Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)
1985-08-10 / 218. szám
1985. augusztus 10., szombat Dunantaii napló 11 Jövőre már kicsi lesz a kiállítóterem Augusztus 17— OMÉK, AGROMASEXPO Budapesten Huszonhét ország és Nyugat-Berlin 1184 kiállítója Sajtótájékoztató Kőbányán (Kiküldött munkatársunk tudósítása) A Pécsi Cipőipari Szövetkezet divatos női cipői — amelyeket a börzén bemutatott — jövőre már a boltokba kerülnek Fotó: Proksza László Befejeződött az Országos Cipő- és Bőripari Szakvásár Több elegáns férfi, és zártabb női cipőre lett volna szükség E gy hét múlva, augusztus 16-án 15 órakor nyitja meg kapuit a kőbányai vásárvárosban a 70. Országos Mező- gazdasági Kiállítás és Vásár, a 11. AGROMASEXPO — Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Gép- és Műszerkiállítás és a 4. TECHNOLOGY FOR THE REOPEL) Nemzetközi Technológiai és Licencvásár (amelyet első ízben rendeznek szocialista ország fővárosában. Ez alkalomból tegnap Budapesten, a vásárközpontban dr. Körösvölgyi László, a rendező HUNGEXPÓ vezérigazgatója tartott nemzetközi sajtótájékoztatót, amelyet Németh Jenő, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese nyitott meg. Részt vett és felszólalt Gábor András ipari miniszterhelyettes is. Hatodik alkalommal rendezték meg Pécsett a Nevelési Központban július 25-e és augusztus 9-e között az Országos Cipő- és Bőripari Szakvásárt. Tizenhat cipőtermelő, négy bőrgyár, a Graboplast Győri Pamutszövő és Műbőrgyár, a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat, és szövetkezet, valamint a Hunor Pécsi Kesztyű és Bőrruházati Vállalat vett részt a börzén. A gyártó cégek 1324 pár tavaszi-nyári lábbelit hoztak el a bemutatóra. Közel ötven százalékuk gyermekcipő, 30—35 százalékuk női, és a fennmaradó 15—20 százalék férficipő volt. A „D + E" emblémát a társadalmi zsűri 282 lábbelinek ítélte oda. A bőripar pedig a legújabb fajta és színű cipő felsőbőreit és színbéléseit vonultatta fel a korábbi évekből ismertek mellett. Megkértünk rendezőt, kiállítót és vásárlót, hogy a zárás napján mondjon rövid összefoglalót a mostani börzén tapasztaltakról. Oszaczky László, a BCE főmunkatársa : — Mikor Pécsett első ízben rendeztük a szakvásárt, akkor távlatokat kaptunk a pécsi vezetőktől. Elhangzott egy ígéret, mely szerint felépül egy vásár- csarnok, ahol kiállíthatnak a gyártók. Most, hogy teljesen nyitottá tette az ipari miniszter a szakvásárt - lassan kinőttük a jelenlegi termet. Félő, hogy következő alkalommal már nem tudunk mindenkinek helyet biztosítani. Dömötör László, a Simontor- nyai Bőrgyár kereskedelmi főosztályvezetője elégedett: — Az éves termelésünk jelentős hányada — 2,1 millió négyzetméter — színbőr. Ennek több mint 95 százalékát a hazai cipőipar használja fel. Most 25 fajta bőrt hoztunk magunkkal, ezek a jövő évi őszi-téli divatszínekben pompáznak. Újdonságunk a Szultán és Janicsár zsíros tapintású marha cipőfelsőbőr, a Pannónia felsőbőr hasíték, mely küllemében a természetes bőrhöz közelít, tulajdonságai ugyanolyanok, míg az ára feleannyiba kerül. Ugyanígy új termék a nyúl- nappa is, mely gyermekcipőkhöz a legalkalmasabb. Visszatérő bőrdivat az „Elastic" hüllőbőr utánzatú vízlepergető felsőbőr, és az enyhén préselt, gyűrt nappa. A gyártó szövetkezetek, és gyárak közül sok a jövő év második félévi, és az 1987-es szocialista export termeléséhez szükséges bőröket már teljes mértékben lekötötték nálunk. Jóval többet megvettek volna, mint amennyi a kapacitásunk. Sándor Sándor, a Cipőbolt Vállalat áruforgalmi igazgató- helyettese szerint sajnálatos, hogy nem teljes körű a szakvásár. Hiányolták a többi cipőgyártót, akikkel jelentős az üzleti kapcsolatuk. Ugyanakkor hangot adott annak is, hogy gyérült az elegáns férficipő kínálat, és hogy a női zárt cipők — utcai és estélyi — gyártásáról elfeledkeztek a szövetkezetek és a cipőgyárak. Szerinte nem tükrözi a pécsi börzén bemutatott modellmennyiség es -féleség az ipar teljes kínálatát. Ezért a szakvásáron kívül is kénytelenek űrieteket kötni a kereskedők ... A vélemények tehát megoszlanak. Ezért a jövőben újabb tárgyalásra kerül sor: megbeszélik, hogy folytatódjon tovább, és hol kapjon helyet az Országos Cipő- és Bőripari Szakvásár. A. E. Az agrárágazat ötévenkénti jeles eseménye már csak nevében viseli az „országos" jelzőt. Ezúttal az USA-tól Japánon át Új-Zélandig 27 ország és Nyugat-Berlin — hazánkat is beleértve — 1184 kiállítója hozza el Budapestre agrárjellegű árukínálatát. Az 1981 óta 9000 négyzetméterrel megnövelt kiállítási területen összesen 129 229 négyzetméteren minden idők legnagyobb vásárát (beleértve a BNV-ket is) rendezik meg ezúttal Kőbányán, ami tág lehetőséget ad a hazai kiállítóknak (számuk 65-tel több, mint öt éve volt), hogy összevessék elért eredményeiket a nemzetközi porondon. A megnövekedett hazai érdeklődés (egy sor cég, így Bábolna és Nádudvar első ízben vesz részt önálló kiállítóként) jelzi, hogy a magyar kiállítók is mind fontosabbnak tartják a piaci jelenlétet, a megméretést, a versenyképességet. A kiállítás egyfelől számot ad az MSZMP XIII. kongresz- szusa által meghatározott gazdaságfejlesztési célok megvalósításáról, az ágazat VI. ötéves tervében elért feladatok teljesítéséről és ismerteti a VII. ötéves terv legfontosabb fejlesztési irányelveit, a rendezők szándéka szerint hűen tükrözi az elmúlt 40 esztendő agráreredményeit is. Kiemelten foglalkozik a szocialista országok nemzetközi ágazati együttműködésével, a nem szocialista I országokkal meglevő kapcsolatokkal. Az OMÉK feladata tájékoztatni a termelőket a piaci követelményekről, exportlehetőségekről, ismertetni a kutatás, műszaki fejlesztés legújabb eredményeit, a szakoktatásnak a termelésfejlesztésben betöltött szerepét, a háztáji és kistermelés népgazdasági jelentőségét, érzékeltetni a termőföld védelem hatását, az energiatakarékos és importhelyettesítő eljárások eredményeit. E célokat figyelembe véve a HUNGEXPÓ, a MÉM és az Ipari Minisztérium 19 központi ágazati bemutatót szervezett A növénytermesztési bemutatóra például 429 rekordot jelentettek be, ami igen magas színvonalat feltételez. Az állatbemutatón, minden eddiginél több, összesen 1500 élő állatot mutatnak be. A vásár ideje alatt tekinthetik meg a Nemzetközi Szakkönyvkiállítást és az AGROFILA Nemzetközi Mezőgazdasági Bélyegkiállítást. A vásárt augusztus 17—25. között naponta 9-től 19 óráig látogathatja a nagyközönség. A belépő 30, diákoknak, sorkatonáknak 10 forint, a bérlet 300 forint.. A tenyészállat-felvezetést és lovasbemutatót naponta délelőtt 9.30-tól 12 óráig tartják. Jubileumi lovasműsor naponta 14—17 óra között lesz. A MÁV 50 százalékos utazási kedvezményt nyújt. A vasúti jegyeket az l-es és a ll-es kapunál, illetve a MÁV pavilonjában kell érvényesíteni. A vásár idején a metró Örs vezér téri végállomásától sűrített 100-as autóbuszjárat oiztosítja a zavartalan és gyors közlekedést. — Rné — Filmjegyzet Éljen D’Artagnan! Már elhatározódott, hogy John Halas: Éljen D'Artagnan című filmjét fogom választani, amikor hallottam a rádióban Máriássy Juditot, aki igen pozitív véleménnyel örvendeztette meg hallgatóit. Na, gondoltam, hátha tényleg jó, s mennyi sok okom van arra, hogy megnézzem: rajzfilm, gyerekeknek szól, állítólag jó is, a rendezője Halas; bizonyára valami Walt Dis- ney-féle kimagasló produkciót vártam. S örültem annak is, hogy ezúttal egy kifejezetten gyerekeknek szóló filmet mu-- tatnak be, elvégre rájuk is kell gondolni időnként. Bár először fölrémlett bennem, hogy harmincfokos melegben aligha mennek be a gyerekek egy zárt moziba, de azután az időjárás a filmművészet pártjára állt. S ekkor ért az első meglepetés: nem kellett jegyet félretetetni, a mozi még így is pangott — félig sem volt tele —, dehát ez még nem jelent semmit. Gondoltam, figyelem a gyerekek reakcióit, végtére is nekik szól a film, s az ő hangos tetszés- vagy nemtetszésnyilvánításaikból megláthatom, ők hogy élvezték a produkciót. Hát a gyerekekről annyit, hogy valóban mindegyik izgatottan várta, kezdődjön már el D'Artagnan története, s ennek érdekében még fegyelmezetten kibírták a híradót, amiért le a kalappal előttük, mert meglehetősen unalmas volt. Na, azután színes film kezdődik, végre mindenki befészkeli magát a lehető legkényelmesebben, ám ekkor kiderül, még mindig nem D'Artagnan történetébe feledkezhetnek bele a hattízévesek. Ó, nem, a „jutalmat" ki kell érdemelni. Következik egy színes természet- film, Dél-Magyarország ősborókásáról. Hangsúlyozom, egy felnőtt számára nyilván érdekes, új ismereteket hordoz, dehát ha egyszer gyerekfilmet vetítenek, azt is tudni kell, hogy ilyenkor a világ leghálá- sabb közönségének türelmével nem szerencsés dolog visszaélni. Mert mire következik a „nagy attrakció”, már belefáradnak, nyűgösek, türelmetlenek. S így is lett. A gyerekek egy része minden érdeklődését elveszette, már javában folyt a rajzfilm, amikor többen fölálltak, tornáztak a széken, hiába figyelmeztették őket szüleik, hogy maradjanak csöndben, már késő volt. A túl sokáig váratott dolog elvesztette vonzerejét. Pedig gyerekszemmel Halas filmje érdekes és bájos is lehetett volna. Más kérdés az, hogy felnőttként végignézve sajnos azt kell mondani, semmi különös. A szokványos, érdekes ötleteket mellőző rajzfilmen az sem segített, hogy rajzolói kitalálták a narrátor szerepét betöltő bagoly jópofa figuráját — merthogy ebben sem volt újdonság. Az ember azt hinné, valami pazar ötlet késztette a film alkotóit arra, hogy a három testőr történetét dolgozzák föl ki tudja hányadszor, ezúttal rajzfilmen, csakhát a pazar ötlet elmaradt, s különösebb gegeknek, látványnak nem lehettünk szemtanúi. Ettől még a gyerekek élvezhették volna, ha mellőzik az időhúzást. Dücső Csilla GYERMEKBALESETEK MIÉRT NINCS ÁLLANDÓ ÍZüKZAMATUK ,..? A füszerezettség titkai MILLIÓS ÉRTÉKŰ BŰNCSELEKMÉNYSOROZATRA DERÜLT FÉNY Kisfaludy és Varga egy nyugodt éjszakán gyorsvágóval megnyitotta a páncélszekrényt FŰZFŐI SZIPORKÁK AZ ÜNNEP EGÉN Szétterülő pálma, ezüst eső, kék csillag ZSOLNAY CAFÉ A BUDAPESTI BÉKÉBEN ÚJRA PATTOG A FUTBALL-LABDA Ez történt a Fáy utcában és Siófokon SIKERES FÉRFI MEDDŐSÉGI VIZSGÁLATOK A POTE-N A mesterséges megtermékenyítést is vállalják a nők A BALATON SZERELMESE Esős főpróba — kérdőjeles premier Szegeden Bemutatták a Dános, a vitézt?... (Munkatársunk telefonjelentése.) „Megálmodtam réges régen .. .” Reggel a rádióból kiszűrődő muzsika, Varga Miklós hangja ébresztett, mintegy a péntek esti premier ígéreteként. Mégis, voltaképp a csütörtök esti főpróbával kell kezdenem. Ez ugyanis bizony kissé belenyúlt a péntekre virradó éjszakába is. Órákon át vigasztalanul zuhogott. . . A premierben azonban — péntek este fél 9-re tervezik — mindenki bizakodik, noha pénteken déltájt mikor e sorokat diktálom, az időjárás semmivel sem biztatóbb, s az előrejelzés estére 11—15 fokot ígér. . . így volt ez csütörtök este is, amikor a Dóm téren csepergőnekilóduló esőben próbálták próbálni a darab fontosabb jeleneteit. A színes reflektorok és katonai fényszórók pászmáiban azonban mind sűrűbbre váltott az akkor már szakadó eső. A rendező 9 óra tájt feladta, szünetet rendelt. Az alagsori folyosókon gatyás- lajbis, pulóveres fiatalok tarka özöne. A mintegy száz táncos és hatvan statiszta forró- teózik, itt láthatóan jó hangulatban. Egy pillanatra Koltay Gábor rendezővel is sikerült szót váltanom. — „Két napja küszködünk a zuhogó esővel, de szerencsére olyan remek csapat jött össze, hogy én töretlenül hiszem: ennyi energia nem veszhet kárba sem a premieren, sem később” —, mondja, azzal máris tovább rohan. Este tíz óra felé alábbhagyott az égi áldás, a főpróbát — kisebb leállásokkal — megtartották. Egyvégtében méghozzá, ahogyan Victor Máté zenei átiga- izításában Kacsoh Pongrác dalműve, János, a vitéz címmel színpadra kerül Szegeden. Eredetileg 1986-ban mutatták volna be. Közben azonban kiderült, hogy az idén nem lesz István, a király... így előrehozták. A zeneszerző Kacsoh Pongrác csonkítatlanul. Victor Máté társszerzőnek tekinthető, aki az eredeti zongorakivonat alapján elkészítette a dalmű popzenei átiratát. Vagyis áthangszerelte, ritmi- kailag izigorúbb keretekbe ágyazta, s Harmóniáit átfestette a popzene színeivel; lehánt- va róla a „nótázó" stílus hatáselemeit. Felgyorsult ezzel a tempóvétel, elmaradnak a dialógusok — ami lehetővé teszi, hogy az egész darabot felvonások, ill. szünetek nélkül játsszák, énekeljék és táncolják el a hatalmas színpadtéren. Természetesen a koncepció is új. Koltay Gábor mellőzi az eredeti mű „hősi” felfogását. János, a vitéz (Varga Miklós) kedves mesefigura, a 80-as évek falusi legénykéje. A szereplők: Katona Klári (lluska), Gregor József (francia király). Hernádi Judit (mostoha), Kő- váry Judit (királykisasszony) vagy Deák Bili Gyula (strá- zsamester) s a többiek kivétel nélkül mind szinte beleszérettek szerepbe, stílusba egyaránt. Mint Horváth Mihálytól, a Játékok igazgatójától hallottam tegnap, mindenki abban bizakodik, hogy a fiatalság befogadja, megszereti a János, a vitézt. S az idősebb generáció sem csalódik: hiszen jó humorral, de parodizálás nélkül játsszák el Petőfi mesevilágát és Kacsoh dallamvilágát. Egyébként a hat előadásra több mint 36 000, azaz minden jegy elkelt. Este, bemutató előtt, az új lemezalbum premierjét tervezik a Dóm téri Fesztivál étteremben. A kétle- mezes album várhatóan a jövő év első felében már a pécsi üzletekben is megjelenik. Csak az időjárás legyen kegyes Jánosunkhoz . .. Jósolni azonban így, pénteken délután tájt, senki sem mer. Márcsak kabalából sem ... Wallinger Endre