Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-07 / 246. szám
12 Dunántúli napló 1985. szeptember 7., szombat A szocialista országok életéből Fürdő az ezüsthegyek lábánál Jáchymov fürdőutcája A jáchymovi fürdő, a nyugat-csehországi Krusné hory hegység lábánál, 560 méter tengerszint feletti magasságban, festői erdős táj közepén fekszik. Az egykori jelentéktelen település a 16. század közepén, a gazdag ezüstlelőhelyeknek köszönhetően királyi bányászvárossá vált, amely saját pénz — a jáchymovi tallér — verésére volt jogosult. A 19. század végén kimutatták a jáchymovi urán radioaktivitását, és 1898-ban a Curie házaspár itt fedezte fel a helyi kátrányszurokban a rádiumnak elnevezett új elemet. A gazdag radioaktív erek feltárása a régi ezüstbányában, és azok gyógyhatása adta az indítékot a fürdő megalapításához. 1906-ot írtak, amikor a radioaktivitást a világon először használták fel gyógyítási célokra. x1925-ben további kiadós eret fedeztek fel, amelyet Maria Curie-Skodowska után Madame Curie-nek, neveztek el. A további, az 1963- ban felfedezett forróst Franti- sek Behounek akadémikus, a csehszlovák radiológia megalapítójának tiszteletére Behounek forrásnak keresztelték. Jáchymov népszerűségét és általános elismertségét az ideg- és a mozgásszervi betegségek gyógyításában elért rendkívüli eredményeknek köszönheti. E sikerek titka egyrészt a nagyhatású természetes gyógyforrásokban, másrészt az orvostudomány legújabb ismereteit hasznosító modern gyógymódokban rejlik. Jóchymov"rTT]kori történelmének kezdete 1964, amikor megkapta a fürdőváros státusát. Tíz évvel később megkezdődött a „Behounek akadémikus" szanatórium nagyszabású építkezése, amely a mozgásszervi megbetegedések 'komplex gyógyítását szolgálja. A hatvanas években végezték el a régebbi gyógyházak rekonstrukcióját is, amelynek során ezeket diagnosztikai célokat szolgáló új egészségügyi műszaki berendezésekkel látták el. A termár-ra- dioaktív fürdőkön kívül Jáchymovban különféle radioaktív gyógymódokat alkalmaznak. Például a Brachy- radium terápiát, ami lényegében rádiumbesugárzást jelent — valamint a röntgen terápiát, és természetesen több más hagyományosnak számító fürdő- procedúrát is. A mai jáchymovi fürdőszervezetnek 549 alkalmazottja van, ebbő) 21 az orvosok, és 136 az egészségügyi és rehabilitációs dolgozók száma. A betegeket három gyógyintézetben — a „Radium Palace” ■ ban, az „Akademik Benou”- nek"-ben, és a „Prahá"-ban kezelik. Csupán az 1984-es évben 16 ezer beteget kezeltek ezekben a gyógyintézetekben, közülük, több mint háromezren külföldről érkeztek (az NSZK- ból, Ausztriából, de a Közel- Kelet és a Közép-Kelet arab országaiból is). A jáchymovi gyógykezelés rendkívül hatásos, és a betegek szívesen látogatnak ide több ízben is. Ez a külföldi páciensek több, mint felére érvényes: nem kivételes eset, hogy néhónyuk tíznél is többször volt Jáchymovban gyógykezelésen. Jáchymov a legfiatalabb csehszlovák fürdők sorába tartozik, és az elkövetkező években további bővítésével számolnak. „Feladatunk, hogy megtanítsuk klienseinket a betegséggel való együttélésre" — mondta a fürdőintézet igazgatónője, Hana Horvátová. — „A fontos életszokások kialakítására, és arra, miként lehet a fürdő gyógykezelés jótékony hatását maximálisan meghosz- szabbítani." Prémes állatok biológiája Rádió A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Szibériai Tagozatának biológiai intézetében jelentős munkálatokat végeznek a prémes állatok kutatása terén. Különösen a kis ragadozó emlősök kutatásával foglalkoznak, a nyércekkel, vidra- nyestekkel, menyétekkel és cobolyokkal. A Szovjetunióban élő 19 nyércfajtából 16 megtalálható itt. A tudósok azt a célt tűzték maguk elé, hogy növelik a telepen levő állatok termékenységét. Az állattenyésztésben már pár százalékos növekedésnek is rendkívül nagy gazdasági jelentősége van. Ám az intézetben ezt a mutatószámot előbb 30, majd 50 százalékra tudták növelni. Ezeket az eredményeket előbb nyércekkel, majd a módszert — a célirányos ismételt fialtatás módszerét - más nyestfé- léken is ellenőrizték, ami hasonlóan eredményesnek bizonyult. E munka során a tudósok információkat szereztek három nyércfajta — a világos, a fekete és a fehér, az úgynevezett fúró - keresztezésének eredményéről. Az első fajtát még 1973-ban tenyésztették ki. A keresztezések 43 változatából 1320 kölyköt kaptak. Közülük választották ki a tenyészcso- portokat. A hibridizáció folyamán feleletet kaptak a furo származásának a kérdésére is. Ezt általában eddig egy távoli fajtának tartották, a kutatók azonban most megállapították, hogy a furo a fekete nyérc albinisztikus formája. Az intézetben folyó munkák egyik érdekes terméke egy új hibrid, a görény és az európai nyérc hibridje. Honorinak nevezték el, ez egy mozaikszó, a görény és az európai nyérc orosz nevéből származik. A természetben ilyen hibridek nem fordulnak elő. A honori jóval nagyobb a szülőknél, a prémje szebb és jobb minőségű. Az eredményt nagy munka előzte meg: a keresztezés tucatnyi variánsa, a kutatás genetikai módszereinek mégválasztása, alkalmazása. Kiderült például, hogy az ilyen hibridek kitenyésztéséhez csakis az európai nyérc alkalmas, az amerikai nyérc keresztezés esetén nem hoz utódot. A honorikból egy tenyész- csoportot hoztak létre, amelyet a további tenyésztés céljából átadtak a moszkvai területen levő egyik állami vadgazdaságnak. A kutatók által elért eredmény nemcsak a gyakorlati vadgazdálkodás, hanem az evolúciós elmélet szempontjából is jelentős. Képünkön különböző nyércfajták láthatók a kutatóintézetben. A jugoszláv autóipar hírei A szerbiai Kragujevac autógyárának, a Crvena Zastava Műveknek egyre jobb a híre a világban. Májusban kínai, július végén pedig amerikai megrendelésre indítottak útnak 500-500 Zastava 101 GTL, illetve Yugo-55 gépkocsit Pe- kingbe és New Jersey-be. Az amerikai partner részére az év végéig 10 ezer autót szállítanak, s a szerződés értelmében a következő négy évben 360 ezer jugoszláv gépkocsit vásárol az Egyesült Államok. Mintegy 300 ezer alkatrészt és 3 millió pneumatikus fék- berendezést szállít szovjet megrendelőjének, a KAMAZ autógyárnak az idén a hidraulikus és pneumatikus eszközöket gyártó szerbiai Prva Pe- toletka nagyüzem. A KAMAZ régi partnere a gyárnak: a legutóbbi tíz év során csaknem 13 millió darab gépkocsifelszerelési tárgyat vásárolt a szerbiai üzemtől. A Pro Űrbe díjas brigád A diákok már „belenyugodtak" az új tanév kezdésébe, azonban még sok-sok témát tartogat az iskola, a tudás, a bölcsesség, a tananyag és mindaz, ami oktatással, neveléssel kapcsolatos. - Ebből a sok témából ragad ki néhányat a mai Jó pihenést! című kétórás magazin szerkesztője, Somogyvári Valéria. — Például boncolgatják a felvételi rendszer új pontszámítását, bemutatnak egy gyémántdiplomás oktatót, megismerkedhetnek egy pedagógussal, aki mint televíziórendező, már ismert. Vasárnap tartják szerte a világon az analfabétizmus elleni küzdelem napját, ezért jogos a kérdés: van-e hazánkban írástudatlanság? -r Olyan esetet is bemutatnak, amikor nem katedráról adják át a tudást, a szakma szeretetét, hanem személyes példamutatással. Beszélgetnek a PMSC egyik labdarúgójával, a Tanár Úrral, aki végzettségét tekintve is tanár. Számos hétvégi program ismertetése között elmondják, hogy vasárnap Pécsett kutyakiállítást rendeznek, ezzel kapcsolatban felkeresték a kutyaiskolát, ahol nemcsak engedelmességre tanítják az ebeket. Szeptember a színházi évadkezdés is, a Pécsi Rádió műsoraiban már megismerkedhettek néhány művésszel, akik az új évadot új színházban kezdik. Simon Márta vasárnapi összeállításában folytatja ezi a sort. A hétfői Hangadó szerkesztője Belénessy Csaba. Címszavakban a műsor tartalmáról: A 35 éves újpetrei tanácselnök. — Gólya a tanári karban — pályakezdő pedagógus. — Ásványbörze Pécsett. — Elfordult Fortuna? Kifizetődők-e a társkereső szolgálatok. — Nagylemezt készített a Szélkiáltó együttes. - Mi az a Mu- szola? - mindezt megtudhatják a hétfőn 17 óra 5 perckor kezdődő ifjúsági magazinban. A pécsi belváros régi épületeinek felújítási munkáiért, azok minőségi színvonaláért a sokoldalú kőművesbrigád megkapta a Pro Űrbe díjat. Ok renoválták többek között a Felsőmalom utcai Timár-házat, amely azóta a Helytörténeti és Munkásmozgalmi Múzeumnak ad otthont. Jelenleg is ebben az utcában találhatók a Rózsa Ferenc brigád tagjai, több megújuló épületet övező állványokon és a belső terekben. Ezt a példamutató kollektívát mutatja be Kovács Imre kedden elhangzó riportja, amely korábban, az országos adón elhangzott műsor ismétlése, a Pécsi Stúdió hullámhosszán. A Zenei • Életünkből . című összeállításban a nyáron külföldön járt pécsi együttesek mondják el élményeiket, számolnak be útjukról. Szó lesz még a múlt héten Sikondán megrendezett jazz- és rocktáborról, valamint a Filharmónia ez évi hangversenyeiről. A szerdai 55 perc szerkesztőműsorvezetője Kováts Andrea. A csütörtöki Bédekkerben is hasonló témát dolgoznak fel, csak más szemszögből. Itt, elsősorban fiatalok válaszolnak arra a kérdésre; Hogy telt a nyár? — voltak-e új kezdeményezések, amelyek az olcsóbb üdülést szorgalmazták, és ha igen, hogyan váltak be? — A másik kérdés, amelyre Simon Márta választ vár, mi lesz a Szőlőskert vendéglő sorsa? — Azt is megtudhatják, milyen tapasztalatokat szereztek a nyár folyamán az IBUSZ-iro- dák vezetői, akik már területi szervezetben, nagyobb önállósággal dolgoznak. A szerb-horvát nyelvű szerkesztőség holnap esti adását Kricskovics Antal állította ösz- sze, A hét hetedik napja címmel. Ebben Pavlov Milica riportja hangzik el, aki Sziget- csépen járt, és jegyzetet olvasnak fel, melynek témája: Újból az iskolapadban. — Mellékvágányon ... A Marinko- vics Svetozárrol készített beszélgetést hétfőn hallhatják. 30 éves a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége. A német szerkesztőség vezetője, Gráf Vilmos riportösszeállítása ebből az alkalomból készült, és hangzik el vasárnap este. - Az anyanyelvi kultúra szolgálatában. . . erre Mórágyról hangzik el jó példa, a hétfői programban. • Pécsiek, baranyaiak a rádióban 10- én, kedden 15.29-kor a Kossuth Rádióban Családi szőttes címmel László Lajos riportműsorát hallhatjuk. 11- én, szerdán 21.14-kor francia kórusmuzsikát sugároz a Kossuth adó, a Pécsi Tanárképző Főiskola női karát Jobbágy Valéf vezényli. 12- én, csütörtökön 15.33-kor a Kossuth Rádióban felvételeiből válogat Kersics Anka. 14-én, szombaton 18.45-kor a Kossuth Rádió Vallomások a szülőföldről c. sorozata ezúttal a baranyai mediterrán tájat mutatja be. AbBOBCHan npaeaa Testvérlapjaink írják Televízió Néptanítók Jó híre van a Kárpáton túli terület sajani üdülőközpontja gyógyvizének az emésztőrendszeri bántalmakra panaszkodó betegek előtt. A helyi ásványvíz eredményesen alkalmazható a gyomor-, az epe- és a bélrendszeri betegségek gyógyítására. Mindamellett azonban, hogy a szanatórium egyre bővül, a jelenlegi körülmények között már nem képes több gyógyulásra váró beteget fogadni. így azután a hétvégeken kerékpárok, mopedok, motorok, autók hosszú sora érkezik Sajanba a gyógyvízért, nemcsak a környékről, hanem a távoli falvakból és városokból is. A fokozódó igények kielégítése érdekében a huszti járás viskovi kolhoza a közelmúltban palackozóüzemet hozott létre a „Sajani" elnevezésű ásványvíz forgalmazása céljából. A folyamatos termelés biztosítására több kilométer hosszúságú csővezetéket építettek ki a gyógyvízforrás és a töltőállomás között. így ma már naponta sok ezer palack érkezik a kiskereskedelmi hálózatba ebből a hatékony gyógyvízből. Az igények minél teljesebb kielégítése érdekében a viskovi palackozóüzem termelését folyamatosan továbbfejlesztik. A következő ötéves terv időszakában a „Sajani” gyógyvíz termelését évente mintegy ötmillió palack előállítására kívánják növelni. CAMBEHCKO flEAC l A megye területén működő állami és társadalmi ellenőrzés fontos szerepet tölt be, az ipari és mezőgazdasági üzemek munkájának segítésében, észrevételeivel és az ellenőrzés során tapasztalt problémáknak feltárásával. A közelmúltban, mivel a megye mezőgazdasági termelésében az élelmiszeripar nyersanyag- szükségletének termelésében nagy szerepet tölt be, fontos, hogy az ezt összefogó „Bul- gárplod” Szliven megyei Központja miként látja el a felvásárlás és a kereskedelmi értékesítés feladatait. Fontos tényező, hogy az „Iván Lilov" konzervgyár jól szervezte meg a feldolgozáshoz szükséges zöldségfélék és gyümölcsök szerződéskötését és kidolgozta és következetesen be is tartja ö szocialista tulajdon védelmére vonatkozó intézkedéseket. A nyersanyag átvételére vonatkozó minőségi követelményeket pontosan betartják, így a termelők és az átvevők közötti viták csökkennek. Jó munkát végeztek a kereskedelmi hálózatban is. A készárut szakszerűen tárolják, a konzervgyár különböző termelési egységeinél. A termékek üzemrészekben is megfelelő rendezettséggel vannak tárolva, a termelősorokon pedig maximális kihasználása van a nyersanyagoknak és arra törekszenek, hogy minél tökéletesebb legyen a feldolgozás folyamata. Az egész üzem kollektívájának együttes érdeke, hogy a termelést minőségi és mennyiségi követelményeinek figyelembevételével a termelésre fordítandó villamos energiát, vizet és egyéb segédanyagokat a szükségletnek megfelelően használja fel, szem előtt tartva a követelményeket, de egyúttal az önköltség csökkentést is. Az ellenőrzés kisebb hiányosságokat is tapasztalt, a zöldség- és gyümölcsfélék átvételénél, mert nem volt elegendő szakember, akik a munkát gyorsan és a belföldi és exportkövetelményeknek megfelelő mércével ellássák. A Nas ekran, a pécsi körzeti stúdió délszláv nemzetiségi magazinjának különkiadása Néptanítók Veimmel jelentkezik szeptember 12-én, csütörtökön 19.00 órakor a második csatornán. Tulajdonképpen a hor- vát „néptanítóság" kezdeteiről van szó; a szerbeknek egyházi keretek között már volt szervezett oktatásuk, a horvátoknak azonban: hogyan indult meg a pedagógusok felkészítése, mik voltak a kezdeti lépések, erről szól a film. Idézi a Magyar Kommunista Párt 1944. októberi nyilatkozatát, amely kiáll a nemzetiségek anyanyelvi oktatása mellett, idéz 1946-os filmhíradót, és beszélget azokkal a pedagógusokkal, akik ■ 1946. júliusában Pécsett tanfolyamon kezdtek ismerkedni a horvát nyelv tanításának módszertanával. (Szerkesztő-riporter Balázs Mihály, rendező Hoffmann György). A körzeti műsor a szokás szerint kedden 18.30-kor kezdődik. Ugyancsak kedden a kettesen a Rómeó és Júlia brazil tévéfilm-változatát mutatják be 21.25-kor. Csütörtökön 20.00-kor Siegfried Lenz világhírű regényéből, A világitó hajó-bál készült magyar té- véfilmet láthatjuk, a rendező Horváth Z. Gergely, utána — 22.20-kor — Dave Brubeck budapesti koncertjének részleteit élvezhetik a dzsessz rajongói. Hasonló kellemes háromnegyed órát ígér a Sztárok köszöntik Jack Lemmont című összeállítás pénteken 22.30-kor, hiszen a sztárok között Paul Anka, Jane Fonda és mások nevét olvashatjuk. A vasárnapi műsorból (20.00, tv 2.) Bornemisza Péter Electro című tragédiájának előadására hívjuk fel olvasóink figyelmét: közvetítés lesz az Egri Várszínházból. G. T. IUI lisor aja n lat