Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)
1985-10-21 / 289. szám
1985. október 21., hétfő Dunántúli napló 5 Honfoglalásunk és a napfogyatkozás A Föld-Hold kapcsolat fonákja: a földfelkelte a Holdról Jövő hétfőn teljes holdfogyatkozás Érdekes természeti jelenségnek lehetünk tanúi egy hét múlva, októben 28-án. Május 4-e után idén már másodszor teljes holdfogyatkozásban gyönyörködhetünk. Ennek a jelenségnek két alapvető oka van: a Föld és a Hold nem rendelkezik saját fénnyel, mindkettő a Nap fényét veri vissza; ha valamelyik a másik árnyékába kerül, akkor beszélünk nap-, illetve holdfogyatkozásról. Október 28-án este a Föld takarja el a Naptól a Holdat. A Hold pályasíkja a Föld pályasíkjához képest 5 fokkal hajlik el, tehát azon csak a két metszéspontnál tartózkodik. Ezért napvagy holdfogyatkozás csak akkor következik be, ha éppen akkor van újhold vagy holdtölte, amikor a Hold e metszéspontokon, vagy ezek közelében halad át. Ilyen viszonylag ritkán van. A fogyatkozások száma évente legalább kettő, s legfeljebb hét. Október 28-án a Hold teljes árnyékba 16.45-kor lép, a teljes fogyatkozás 18.19-kor kezdődik és 19.05-ig tart, a kilépés a teljes árnyékból 20.30- kor következik be. Mindezt a pécsi planetáriumban távcsövén is megtekinthetik az érdeklődők. A régebbi korokban ezek az égi jelenségek babonás rettegést keltettek az emberekben. Nagy katasztrófák, rendkívüli események megjóslóinak tartották őket, s ezért mindig megemlékeztek róluk a krónikákban. Jó néhány régi történelmi esemény pontos időpontját ezek alapján, csillagászati számításokkal lehet meghatározni, így állapították meg például, hogy mikor volt az első ókori olimpia. Hérodotosznál található egy utalás, hogy az első olimpia után mennyi évvel később volt a médek és a lydiaiak egyik fontos csatája, amelynek nap- fogyatkozás vetett pánikszerű véget. A csillagászok kiszámították: abban a térségben időszámításunk előtt 585 május 28- án. volt teljes napfogyatkozás, ebből a dátumból lehetett viszszakövetkeztetni az első olimpia első évére i. e. 776-ra. A magyar történelem legfontosabb dátumát is a csillagászati kronológia segítette meghatározni. 1883-ban még csak azt tudták a történészek, hogy a honfoglalás valamikor 888 és 900 között történhetett, közvetlenül az öt évig tartó bizánci—bolgár háború után. A régi krónikák azonban feljegyezték, hogy e háború kitörését teljes napfogyatkozás előzte meg. A csillagászok kiszámították, hogy ez a Bizáncban látható napfogyatkozás 891. augusztus 8-án volt. Ehhez öt évet adva kapták meg hongfoglalásunk 896-os dátumát. D. I. Új téli sportszerek, sportruhák és játékok Érkezik a játékrobot Szép legyen a színésznő vagy okos? Közeledik a tél. A vásárlók már most keresik, nézegetik a téli sportszereket, sportruhákat, a szülők, rokonok pedig a játékboltok kirakatai előtt állnak meg. Vajon mit érdemes első pillantásra megvenni? Vagy a most kirakott dolgok után még szebbek, jobbak érkeznek? A TRIAL a közelmúltban tartott tájékoztatót ezekről a kérdésekről. Faródliból ugyanannyit rendeltek, mint a korábbi években. Jövő januárig 35 000 darab érkezik, csaknem fele háromszemélyes lesz. Módosított változatban kapnak az NDK- beli kormányozható szánkókból. Már lassan küldik a műanyag gyermek síléceket, melyből 23 000 párat rendeltek meg. Ifjúsági és felnőtt sílécekből márkásak - Fischer, Kastle, Kneissl, Völkl, Head - jönnek. Síkötésből az olcsóbb árfekvésű NDK félautomata, míg a teljes automaták közül már megérkezett a Salomon és várnak Tyroliát is. Síbotból lesz szovjet, csehszlovák és hazai gyártmányú. Síszemüvegből Carrera és Uvex márkájú érkezik. Vár a TRIAL különféle szerelt korcsolyákat 30 000 párral. Ebből már kilencezer itt van, a többi folyamatosan december közepéig beérkezik. A hagyományos, cipőre szerelhető Hocky-korcsolyóból tízezer pár várható. A kétélű, gyermek tanuló korcsolyából 2000 pár kerül a boltokba. Sportruházatból is megpróbálta a TRIAL a választékot bővíteni. Hazai tréningruhából 60 000 garnitúrára kötöttek szerződést a negyedik negyedévre. Ezenkívül tízezer garnitúra NDK gyermek tréningruhára kötöttek szerződést. Emellett melegítőnadrágokat is árusítanak felnőttek részére. Beszerezték már a téli vastag sportpulóvereket. Sísapkákból többféle fazonú és árú modellt vásároltak. Már a raktárakba kerültek az osztrák, német és szovjet sícipők. Várnak olasz hótaposó csizmákat és dán Hummel sídzsekiket. Játékok közül az újdonságokról érdemes szólni. Rengeteg elemes játék érkezik: autópálya, varrógép, autóbusz, tank és terepjáró. Slágernek ígérkezik a hatféle japán elektronikus játék, és különböző átalakítható robot — különösen a lézerpisztolyos. Újdonság lesz a borsos árú — 1700 forint — komputerrobot- játék, mely 48-féle utasításra programozható. Bőségesen lesz matchbox, lendkerekes autó, repülőgép, munkagép, terepjáró. Kislányoknak többféle NDK-beli, kubai, romániai és bulgáriai babák jönnek. Különlegesség lesz a Michael Jackson hobbi baba. Kicsinyeknek minden színben pompázó „szivárvány maci"-t ajánlanak. Sajnos hiányokról is említést kell tenni: megszűnt a diavetítő hazai gyártása — lengyel importtal próbálják pótolni. Hiányos lesz a vasútmodellezőknek kínált darabok többsége: nem lesznek terepasztal-figurák, fák, mező, katalógus és pályatervrajz ... Mindezek az adatok az országos ellátást tükrözik. Ezekből az áruféleségekből arányosan kap Baranya, Somogy és Tolna megye is. Ádám Erika A tehetség színpadot kér Korok divofja, divatok kora Évente öt-hatszázan írják egyetemi jelentkezési lapjuk megfelelő rovatába: Színház- és Filmművészeti Főiskola. Harmincnak sikerül közülük: csak aki három vizsgán megállta a helyét, abból lesz főiskolás (de még aztán is van rostavizsga az első és második év végén), A kiesettek protekcióznak, magyarázatokat keresnek, mentegetőznek, és sokan újra megpróbálják. Kinek van nagyobb esélye: szépnek vagy csúnyának, magasnak, alacsonynak, netán fiúnak, lánynak? S beleszól-e a divat abba, kit vesznek fel? Kérdéseinkre Ádám Ottó, a Madách Színház művészeti igazgatója, a főiskola rektorhelyettese válaszol.- Az emberek hite szebb képet nyújt a pályáról, mint amilyen valójában. Ha ismernék a színészek küzdelmes, és anyagilag nehéz életét — egy kezdő színész fizetése 3000 forint -, jobban meggondolnák a fiatalok. Hisz oly kevesen kerülnek az élvonalba és még kevesebben anyagilag a társadalmi átlag fölé . . .- Van valami speciális ismérve a tehetségnek?- Egy ismérve nincs: sok van. A vizsqán kiderül. HA EGYÉRTELMŰ Ál IGEN, felvesszük. Ha a vélemények megoszlanak, akkor is az igen felé hajiunk. Tizennyolc tagú tanári testület szavaz, a tévedés lehetősége kicsi. — De mégis van ilyen. Olvassuk a nyilatkozatokban: „csak másodszorra, harmadszorra vettek fel". — Ezt divat mondogatni, mert hatásos. De olyat még sohasem hallottam, hogy a belgyógyász azt mondta volna a páciensnek: „lehet hozzám bizalma, bár csak harmadszorra vettek fel az orvosira". Másrészt: sokan vannak, akik — Nádasdy Kálmán szavaival élve — „tehetséggyanúsak", és ezeket biztatással küldjük el. Ök tanulnak, készülnek, és legtöbbjüket később fel is vesz- szük. — Sokan vannak, akiket elutasítanak, mégis színészek lesznek. Nem érez ilyenkor a tanár lelkiismeret-furdalást? — Nem. A színészi pálya szerencsére nem diplomához kötött. Csak legyen egy direktor, aki bízik bennem, és másnap már színpadra léphetek. Aki így felcsap színésznek és megállja a helyét, annak valóban van helye a pályán. — Jelentkeznek kirobbanó tehetségek? — Ritkán. — Fiúk vannak előnyben vagy lányok? — Több a lány jelentkező, de a pályának előnyösebb, ha több a fiú, hiszen a drámairodalomban sok a férfiszerep. De persze, ez nem jelent előnyt. — Pletykák járják arról, hogy egyik évben csak magas lányokat vettek fel, a másikban nem kedvelték a szép arcúakat stb. — Soha nem volt központi direktíva arra, kit vegyünk fel. Csak az ötvenes években, a munkás—paraszt származásúak támogatására. Ma nincs ilyen, de az tény: ha valaki nagyon mélyről jön, és nagyon tehetséges, érzelmi előnye lehet a tanárok körében. Felvesszük, ha a hiányosságain lehet segíteni. — Én a divatra gondoltam... miyw vfEgersz — Nincs divat felvételikor. Természetesen mindig szép lányokat és jóképű fiúkat akarunk felvenni, olyanokat, akik minden kor szépségideáljának megfelelnek: ez hozzátartozik a pályához. De tessék körülnézni: milyen sok, hogy ne mondjam, csúnya színész van, aki erős tehetség. A típusok egyébként a fiataloknál nem annyira jellegzetesek: csak később oolarizálódnak: ahogy a film- és újabban a tévérendezők irányítják, ahogy a korszellem megköveteli. A divatos típus befolyásolhatja a tanárt, de az számít, mit nevel belőle a főiskola. — Milyen korunk szépség- ideálja? — Csak az impresszió szintjén tudom megfogalmazni. Úgy tűnik, ma átmenet van a nyers, erőszakos hang és külső felöl a líraibb, érzelmesebb, romantikusabb tónus és külső felé. De ez nem hazai sajátosság, hanem világjelenség. O. T. Az élet peremén... Közeleg a halottak napja, már reggel fölment és rendbe hozta szülei sírját, akkor ment érte az autó, a sírok között fölnéztek az asszonyok: „Hát a Lajos meg hova megy?!" néztek össze kíváncsian, de az öreg rájuk sem pillantott az ablak mögül. Alacsony, zömök férfi: merészen hajló klasszikus orra rövid, sűrű fehér haja Cézárt idézi. Kopott kardbór- sony „ajándék-zakót" visel, kucsmát és seszínű, fakult nadrágot. A tsz tulajdona a ház, amelyben lakik, petrol- lámpával világít, de nehéz petrolhoz jutnia, igaz, múltkor egy sofőr adott neki néhány litert. „Iskolát járt-e Lajos bácsi?” Nem nagyon. Időm sem igen volt rá, tizenkét éves koromban nyáron a cséplő mellett dolgoztam az apámmal, töreket meg pelyváthordtam, apám meg etető volt. Jól ment, húsz harminc mázsa gabonát is megkerestünk. — Előhúz egy karórát, bizdergálja a felhúzót, kérdi hány óra, mondom neki, az övé éppen három órát késik. Kaptam egy menyecskétől,.. > és lesunyja a szemét. Volt felesége is illetve élettárso — de a háború alatt az Eszékre tartó vicinálison meghalt, egy bom- barepesz agyonvágta. „Éppen ott voltam az állomáson katona, mikor mondták mi történt vele . . ."- Azóta megnősülhetett volna, nem kéne egyedül élnie most.... — mondja neki a kultúrház igazgatója, de az öreg legyint: „Egy asszony annak idején azt mondta, kellek neki, volt is száz hold földje, de arra gondoltam, ha meghal ez is, a föld nem lesz az enyém, a rokonsága széthord mindent...” Kérdem tőle rangja volt e a háború alatt, fölszegi a fejét: „Őrnagy-voltam .. .! A többiek mondták, hogy őrnagy vagyok . . . Hordtuk a hullákat meg minden . . ." — Affene...! jegyzem meg elismerően, kezdeti gyanakvásomat félretéve: biztos, hogy igazat mond, már úgy értve, hogy a maga igazában hisz, abban, amit hajdani álmaira épített fel, —■ Este milyen film lesz a moziban? — kérdi váratlanul, mert minden filmet megnéz, legföljebb a végére elbóbiskol. Korán kel, mert van két ház, ahol hajnalonta kiganézza az ólakat, megeteti az állatokat, köztük az egyetlen sajátját is, amit malac korában még kukoricáért vásárolt. A téesztől kap évente — nyugdíjas címen — 22 mázsa kukoricát, meg kétezer fölött nyugdíjat is. — Hogy él? Hogy telnek a napjai? — Jól megvagyok. Munka mindig akad itt-ott, tavaly éjjeliőr voltam a téeszben, kaptam 6 ezer forintot összesen. De az idén nem jöttek értem, nem tudom mi ütött beléjük. Azt hittem maguk ezért keresnek az autóval. Krumplija is van tizenkét zsákkal, meg tavalyról három sonkája. Most szüretkor segít egy háznál, éppen ma reggel megturkólta a cefrét a kádban, meg is kóstolta. — Milyen lesz? — Jó. Tudja, a bort nem tartogatom sokáig a nyelvem alatt hanem ... s hirtelen hótraveti a fejét, a nem- létező poharat markolva, szájához emelve. Ravaszul nevet és hunyorít ránk. — Hanem hallja, az a gazdag százholdas asszony eljött Eszékről, úgy tudom Baján vett egy nagy házat. Utánam kuncsorog, de hiába, nekem nem köll mondja konokul. Rab Ferenc Füllentő... Szombat délután Zengdvárkonybaro A DN és a MÁVTOURS közös kirándulása Október 26-án, szombaton délután egy órakor különbusz indul a pécsi Kossuth térről a Zengővárkonyi tájházhoz a Dunántúli Napló és a MÁVTOURS közös kirándulásának színhelyére. Elsősorban brigádok, baráti közösségek jelentkezését várják a MÁVTOURS-nál. A hangulatosnak ígérkező szombat délutánon a résztvevők megtekinthetik a zengővárkonyi tájházat, a Balázs-forrást, o Fülep Lajos emlékházat. Akár kettesben is rőzsegyűjtés- re indulhatnak, hiszen a programok között a helyszínen biztosított anyagokból gesztenyesütés, szalonnasütés és murcikóstolás is szerepel a programban. Fél négykor pedig a pécsváradi szövetkezetek Zengővárkonyi népi együttese ad műsort. Később tábortüzet is gyújtanak. Harmonikaszó és humoros újságíró—olvasó találkozó is színesíti a DN és o MÁVTOURS közös zengővárkonyi kirándulását. A szombat délutáni program részvételi díja a busszal utazóknak személyenként 150 forint. Előrejelzett csoportok is jöhetnek más közlekedési eszközökkel, az említett kellékek pontos beszerzése miatt az ő részvételi díjuk 90 forint. Minden érdeklődő a MAVTOURS- nál jelentkezhet, a 15-611-es telefonszámon.