Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-25 / 293. szám

1985. október 25., péntek Dunántúli napló 3 Országos gvermekkönyvhét Ma már természetes és megszokott, hogy mindany- nyiunk igazolványában ott sze­repel a személyi szám, sőt az is kezd természetessé válni, hogy sok helyen az igazolvány számát már nem is kérik, csak ezt a bizonyos tizenegyjegyű kódszámot. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a la­kosság ilyen módon történő nyilvántartása egy pécsi kísér­let nyomán vált lehetővé. A sikeres kísérlet alapján azután már semmi akadálya sem volt annak, hogy ezt országosan is bevezessék. A magyarországi közigazga­tásban nálunk, Pécsett játszott először szerepet a számító­gép, például elsőként itt ké­szítették el programozással a választók névjegyzékét. (Ez többek között azzal az előny­nyel is járt, hogy az összeírók- nak nem kellett fáradságos munkával lakásról lakásra jár­ni, a gép egyszerűen kidobta a választásra jogosultak listá­ját.) A techenikai korszerűsítés, ez esetben a számítógépek bevezetése a tanácsi munka modernizálásában is pillanat­nyilag a legfontosabb feladat, így hót egyáltalán nem vélet­len, hogy időről időre, s a közelmúltban is e témát na­pirendre tűzte Pécs Város Ta- nácsánok végrehajtó bizottsá­ga. — A számítógépes progra­mot még a hetvenes évek elején kezdte szorgalmazni a tanácson dr. Galabár Tibor vb-titkár — mondja dr. Szeles- tey György pórttitkár -, s ez az általa kezdeményezett mun­ka azóta is folyik, sőt több ki­magasló eredményről számolha­tunk be. A választók névjegy­zékének számítógépes nyilván­tartásával elindult egy intenzív gépesítési program, s kialakult az országos rendszer is. Eddig azonban az volt a gyakorlat, hogy a nagy, budapesti köz­ponti géphez fölküldtü'k az ösz- szes adatot, s ezeket azután ott tartották számon. Ez a he­lyi közigazgatós szempontjából nem a legelőnyösebb, éppen ezért most egy területi nyilván­tartó decentrum kialakításán dolgozunk, ami előreláthatólag egy-két éven belül létre is jö­het. Ez a decentrum igen sok­ban segíthetné a tanácsi mun­kát; például alkalmas volna a névjegyzék, a lakásiqénylők, a beiskolázandó adatainak nyil­vántartására; seqítséqet nyújt­hatna statisztikai feldolgozá­sokhoz, vagy akár a későbbiek­ben áHamoolqári szolaáltató- sokat is ki tudnánk elégíteni. — E decentrum kialakítása jelenleg nagy erőkkel folyik ­veszi át a szót dr. Horváth Imre főtanácsos —, a számítógép al­kalmazása azonban, a félreér­tések elkerülése végett, nem teszi olcsóbbá a közigazgatást. Létszámmegtakarítást nem je­lent, előnye elsősorban a mű­ködtetésben nyilvánul meg, a gyorsaságban, pontosságban. A decentrum létrehozásához szükséges számítógépes egy­ség, egy R 11-es számítógép, már megvan, a munka feltéte­lei megteremtődtek. Ehhez hoz­zájárult egy jelentős szervezeti intézkedés: az elmúlt év máso­dik felében létrejött a Pécsi Tanácsszervek Szervezési és Számítástechnikai Közös Válla­lata, s ez a vállalat már mű­ködik. Négy cég hozta létre társulásos alapon: a PÉTÁV, a PIK, a Tatarozó Vállalat és a városi tanács.- Milyen profilú ez a válla­lat? Kiszolgálja a létrehozó cé­gek igényeit, másrészt pedig kidolgozna a tanács részére egy olyan rendszerkoncepciót, amelynek segítségével a taná­csi munka különböző terüle­tein könnyebben tudnánk dol­gozni.- Mennyiben hasznosítják, vagy hasznositják-e egyáltalán a számítógépet a városi tanács apparátusán belül?- Természetesen ezt a le­hetőséget itt házon belül is ki akarjuk használni — válaszol ismét dr. Szelestey György —, meg is indult nálunk egy mik- roszámítógépes program. Eh­hez két Commodore 64 szá­mítógéppel rendelkezünk. A gépek számából következik, hogy egyet-egyet több osztály használ. Szerveztünk már tan­folyamot, ezt eddig ötvenen végezték el. Érdekes kérdés, hogy mit lehet „házon belül" rávinni a gépekre? Csak egy­két példát mondanék, végül is minden osztály egy, esetleg két programmal érdekelt. Ilyen a lakásigénylők számító- gépes nyilvántartása; ez már egyébként több éve segít a differenciált döntéshozatalban. Vagy: az egészségügyi osz­tály szervezésében a lakosság komplex szűrésének rendszere; a pénzügyi osztálynál a lakos­sági adók számítógépes fel­dolgozása; az ipari osztálynál a gazdasági munkaközösségek számítógépes nyilvántartása, vagy említhetjük a kisiparosok nyilvántartósót, amit most ké­szítenek elő. Az építési és köz­lekedési osztályon már elké­szült az állami ingatlanok nyilvántartásának programja, az adatbevitel folyamatosan történik. Ugyancsak készülő­ben van a személyzeti nyilván­tartás programja is. Dücső Csilla Ölbe tett kézzel nem lehet előrébb jutni Sándor Gábor 35 éves, meg­fontolt fiatalember. Nem fél a munkától; elébe megy. Nagy- vállalatok orra elől csíp el megrendeléseket versenytárgya­lásokon, s az adott szavát tart­ja­Megyünk a BCM rakodóállo­mása felé; csípős reggeli szél fúj. Új rakodógépet próbálnak ki, Sándor Gáborék munkáját. A terveket a VEGYTERV készí­tette: ezt vásárolta meg mun­kaközösségük 430 000 forintért. És persze hat gép gyártási jo­gát. — Hát ez az — mutat a rámpára. — Most próbálgatjuk, beválik-e. Ha igen — s miért ne? — nehéz fizikai munkát vált ki. Nem kell az ötvenkilós cementes zsákokat emelgetni. Mutatja: a gépet be lehet vezetni a vagonba, s ott fordít­ja le a csomagot, ahol éppen kell. A jövő héten minden bi­zonnyal átveszi a gyár. Sándor Gábor lakatos szak­munkás: a munka minden for­télyát ismeri. Tíz évig lakatos­ként, négy évig csoportvezető­ként dolgozott a cementipari gépjavítónál, aztán gmk-t szer­vezett. Mielőtt találkoztunk, több emberrel beszélgettem, s mind úgy beszéltek erről a csa­patról, mint igen korrekt, meg­bízható partnerekről. — Az öreg cementgyár bon­tásakor kezdődött — mondja Sándor Gábor a kávéját kavar- gatva. — Drágán vállalták vol­na, gondoltam egyet: megpró­báljuk mi, másodállásban. Be­szélgettem néhány emberrel, egyetértettek. Akkoriban^ úgy öt éve jelent meg egy rendelet, ami a magánvállalkozásoknak teret nyitott. Az ajánlaton hat hónapig gondolkozott a BCM, majd el­fogadta. Az állami cég 11 mil­liót kért a bontásért, Sándorék 2 millióért eltüntették a régi gyárat. Kemény, embert pró­báló munkával, kézi erővel! Közel 12 ezer köbméter „szeme­tet" szállítottak el, óriási meny- nyiségű vasanyagot nyertek ki. Munkaidő után dolgoztak, nem volt szombatjuk, vasárnapjuk. — A várható nyereség nagy hajtóerő ... Kényszeredetten mosolyog. — Azért nem keresünk száz­ezreket. Ügy havi 12—15 000-et. Azt mondom; aki irigyli, a munkát is irigyelje. Nem hat, nem is nyolc óra a munka­időnk, s igen keményen próbá­ra tesszük magunkat. Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az idén — no­vember 29. és december 9. kö­zött — az országos gyermek­könyvhetet. Az ünnepi megnyi­tót Kecskeméten tartják. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvki­adónál már összeállt a téli könyves akció programja, elké­szült a megjelenő kötetek listá­ja. A gyermekkönyvhét hagyo­mányosan kapcsolódik a téli könyvvásárhoz. Jelszava is vál­tozatlan: Olvassatok minden­nap! Az országos akciót szer­vező bizottság ez évben is ar­ra törekszik, hogy megnyerje a gyermekeket az olvasásnak, s minden korosztály találjon köny­veket magának. A kínálatban főként olcsóbb kiadványok sze­repelnek, s a szokottnál na­gyobb arányban árusítanak is­meretterjesztő könyveket. Az esemény idején számos helyen kiállítás és vásár nyílik az al­kalomra megjelenő újdonsá­gokból. Az Építőipari és Szerelő Gmk-t két éve jegyezték be: azóta főállásban magánzók. Tizenketten, s többségük laka­tos. Az induláshoz . szükséges tőkét a cementgyár bontásá­ból nyert forintok adják, de tő­ke a szakértelmük is. Sándor Gábor munkahelyet teremtett önmagának és társainak. — Nehéz volt a döntés? Határozottan válaszol: — Megbecsült ember voltam a régi munkahelyemen is, de többre vágytam. Anyagiakban is és természetesen a munká­ban is. Tudtam, mit vállalok. S amit az elmúlt két év alatt az asztalra tettünk, beszél he­lyettem is. Évente 12 milliós termelés: ez az Építőipari és Szerelő Gmk jelene. Gyártottak óriási tar­tályoszlopokat, ott voltak, ami­kor a BCM a gumitüzelésre rá­tért: az NSZK-ból érkezett gé­pet ők üzemelték be, legyártot­ták a szükséges alkatrészeket a mozgatáshoz. Tavaly télen a 72 méteres szállítóhíd szerelésén dolgoztak, most a rakodógépet gyártották le, de a gyári filte­rek cseréjében is szeretnének részt vállalni, mint a MEZŐGÉP alvállalkozója. Sándor Gábor Siklóson lakik feleségével, két fiával. Amo­lyan családjának élő ember, s ebből következik: él-hal a mun­kájáért is. Nem kevesebb, nem több, amire vágyik: biztos ala­pot a megélhetéshez, biztos jövőt. S erre tessék-lássék mó­don, ölbe tett kézzel senki sem számíthat. — A jövő? — Ma már ismernek minket a környéken, az eddigi mun­kánkkal bizonyítottunk. A közel­múltban megvettük a nagytót­falusi volt tsz-gépműhelyt, át­raktuk a tetőt, 20 centiméteres betonpadlót képeztünk ki. Ed­dig műhely híján a szabad ég alatt dolgoztunk. Gondolhatja, milyen lehet mínusz 20 fokban Nagy jelentőséget tulajdoní­tunk annak, hogy a politikai oktatásban, az ideológia ter­jesztésében, a meggyőzés­ben élő szó erejével hatnak az emberekre a párt ügyének pro­pagálói. A személyes kapcso­lat, az őszinte légkörű eszme­cserék fontosságát nem csök­kenti, hanem fokozza, hogy a vitában elhangzó érvek mellé segítőtársakat kínál a technika: a szemléltetés, a képi eszközök nyújtotta lehetőségeket. A vi­deó-technika térhódítása az oktató, nevelő munkában a tu­datformálás, a meggyőzés, és a politikai ismeretterjesztés ha­tását megsokszorozza. Különö­sen a televízión felnőtt ifjabb nemzedék érdeklődésének fel­keltésében, figyelmének lekö­tésében fontos, hogy ne váljon hegeszteni? Szóval: rövidesen elkészül a műhelyünk is. És dol­gozunk tovább. Kozma Ferenc Kedvező társadalom­biztosítási változások Rövidesen minisztertanácsi rende­let jelenik meg a társadalombiztosí­tási rendelkezések módositásárál, ez­zel a kormány több kedvezményt ve­zet be főként a kisiparosok és ma­gánkereskedők részére; a változás kedvezően érinti egyes nyugdijak szüneteltetését, megszüntet a gya­korlatban be nem vált intézkedése­ket, s egyedi esetek alapján a ked­vezményekkel járó foglalkozási be­tegségek listáját is bővíti. A kisiparosok és magánkereskedők kezdeti terheit enyhíti az az intéz­kedés, hogy az ipaikezdés általá­ban töredékévére ezentúl kedvezőbb feltételekkel fizethetik a társadalom­biztosítási járulékot. Ha például egy kereskedő vagy iparos eddig év köz­ben kezdte meg tevékenységét, a társadalombiztosítási járulék alapjá­ul szolgáló jövedelmét teljes évre számították át, szaknyelven „évesi- tették”, s e fiktiv jövedelem miatt sok esetben aránytalanul magas tár­sadalombiztosítási járulékot kellett utólag fizetnie. A jövőben a tevé­kenység megkezdésének évére a kis­iparosok és magánkereskedők a kez­dés évében működésük tényleges hó­napjaira fizetik a társadalombiztosí­tási járulékot. Főként a nyugdijuk mellett kisipa­ri, magánkereskedői tevékenységet folytatókat, gazdasági munkaközös­ségben, ipari és szövetkezeti szak­csoportban dolgozókat érinti az az intézkedés, hogy az évi 60 ezer fo­rintot meghaladó jövedelmük ese­tén bizonyos esetekben csökken nyug­dijuk kötelező szüneteltetése. Eddig az említett rétegek nyugdiját min­denképpen 12 hónapon át kellett szü­neteltetni, ha adóköteles jövedelmük az előző évben meghaladta a 60 ezer forintot, függetlenül attól, hogy a 60 ezer forintot mennyivel lépték túl. Az áj rendelkezések szerint 60 ezer forinton felüli jövedelem esetén a nyugdijat csak annyi hónapon át kell szüneteltetni, ahányszor ötezer forinttal túllépte adóköteles jövedel­mük a 60 ezer forintos határt, a nyugdíj szüneteltetése azonban to­vábbra sem lehet hosszabb 12 hó­napnál. unalmas szemináriummá a po­litikai képzés. Nagy szükség van tehát a műsoros és oktatást segítő vi­deokazetták készítésére. A po­litikai témájú műsoros kazet­ták gyártási, forgalmazási, és árusítási jogát a Kossuth Könyvkiadó Vállalat szemlélte­tő osztályának jogutóda, az 1985. január elseje óta műkö­dő Reflektor Kiadó kapta meg. Az MSZMP kulturális szolgál­tató kisvállalata korszerű, és tágabb értelemben vett szem­léltető propagandatevékenysé­get folytat. Az új oktatási év küszöbén érdeklődtünk Patainé Tamás Máriától, a Reflektor Kiadó igazgatójától, hogy milyen új­donságokat kínál megrendelői­nek. Jó hírt tudunk mondani mindazoknak, akik szeretnének eligazodni a gyorsan változó nemzetközi helyzetben: falra akasztható politikai világtérkép jelenik meg a negyedik ne­gyedévben, amely a nyomás előtti — körülbelül októberi — legfrissebb eseményeket is fel­tünteti. A dialektikus materia­lizmust tanulmányozó hallgatók olyan segítséget kapnak a Filo­zófia című összeállításban, amely egyedülálló vállalkozás a magyar könyvkiadásban. A kér­déseket és feladatokat nyújtó gyűjtemény hozzájárul az isme­retek alkotó elsajátításához, Sláger lesz az év végére el­készülő Tihanyi László-mű: A kalap és a Galaxis, amely al­címe szerint a gondolkodás ké­peskönyve lesz — középiskolás diákoktól korhatár nélkül min­den érdeklődő, és a szép ké­peket szerető olvasó számára. Képekkel indul a jövő eszten­dő is: a 100 éve születtek cí­mű képsorozattal, melynek ke­retében 1986-ban, a magyar munkásmozgalom kilenc nagy alakját mutatják be, köztük nagy érdeklődésre tart szá­mot a Kun Bélát ismertető anyag. Szintén a centenárium alkalmából jelenik meg a Bíró Mihályról szóló képsorozat, leg­híresebb politikai plakátjainak reprodukcióiból. A mai Magyarország politi­kájáról, gazdaságáról és kultú­rájáról ad képet — sok szép képet — a jövő esztendő má­sodik felére tervezett kötet. Ka- pudöngetők címmel a szocialis­ta képzőművészet kezdeteiről készül egy nagy album. Az el­múlt negyven év munkásmoz- qalmi dalait hangkazetta örö­kíti meg, és érdekes lesz a Ma­gyar Rádió hangarchívumának anyagából készült hangkazetta is, amely a magyar forradalmi munkásmozgalom hangdoku­mentumainak válogatását tar­talmazza. És még egy újdon­ság a gazdag kínálatból: vi- deoműsor készül Ancsel Évá­val. A kétszer egyórás politikai videoműsor a szocialista társa­dalmi tudat két formájáról, az erkölcsről, és a művészetről szól. Visszatérve a párt- és tö­megszervezeti politikai oktatás­ra, az új tanévre készült szem­léltető anyagokból a legfonto­sabbat emeljük ki: oktatócso­mag a XIII. pártkongresszus dokumentumainak feldolgozá­sához, amelyben audiovizuális és nyomtatott anyagok egy­aránt megtalálhatók. Bízunk benne, hogv mind többen igénybe veszik a technika leg­modernebb eszközeit a politi­kai képzésben. Tény, hogy ez anyagi kérdés is, de az egy­szer megvásárolt videokazettát „kamatoztatni" lehet: három­négy alkalommal újabb friss műsort van mód rájátszani a kazettára — az átjátszás ön­költségi áráért. A Reflektor Kiadó létreho­zásával tehát megteremtődtek a szervezett feltételei annak, hogy a marxista—leninista vi­lágnézet elmélyítéséhez, a szo­cialista gondolkodásmód elsa­játításához a szemléltetés esz­közei is hozzásegítsenek: hogy a politika „látható" legyen. Most már — amennyire mód van rá — élni kell a lehetősé­gekkel. — Imre — fl „lathoto” politika A Reflektor Kiadó újdonságai Számítógép a tanácsi munkában Lakásigénylés, ingatlanok, adók programozása Nagyvállalatok alvállalkozói Területi decentrum

Next

/
Thumbnails
Contents