Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)
1985-08-25 / 232. szám
Földrengéskárok Siófokon Távvezérlésű rádióállomást telepítenek Pécs közelében (Folytatás az 1. oldalról) Az új adó a meszesi állomás utóda. Az adóállomást 1933-ban telepítették — ekkor kezdődött Pécsett a rádióadás Időközben a meszesi pusztaság sűrűn lakott városrész lett, elsősorban ez indokolja az áttelepítést. Az adót természetesen többször korszerűsítették, bár berendezéseinek jó részét szanálni kell, egy öt kilowat- tos egységét még beépítik az ország más táján. Az építkezést megkezdték: a mohácsi út mentén terepet rendeznek, utat építenek. A tervek szerint még ebben az évben átadják az épületet, éc jövőre szerelik a híradástechnikai berendezéseket. A TESLA márciusban szállítja az adót, amelynek összeszerelésében csehszlovák szakemberek is részt vesznek. Június 1-től szeretnék megkezdeni a próbasugárzást. Természetesen a rádióhallgatók egy percre sem maradnak műsor nélkül, hiszen a régi adó a biztonságos üzemeltetésig sugároz. Az új középhullámú adó a két megrendelő, a Petőfi rádió és a Pécsi Körzeti Stúdió műsorait sugározza. Fontos kérdés: vajon zavarja-e a környezetében a televíziós vételt? A szakemberek véleménye: két nagyságrenddel eltérő frekvencián sugározzák a rádió- és a televízióműsorokat, a középhullámú adó nem zavarja a televíziós vételt. Egy azonban biztos, a televízió adásvétel láncolatában az egyedi antennáknak és készülékeknek is hasonló műszaki színvonalúnak kell lennie, mint az adó- berendezéseknek. G. M. Csillog a Pannónia Aranya (Folytatás az I. oldalról) Végül a terméket különös gonddal pasztörizálják. Gyártása — sok-sok minőségi követelmény miatt — külön- élményszámba megy a sörgyárban. Negyedévenként 4—4 főzetről van szó, s éves szinten a gyár termelésének 1 százalékáról, úgy 6—7 ezer hektoliterről. Többet is gyártanának, de a kereskedelem ennyit rendel. Nehéz a piac bevezetése. Az ok talán abban keresendő, hogy a sörkülönlegességek kedvelői - az ínyencek - inkább a külföldi sörök felé nyúlnak, nem gondolván, hogy a Pannónia Aranya állja a versenyt. Sőt! A különlegesen ízletes pécsi sör palackján egyelőre nem viseli a Monde Selection két aranyérmét — most folyik az értékesítési főosztályon a sörfajták címke-váltása, s remélhetőleg az új címkére felkerülnek az érmék —, de így is le a kalappal a gyár termékválaszték-bővítési, -fejlesztési törekvései előtt. Hogy a hazai hiányos sörviszonyok ellenére — évente több millió hektoliterrel importálunk, s így is akadozik az ellátás — mertek gondolni az ínyencekre is. Szépen csillog a Pannónia ,,két" Aranya. K. F. Friedrich Wetter magyarországi látogatása Dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek meghívására augusztus 17—24. között látogatást tett hazánkban Friedrich Wetter bíboros, München és Freising érseke. A müncheni—freisingi bíboros-érsek felkeresett több magyarországi egyházmegyét, plébániát, egyházi intézményt; ismerkedett a magyar katolikus egyház életével. Részt vett a boglárlellei — Szent Cirill és Metód működésére emlékező — egyházi ünnepségeken, valamint augusztus 20-án a budapesti Szent István Bazilika újjáépített kupolájának megáldásán. A Bazilikában ünnepi főpapi misét mutatott be. Itt-tartózko- dása során Friedrich Wetter látogatást tett Miklós Imre államtitkárnál, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökénél. A konstruktív, szívélyes légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek időszerű nemzetközi és egyházpolitikai kérdésekről. YDN-világhíradó Verekedés az ecuadori parlamentben. Quitóban a parlamentben nézeteltérés támadt két képviselő között, amelynek során Carlos Plaza liberói is képviselő (balról) pisztollyal támadt a kommunista Lenin Roseróra. (Telefoto — AP—MTI- KS^DN) A ♦ RÓMA: Az olasz rendőrség letartóztatott két bolíviait, mert mint utóbb bebizonyosodott, gyomrukban két kiló kokaint csempésztek be az országba. A kábítószer műanyag golyókban volt. A Bolíviából érkező csempészek a Leonardo da Vinci repülőtér vámőrségén még simán átjutottak, de azonnal gyanúsak lettek, amint egy hírhedt argentin kábítószerkereskedővel szóllak be egy taxiba. A kábítószert a rendőrök néhány órával a csempészek letartóztatása után lefoglalták. ♦ LONDON: Egy 70 éves férfi és 38 éves felesége rövidesen lombik négyesikrek szülei lesznek — jelentette be a londoni Hammersmith kórház szóvivője. A kórház azután nyilatkozott, hogy a The Times címoldalon közölte a sztorit és a nem éppen felhőtlenül boldog atya, Toni del Renzio nyilatkozatát: „ Kénytelen vagyok beismerni, hogy boldogabb lennék, ha csak egy gyermekünk születne." Renziónét 1983 óta kezelték terméketlenség miatt a klinikán. ♦ PHILADELPHIA: Anna Hauptmann, akinek férjét 49 évvel ezelőtt végezték ki a Lindbergh bébi elrablásáért és meggyilkolásáért, újabb sikertelen kísérletet tett néhai házas társa nevének tisztára mosásáért folytatott küzdelmében. A fellebbviteli bíróság idén már másodszor elutasította a 86 éves Anna Hauptmann perúj- rafelvételi kérelmét. Haupt- manné szerint férje a bizonyítékok elleplezésérs szőtt cselszövés áldozata volt. Haupt- mannt akkor fogták el, amikor a Lindberghék által kifizetett 50 ezer dolláros váltságdíj egyik bankójával fizetett. 4 MILÁNÓ: Két pokolgépes merényletet követtek el péntek este Milánóban. Az egyik robbanószerkezet az EL AL izraeli légitársaság irodája előtt, a másik egy zsinagógától nem messze robbant fel. A robbantásoknak rendőrségi közlés szerint három könnyebb sérültje van. A merényletek elkövetői egyelőre ismeretlenek. ♦ WASHINGTON: Sikeresnek minősítette a Pentagon azt a kísérletet, amelyet az új MX- rakétával pénteken hajtottak végre. Ezúttal első ízben indították a rakétát föld alatti silóból. Mint ismeretes, az MX- et a jelenleg rendszerben levő Minuteman rakéták átalakított föld alatti inditóállásaiba kívánják telepíteni. 4- OSLO: Apartheid-ellenes tüntetők fogadták Oslóban Cliff Richardot, az ismert angol popénekest. A barátságosnak nem mondható fogadtatás előzménye, hogy Cliff Dél-Afrikában is fellépett. A mintegy 50 ellene tüntető oslói láttán Cliff Richard kijelentette, hogy dél-afrikai fellépése ellenére nem ért egyet az apartheid-rendszerrel. 4- ATHÉN: Görögország megszünteti az Albániával a második világháború óta formálisan fennálló hadiállapotot — jelentette be pénteken a görög kormány szóvivője. Hozzátette, hogy az erre vonatkozó legfelsőbb szintű döntés már megszületett, a kormány a közeljövőben határoz a végrehajtás technikai részleteiről. Kalapács alatt a Beatlesek emléktárgyai. A napokban megrendezett árverésen többek között John Lennon, Rolling Stone és Mick Jagger bronzszobrai is gazdára találtak. (Telefoto - KS-DN) (Tudósítónktól) A múlt heti földrengés kö vetkeztében idáig 2800 kárbejelentés érkezett az Állami Biztosító siófoki fiókjához. Ebből ötszáz ügyet sikerült elintézni, ezek a károsultak hétfőn már fel is vehetik a nekik járó kártérítést. A bejelentéseknek csak kis hányada érkezett a szocialista szektorból, körülbelül ötven eset. Ez a valóban bekövetkezett károknak csak kis hányada. A legtöbb intézmény, vállalat ahhoz az AB-fiókhoz nyújtotta be kárigényét, ahová a biztosítási díjat is fizeti. Haraszti László, a siófoki ÁB vezetője elmondta, hogy a magánszemélyektől beérkező károk összege átlagoson 5-6000 forint körül mozog. Falrepedésekből, kémények, tetők sérüléseiből és dologi károkból ered a legtöbbje. A Siófok vonzáskörzetéhez tartozó vidéki településeken sok öreg ház sérült meg, köztük régi vályogépületek is, melyek esetében az Állami Biztosító egyébként nem tud kártérítést fizetni. A földrengés okozta károkat viszont ezeknél a házaknál is megtérítik. A biztosító kárbecslői soron kívül szállnak ki az egyedülálló, idős emberek bejelentéseit megvizsgálni, s soron kívül történik számukra a kifizetés is. A legnagyobb - már elintézett - magánszemély által bejelentett kár összege 20 000 forint volt. A szocialista szektor esetében pedig - az öregek napközi otthona, a siófoki kórház és a Sió-parti egészségház együttesen kb. 42 millió forint. A siófoki biztosító munkáját 16 „kölcsön kapott" kárszakértő segíti. Ezek egyike Walter Ágoston, az ÁB Baranya Megyei Igazgatóságának munkatársa. Az ő tapasztalatai is azt mutatják, hogy a kisebb, 2—5000 forint körül mozgó károk az- általánosak. Az Állami Biztosító szombaton és vasárnap ügyeletet tart. A földrengés által egyik legjobban sújtott épület a siófoki régi egészségház Sióparti komplexuma, ahol a gyermekorvosi rendelők és a tüdőgondozó mellett a KÖJÁL állomása is működött. Mivel a földrengés miatt az épületet ki kellett üríteni, az ott működő intézményeknek a helyreállításáig illetve új székház beindításáig másutt kellett helyet keresni. A szakemberek véleménye szerint a sérülések olyan komolyak, hogy esetleg az épületet le is kell bontani. A kitelepített intézmények között van a KÖJÁL is. Számukra a Fő utcai régi gyógy- szertórépületben találtak —átmenetileg - helyet, itt zavartalanul folytatják feladataik ellátását. A kitelepítések az egészségügyi ellátásban fennakadást nem okoztak. Verebics János A Bányászati Aknamélyítő Vállalat Mecseki Körzete FELVESZ: ács és lakatos szakmunkásokat. Kereseti lehetőség teljesítménytől függően: 5000,— Ft-tól 9000,- Ft-ig. Jelentkezni lehet a Bányászati Aknamélyitő Vállalat Mecseki Körzetének Munkaügyi csoportjánál. Pécs, Tüskésréti út ÉPÍTKEZŐK, FIGYELEM! Vázkerámia födém béléstest igényét TUZÉP-befizetés után azonnal kielégítjük. VÁZKERAMIAGYAR, BATASZÉK A nagypeterdi Mgtsz árverést Hirdet több gazdasági épületre (istállók, górék stb.). Az árverés időpontja: 1985. augusztus 31-én 10 óra. Az árverés helye a termelőszövetkezet központi irodája, Rózsafa. A MECSEKI ÉRCBÁNYÁSZATI VÁLLALAT felvételt Hirdet • kutatás és műszaki fejlesztésben gyakorlattal rendelkező okleveles vegyigépészmémök számára KUTATÓMÉRNÖKI munkakör betöltésére. # Gyakorlattal rendelkező okleveles épületgépészmérnök vagy üzemmérnök számára, beruházási MŰSZAKI ELLENŐR munkakör betöltésére. SZAKMAI FELTÉTEL: felsőfokú végzettség, legalább 5 éves tervezői, kivitelezői vagy beruházási gyakorlat. (Szakterület: víz-, csatorna-, gázvezeték és berendezések, központi fűtés, szellőztetés, klímaberendezés.) Bővebb felvilágosítást lehet kérni a vállalat személyzeti és oktatási osztályán levélben vagy telefonon. CÍM: MECSEKI ÉRCBÁNYÁSZATI VÁLLALAT, PÉCS, 39-ES DANDAR ÚT. 19. TELEFON: 13-938. 2 vasárnapi e