Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-29 / 206. szám
1985. júlivs 29., hétfő \ Dunántúli napló 5 Kodálylemez mm # Franciaországban Kodály műveit" énekli lemezre a Nevelők Háza Kamarakórusa Felemelő hangulatú matinét adott tegnap Kodály Zoltán műveiből a Csontváry Múzeumban a Nevelők Háza Kamara - kórusa Tillai Aurél vezényletével. Koncertjüket nyilvános főpróbának szánták eheti franciaországi turnéjuk előtt. Azon túl, hogy részt vesznek a Dijon melletti Autun város zenei fesztiválján, Franciaországban elkészítenek egy Kodály-hangle- mezt is. Tillai Aurélt kérdeztük a lemezről, amelynek anyagát a tegnapi hangversenyen mutatták be a pécsi közönségnek.- Noha már van két hanglemeze a Nevelők Háza Kamarakórusának, a szívügyünk mindig egy Kodály-lemez lett volna. Ezzel a tervvel azonban hiába kopogtattunk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál, elképzeléseink nem találkoztak. Viszont az Europa Cantat elnöke, aki több ízben járt Pécsett, felkért bennünket egy Kodály-lemez elkészítésére. Mi nyolcféle ajánlatot tettünk, s ebből választották ki azt a 13 művet, amit augusztus 10-12. között Franciaországban énekelünk lemezre. Kodály kórusműveit általában nagylétszámú karok szólaltatják meg. Tillai Aurél kórusa vállalja a jóval kényesebb és kockázatosabb kamarajellegű megszólaltatást, ami igen fontos olyan daraboknál, amelyek eleve kamaraműnek íródtak. Nagy élmény volt meghallgatni e születendő lemez darabjait a Nevelők Háza Kamarakórusa előadásában. Bár a múzeum nagyterme visszhan- gos, és a klímaberendezést sem lehet lekapcsolni, az egybegyűlt közönség mégis megcsodálhatta az együttes érzékeny, finom és pontos interpretálását. Ügy volt hű a Kodály által leírtakhoz a Tillai vezette kórus, hogy egyúttal át tudták nekünk adni azt az.élményt, amit bennük is keltett a művek megszólaltatása. A Köszöntővel nyitott és az Esti dallal zárt a hangverseny, amelyen Kodály népdalfeldolgozásai, versmegzenésítései, továbbá egyházi művei szerepeltek. Kár, hogy a pécsi kórus kiváló Kodály-interpretálásáí tőlünk oly távol rögzítik, s így sokan nem tudunk majd hozzájutni Kodály-lemezükhöz. Reméljük azonban, idehaza ■ is mielőbb felfedezik egyedülálló Kodály- éneklésüket. G. O. Szedd és vidd — féláron! Hatvan tonna Ceglédi bíbor Következik a későn érő őszibarack * Óriási rohamot állt ki kedden o Pécsi Állami Gazdaság Danitz-pusztai kertészete. Ez volt az újból meghirdetett „Szedd és vidd!" akció első napja. A pécsiek érdeklődése — tekintettel a befőzési idényre 1— nem csappant a hét további napjaiban sem. A meghirdetett akció sikere bizonyítja, hogy mindkét fél számára jó üzlet: a gazdaság megtakarítja a kajsziszedést, a vásárlók pedig féláron jutnak sajátkezűleg szedett, válogatott kajszihoz. A „Szedd és vidd!" akcióra kijelölt 17 hektáros gyümölcsösben kilónként 15 forintos áron lehet jutni kiváló minőségű Ceglédi bíbor fajtájú kajszihoz, amikor a pécsi piacokon ezt a gyümölcsöt 25—30 forintért árulják. Keddtől vasárnapig több mint 60 tonna kajszit szedtek le a Danitz-pusztai gyümölcsösben. Az árbevétel meghaladja a 900 000 forintot. Az idei kajszitermés felülmúlta a várakozást: a 17 hektáros területen az előzetesen becsült mennyiséget már leszedték, de legalább még tíz tonnányi maródi a fákon. A hét végén nem túl sokan mentek ki szedni a gyümölcsösbe. Jobb is, hiszen a szedési akció első néhány napja után érdemes bevárni, amíg a fák alsóbb ágain' is beérik a kajszi. Hétfőn, kedden már újra nagyobb mennyiség kínálja magát a szedőknek, akik a hétvégéig, naponta 8 és 17 ára között, bármikor mehetnek a Danitz- pusztai gyümölcsösbe. A Pécsi Állami Gazdaság az akció egyértelmű sikere alapján most azt fontolgatja, hogy azt még nagyobb területre terjeszti ki, és a későn érő őszibarack szedésére is meghirdeti. O. I. Címjegyzék minden benzinkútnál Gyors segítség autósoknak Hétvégi ügyeletes munka Pécsett a Szigeti úton a Wolfram műhelyben Fotó: Erb János lf Dili-vonat Balatonfenyvesre és Csisztafürdőre A KIOSZ nyári ügyeleti szolgálatot tart a gép- járműjavító és -szerelő kisiparosok segítségével, hogy a messziről Pécsre látogató turisták, vagy a helybeli lakosok a hétvégén is megjavíttat- hossák elromlott autójukat. Júniusban egy vasárnap megkérdeztük a benzinkutakat, ugyanis az ügyeletes autószerelők címjegyzéke ott található meg. Nem sok eredménnyel jártunk akkor. Most ismét megkerestük a KIOSZ-t és a benzinkutakat. A KIOSZ lefénymásoltatta az ügyeletesek névsorát és ismét elküldte a benzinkutakhoz. A KlOSZ-klub ablakában egy plakátot helyeztek el. Megnéztük, hogy a pécsi benzinkutak közül hány helyen találunk névsort az ügyeletes autószerelőkről. A Shell és a Szigeti úti benzinkútnál egy hónappal ezelőtt kapták kézhez az ügyeletes kisiparos autószerelők névsorát. Jó szolgáltatásnak tartják, mert így a bajba jutott autósoknak pontosan meg tudják mondani, hol javíttathatják meg meghibásodott kocsijukat. A BP-kútnál nem volt címjegyzék. Átadtuk nekik. A hét végén Wolfram Ernő tartott ügyeletet Pécsett, a Szigeti út 62. szám alatt. Vasárnap délután, amikor felkerestük eppen nem volt otthon, mert vidékre hívták ki egy elromlott autóhoz. Az édesanyja a következőket mondta el: — Ezen a hétvégén eddig még kevesen voltak. A múlt héten, amikor pedig nem is voltunk ügyeletesek, sokan kerestek fel bennünket. A pécsiek mellett voltak szegediek és kecskemétiek is. Kovács Sándor segélynyújtó autószerelést, azonnali hiba- elhárítást végez a hét minden egyes napján. Reggel hattól este hét-nyolc óráig tart ügyeletet.- Szükségesnek láttam, hogy mindennap legyen ilyen típusú mozgó autószerelőszolgáltatás. Úgy döntöttem ezért, hogy nem műhelyt nyitok, hanem egy autót alakítok ót erre a célra - tájékoztatott Kovács Sándor. - A kocsiban helyeztem el a raktáramat is. Tclálható itt gyertya, megszakító, mindenféle szerszám és műszer. A szolgáltatásaimat CB-rádión az AM-21-es csatornán, vagy telefonon a 24-897-es számon lehet kérni. Sokan keresnek meg, de főleg inkább az autójavító vállalatok és kisszövetkezetek zárása után meg hétvégeken. Sokszor előfordul az is, hogy időzavarba kerülök, mert mire a vendégem megtudja a telefonszámot, mindent végigjár. Sz. K. A legközelebbi VDN-vonat augusztus 3-án indul 6 óra 5- kor a menetrend szerinti für- dövonattal Pécsről. Balatonfenyvesre 8 óra 25.re érkezik. Oda és vissza is az utasokat Simara László szórakoztatja, gitár- és énekszámokkal. A maximum 200 fős kirándulócsoport vezetője Heiszné Madaras Csilla lesz, akinek két idegenvezető lány segít. Fenyvesen kétféle program közül válogathatnak a résztvevők. így lehet fürödni a Ba- laton-parton, vagy Csisztafür- dcre kirándulni. A fürdőre 9 óra 15-kor indul a különvonat. A gyógyfürdő Buzsákhoz van közel. Visszaindulás Csiszta- fürdőről 15 óra 40-kor. Fenyvesről 17 óra 46-kor gördül ki a vonat, ugyancsak a /ürdövonat részeként. A szerelvény első három kocsiiában kapnak helyet a VDN-vonat vendégei. A Pécsre visszatérés időpontja 20 óra 20 perc. A részvételi díj a fürdőjegy- gyel együtt felnőttek esetében személyenként 155 forint. Nyugdíjasok és gyermekek tíz,- éves korig 20 százalék kedvezményben részesülnek, személyenként 124 forintot fizetnek. Az ágyon egy kicsavart kezű baba. A valamikor jobb napokat látott kockás takaró alól szennyes párna csücske kandikál, a málladozó falon megpenészesedett vörös szőnyeg, néhány szentkép és egy pucér nő. Az éjjeliszekrényen, egy feketére égett kávéfőző társaságában cigarettacsikkel púpozott hamutartó. A férfi nem állt fel az asztaltól. A zsíros kártyacsomagot az üres kékfrankosüveg rgellé tolta, odébbrakott két mosatlan borospoharat, majd várakozóan róm- tekintett. Életkorát nem tudtam megsaccolni. Negyvennyolc? ötvenöt? Talán hatvan? Szemei valószínűtlen nagyságban kéklettek a sok- dioptriás szemüvegen át, hátrafésült dús hajában egyetlen ősz sáv. Szögletes állót többnapos borosta takarta. — Rólunk akar írni? Mónikáról? Azt lehet — élénkült fel a hangja, majd a szék karfájáról lesodort kam- pósbot után kapott, egy pillanatra megbillent, másik kezével az asztal sarkába kapaszkodva felállt, Ekkor pillantottam meg elsatnyult lábait. — Mónika hol van? — Játszik az én kislányom •— int fejével o tenyérnyi légypiszkos ablak felé, ahonnan az udvarról gyermekzsivaj szűrődik be. — Az édesanyja? — Itthagyott bennünket az a. .., akit kiszedtem a piszokból, a mocsárból. Nem volt jó neki... — s a szózu- hatagot nem lehet megállítani. — Kilenc hónapos terhes volt, amikor befogadtam. Mindegy, gondoltam, lesz, aki mos, főz, takarít rám. Azt hiszi, csinált valamit? Egész nap feküdt az ágyban, ivott, este • meg. .. Ha enni akartunk, nekem kellett megfőznöm', a széken ülve. Amikor megszületett a Mónika, a nevemre vettem, Eddig föl is neveltem tisztességgel, most már hétéves, jövőre megy iskolába. — Úgy hallottam, kivették az óvodából? —- Az anyja, az vette ki, aztán lelépett. De jobb is, ■legalább a kislányom nem látja, hogy mit művel. Tudja, mit csinált? Bebújt az albérlőnk ágyába. — Hol lakott itt az albérlő? — nézek körül az alig négy-ötlépésnyi szobábon. — Ott ... mutat a sötét kis a lkóvra, ahol éppenhogy elfér a két heverő. Ilyen betegen el tudja látni Mónikát? — Én gondoskodom róla -• lép be a szobába egy fiatal fehérköpenyes nő. — Ildikó vagyok, a Zsiga sógornője. Ildikó 26 éves, szakmája sertéstenyésztő, munkahelye nincs. Részeges férjét otthagyta, négy gyermeke állami gondozásban van. A kétéves Pityu Komlón, a négyéves Veronika Pécsett. A férje adta be őket. A hétéves Ottót és a hároméves Ildikót pedig ő, egy évvel ezelőtt. Nem tudja, hogy melyik intézetben vannak. Nemsokára elmegy dolgozni a vágóhídra, addig meg csak ellesznek valahogy a Zsiga 3400 forintos nyugdíjából. Na meg Itt van még a Mónika után az 1900 forint árvajáradék. Szőke, bubifrizurás dundi kislány fut be. Mónika. ■ A te anyukád hol van? — Meghalt, ugye, kislányom — mondja Zsiga. Meghalt nyugtázza a kislány. - Ö az anyukám bújik Ildikóhoz. Mónika enni kér. Nem reggeliztél? —■ De, krumplilevest. — Tegnap? — Krumplilevest... Marton Gyöngyi Harkányban 12000 furdozo vasárnap A szombat későesti hidegfront nem győzött. Bár dühösnek bizonyult, hiszen Zónkán óránként 122 kilométeres széllel tombolt. Itt felhőszakadás is volt és másfél óra alatt 33,7 milliméter eső hullt. A Badacsony térségében diónagyságú jég esett. A Balaton vizének hőmérséklete vasárnap is mint szombaton, 23 fok maradt. Idén ez az eddigi legmelegebb viz. Idén a szombat esti volt az első igazi zivatar a Balatonon. A harkányi strandfürdőben 12 ezren töltötték a vasárnapot. Ez sem rekord. Többen tartózkodtak a parton, a fa alatt, árnyékban. A hőmérő napon 35 fokot mutatott. Pécsett szombaton mérték az idei mclegrekordot: 32 fok. Az északafrikai eredetű melegfront rendületlenül tartja magát. A változás csak annyi, hogy a korábbi magas nedvességtartalom csökkent. Zsiga