Dunántúli Napló, 1985. augusztus (42. évfolyam, 209-239. szám)

1985-08-18 / 226. szám

IO Dunántúli napló 1985. augusztus 18., vasárnap * V k' 1985. AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ILONA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.44 - nyugszik 19.51 órakor. A Hold kél 7,49 - nyugszik 21.11 órakor. Nagygyűlés Debrecenben Az alkotmány törvénybe ikta­tásának 36. évfordulója alkal­mából ünnepi nagygyűlést ren­dezett szombaton a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Városi Bizottsá­ga. A városi sportcsarnokban megtartott nagygyűlésen a megyeszékhely lakosai mellett részt vettek a községeknek és a termelőszövetkezeteknek az al­kotmány és az új kenyér ünne­pére Debrecenbe érkezett kül­döttségei is. A Himnusz hangjai után Al- berth Béláné, a népfront me­gyei titkára köszöntötte a nagy­gyűlés résztvevőit, majd Pozs- gay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitká­ra mondott ünnepi beszédet. A nagygyűlés magyar, len­gyel és litván táncegyüttesek műsorával fejeződött be. Lottónyereményeh A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 129 fogadó ért el, nyere­ményük 80 202 forint, három talála­ta 11 412 fogadónak volt, nyeremé­nyük 453 forint, két találatot 294 684- en értek el, nyereményük 22 fo­rint. A nyeremények az illeték le­vonása után értendők, a közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. hl-05-07 — A Baranya Big Band fel­lép Budapesten, az alkotmány napi gálaműsorban. A 25 tagú együttes Stark Tibor vezetésével koncertezik, szólistaként Borne­missza Mária szerepel. — Varroda működik a ma­gyartelki Vörös Október Mgtsz melléküzemágaként. 51 női dol­gozó jelenleg betanul. Japán gépeken munkálkodhatnak a Baranya Megyei Népművészeti Szövetkezettel kötött együttmű. ködési megállapodás alapján. A Pannonvin Borgazdasági Kombinát siklósi Szőlészeti Üzemének 130 dolgozója vett részt teg­nap a göntéri szőlőhegy alatt, az augusztus 20. alkalmából rendezett ünnepségen. Délelőtt ün­nepi termelési értekezleten vettek részt a jelenlevők, majd délután sport- és főzőversenyre került sor. Képünkön Guszman Margit munkaügyi csoportvezető az általa főzött pincepörkölt értéke­lését várja a zsűritől. Erb János felvétele Ilona Az egyik legkedvesebb női ne­vünk a ,,Helené" görög névből származik és jelentése: ,,fénylő, világító fáklya". Szép Heléna spártai királykisasszony emlékét Homérosz Iliásza és Offenbach operettje őrzi. De ismeretes a görög mondavilágból Páris tró­jai királyfi története is, aki a versengő istennők közül szépsé­géért Aphroditének ítélte oda a díjat és cserébe aztán az is­tennő megszerezte Párisnak He­léna szerelmét. Történelmünkben I. Béla király leánya, Vak Béla felesége volt Ilona, az irodal­munkban Árgirus királyfi és Tün­dér Ilona mondáját középkori széphistória meséli el. Vörös­marty Mihály: Szép Ilonka című költeményében Mátyás király egy kedves idilljét dolgozta fel, Petőfi pedig János vitézének lluskájával állított a névnek örök emléket. Vigyázzunk a virágajándékra: halványkék virágokkal köszönt­sük nevük hangulata szerint az Húsokat, az lluskákat lila ver­bénával, az Iliket kék harang­virággal, a Loncikat, Icákat lila szalmavirággal, az Ilonkákat er­dei ciklámennel s az Ilonákat: halványkék fátyolvirággal. K. A. — Felavatták az első magyar szövetkezeti sörgyárat. Szomba­ton ünnepélyes keretek között felavatták Martfűn az első ma­gyar szövetkezeti sörgyárat. A hazai élelmiszeripar újabb je­lentős létesítményét a honi és külföldi kivitelező cégek kép­viselőinek jelenlétében Faluvé­gi Lajos miniszterelnök-helyet­tes, az Országos Tervhivatal elnöke adta át rendeltetésé­nek.. A szövetkezeti sörgyár a mezőhéki Táncsics Tsz irányí­tásával működő gazdasági tár­saság összefogásával valósult meg; a társaság tagjai Szolnok megyei cégek, tizenegy—tizen­egy termelőszövetkezet és áfész, két állami gazdaság, a Szolno­ki Cukorgyár, a Kúnság Füszért, valamint a Tiszavidéki Szövet­kezeti Közös Vállalat. A falu lakosságának széles körű társadalmi munkájával szép köztéri szökőkutat adtak át tegnap Vajszlón, a Kodolányi téri parkban. Vass Zoltán felvétele n hőmérséklet csökken Dunántúl A hidrofor kapcsolóját javította tegnap csertői lakásán Smudla La­jos, eközben áramütés érte és az 50 éves férfi életét vesztette. A Mozgáskorlátozottak Baranya megyei Egyesülete felmérést végez a tolókocsis mozgáskorlátozottak la­káshelyzetéről, mert a következő tervidőszakban is folytatják Pécsett a speciális lakások építését. Az egyesületi tagok személyesen vagy írásban adhatják be igényüket, il­letve mondhatják el lakásgondjai­kat az egyesület pécsi (Tüzér utca 1—3.) irodájában. ■Mohácsról hajókirándulást szervez a megyei egyesület szeptember 3- án, amelyre augusztus 27-ig lehet jelentkezni szintén a Tüzér utcai irodában. zápor eső futóeső A következő napokban a nagy meleg mérséklődik majd. Hazánkat nyugat felől egy időjárási front éri ei valószínűleg. A front mentén megnövekszik a felhőzet, és zápo­rok, zivatarok kialakulására kell majd számítani. A front áthaladása után a szél északira, északnyuga­tira fordul, és hűvösebb levegőt szállít a Kárpát-medence térsége fölé. A jövő hét közepén több-ke­vesebb napsütés és futó záporok valószínűek. A hőmérséklet a haj­nali órákban eleinte 15, 20 fok kö­zött várható, majd 10, 15 fokos mi­nimumok valószínűek. A hőmérsék­let a kora délutáni órákban ezen a héten 30, 35 fok között várható, a jövő hét közepére 25 fok körüli­re csökken. — Társadalmi munkában ké­szült, kombinált sportpályát ad­nak át hétfőn este hétkor Po- gányban. Ugyanekkor nyílik Dragovácz Márk Nemzetisége­ink életéből című fotókiállítása. Utána a helyszínen reggelig tartó nemzetiségi bál lesz, — Georgikon napok — pécsi előadóval. A ,,Mezőgazdasági termelés és környezetvédelem címet viselő keszthelyi Georgi­kon napok rendezvénysorozatán előadást tart dr. Sántha Attila, a JPTE egyetemi docense Az agrártechnológiák fejlesztésé­nek környezetvédelmi és gaz­dasági szempontjai címmel. — Neptun szabadtéri zuha­nyozó érkezett a Konzum Áru­házba. A zuhanyozó magyar gyártmány, formatervezett, nap­energiát hasznosít, téliesíthető, fekete-sárga. Közlemény A pécsi, Ivov-kertvárosi új óvodá­ba (Németh László u. 6.) felvett gyerekek szülei aug. 22-én 8 és 16 óra között jelentkezzenek a vezető­nél. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a Mecsek Cukrászda Pianó- bárja augusztus 17., 16., és 19-én 21 órától 03 óráig tart nyitva, augusztus 20-án és 21-én szünnap. — A nyugdíjasokat köszöntik a hímesházi német gyermek­klub tagjai hétfőn. Székejysza- baron délután 3, Hímesházán 5 órakor vidám népzenei, nép­táncműsor szórakoztatja a fa­lu nyugdíjasait, a gyerekek kü­lön megajándékozzák a leg­idősebbeket. ' — Ezerhatszáz mázsa kenye­ret szállított augusztus 18-ra Baranya üzleteibe a megyei sütőipari vállalat, emellett 400 ezer darab péksüteményt is kí­nálnak a vevőknek. A bizton­ság kedvéért — a hagyomá­nyokhoz híven harminc mázsás tartalékot is képeztek. 19-én az üdülőhelyek közül Harkányban, Orfűn és Abaligeten 40 mázsa friss sütésű kenyeret is árulnak a kijelölt boltokban. Kielégítő a tatabányai gyermekek állapota 24-re emelkedett a Tatabá­nyai Megyei Kórház fertőző osztályán ápolt gyermekek szá­ma. Mint jelentettük, a Tatabá­nyai Városi Tanács balatonaka- li úttörőtáborában augusztus 15-én vérhas-megbetegedése- ket észleltek, ezért a tábor va­lamennyi lakóját — több mint 160 gyermeket — hazaszállí­tottak Tatabányára. Közülük ke­rültek 24-en kórházba a vérhas jellegzetes tüneteivel: magas lázzal, hányással, hasmenéssel. A kórházban fekvő gyerekek állapota azóta javult, csökkent a lázuk, többségüknél enyhe a betegség lefolyása. A járvány­ügyi előírások szerint azonban egyelőre még a kórházban kell maradniuk. A családjukhoz hazaszállított egészséges gyermekek nyolc napig nem mehetnek közösség­be, őket továbbra is megfigye­lés alatt tartják. Rendszeres szűrővizsgálatukra a Komárom Megyei KÖJÁL megerősített ügyeletet szervezett. A vérhas okának megállapí­tására indított vizsgálat tovább folyik. — Haltelepítés. 40 mázsa méretes (harminc centinél na­gyobb) pontyot telepített a pé­csi és a kovácsszénójai tóba a MOHOSZ Megyei Intéző Bi­zottsága. — Szolgáltatóház nyílik Vil­lányban. A három egységből álló és a Diófásban található szolgáltatóház tejivó-kávézó ré­sze már megnyílt, a szintén kis­iparos által vezetett Zöldség- gyümölcsbolt, és a Háztartási Gépjavító Kisvállalat kisgépja­vító szervizét a későbbiekben adják át. A tejivó-kávézóban naponta házi kenyér, péksüte­mények és üdítők is kaphatók. Halálozás Fájdalommal értesítjük kedves is­merőseinket, Hogy édesapánk, DR. MARGITAY MÁRIUSZ augusztus 15-én elhunyt. Temetése augusztus 21-én délután V22 órakor lesz a mohácsi temetőben. A gyá­szoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk a rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal, hogy GŐBOLOS FERENC bőrgyári nyugdíjas, életének 64. évében, rövid szenvedés után, augusztus 9-én csendesen el­hunyt. Felejthetetlen halottunk te­metése augusztus 21-én 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászolják felesége, szülei, lánya, veje, forrón szeretett unokája, öccse, sógornői és a széles körű rokonság. Minden külön értesítés helyett a gyászoló család. Soha el nem múló mély fájdalom­mal tudatjuk, hogy drága jó fér­jem, forrón szeretett édesapánk, nagypapánk, apósunk, dédpapánk, KELLER JAKAB, volt István-aknai kovács jóságos szíve 76 éves korában örökre meg­pihent. Utolsó útjára, augusztus 22-én fél 11 órakor kísérjük a pécsi központi temetőben. Drága emlékét soha el nem felejtjük. A gyászoló család. Előrejelzés az ország területére vasárnap estig. Nyugat felől átme­netileg megnövekszik a felhőzet, szombaton késő délutántól egyre többfelé valószínű zápor, zivatar. A szél északira fordul és egyre élénkebb, erősebb, zivatar környe­zetében átmenetileg viharos lesz. Mérséklődik a meleg. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 16, 21 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap nyugaton *0, 25 fok, keleten 25, 30 fok között várható. Távolabbi kilátások hétfőtől csü­törtökig. Főleg a keleti országrész­ben alakulhatnak ki még záporok, majd országszerte napos lesz az idő. Átmeneti hőmérsékletcsökkenés után mérsékelt felmelegedés vár­ható. Legalacsonyabb hajnali hőmérsék­let 12, 17 fok között tárható, legma­gasabb nappali hőmérséklet általá­ban 26, 31, de az időszak elején 21, 26 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/napi) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Szombat reggeli vízállások: Örti- los 128 cm áradó, vízhő 19,4 fok, Barcs 88 cm áradó, vízhő 21,0 fok, Drávaszabolcs 204 cm áradó, vizhő 19,6 fok. Mohács 736 cm apadó, vízhő 18,4 fok. • • Ünnepségek, kitüntetések, elismerések Alkotmányunk közelgő ünne­pe alkalmából ünnepséget ren­deztek tegnap Pécsett a Bara­nya Megyei Tanács épületé­ben. Beszédet Horváth Lajos elnök mondott, majd előlépte­tésekről okmányokat adott át. Az államigazgatásban hosz- szú _[dőn keresztül kiemelkedő munkát végző dr. Erdődi Gyu­lának, a megyei tanács sze­mélyzeti és oktatási osztály ve­zetőhelyettesének és dr. Som­lai Csabának, a megyei ta­nács építési és vízügyi osztály vezetőhelyettesének a megyei tanács elnöke a főtanácsosi címet adományozta. Tanácsosi címet kapott Auth Mihályné, a pécsváradi nagy­községi tanács főelőadója, Hajdú lánosné, a . harkányi nagyközségi tanács főelőadója, Háhl Gáspárné, a kozármisle- nyi tanács főelőadója, Kovács Istvánná, a görcsönyi tanács főelőadója, Metzing Antal, a bólyi tanács főelőadója, dr. Nagyné dr. Simony Emőke, a Pécs Városi Tanács Hivatalá­nak főelőadója, Stiefel lános­né, a szederkényi tanács fő­előadója, Vásárhelyi Miklósáé dr., a megyei tanács pénzügyi osztályának főmunkatársa, és Vörös lenő, a somogyapáti ta­nács főelőadója. Harmincon vették át a taná­csi törzsgárda kitüntetés arany, ezüst és bronz fokozatát. A Hazafias Népfront Pécs Városi Bizottsága alkotmá­nyunk közelgő ünnepe alkal­mából kitüntetési ünnepséget rendezett pénteken délután a Tüzér utcai Mozgalmi Házban. Medveczky Antalné dr. ország­gyűlési képviselő ünnepi be­széde után dr. Pilaszanovich Imre, a Hazafias Népfront Pécs Városi Bizottságának elnöke 124 népfrontaktivistának adta át az Érdemes Társadalmi Mun­kás, 118-nak pedig a Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetést. Az ünnepségen részt vett No­vak Szilveszter, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának tit­kára és Piti Zoltán, a Pécs Vá­rosi Tanács elnöke is. o A mezőgazdasági és élelme­zési miniszter Kiváló Munkáért kitüntetést adományozta Keszt­helyi József sellyei sajtüzem­vezetőnek, Kővári Ödön bólyi sajtkészítőnek és Wágner Mi­hály pécsi raktárosnak, a Ba­ranya Megyei Tejipari Vállalat dolgozóinak. A BARANYA MEGYEI TANÁCS KÓRHÁZ-RENDELŐINTÉZET( szervezés alatt álló CARDIORESPIRATORIKUS REHABILITÁCIÓS OSZTÁLYRA )munkatársakat keres | az alábbi munkakörök betöltésére: # osztályos vezető ápolónő # szociális gondozónő 9 beosztott ápolónők • takarítónők Az egészségügyi szakdolgozói állások pályázat útján 1985. szeptember 1-től elfoglalhatok. Munkahely: Tüdőgyógyintézet (Pécs, Beloiannisz u. 2.) Bérezés: a 14/1983. (XII. 17.) ÁBMH rendelet szerint. 1 A délutáni munkavégzésre 20% műszakpótlékot, az éjsza­kaira 50% éjszakai pótlékot fizetünk. JELENTKEZÉS: SZEMÉLYESEN AZ INTÉZET VEZETŐ FŐNŐVÉRÉNÉL (PÉCS, RÁKÓCZI U. 2.)

Next

/
Thumbnails
Contents