Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-23 / 262. szám
1995. szeptember 23., hétfő Dunántúli napló 3 A bölcsődések megérzik, mikor jön a hétvége Édesanyák három műszakban — Szia bácsi! — köszöntének a gyerekek a pécsi Hajnóczy úti 5. számú bölcsődében. Nehezen, de kedvvel formálják a szavakat. Férfiként nem mindennapi jelenségnek számítok közöttük. Ezek az apróságok hétközben gondozónőikkel vannak. Uránváros legrégibb bölcsődéjében 23 olyan kisfiú és kislány is van, akiket csak hetente visznek haza. Itt alszanak a hétköznapokon, és pénteken viszi el őket apuka vagy anyuka, néhány esetben valamely másik hozzátartozó. A böl- csisek érzik, mikor jön el a hétvége. Ilyenkor érzéke- -nyebbek, virgoncabbak és a szokottnál is többször tekintenek a kapu felé. — 1977 óta működik ezen a helyen a bennlakásos, heti bölcsőde. Itt a Hajnóczy utcában a területi elv szerint is vannak gyerekek — mondta dr. Gálfi Ilona szolgálatvezető főorvos. — A heti bölcsődék eredeti alapelvük szerint a három műszakban dolgozó édesanyák segítését irányozták elő. Ma már nagyobb részt hátrányos helyzetűek gyermekei vannak itt. Néhányuknak csecsemőkortól otthona a heti bölcsőde, többen egy-két évet is eltöltenek itt. Néhány családból két gyerek is itt fekszik le, itt ébred a hét munkanapjain. — Általában a szülők kérik, hogy vegyük fel gyerekeiket. Egyszer-kétszer védőnőink ajánlanak apróságokat. Olyanokat, akiknek családi körülményeik miatt jobb, ha itt vannak nálunk — mondta Czuni Józsefné, a bölcsőde vezetője. — Nyugodtan mondhatom, mindent megkapnak, 3—4 picire jut egy gondozónő. A megfelelő előírások betartásával a hozzátartozók hét közben is látogathatják a gyerekeket. A heti bölcsődében 10 gondozónő dolgozik három műszakban. Kiemelt fizetést kapnak. Szép idő volt múlt héten, a gyerekek az udvaron játszottak. Péntek délutánonként hazaviszik őket, hétfőn érkeznek vissza. Új hétkezdődik. Bozsik L. Miért gyullad lassabban a földgáz? Az illatosító merkapténtól elmenekül az ember Fűtéértékében még sosem fordult- elő 5 százalékos eltérés A városi gáznak volt egy tulajdonsága, amiről nem szívesen és keveset beszélünk: alkalmas volt arra, hogy öngyilkosságot kíséreljenek meg vele, a gázcsapokat kinyitva fulladásos halált okozhatott. A városi gázszolgáltatás megszűnésével szerencsére ez a lehetőség sincs meg. Manapság a földgáz bevezetésével sokan félnek az új energiától. Ismeretlen, elsősorban ezért kelt -ellenérzést. Holott számtalan olyan tulajdonsága van, amit érdemes türelemmel megtanulni. Fulladást semmiképpen sem okozhat, mert nem tartalmaz széndioxidot, viszont a földgáz; szagosító merkaptán olyan kellemetlen, hogy az ember kimenekül a szobából, fejfájást, egyéb fájdalmat nem okoz, de nem lehet elviselni a szagát. (Szerencsére!) Hogy mennyire felelősség- teljesen kell bánni vele: a héten Budapesten egy gmk szerelt vezetéket rossz technológiával, és egy lakásba beszivárgó földgázrobbanás -anya és leánya életét követelte, a közelmúltban a POTE udvarán a csőrepedés következtében volt robbanás az egyik laboratóriumban, ahol szerencsére személyi sérülés nem történt. Megnyugtató, hogy a dél-dunántúli hálózaton nem voltak balesetek. S talán ez annak is köszönhető, hogy az emberek jóval óvatosabbak, az otthoni készülékeket természetesen barkácsolni nem szabad, nem éri meg — és a legkisebb szivárgást is azonnal jelzik. Bár a földgáz valóban rob- batékonyabb, mert háromszoros nyomáson továbbítják, devonnak már pécsi lakások, amelyekben tízszeres nyomással üzemeltetik a készülékeket. A DDGáz új technológiája ez: jóval kisebb méretű rézcsövekben vezetik a gázt a padló- szegélybe rejtve, rendkívül esztétikusán. A vállalat kész ennek a technológiának az elterjesztésére, amire a jövőben jóval több lehetősége lesz, az átállítási program befejeztével több lakossági megrendelést vállal. Említettük, hogy megnövekedett a gázszivórgást jelzések száma, bár legtöbbször csa< az illatosító anyagot, amely átszűrődhet a tömítőanyagon, érzik a fogyasztók, természetesen nem hiábavaló a bejelentés. A hibaelhárítók azonnal kimennek. A tömítésekkel az a gond, hogy a földgáz száraz lévén, kiszárítja -a kötőanyagokat, ezért igyekeznek minél több helyen a korszerűbb teflontömítéseket alkalmazni, csakhogy tőkés importból szerzik be — körülményesen. Figyelmeztető az is, hogy türelemmel kell megtanulni bánni a földgázzal. Mivel nincs benne hidrogén, lassabban gyullad, mint a városi gáz, a sütés-főzés is nagyobb körültekintést igényel, nem lehet a sütőben hagyni több órára az ételt. Nemcsak a fogyasztónak, a készülékeknek is át kéll állni. Talán ezek miatt a látszólag előnytelen tulajdonságok miatt éri a vád a földgázt, hogy nem megfelelő a kalóriaértéke. Becsapva érzi magát a fogyasztó. Nos. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgóztermelő Vállalat rendkívül pontos műszerekkel rendszeresen méri a gáz minőségét, és az idei adatokból kitűnik, hogy a fűtőérték egyszer sem haladja meg az árjogszabályban megengedett öt százalékos eltérést. Pécsett, a Zsolnay Gyárban is rendszeresen mérnek, mert az itteni technológia érzékeny a kalória minőségére, s nem jeleztek eltérést. G. M. Több percre leállt a telefonösszeköttetés Budapesttel Jelzés a fényújságon Új átjátszó adó Zombán és Mázaszászváron Villamos mérnökök a szerviz dolgozói A fényújság szolgál a vidéki adók állapotának visszajelzésére Fotó: Tóth László' Csizy István a mikrohullámú berendezések tápegységének beállítását végzi A fényújságon megjelent a jelzés, pontosan abban a pillanatban, amikor a kadarkúti felügyeletnélküli adón leállt az akkumulátorok töltése az áramkimaradás miatt. A szerviz munkatársa vette a jelzést, majd értesítette a DÉDÁSZ szakembereit. Az adó azonban zavartalanul működik, mert még huszonnégy óráig működtetik, és az áramszolgáltatás helyreállításával automatikusan kapcsolnak a töltésre. Mindez szombaton 11 óra 5 perckor történt, zavarmentes nap volt a déli mikrohullámú láncon. Az ország négy mikrohullámú lánca közül a déli Budapest — Seregélyes — Űzd — Pécs vonalán halad, Seregélyesnél ágazik Rácalmás — Solt felé, majd Pécsről Báta — Csávoly, valamint Kadarkút — Nagykanizsa — Zalaegerszeg felé. A pécsi szerviz kilencfős gárdája felelős a lánc zavartalan irányításáért, és a tizenöt átjátszó adó működtetéséért, ez utóbbiak idén kettővel gyarapodnak, a Zombán és Mázaszászváron telepítettek jelentenek jobb minőségű vételt a terület lakóinak a televízió l-es és 11-es csatornáján. A szerviz legfontosabb feladata a telefonhívások zavartalan biztosítása. A legforróbb napjuk szeptember 9-e volt, több percre leállt a telefonösz- szeköttetés Budapest és Pécs között. A technika ördöge megtréfálta a szakembereket. Kiderült, hogy az 1971-ben telepített budapesti adó egyik szigetelését helyezték el még akkor rosszul, óm ez a hiba csak most jelentkezett. A mikrohullámú berendezések megbízhatóságára jellemző: a pécsi URH adó ezer üzemórára megengedett hiba- lehetősége 3 perc. A Kossuth adó évente hatezer órát üzemel, ez egy évben ,18 hibát jelenthet. A mikro adók megbízhatósági mértéke 99,98 százalék. Hogy a televízió néző és a rádióhallgató évente mindössze percekben számolható zavart érzékel, az annak köszönhető, hogy az átjátszó adókat kivéve valamennyi berendezés biztonsági tartalékkal üzemel. S zavar esetén a tartalékadó bekapcsolásával azonnal megkezdik a hibás egység javítósót. Rendkívül bonyolult, érzékeny berendezések ezek. Karbantartásuk kapcsán csak annyit, hogy a kilencfős szerviz, amely egy országrésznyi terület gazdája, többségében felsőfokú végzettségű szakemberekből áll, többnyire villamos mérnökök. Ezeknek a precíz gépeknek a karbantartásában sok gondot okoz a szélsőséges időjárás is. Most a hirtelen nagy melegben hűteni kell őket, télen a vezetékszakadások adnak sok munkát »“Távoli átjátszó adókon. v x Milyenek*ma a déli mikrohullámú lánc berendezései? Bár korszerű Siemens, és japán adók, nyilvánvalóan a világ híradástechnikája már átlépte őket, azonban a szakemberek véleménye az, hogy még hosz- szú távon, megbízhatóan és jó minőségben dolgoznak. G. M. Nyersbőrbeszerző úton Dél-Amerikában Növekvő mennyiségben szerez be marhanyersbőröket a fejlődő országokból a Pécsi Bőrgyár. A kereskedelmi kapcsolatok bővítését előmozdítandó, vasárnap Dél-Amerikába repült' Szekeres Istvánná, a vállalat igazgatója a BIVIMPEX üzletkötője társaságában. A több hetes út során Argentínában, Brazíliában, Uruguayban, Paraguayban tárgyalnak nyersbőrök szállításáról, illetve újabb beszerzési forrásokat kutatnak fel. Az úttól remélik, olcsó, jó minőségű nyersbőrök beszerzésére nyílik majd lehetőség a dél-amerikai országokból, s a szállítás is biztonságos lesz. Antilopbébi a Mecseken A mecseki óljaikért újdonsült kedvence a szeptember 5-én született indiai szarvasantilop. Szülei 1984-ben az osztrák Her- beisteni óllatkertből kerültek hozzánk. Az őzhöz hasonló, de annál nagyobb, izmosabb állatok. Rendkívül gyorsak és kiválóan el tudnak rejtőzni. Nagyon gyenge idegzetűek. Félő, hogy ha megijednek, neki- ugranak a fának, a kerítésnek, és össze-vissza törik magukat. Elővigyázatosságból ezért műanyag kerítéssel vétték körül őket és a nézők elől is lezártak egy területet. Végállomás Rigópuszta, Romkert „Sérüléseibe a helyszínen belehalt” A borosüveg betörte a szélvédőt. Ebben a századmásodpercben T. J. talán még élt. A halálba készülő előtt — úgy hisszük — végigpereg egész élete. Kapott-e választ ezekből a képekből T. J., hogy szerdán este miért nem érkezhetett meg Szigetvárról Rigópusztára? A végállomásra, az alkoholbetegek szociális otthonába. Otthonába. Szigetvár, kórház, alkoholó- giai osztály. Dr. Szikszay Petronella szemében még nem látni a csalódások keserűségét, oka pedig fenne rá. Mondja, meggyógyítani csak azt lehet igazán, aki maga is akarja, s akinek vannak még emberi tartalékai. S meggyógyulni igazán oly kevesen akarnak, tudnak. Jönnek hozzá a kényszerbeutaltak, s az önkéntesek. önkéntesek? Nagyobb részük nagyobb lelki bilincsben, mint a határozattal beutaltak: megzsarolva, válaszút elé állítva. Jön, hogy megmentse a házasságát, s míg itt fekszik, a felesége beadja a válópert, pedig: ,,h i elmész az elvonókúrára, akkor rendbe jöhet minden. . ." Rigópuszta, szociális otthon. Jórészt alkoholbetegek vannak itt. A házirend szabályozza, hetente mennyi szeszes italt vásárolhatnak a büfében. A faluban tilos kocsmába járni. Az itt lakók már gyógyíthatatlanok. Jobb. ha itt, viszonylag ellenőrzött körülmények között jutnak hozzá az alkoholhoz, mintha másutt részegednének le. A szociális otthon nyitott. T. J. sem először tűnt el, szeretett elcsámborogni Szentlő- rincre, Szigetvárra. Az elvonókúra másképpen zajlik, mint ahogy tudjuk, ahogy közismert: a gyógyszerre ráitatás, az undor embertelen kiváltása a múlté. — Az osztályon először a szomatikus panaszokat, tüneteket kezeljük: belgyógyászati módon a májat, a szívet. Segítjük csökkenteni az alkoholelvonás kínjait. Ha kelí a neurózist, a depressziót gyógyszeresen is kezeljük, azután pszichoterápia, egyéni, csoportos. Az ember, mint egy ház. Születésétől épül egyénisége a génjeivel meghatározott alapokra. Lehet az alap gyenge, sérült: áthidalhatja azt a gondos nevelés — lehet az alap kifogástalan, ha összehányva kerülnek egymásra a lélek téglái. Állhat a ház, de a legkisebb rengés repeszti, omlasztja a falakat. S a renováló malter az alkohol. A pszichoterápia: megkeresni az alapok, a falak hibáit, helyrerakni a rosszul ott levő téglákat. Hány tégla van egy házban? T. J.-t elsöpörte a gépkocsi, mint egy vályogviskó romjait a buldózer. Rigópusztán a betegeknek még nem tűnt fel, hogy hiányzik egy társuk. Matyi bácsi ujjai, mintha zöld diót pucolna napszámra, fekete-barna a nikotintól. „Cukorpénzes" — kap havi kétszáz forintot, monomániásan keresi a munkakönyvét, amivel bizonyíthatná: hajókazánfűtő volt, szép nyugdíjra jogosult. Elsüllyedt hajók gépésze... Kis öreg kapaszkodik a főorvosnő kezébe, hetvenéves gyerek. — Négy éve abbahagytuk a hánytatást. Az Anticol annak jó, akinek erre a gyógyszeres segítségre is szüksége van. Erre is, biztosítékként. Jönnek, ültessünk be a bőr alá Espe- ráIt — úgy tudják, két évre védettséget ad. De addig valamit le kell tennie az asztalra a betegnek is. A változni tudás képességét. Aki már megkapja, az meggyógyul valóban. Mert meg akart gyógyulni ő is, s mert még gyógyítható volt. Végállomás. Romkert. Rigópuszta. A főorvosnő szemében nem látni a csalódások keserűségét. Gyógyít, ha tud még gyógyítani, segít, ha segíteni tud csak. S nem szánakozik a szánandó fölött. Fogja kezét, míg ő is akarja fogni. T. J. szerdán este kezében a borosüveggel tántorgott az úton. Mór pergett a film, mikor az üveg betörte a szélvédőt. Ha vannak égi kocsmák, most ott van valamelyikben. Bodó László Tiwsxerest nyomással is biztonságos |