Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-04 / 181. szám
2 Dunántúli napló 1985. július 4., csütörtök Befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka oszkvóban szerdán befejezte munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kétnapos ülésszaka. Kedden a legfelsőbb államhatalmi szerv két egyenjogú kamarája —■ a Szövetségi és Nemzetiségi Tanács — együttesen ülésezett. Előbb határozatot fogadtak el a környezetvédelemről és a természeti erőforrások ésszerű felhasználásáról, majd ezt követően meghallgatták Alekszandr Rekunkovnak, a Szovjetunió legfőbb ügyészének beszámolóját a közrend megszilárdításáról, valamint az állampolgárok jogainak és törvényes érdekeinek védelméről hozott törvények és rendelkezések végrehajtásával kapcsolatos ügyészi munkáról. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Lázár György fogadta az egyiptomi külügyminisztert A legfőbb ügyész beszámolójának meghallgatásával szerdán délelőtt folytatta munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kedden kezdődött ülésszaka. A második napon a legfőbb államhatalmi szerv két egyenjogú kamarája —■ a Szövetségi és Nemzetiségi Tanács — ismét együtt ülésezett. Az állampolgárok társadalmigazdasági, politikai és személyi jogainak védelme a szovjet ügyészségek egyik legfontosabb feladata. Évente az állampolgárok nagy száma fordul panasszal az ügyészségekhez, s a törvénysértések kivizsgálása egyre gyakrabban történik a helyszínen. Erre mutatott rá egyebek között Alekszandr Re- kunkov, a Szovjetunió legfőbb ügyésze. Az állampolgárok érdekeinek védelmében is sokirányú munkát végeznek az ügyészségek: a tulajdon elleni bűncselekmé. nyék és a hatalommal való visszaélés különböző formáival találkoznak. Az ügyészségek küzdenek a nem megfelelő minőségű áruk kibocsátása ellen, ellenőrzik a munkajogi rendelkezések és a lakásjog előírásainak végrehajtását. A szocialista társadalmi rend kedvező körülményeket teremt a bűnözés visszaszorításához, a törvényes rend megszilárdításához a társadalmi élet valamennyi területén — hangsú. lyozta beszédében a főügyész. A Szovjetunióban nem növekszik az erőszakos és garázda bűnesetek száma. Az országban következetes munka folyik a közrend megszilárdítása érdekében, csökken a súlyos bűn- cselekmények — gyilkosság, súlyos testi ♦'sértések, rablások — száma. Ugyancsak csökken a fiatalkorúak által végrehajtott bűnesetek száma. Rekunkov mindazonáltal utalt arra, hogy a Szovjetunióban is létezik bűnözés, amit bonyolult társadalmi jelenségnek nevezett. Okai között megemlítette a múlt örökségét, a fejlődés jelenlegi szakaszának meghatározott problémáit és nehézségeit, a nevelőmunka hiányosságait, a rendőri és más állami szervek mulasztásait. A Szovjetunióban nemcsak deklarálják a jogokat, hanem a társadalmi és állami élet egész rendszere reálisan biztosítja azok érvényrejutását is — mondotta végezetül Alekszandr Rekunkov, s hozzáfűzte: csak rágalomnak minősíthetők a nyugati propagandának azok az állításai, melyek szerint a Szovjetunióban megsértenék az emberi jogokat, vagy üldöznének bárkit is meggyőződése miatt. Utolsó napirendi pontként az ülésszakon megerősítették azokat a rendeleteket, amelyeket a Legfelsőbb Tanács Elnöksége hozott a legutóbbi legfelsőbb tanácsi ülésszak óta. Ellentétes jelentések az irak-iráni frontról Heves harcok dúltak kedden is az irak-iráni fronton, amelyekről a hírügynökségek egymásnak ellentmondó jelentésekben számoltak be. Az ÍRNA iráni távirati iroda szerint az iráni csapatok kora hajnalban támadásba mentek át a front déli szakaszán, Fakkeh város közelében. Az előrenyomulás során az iráni hadsereg egységei harmincöt iraki katonát öltek meg, hatvanöt pedig megsebesítettek. Az iraki katonai parancsnokság közleménye arról számol be, hogy az iraki csapatok ezt a támadást visszaverték, és egyidejűleg ellentámadást indítottak a front déli részén az iráni állások..ellen, A harcokban 32 iráni katonát tettek harcképtelenné. (MTI -fotó, Pólya Zoltán felvétele—Telefoto—KS—DN) Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására július 1. és 3. között hivatalos látogatást tett hazánkban Ahmed Eszmat Ab- del-Megid, Egyiptom külügyminisztere. Az egyiptomi diplomácia vezetőjét fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Óvári Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Ahmed Eszmat Abdel-Megid tárgyalást folytatott Várkonyi Péterrel, és találkozott Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel. Az egyiptomi külügyminiszter és magyar tárgyalópartnerei áttekintették a Magyar Népköz- társaság és Egyiptom kapcsolatait, és megelégedéssel állapították meg, hogy azok az utóbbi időben kedvezően fejlődnek. Ahmed Eszmat Abdel-Megid hivatalos egyiptomi látogatásra hívta meg Várkonyi Pétert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. ♦ BUENOS AIRES: Az argentin vasutasok kedden huszonnégy órás béremelési sztrájkot tartottak, amelynek következtében teljesen megbénult a dél-amerikai ország vasúti közlekedése. A munka- beszüntetés előzménye az volt, hogy a Buenos Aires-i kormány június közepén szigorú ár- és bérstoppot vezetett be. ♦ ATHÉN: A washingtoni külügyminisztérium ciprusi ügyekben illetékes különmeg- bizottja kedden Athénba érkezett, ahol a földközi-tengeri szigetország problémáiról tárgyal a görög vezetőkkel. Richard Haas előzőleg Cipruson járt, ahol Szpirosz Kiprianu köztársasági elnökkel és Rauf Denktassal, a török közösség vezetőjével folytatott megbeszéléseket. ♦ GENF: Szerdán Géniben az atom- és űrleqyverekkel kapcsolatos szovjet—amerikai tárgyalások keretében ülést tartottak a hadászati fegyverek, illetve a közepes hatótávolságú atomfegyverek kérdésével foglalkozó munkacsoportok. Keresztyén békeviléggyíilés Prágában A képen dr. Tóth Károly püspök, a mozgalom magyar elnöke tartja beszámolóját. (Tele- foto—CTK—MTI—KS—DN) Kamionnal námt$am.y Autópálya és autópálya A fern etti-i határátkelőhely elsősorban a hatalmas kamion- forgalomra épült, most a kora reggeli órákban is legalább ötven kocsi várakozik a terminálban. Nagy bölcsességgel az olaszok egy legalább három futballpálya nagyságú parkolót is építettek, hisz ki tudja, hogy mikor és miért sztrájkolnak vámosaik. Három óra elteltével minden szükséges papírt visz- szakapunk, indulhatunk. Az újszerű épület földszintjén a négy bank egyikében átváltunk valamennyi pénzt, majd irány Trieszt. A város közelében rácsodálkozom az olaszok autópályaépítő tudományára, mely a forgalom akadályoztatása nélkül történik. Embert alig látni, gépet viszont... Mielőtt rátérnénk a padovai autópályára, géppisztolyos katona, rendőr és vámos állítja félre kamionunkat. Útlevelet és minden papírt elkérnek, megnézik, bepillantanak a fülkébe. Hogy mit vagy kit keresnek, örök rejtély marad, mindenesetre megkönnyebbülünk, mikor intenek, mehetünk. A pálya előtt egy boxon hajtunk keresztül, az ablakon kártyát nyújtanak ki, ez alapján fizetünk majd, ha a sztrádáról kilépünk. A négysávos út gyönyörű és sima, mindkét oldalán a külső sávok mellett vastag sárga vonal zárja le a tulajdonképpeni harmadik sávot, mely a szükséges leállásra szolgál. Jobbra a távolban a Júliái-AIpok havas csúcsai fehérlenek, balra az Adria kéklik. A szikrázó napsütésben 70-80 kilométeres sebességgel megyünk, a pálya szélén sorra hagyjuk el az AGiP, IP, Esso, Totál, Gulf, Elf üzemanyagtöltő állomásokat, melyek szomszédságában éttermek, büfék, üzletek csalogatják az utazókat. Mestre után irdatlan nagy a kamionforgalom, személygépkocsit, motorkerékpárt elvétve látni, a hatalmas mostrumok azonban négy sávban hömpölyögnek, előznek, cikáznak. Nem teszik kétségessé, ők a sztráda urai. Egy Scania száguld el mellettünk, Rémes Laci A firenzei autópálya belépő boxai mutatja, hogy a jobb hátsó kereke milyen lapos, ebben a pillanatban nagy csattanással szétfröccsen a gumi, a mi szélvédőnkre is felvágódik egy darab, a tárcsa szikrát hány, a kamion hátulja himbálódzik. A vezető nagy nehezen tudja szerelvényét a leállósávba kormányozni. Meleg pillanat volt, Laci is folyamatosan fékezett, nehogy belehajtsunk. Padovánál fizetünk, rátérünk egy másik pályára, s elindulunk Firenze felé. Bolognáig szépen művelt síkság között kanyarog az út, majd egyre több lesz az emelkedő. „Manci” küszködik, de nagyon szépen halad a nemritkán két kilométeres völgyhidakon és alagutakban, az Appenninek alaposan próbára teszik erejét. Este tíz óra, Firenze előtt megállunk egy rövid pihenőre, de mikor indulnánk tovább, kiderül, valami gond van a pályán, kilométereken keresztül vesztegelnek a járművek. Rémes Laci úgy dönt, itt éjszakázunk: megmosakszunk a benzinkút viszonylag tiszta mosdójában, eszünk, s lepihenünk. Két nap alatt mintegy 1300 kilométert jöttünk. Roszprim Nándor A világ általános helyzetéről, a keresztyén békemozgalom feladatairól szóló beszámolóval folytatta tanácskozását a prágai keresztyén békevilággyűlés. A konferencia fő beszámolójának számító dokumentumot Paulos Mar Gregorius indiai metropolita készítette és ismertette. Az erőszak egyre újabb és újabb formáiban jelentkezik. Tanúi lehetünk a különféle állami és egyéni terrorakcióknak — mondta. Ezeket nem elég pusztán elítélni, kutatni kell az okokat is. A beszámoló elemezte a keresztyén békekonferencia útját is, megállapítva, hogy a mozgalom, amely kezdetben főként a szocialista országok egyházait tömörítette, ma már az egész világra kiterjedő nagy befolyású mozgalommá vált. A szerdai ülésen ismertették Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök levelét. Ami a többi közt megállapítja: a Szovjetunió kész bármilyen javaslatról tárgyalni, amely a béke ügyét szolgálja. Sajnos azonban a szocialista országok számos indítványa eddig nem talált megfelelő visszhangra az USA-ban és NATO-szövetsége- seinél. A Szovjetunió meggyőződése azonban, hogy a világ- helyzet minden bonyolultsága ellenére is van lehetőség a nukleáris katasztrófa elkerülésére. Ám ehhez minden érdekelt jóakaratára és erőfeszítésére szükség van. A Békevilágkongresszus előkészületei Június 30. és július 2. között Koppenhágában tartották a Béke-világkongresszus Előkészítő Bizottságának ülését, amelyen részt vett Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke. Hazaérkezése után az MTI munkatársának elmondta, a tanácskozás résztvevői hangsúlyozták: a világ jövőjéért aggódó békeszerető embereket nagy nyugtalansággal tölti el, hogy az atomfegyverkezés eddig nem tapasztalt módon felgyorsult, s annak veszélye fenyeget, hogy kiterjed a világűrre is. Az ENSZ-köz- gyűlése 1986-ot a Béke évévé nyilvánította, s 1986 októberére Koppenhágába összehívták a Béke-világkongresszust. Ennek előkészítése során a békemozgalmok akciókkal szorgalmazzák, hogy a szovjet és az amerikai fél kölcsönösen elfogadható megegyezésre jusson az űr-, a stratégiai- és a közepes-hatótávolságú nukleáris fegyverek kérdésében, elejét vegyék az űrfegyverkezésnek. A genfi tárgyalások sikere érdekében az amerikai magatartást kell megváltoztatni — hangoztatták az ülésen. — A békeszerető embereknek meg kell tenniük mindent azért, hogy a tárgyalások résztvevői eleget tegyenek a világ nyilvánossága előtt vállalt kötelezettségüknek tárgyalások célját és tárgyát illetően. A tanácskozás résztvevői kifejezték meggyőződésüket, hogy van esély a leszerelésre, a fegyverkezés szintjének jelentős mértékű csökkentésére. Ehhez mindenekelőtt politikai jószándék és becsületes megegyezési készség szükséges. Koppenhágában egyetértettek: a Béke- viláqkongresszust úgy kell megszervezni, hogy a békeszerető erők legszélesebb fóruma és a Nemzetközi Békeév kiemelkedő eseménye legyen. Az ülés résztvevői úgy határoztak: nemzetközi előkészítő bizottság ez év decemberében találkozik Koppenhágában, hogy véglegesítse a Béke-világkongresszus programját. A magyar békemozgalom orra törekszik, hogy eredményesen hozzájáruljon a béke erőinek világméretű összefogásához. Az előkészítés során csakúgy, mint a Béke-világ- kongresszuson segíteni kívánja az őszinte, nyílt párbeszédet, a bizalom erősítéséi, a népek közötti megértést. Ez év október 24—30. között hazánkban is leszerelési hetet szerveznek. Ennek nyitórendezvényén emlékeznek meg az ENSZ megalakulásának 40. évfordulójáról, és közzéteszik a Békeév, valamint a Béke-világkongresszus előkészítésének programját. Az EXPRESS Utazási Iroda ajánlatai: Szósz-Svájc (Kőnigstein) aug. 3—7. repülővel 2400,— Ft Drezda aug. 9—12., 12—16., 16—19. repülővel 2500—2900,— Ft Prága aug. 22—25. repülővel 2600,— Ft Magas-Tótra júl. 28.—aug. 1. busszal 1900,— Ft Krakkó aug. 2—6. busszal 2500,— Ft DIÁKOKNAK KEDVEZMÉNY. JELENTKEZÉS: EXPRESS UTAZÁSI IRODA, PÉCS, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 6. TEL: 12-793. 3 db Robur típusú 3 t csukott tehergépkocsi, üzemképes állapotban. Érdeklődni: UNIVERZUM Szövetkezeti Közös Vállalat, Pécs, Magyarürögi út 12. Ügyintéző: Bódis Ferenc. Telefon: 11-418, 14-636. Generál Épületkarbantartó Leányvállalat redőnyök, reluxák gyártását vállalja, magánszemélyek és vállalatok részére igénybejelentés: Pécs, Bittner A. u. 7/1. Telefon: 14-646, Imre Miklós üzemvezetőnél.