Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-23 / 200. szám
1985. július 23., kedd Dunántúli napló 3 Szaküzemmérnök’ képzés a PMMF-en „Végre!" - mondták évekkel ezelőtt sokan, amikor megtudták, hogy a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola szaküzemmérnök-képzés indítását is tervezi, éspedig üzemfenntartó-, azaz karbantartó-, energiagazdálkodási és épületfenntartási szakon. Hogy a vállalati szakemberek miért örültek a lehetőségnek? — Mert olyan terüteleken ígértek speciális képzést, melyekre korábban szinte semmiféle lehetőség sem volt. Ráadásul ezek a „hiányszakmák” már eleve követelték a szakembert. Az első üzemfenntartó-kar- bantartó szaküzem műszaki csoport diplomáját, az azzal együtt szerzett gyakorlati és elméleti tudást már javában hasznosítja munkahelyén. A második, az őket követő turnus is túl van már a négy félév felén. A PMMF Szilikát- és Vegyipari Gépészeti Intézete az Épületek Gépészeti Berendezései Intézettel karöltve tavaly szeptemberben — ugyancsak elsőként az országban — megindította az energiagazdálkodási szaküzemmérnök- képzést. A műszaki főiskolán nappali tagozaton nem kötelező tantárgy az energiagazdálkodás (?!), de szabadon választható — ilyen önkéntes alapon tízen tanulják is. Ezen a szemléleten csakis úgy változtathat a PMMF, hogy megszervezte az energiagazdálkodással kapcsolatos szaküzem- mérnök-képzést. Az ősszel indult első turnust harminchármon kezdték, a második évfolyamon már csak huszonhármán folytatják tanulmányaikat. Nem mondható vészesnek ez a lemorzsolódás mór csak azért sem, mert az ország minden részéből járnak a hallgatók. A szeptemberben induló második turnusra is harminc fő felvételét tervezi a főiskola. Idén februárban indította a PMMF Magasépítési Intézete a Mélyépítési Intézettel együttműködve az épület fenntartási szaküzemmérnök-kép- zést, ugyancsak levelező tagozaton és négy féléves Időtartammal. A cél kéze'rífekvő: olyan szaküzemmérnököket képezni, akik a települések fenntartásában, az út-, közmű- és energiahálózat rekonstrukciójában, a föld alatti és a föld feletti munkákban egyaránt jártasak. A következő turnus 1986 februárjában indul, s akár az energiagazdálkodási és az üzemfenntartói szaküzemmérnök-képzésre, arra is az ország minden tájáról várják a műszaki főiskolai végzettségűeket. Tahi Béla cipész Az idős néni gondosan kicsomagolja az újságpapírból a szebb időket látott, prémszegélyű hócipőjét és félénken kérdez: Megtudja vulkanizálni a sarkát? A cipész kezében forgatva szemrevételezi a lábbelit és mosolyogva nyugtatja meg az idős asszonyt: — Megvulkanizálni ugyan nem tudom de ha sarokflekket ragasztok rá, akkor az örökös lesz. A cipész Tahi Bélát hat éve ismerem, akkor vette át gebin- be a Baranya megyei Cipőipari Szövetkezet pécsi. Nagy Jenő utcai javítóüzletét. Én is hozzáviszem javíttatni a család elrongálódott láljbelijét, s nemcsak azért, mert az utóbbi időben egy-kétszer megemelt javítási díj nála még elfogadhatónak tűnik, azért is, mert udvarias, és megbízható. Megbízható a vállalási határidőben, és főleg az általa elvégzett munka minőségében. Az is mellette szól, hogy bármilyen rossz állapotban is hoznak be hozzá lábbelit ő — ha az nem tűnik reménytelen kísérletnek — csak annyit mond: „Megpróbálom ..." S ez a kuncsaftnak szóló kijelentés önmagára nézve máris kötelező erejű. Becsületes, jó cipész Tahi Béla, akikből hajdanán nagyon sok volt, ma meg nagyon kevés. Manapság nem arról álmodoznak, az ifjak, hogy cipésznek menjenek . . . — Hogyan lett cipész? — Nem volt más lehetőségem, annak kellett lennem. Cipész volt a nevelőapám. Amikor harminc éve Sellyén kezdtem a szakiskolát, már akkor az egész megyében mindössze heten tanultuk a cipész szakmát. Nem bántam meg. Azóta egyhuzamban javít? Jót derül, s érzem ebben a jókedvben már a megállapodott férfi bölcsessége is benne van: — Én is többre, másra vágytam. Elmentem a Szigetvári Cipőgyárba szabásznak, s a leszerelés után már Pécsett a hajdan: Kossuth Cipész Ktsz ma Pécsi Cipőipari Szövetkezet Madách Imre utcai üzemében szabászkodtam. — Hogyan lett gebines cipész? A Madách utcai üzemből ki kellett mozdulnom, mert órabérben dolgoztam, és úgy éreztem, hogy annál többet telej- sitek, mint amennyit a borítékban kapok. A több pénz reménye átcsábított a kesztyűgyárba: keszyűszabósz voltam az átképzési idővel együtt másfél évig. Onnan visszacsábítottak a Madách utcai üzembe a darabbérrel. Hat éve az egyik barátom hozta szóba ezt a lehetőséget, mint ami nehéz és nagyon sok munkát jelent, ugyanakkor változatos és mindenképpen megéri, ha tisztességesen dolgozom. Megüresedett ez az üzlet elvállaltam. Előtte a kisasztalon békés összevisszaságban és mégis ke- zeügyében a szegező ár, a kalapács, a harapófogó, a cipészkés, a fareszelő, üvegben a náluk vásárolhatom az anyagokat, érdemes is, mert többnyire minden van, és nagykereskedelmi áron, tehát olcsóbban jutok hozzá, mint ha boltban vásárolnék. — Mennyit fizet a gebinért? — Mindennel együtt havi hatezret adok fel havonta a szövetkezetnek, ami megmarad, az az enyém: abból vásárolok anyagot és „fizetem" a munkadíjamat. — Mennyi marad? — Az többnyire attól függ, hogy mennyit dolgozom. SzePálma Rapid Super, dobozkában a speciális műanyagragasztó Ultraflex, a vasszögek, faszög, cérna a kézi és gépi varráshoz, bőrfesték és talpszél festék. Köröskörül javítás alatt lévő cipők csizmák, szandálok. A polcnál a mikroporózus talpanyagok, a polcon kaptafák, kézi tágító, az asztalnál a három ágú vaskaptafa, lába közé szorítva a sarkalóvas . . . — Amikor tanultam a szakmát, még rengeteg faszöget használtunk el, ma meg már alig van rá szükség. A cipők nagyrésze ragasztott technológiával készül, a jó ragasztó- anyagok nélkül megállna a tudományom. — Nem félt, amikor több mint két évtized kihagyás után hat éve újra kezdte a hagyományos szakmát, a javítást? — A szakmát nem felejtettem el, csak a gyakorlatból estem ki. Nem mondom az első két hónap kínkeserves volt, amíg ismét belejöttem: lassan ment, mert jól akartam dolgozni és minden kérést szerettem volna teljesíteni ... A mi szakmánk is anyagigényes, de szerencsére jól ellát a Baranya megyei Cipőipari Szövetkezet, rencsére nem kell sohasem ölhetett kézzel ülnöm. Munkám van, érdemes is hajtani. Ha így, ilyen ütemesen zajlott volna le köztünk a beszélgetés, bizton állíthatom, hogy Tahi Béla nem lenne sem a munkájával, sem a keresetével elégedett. Pedig ő az. Azon a napon, amikor néhány órát nála töltöttem több mint húsz pór cipőt hoztak be hozzá — legtöbbjét sarkalásra — és a keze alól több tucat pár cipő került ki: vagy a javíttató vitte el, vagy felkerült a polcra a többi kijavított mellé. Ahány megrendelő érkezett, ő annyiszor felállt a munkája mellől, odament az átvevő-kiadó pulthoz, a szükséges szóbeli és írásos tennivalók elvégzése után visszament a kisasztalhoz, vagy a kombinált csiszológéphez, vogy a varrógéphez, vagy a fúrógéphez — oda, ahol az imént abbahagyta a munkát. Ma korábban jött be dolgozni. Na nem a riport végett, hanem hogy utolérje magát. Megígérte a lányainak, hogy a záróra után a Ladával elviszi őket a balettórára .., Murányi László Csomagolva többet ér A hazai termékeknek — az Állami Biztositó becslése szerint — mintegy tíz százaléka károsodik a csomagolás hiányosságai miatt. Arról viszont nincs megbízható adat, hogy egy-egy termék szakszerűtlen, taszító hatású burkolása miatt hányán állnak el a •vásárlástól. A jó áru önmagában nem elég, öltözékének is hűen kell tükröznie a béltartalmat. A jól csomagolt áru szállításkor nem sérül meg, elhelyezése, mozgatása könnyűszerrel megoldható, mindezek tetejében még vonzza is a vásárlók szemét, kínálja magát. Vitathatatlan, az elmúlt 15—20 évben sokat fejlődött a hazai csomagolási kultúra, ám még mindig nem érte el az élenjáró országok színvonalát. Magyarországon 1980- ban az egy főre jutó csomagolószer-felhasználás 56 dollár értékű volt, Svédország- oan 164, Hollandiában pedig 175 dollárt költöttek erre a célra. A vásárlók — itthon és külföldön — egyre igényesebbek. A márkák versenyében csak azok a cégek számíthatnak jelentős üzleti sikerre, amelyek a tartalommal is jól harmonizáló köntösben jelentetik meg termékeiket. Különösen áll ez az exportáló vállalatokra. Nekik — hovatovább — létkérdés lesz, hogy a kegyetlen iramú versenyben a követelményeknek milyen gyorsan és milyen színvonalon tudnak megfelelni. Hazánkban az élelmiszer- ipar használja fel a legtöbb csomagolószert, mégpedig az összes mennyiség felét. Ebiben az ágazatban megnőtt a papír és a fém csomagolószerek felhasználása, viszont jelentős mértékben visszaesett a fából készült csomagolóanyagok aránya. Némi csökkenés tapasztalható — egyes területeken — az üvegeknél is. A felhasznált anyagok minősége, fajtája mellett a csomagolás gépesítettsége, automatizáltsága a fejlettség másik fokmérője. A gépi csomagolás nemcsak a munka meggyorsítását segíti elő, egyúttal megbízhatóbb burkolatot is jelent, s így nagymértékben megakadályozza a minőségromlást, a súlycsonkítást. Az élelmiszeriparban — a termékek jellegéből adódóan — magas a géppel csomagolt áru aránya, 1980-ban elérte a 67 százalékot. A vegyiparban 59 százalék, a gépiparban 22 százalék, az építőanyag-iparban 49 százalék. A csomagolásban élenjáró országokban a színek, a formák, az anyagok gondos megválasztása mellett ma már a csomagolóanyagok energiatartalmára is ügyelnek. Lényeges szempont, hogy a fölhasznált anyagok mind nagyobb mértékben újrahasznosíthatok legyenek. Ezt a környezetvédelmi szempontok mellett az anyagtakarékosság is megköveteli a tervezőktől. Újrafelhasználásra elsősorban egyes papír és üveg csomagolóanyagok alkalmasak, mégpedig viszonylag kis ráfordítással. Svédországban már arra is van példa, hogy egyes üzletekben az alumíniumból készült ita- losdobozokat is visszaveszik, természetesen automaták segítségével. Sajnos, a KGST-országok- ban még nem sikerült a csomagolóanyagod egységesítését széles körben megoldani. A boros üvegek kialakításánál sikerre vezettek a közös erőfeszítések, de ugyanez például nem mondható el a konzerves üvegekről. Mivel az egységes, korszerű zárásmódot nem vezették be mindenhol, így az importált üvegeket nem tudjuk itthon újra fölhasználni. A csomagolás fejlesztését szemléleti problémák is hátráltatják. Egyes szakértők ugyanis a mind drágább csomagolóanyagokat teszik felelőssé a fogyasztói árak emelkedéséért. Az ilyen véleményt hangoztatok túlságosan leegyszerűsítik a kérdést, valójában figyelmen kívül hagyják a csomagolás nélkülözhetetlen funkcióit. Lényeges javulást ígér a papír csomagolószer-ellátásban két vállalat termelés- bővítő fejlesztése. A Csepeli Papirgyárban új hullámpapír- lemez gyártó gépsort telepítenek, elvégzik a meglévő gyártóberendezések rekonstrukcióját, s újabb feldolgozó- gépeket állítanak üzembe. Ennek révén 13 ezer tonnával megnő a hullámtermékek termelése. Cseh János „Szeretnénk végleg a szigeten maradni” Állattartóvá lett a pécsi szobafestő Másfajta életmód, de megéri Bikapuszta Dunafalvától 6 kilométerre fekvő hajdani tsz- nrajor a Mohácsi-szigeten. Egysávos betonút vezet a töltésen egészen a volt magtárig, amely ma Paulies József portája. Az épület előtt párhetes borjak fekszenek a fűben, ar- rább két birka legel. Tőlük vagy ?0 méterre van az istálló és a hozzá épített karám, mely 30 tehenet fog körül. A harmincéves Paulies Józsefet és négytagú családját Kari Antallal, a dunafalvi Kossuth Termelőszövetkezet elnökével látogattuk meg. — Eredetileg szobafestő vagyok s évekig maszekként dolgoztam Pécsett a feleségemmel együtt — mondja a fiatal gaz. da. — Megelégeltük, sok volt az adminisztráció és az emberek rigolyája. Szeretjük az állatokat, régebben volt is mór két tehenünk, amikor falun laktunk. — Mi kell egy ilyen vállalkozáshoz? — Természetesen kell tőke, aztán bátorság és egy olyan tsz, amely segítséget nyújt a kezdéskor. Itt minden együtt volt. Az istállót és a magtárat százezerért vettük meg egy évvel ezelőtt. Munka akadt bőven. Az istállót kipofoztuk, a magtárat lakhatóvá tettük, előtte 3 hónapig sátorban laktunk. Most mór belülről is meg lehet nézni, két szinten szobák, tapéta, csempe, műanyagpadló, fürdőszoba, hideg-, melegvíz, villany. Semmiben sem szenvedünk hiányt. — A teheneket kitől vették? — A termelőszövetkezettől. Egy tehén 36 000 forintba került, a közel egymillió forintot a Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Válalat előlegezte. Ezt az összeget 3 éven belül keli törlesztenünk pénzben, vagy tejben. Elmúlt egy év, ez alatt 118 000 liter tejet adtunk le és 30 borját neveltünk fel, így tehenenként 4200 liter tej volt az átlagunk. A tejet a tsz szállítja el, felvásárlási ára 6,50 — az első osztályúé, s.a mienk mind az volt. — Milyen segítséget kaptak még? — A Baranya Megyei Tejipari Vállalat és a termelőszövetkezet közösen adott egy 600 literes tejhűtőt. A tsz 6 hektárnyi füves területet biztosított, amelyért évi tízezer forint bérleti díjat fizetünk. Téli silót, abrakot, takarmányt szintén a szövetkezet ad, sőt, eleinte szakembert is küldtek az ellesek levezetésére. Aztán mi is megtanultuk . . . — Mennyi ideig akarják csinálni? — Sokáig. Feltétel: minimum 4 év, de mi végleg itt szeretnénk maradni és tovább bővíteni az állományt. Pár tehénnel nem szabad elkezdeni, csak nagyban, akkor nem lehet belebukni. Minden ellés után kapunk állami támogatóst. Az első után 10 000 forintot, az összes továbbiért pedig 24 000-et. Most értük el a harmincat, ez 706 000 forint, plusz a tejpénz. Persze sok az adósságunk, az eddig befolyt pénz a törlesztésekre, takarmányra, az építkezésekre kellett. Most épp a nullán vagyunk, de a továbbiakban már nem nyomnak ilyen mértékben a terhek. — Másfajta életmód ez, mint a városban . . . — Valamit — valamiért. . . A városban is dolgoztam minden nap, de itt legalább a magam ura vagyok. Látom a munkám értékét, eredményét. Ho el akarok menni valahová, autóm van. A munkát pedig meg lehet osztani a családban is . . . Právicz Lajos
