Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)
1985-08-29 / 237. szám
2 Dunántúli napló 1985. augusztus 29., csütörtök Vietnam *$$ Ünnepi számvetés Kettős évfordulót ünnepel az idén Vietnam népe: április utolsó napján emlékeztek meg a véres, kegyetlen indokínai háború tíz évvel ezelőtti befejezéséről, az Egyesült Államok elkerülhetetlen vereségéről, a dél-vietnami reakciós rendszer összeomlásáról. A világsajtó hasábjain viszontláthattuk a felejthetetlen fényképeket a sa- igoni amerikai nagykövetség tetejéről menekülő tengerész- gyalogosokról, a magasba röppenő helikopterekről, a felszabadító erők diadalmasan bevonuló egységeiről. Történelmi esemény A másik, küszöbön álló évforduló legalább ennyire jelentős: éppen négy évtizede, hogy — hosszú évek harcai, felkeléssorozata végén — Hanoiban kikiáltották Vietnam függetlenségét, s az ország ezzel lerázta a csaknem egy évszázadik tartó francia gyarmati uralmat. Helyesebben szólva a közös francia és japán igát, hiszen a második világháború idején igen sajátosan alakult az indokínai térség helyzete: Franciaország európai veresége után egyfajta együttműködés jött létre a vichyi kormány helyi képviselői és a japán hódítók között. A megszállók elleni küzdelem 1945-re ért el jelentősebb méreteket. A nép- front-jellegű, 1941-ben létrehozott Viet Minh szervezet, és a kommunista párt felhívására fokozódott az ellenállás, egyre nagyobb területek szabadultak fel — elsősorban az északi országrészben. 1945. augusztusában újabb felkelések robbantak ki, majd — szoros összefüggésben a szovjet hadsereg mandzsuriai és koreai hadi sikereivel, a hónap közepén bekövetkezett japán kapitulációval — napok alatt végigsöpört az országon. Kiterjedt a partizánharc, az általánossá váló felkelés mind újabb tartományokban győzött. Rövidesen (augusztus utolsó napajiban) lemondásra kényszerült Bao Dai császár, akinek trónja — névlegesen persze — a japán megszállás dicstelen esztendeiben is fennmaradt. A hónap végén, miután a fordulat Saigonban is lezajlott, ideiglenes forradalmi kormány alakult, szeptember 2- án pedig sor került a történelmi eseményre: a Hanoi főterén tartott ünnepi nagygyűlésen Ho Si Minh elnök százezernyi lelkes résztvevő előtt felolvasta a Függetlenségi Nyilatkozatot. Korszakos feladatok Négy évtizede tehát, hogy megszületett az önálló, demokratikus Vietnam, s tíz esztendeje annak is, hogy a testvéri indokínai nép végleg visszaverte az amerikai intervenciót, új fejlődési irányt jelölve ki a sokat szenvedett ország elé. A kettős évforduló óhatatlanul számvetésre késztet: hol tart, mit ért el a távoli délkeletázsiai állam, milyen problémákkal és feladatokkal kell napjainkban szembenéznie, hogyan hatottak előrehaladására a nyolcvanas évek derekán megváltozott belső és külső körülményei? A kérdésekre korántsem könnyű a válasz. A Vietnammal foglalkozó szakértőknek, vagy az országba érkező látogatóknak újból és újból fel kell ismernie: itt egészen más feltételek, más gondok és más teendők a jellemzők, mint a mi kontinensünkön. Vietnam ma is a Föld legszegényebb országai közé tartozik, s a lassan fejlődő mezőgazdaság alig képes lépést tartani az ázsiai mércével mérve is magas, évi két százalék feletti demográfiai robbanással. A családtervezés terén viszont mégcsak kezdeti, kevéssé hatékony intézkedések születtek. Megfeszített küzdelem a gyors népszaporulattal, a gyarmati örökség terheivel, a kínzó elmaradottsággal, ez szabja meg jelenleg a Vietnam előtt álló teendőket. A legfontosabb cél a lakosság életkörülményeinek javítása, mindenekelőtt az élelmiszertermelés növelése, valamint a fogyasztási cikkek terén mutatkozó hatalmas hiány leküzdése. Legalább ekkora gond az ipari termelés felfuttatása, a nyersanyag- és energiatermelés, a szállítás terén jelentkező elmaradások felszámolása. Sok reményt fűznek az úgynevezett ,,új gazdasági övezetekhez": ezek a korábban művelés alá még nem vont területek nemcsak az agrárszektor teljesítményét segíthetik, hanem csökkentik a munkanélküli százezrek nyomását is. Sajátos feladat az északi és déli országrész között még napjainkban is érzékelhető különbségek megszüntetése, az egységes szocialista népgazdaság kialakítása: az egykori Dél-Vietnamban uralkodó feltételek, az eltérő gazdasági, szociális és tudati tényezők megkülönböztetett figyelmet követelnek meg az ország vezetőitől. A sort hosszan lehetne még folytatni, annyi azonban e néhány felvillantott példából is érződik talán, hogy a gerillaháborúkban, a csatatereken elért győzelmek után Vietnamnak meg kellett, s a jövőben egyre inkább meg kell birkóznia a békés fejlődés korszakos feladataival, a nemzeti fel- emelkedésért vívott, legalább olyan nehéz teendőkkel. M Örvendetes eredmények A számvetés persze csak akkor teljes, ha a gondok, a letagadhatatlan problémák mellett helyet kapnak az örvendetes, kezdeti eredmények is. Mindenekelőtt az, hogy az ösztönzőbb gazdaságpolitikai módszerek kiterjesztésével az elmúlt években sikerült előrelépni az élelmiszer-ellátásban, nemegyszer rekordtermést takarítva be. A korábbinál rugalmasabb irányítási rendszer előtérbe helyezi az anyagi ösztönzést, s lehetővé teszi, hogy a parasztcsaládok szabadon értékesítsék termékfeleslegüket. — Akár az államnak, magasabb felvásárlási áron, akár a gyorsan terebélyesedő szabadpiacokon. Több jogot, nagyobb önállóságot kaptak a vállalatok, a járások és tartományok is, megkönnyítették az export- tevékenységet, csökkentették a központi, kötelező tervmutatók számát. Egységes fogyasztói és termelői árrendszert terveznek, s határozottabb intézkedéseket az 50 százalék felett járó infláció letörésére, amely elsősorban a városi, bérből és fizetésből élő rétegeket érinti súlyosan. Délen a földreform, s a szövetkezetesítés előrehaladása, az ipari és kereskedelmi vegyesvállalatok létrehozása jelent bíztató fejleményeket. Eredmények és gondok, sikerek és kudarcok — mindkettő hozzátartozik a vietnami valósághoz. A naphosszat vízben állva palántázó asszonyok szívfacsaró látványa, a gyakori tájfunok árvizek pusztításával küszködő parasztok — és az iskolapadokba kerülő gyerekmilliók. A honvédelemre fordított kényszerű kiadások éppúgy, mint a külföldi segítséget is igénybevevő beruházások, így, a két oldalt egyaránt szem előtt tartva alakulhat ki a reális összkép, a mai, függetlenségének negyvenedik évfordulóját köszöntő Vietnamról. Szegő Gábor (Következik: A külpolitikai horizont). Küzdelem az apartheid ellen Az ADN hírügynökség jelentése szerint New Yorkban oz Egyesült Nemzetek Szervezetének egy bizottsága egyezményt dolgozott ki az apartheid elleni küzdelemre o sportban. Az ENSZ közgyűlés közelgő 40. ülésszakán vitatják meg a javaslatot, amely akkor lép életbe, ha legalább 27 tagállam ratifikálja. A dokumentumban kötelezik a tagállamokat, hogy tegyenek hatékony intézkedéseket Dél- Afrika vonatkozásában a sportkapcsolatok tilalmának betartására. MANAGUA: Három hónap után héttőn először találkoztak Managuában a sandinista kormány és a nicaraguai katolikus egyház képviselői. A megbeszélésen az állam és az egyház kapcsolatainak megjavításáról és az ország belső helyzetét érintő kérdésekről volt szó. A kormányt René Nunez Tellez, az elnökségi ügyek minisztere, a katolikus egyház küldöttségét pedig Pablo Antonio Vega, a püspöki konlerencia elnöke vezette.-f BEJRÚT: Izrael szerdán a területére hurcolt libanoni foglyok újabb, ezúttal 113 fős csoportját bocsátotta szabadon. A többségükben siita bebörtönzöt- teket átszállították a két ország nemzetközi határán, majd a „biztonsági zóna" megszállási övezetén, a Rasz el-Bajada településen átadták a nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek. Egy Tel- Aviv-i katonai szóvivő szerint immár kevesebb mint 150 libanonit tartanak őrizetben. Havazott a svájci Alpokban. A magasabb csúcsokon 10—40 cm új hó esett. A képen a davost Jakobshorn csúcson. (Telefoto—AP—MTI—KS—DN) + FOKVÁROS: A dél-afrikai rohamrendőrség könnygázzal és gumibottal verte szét szerda délelőtt a tüntetésre gyülekező több száz fős tömeget Fokváros egyik futballstadionjának közelében. A demonstrációt — melyet a hatóságok betiltottak — 10 órára hirdették meg. Néhány perccel tíz óra előtt állig felfegyverzett rendőrök támadtak az összegyűltekre, és gumibottal kezdték őket ütlegelni.-f BEIRUT: Egy ismeretlen személy szerda délután robbanóanyaggal teli gépkocsival öngyilkos merényletet hajlott végre a dél-libanoni katonai milicia egy őrhelye ellen. A bejrúti televízió jelentése szerint a merénylő életét vesztette, harmincon meghaltok vagy megsebesültek. Szőlőtermelők ezrei tüntettek Bécsben a készülő szigorú bortörvény ellen. (Telefoto—AP—MTI—KS—DN)-f HANOI: Amerikai küldöttség — a vártnál alacsonyabb szintű — érkezett szerdán Hanoiba az indokínai háború idején eltűnt amerikai katonák ügyének megvitatása céljából. A küldöttség tagjai között van Richard Childress, az amerikai nemzetbiztonsági tanács tagja, valamint Anne Mills Griffiths, a Dél-Ázsióban eltűntek családjai országos szövetségének ügyvezető igazgatója. A küldöttség további eltűntnek nyilvánított amerikai katonák földi maradványainak átadásáról tárgyal majd, és feladata, hogy előkészítse egy magasabb szintű amerikai küldöttség látogatását is. + PÁRIZS: Roland Dumas francia külügyminiszter szerdán hatnapos látogatásra Kinába utazott. Látogatása során a nemzetközi kérdésekről és a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyal majd a kinai vezetőkkel. ATHÉN: A görög kormány — a jobboldali pártok tiltakozása ellenére — úgy döntött, hogy véget vet az Albániával papíron még mindig fennálló hadiállapotnak. Az Olaszország által megszállt Albánia 1940- ben „üzent hadat” Görögországnak, s Athénban formailag mindeddig érvényben levőnek tekintették a hadiállapotot. Andreasz Papandreu kormányzata most bejelentette, hogy megszünteti ezt a helyzetet. ♦ PHENIAN SZÖUL: Szerdán Phenjanban befejeződött a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Dél-Korea Vöiöske- reszt-küldöttségeinek kile scadik ülése. A felek megvitatták azokat a konkrét javaslatokat, amelyek a KNDK-ban, Illetve Dél-Koreában élő családtagok és hozzátartozók kölcsönös látogatásának megszervezését, illetve a két szervezet ezzel kapcsolatos együttműködését irányozza elő. Ülésezett a megyei tanács végrehajtó bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője, a vb-ülés meghívott résztvevője, többek között kifejtette, hogy az iskolákra több figyelmet kell fordítani, mert az iskolai szakkörök, csoportok munkája igen fontos az ifjúsági, felnőtt ön- 1 tevékeny együttesek alapjait is ! jelenthetik. Kitért az idegenforgalom és amatőr művészeti mozgalom kapcsolatára: több műsort adhatnának az együttesek, illetve a tárgyformáló amatőr mozgalom egyes termékeit árusítani is lehetne. Szólt a nemzetközi szereplések politikai, szakmai jelentőségéről és az amatőr művészeti mozgalom széles körű támogatásának fontosságáról. Krasznai Antal, a HNF Baranya Megyei Bizottságának titkára felvetette, hogy a határozati javaslatba is vegyék be oz iskolai csoportok, szakkörök létének, fejlesztésének szükségességét. Dr. Cseh Sándor a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát sze-> mélyzeti és szociálpolitikai vezérigazgató-helyettesének véleménye szerint még jobban fel kellene karolni a nemzetiségi együtteseket, minél több, jól képzett csoportvezetőre van szükség és sürgette az egységes szakmai irányítás megvalósulását a megyében az amatőr mozgalom minden területén. Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács elnökhelyettese kitért a megye sajátosságaiból eredő feladatokra, eredményekre és gondokra. A határozati javaslatokhoz kiegészítésképpen ajánlotta ő is, hogy vegyék be az iskolai amatőr- mozgalom rendszerének a jobb kialakítását, hogy általában a tanács nagyobb figyelmet fordítson a műsorpolitikóra és az új tendenciákra. Horváth Lajos, a Baranya Megyei Tanács elnöke összefoglalójában több fontos tényezőre hívta föl a figyelmet, amelyekkel az eredeti határozati javaslatokat át kell formálni: így például a kiemelkedő csoportvezetők, oktatók minél következetesebb elismerését, a bemutató rendszer szükségességét, az átgondoltabb műsorpolitika jelentőségét emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a társadalmi-gazdasági szervezetek anyagi támogatása a mozgalom számára igen jelentős, s a következőkben is szükség lesz erre a segítségre. ÓRA A NAGYVILÁGBAN BANYASZNAPRA LEPJE MEG CSALADJÁT ORION színes televízióval! TELEVÍZIÓ y — 3 CfgfjM 1 **" SZERVIZ ÜJ 67 cm-es, import képcsöves AT 1567 GALL 37 500 Ft. MEGVÁSÁROLHATÓ: GELKA, PÉCS, FEKETE GYÉMÁNT TÉR 16. A Pécsi Szikra Nyomda felvesz és képez OFSZiET GÉPMESTERI munkakörre gépipari szakközépiskolát vagy gimnáziumot végzett fiatalokat. Betanulási idő: fél évtől 2 évig valamelyik budapesti nyomdában. JELENTKEZÉS: SZEMÉLYESEN MUNKAÜGYI CSOPORTUNKNÁL, PÉCS, ENGEL JANOS U. 8. ÉSZ KV — PÉCSVARAD, AZONNALI BELÉPÉSSEL felvesz: & ra kalkulátort (áras szakvizsgával előnyben) PÉCSI MUNKAHELYEIRE: 0 festő művezető, % gázszerelő, 0 központifűtés-szerelő, Q festő, • ács, A kőműves szakmunkásokat. BÉREZÉS: megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: PÉCSVARAD, KOSSUTH L. U. 3,