Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-17 / 194. szám
Mecsek Kupa BBK „enduro” Ismét rangos motorverseny Alig néhány hét leforgása alatt immár a harmadik jelen, tős motorverseny lesz Dél-Du- nántúlon. Az újabb Béke és Barátság Kupa-futamnak Pécs ad otthont. A Mecsek Kupa egyben a magyar ,,enduro" országos egyéni és csapatbajnokság III—IV. fordulója, melyet az MHSZ rendez. Mindenképpen magyarázatra szorul, mi is az az „enduro"? A kifejezés az angol nyelvterületről származik és azt a faita motorversenyt jelenti, amely árkon-bokron át, gépet és versenyzőt egyaránt próbára tevő terepen zajlik. Fontos követelmény, hogy a motor ne hibá- sodjon meg. mert ekkor kiesik a küzdelemből gazdája. Hasonló ez a verseny a közönség előtt jól ismert autóralihoz, amikor is több száz kilométernyi távot kell legyűrni. A hétvégi pécsi verseny a 17. Mecsek Kupa nevet viseli, de első ízben az MHSZ enduro- szakosztálya a rendező. Ugvan- ez az esemény tavaly — még a Pécsi TTE szervezésében — az első és egyetlen ilyen külföldi indulókat is felvonultató hazai verseny vo't. Most — új gazdával — a MAMSZ és az OTSH támogatásával BBK-futam is lest egyben a Mecsek Kupa. A pécsi Helyőrségi Művelődési Otthon MHSZ-klubja örökölte a Pécsi TTE motoros szakosztályát és előkelő helyen állnak versenyzői az országos rangsorban. A Petőfi SE és a Zalka Máté Motoros Klub mögött a 3. helyen áll a pécsi szakosztály az országos rangsorban. Legjobbjuk, a juniorválogatott színeiben induló Trinn Tamás, akinek nemrég vásárolt a klub egy új 250 kernes Jawa motort. Bosznay Pál Tenisz Boglárlellén, az IPV Satellite Hungary elnevezésű profi tenisz körverseny második helyszínén, kedden délután kezdődött az egyéni viadal 32-es főtáblájának küzdelemsorozata. A magyarok közül hárman léptek pályára, s mindhárman vereséget szenvedtek. Ifjabb Zen- tai az olasz Ercofitól kapott ki, Csépait a fűzfői torna nyertese, a szintén olasz Mázzá verte három szoros játszmában, míg az ötszörös magyar bajnok, Kiss számára a csehszlovák Moravec jelentett túl nehéz akadályt. A negyedik magyar résztvevő, Guti szerdán délután lép pályára az olasz Urbinati ellen. Eredmények: Ercoli (olasz)— ifj. Zentai 6-1, 6-3; Moravec (csehszlovák)—Kiss 6-3, 6-7, 7-6; Mázzá (olasz)—Csépai 7-6, 3-6, 6-2. Mai sportműsor KÉZILABDA. Magyarország—NDK ifjúsági férfiválogatott-mérkőzés, Komló városi sportcsarnok, 16.00. Elömérkőzés: PMSC—PBTC női mér» kőzés, 16.00. LABDARÚGÁS. Boly—PMSC, előkészületi mérkőzés, Boly, 17.00. Modellező Mecsek Kupa Néhány érdekesség a pécsi klub gyűjteményéből Läufer László felvétele Repülő gépcsodák Újmecsekalján és a pogányi reptéren Nagy nemzetközi modellezőverseny lesz a hétvégén Pécsett. Július 19—21. között rendezik meg a Mecsek Kupát, ezúttal 15. alkalommal. Előzetesen csehszlovák, lengyel, osztrák, NSZK-beli, jugoszláv és olasz sportolók jelezték részvételüket, de rajthoz áll a teljes magyar élgárda is. A külföldiek Manchesterből, a körrepülő Európa-bajnokságról érkeznek, ezért kontinensbajnokokat is láthat majd a közönség. Sebességi, túra- és műrepülő kategóriában versenyeznek a résztvevők, körülbelül százan. Pénteken 9.00 órakor az újme- csekaljai modellezőpályán lesz a megnyitó, ezt követi fél 10- kor a sebességi és műrepülőkategória első startja. Szombaton reggel 8-kor kezdődik ugyanitt a modellező nagyüzem. Vasárnap átköltözik o mezőny a pogányi repülőtérre, ahol 10 órától kezdődnek a versenyek. A Mecsek Kupával párhuzamosan kerül sor vasárnap a Pécs—Eszék közötti szabadon repülő versenyre Pogányban. A külföldiek eddig nem látott, jobbnál jobb gépekkel jönnek, a sebességi kategóriában látható olyan modell is, amely 280 km-es sebességgel száguld. A vasárnap fénypontja a 15.00 órakor kezdődő modell- repülőnap lesz, o pogányi repülőtéren kétórás műsorral. Ezen mini helikopterek, vitorlázók bemutatójában is gyönyörködhet a közönség. Lesz tombola is, ennek fődíja egy 3,5 köbcentis modellmotor. Vasárnap itt a nézők ellátásáról büfével, egyébbel gondoskodj a rendezőség. Röviden SAKK. Nagyszerű pécsi »iker született az országos vidékbajnokságon. A rangos versenyen Schepp Zoltán, a PMSC ifjúsági aranyjelvényes sportolója szerezte meg az első helyet és ezzel az országos döntőbe jutott. Sikerének értékét növeli, hogy ifjúsági korú versenyző még nem hódította el ezt a megtisztelő címet. ÚSZÁS. A dél-dunántúli gyermekbajnokságon a baranyai versenyzők közül a következők szerepeltek a legjobban. Fiúk. 100 m gyors: 1. Harko (TASI), 2. Fenyvesi (PMSC), 100 m hát: 2. Fentős (TASI), 3. Kiste legd i (TASI), 100 m mell: 2. Szal- másy (TASI), 3. Oberritter R. (TASI), 100 m pillangó: 2. Harka, 200 m vegyes: 1. Szalmá- sy, 2. Fábos (TASI), 3. Bujdosó (PMSC), 400 m gyors: 1. Harka, 2. Vándor (TASI). 4x50 m gyorsváltó: 1. TÁSI ,,A” (Harka, Elekes, Kiste- legdi. Vándor), 3. TASI ,,B" Ober- ritter R., Szalmásy, Fábos, Jászó). 4x50 m vegyesváltó: 2. TASI ,,A” (Fentős, Szalmásy, Harka, Kisteleg- di), 3. TASI ,,B" (Vándor, Oberrit- ter R., Fábos, Elekes). Lányok. 100 m gyors: 2. Mészáros (TASI), 3. Moór (PMSC), 100 m hát: 3. Novreczky (TASI), 400 m mell: 2. Cséry (PMSC), 3. Leng- vári (TÁSI), 100 m pillangó: 1. Mészáros, 3. Novreczky, 200 m vegyes: 2. Novreczky. 3. Balogh (TÁSI) 400 m gyors: 1. Mészáros, 4x50 m gyors: 1. TASI ,,A" (Mészáros, Novreczky, Balogh, Rostás), 4x50 m vegyesváltó: 2. TÁSI ..A" (Novreczky, Olasz, Mészáros, Rostás). Tenisztanfolyam Nébald György világbajnok Hétfőn késő este volt mór, mire Nébald György, a kardvívás újdonsült világbajnoka elhagyhatta pályafutása eddigi legnagyobb sikerének a színhelyét, a barcelonai Palau Blau Grana sportcsarnokot. A „kimaradást" egyrészt a győztes leikéi ünneplése, és a megszámlálhatatlan kérdés megválaszolása, másrészt a kötelező doppingellenőrzés indokolta. A nagy és remek verseny, s az ezt követő, már említett események alaposan kimerítették a világbajnokot, de kedden reggelre már aludt minderre egyet, pihenten, jókedvűen válaszolt az MTI tudósítójának a kérdéseire. — Milyen céllal jött a világ- bajnokságra? — Én mindig és mindenkor a győzelemre törekszem, ide is úgy jöttem, hogy nyerjek, de úgy gondolom, legalább húszán voltunk így a nemzetközi mezőnyben — válaszolta. — Serkentett az is, hogy eredményes szezon volt mögöttem, egy Világ Kupa verseny elsőséggel, s minden tekintetben jó formában éreztem magam. A döntőbeli eredményei azt mutatják, hogy csak egyetlen kisebb megingása volt, amikor a szovjet Pogoszov 5-2-es előnyhöz jutott. — Valóban Pogoszovval szemben vívtam a legkeményebb csatát, noha ellene is elképzelt taktikám volt. Csaknem minden esetben olyan akciókat vezetett, mint amire számítottam, csak éppen ezeket nem tudtam most hárítani. A 2-5-ös állásnál változtattam, s amint a 10-7-es eredmény mutatja, nem is rosszul. A bolgár Hriszto Etropolszki ellen már éreztem: nem szabad és nem is fogok veszteni! — Nébald György 29 éves, a Bp. Honvéd sportolója. Győzelmével új név került a kard- vivő világbajnokok elitlistájára. Milyen „úton" jutott lel erre?- Tizenhárom évesen elsősorban az akkor már rendszeresen vívó Rudolf bátyám jóvoltából ismerkedtem meg a sportággal. Papp Bertalan, az egykori olimpiai és világbajnok csapattag volt az első mesterem, aztán Pézsa Tibor és jelenleg Fröhlich Péter. Voltam Ifjúsági világbajnok, majd a „nagyok" között a csapatban értem el első nagy sikeremet: 1978-ban Hamburgban elsők lettünk a világbajnokságon. 1981-ben és 1982-ben ezt ismételtük. A kiemelkedő egyéni diadalok azonban elmaradtak, világbajnokságon most jutottam először döntőbe. Remélem viszont, hogy a barcelonai arany nem lesz az utolsó, amelyet világbajnokságról, vagy olimpiáról hazavihetek. Tenisztanfolyam indul 8—16 éves fiúk-lányok részére a pécsi műjégpálya műanyag borítású pályáin. A kurzus július 29-től augusztus 29-ig tart, vezeti: Káplán István. Foglalkozási napok: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, 8-11 óra között. Jelentkezni lehet a műjégpályán személyesen vagy a 24-923-as telefonon. Itt adnak további felvilágosítást is a tanfolyamról. PMSCbérletárusítás A PMSC labdarúgószakosztálya értesíti a szurkolókat, hogy az 1985/86- os bajnokságra szóló bérletek kaphatók a PMSC Déryné u. 2. sz. alatti székhazában, munkanapokon 9—11 és 13—17 óra között. HARKÁNYBAN ELVI ÉPÍTÉSI ENGEDÉLLYEL társasüdülő építőközösségnek tagságát szervezzük! Érdeklődés; telefonon; 351-165, 153-898, keddtől csütörtökig, 10—12 óráig, 16—18 óráig. Levélcím: 49. sz. Ügyvédi Munkaközösség, 1123 Budapest, Alkotás u. 11. „LANKA" Társasüdülő intéző bizottsága. Július 27-én, szombat este 6 órától A „BÁNYÁSZ" ÉTTEREMBEN (Harkány) MŰSOROS , „ANNA-BÁL 05” Asztalfoglalás és a szépségversenyre jelentkezés az üzletvezetőnél. Ifjúsági válogatott találkozó Hazai siker az IBV-fdpróbán Magyarország-NDK 27-18 (14-10) Ifjúsági válogatott férfi kézilabdamérkőzés. Komló, 150 néző. V.: Klapinski, Moly (lengyel). Magyarország: Cziróki — Borsós, (5), Győrfy (2), Horváth A. (5), Polgár (1), Mezei (6), Fekete (7). Cserék: Szatmári (kapus)', Kalocsai, Adorján (1), Tóth, Csizmadia. Edző: Fazekas László. Polgár a 27, másodpercben kilőtte a bal felső sarkot, ám aki arra számított, hogy a győriek két méteren felüli átlövője a továbbiakban is brillírozni fog, alaposan tévedett. A magyarok ugyanis elsősorban bejátszások, az ellenfél pedig szélről meglőtt labdákkal szerezték góljaikat az első tíz percben, amelynek elteltével 5-3 volt az eredmény. A jobb csapatteljesítményt a magyaroktól láttuk, az NDK-beliek elsősorban egyéni akciójuknak köszönhették, hogy a második tíz percben is maradt a kétgólos magyar előny. A félidő végéig az ötletesebb vendéglátók a rekkenő hőségben Horváth és Mezei révén négy gólra növelték előnyüket. A vendégek találataival indult a második félidő. Már csak kétgólos magyar előnyt mutatott az eredményjelző, amikor az NDK-beliek két védekezésbeli szabálytalanságát kiállítással büntették a lengyel játékvezetők. A kettős emberelőnyben kétszer is eredményesek voltak a magyarok, így nem tudott közelebb kerülni a vendég gárda. Ezután a beállás Mezei 5. gólja ragadtatta tapsra a nézőket, és ezzel 5-re nőtt a magyar ifik előnye, a 40. percben. Felváltva estek a gólok, a mieink továbbra is számíthattak Mezeire, s a két szélső Borsós és Fekete ötletes akcióira, s így egyre nőtt a különbség. A hajrá felgyorsult ritmusában a magyar kapuban Cziráki is mentett néhány meleg helyzetet, az ellenakciókból a támadók rendre betaláltak és végeredményben a magyar ifjúságiak könnyedén verték a tavalyi IBV-győztes NDK-sokat, akiknek legjobbja a hat gólt elért Handschke volt. Az IBV-re készülő két együttes ma 18.00 órakor ismét megmérkőzik Komlón, a városi sportcsarnokban'. G. G. Ezüstfiú a Balokányból Koncz torkán akadt Sárrétinek Egy kicsit nehezebb volt Koncz Zsolt sporttáskája Nyíregyházáról hazajövet, mint odafelé. Édes teher — mondják az ilyesmire, ugyanis a többletsúlyt két ezüstérem adta, melyet a teniszezők vidékbajnokságán nyert a Pécsi Spartacus versenyzője, aki 20 éves, 11 éve teniszezik, első edzője Káplán István volt, mostani pedig fia, Káplán János. — Annak idején a Komarov Gimnáziumban érettségiztem — mondta az „ezüstfiú" — Aztán elmentem két évre a bajnokcsapathoz, az MTK-VM-hez, és ott játszottam. Idén tértem vissza Pécsre. — Számitottál-e ilyen sikerre? — Nem. Arra, hogy négy közé jutok férfi egyesben, arra igen, mert hiszen mint negyedik kiemeltnek, mindenképpen illett odakerülnöm. — A döntöbejutásért a háromszoros bajnok nyíregyházi Sárréti volt az ellenleled. 2-6, 6-1, 7-6-ra verted, úgy, hogy Sárréti 5-2-re vezetett a döntő játszmában. — Nem hittem volna, hogy sikerül legyőznöm. Úgy gondoltam, itt vége a versenynek számomra. Aztán mikor döntőbe kerültem, arra gondoltam, megverem a soproni Babost. Csakhogy amikor pályára léptem, alig láttam az idegességtől, hiszen az volt életem legnagyobb versenye. így az ezüstérem jutott, de nagyon boldoggá tett. — Vegyespárosban is második lettél a siófoki Kollányi Beával. — Meccslabdáról vezettünk a döntőben, 4-6, 6-2, 7-6-ra győzött ellenünk a Sárréti, 8. Kovács kettős. Nem akarom ismételni önmagamat, de ennek a helyezésnek is nagyon örültem.- További terveid? — Első osztályú játékos szeretnék lenni minél előbb. Igaz, itt Pécsett gyengébbek a 'körülmények, mint az MTK-VM- nél, télen nem tudunk edzeni, de a Spartacus segít, lehetővé teszi, hogy ilyenkor más egyesületeknél edzőtáborozhassak. Meg szeretném szolgálni a támogatást. B. Cs. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007