Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-09 / 217. szám

% •* Úszó­és vízilabda EB Négy induló, három döntős Négy esztendővel Wladár Sándor spliti két hátúszó győ­zelme után szerdán délután is­mét Európa-bajnokot ünnepel­hetett a magyar úszósport. Dar- nyi Tamás — aki június 3-án múlt 18 éves — magabiztosan győzött a 400 m-es vegyesúszás fináléjában. Az aranyérem mel­lett külön örvendetes, hogy egészen kiváló eredményt ért el, több mint 3.5 másodpercet javított Verrasztó Zoltán ötesz­tendős országos rekordján. — Győzelmemet követően este sokáig forgolódtam az ágyban, nehezen tudtam el­aludni — kezdte az 0. Dózsa újdonsült kontinensbajnoka. — Érdekes, de nem az aranyérem felett érzett örömöm tartott éb­ren, hanem az átélt izgalmak. Úgy látszik, még el kell telnie néhány napnak, amíg tudato­sul bennem, hogy ebben a számban idén én vagyok Euró­pa legjobbja. Csütörtökön már második fél­idejéhez érkezett a szófiai kon­tinensviadal. Délelőtt a szeles, borús időben újabb öt szóm időfutamait bonyolították le. Előtte még Hargitay András szövetségi kapitány elmondta, hogy előző nap Ormos Edit tak­tikai okokból nem indult a női 200 m gyors „B” döntőjében, pihent a többi versenyére. Az úszódöntők harmadik napján egyébként négy magyar kísérel­te meg a legjobb nyolc közé jutást, s ez hármuknak sikerült is. A női 400 m-es gyorsú^zás- ban Orosz Andrea és Gyúró Mónika is a második helyen végzett futamában, összesítés­ben a hatodik, illetve a nyol­cadik legjobb időt érték el. A férfiak hosszabbik hátúszó szá­mában, a 400 m-es vegyes­úszás Európa-bajnoka, Darnyi Tamás indult harcba. A világ­csúcstartó Poljanszkijjal úszott egy időfutamban, s rajta kívül mindenkit megelőzött. A részt­vevők közül a hatodik legjobb teljesítményt nyújtva jutott a döntőbe. Kevésbé sikerült Vi- rágh Katalin szereplése. A női 100 m-es hátúszás harmadik időfutamóban csak a negyedik helyet szerezte meg, s tizen­egyedikkét a „B" fináléba került. A legklasszikusabbnak számító versenyben, a férfi 100 m gyorson az esélyesek döntő­be jutottak, de vaskos megle­petés, hogy a három legjobb teljesítményt két svájci és egy francia úszó érte el. A női 4x100 m gyorsváltóban — az eddigi stafétákhoz hasonlóan — igen kevesen indultak, jó­formán minden csapat bekerült a legjobb nyolc közé. Nyílt túra Augusztus 11-én, vasárnap nyílt túra indul a Tenkes-hegy megismerése céljából. Útvonal: Vokány—Tenkes-hegy—Harkány. Távolság 10 km. Visszaérkezés 18.00 órára. Étkezés hozott éle­lemből, vagy Harkányban étte­remben, büfében. Találkozás 7.00 órakor a pécsi vasúti fő- pályaudvaron. Túravezető: Stui- ber Károly. A szovjetek balszélsöje, Tyihoncso lő a bolgár Petrov hálójába Fotó: Läufer László Öten versenyben ■■ * ■ ■■■■­XVII. fiú kézilabda IBV Kuba együttese a második napra sem érkezett meg a Ba­ranyában folyó XVII. fiú kézi­labda IBV mérkőzéseire, így minden valószínűség szerint törlik is a küzdelmekből. A tegnap lejátszott találkozók közül a legnagyobb küzdel­met a Lengyelország-NDK komlói találkozója hozta, ahol a magukra talált lengyelek meglepő, de teljesen megér­demelt pontot szereztek. így, ma a Szovjetunió—NDK talál­kozón dől majd el, hogy ki ke­rül kettőjük közül a döntőbe. A „B” csoportban bemutatko­zott az eddig még pályára nem lépett Csehszlovákia gár­dája. Határozott jótékmodo- rukkal biztosan fektették két- vállra a románokat, bár ha a csehszlovákok kapusa nem véd kirobbanó formában, bizony akár pontosztozkodás is lehe­tett volna a találkozón. Lengyelország -NDK 12-12 (6-6) Komló, városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Andorka, Schóber. Lengyelország: Malik — Olek- sa (1), Jozwiak, Proszynski (9), Konaszewicz, Lebiedzinski (2), Kedziorat. Csere. Orlowski (ka­pus), Mistak, Lukasiewicz, (ap- racki, Wcislo. NDK: Ta nn — Hoffmann (3), Ullmann, Fied­ler (1), Hangschke (1), Ziegler (1), Mettke (3). Csere: Koch (kapus), Brotter (3), Lache, Krüg, Lubadel. Az NDK-sok ragadták ma­gukhoz a kezdeményezést és az első félidő közepéig tartot­ták egy-két gólos előnyüket. Amikor a németek új erőket vetettek be, ez a lengyel csa­patnak kedvezett, és a félidő végére sikerült egyenlíteniük. Védekezésben mindkét együttes jól produkált, a támadásokba viszont sok hiba csúszott, így kevés gól született. A második félidőben 8-7-nél vezettek elő­ször a lengyelek, majd 12-11- nél ismét náluk volt az előny, az NDK együttesének azonban sikerült az egyenlítés. Szovjetunió —Bulgária 30-16 (17-7) Szentlőrinc, 200 néző. V.: Hummel, Kiss. Szovjetunió: Kusztov — Gnyiloribov 2, Dol­gov 2, Zsuk 3, Gnyiloribov 8, Rusak 3, Tyihoncsa 4. Cserék: Litvinyenko (kapus), Kogut 2, Vasziljev 1, Dargin 1, Szinke- vics 4. Bulgária: Petrov — D. Dimitrov 1, Nesevszki 2, Todo- rov, Dobrev 4, Davidkov 2, T. Todorov 5. Cserék: Bogdanov (kapus), Petkov 1, Micsinov 1, Matev. Előző napon egy félidőt ját­szott jól a bolgár válogatott, tegnap a szovjetek ellen már csak 10 percre futotta erejük­ből. Negyedóra elteltével már hat gól volt a szovjetek elő­nye, amit a szünetig 10-re tud­tak növelni, A második félidő is úgy folytatódott, ahogy az első félóra véget ért. Zsuk szellemes megoldásaiból rendre ziccereket teremtettek a bolgár kapu előtt, és csak kevésszer hibáz­tak a vonalról a piros mezesek. Különösen a hórihorgas Nyesz- tyerov beállás volt elemében. Csehszlovákia —Románia 28-20 (14-9) Szentlőrinc, 200 néző. V.: Pritzkov, Ramp (NDK). Cseh­szlovákia: Machan - Pauza 1, Jindrichovszky 6, Matinék 3, Caban 3, Szűcs 5, Gabalec. Cserék: Bendl (kapus), Vanek 1, Husek 3, Krba 4, Send- feld 2. Románia: Cocuz — De­nis 3, Dobrescu 8, Cue, David, Zaharia 4, Neagu 1. Cserék: Popescu 2, Cruceanu, Banu 2, Saftescu. Hatalmas iramú letámadás­sal kezdték a mérkőzést a csehszlovákok, minek eredmé­nyeként előbb 3, majd a 15. percig hatgólos előnyt szerez­tek. Az első játékrész felétől felvették a ritmust a sárga­mezesek, ám a szünetig sike­rült egy góllal növelni előnyü­ket a csehszlovákoknak. Szü­net után határozottabbó vált a románok védekezése, így a megszerzett labdákból sike­rült csökkenteni hátrányukat. Sőt, a 45. perctől gyilkos len­dületet diktálva két gólra meg­közelítették ellenfelüket. A fel­lángolásuk azonban nem tar­tott sokáig, ötperces fergete­ges roham után kifáradtak és a lélegzethez jutó csehszlová­koknak sikerült tetemes előnyt szerezni. Igaz, ebben nagy szerepe volt a csehszlovákok kapusának Machannak, aki ezen mérkőzésén mutatott tel­jesítményével, máris kiérde­melte a „ziccer-kapus” címet. A" ii” csoport 1. Szovjetunió 2 2------­5 9-34 4 2. NDK 2 11 — 31-28 3 3. Lengyelország 2—11 30-41 1 4. Bulgária 2--------2 32-49 — „B" csoport 1. Magyarország 1.1-------­3 7-20 2 2. Csehszlovákia 1 1-------­28-20 2 3. Románia 2--------2 4 0-65 — 4. Kuba — — — Mai műsor: Komló, városi sportcsar­nok: 16.00: Szovjetunió— NDK „A”, 17.45: Magyar- ország—Csehszlovákia „B” Szentlőrinc, III-as iskola: 16.00: Bulgária—Lengyel­ország „A", 17.45: Kuba— Románia „B". Tudósítóinkhoz! Kérjük tudósítóinkat, hogy a hét végén kezdődő labdarúgó területi bajnokság mérkőzései­ről a lefújás után a szokásos formában adják tudósításaikat a 15-000-es telefonon. Fóktisz A számok tükrében 55. VASAS-PÉCS TALÁLKOZÓ Az eddigi mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből: 54 10 17 27 53-99 37 Csak a Fáy utcában: 27 2 8 17 18-4« 12 Az előző bajnokság két mérkő­zésének összesített eredménye: 2 11—4-2 3 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1979/80: 1-2, 1980/81: 0-0, 1981/82: 1-2, 1982 83: 1-0, 1983/84: 0-0, 1984 85: 2-0. A Pécs az utolsó győzelmét 1984. szeptember 9-én a következő össze­állításban érte el: Bodnár—Schul- teisz, Róth A. (Kincses II.), Torna, Brezniczky—Csoboth, Réfi, Dárdai P., Lőrincz (Gallai)—Mészáros, Do­hány. A gólokat Dohány és Réfi szerezték. A következő játékosok voltak ered­ményesek a Fáy utcában: 3. gólos: Dárdai P., 2 gólos: Dunai II., Du­nai dr., Nagy J., 1 gólos: Brada, Hegyi, Győrkő, Daka, Máté, Köves, Lutz. Dohány és Réfi. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbel’i eredményeiből: Va­sas (otthon) : Ü. Dózsa 2-2, ZTE 3-1, Bp. Honvéd 2-2, Békéscsaba 3-0, Haladás 3-0, Videoton 2-0, PMSC (idegenben) : Haladás 0-2, SZEOL- AK 1-2, Rába ETO 2-0, Debrecen 2-1, Bp. Honvéd 2-2, Ú. Dózsa 0-1. A két csapat hazai, illetve ide­genbeli mérlege a tavalyi bajnok­ságban : Vasas otthoni mérlege: 15 8 5 2 39-20 21 PMSC idegenbeli mérlege: 15 5 1 9 14-19 41 Lehel Jenőné MOST TEKINTSE MEG MŰSZAKI OSZTÁLYUNKON varrógépeink széles választékát) ♦ Táskavarrógép, már 2000 Ft-tól, KONZUM SKALA-COOP ÁRUHÁZ Pec 8. Koctuth tér ♦ Állványos varrógép 2300 Ft-tól kaphatói ♦ Nyolc-, és tizenhat programos Naumann varrógépek 6100 Ft-tól 6900 Ft-ig! OTP-ügy intézés, házhoz szállítás! Indul a labdarúgó- idény Kézilabda IBV-helyosztólc és döntő Pécsett — Parapleg Interkupa 1985. összetett verseny mozgáskorlátozottak részére Szombaton délután a lab­darúgó NB I. nyitányával be­indul a legnépszerűbb lab­dajátékunk decemberig tar­tó — a jövő évi VB miatt — sűrített programja. A PMSC legénységét a fővárosba a Vasashoz szólítja a sorsolás. A területi bajnokságban azonnal baranyai rangadót ígér az első forduló. A pécsi vasutasok az „új" lappal kezdő mohácsiakat fogad­ják, s mivel a két csapat ta­lálkozója mindig nagy presz­tízsmérkőzést hozott, minden bizonnyal nem lesz ez más­képpen a vasárnapi össze­csapáson sem. A másik me­gyei rangadóra a csoport baranyai újoncának ottho­nában, Somberekén kerül sor, ahol a Szigetvár ven­dégeskedik. A Mázaszászvó- ri Bányász az ismételten baj­nokságra törő Kaposvári Rákóczihoz, a játékosállo­mányában alapos változáson átment Siklós Boglárlellére, mfg az utóbbi hetekben „zaklatott” napokat megért Bólyi MEDOSZ a nagykani­zsai újoncokhoz látogat. A második legnépszerűbb labdajátékban, a kézilabdá­ban is gazdag program vár­ja a hét végén a szurkoló­kat. Ma és holnap még Komló és Szentlőrinc ad ott­hont a Baranyában folyó XVII. kézilabda fiú IBV-nek, vasárnap délelőtt és dél­után azonban már ismét visszaköltözik a mezőny a pécsi sportcsarnokba, ahol először a helyezésekért, majd a tor­na befejezéséül a döntőbe jutottak a bajnoki cimért mérkőznek. Mindezzel azon­ban nem merül ki a sportág kínálata. Ugyanis az NB I. B-osztály után az NB ll-ben is elkezdődnek a küzdelmek. Az NB I. B-ben a PMSC-s lányok Egerbe, a Komlói Bá­nyász fiúk , Dunaújvárosba utaznak, itthon szombaton délután az NB ll-es Pécsi Baromfifeldolgozó SK férfi csapata a BHG együttesét fogadja. Parapleg Interkupa 1985 névvel kerül sor a hét végén egy nemzetközi összetett verseny megrendezésére Pé­csett. Az asztaliteniszben, atlétikai számokban, vala­mint rollkocsis ügyességi versenyszámokban mérik össze tudásukat a 12 fős bolgár, csehszlovák, lengyel, az NDK-s és a magyar csa­pat tagjai. Az atlétikai ver­senyekre pénteken és szom­baton a PMSC Tüzér utcai pályáján, míg az asztalite­nisz és a rollkocsis ügyessé­gi versenyekre a Nevelési Központ tornacsarnokában, illetve parkolójában kerül sor. Nem pihennek az Olim­piai ötpróbások sem. Azok ugyanis, akiknek hiányzik a próbatételeinek teljesítésé­ből az evező vízitúra, azok szombaton találkoznak Ba­ján a KISZ-táborban, hogy eleget tegyenek a vízitúra kispróba előírásainak. A PMSC nemzetközi ifitornája Ma PMSC—Rijeka döntő lesz Befejeződtek a csoportmér­kőzések a PMSC nemzetközi ifjúsági labdarúgótornáján. Csütörtökön eldőlt, hogy a fi­náléban a PMSC és a Rijeka mérkőzik az elsőségért. Csütörtöki eredmények: A-csoport: Admira Wacker-Kaposvári Rákóczi 5-1 (3-0). Pécsújhegy, 200 néző. V.: dr. Rákóczi. A csúszós talajhoz jobban al­kalmazkodó osztrákok fölé­nyes győzelmet arattak. G.: Schack (2), Zingler, Zethofer, Koncilia (11-esből), ill. Ba­lázs. PMSC-NK Osijek 4-0 (2-0). Pécsújhegy, 300 néző. V.: Benkő. A minden csapatrészé­ben jobb pécsi együttes ilyen arányban is megérdemelten nyert. Két kiállítás miatt az eszékiek 9 emberrel fejezték be a mérkőzést. G.: Berényi (2, egyet 11-esből), Kerner, Kerék. B-csoport: Rijeka-Szliven 1-0 (1-0). Siklós, 150 néző. V.: Kovácsi. Nagy iramú, sportszerű mér­kőzés. G.: Nikulinio. Baranya válogatott AC Wien 5-0 (1-0). Komló, 50 néző. V.: Szinger. A bécsiek alig jutot­tak el a baranyai kapuhoz. A szünet után nyomasztó fö­lényben játszott Baranya. G.: Kiss (2), Takács, Újvári, Csor­ba (11-esből). Az. „A”.csoport 1. PMSC 2. Osijek 3. Admira 4. K. Rákóczi végeredménye 3 3---------9-0 9 3 2 — 17-5 6 3 1— 2 5-8 3 3--------3 2-10 — A „8"-csoport 1. Rijeka 2. Szliven 3. Baranya 4. AO Wien végeredménye 3 2 1 - 2-0 T 3 2 — 19-3 6 3 1 — 2 7-8 3 3 — 1 2 0-7 1 MAI MŰSOR: Helyosztók. A 7—8. helyért: AC Wien-K. Rákóczi, Pécsbá- nyatelep, 9.00. Az 5—6. helyért: Admira-Baranya, Pécsbányatelep, 11.00. A 3-4. helyért: Osijek—Szliven, Pécs­újhegy, 15.30. Az 1—2. helyért: PMSC-Rijeka, Pécsújhegy, 17.30. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jonő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 740t Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os qépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs Engel János u. 8. 7630 Te!.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516.—- Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 XVII. ffíű kézilabda IBM

Next

/
Thumbnails
Contents