Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-27 / 235. szám

1985. augusztus 27., kedd Dunántúlt napló munkäsclinasztiäl« Tizenöt éve dolgoznak a betonelemgyárban Családok, rokonok, hozzátartozók Napokig tart, mire sikerül őket összehozni, s a Manga családról a beszélgetések so­rán kiderül, hogy a Ferenc családdal együtt dinasztia. A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek dunaújvárosi gyárának hirdi telepén dolgozó Mango és Ferenc család tagjai együtt, egy gyártósor teljes létszámát is kitennék, ha egy műszakba össze lehetne őket hozni. Ez így nem megy, mert legtöbb­jük bejáró és három műszak­ban dolgozik. Martini András telepvezető- helyettes, amíg toborozza a délelőtti műszakot befejező di­nasztiatagokat, elmondja, hogy most a második félévben már nem gyártanak PK-födé- met, helyette a nagyon kere­sett E-gerendát készítik három műszakban és ez adja most termelésük gerincét. Jó ütem­ben halad az EB-60-as födém­bélés gyártás beruházása, és nemrég adták át az új beton­keverő központot, ami már mikroprocesszoros vezérlésű, és az eddigieknél jobb minőségű betont ad a gyártáshoz. A nem táaas irodában a gyári rokonságból négyen jön­nek össze: Manga János, Fe­renc Gvula és a felesége, va­lamint Ferenc Marqit, azaz Heimann Antalné. Először a családfát bogozzuk ... A sort Manga János kezdte itt tizen­öt éve — a felesége is dol­gozott a gyárban hat évig —, majd még ugyanabban az év­ben Heimann Antalné Ferenc Margit is Hirden helyezkedett el. A két család akkor került gyári rokonságba, amikor Manga Adóm is idejött, és a felesége (sz.: Ferenc Erzsébet) 1973-ban ugyancsak betongyá­ri munkás lett, akárcsak ké­sőbb Zoltán, o fiuk. A teljes­ség kedvéért: a Ferenc család tagjai közül gyári dolgozó Margit, Erzsébet, és Gyula, va­lamint Gyula felesége. Most is betongyári, vagy az volt Man­ga Julianna, a két Manga fiú húga, már leszámolt Ferenc Irén, azaz Boranyi Sándorné és a férje is, aztán itt van Péter Jánosné (sz.: Heimann Mar­git), a Ferenc-dinasztia alapító Margit férjének a húga: gyári dolgozó volt Ferenc Gyula nő­vérének a fia, Járányi Sándor: itt van Ferenc Gyuláné öccse, Micek János is ... Mi hozta a hirdi betongyár­ba a két családot? Manga János: — A geresd- laki tsz-ben voltam traktoros, s az öcskössel eldöntöttük, hogy megpróbálkozunk mással. Egy­szerre hagytuk ott a tsz-t, én a pécsi panelüzembe mentem, majd itt kötöttem ki. üzemi balesetem volt, négy éve re- habilitáltként udvaros vagyok. Együtt végeztük el a nehéz- gépkezelői tanfolyamot az öcsémmel, Adómmal és a hú­gunkkal, Juliannával. Manga Ádám: — Bányász­nak mentem a Tsz után Petőfi- cknára, aztán egyre nehezeb­ben viseltem el a szénport. A betongyárba toboroztak, ott­hagytam a bányát. Igaz, a hirdi gyártól is megváltam 1973-ban néhány hónapra, ze- torosnak álltam be a babarci majorba, mert lakást ígértek. Az ígéretből nem lett semmi, visszamentem Hirdre dolgozni. Ferenc Erzsébet (Manga Ádámné): — A férjem után mentem segédmunkásnak Hirdre a szilágypusztai kerté­szetből. A különféle tanfolya­mok elvégzése után hetvenhét­től meós vagyok az E-gerenda gyártásnál. Ferenc Margit (Heimann An­talné) : — Lényegében ez volt az első folyamatos munkát adó munkahelyem, amikor tizenöt éve idejöttem vasvázszerelő- nek. Most ugyanezt csinálom, brigádvezetőként. Ferenc Gyula: — Én zetoros- nak jöttem ide, elvégeztem néhány szaktanfolyamot, jelen­leg az E-gerenda gyártásnál dolgozom. Három éve volt egy majd másfél hónapos kitérőm: Vasas-bányára mentem, mert az építkezés miatt több pénz kellett, de o bányát nem bír­tam, a derekam beteg. Ferenc Gyuláné: — Hetven- háromban kerültem ide a gyárba, a vázszerelő műhely­be, majd a három gyerekkel gyesen voltam, és tavaly áll­tam ismét munkába. * Másfél évtizedes a Manga— Ferenc betongyári dinasztia. Mit gyártottak akkor, milyen volt a gyártelep? Mi az, ami most is marasztalja őket? Leg­többjük bejáró, tehát napi egy-két órát áldoz szabad­idejéből azért, hogy Hirden kezdhesse a műszakot. Manga János: — Kerítésosz­lopot, bányapadlót, szőlőoszlo­pot, betonülőkéket, hídgeren­dát, betonkelyhet, talpgeren­dát, útszegélykövet gyártottunk. Igazi slágertermékünk a hídge­renda volt, az hozta a telep­nek a legtöbb pénzt. Akkor még nem lehetett elképzelni segédmunkást lapát nélkül. Ferenc Margit: — Kevés volt okkor még a gép, sok volt a megerőltető kézi munka. Lo­vaskocsival hordták a gyártás­hoz a betont, térdig állt a sár az udvaron, beáztak a csarno­kok. Most minden gépesítve van. — Nem félt nő létére a ne­héz munkától? — Nem. Hamar bele is jöt­tem: a gerendagyártáshoz erő, ész, meg figyelem is kell, Ve­szélyes munkahely a miénk. Abban valamennyien egyet­értenek, hogy lehetne több is a borítékban. Manga János: — A balese­temig brigádvezető voltam, éj­jel-nappal hídgerendát gyár­tottunk, és átlagban hoztuk a 108 százalékot. Most, hogy re- habilitáltként udvaros vagyok, o keresetkiegészítéssel együtt átlagban megkeresem az öt­ezerháromszázat. Ferenc Gyula: — Brigádve­zető vagyok, fő munkám a da­ruzás, de bárhová be tudok ugrani a termelésbe, ahol szükség van rám. Ferenc Margit: — Itt ez a le­hetőség is sokat számít, egyre több a telepen az univerzális szakember. Van itt tíz tonnás híddaru, keverőgép, portáldaru, bakdaru, feszítőgép, egyenge­tőgép, vasvágó és -tekercselő, hó lóhajlító gép. Az a jó, ha ezek közül minél többre van képesítése az embernek. Abban egyetértenek, hogy a többszakmás munkaerő min­denképpen előnyös és kívána­tos, mert ha valakit helyettesí­teni kell, nem állhat le a bri­gád. * Mi a legrosszabb vagy a legnehezebb a munkájukban? Abban ugyancsak megegyezik a véleményük, hogy a munká­jukban a legrosszabb az olaj. A forró sablonra rápermete­zett olaj elől szinte nincs me­nekvés: a szaga émelyítő, gya­kori az olajtól a bőrkiütés. Hiá­ba a védőköpeny, a beszere­lésnél egy-két nap alatt nyakig olajos lesz a munkaruha. Az utóbbi egy-két év igen­csak emlékezetes: negyedéven­ként célprémiumok és jutalmak ösztönöztek a még többre, a még jobbra. Idén még kaptak prémiumot az első negyedévre, de ... Köztudott: az iparág — az építőanyagipar — eladási ne­hézségekkel küzd, és ez egyre nyomasztóbb a hirdieknek is. Nem azért, mert nem vehetnek fel új dolgozót, inkább az szegi kedvüket, hogy még a gyártelepen belül van 16 millió forint értékű eladatlan PK-fö- dém. Amíg az nem talál vevő­re, addig a prémium is bizony­talan. * Többször jártam már a gyártelepen. Megállapíthattam: mindenütt ezer veszély leselke­dik arra, aki figyelmetlen, vagy nem tartja be a techno­lógiai és a munkafegyelmet. Feszített acélhuzalok, nagy- fordulatú gépek, a csarnokok­ban a darukról lelógó és himbálózó tonnák . . . Manga János, aki jónéhány éve üzemi balesetet szenve­dett, nagyot sóhajt: — Ne kia­báljuk el, tavaly és szerencsé­re idén se fordult elő . . . — Ferenc Gyula: — Meg­szakadni nem kell, a nehezét helyettünk elvégzik a gépek. De mivel ez szalagmunka, nem lehet leállni, ez benne a leg­nehezebb. Az viszont jó, hogy nem túl nagy a gyártelep, és családias a légkör. — A meós — Manga Ádám- nét nem zavarja a munkájában a családias légkör, a sok csa­ládi szál? — A gyár munkahely, ott nincs férj és feleség, ott csak munka és minőség van — mondja. — Nem is akarok rész­rehajló lenni. Ha valaki elront valamit, miért más igya meg a levét? Az új keverőtői min­denki sokat vár, még jobb lesz a termékeink minősége. Murányi László Importmegtakarítás Csaknem 35 millió forint ér­tékű import megtakarító tevé­kenységet folytat a Mohácsi Farostlemezgyár és két válla­lati gazdasági munkaközössé­ge. Munkájuk eredménye: 1983. évi 100 millió forintos importkeretüket idén 70 millió alá szorították. Két részből áll a külhoni behozatalt meg­takarító tevékenység: a deko­rációs papírok impregnálá- sa, valamint a polírlapok ja­vítása, illetve felújítása. A részletek. A dekorációs impregnált papírokat eddig Ausztriából hozatták. Ezek a papírok laminálás (a farost préselése) után kerülnek a le­mezre. Ez a mintázatot is ad­ja színben, formában egya­ránt. A gyár már évek óta dé­delgetett terve, hogy az imp­regnált dekorációs papírt ha­zai piacokon szerezhesse be. A megoldást az Erdőkémia Vállalat zalaegerszegi gyár­egysége adta. A dolog lénye­ge, hogy a dekorációs papírt speciális gyantában kell ke­zelni, az az impregnálni, s ezt know-how szerződés alapján a zalaegerszegiek gyártják. Ennek köszönhetően a MOFA a laminált lemezek éves ter­melését csaknem 100 ezer négyzetméterre tudta növelni, miután a papír beszerzése nem igényelt külföldi behoza­talt. A gyár egyébként évente 2,3 millió négyzetmétert gyárt ezekből a lemezekből, s így több jut a közvetett exportra is, a magyar autóbuszok belső burkolataként, vagy akár a bútorgyárak által felhasznált elemként. A megtakarítás évenként meghaladja a 20 millió forintot. Az importkiváltó tevékenység másik részét a polírlapok ja­vítása, illetve felújítása képe­zi. A Svédországból behozott polírlapok (a farostlemez pré­selésénél alkalmazott igen ke­mény és szinte tükörsima acél­lemez, mely a préselt farost- táblák sima, majdnem fényes felületét adja meg a gyártás során) újbóli alkalmazásának minőségi feltételeit két gmk vállalta magára, hat-hat fő­vel. A felújítás csiszolással érhető el, eközben a lemezek a munka során különbözőkép­pen sérülnek: karcolódnak, benyomódnak, horpadnak, ami a farostlemezen látható nyo­mokat hagy. Egy-egy polírlap százezer devizaforintba kerül. Ezeket évente legalább három alka­lommal újítják fel a gmk la­katosai, hegesztői, szakmunká­sai. A végtelenségig ezt sem lehet folytatni, hiszen a lemez a felújítás során kopik, véko­nyodik. Mindenesetre a felújí­tással a gyár 5 millió forinton felüli importmegtakarítást ér el. Az esztergályosműhelyben is folyik importmegtakarító tevé­kenység. Itt tengelyeket, cson­kokat és más alkatrészeket esztergálnak a különböző présgépekhez, melyeket eddig külföldről vásároltak. Az így megtakarított import értéke több mint egymillió forint. Právicz Lajos AGROMASEXPO '85 Jó jelek és kérdőjelek az OMÉK gépszemlén Ember legyen a talpán — ráadásul feltétlenül szakember is —, aki képes (volt) áttekin­teni az OMÉK mezőgazdasági gép- és eszközbemutatóit! Az alapvető talajművelő- és be­takarító gépektől a növényvé­delmi eszközökön, berendezése­ken, az állattenyésztést segítő gépeken át a legkülönbözőbb élelmiszeripari berendezésekig terjedt a sor; s keveset látott az, aki esetleg csak az AGRO- MASEXPO — egyébként hatal­mas — kiállítóterére figyelt, s netán elkerülték a figyelmét termelési rendszereink gépei, az olyan világcégek impozáns sokat tudó masinái, mint a Fi­at a Mercedes, vagy a Claas, ráadásul hazai mezőgépipa­runk két reprezentánsa, a Rá­ba és a Mezőgép is külön te­rületen állított ki ... A legáltalánosabb benyo­más: mezőgazdaságunkban lé­nyegében megoldódott a szán­tóföldi növénytermesztés gépe­sítése; nagy teljesítőképességű, energiatakarékos, föld-, talaj- és környezetkímélő gépekkel rendelkeznek. A szántóföldi zöldségtermelésben, az állatte­nyésztés és a közép- vagy kis­üzemi méretű élelmiszerfeldol­gozás gépesítésében azonban rengeteget kell még tenni, s vonatkozik ez a tápanyagután­pótlás, a növényvédelem kör­nyezetkímélő, takarékos beren­dezéseire, nemkülönben a ház­táji termelést segítő kisgépek­re is amelyekből az OMÉK sajnos, meglehetősen keveset mutatott. Lássuk a részleteket, termé­szetesen a teljesség igénye nélkül! Hazai Mezőgép-vállala­taink — a tröszt megszűnése után, az önállóság első évében — egyelőre még csak keresik annak lehetőségeit, hogyan, mi­ként versenyezhetnének, ha nem is az elsővonalbeli, de legalábbis az élenjáró techni­kával, technológiával. Az ipar­ág egyik legfontosabb bázisa ma is a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, mely az OMÉK-on is bizonyította erőgépeinek és a hozzá tartozó géprendszerek­nek kiváló kvalitásait. Tény, azonban, hogy szemlátomást növekszik a Mezőgép-egységek rugalmassága, frissessége is. Közülük elsősorban azok jeles­kednek, ahol a világcégekkel való kooperáció mintegy ki­kényszeríti nemcsak a technoló­giai korszerűsítést, hanem a fordulatot a szemléletben, men­talitásban, egyszóval a vállal­kozókedvben is. A kecskeméti Mezőgép a Claas-cégnek gyárt gépfülkéket, s más részegysé­geket, az orosháziak Claas-cső- törőiket már tovább is fejlesz­tették, az NSZK-cég legna­gyobb hazai szállítója a szol­noki Mezőgép-üzem: gyártási technológiájuk pontosságuk, és megbízhatóságuk a külföldi partner szerint is figyelemre méltó. Hosszan részletezhetném azokat az újdonságokat, fej­lesztéseket, amelyekkel akár az említett élenjáró cégek, akár p velük leginkább kapcsolatban álló hazai termelési rendszere­ink veszik át s alkalmazzák az új technológiát. Az IKR példá­ul a jövő talajművelő techno­lógiáját Rába-, Fiat-, illetve Rába—IH gépekből alakítja ki, a KSZE az ekék mellett a nehézkultivátornak és a közép­mély lazítónak szán nagyobb szerepet. A BKR a RAU céggel együttműködve önálló szárap- rítót fejlesztett ki. Az úttörő munkában ezúttal a nádudvari KITE jár az élen; részben olyan technológiával, amely megold­ja a táblán belüli meliorációt, részben azzal, hogy vállalkozik az öntözés korszerű rendszer- szerű szervezésére, nem utolsó­sorban pedig azzal, hogy rend­szerré kívánja alakítani a szán­tóföldi zöldségtermesztést. Első lépésként új, költségtakarékos, önjáró zöldségbetakarító gépet fejlesztettek ki, aminek 0-szé- riáját a HÓDGÉP Vállalat már készíti. Érdemes odafigyelni: a vetéstől az értékesítésig min­dent felölelő technológiájuk végpontja egy francia vákuum­hűtő, amely a tábla szélén hű­ti le az árut, hogy innen hűtő­kocsiban jusson el az üzletek­be! V. J. A képeken: a hamburgi Anker cég töltő-és cimkézögépei.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents