Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-22 / 290. szám

e Dunántúli napló 1985. október 22., kedd Pécsiek a véresért ujáíJl A leromlást spirál Egy méltatlanul agyonhall­gatott nemzetközi kongresszu­son a világ minden részéből Budapestre sereglett szakem­berek a háború után épült új lakónegyedek — lakótelepek — továbbfejlesztésével foglalkoz­tak, közösen keresték a huma­nizálás lehetőségeit. Hogy mire jutottak, nem tudjuk, de bizonyosak vagyunk abban, hogy az egyhetes tanácskozá­son elhangzottakból rengete­get hasznosíthattak volna a városszépítő egyesületek. (Le­het, hogy a hazai rendező szervek — az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztérium és a Magyar Urbanisztikai Társa­ság — módját ejtik majd az egyesületek tájékoztatásának?) A programban egy szakkife­jezés hívta fel magára a fi­gyelmet. Ezzel a kívülálló még nem nagyon találkozhatott. Ez pedig a címben is jelzett „le- romlási spirál”, vagyis az a foqyamat, ami az újonnan épült lakóterületek hanyatlását jelzi. Lehet ez egészen enyhe lejtésű, de lehet nagyon me­redek is attól függően, hol, s hogyan törődnek a lakóterülettel. A „leromlási spirál" igen bo­nyolult összetevők révén válik meghatározóvá, a lefelé irá­nyuló folyamatból — ha csak nem tesznek igen radikális el­lenintézkedéseket — nehéz ki­kerülni. A jellegzetességeit így foglalhatjuk össze: a terület csökkenő kedveltsége, a ház­tartások negatív kiválasztódá­sa, a vandalizmus előjelei, az üres lakások számának a nö­vekedése (ami a magyarorszá­gi legrosszabb lakótelepek esetében is figyelmen kívül hagyható összetevője a spirál­nak), a javítások elmaradása, a vandalizmus fokozódása és így tovább ... A leromlás első jelei igen kritikus helyzetet te­remtenek a lakótelepek életé­ben, az ellenük ható intézke­déseket még viszonylag köny- nyű megtenni, de ha nem a lehető leggyorsabban teszik, a terület igen rövid idő alatt be­lekerül a szinte teljesen auto­matikus leromlási spirálba, s ha ez megtörténik, a terület irányítói, fenntartói, a városi hatóságok valóban nagyon nehéznek és költségesnek fog­ják találni, hogy a lakótelepet visszahozzák normális helyze­tébe. Persze, nem kellene elmenni idáig. Csakhogy a tapasztalat szerint szívesebben megyünk, semmint idejében cselekszünk. És mit tehetnek a vórosszépí- tők, a városvédők? A leromlási spirál meredekségében jócs­kán benne van az adott terü­leten élők magatartása a sze­meteléstől a parkok tönkreté­teléig. De ezek legtöbbször csak a járulékai a lakóterüle­tet a születése pillanatától kí­sérő leromlási jeleknek, ame­lyek hosszú-hosszú évekig a rendetlenség emlékműveiként élnek. Ezek felderítésében, a magatartás formálásában te­hetnek sokat a városvédő pol­gárok. Helyreállítani - hitelesen Vita Legutóbb „Fórum” cím alatt adtunk teret Fetter Antal Pro Űrbe díjas nyugalmazott épí­tész véleményének a Felsőma­lom utca 10. sz., a TIT-nyelvis- kola céliára felújított műem- lékiellegű épület bejáratának a foqyatékossáqairól. A kivi­telező Lakásépítő Mérnöki Iroda Gmk a megállapításokat vitató levélben fordult rova­tunkhoz. Ebben a hallatlanul rossz állapotban volt épület egésze felújításának a nehéz­ségeit is ismertetik: „Az épü­letet végül a közös összefogás, a szakemberek tenniakarása, pécsiek városszerető tevékeny­sége mentette meg a végsc pusztulástól. A ház több mint három hónappal a vállalt ha­táridő előtt került átadásra a belváros rehabilitációs prog­ramjába illeszkedően megújul­va, megszépülve, s új tartal­mat kapva." Mindezt nem vi­tatta, s nem vitatja ma sem Fetter Antal, ő kizárólaq a homlokzat bejárati részének a felújításáról szólt, s a levélben foglaltak ismeretében is kitart az álláspontja mellett: a be­járati részt az eredetire ha- sonlítóan, leegyszerűsítve, ta­lán elsietve állították helyre. „Ha belvárosi rekonstrukcióról beszélünk — mondta —, akkor elengedhetetlen a részleteiben is pontos helyreállítás, különö­sen ha rendelkezésre áll az eredeti állapotot is rögzítő rajz." Súlyos építészeti hibá­nak minősíti pl. az oszloplába­zatok utólagos korrekcióját is, amiről a levélben ez olvasha­tó: „Az oszlopok lábazata az, ahol a kritika jogos... az eredetit a mester nem tudta lemodellezni... időközben el­készült a sablongyártásra al­kalmas tervrajz és most közöl­hetjük, hogy az oszloptalapzat is eredeti szépségében került helyreállításra." Fetter Antal éppen az eredetiséget vitatja. Az általa készített felmérési rajzon ugyanis talplemezen vannak az oszlopgyűrűk, most viszont ezek közvetlenül a ta­lapzaton vannak. A fenti szakmai vitának azért adtunk hangot, mert úgy véljük, hogy a belvárosi re­konstrukcióban nem lehet he­lye a megalkuvásnak: ha vala­miben ragaszkodunk az erede­tihez, akkor az a hitelességig menően pontos legyen. A „ha­sonló" már valami más. Fetter Antalnak különben hatalmas dokumentációgyűjteménye van a belváros épületeiről, s azo­kat — kérésre — rendelkezésre bocsátja. A postapalota emléktábláiról Fórum Egy hete számoltunk be a pécsi postapalota felújításáról. A tudósítás megjelenését kö­vetően járt szerkesztőségünk­ben Rákos Lajos, a posta- igazgatóság magasépítési üze­mének a nyugdíjasa, aki el­mondta: emlékszik rá, hogy létezett két márványtábla is, amin a palota keletkezésének a körülményeit örökítették meg. Ezeket valamikor eltávolítot­ták. Kérdése: nem kerülhetné- .nek-e vissza a helyükre ezek is a felújítás kapcsán? Ügy tudja, valahol megvannak. A kérdést továbbítottuk az igaz­gatóság magasépítési csoport­jához, ahol megtudtuk: a táb­lák egykori létéről nekik is volt tudomásuk, keresték is azokat, de nem bukkantak a nyomukra. Bizonyosra vehető tehát, hogy a táblák időköz­ben megsemmisültek,. ezért kell nélkülözni azokat, jóllehet a helyük megvan az épületen. fi gyalogosokért... Biztonsággal átjutni - ez a cél! „A gyalogos átkelőhely csíkozása nem ringathat senkit hamis biztonságérzetbe". Fotó: Lauer Györgyi Ősszel minden évben egy hónap, a gyalogosok közleke­désbiztonsági helyzetének ja­vításáért indított akció ideje. Felhívással fordulunk ezért minden közlekedőhöz, gyalo­goshoz és gépkocsivezetőhöz egyaránt: segítsük egymást ud­varias, figyelmes, előzékeny közlekedési magatartással az utakon is. Az elmúlt 10 év kedvezőtlen tendenciája, hogy másfélszere­sére emelkedett a kijelölt gya­logos átkelőhelyeken bekövet­kezett gyalogoselütések szá­ma, és el nem hanyagolható adat, hogy a gyalogos balese­tek zömét (60%-át) maguk a gyalogosok okozták. Az úttest a járműveké, a járda a gyalogosoké — ez az alapvető forgalmi rend, amelyet a mai közlekedés kí­ván és megkövetel. Más a gyalogos sebessége, tömege, és más a járműveké; mindig ajánlatos szem előtt tartani ezt az egyszerű fizikai tényt, azt talán indokolni sem kell, hogy elsősorban a gyalogosok ér­dekében. Az ember és a sok­száz kiló acél minden szabály­talan találkozása csak az em­ber kárára történhet. A járművezetőt szigorú sza­bályok kötik, súlyos felelőssé­get visel az, aki a volánnál ül ... Ennek ellenére a gyalo­gosok közlekedési magatartá­sa sem lehet helytelen, hibás, vagy másokat veszélyeztető. Hiszen hiába a legnagyobb figyelem, legjobb reflex, maxi­mális szabálytisztelet a gép- járművezető részéről, ha a fi­gyelmetlen, vigyázatlan gyalo­gosok „kamikáze-mutatványo- kat” produkálnak az úttesten. Vállalnia kell a gyalogosnak is a fegyelmet, a figyelmességet, az alkalmazkodást. Másként nem teremthető meg még a gyalogos átkelőhelyen sem a biztonság. A kijelölt gyalogos átkelő­hely biztonságosan akarja át­vezetni a gyalogosokat az út­testen, tehát ott, ahol csak má­A balesetek, az ezzel kap­csolatos sérülések, károk a be­következett tragédiákon túl egy csomó egyéb problémát, utána járást is jelentenek az érintetteknek. A Pécs Városi Közlekedésbiztonsági Tanács baleseteket elemző szakem­berei szerint azonban a bal­esetek jelentős része kellő fi­gyelemmel elkerülhető lenne. Ez a megállapítás vonatkozik egy októberi délutánon Pé­csett bekövetkezett közlekedé­si balesetre is. Két jó barát (15 évesek) ke­rékpározni indult Pécsett a Jó­kai utcából. Délutáni szóra­kozásként, tanulás utáni ki- kapcsolódásként kerékpárral szándékoztak elmenni egyik barátjukhoz. A figyelmetlen­ség már az indulás után kez­dődött. A Jókai utcából a Szá­lai András útra kanyarodtak, pedig oda a kerékpárok be­hajtását jelzőtábla tiltja. A ti­lalmat figyelmen kívül hagyva a külső forgalmi sávban a Baj- csy-Zsilinszky utca felé kere­keztek a fiatalok, ahol az út­kereszteződésben a forgalmat jelzőlámpa irányítja. A zöld jelzésre az egyik fiatal a ke­reszteződésen áthajtott, de közben a lámpa pirosra vál­tott. Egy személygépkocsi is haladt ugyanekkor a külső sodlagosan övék a mozgásterü­let. ösvény ez, törvény adta biz­tonság, ám minden helyen és minden esetben nem szavatol­hat. Az átkelőhelyek elsőbbsé­get kínálnak, s ezért jó, ha a gyalogosok átkelése oda irá­nyul. Ahol nagy csoportok mozognak, ott sokszorossá vá­lik a járművezetők figyelme és óvatossága is. A gyalogos át­kelőhely csíkozása azonban nem ringathat senkit hamis biztonságérzetbe — a gyalo­gos átkelőhely mégsem járda, hanem sokkal inkább időlege­sen igénybe vett terület, ahol a legjobb járművezető is csak akkor tudja a gyalogos elsőbb­ségét biztosítani, ha időben észleli, ha időben tudomást szerez annak átkelési szándé­káról. Az átkelés megtervezése nél­kül, a körültekintő figyelem hi­ányában — azaz gondolkodás nélkül — a kijelölt gyalogos átkelőhely sem lesz igazán biz­tonságos. Egy-egy jármű fékútja fizikai tény, amit a legügyesebb sávban és a tilos jelzésre meg­állt. A már álló személykocsi egyik utasa ki akart szállni a gépkocsiból és ezért a jobb hátsó ajtót kinyitotta. Ekkor ért oda a második kerékpá­ros, aki a kinyitott ajtónak üt­között. A fiú nyolc napon be­lül gyógyuló sérülést szenve­dett. Az ütközéstől a személy- gépkocsiban mintegy ezer fo­rintos kár keletkezett. A baleset után a kerékpá­ros gyerek a szabálytalan köz­lekedésére elfogadható ma­gyarázatot adni nem tudott. Elmondása szerint a jelzőlám­pa tilos jelzésére ő meg akart állni, bár ezt a szándékát az 'ütközés ténye és nagysága kérdésessé teszi. A behajtást tiltó táblát elmondása szerint barátjával együtt „nem na­gyon” figyelték. Ha a személy- kocsi utasa, kellő figyelemmel, körültekintéssel nyitja ki a gépkocsi ajtaját, talán nem következik be a baleset. Az értékelő szakember fel­jegyzéseiben ez a baleset ti­los jelzés figyelmen kívül ha­gyása, figyelmetlen vezetés címszó alatt fog majd szere­pelni. Ez a viszonylag szeren­csés kimenetelűnek mondható baleset megfelelő figyelemmel elkerülhető lett volna. Bércesi György gépkocsivezető sem tud lerö­vidíteni. Egyszerű pedig a viselkedés alaptörvénye: előbb nézek, aztán lépek. Az élet más terü­letén sem válik be ennek for­dítottja, így a közlekedésben sem." Látnak? Észrevették? — ezt minden valamire való jármű­vezető megkérdezi magától, amikor egy-egy forgalmi szi­tuációba belekerül, s ehhez igazítja gépe manővereit. A gyalogos nem gép, de a veze­tő sem az — mindketten em­berek, akik uralhatják a hely­zetet. A helyzetnek a gyalogos is ura lehet... A gépjárműve­zetővel megteremthető kap­csolat (kézfeltartás, jelzés, az átkelési szándékról) megköny- nyíti az átkelést az úttesten. Ne tekintsük tehát üres_ jel­mondatnak: „JÁRMŰVEL VAGY GYALOG, AZ ÜTŐN TARSAK VAGYUNK!" Baranyai utakon A Pécsi Közúti Igazgatóság tájékoztatása szerint október 21—27. között Baranya me­gyében az alábbi helyeken lesznek forgalomkorlátozások. A 6-os út — 57-es út cso­mópontjának átépítése miatt az 57-es úton 40 km-es sebes­ségkorlátozás lesz. A 6-os főút pécsi átkelési szakaszán, a Felsőmalom utca, Szabadság út között — a Rákóczi út lezá­rása miatt — nagyobb forga­lommal és lassúbb haladással kell számolni. Kérik a gépjár­művezetőket, hogy akik az 58- as út felüljáróján Harkányból érkeznek és a városközpont­ba tartanak, a felüljáró lehaj­tóágát használva a Bajcsy- Zsilinszky út déli szakaszán át, a 6-os utat keresztezve köze­lítsék meg úticéljukat. Az 56- os számú úton Bár területén közműépítés miatt sebesség- korlátozás és útszűkület lesz. Az 58-as út pécsi átkelési sza­kaszán aknafedlapok és víznye­lőrácsok felemelése miatt se­bességkorlátozással és útszű­külettel számoljanak az arra haladók. Az út 9—13 km kö­zötti szakaszán aszfaltozási munkák miatt lesz forgalom- korlátozás. Az út pécsi átkelé­si szakaszán, a Bolgár Nép­hadsereg útja. László utca csomópontjánál gázvezeték- éoítése miatt a forgalmi rend ideiglenesen megváltozott. Az egyirányú László utcába az 58-as számú főút felől lehet behajtani. A pécs-pellérdi összekötő út pécsi átkelési szakaszán, az Egri Gyula utcá­ban autóbuszöblök javítása miatt, a pécsvárad—perekedi úton és a szederkény—Villány—- harkányi úton árokrendezés miatt lesz forgalomkorlátozás. STOP Az elmúlt héten 13 köz­úti közlekedési baleset tör­tént a megyében, kaptuk a tájékoztatást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitány­ság közbiztonsági és közle­kedési osztályától. Egy ha­lálos, hat súlyos, hat pedig könnyű kimenetelű volt. * Polski Fiat 125-ös sze­mélygépkocsihoz első sár­védők, hátsó kipufogódo­bok, PF 126-oshoz kor­mánykapcsolók, valamint több típushoz üléshuzatok és akkumulátorok kapha­tók a Merkur pécsi autó­szalonjában. Közlekedésbiztonsági na­pot rendezett október 19- én Pécsett, a Pécsi Közle­kedésbiztonsági Tanács, a pécsi Shell és a Pécsi Köz- ledekési Park. Az akción, melyen fényszóróbeállítást, gyújtás- és akkumulátorel­lenőrzést csináltak a Shell szerelői, hetvenöt autós- vett részt személygépko­csijával. * Az Állami Biztosító váro­si fiókjának tagjai ügyele­tet tartanak Pécsett az autóvásárok idején. Az autósoknak ekkor lehető­ségük nyílik Casco-kötésre úgy, hogy a biztosítás azon­nal életbe lép, ezen kívül gépkocsibiztosítással kap­csolatos felvilágosítást, tá­jékoztatást is kaphatnak a helyszínen, Pécsett, a vá­sártér mérlegházában. * Az eszéki KBT titkárának vezetésével közlekedési de­legáció látogatott Pécsre október 12-én, a Pécs Vá­rosi KBT vendégeként. Eb­ből az alkalomból 15-15 eszéki és pécsi fiatal, se­gédmotoros és kerékpáros kategóriában mérte össze közlekedési felkészültségét. Az egyéni és csapatver­senyt mindkét kategóriá­ban a pécsi fiatalok nyer­ték. * Üj aszfaltburkolat a Páf­rány utcában. A két éve lefektetett kísérleti útbur­kolat az elmúlt télen rend­kívüli módon megrongáló­dott Pécsett, a Páfrány ut­ca nyugati részén, ezért a mintegy 200 méteres út­szakaszt új aszfaltburkolat­tal látták el a hét végén a Pécsi Közúti Építő Vállalat szakemberei. * Őszi takarítással, park- rendezéssel segítették az Állami Biztosító Auróra szocialista brigádjának tag­jai az elmúlt hét végén a pécsi közlekedési parkot. A brigádtagok 40 óra társa­dalmi munkával járultak hozzá a park tiszta környe­zetének kialakításához. Rovatszerkesztő: ROSZPRIM NÁNDOR Dránovits Pál r. fhdgy., az MKBT titkára Hogyan történt? Figyelmetlenségből baleset

Next

/
Thumbnails
Contents