Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-28 / 267. szám
Új vásártér Szentlőrincen A kerítés kész, a három kövezett útból kettő ugyancsak, jelenleg a harmadikat építik, és megkezdték a mérlegház áttelepítését a régi vásártérről az újra. A novemberi vásárt már az új helyen akarják tartani a szentlőrinciek. Valamikor a falu szélén, az egykori legelőn tartották a vásárt. Napjainkban az a terület már messze nem a község szélén található. Ott épültek a panellakások, az új üzletsorok, egyre szűkebb lett a hely a vásározáshoz. Közegészségügyi és forgalom- technikai okok miatt is tarthatatlanná vált a helyzet. A nagyközség hosszabb távra szóló rendezési tervében szerepelt egy új vásártér kialakítása. Az egykori téglagyár területén akarták létesíteni. Hozzá is kezdtek a munkához azzal, hogy az elmocsarasodott területet többezer köbméter földdel föltöltötték. Ennek ellenére sem találták megfelelőnek a talajt vásározás céljára. Más lehetőség után néztek. Találtak is egy helyet, a Szentlőrinc nyugati részén lévő, rétként nyilvántartott területen. Ezért a tsz-rétért azonban 400 000 forintot kellett volna fizetniük a Földhivatalnak. Mivel valóban nem lehet cél a mezőgazdasági területek más célra hasznosítása, a termelőszövetkezet és a tanács egyezséget kötött. Ennek lényege, hogy a termelőszövetkezeti rétért cserébe a tanács odaadja a földdel már betemetett téglagyári területet, amelyet a termelőszövetkezet rekultivál. Az új vásártér kialakításán nemrég kezdték. Mivel a kialakítás nagyrészét társadalmi munkában vállalták a helybeliek, részben a termelőszövetkezet, részben a tanács műszaki dolgozói, így félmillió forintból kijönnek. A 3,5 hektáros terület novemberben már fogadja azt a 2000— 2500 embert, akik a szentlőrinci vásáron meg szoktak fordulni. T. É. Kihasználni a Tettye-forrás bőséges vízhozamát Csücsuízmíi épül a hegy mélyén A pécsi vízvezetékrendszer szülőhelye Évszakos csúcsvízmű épül a Tettyén - olvastam nemrég abban a jelentésben, amelyben a Pécsi Vízmű beszámolt a munkájáról a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága előtt. Mi ez a csúcsvízmű? A tájékozódásban Vass Béla, a Megyei Tanács nyugalmazott vízügyi tanácsosa, a Pécsi Vízmű műszaki tanácsadója volt a segítségemre. • A tettyel karsztforrásról legendákat hallunk. Pedig az nem is legenda, hogy a Tety- tyéről eredő és a belváros keleti peremén folyt víz malmok sorát hajtotta, tímárműhelyeket szolgált és még számos ipart segített. A forrást 1892-ben „zabolázták meg" olasz mesterek. Ök építették a Tettye tér északnyugati szögletében a sziklafal tövében megbúvó forrásfoglalást, a tőle vagy száz méterre lévő gépház és tározó egységes rendszerét, amely az első pécsi — öntöttvas csövekből épült — vízvezeték-rendszer alapjául szolgált. Az akkori napi 1400 köbméteres víztermelés (ma sem több!) a mi szemünkben (és a napi 60—70 ezer köbméteres pécsi vízfogyasztás ismeretében) roppant kevés. Abban az időben azonban a város nagy részét ellátta. De vajon csak erre képes a Tettye-forrás? • Lent, a park aljában mohás, hűvösen friss levegőt lehelő szűk alagút nyílik, az alján most a mélyedésekben kristálytiszta víz pihen, csillogóan. Pár méterrel odébb egy másik kifolyóból lármásan jön a víz most is, de kéttucatnyit sem kell lépni, s a víz erre-arra „osztódva” tűnik el lefolyókban, járdaszélen, a Vince utcában . . . Máskor bővebben — sőt: bőven — folyik, de most csak így. Vass Béla szerint hosszú évtizedes mérési adatok szerint a forrás átlagos hozama 3900 köbméter naponta, mértek azonban itt már 70 ezere köbméteres maximumot, de 800 köbméter körüli minimumot is. Azt mondani sem kell, hogy az alacsonyabb hozam a jellemzőbb, s hogy azért évente néhányszor előfordul a 20 ezer köbméter körüli csúcs is. E többlet víz sorsa — mi is lehetne más? — elfolyik haszontalanul. • Legalább az egy részét megfogni! — ez a három éve folyó beruházás célja. Megéri? A tettyei forrásból jövő víznek az önköltsége éppen az egyhar- mada a Pécsi Vízmű által másutt megtermelt vízének. Mindenképpen indokolt tehát az olcsó vízbeszerzési lehetőség kihasználása. A Tettye-forrás vízgyűjtő területe különben 8,5 négyzetkilométert tesz ki, ez megfelel az ún. Misina-tömb- nek, s egészében védett is. Hogy milyen úton-módon jut el a víz a forrásig, azt nem tudni, mert soha nem is kutatták (amikor az olaszok a forrásfoglalást építették, akkor sem volt kutatás egy esetleges forrásbarlang után, legalábbis nem maradt ennek írásos nyoma). Egy biztos: sokszor hetekig is eltart, míg egy-egy nagyobb eső után megjelenik a zavaros víz. • A csúcsvízmű földalatti rendszer lesz, ami a város felé ma is elfolyó vízfölösleget fogja meg és juttatja szabályozott körülmények között a városi vízellátó rendszerbe. A földalatti tározás különben is a legkitűnőbb víztartalékolási módszer: évszázadokig, akár évezredekig is eltartható a víz anélkül, hogy a legcsekélyebb károsodást is szenvedné, nem úgy, mint az épített tározókban, ahol mindenképpen behatárolt az eltarthatóság ideje. A Tettye tér Irma úti oldalánál van az aknamélyítők ez- időszerint még csendes munkahelye, ahol az elmúlt években eay kb. 40 méteres aknát mélyítettek le, s innen — egy ösz- szesen már 250 méter hosszú vágattal — a sziklafal alá hatoltak, majd az alatt tovább a forrás felé. Azért itt, mert így kell a legkevésbé tartani a felszíni eredetű szenyezéstől. Még mintegy 50 méternyi vágat kihajtására van szükség az októberben folytatandó munka során, hogy alulról elérjék a forrást. A módszer itt is hasonló, mint a szénbányászatban: 20 méter „tapogatófúrás", hogy nincs-e víz, majd 10 méternyi vágathajtás, és újból a fúrás . . . Eddig még nem volt vízbetörés! A vájvégen - ha megközelítik majd a tervezett távolságot — legyezőszerű elő- fúrással fogják a víztároló réteget, az esetleges forrásbarlangot kutatni. • A csúcstározó — úgy tervezik — 1986 áorilisóra elkészül, s a nyári csúcsfogyasztás idejére már rendelkezésre áll az itt tárolható víz. És ezzel vége is? Vass Béla ismét a feltételezett forrásbarlangról beszél, hiszen — szerinte — egy ilyen hozamú forrósnál (ami feltehetően már évszázezredek óta ontja a vizet) elképzelhetetlen, hogy ne legyen nagykiterjedésű forrásbarlang. Erre utal különben a víznek az esők után később jelentkező (már említett) zavarossága, továbbá a hegyoldalban a forrástól az llona-pihenő felé mutatkozó törészóna. Műszeres — geofizikai — kutatások felől érdeklődöm, s megtudom, hogy ami volt, az nem járt eredménnyel az alkalmazott módszer itteni megbízhatatlansága miatt. Ismernek alkalmas és megbízható műszeres kutatási módszert, csakhogy a műszer — nyugati és embargós. Most azon gondolkodnak, hogy ha a vágattal elérik a forrás környezetét, akkor megpróbálkoznak majd a helyszíni kutatással. Ennek a mikéntjére nagyjából készek az elképzelések. A cél: a forrás visszaduz- zasztásával egy-kétszászezer köbméteres tározóteret létrehozni. Hársfai István Az almamellék! védett fasor, Csikórét ma is gyönyörű Védett lesz az almamelléki hársfasor? A látvány elszomorító. Az út felé kidőlt hársfa elszenesedett törzséből vékony füstcsík kígyózik elő. Lehet, hogy szalmát égettek alatta, s véletlenül gyulladt be. De lehet, hogy szándékosan tették, mondván: úgy sem lehet vele mit kezdeni. Nem ez az egyetlen pusztulásra ítélt öreg fa az almamelléki hársfasorban. A viharok, villámcsapások bélyegét többön is láttuk, csakúgy, mint a hársfavirágot gyűjtők csonkításait. Vajon, tényleg ez lenne a „jövője” ennek a szemet gyönyörködtető, több mint másfél kilométer hosszan húzódó hársfasornak? A tanácselnök Schwarcz József és az iskola tanára, Specht József jól emlékeznek arra a néhány évvel ezelőtti időre, amikor felröppent a hír: kivágják a hársfákat. Hogy kitől eredt, ma mór nem tudni. Talán nem is nagyon jutott túl a község határain. De az tény, hogy az almamellékiek egy emberként kérték: ne engedjék ezt a csúfságot. Csak akkor nyugodtak meg a kedélyek, amikor kiderült, hogy rémhír az egész, senki sem akarja bántani a hársfákat. Ám ez elég volt ahhoz, hogy több figyelmet kapjon a község határának közeléből egészen Csikórétig, azaz majdnem Sasrétig nyúló fasor. Bár semmilyen olyan feljegyzés nincs a birtokukban, amely a hársfák eredetére utalna, a falubéli idősek emlékezete őrzi, amit a szüleiktől hallottak. Moós Ferenc, hosszú ideig volt Biedermann báró parádéskocsisa. Szerinte és mások szerint is az idősebb báró kívánságára ültették a gyorsan növő, mutatós, árnyékot adó hársfákat a múlt század derekán. A báró azidőtájt kapta ezt a környéket- Sasrét, Lukafa, Szentmárton — szolgálataiért Ferenc Józseftől. Nagyon valószínű, hogy nemcsak a hársfasort, hanem a Lukafa Sasrét közötti platánsort is ő ültettette. A hársfákkal szegélyezett út vezetett Csikórétre, a környékbeli úri csalódok kedvelt kirándulóhelyére. Csikórét ma is gyönyörű. Megvan még a Cserkész-kút a dombok ölelte rét közepén, A hársfasor felénél, útban visszafelé nem lehet megállni, hogy az ember ne tekintsen hátra, hogy így próbálja lefényképezni, megőrizni a látványt. Schwarcz József és Specht József azonban inkább előre néz. — Szeretnénk védetté nyilváníttatni a hársfasort. Ez egyben azt is jelenti, hogy pótolni akarjuk a kiszáradt, a vihar sújtotta példányokat. Abban a reményben, hogy majd ők is megélik azt a 120—130 évet, amit ezek a fák eddig megéltek. Úgy véljük, hogy ebben a törekvésünkben partnerekre találunk a szentlászlói termelőszövetkezetben és a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaságban. T. É. Fuvarosok Az utóbbi időben sokan szidják a fuvarosokat. Az áruházak környékén és TüZÉP-tele- peken szinte rátapadnak az emberekre. Mindig ilyenek voltak? Hova lettek a régi fuvarosdinasztiák? Schreer Ottó nyugdíjban van. A fia és a vői vették át tőle az ipart. 1930-ban az édesapám kezdett el fuvarozni —, emlékezik Schreer Ottó. — Kilencen voltunk testvérek és mindannyian segítettünk. A legkülönfélébb dolgokat szállítottuk szinte az 4. HÉTVÉGE ország egész területére. Később én már inkább csak zongorát, bútorokat és gépeket. Spediter kocsival jártunk, ma egytonnás Zsukkal. Sokszor kezdték újra és sokáig együtt dolgoztak mindannyian. Az államosítás után vállalatoknak végeztek szállításokat, tanácsokat* intézmé)- nyékét költöztettek. — Régen nem úgy volt, mint ma, hogy odaáll az ember az autóval és feldudál, vagy csenget, hoqy lehet hozni a szállí- tanivalót, Mi hordtuk, vittük a bútorokat, gépeket. Ehhez a munkához nagy erő kell, s nem utolsósorban gyakorlat. A gyerekeinknek, sőt, az unokáinknak is a vérében van, hogyan kell dolgozni. Többször előfordult, hogy amikor senki sem vállalta a szállítást, őket kérték fel. Ha üveget kellett vinni a tv-torony- ba, vagy ha nehéz páncélszekrényt a földszintről a harmadik emeletre, nekik szóltak. Néhány éve eladták a lovakat, azóta kicsit könnyebben élnek. Néha már elmennek szabadságra is .. . * Kalotai István még lovaskocsival jár. Nagyon szereti az állatokat. A felesége éppen az istállóban tesz-vesz. — Segítenem kell a férjemnek, nemrégen volt egy szív- infarktusa. A gazda most érkezett haza az utolsó fuvarról. — Nagyon el vagyok keseredve — mondja Kalotai István. — Tizennégy éves korom óta dolgozom, de most fordult elő először, hogy nem adtak fuvart a TüZÉP-nél. Azt mondták, hogy ezentúl csak a Volán szállíthat szenet. Több mint negyven éve viszem az embereknek, főleg a kisnyugdíjasoknak az iszapszenet. Pécs városában már csak ő jár spediterkocsival. Elsősorban a budai városrész nyugdíjasai a megrendelői. Kezébe adták a pénzt, vásárolja meg a szenet és szállítsa haza. — A behordással együtt is csak 15—16 forintot kértem. Mi soha nem vittük ki, ha esett az eső, és mindig behordtuk. Sz. K. Kalotai István fuvaros kedvenc lovával
