Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-29 / 297. szám

1985. október 29., kedd Dunantüii napló 3 Át kell rajzolni a mérnök-képet Alapvető készségek, jártasságok hiányoznak Nem alakultak ki a struktúra- váltás, az intenzifikáció feltételei A mérnökök: műszaki fejlődésünk motorjai, legfőbb leté­teményesei. Eléggé ellentmondásos kép él róluk a köz- tudatban napjainkban. Aki tollal, logarléccel tervezöasz- tál fölé hajol, aki ceruzával adatokat striguláz, vagy munká­sok és gépek közt jár, az egyformán mérnök, s ugyanez derül ki a jólöltözött, csiszolt modorú nyugati üzletkötőről éppen úgy, mint a fröccsöntőműhely alkalmazottjáról, nemritkán a sarki zöldségesről, aki még mindig mérnök, bár inkább csak volt... Élet az üvegházak és a fóliák alatt: nevelik a szegfűket... Jövőre is kizöldellnek a palánták a szigetvári zöldséghajtatóban Egyesülés a Szigetvári Állami Gazdasággal A kertészeti főágazatban is változatlan tevékenység A kistermelőknek palántáikról díjtalanul árjegyzéket küldenek Ki hát a mérnök? Milyen, hányféle a mérnöki munka? Ezt a kérdést vizsgálja két mű­szaki főiskolánk, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem és a pécsi Pollack Mihály Mű­szaki Főiskola két szociológu­sa: dr. Tóth Árpád és Kovács Árpád évek óta. Mintegy 2500 mérnökre kiterjedő tudományos vizsgálatuk első eredményeit most foglalták össze, s a köz­felfogástól sok szempontból merőben eltérő következteté­sekre jutottak. Ötven év adatai alapján — ötven évre visszamenően felderítettük, összegyűjtöttük a hazai mérnökökre vonatkozó statisztikai adatokat — mondja dr. Tóth Árpád. — Ügy talál­tuk, hogy a mérnöki hivatás fokozatosan veszít népszerűsé­géből. £z persze nem a mérnö­kök számából látszik, mert az jóval több, mint eddig bármi­kor, hanem abból, hogy egyre alacsonyabb státusú, képzett­ségű foglalkozási rétegek tag­jai ,,adják” gyermekeiket mér­nöknek. Egyre több a — szak­szóval — elsőgenerációs mér­nök: segédmunkások, betaní­tott munkások gyermeke, sőt a szakmunkások is egyre .ke­vésbé látják ezt a pályát fiaik számára vonzónak, biztosnak. Ez természetesen nagyon üd­vös dolog társadalompolitikai oldalról, a mobilitás szemszö­géből, mivel nem közömbös, honnan verbuválódnak a te­hetséges, műszaki képzettségű fiatalok. A gazdasági élet egyre keményebb követelmé­nyei azonban azt tennék szük­ségessé, hogy több leqyen a már otthonról is sokféle mű­szaki készséget hozó, felvonul­tató fiatal műszaki szakem­ber: több-generációs szakmun­kások, termelésirányítók, vaqy esetleg maguk is mérnökök gyermekei, mert egyre több átállásra, invencióra, 'konver­tálható műszaki tudásra és készségre lenne szükség ah­hoz ar intenzív innovációhoz, amit gazdálkodásunk ma már egyre inkább megkövetel, s a nemzetközi üzleti életbe való gyümölcsöző bekapcsolódá­sunk is egyre inkább szüksé­gessé tesz. — Hoayan élnek a fiatal mérnökök? Igaz-e, hogv pél­dául elég alacsony a fizeté­sük, és sokan közülük éop in­duláskor lakásgondokkal küz­denek? — Kérdőíves vizsgálatunk hat-nyolc mérnök-, illetve üzemmérnökszakra terjed '-i, s ezeken belül magában fog- lalia az 1968-ban, 1973-ban és 1983-ban végzett fiatal diplo­másoknak csaknem a felét, te­hát reprezentatív — mondja Kovács Árpád. — Az életmód­ra, az anyagi helyzetre, kultu­rális igényekre vonatkozó vá­laszok eredménye sokszor na­gyon meglepő. A 68-as rész­mintában szereplők közül — ezek ma negyvenévesek — tíz­ből nyolcnak van gépkocsija, de még a legutóbb végzettek közül is 10-ből 5-nek. Az autó­kat, amelyeket gyakran cserél­nek, sokan 25 éves koruk előtt kapták. Hatszor-nyolcszor több rendelkezik nyaralóval, mint ahány a szabadságát ott is tölti, s a 30-35-40 éves mér­nökeink közt egyszerűen nincs „lakáskérdés": csak elenyésző százalékuk él albérletben, öt­ven százalékuk már járt kül­földön: családi összjövedel­mük átlaga 13—14 ezer forint, de nem ritkán a 30 ezer forin­tot is eléri. Talán ezért is vá­laszolta háromnegyedük a „Mire van szüksége?" kérdésre azt, hogy „Semmire” . . . Nem túl örvendetes, hogy szakiro­dalommal, nyelvtanulással sza­bad időben nem foglalkoznak. Mindez azonban az éremnek csak egyik oldala, kiderül ugyanis az is, hogy 35—40 éves korukig félig-meddig eltartott­nak tekinthetők: kötve vannak a szülői házhoz, ezáltal a szü­lők tradicionálisabb magatar­tásához. Egy részük elégedet­len sorsával, helyzetével, főleg azért, mert ebben a túlságos függő viszonyban nem képes egyéni utat keresni, megtalál­ni önmagát, és létfeltételeit — elsősorban a munka, a mun­kahely révén — saját teljesít­ménye alapján biztosítani . . . — Munkájukban megkülön­böztetik utóbbi harminc évi fejlődésünknek egy extenzív és intenzív szakaszát. Mit jelent ez a mérnökök presztízse, mun­kájuk haszna szempontjából? Csökkent a mérnöki hivatás társadalmi presztízse — A felszabadulós utáni év­tizedben, amikor még a leg­jobb szakmunkások, techniku­sok gyermekei választották ezt a pályát, e hivatás társadalmi presztízse magas volt — mondja dr. Tóth Árpád. — Az utóbbi évtizedben ennek je­lentős hanyatlását tapasztal­hatjuk. Noha az utóbbi évtize­dek valamennyi MSZMP-kong- resszusán kiemelték a műszaki értelmiség fontosságát, több olyan, ma már vitatott döntés is született, amely károsan ha­tott vissza a műszaki alkotó­munkára. Ilyen volt az, amikor 1968-ban, az egységes válla­lati tarifarendszer kialakítása­kor, az egységes műszaki-gaz­dasági ügyintézői kategóriába sorolták a rutinjellegű, különö­sebb kvalifikációt nem igénylő munkaköröket betöltőkkel együtt a valódi mérnökmunkát végző vállalati kutatókat, ter­vezőket is. Ez, valamint a vál­lalatoknál érvényesülő, rövid­távú érdekeltségre ösztönző premizálási rendszer egyre ke­vésbé honorálta a vállalati ku­tató, fejlesztő területen műkö­dő műszakiak tevékenységét, s presztízsük is fokozatosan csökkent a szervezeti mikroszfé- róban. 1973 után, amikor szük­séges és indokolt bérfejlesztést biztosítottak a fizikai dotgozók s a közvetlen termelésirányítók számára, ebből az a téves gya­korlat alakult ki, hogy a fizi­kaiak béremelése — indokol­tan vagy anélkül — mindig meghaladta a műszakiak bér- fejlesztési lehetőségét. Ez vé­gül is oda vezetett, hogy a vállalatok zöme egyszerűen képtelen megtartani az alkotó műszaki értelmiséget. Beilleszkedés — zavarokkal Mindez azonban az össze­függéseknek csak az egyik ol­dala. Meghatározó tényezőnek azt tekintik a kutatók, hogy a hetvenes évek elejéig az ex­tenzív fejlesztés eszközei és módszerei biztosították a nép­gazdaság viszonylag gyors fej­lődését, viszont azóta egyre in­kább kiderül, hogy nem vol­tunk és nem vagyunk felké­szülve egy gyors ütemű struk­túraváltásra, s ami ezzel egyet jelent: az intenzív innovációra. Mondhatnánk úgy is: az ex­tenzív iparfejlődésnek a terv- lebontósos gazdaságirányítási rendszer által vezérelt folya­mata végső soron mint külső tényező hatott a mérnöki tevé­kenységre. A korábbi beruhá­zások az önmegvalósítás le­hetőségét adták azoknak, akik ezek tervezésével, kivitelezésé­vel foglalkoztak, emellett azon­ban elsorvadt a valódi mérnöki tevékenység, a gyártmány- és gyórtásfejlesztő munka, az eqyéni mérnöki képességek, jártasságok visszafejlődtek vaqy ki sem alakultak, a krea­tivitás háttérbe szorult. Mérnö­keink tehát — a tanulmány egyértelmű eredménye szerint — az intenzív szakaszra való áttérésre nem voltak, sőt még ma sincsenek felkészülve. — Vizsgálataink ugyanakkor azt is kimutatják, hogy a fia­tal mérnökök többsége hamar „beépült" a vállalati szerve­zetbe, ezt bizonyítják a túl ko­rán, túlzott elégedettséget tük­röző válaszok — fűzi hozzá Kovács Árpád. — Tapasztala­taink szerint a vállalaton be­lüli előrehaladási lehetőség lassú és szűkös, a bármilyen csekély „karrier" legjobb eset­ben öt év után kezdődhet. A szakmai sikert legtöbbször nem a teljesítmény, hanem a „po­zíció" dönti el. Másfelől vi­szont arra is akad példa, hogy a fiatal mérnökök — különö­sen a gépészek — elmennek onnan, ahol jól fizetnek ugyan, de a teljesítménykövetelmé­nyek is magasak. Nagyrészt te­hát kétélűek, kétértelműek az „igazi mérnökmunkát", alkotó munkát követelő nyilatkozatok. A valóság az, hogy a mintá­ban szereplő mérnökök e leg­többje „jól érzi magát" nehe­zen mozduló, kevéssé innova­tív vállalataink szervezeteiben. Mindez persze nagyon külön­bözik szakonként: jellegzetesen eltérnek például az építő-, a veqyész-, a gépész-, illetve a bányamérnökök karrier- és egyéb lehetőségei, munkával kapcsolatos elvárásai, motívu­mai. A kutatók személyes tapasz­talataiból kiderül viszont az is: fiatal mérnökeink egy részére a passzivitás korántsem jel­lemző: már csak dacból, vir­tusból is állják a versenyt a folyvást változó követelmé­nyekkel. Varga János Az országos lapok nemrég a Magyar Távirati Iroda híradása alapján a következőkről adtak hírt: Hiányoztak a termelés megújításához szükséges anya­gi eszközök, és előteremtésükre távlatilag sem volt kilátás, ezért felszámolták a szigetvári zöld­séghajtató közös vállalatot. A taggazdaságok egyike, a Szi­getvári Állami Gazdaság átvet­te a megszűnt szervezet dolgo­zóit és termelő berendezéseit. A jövőbeni vizsgálat alapján határoznak arról, hogy milyen formában és milyen mértékben használják majd fel a meglevő termelési eszközöket. . . A híradóst követően felkeres­te szerkesztőségünket Lőrincz János, a Szigetvári Állami Gaz­daság kertészeti főágazatának vezető főmérnöke, korábban a zöldséghajtató közös vállalat igazgatója, s arra kért ben­nünket, támasszuk fel őket, mint a Magyar Távirati Iroda halottait, ugyanis élnek és vi­rulnak. — Igen rosszul jött nekünk ez a cikk mert a benne fog­lalt félretájékoztatás miatt igen nagy erkölcsi, mi több, anyagi kárunk keletkezett. Ugyanis most vesszük előjegyzésbe és kötjük a szerződéseket a zöld­ségpalánták jövő tavaszi szállí­tására, tudnunk kell, vásárlóink miből mennyit igényelnek, hogy ehhez megrendelhessük Hollan­diából a vetőmagvakat. Part­nereink most abban a hiszem- ben vannak, hogy felszámoltak, mi mór nem is létezünk. Mi hót az igazság a Sziget­vári Zöldségszaporító és Haj­tató Közös Vállalat körül? Röviden: nem számolták föl, hanem egyesült a Szigetvári Ál­lami Gazdasággal, melynek most kertészeti főágazatát ké­pezi. Mondanunk sem kell, jo­gilag és tartalmában is mást jelent az egyesülés, mint a fel­számolás. Arról sincs szó hogy az állami gazdaság tevékeny­ségüket megkívánná szüntetni, egy „jövőbeni vizsgálat alap­ján”, a növényházakban mond­juk sertéshizlaldát berendezni. A zöldséghajtató az állami gazdaságon belül továbbra is meglehetősen nagyfokú önálló­ságot élvez, önálló elszámolá­sú gazdálkodást folytat, saját belátása szerint tervez és ker­tészkedik. Hogy az egyesülés semmifé'e törést nem okozott, arról a helyszínen is meggyő­ződhettünk: Erzsébet és Katalin napra készülve nevelik a szeg­fűt, szépen fejlődnek és két— három hét múlva piacra érnek a primőrök, a zöldpaprika, pa­radicsom karalábé és karfiol. A telepen boltot is létesítettek, itt olcsóbban lehet vásárolni vi­rágot és zöldségféléket. Foglal­koznak koszorúkötéssel is, meg­rendelésre dolgozva, a temet­kezési vállalatoknak a forgal­mazásért jutalékot kínálva. Leg­újabb tervük, hogy cserepes növényekkel is foglalkoznak, bővítve a virágok választékát. Az új gazdával tehát in­kább megélénkült az élet a fóliák és üvegházak alatt. Kár, hogy a korábbi közös vállalat taggazdasáqai nem láttak a zöldségben fantáziát, dehát az ő dolguk és számításuk, hogy kivonultak, lemondva az ösz- szesen 32 millió forintot kite­vő befektetett tőkéjükről is. A vállalat évi 15—16 millió forint árbevételt ért el, s nem volt veszteséges, amikor a nyáron egyesült a Szigetvári Állami Gazdasággal, 1,3 millió forint nyereséget mutattak a könyvek. Lőrincz János szerint évi 20 millió forintra is fel lehetne tornázni az árbevételt, s ez már bőven fedezné a költsé­geket. ... gyomlálják a fejessalátát Louer Györgyi felvételei Az egyesüléssel a jelek sze­rint megnyílik a lehetősége a további fejlődésnek. Máris je­lentkeznek bizonyos előnyök, így például az eddig nem hasz­nált eszközök átkerültek a gazdasághoz, ott hasznosítják. Korábban gond volt a trágya­beszerzés, ezt most a gazda­ság zavartalanul biztosítja. Enyhültek a munkaerőgondok, az állami gazdaság tíz dolgo­zót küldött, ezenkívül sor ke­rült jelentős béremelésekre is. Együttesen nyilván hatéko­nyabb lesz a kereskedelmi munka, az értékesítés is. Ami megoldásra vár, a biztonságo­sabb termesztés' érdekében a hőforrások vízhozamának nö­velése. A meglevő kettő mellé még egy kutat kellene fúrni, ennek terve már el is készült, 12 millió forintba kerülne. Hogy erre a szükséges pénzt saját erőből és hitelekből ho­gyan és honnan teremtik elő, arról valóban „jövőbeni vizs­gálat alapján” kell majd ha­tározni, ez tehát tényleg a jö­vő zenéje. Visszatérve a 10 ezer négy­zetméternyi üvegházzal, 30 ezer négyzetméternyi alapterületű fóliasátorral és 7 hektárnyi szabad területtel rendelkező telep mai életére, mint említet­tük, a palóntanevelésre való felkészülés adja most a leg­főbb munkát. Megkeresik a kistermelőket, felmérik és elő­jegyzésbe veszik igényeiket, szerződést kötve a jövő feb­ruártól szállítandó tápkockós palánták szállítására. A kis­termelőknek kérésre díjtalanul árjegyzéket is küldenek. Na­gyon fontos az igények körül­tekintő félmérése, időben - lehetőleg november végéig - történő megismerése, ugyanis ennek alapján rendelik meg a kiváló minőségű, s ezért nem olcsó holland vetőmagvakat. Egész Dél-Dunántúl kistermesz- tőit és ha akad, természete­sen nagyüzemi gazdaságait is ellátják palántával. Az elmúlt idényben már 700 ezer forint értékben neveltek zöldségpa­lántát, ez igények szerint fel­mehet akár 1 millió forint ér­tékre is. A szigetvári zöldséghajtató jelentősége jóval túlmutat azon, amit az állami gazda­ságnak jövedelemben hoz. Gondoljuk csak meg, azok, akik innen kapják a palántát, nem a piacon fognak majd megjelenni vásárlóként, ellát­ják magukat zöldséggel. Vagy éppenséggel a piacon jelen­nek meg árujukkal, ellátva má­sokat zöldséggel. Hogy sok és olcsó zöldség legyen a piacon, mindnyájunk érdeke, s ennek fényében kell tekintenünk a zöldséghajtatóra, melynek te­vékenysége nélkülözhetetlen. Miklósvári Zoltán !v!v//!v////!v!v!v/XvIvXv/X;!vXv!yXviv!v!v!v!v!v'v!v!v'v!;!v!v!v!%v!v!v)v'v!v!v!vXv!v/*v!;XvlvXv!v!vi :ii|f otíi Ilii

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents