Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)
1985-08-22 / 229. szám
Dunántúli napló 1985. augusztus 22., csütörtök Műholdelhárítás T ASZSZ-kommentár NAGYVILÁGBAN A Szovjetuniónak az az egyoldalú kötelezettségvállalása, Hogy nem telepit elsőként műholdelhárító fegyvereket a világűrbe, mindaddig érvényes, ameddig más országok, így az Egyesült Államok is tartózkodnak a műholdelhárító fegyverek minden fajtájának telepítésétől. Az űrfegyverkezési hajsza megkezdéséért a felelősség azokat fogja terhelni, akik készek megkezdeni a veszélyes kísérleteket a föld közeli térségben — állapítja meg a TASZSZ azzal kapcsolatban, hogy Reagan elnök bejelentette újabb kísérletek végrehajtását müholdromboló eszközök kipróbálása céljából. Mint Vlagyimir Csernisev, a szovjet hírügynökség katonai szemleírója rámutat, Washington némely legutóbbi lépése nyílt kihívás a világközvéleménnyel szemben, s azt mutatja, hogy az Egyesült Államok vezetése teljes mértékben kész az emberiséget fenyegető katonai elképzeléseinek megvalósítására. Ä Szovjetuniónak az utóbbi években a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a világűr militarizálásának megakadályozására irányuló kezdeményezéseire amerikai részről nem válaszoltak, s egyebek között válasz nélkül hagyták a moszkvai jó szándéknak azt a megnyilvánulását is, hogy a SzovHarminchat év után első ízben adtak ki engedélyt Kínában bankfiók nyitására -— külföldi bank számára — jelentette az Új Kína hírügynökség. A kedvezményben részesített pénzintézet a hongkongi székhelyű Hong Kong and Sanghai Banking Corp., amely a kínai hírügynökség szerint rendes banktevékenységet folytathat Sencsen különleges gazdasági övezetben. Az eseményről beszámoló jelentés egyben felszólítja a külföldi pénzintézeteket, hogy forduljanak kérelemmel a kínai központi bankhoz, amely a fióknyitási engedélyeket kiadja. Elsősorban azokra a bankokra számítanak, amelyek hitelképesek, és eddiq is jó kapcsolatokat tartottak fenn a Kínai Népköztársasággal. Az engedélyek kiadását a gazdasági fejlődés szükségleteihez igazítják — írja az Új Kína. Eddig 60 külföldi bank nyithatott képviseletet Pekingben és más nagyvárosokban, de egy iroda sem működött fiókként, tehát nem folytathatott szó szerinti banktevékenységet. A kínai kormány még áprilisban jelentette be, hogy a közeljövőben engedélyezni fogják külföldi bankok számára a küjetunió nem telepít elsőként műholdelhárító fegyvereket a világűrbe. A műholdromboló fegyverek alkalmazásának koncepcióját Washingtonban már 1956-ban kezdték kidolgozni. Azóta nagyszabású programokat hajtottak végre a műholdelfogó eszközök kifejleszéstére; műholdelhárító komlexumokat alakítottak ki két csendes-óceáni szigeten, s számos kísérletet hajtottak végre műhold elfogására szolgáló rakétákkal. Az „ASAT” nevű műholdel- hórító rendszer kidolgozása hét éve folyik. Amerikai részről most a föld közeli térség célpontjainak megsemmisítésére tesznek kísérletet; előbb régi amerikai műholdakat, majd olyan különleges műholdakat vesznek célba, amelyek a Földre továbbítják a kísérletek eredményeit. Figyelemre méltó, hogy ezek az eszközök változtatni tudják hőkibocsátásukat, s ezzel a szovjet műholdak különböző típusait lehet utánozni. „Ezek után csak cinizmusnak minősíthetők azok a kijelentések, amelyek szerint a kísérletek az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek védelmét, valamint a kozmikus és nukleáris fegyverkezés kérdéseiről Genfben folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon a haladás előmozdítását szolgálják" — állapítja meg a TASZSZ katonai szemleírója. lönleges gazdasági övezetekben folytatott banktevékenységet. A különleges gazdasági övezeteket 1979-ben és 1980- ban azért hozták létre, hogy azokat a modern technológia fellegváraivá téve, kisugárzó hatásukkal segítsék az egész kínai gazdaság modernizációját. Ezeken a területeken adó- kedvezményekkel támogatják a külföldiek beruházásait. Az új bankfiók „jogosítványa" a következőkre szól: kon- vertibliis valutákban kölcsönöket nyújthat kínai gazdálkodó szerveknek és magánszemélyeknek, ezenkívül foglalkozhat valutaváltással, export- és importügyletek bonyolításával/ garancianyújtással, Kínával üzleti kapcsolatban álló külföldi vállalatok, valamint macaoi és hangkongi lakosok, illetve cégek valutaszámláinak kezelésével és szaktanácsadással. Az Új Kína megjegyzi, hogy a külföldi bankok kínai fiókjainak tartaniuk kell magukat a kínai jegybank árfolyamaihoz és kamatszintjéhez. A különleges gazdasági övezeteken kívül ezentúl is csak képviseleti irodát nyithatnak c külföldi pénzintézetek. Ez a korlátozás érzékenyen érinti a külföldi pénzintézeteket. A Szovjetunió a világ egyetlen országa, amely amellett, hogy az energiaigényeit teljes egészében saját erőforrásaiból elégíti ki, jelentős mennyiségű energiahordozót szállít exportra is. A szovjet fűtőanyag, és energetikai komplexumra napjainkban is rendkívül gyorsütemű fejlődés jellemző. A képen: Épülő gázvezeték.----------------*----------------4 BRÜSSZEL: A belga hatóságok nem adtak beutazási engedélyt annak a tizenkét délafrikai atomenergia-kutatónak, akik ezen a héten egy nemzetközi tudományos konferencián vettek volna részt Belgiumban — közölte a belga külügyminisztérium szóvivője. A tanácskozáson a világ mintegy ezer tudósa a nukleáris energia ipari felhasználásáról folytat eszmecserét. ♦ DUBLIN: Dublinban holtan találtak egy építkezési vállalkozót. A negyvenkét éves lériit golyóval ölték meg, miután az IRA a múlt héten ,,szélsőséges akcióval" fenyegette meg azokat a vállalkozókat, akik az ulsteri rendőrség számára munkát végeznek. Az áldozat előregyártott épületeket szállított a rendőrség és a büntetésvégrehajtási hatóság megrendelésére. 4 BELFAST: Gépkocsiban elhelyezett pokolgép robbant kedden Newcastle-ben, Belfast déli részén egy rendőrőrs közelében. A robbanás következtében két járókelő megsérült. A merényletet feltételezések szerint az ír köztársasági hadsereg (IRA) emberei követték el. * BUDAPEST: Kasman Pa- hala Haodjahan Siahaan, az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott szerdán a nagykövesé- gen. A fogadáson részt vett Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes, Bognár Sándor ipari miniszterhelyettes. 4 PEKING: Kína kedvezőtlenül reagált az indokínai külügyminiszterek múlt pénteken kiadott közleményére. Ebben mint beszámoltunk róla — Vietnam bejelentette, hogy folytatja Kambodzsában állomásozó önkénteseinek fokozatos kivonását és 1990-re az összes vietnami önkéntes elhagyja Kambodzsát. A kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán Pekingben azt mondta, hogy a közlemény „nem érdemel figyelmet" és nem is tartalmaz „semmilyen lényeges változást" Vietnam álláspontjában. Kína szerint azonnal ki kell vonni a vietnami egységeket Kambodzsából. A vietnami kambodzsai és laoszi külügyminiszter találkozójáról kiadott közlemény — mint ismeretes — azt is leszögezte, hogy a három indokínai ország békés, jószomszédi kapcsolatok kialakítására törekszik Kínával. Vietnam a maga részéről indítványozta a kínai—vietnami tárgyalások felújítását a kétoldalú kapcsolatok rendezéséről. Hágai bíróság A hágai Nemzetközi Bíróság szeptember 12-én kezdi meg annak a nicaraguai beadványnak a kivizsgálását, amelyben Managua kérte, hogy a nemzetközi testület jogi szempontból véleményezze az Egyesült Államok Nicaraguával szembeni politikáját. Nicaragua egyúttal kérte a Nemzetközi Bíróság döntését arról is, hogy kérheti-e kártérítés kifizetését az Egyesült Államoktól az amerikai kormány által okozott veszteségek miatt — ezt hangsúlyozta kedden Managuában Daniel Ortega nicaraguai államfő, aki tájékoztatta az újságírókat Nicaragua kártérítési igényéről. A hágai nemzetközi bíróság tavaly májusban már hozott egy olyan döntést, amellyel követelte a nicaraguai kikötök elaknásitásának beszüntetését, azt, hogy tartsák tiszteletben az ország függetlenségét. Az akkori bírósági eljárás azonban nem volt olyan alaposan előkészítve, mint a mostani, és az akkori határozat jogi szempontból nem tekinthető véglegesnek. A Nemzetközi Bíróság időközben, 1984 novemberében egyhangú döntést hozott arról, hogy. a nicaraguai kérelem megítélésében nem fér kétség a testület illetékességéhez. Az amerikai kormány ezt a döntést nem fogadta el. 4 LONDON: A londoni Lloyds Biztosítótársaság értesü- léss szerint nagy részt működőképes a Hárg-szigeti iráni kőolajkikötc, amelyet csütörtökön bombázott az iraki légierő. Az iraki bombázás következtében a kikötő három mólója közül a „T" jelzésű móló rongálódott meg. Tíz kikötőállása közül legalább négy üzemképes, sőt egyes források szerint hét állás van üzemben. A „T” móló 250 ezer tonnás tartályhajók fogadására is alkalmas. A Lloyds szerint a hár- gi kikötő két másik mólója. Dárisz és Sea Island, szemmel láthatólag sértetlen. A londoni árutőzsdén közölték, hogy Szirri úszó kikötőnél folyamatosan töltik fel a beérkező hajókat. Bankfióknyitás Kínában Kommentár Á mérleg serpenyői Csaknem három hónap van még hátra a két nagyhatalom vezetőinek tervezett találkozójáig, a jelek szerint mégis egyre inkább a novemberi Gorbacsov— Reagan-csúcs, illetve az arra való készülődés szabja meg a nemzetközi politika légkörét. Tárgyalási napirendeket, előzetes javaslatokat hoznak nyilvánosságra, vagy szivárogtatnak ki, s a szóvivők, tanácsadók nyilatkozatai is sűrűn térnek ki a megbeszélések várható témáira. A részletes napirend természetesen még nem ismert, annyi azonban bizonyos, hogy a fegyverzetkorlátozás, a leszerelés ügye a kiemelt témák között szerepel majd. Ezért is keltett különös érdeklődést — tegyük hozzá: csalódást - az a friss washingtoni bejelentés, amely az űrfegyverkezés terén vég- Tehajtandó újabb kísérletről szólt. Köztudott, hogy a Szovjetunió álláspontja szerint éppen ez, a világűr katonai célú felhasználása, a fegyverkezési verseny kiterjesztése a kozmoszra az a tényező, amely a két ország viszonyát, s tágabb értelemben az egész világpolitika alakulását, az enyhülés legalább részleges helyreállításának esélyeit megszabja, Ezért - mutatnak rá határozottan Moszkvában -minden olyan lépés, amely ezt a veszélyes folyamatot gyorsítja, egyben hátráltatja a megegyezést a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, s megnehezíti a genfi csúcs sikerét. Ráadásul a műholdelhárító fegyverrel végzendő kísérlet nem az egyetlen, amely a Gorbacsov-Reagan találkozó kimenetelének mérlegelésekor mindenképp a negatív hírek kategóriájába helyezhető. Ugyanide kívánkozik az a tény, hogy Washington — figyelmen kívül hagyva jó néhány szövetségesének állásfoglalását is - úgy tűnik végérvényesen az atomfegyver-kísérletek moratóriumára vonatkozó moszkvai javaslat elutasítása mellett döntött. Sőt, az elmúlt hét végén (bizonyára nem véletlen időzítéssel) újabb nukleáris robbantást hajtottak végre a nevadai sivatagban. Nem sok jóval biztatnak azok a jelentések sem, amelyek az amerikai vegyifegyverkezés újbóli felgyorsításáról, az úgynevezett bináris eszközök kifejlesztéséről szólnak. Kérdés, milyen javulást hozhat a szovjet külügyminiszter szeptemberre tervezett találkozója az amerikai elnökkel, s hogy milyen hatást gyakorolhat a napokban beterjesztett szovjet indítvány: vitassák meg az ENSZ fórumán a világűr békés hasznosításának kérdését. Ugyancsak bizonytalan, mutatkozik-e majd módosulás az amerikai delegáció magatartásában a szeptember közepén folytatódó genfi fegyverzetkorlátozási megbeszéléseken. Szegő Gábor Papandreu— Rogers megbeszélés Egyórás megbeszélést folytatott kedden este Andreasz Papandreu görög miniszterelnök az Athénban tartózkodó Bemard Rogers tábornokkal, a NATO európai haderőinek főparancsnokával. Az előre be nem jelentett látogatás során létrejött találkozón megvitatták azokat a kérdéseket, amelyek feszültség forrásai Athén és az Atlanti Szövetség kapcsolatában. A NATO-tag Görögország és az atlanti szervezet nézeteltérései szorosan összefüggnek Athén és egy másik NATO-tag, Ankara viszályával. A török—görög ellentétek a ciprusi probléma mellett leginkább az Égei-ten- ger térsége fölötti szuverenitás ügyében csúcsosodnak ki. Athénban Törökországot tartják a legnagyobb veszélynek Görögországra nézve, és úgy ítélik meg, hogy a NATO jelenleg Ankara javára politizál.---------------*---------------4 PÁRIZS: Roland Dumas francia külügyminiszter szerdán Bonnba látogatott. Utazásának célja hogy nyugatnémet kollégájával, Hans-Dietrich Gen- scherrel előkészítse Mitterrand köztársasági elnök és Kohl kancellár szombatra tervezett találkozóját. A francia—nyugatnémet csúcstalálkozón feltehetően szó lesz a fegyverzetellenőrzés kérdéséről, Mihail Gorbacsov közelgő párizsi látogatásáról, valamint az amerikai űrlegyverkezési programmal kapcsolatos nyugat-európai álláspontról. 4 BRÜSSZEL: Irán szerdán cáfolta, hogy bármi köze lett volna ahhoz a múlt vasárnapi légitámadáshoz, mely egy belga olajtartályhajót ért a katari partok közelében. A cáfolatot Irán brüsszeli nagykövetsége tette közzé, Irakot vádolva azzal, hogy a „nemzetközi jogot megsértve, több mint száz semleges hajó megtámadásával növeli a feszültséget a térségben". Irán ezzel a cáfolatával a keddi belga tiltakozásra reagált, mely Iránt tette felelőssé a hajót ért rakétatámadásért. 4 AMRITSZÁR: Egy eddig ismeretlen szikh szervezet, a Dzsarnäil Halsza gyilkolta meg Harcsand Szingh Longo- val szikh vezetőt kedden. Hír- ügynökségi jelentések szerint ezt egy névtelen telefonáló közölte szerdán a PTI indiai hír- ügynökség amritszári irodájával. A telefonáló egyúttal azt is elmondotta, hogy ugyanezen szervezet tagjai gyilkolták meg kedden, néhány órával a Longoval elleni gyilkos merénylet előtt D. D. Hulla r kongresszus párti képviselőt a pandzsábi Dzsalandar városában. Több mint tízezren köszöntötték az önkéntes száműzetéséből szerdán visszatért Benazir Bhuttót a pakisztáni főváros repülőterén. A Ziaul Hakk pakisztáni elnök utasítására kivégzett egykori miniszterelnök, Ali Bhutto 32 éves leánya az ellenzék másik négy vezető tagja kíséretében érkezett vissza hazájába 19 hónapos távoliét után. Benazir Bhutto az ÁP amerikai hírügynökség tudósítójának elmondta, hogy valószínűleg Pakisztánban marad, és itt folytatja politikai harcát. Benazir Bhutto, aki néhai apja pártjának, a Pakisztáni Néppártnak az ügyvezető elnöke, ismeretlen körülmények között, Cannes-ban elhunyt fivérének holttestét vitte Larka- nába. A 27 éves Sahnavaz Bhutto földi maradványait apja sírjához közel helyezték örök nyugalomra. A helyi stadionban tartott gyászszertartáson mintegy ötvenezren vettek részt, hogy leróják kegyeletüket Sahnavaz Bhutto ravatala előtt. A pakisztáni ellenzék körében feltételezik, hogy a Pakisztánban számos váddal körözött Sahnavaz Bhutto gyilkosság áldozata lett. A pakisztáni kormány különböző intézkedésekkel próbálta meg elejét venni a Bhuttót éltető és a jelenlegi vezetés távozását követelő tüntetéseknek. Többek között a hét elején háziőrizetbe helyezték Benazir Bhutto több támogatóját, soknak pedig megtiltották, hogy részt vegyen a temetési szertartáson. tnfwrflioszfKi SzépségkiralyiS-választás PÉCS 1985. AUGUSZTUS 31. 20 ÓRAXOR PANNÓNIA SZÁLLÓ (Pécs, Kossuth L. u. 7.) Verseny, műsorral egybekötve. A műsort vezeti: Keresztes Tibor (Cintula) FELLÉPNEK: Boncz Géza, Túri Lajos és az Apostol együttes. RENDEZŐ: Csenterics Ágnes A versenyt megelőzően a pécsi Centrum Aruház előtt 12 órakor DIVATBEMUTATÓT RENDEZÜNK, melyen a szépségkirálynö-választás résztvevői is felvonulnak. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. JEGYEK: PANNÓNIA HOTEL PORTÁJÁN VÁLTHATÓK