Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)

1985-07-10 / 187. szám

2 Dunántúli napló 1985. július 10., szerda Négy-ötmillió embert fenyeget éhhalál Az ínséges Szudán „Össze sem tudjuk számolni a holttesteket, hiszen akik se­gélyt kapnak, nem jelentik be, ha elveszítik családtagjukat" — mondja az új-zélandi Win­ston Prattley, aki az ENSZ kép­viselőjeként a szállítmányok szétosztásával foglalkozik az éhínség sújtotta Szudánban, A helyszínen járt újság ríók be­számolóiból megdöbbentő kép bontakozik ki az afrikai tragé­dia méreteiről és mélységeiről. Korábban Etiópia, most in­kább Szudán van a legka- tasztrofálisabb helyzetben —ha egyáltalán sorrendet lehet fel­állítani országok között olyan ismérvek alapján, hogy például milyen sűrűn bukkani össze­aszott csecsemőkre és bőrrel alig borított csontvázakra a száraz, forró szél által felka­vart homokban. A fél kontinensre kiterjedő éhínség okai legkevesebb ket­tő, Szudánban azonban min­denképpen három síkon ele­mezhetők. A közvetlen kiváltó tényező természeti jellegű: az egyébként is gyenge termőta­lajra évek óta alig hullik eső, ennek folytán mezőgazdasági termelésről szinte nem lehet beszélni. A második az általá­nos társadalmi-gazdasági ok: a minden tekintetben fejletlen harmadik világ legelmaradot­tabb, egykori gyarmati terüle­tei ezek, ahol nincs ipari, infra­strukturális egészségügyi hát­tér a gondok hatékony orvos­lására. A harmadik probléma most leginkább Szudánban érzékel­hető, bár korántsem ismeretlen más afrikai országokban sem. A kontinensen az utóbbi évek sem hoztak politikai megnyug­vást, és ez elvonja az erőfor­rásokat. Korrupt rendszerek töb­bet költenek nyugati fegyverek és luxusautók vásárlására, mint a mezőgazdaság fejlesztésére, a haladó kormányzatoknak vi­szont külső támadásokkal, el­lenforradalmi szabotázzsal kell megküzdeniük. Szudánban idén áprilisban buktatta meg a hadsereg a hosszas, meddő utóvédharcot vívó Dzsaafar Nimeri elnök rendszerét. A katonák gazda­sági csődtömeget, burjánzó kor­rupciót, politikai-eszmei káoszt és egyes országrészeken pol­gárháborús állapotokat, lázon­gó szakadárok támasztotta fe­nyegetettséget örököltek. Alig pár hónappal a hatalomátvé­tel után sokféle törekvés erő­vonalai közt egyensúlyozva, Szuvar ed-Dahab tábornokot és híveit még mindig túlságosan lefoglalja a hatalom megőrzé­se, a politikai tisztázás és „tisztogatás”. így aztán min­dennapos kép, hogy katonák­kal tömött teherautók szágul­danak az ország nyugtalanko­dó tartományaiba, miközben a Vörös-tenger partján fekvő Port Sudan kikötői raktáraiban negyedmillió tonna élelmiszer hiába várja, hogy elszállítsák rendeltetési helyére — nincs elég szállítóeszköz erre a cél­ra. Az éhínségtől leginkább súj­tott körzetek távol a tenger­parttól fekszenek. Az 1500 kilo­méter hosszú Port Sudan—Nyá­la vasútvonalon mindössze 16 darab, a brit gyarmati időkből maradt gőzmozdony köhög, füstöl és zihál a hozzákap­csolt tehervagonokkal. Az ENSZ terepjáró teherautókat igyek­szik beszerezni, hogy úttalan utakon célba érjenek az életet jelentő szállítmányok. A sors keserű fintora, hogy ebben a helyzetben a kiadós esőzés okozná a legnagyobb bajt, hi­szen akkor járhatatlan sárten­gerré változnának a földutak. A júliussal kezdődő néhány hónap ígérkezik a legkritiku- sabbnak. Októberre talán már lehet számítani némi termésre a kedvezőbb adottságú terüle­teken, de addig 4—5 millió embert fenyeget közvetlenül az éhhalál. Negyvenhat millió dollárt ho­zott eddig a jótékonysági alap számlájára a „We Are The World" című szóm, az amerikai slágerlista egyik éllovasa. Har­ry Belafonte énekes a minap kéthetes utat tett Afrikában, hogy felmérje, miképpen lehet a leghasznosabban felhasznál­ni ezt az összeget. Útja végén csüggedten nyilatkozott: „Azt tapasztaltam, hogy a vészhely­zetben hozott mostani intézke­dések csak a dolog legkisebb részét jelentik. Átfogóan kell foglalkoznunk az elmaradottság egész problémakörével". A megállapítás helytálló de nem csupán egy világhírű éne­kes feladata. Súlyos felelősség terheli azokat a nyugati or­szágokat is, amelyek a gyar­mati idők elmúltával is csupán olcsó nyersanyaglelőhelyekként, vagy egyoldalú előnyöket adó tőkebefektetések helyszíneként hajlandók „partnerül” fogadni a legelmaradottabb országo­kat, s ezzel hozzájárultak ah­hoz a katasztrófához, amelyen a segélyek valóban keveset enyhítenek. + RÓMA: Giulio Andreotti olasz külügyminiszter kedden Rómában fogadta Nyikolaj Komarov szovjet külkereskedel­mi miniszterhelyettest. Komarov küldöttség élén a szovjet—olasz gazdasági együttműködési ve­gyesbizottság ülésére, érkezett az elmúlt hét végén Rómába. Andreotti és Komarov találko­zóján elsősorban a Szovjet­unióval szembeni olasz külke­reskedelmi deficit csökkentésé­ről volt szó. + MOSZKVA: Befejezte a Progressz—24 teherűrhajó kira­kodását, s megkezdte a feles­legessé vált berendezések és anyagok átszállítását a teher­űrhajóba az orbitális űrkomp­lexumon dolgozó két szovjet űrhajós. Dzsanibekov parancs­nok szavai szerint „sokkal in­kább érzem magam rakodó- munkásnak, mint űrhajósnak". Olcsóbban a szezonban! 1985. július 15—17-ig 30 százalékos árengedmény Női és bakfis ruha férfi müszálas öltöny 40%-OS ÁRENGEDMÉNY Női és bakfis alj női és bakfis blúz 180—2950,— Ft-ig, 1990,— Ft, 160—1150,— Ft-ig, 110— 750,— Ft-ig. PÉCSI ^Centrum Áruház ÓRA A NAGYVILÁGBAN + AMMAN: Husszein jordá- niai király kedden rövid munka­látogatásra váratlanul Szaúd- Arábiába utazott. Ammani közlés szerint az uralkodó az arab világban kialakult hely­zetről és a két ország viszonyá­ról tárgyal Fahd szaúd-arábiai királlyal. + MIAMI: Háromszázmillió dollár költséggel új filmstúdiót és szórakoztató központot épít a floridai Orlando közelében a Walt Disney vállalat. A mun­kálatok idén ősszel kezdődnek, s két-három év múlva már működni fog az újabb gigan­tikus álomgyár. ♦ ANKARA: Helmut Kohl nyugatnémet kancellár kedden háromnapos hivatalos látoga­tásra a török fővárosba érke­zett, hogy a kétoldalú kapcso­latokról, elsősorban az NSZK- ban dolgozó török munkások helyzetéről és a Törökország­nak szóló nyugatnémet fegy­verszállítások kérdéséről tár­gyaljon. Lapszemle A marxizmus— leninizmus és a szocialista internacionaliz­mus szilárd alapjaira épülő egyenjogú elvtársi kapcsolato­kat fejlesztve és tökéletesítve _a testvéri országok sikereket érnek el a társadalmi-gazda­sági fejlődés meggyorsításá­ban, a tudományos-műszaki ihaladás csúcsainak meghódí­tásában — írja keddi számá­nak vezércikkében a Pravda. Az SZKP KB lapja, a KGST nemrégiben Varsóban megtar­tott 40. 'ülésszakának eredmé­nyeit elemzi. Rámutat, hogy az ülésszak résztvevői a KGST- tagországok Moszkvában tar­tott felső szintű gazdasági ér­tekezletének első eredményeit tekintették át. A szocialista or­szágok, miközben elmélyítik az egymás közötti együttműkö­dést, készek kölcsönösen hasz­nos együttműködést kialakíta­ni a világ más országaival — állapítja meg a Pravda. Ismét megerősítették a fejlődő orszá­gokkal fenntartott egyenjogú kapcsolatok kiszélesítésének irányvonalát. A közösség or­szágai ugyancsak változatla­nul azért szállnak síkra, hogy normális, igazságos együttmű­ködés jöjjön létre a tőkés ál­lamokkal és azok gazdasági csoportosulásaival, a helsinki értekezlet záróokmánya meg­állapításainak szellemében. Ezzel egyidejűleg a szocialis­ta országok határozottan el­ítélik az Egyesült Államok és szövetségesei imperialista kö­reinek a kapcsolatok megne­hezítésére irányuló lépéseit - mutat rá keddi vezércikkében a Pravda. Megegyezés a libanoni mohamedán csoportok vezetői között A különböző libanoni mo­hamedán csoportok vezetői kedden elfogadták a libano­ni válság rendezésének poli­tikai tervét és elvi megálla­podásra jutottak Kelet-Bej- rút biztonságát illetően. A síita, a szunnita és a drúz csoportok vezetői Damasz- kuszban Abdel Halim Haddan Szíriái alelnök közvetítésével folytattak maratoni tárgyalá­sokat. A kedden reggel nyilvános­ságra hozott közlemény sze­rint a mohamedán csoportok „a valódi demokrácia megte­remtését” és az izraeli meg­szállók elleni harc folytatá­sát tartják legfontosabbnak a libanoni válság megoldásá­hoz. A rendezési terv további pontjai között szerepel az új alkotmány kidolgozása, a fegyveres milíciák feloszlatása, a hadsereg oly módon törté­nő átszervezése, hogy az ké­pes legyen az izraeli megszál­lók ellen harcolni. A moha­medán csoportok ugyanakkor elvetették azt, hogy a külön­böző libanoni és az ország­ban lévő palesztin erők saját maguk gondoskodjanak biz­tonságukról. A Libanonból érkezett hír- ügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy kedden ismét megindult a forgalom az ország fővárosát ketté osz­tó úgynevezett zöld vonal több pontján. Az északon fekvő ki­kötővárosban, Tripoliban — a korábban elfogadott tűzszü­net ellenére — szórványos lö­völdözés zajlott az egymás­sal szembenálló különböző mohamedán csoportok között. Sinowatz osztrák kancellár Brüsszelben Martens belga miniszter- elnökkel tárgyalt Film Andropovról A Magyar Televízió szerdán este 20.55-kor sugározza a moszkvai köz­ponti dokumentumfilm-stúdió Jurij Andropov - egy életút állomásai című filmjét. A fiatal rendező, Oleg Uraljov, szakítva a protokoll portréfilmek hagyományával, az SZKP néhai főtitkárában olyan nyíltszívű, őszinte, jó humorú, csa­ládját szerető, zenekedvelő embert mutat be, aki politikusként hatal­mas munkát végzett hazája fel- emelkedéséért. Tizennyolc évesen partizán volt a karélíai fronton, 1956 őszén, 42 évesen nagykövet lett Budapesten, és miután 1982- ben az SZKP főtitkárává választot­ták, súlyos betegséggel küzdve töltötte be tisztségét. Az izgalmas életutat követve a film többek kö­zött bemutatja az idős korában is édesanyja zongorajátékára emlé­kező, feleségéhez verset író szov­jet vezetőt. ♦ KAIRÓ: Újabb sztrájkok­kal, tüntetésekkel tiltakoztak kedden Izraelben a múlt hét elején hozott gazdasági kény­szerintézkedések ellen. Mintegy nyolcvanezer állami alkalmazott szüntette be a munkát, hogy várakozásra kényszerítse a kor­mányt, amely a költségvetés megnyirbálásáról hozott dönté­sével körülbelül tízezer ember állását számolja fel. ♦ MOSZKVA: Szovjet—olasz konzultációkat tartottak hétfőn és kedden Moszkvában, a szovjet külügyminisztériumban. A résztvevők azoknak a politi­kai, gazdasági szociális és jo­gi kérdéseknek a széles köré­ről cseréltek véleményt, ame­lyek szerepelni lógnak az ENSZ közgyűlés soron követke­ző, 40. ülésszakának napirend­jén. A résztvevőket fogadta Nyikita Rizsov szovjet külügy­miniszter-helyettes. Nem volt sztrájk Lengyel­országban Jerzy úrban lengyel kormány- szóvivő keddi sajtóértekezletén cáfolta azokat a nyugati saj­tójelentéseket, hogy a július 1-i húsáremelések kapcsán a 40 ezer lengyel vállalat bármelyi­kében is sztrájkoltak volna. A nyugati sajtó Lengyelor­szággal kapcsolatos dezinfor- málósának mechanizmusát elemezve a szóvivő rámutatott, hogy amikor a különböző ille­gális csoportosulások aktivis­tái sztrájkot hirdetnek, erről rögtön értesítik a nyugati tu­dósítókat, akik világgá röpítik a készülő sztrájkok hírét. A Szabad Európa, az Amerika Hangja, és más nyugati rádió­adók lengyel nyelvű adásaik­ban azután „visszatá piálják" ezeket a híreket, több százszor is elismételve a lengyel hall­gatók számára a sztrájkfelhí­vásokat. Ily módon a Szabad Európa nem tájékoztat, hanem sokkal inkább maga is részt vesz az illegális akciók szerve­zésében — emelte ki úrban. ♦ RÓMA: Kedden hazatért Rómába Agostino Casaroli bí­boros, vatikáni államtitkár, aki Csehszlovákiában részt vett a Metód püspök halálának 1100. évfordulóján rendezett ünnep­ségen. Casaroli bíborost láto­gatása során fogadta Gustáv Husák csehszlovák államfő is. ÚJ-DELHI: Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügy­miniszter kedden ázsiai kőrút­jának utolsó állomására, Új- Delhibe érkezett. A kétnapos hivatalos látogatás során a nyugatnémet diplomácia veze­tője elsősorban nemzetközi kér­désekről, továbbá a kétoldalú gazdasági, kulturális és poli­tikai kapcsolatok kiépítéséről tárgyal. Genschert szerdán fo­gadja Radzsiv Gandhi kor­mányfő, LAPZÁRTA Kedden két évre szóló meg­állapodást írt alá a DMVSC vezetősége és dr. Puskás La­jos a vezető edzői tisztség be­töltésére. A játékosok közül Mező kapus három, Benyó pe­dig újabb négy évre írt alá szerződést. Debreceni labda­rúgó lett Horváth (kapus) és Nagy, a mezőtúri Honvéd Sza­bói Lajos SE volt két játékosa, valamint Varga Hódmezővásár­helyről. Kommentár A magyar—szovjet kapcso­latok folyamatában rend­szeresek a legmagasabb szintű találkozók éppúgy, mint a miniszterek eszmecse­réi. Várkonyi Péter külügy­miniszter rövid moszkvai lá­togatása szorosan illeszke­dik ebbe a sorba. Mégis, érthető módon a szokottnál is nagyobb érdeklődés kí­sérte hétfői megbeszéléseit Eduard Sevardnadzéval, a szovjet diplomácia irányítójá­val. A grúz származású poli­tikus ugyanis alig néhány nappal korábban foglalta el helyét a tárca élén, s ez volt az első alkalom, hogy külügyminiszterként képvisel­te a Szovjetuniót egy kétol­dalú tárgyaláson. Testvéri barátság és teljes egyetértés jellemezte az esz­mecseréket. Mint a kiadott közlemény hangsúlyozza, mindkét ország arra törek­szik, hogy minden eszközzel erősítse a szocialista közös­ség államainak egységét, összeforrottságát és együtt­Szoros szövetségbon működését. Aligha szükséges bizonygatni: a jelenlegi bo­nyolult és feszültségekkel terhelt világhelyzetben erre múlhatatlanul szükség van. Mint eddig, a jövőben is ösz- szehangolja Budapest és Moszkva külpolitikai tevé­kenységét a nukleáris hábo­rú veszélyének elhárítása, a nemzetközi légkör gyökeres javítása érdekében. Érdemes megjegyezni, hogy külügymi­niszterünk alig néhány órát töltött idehaza: kedden már újabb fontos tárgyalásokra Hollandiába utazott. A hel­sinki záróokmány aláírásá­nak tizedik évfordulója előtt hazánk továbbra is a kelet— nyugati párbeszéd fenntar­tását szorgalmazza, s — szö­vetségeseivel egyetértésben — a különböző társadalmi­gazdasági berendezkedésű országok együttműködésén fáradozik. Jó alkalmat kínáltak a moszkvai eszmecserék a vi­lághelyzet értékelésére. Mindkét külügyminiszter ag­godalmának, de egyszersmind reményének adott hangot. Aggodalmukat a katonai fö. lény megszerzését célzó ame­rikai törekvések — különö­sen a világűr militarizálására irányuló tervek — indokolják. A moszkvai eszmecserék mindemellett reális esélyt ad­tak az enyhülési folyamat megújulásának. A magyar külügyminiszter tapasztalhat­ta: Moszkvában megkülön­böztetett figyelmet szentel­nek a becsületes és konst­ruktív párbeszéd folytatásá­nak. Várkonyi Péter ezzel összefüggésben egész társa­dalmunk abbeli őszinte re­ményét és várakozását fe­jezte ki, hogy a novemberi Gorbacsov—Reagan találko­zó nemcsak a szovjet—ame­rikai viszony, hanem az álta­lános nemzetközi helyzet ja­vulását is elősegíti. Az enyhülési folyamat te­endőit mindkét külügyminisz­ter azonos módon ítélte meg. Genfben a szovjet—amerikai tárgyalásokon az egyenlőség és az egyenlő biztonság el­vének érvényesülése ebben a tekintetben éppoly meghatá­rozó, mint a katonai szem­benállás szintjének csökken­tése kontinensünkön. Az európai béke és biztonság erősítésének módozataira a Varsói Szerződés számos fe­lelősségteljes javaslatot tett, ám — amint azt a külügymi­niszterek megállapították — a NATO konstruktív válaszai még késnek. Szóba került a találkozón - az októberben Budapesten kezdődő európai kulturális fórum, amelynek sikeréért mindkét fél minden szükséges lépést megtesz. Végül a két külügyminisz­ter a rendszeres kétoldalú találkozók és konzultációk folytatása mellett szállt sík­ra. Megerősítve ezzel is azt a szoros szövetségi kapcso­latrendszert, amely a két or­szágot az élet minden terü­letén összefűzi. Gyapay Dénes

Next

/
Thumbnails
Contents