, férfikar. Vezényel: Nyolczas Ipoly. A MŰSOR ÁRA 20 PENGŐ. Október 27-én, a mai Leö- wey Gimnázium dísztermében Kodály-hangversenyre került sor, melyet széles körben no­vember 19-én tartottak meg. Itt mondotta el Kodály példa­adó előadását az új magyar zenei nevelésről: „Máris meg­indult itt egy olyan próbálko­zás, amelyhez hasonló a fő­városban nincs, és amelynek döntő fontossága lehet egész zenei nevelésünkre. A zeneis­kola bevezető tanfolyamát ér­tem, amely előbb zenére akar tanítani, csak aztán hangszer­re ...” — jelentette ki a na­gyon fontos alapelveket. Ezt követően a város híres előadó- művészei, kórusai szólaltatták meg a Mester híres műveit. November 10-én — Kodály jelenlétében — a pécsi közép- iskolások népdalismereti ver­senyt bonyolítottak le, melyen számos, azóta hírnevet szer­zett muzsikus, zenetanár nyert díjat fiatal gyerekként... (A versenyt 1946. májusában meg­ismételték.) Kodály Zoltán ezenkívül rendszeresen fölke­reste a zeneiskolát is, és a 8—9 éves gyerekek új zenei nevelését állandóan figyelem­mel kísérte. Tanácsokkal látta el a zenepedagógusokat, akik az új módszer követői lettek. Különösen ki kell emelni itt Agócsy László, Horváth Mihály, Nyolczas Ipoly, Antal György tevékenységét, Mayer Ferenc, Hergenrőder Miklós munkássá­gát. Kodály alkotókedvének is használt az itt eltöltött idő. Nálunk fejezte be Cinka Pan­na c. dalművét — melyet tanít­ványa, Maros Rudolf hangsze­relt —, s a Bőrgyári Dalárdá­nak ajánlotta Petőfi: A magyar nemzet c. versére írt kórus­művét. A magyar zenekultúra és a város zenei élete szempontjá­ból egyaránt fontos ittlét után útmutatást is adott: önálló ze­nekar fölállítását, nagyméretű vegyeskar szervezését, az isko­lákban az énektanítás beveze­tését jelölte meg elvégzendő feladatként. Baranyában a rómaiak már a 2. században is műveltek szőlőt. I. István királyunk 1015-ben a pécsváradi apát­ságnak adománylevelében 110 szőlőművest és 6 kádárt ajándékozott. 1338-ban az apátnak 3000 akó bora ter­mett, amelynek akója akkor 10 dénárért kelt el. A Villányi hegyláncon lévő szőlőkről 13. századi okmá­nyaink beszélnek. Nevezete­sen, a tatárdúlás után, 1249- ben elkészült szársomlyói (nagyharsányi) vár urának, Balogh Miklós dubicsai is­pánnak IV. Béla király 7 eké- nyi Harsány földet adományoz (egy ekeföld 256 és fél ma­gyarhold), melynek az oklevél leírja a határait. Először Opur szőlőjét említi, mint határvo­nalat. Ennek a főúrnak az unokavője, Lőrinc nádor fia Kemény gróf, a vár és a hoz­zátartozó uradalom későbbi ura, többek között a magyar sereg fővezére és királyi pin­cemester is volt. Erről egy 1291. évi ckirat tájékoztat. Ez viszont arra vall, hogy Árpád­házi királyaink legjelentősebb területű és minőségű szőlői ezen a hegyláncon voltak. A Siklós határában elpusz­tult Csukma falú szőlőiről is kapunk hírt. A siklósi urada­lom ura, a Kán nemzetiség­beli Siklósi Péter 1325-ben el­adja egyik szolgájának szőlő­jét rokonának, Lőrinc fia Pál mesternek. 1323-ból arról kapunk tájé­koztatást, hogy Gyűd szőlőmű­velése igen jelentős. A pécsi káptalan 1334-ben a gyűdi bor jövedelmekből elégítette ki a pápai tizedszedőt. Harkány határának 1323. évi leírásakor azt olvassuk, hogy inter vineas, vagyis a szőlők között és iuxta vinsas, tehát a szőlők mellett vezet a falú határa a hegy tetején lé­vő, Zauat (Szavát) és Thurult (Túronyt) érintő régi római kövesútig. Tehát már ekkor az egész hegyoldal szőlővel és gumulchenfakkal (gyümölcs­fákkal) volt betelepítve. A Monoszló nemzetségbeli Viszlaiak 1332-ben újból meg­osztoznak birtokaikon és az István fiai kapják a Szentmár- ton felé eső részt, többek kö­zött 2 malommal és a szőlők harmadával. Gergely fiaié lesz a Márfa felé eső rész a Bő folyón lévő malmok felévek és a szőlők harmadával. A fennmaradó szőlőrész pedi Pethőé lesz a malmok másik felével. E szerint a diósviszlói határban már a 14. században igen jelentős szőlőterületek voltak. Persze kíváncsiak volnánk arra is, hogy Baranyában a középkorban milyen fajta bo­rokat termeltek? Ulászló király 1494 táján Pécsről szerzi be az asztalára kerülő borokat, mellyel kapcsolatban azt ol­vassuk, hogy a pécsi harmin- cados a király részére 3 timel- la Malvasiri, 3 timella Rinolio és 3 timella Pynol bort rendelt 40 forint értékben. A törököket vallásuk tiltot­ta a szeszivástól, mégis a ha­gyomány szerint a terehegyiek a tökrészeg törököktől szerez­ték azokat a zászlókat, ame­lyek századunk harmincas éveiben is még láthatók vol­tak a templom padlásán. A török kiűzése után a há­ziállatok, a gabonatermés és a borok után is megadóztat­ták a falvak jobbágy népét. Ekkor a viszlaiak nyilván csal­tak, mert azt vallották, hogy az egész falunak összesen 1 akó bora termett. Ezzel szem­ben az ipacsfaiak 41 akó, a terehegyiek pedig 245 akó után adóztak. Hogy a török kiűzése után száz évvel egy szorgalmas jobbágy ezen a hegyláncon milyen szőlőterülettel és bor­terméssel rendelkezhetett, erre Terehegyen találtunk példát. Ózdi Mihály 1798-ban pecsé­tes testamentummal az eklé­zsiára hagyja szépen jövedel­mező szőlőingatlanát a tarto­zékaival együtt. Tudjuk, hogy Werbőczy Tripartituma, hármas törvénykönyve szerint csak a nemes emberek rendelkezhet­tek magántulajdonnal ingatla­nok esetében. A jobbágyok nem. Ettől azonban a helyi jogszokás eltérhetett, ha a me­zőgazdasági ingatlan haszno­sítása különösen nagy munka­erő ráfordítást igényelt. Ilyenek voltak az erdőirtások, és a me­redek hegyoldalakra telepített szőlőparcellák. Nos, a hagyo­mányozó terehegyi jobbágy 484 barázdából álló szőlőbir­toka ilyen helyen volt, amely­hez tartozott egy 10 öles föld­be ásott pince is. Lássuk, mi volt egy 18 századi jobbágy pincéjének ingó tartozéka? Mindenek előtt egy fából ké­szült sajtó, két összesen 90 akós fakád és egy hasonló avétt, két félakós csöbör, 22 boroshordó, összesen 102 akó űrtartalommal, négy pálinkás hordó, összesen 3 akó űrtarta­lommal, végül egy avétt 8 akós törkölyös hordó. Az 1700-as években a hegy­lánc kitűnő minőségű borait a szőlősgazdák a Dráván túli Valpó vásárain értékesítik a legjobb áron. A 19. században már kül­földre is szállítanak Baranyá­ból borokat. Egy pesti cég pél­dául 1846-ban Amerikába szál­lított 1841-es évjáratú villányi bort. Mivel közben a címzett lakást változtatott, a borok visszajöttek — ötévi vándorlás után. A legforróbb évszakok­ban tett kétszeri tengeri út után a borok minőségileg még jobbak lettek. A filoxéra Baranyában 1881- ben lépett fel először. Szil/ László földbirtokos vízmelletti, lapos területen lévő szőlőjét árasztással védte meg. Mások viszont szénkéneggel igyekez­tek gyéríteni a kártevőt. A ka­tasztrofális pusztulást azonban nem lehetett véglegesen meg­akadályozni. így a szőlőket amerikai vadalanyú oltványok­kal újra kellett telepíteni. Kecskeméthy Zoltán dr. Pécsi utcák — híres emberek Mikes Kelemen Ö volt az, aki urát, II. Rá­kóczi Ferencet, lengyel és franciaországi tartózkodás után elkísérte „nagy Törökor­szágba”, is, ahol a reményke­désnek és a csalódásoknak keserű kenyerét tördelve na­ponta, írogatta leveleit képzelt nénjének, a Konstantinápoly­ban lakó P. E. grófnőnek, aki a valóságban sosem létezett. Amikor ugyanis Mikes Rákóczi holttetemét 1735. július 6-án Konstantinápolyban a jezsui­ták templomában eltemettette, eszébe sem jutott édes néniké­jének meglátogatása. Néha arról is megfeledkezik, hogy Konstantinápolyban van, és on­nan ír levelet ugyanott lakó nénjének. Nem nagy csoda, Tia a leveleskönyvet többen is apokrif munkának tekintették. Ö volt az, aki kemény ta­pasztalatok árán elgondolko­dott azon, hogy „csak a nagy­urakért, gazdagokért teremte­tett ez a világ: az alacsony rendűek és a szegények csak azokért vannak a világon, va­lamint a vízben az apró halak a nagyokért és valamint az oktalan állatok a tehervoná- sért.” Ö volt az, aki szívesen el- elnevetgélt, csevegett a vidám kedélyű Kőszeghy Zsuzsival, aki Bercsényiék családja kö­rében nőtt fel. Házassági terv is megfogamzott benne, de a megözvegyült generális meg­előzte. Szomorúan írja Mikes: „Nekem még abban módom nem volt, amiben volt már ‘háromszor Bercsényi uram­nak.” Két év múlva, Bercsé­nyi halála után, újból próbál­kozik, de hiába. Zsuzsi Rodos­tóból lengyelországi rokonai­hoz költözik. „Meglátom-e va­laha vagy sem, Isten tudja”- írja a busongó szerelmes. Ö volt az, aki postajárat hí­ján csak egy évi vándorlás után kapja meg édesanyja le­velét, amelyben arról értesíti, hogy hazajövetelét kéri. Meg- hatottan olvassa a kedves so­rokat, bízva abban, hogy az életben még látni fogják egy­mást. Némi remény csillan föl, midőn a török porta a moldvai Jassyba rendeli, hogy kéznél legyen, ha az erdélyi forra­dalmárok fel akarnak kelni az osztrák császári ház ellen. Itt és Bukarestben éhezve, fázva, betegen tölt) idejét, de leg­jobban a honvágy kínozta: „Elítélheted, néném, micsoda sóhajtásokat bocsátottam, mi­kor az édes hazám havasai mellett mentem el. Örömest bémentem volna Zágonba, de az Úr béfedezte előttem az odavivő utat”. A bújdosók többször is megpróbálkoznak, hogy amnesztiát kérjenek Má­ria Teréziától, de a lakonikus válasz: „Ex Turcia nulla re- demptio” - Törökországból Er­délybe nincs visszatérés. Ö az, aki Törökországi le­velek címmel írt leveleiben nemcsak hű tükrét adja a ro- dostói életnek, hanem néha ta­nácsokat is közöl: „Mint ha­zafia, azt akarnám, hogy a tu­domány oly közönséges volna nálunk, valamint a tudatlan­ság." Fölhívja a figyelmet a leányok nevelésére, az anya­nyelvi oktatás fontosságára, de szól a kultúrált gazdaság és kereskedelem előnyeiről is. Mindezekről szülőföldjének nyelvjárásában nyelvi lelemé­nyekkel, szójátékokkal, ízes közmondásokkal telített stílus­ban. Írói hagyatéka több év­tizedes lappangás után eddig még tisztázatlan körülmények között kerültek Magyarország­ra. Jellemző, hogy Marosvásár­helyen nemrég bejelentették, hogy a csíksomlyói ferences kolostor könyvtárában megta­lálták az elveszettnek hitt Ká- joni-kódexet, amely többek között Mikes Kelemen tánc­dallamát is tartalmazza. Ö volt az, aki 71 évesen áldozatul esett a városban dü­höngő pestisnek. 1761. október 2-án halt meg. Tóth István dr Vargha Dezső levéltáros Szüretelnek, szépen muzsikálnak... Pécsi szüret a múlt században A szüret megünneplésének évszázados hagyományai élnek Pécsett. Régi szüreti szokásaink a közösségi életnek legkiemel­kedőbb ünnepei voltak. A nem­rég elhunyt kiváló néprajztu­dós, Bálint Sándor írta a 30-as években: „A szüretnek az ala- koskodó játékokban és áldo­másokban megnyilatkozó kul­tikus jelentősége még nemré­gen is teljesebben élt. Általá­nos szokás volt a lövöldözés, mozsarak durrogtatása, zene­szó. Mindennek eredetileg má­gikus célzata volt: s bőséges szüret biztosítása a leselkedő gonoszoktól". Évszázadokkal ezelőtt a szü­ret időszakára az egész ma­gyar közélet megállott: a vité­zek hazasiettek, a törvénykezés szünetelt, a diákok vakációt kaptak. Nevesebb borvidé­keinkre a szüret alkalmából még külföldről is érkeztek ven­dégek. Adolf Grünhold német utazó, aki alighanem 1842 vagy '43 őszén járt Pécsett, s barátja társaságában pécsi ismerősök meghívására részt vett a szü­reten - ilyen elragadtatással írt: „Mivel ottidőzésem éppen a szüret idejére esett, nagy volt az elevenség és tevékenység Az egyébként is vidám város­nak most rendkívül barátságos volt a jellege, mert a szüretet népünnepnek tekintik, s mint ilyent tartják meg. A vármegye különböző vidékeiről való kü­lönféle ruhájú szüretelő nők sajátságos látványt nyújtanak. Itt a völgyben szép barna nők ajkáról a magyarok búskomor dalai hangzanak; ott a hegyről eleven szerb asszonyok vidám éneklése hallatszik, akikkel a szomszédos szőlőhegyen ked­ves német leányok látszanak versenyezni. A napi munka be­végzése után az estet lakmáro- zással, zenével s tánccal töltik, s a levegőt a késő éjszakai örömujjongás tölti be, melyet ezer meg ezer rakéta tesz még hangosabbá.” A múlt század derekán Haas Mihály, Baranya. Emlékirat c. müvében így nyilatkozott: „A szüretnek napjai Pécsett a leg­nagyobb örömnek napjai. A város akkorban csaknem üres­nek látszik, a hetivásárok el vannak árasztva az élelemnek minden nemeivel, mint máskor csak húsvét és karácsony előtt. Hívott és hívatlan vendég örömmel fogadtatik. Szüreten kívül igen sok víg társaságok mulatnak a csinos pinczehá- zaknál." Félig munka, félig ünnep volt és marad is mindig a szüret, írta a mi vidékünkről Baksay Sándor, a Magyar népszokások c. művében: „ünnep, mert a szedők háta mögött nem ispán- kodik senki; annyit végeznek, amennyit akarnak; holnap is nap lesz. Délben ebéd, de nem a négy fal között, hanem a hajlék előtti zöld gyepen, vagy a nagy diófa alatt; nem is ezüstre terítve, bádogkanál, vasnyelű kések járják itt. Sán­talábú asztal körül hordókon végignyújtott deszkaszálakra telepszik a hívott vagy magá­tól jött, de egyformán szívesen látott vendég. Birkahúsos kása, szüreti káposzta, pörkölthús; minden kitelik a bárány korá­tól fogva e célra hizlalt ürüből és néhány egészben belefőzötf édes pirospaprikából. Akinek az egészsége megkívánja, fe­ketekávét is kap, de itt nem porceláncsészében, hanem ap­ró boros poharakban, s kö­szönje meg, ha nem evőkana­lat kap hozzá, hanem a régi asztalfiókból került elő valami ősidőbeli pakfang, ősanyáink kávéskanala. A cigány jár haj­lékról hajlékra, ahová délben érkezik, ottragad. Alkonyat után kigyúlnak a rakéták, a csőszök vaspuskái dörögnek, hegy és erdő verik vissza a dörgést és a dalt. Gyermekké lesz minden ember." Ilyen vidám volt a pécsi szü­ret a múlt században. Jött azonban a filoxea a század két utolsó évtizedében, s vele a nagyhírű pécsi szőlőkultúra pusztulása. „Veréb Jankó", a Pécsi Fi­gyelő c. napilap mellékletének poétája így siratta a régi idő­ket : Hej, régente szeptemberben Beh vig volt az élet; Szüreteltek, rakétáztak, Minden hegy föléledt. Hej, mostanság szeptemberben Szánandó az élet; Kukoricát süt a gazda, S csumaszárat éget. A szőlő, a szüret és a bor szeretete évszázadok alatt úgy átjárta a pécsi ember lelküle- tét, hogy termés nélkül sem akart lemondani szüreti ha­gyományairól. Szép példája ennek a határtalan ragaszko­dásnak az 1896. október 28-án megjelent helyi lap cikke: „Ré­gi szokás szerint még ott is szüretet tartott, ahol a préshá­zak fala már bedőlt, s a domb­oldalakon burgonya tenyészett, mert szüretnek kell lennie (kocsmából). Hát megvolt a szüret ennek daczára is, s ja­vában puffogtak az ünnepet jelentő pisztolyok, a legények kurjongatásától hangzott a domboldal, a nyarat bezáró vigalom tartotta édes izgatott­ságban egész Magyarországot. Ha nincs szüret, legalább az emlékünnepét tartották meg mindenfelé." A pécsi szőlők helyreállítása megindult ugyan századunk el­ső évtizedében, de csak na­gyon lassan haladt előre. A régi nagyhírű szőlőkultúra már nem támadott fel többé. Vele pusztult a város összlakosságát egykor átható pécsi szüret ro­mantikája is. Dr. Kovács András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents