Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-28 / 267. szám
A. Szabó János Macskánk és a fecskék A fecskék évek óta otthonosak belvárosi házunk udvarán. Mint általában a fecskék, tengerentúlról települnek vissza tavaszonként, s hihetetlen technikával építik fészkeiket az isten tudja, honnét hurcolt sárbál. Nemzik és fölnevelik páronként három—hat utódukat, megszámlálhatatlan rovar kiirtása árán. Az utódok kezdetben tehetetlenül csivitelnek a fészekben, néhány hét után kikimerészkednek, próbálgatják szárnyukat. Szeptemberre csaknem túltesznek a szülőkön repülésben, s akkor: irány Afrika! Viszlát, jövő tavasszal. Így történt ez egészen a ta- vailyi őszig. Ekkor a fecskék távozásával majdnem egyidő- ben megjelent a lakásunkban egy gyámoltalan vinnyogó, épp csak kinyílt szemű cica. Kedves barátnőnk a Szeder dűlő környékén talált rá, s megesett a szíve rojta. Hazavinni nem merte, mivel ő kutyás hölgy, így pártfogásunkba ajánlotta, mondván: - Nektek se kutyátok, se macskátok. Ez az igazság. Se kutyánk, se macskánk, azonban két kamaszodó fiúnk, akik palota- forradalomszerűen családtaggá nyilvánították a kiscic'•*, a szülök minden tiltakozása ellenére. Telt múlt az idő. A cica napról napra növekedett testben és bölcsességben, a gyerekek legnagyobb örömére, akik tomboló kacajok közepette játszottak vele, s az atya (e sorok írója) legnagyobb bosszúságára, mert az állat táplálásáról, szobatisztaságra való tanításáról kénvtélen volt ő maga gondoskodni. Bosszúból a Mircea nevet adományozta a hatalmas kandúrrá nőtt cicának, mivel egyre fakuló történelmi tanulmányaiból még emlékezett Mircea cél Batrin havas- alföldi fejedelemre, ki miati kis híján megbukott egy szigorlaton húsz esztendej"'. Eljött az úi tavasz. Mircea a kandúr 4-5 kilós tömegével, ragyogó fehér pofájával és hasptémével, bársonyfekete sapkájával, hátpalóstjával, hosszú, bozontos farkával a függőfolyosó gyékényén élesítette éppen tűhegyes karmait, midőn soha nem hallott éles hang ütötte meg radarernyőként tekergő füleit. - Nem akart hinni az égre vetett, tágra nyílt, ám résnyire szűkült pupillájú zöldarany szemeinek. A levegőben mintha megany- nyi apró macska röpködne. Fekete a fejük, a hátuk, hófehér a hasuk, azonban a nyakuk alatt kétoldalt kinőve valami ívelt furcsaság csapdos, néha másodpercekre mozdulatlanul kifeszül, akár az újhold, ha fekete lenne. Mi ez? Mircea nem tudta, hogy szárny, ezért fölszökkent, amilyen magasra csak két izmos hátsó lábától kitelt, majd másfél méter repülés utón csalódottan visszahuppant. — A szentségit - gondolhatta. - Ezek a légi kismacskák tudnak valami olyat, amit én nem. Tehát ellenségek. Én örültem füstiecskéink visszatértének, egyben elszomorodtam, mert a kandúron láttam, hogy a két házbéli állathalom mögött ebben a pillanatban kitört a versengés. Azóta dúl o viszály. A macska, amikor csak szerét ejtheti, kisurran a lakásból, és az első emeleti függőfolyosó vasrácsai mögül dühödten szemléli a fecskéket, lelapul. Műholdantennákhoz hasonlatos fehér bajuszszálai idegesen vibrálnak, fojtott nyekergést, morgást hallat, ki-k ivillantja félelmetes tépőfogait, farkával ritmikusan csapdossa a talajt. Kezdetben ugrásnak lendült, de minden valamirevaló ragadozónak von annyi szemmértéke, hogy belássa, úgysem érheti el a villámsebesen cikázó madarakat. Mostanában már nem ugrik. Ügy tesz, mint akit nem érdekel az egész csicserqésvircsaft, elnyúlik a napfényben, doromból, ám olykor felugrik és gyűlölettel fűi a magasba. A fecskék eleinte ügyet sem vetettek a macskára. Aztán, hoqy észrevették, olykor - bízva ayorsasáaukban, manőverező készségükben — meglepő közel cirkáltak körülötte. Ilyenkor ugrott Mircea, de mire elérte a maximális magasságot, a madarak már a Barátok temploma tornya felé hasítottak. Legújabban azonban aggódnak. A lakásunk előtti függőerkély aljára tapasztották új fészküket. (A régebbit a buzgó házfelügyelői partvisnyél gondosan leverte.) Mircea akrobatikus műveleteket hajt végre, hogy az erkélyrócsrudak közül kilógva elérje a fészket. Szörnyen merész. Hátsó lábainak karmai tartják csupán a cementen, o két elsővel, kimeresztett karmokkal a levegőben kai impál, tíz centiméternyire a fészektől. Ez sem érdekelné a fecskeszülőket. Ám néhány napja kikeltek a fiókák. Egy-két hét még, és próbálgatják ügyetlen szór- nyacskáikat. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy némelyikük egyenesen Mircea céltudatosan kalimpáló karmai közönt; köt ki. Nézem, nézem ezt az óllati hidegháborút. Látszólag a macska a támadó, a kegyetlen. Kegyetlen lenne bizonynyal, ha erdőben élne, a táplálékát maga lenne kénytelen megszerezni. Dehát többnyire kopott szőnyegeinken terpeszkedik, lej, tejbegríz, lerágott csirkecsont, esetenként égy-két falat lecsókolbász növesztette ekkorára. Vadászat helyett a játék lett életeleme, gyermekeim a megmondhatói. De kérem szépen: a fecskék kegyesebbek, e szívemnek oly kedves madarak? Hány szúnyog, katicabogár, szitakötő, s ki mondhatná meg még, milyen rovar szenvedett k ín - halóit könyörtelen csőrükben? S nem szaggatnák ők szét a kandúrt, ha bírnák? Istenem! Hogyan tudnám a békés egymás mellett élésre rávenni őket? Talán ha leültetném egy tár- nvalóasztal mellé a macskát és a megfontoltabb fecskét? Vállalnám a tolmács szerepét is. Tessék mondani: reménytelen? Teljesen reménytelen? Aczél Gábor ABLAKOK A házsor mögött lassan elbújt a Nap, sötétebbek lettek a falak, itt is, ott is, mozaik- szerűen, mintha kirakós játék volna, gyúltak ki a fények az ablakokban, s ahogy az est palástja szétterült, egyre több ablak világított. — Barátságos itt — mondta a fiú, mert hosszú volt már a csönd. — Vicces - szólalt meg a lány is. A fiú tizenöt éves volt, a lány majdnem annyi. — Te... — a fiú folytotni akarta, de elhallgatott. A balkeze kisujja a lány kezéhez ért. Arra gondolt, hogy a másik oldalon kellene ülnie, aztán felnevetett. — Mi van? - A lány nem vette el a kezét, de a hangjában szemrehányás érződött. — Arra gondoltam, hogy ilyen közel még nem ültünk egymáshoz. Erre aztán arrébb húzódott a lány. A régi helyükön ültek, egy füves löszpadon. — Az ablakok miatt van - mondta a fiú. — Most biztonságban érzed magad. — Hülye vagy. A fiú nem válaszolt, csend volt, a lány magára haragudott, amiért megbántotta a fiút. — Ne haragudj! — Azt akarod, hogy a csillagokról beszéljek? Most alig látni őket. Halványabbak. — Az ablakok miatt. — Igen, az ablakok miatt. Nem figyelted meg? Minél több itt a hóz, annál halványabbak a csillaqok. — Tegnap költöztek be. A fiú nem válaszolt, hallgattak, de újra összeért a kezük. — Azért ez is.szép — mondta végre a lány, mert úgy vélte, hogy a beköltözés a fiú szerint nem illik ehhez a hangulathoz. — Szebb — mondta a fiú. - Mert más. — Minden más szebb? — Nem tudom. Talán igen. — Furcsa. — Mi furcsa? — Hogy nem ismerjük őket. — A lakókat? — Igen. — Lehet, hogy van köztük ismerős. — Lehet. Megint hallgattak eay sort. Tücsök ciripelt a közelben. — Nézd - mondta a fiú -, abban a lakásban egy Che Guevara kép van a falon. — És milyen nagy! — Poszter — magyarázta a fiú. - Nálunk ezt nem árulják. — Sokféle posztert lehet kapni. — De ezt nem. Aktot igen, Che Guevarát nem. Pedig jó lenne szerezni egyet. — Hova tennénk? A fiú nem felelt. Csak egy idő múlva szólalt meg: Rohadt ügy. — Micsoda? — Hogy csak az ablakokat látjuk. Nem tudjuk, hogy melyik mögött ki van.- Te mindig kimondod, amire gondolsz? — Többnyire. — Tudod, én most szeretnék becsöngetni a lakásokba. Oda, ahol ég a villany. — Szerinted mit szólnának hozzá? — Nem értenék.- Szerintem a szomszédok sem ismerik egymást. A válluk is összeért. Nem mertek megmozdulni.- Jó veled - mondta egy idő múlva alig hallhatóan a fiú, és a balkarjót a lány vál- láro emelte. Régóta készült erre a mozdulatra, de most szé- gyellte, amit mondott és sutának érezte magát. — Kívánlak! — jelentette ki, mintegy bizonyságául annak, hogy megveti a szentimentalizmust.- Nem hiszem - mondta a lány. — Ezt az utóbbit nem hiszem.- De tapasztalt vagy! A lány kibújt a karjo alól. A fiú zavarában hátradőlt a fü- vön.- A srácok most kiröhögnének.- Nézd - mondta a lány —, ott a földszinten kikönyökölt valaki. — Zavar? — Nem. De azért ülj fel . . . Úgy. — Egyedül van a szivar. — Biztos dolgozik a felesége. — És ha nincs felesége? — Van. Különben nem kapott volna lakást. Biztos gyereke is van. Vagy gyerekei. — Te szeretnél gyereket? — Majd. Ha berendezem az életemet. — Látod, ez az. Az életet nem lehet berendezni. Vagyis nem érdemes. Azért szakadnak el egymástól, mert mindenkinek a saját ablaka a fontos, ahonnan kikönyökölhet. Azzal kész. — A lakás is fontos. — Annyiro, mint az ing. De nem úgy, mint egy saját parcella a világból. — De okos vagy! Nézd csak, hány új ablak van itt. Akkor váltsd meg a világot, ha neked is lesz saját ablakod. — Én nem fogok kikönyökölni, az biztos. — Akkor sem, ha nem leszek otthon? — Akkor sem. Egymásra néztek, aztán ügyetlenül, szenvedélyt mímelve összecsókolóztak. Mindketten óvatosan nyitották ki a szemüket, és elnevették magukat. — Biztosan sokan néznek — mondta a lány. — De többen vannak, akik nem néznek. El tudod képzelni, hogy hány obiak van a világon? SIMÁI MIHÁLY Elzúg a fehér sörény Fák fölverekszik magukat a dombra Két sor óriás napraforgótányér csap össze Tanyácska fehérük Fölötte hujjogat egy akác Sásköszörülte tó Füzek Forgó ág Gyümölcsszédület S az az eke ahogy kiszántja csikorgó emlékeimet A csattogás emeletén rendülve állok Hallgatom elzúg a nagy fehér sörény s nincs táltosom, nincs táltosom BÉNYEI JÓZSEF Örök őszben Égnek a szőlő zöld csillárjai, sisteregnek az árkok. Az ősz az augusztusi nyárba osonva beszivárgott. Karók tövén lapuló tél jár, harmatot sir a hajnal. Lépeget, jaj, az idő konokul: bölcsőben ravatal van. Kapaszkodj a fény emlékeibe, kötözd virágba vállad, szoríts örök őszben örökre mosolygó almaágat. Operatiu bizottság A testület ülésén, a napirendi pontok tárgyalása előtt az eqyik résztvevő váratlanul szót kért.- Tisztelt tanácskozás! - szólította meq az egybegyűlteket. - Népszerű központi napilaounk mai számában megjelent qlossza azzal a megállapítással kezdődik, hogy az egyik alföldi megyében egy sokak által tisztelt középvezető megfeledkezett magáról. A cikkből megtudhatjuk, hogy az illető a vízparton épülő villájához ingyen, vállaltai teherautón fuvarozta az építőanyagot, az anyagok nagy részét — baráti összeköttetései, hivatali kapcsolatai révén - fillérekért szerezte be. Az esetről mindenki beszél, ennek ellenére az illetőt senki nem vonta felelősségre. Mit akarok ezzel mondani, tisztelt tanácskozó testület? Azt, hogy alföldi megye vagyunk, vízpartunk van, villák nálunk is épülnek, de szerencsére az újság nem írta ki szeretett megyénk nevét, pedig rólunk van szó! Javasolom hát. szervezzünk gyorsan egy operatív bizottságot, amelyik vizsgálja és jelenti e fórumnak, hogy kiről is van szó. A jelentés alapján aztán vonjuk felelősségre az illetőt. Nem tűrhetjük, hogy valaki ország-világ előtt lejáratja megyénket, szűkebb hozónkat. A testületnek meatetszett az ötlet. Rövid vita után az operatív bizottság névsora is összeállt, élén egy megye- szerte ismert közéleti személyiséggel, aki civilben középvezető volt, fontos irodát dirigált. A bizottsáq azonnal munkához látott. Tagjai már az alakuló ülésen kapásból tizenhét középvezető nevét bediktálták, akikre valamilyen mértékben ráillettek az epés glossza elmarasztaló megállapításai. Szorgalmas munkájukra, ügybuzgalmukra jellemző, hogy minden szembetűnő esetet kivizsgáltak. Találtak például olyan tsz- elnököt, aki nem vízparti nyaralót, hanem kétemeletes családi házat épített, méghozzá a fia nevére, a fuvarok, az építőanyag papírjai rendben voltak, csak egy szépséghibája akadt a kivitelezésnek, hogy közben a helybéli orvosi rendelő meg a bölcsőde építését anyaniii- óny miatt leállították. Mivel a glossza megállapításai nem teljesen illettek az építkező téeszelnökre, a vizsgálatot nem folytatták tovább. Mondani sem kell, hogy a furcsaságok egész sorát tárta fel a bizottság. -* Akadt olyan pedaqógus, aki a napközi moslékján disznókat hizlalt, téeszkönyvelő, aki a közös gazdaság számítógépén vásározó kiskereskedők adóügyeit gondozta, körzeti orvos, aki a táppénzes betegeivel borospincét építtetett, OTP-fiók vezetőnője, aki ka- mionos férje csempészáruit jó pénzért tukmálta rá beosztottjaira, meg a kölcsönökért kilincselő ügyfelekre. A vízpa/ti nyaralók építése körül is rengeteg fekete ügyet derített fel a bizottsáo. Hoqy példával is szolgáljunk, az egyik építkező — civilben ő is középvezető — a téesz konorsókészítő melléküzemágától hulladékdeszkát vásárolt, s abból rakta ki a kerítés díszléceit. Azért bukott le, mert az egyik deszkáról elfelejtette legya- lúlni, hoq élt 75 évet. Bár az országos napilap glosszájóban leleplezett visszaélés tettesét nem sikerült nyakon csípni, a bizottság vaskos jelentést állított össze hasonló jelenségekről. Nem maradt más hátra, csak az a bizonyos plenáris ülés, amelyen az operatív bizottsáq beszámol a meqyei testületnek a vizsgálat részleteiről. Sajnos, a plenáris ülést a kitűzött időpontban nem tartották meg. Az operatív bizottság elnöke — a megye- szerte ismert személyiség, irodavezető — a vízparton villát épít, s eqy szerencsés alkalmi fuvarral végre meghozták neki is a tetőszerkezet fa- anyaqát, hát azt ment átvenni ! Kiss György Mihály HÉTVÉGE 9. Füredi Ferenc rajia
