Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)

1985-06-06 / 153. szám

1985. június 6., csütörtök Dunántúlt napló 3 Több áltáSg mint végzős Hona, hóira, tanárok? Mindenki a legjobb megoldást keresi A fehér, vaskos könyvet so­káig szorongattam a kezem­ben. 'Mielőtt kinyitottam volna, számolgattam és emlékeztem, öt éve végeztem a pécsi ta­nárképzőn, akkoriban a mi könyvünk, amelyben megjelen­tek az az évi állások, fele ilyen vastag sem volt. Akkoriban kü­lön engedély kellett (elméleti­leg), hogy elhagyhassuk a pe­dagóguspályát, akkoriban jó előre megbeszélte mindenki, hova akar menni. Azt hiszem, a mi évfolyamunk körül lehe­tett a fordulópont. Akkor, ha szeszélyes szakonkénti elosz­lásban is, de elegendő tanár­jelölt végzett, korábban pedig többen fejezték be általános iskolai oktatásra feljogosító bi­zonyítvánnyal tanulmányaikat, mint ahány állást meghirdet­tek. Ma viszont jóval több az állás, mint ahányon elkezdik, ha egyáltalán elkezdik a pe­dagóguspályát. Komoly gondot okozó, évekre visszamenő mu­lasztások következménye a mostanra kialakult helyzet, amivel nagyon nehéz együttél­ni. Iskolaigazgatónak, tanár­képzők oktatóinak, a végzős hallgatóknak és természetesen az általános iskolák tanulóinak más-más szempontból jelent gondot. Mielőtt meghallgatnánk több érintett véleményét, lássuk a tényeket. Hazánkban Egerben, Szombathelyen, Szegeden, Nyíregyházán, Budapesten és Pécsett képeznek általános is­kolai tanárokat. Ebben az év­ben mintegy kétezren végez­nek, közülük több mint há­romszázan Pécsett. Az összlét- szóm mintegy harminc száza­léka nem is kezd tanárként dolgozni, a kétezer tanárjelölt kétharmada nő. Az országban — területenként rendkívül el­térő módon — egyre nagyobb a szakos tanárhiány. Ezer fe­lett van a 'betöltetlen állások száma, többezer képesítés nélküli oktat. A pálya elnőie­sedése miatt sok ezren válnak ki a munkából egy vagy több évre. Krónikus tanárhiány ta­pasztalható Budapesten és az ország keleti megyéiben, de Baranya falvaiban is sok ké­pesítés nélküli pedagógus dol­gozik. A tanárhiányt az általános iskolában több tényező alakít­hatta ki. Ezek közül legfonto­sabbaknak a következőket gondolom: Az utóbbi években — nem csupán a művelődésügy hibájából —, erősen visszaesett a pálya presztízse, a megfele­lő jelentkezők száma. Az ille­tékes szervek nem készültek fel időben arra, hogy manap­ság jóval több gyerek jár az általános iskola felső tagoza­tába, mint korábban. Az or­szág jelenlegi gazdasági helyzetében máig sem rende­zett megfelelően a pedagógu­sok bére. Az egyébként mesz- szemenőkig helyeselhető kis­csoportos oktatás és a közép­iskolai fakultáció bevezetését nem követte a tervszerű peda­gógusutánpótlás. A jó vagy jobb tanulmányi eredményű hallgatóit anyagi és erkölcsi elismerése — a közepesekhez, gyengékhez képest — nem va­lósult, és ma már nem is való­sulhat meg. Belelapozok az említett könyvbe (Pályázati felhívások a felsőoktatási intézmények nap­pali tagozatán 1985-ben végző pedagógusok számára, III. kö­tet — a Művelődési Miniszté­rium kiadványa, 1985 március). Rögtön az elején sok olyan tény kiderül, amely már az új hiányjelenségek következmé­nye. A most végzők öt helyre pályázhatnak. Pályázniuk ugyanakkor nem kötelező, sőt, az iskoláknak sem kötelező nyilvánosságra hozni a helye­ket. így gyakorlatilag mindenki odamegy, ahova akar, helye­sebben: ahova tud. A fenti tényezők és az, hogy a minisz­térium — más fontos kiadvá­nyaihoz hasonlóan — az emlí­tett kötetet is bosszantó ké­séssel, a pályázási határidő lejárta előtt négy nappal jut­tatta el az illetékesekhez, azt erősítik meg, hogy előzetes tárgyalásokon dől el inkább, ki hova jelentkezik, hol fog dolgozni. Ezt látszik igazolni a JPTE Tanárképző Karáról ka­pott pontos adatlista is. Idén előreláthatólag 325 hallgató végez, közülük 39-nek társa­dalmi szerződése van valame­lyik megyével, így ők nem pá­lyázhatnak. A megmaradó 286 végzősből mindössze 173 adott be pályázatot, összesen 352 helyre. Közülük egy iskolát 110, ötöt 11 jelölt meg. (Itt jegyez­zük meg, hogy az említett ki­adványban becslésem szerint több mint hatezer állás ol­vasható, közülük 14 pécsi, 112 baranyai és 'például 599 buda­pesti.) A pályázatokat pillanatnyi­lag a felsőoktatási intézmény­hez kell benyújtani, ám annak az adminisztráción kívül semmi más dolga nincs. Érthető is ez, hiszen, ha sok az eszkimó (ál­lás) és kevés a fóka (tanárje­lölt), akkor gyakorlatilag a „végzősök” száma az irányadó, és teljesen mellékesek a kép­ző intézmény ajánlásai. Jelen­leg még külön füzetben jelenik meg a több éve tanító taná­roknak szóló állásjegyzék a Művelődési Közlöny mellékle­teként. Tervek szólnak arról, hogy ezeket összevonják, mint ahogy az augusztusi „második fordulóban", amikor újra meghirdetik a be nem töltött vagy közben megüresedett ál­lásokat, ezek már együtt sze­repelnek. A kezdőket - a hely­től és többnyire tanulmányi eredményüktől függetlenül — 3700—4500 forint közti bérrel várják. Ehhez jön néhány száz forintos működési és/vagy te­rületi pótlék, több helyen szol­gálati férőhely, egy-két eset­ben (családosoknak) lakás. Az ország kisfalvas megyéiben akár húszezer forintos letele­pedési segély is, valamint egy hold föld vagy annak megfe­lelő pénzbeni juttatás. Végezetül néhány érdekelt véleménye: Piroska Gyula, a JPTE TK végzős hallgatója: „Végleges már, hogy Szombathelyen, egy­kori iskolámban fogok tanítani. Oda is akartam menni, de az utolsó pillanatig senki, még az igazgató sem tudott biztosat mondani, bár ő hozzám ra­gaszkodott. Ez egy napközis állás, a szakomra kiírva, egy­éves helyettesítésre, de ha már benne van az ember, minden könnyebb . . .” Takács József né, a JPTE TK tanulmányi osztályának vezető­je: „Higgye el, hetente több­ször is jönnek hozzánk igaz­gatók az ország különböző ré­szeiről. Szinte könyörögnek, hoqy küldjünk valakit, de tehe­tetlenek vagyunk. Az utóbbi húsz évben nem emlékszem ilyesmire." Hortobágyi Miklósné, a bu­dapesti Széchenyi úti iskola igazgatója (XXI. kerület): „Saj­nos, nem tudom megmondani, hogy Pécsről jelentkeztek-e hozzánk. Mindenesetre a pá­lyakezdőknek meghirdetett 12 állásunkra összesen kilencen adtak be pályázatot, de hár­man már visszamondták, mivel másutt kaptak állást. 84 taná­runk közül 17 képesítés nélküli, valószínű, hogy ez az arány nem változik. Kétségbe vagyok esve. Az augusztusi újabb „menetben” bízom, igaz, ak­kor fennáll a veszély, hogy je­lenlegi kollégáim közül is el­mennek. Uram, ha tudna vala­kit, kérem, segítsen nekünk. Szeretni fogjuk, sok a fiatal." Csefe Erika és Szalai Miklós: menyasszony—vőlegény, cso­porttársak, idén, végeztek, mindketten öt helyre adtak be pályázatot: — Válogathatunk az állások közül. Szeretnénk együtt menni Győrbe vagy a környékre, mert Miki arra lakik. Nincs még he­lyünk, várunk az utolsó pilla­natig, a legjobb lehetőségre. 24 évesek vagyunk, kevésnek tűnik a kezdőfizetés, szerencse, hogy mindkettőnknek van ed­zői képesítése, ezt is használni szeretnénk. Korsós Ernő igazgatóhelyet­tes, magyarbólyi iskola: — Mi hirdettük a legtöbb helyet a megyében. Mind a hat állásunk kinevezéssel jár. Pil­lanatnyilag csak a két diák­otthoni helyre jött jelentkezés. Várunk. Tudja, ez a hely már perifériának számít. Talán még érdeklődik valaki, különben kénytelenek leszünk átcsopór- tosításokkal vagy képesítés nélküliekkel kezdeni a tanévet szeptemberben. Bozsik László IgereVek es csomagok A sikerkönyvből megint kevés van? Ahogyan a bizományosok látják íme, a könyvheti menetrend már évek óta: a megjelenő mű­vek listájának tanulmányozása, protekciózás vagy tolongás nyi­tás előtt egy órával a bolt aj­tajában, némi szerencsével elé­gedett, de többnyire csalódott távozás. Aztán egyfelől győzel­mi jelentések a könyvhét forgal­máról, népünk olvasási kedvé­nek nem csökkenő erejéről, másfelől panasz és panasz, mert egyes könyvekből kielégítetle­nül maradtak az igények. Mind­ezeket ígéret követi a kiadók és a terjesztők, a könyvhét-szer­vező részéről: levonják a tanul­ságokat, és jövőre másként lesz. Például az idén, amikor rö- videbb a könyvhét, kevesebb művet adtak ki. Azt hitte a ked­ves vásárló, hogy akkor leg­alább kevésből lesz elég pél­dány. Tévedett: a sikerkönyvek elégtelen példányszámát tekint­ve az idei könyvhét semmiben sem különbözött az előzőktől. A vásárló mérges, és keserű hangon beszélnek például a bi­zományosok is. * Azt mondja Börzsönyi János, a MÉV ércdúsító üzemének cso­portvezetője, aki nyolc éve árul 4—500 vásárlónak könyvet, évi 300 ezer forintért: „Sokszor az az érzésem, le akarják szoktat­ni az embereket a vásárlásról”. Nézzük higgadtabban a dolgot! Hiszen Börzsönyi János viszony­lag jó helyzetben volt a másik két megkérdezett bizományos­hoz képest, a legtöbb könyv­heti újdonságból kapott: Re­viczky Ádám: Vesztett háborúk, 12 példány; Hamvas Béla: Kar­nevál, 2; Esterházy Péter: A szív segédigéi, 4; Berkesi: Szerelem három tételben, 24; Moldova: Tíz tucat, 18. Börzsönyi János ez utóbbi kettőből kétszer-három-. szór ennyit el tudna adni, Szép versekből tizet kapott, kellene harminc. Latinovits Zoltán köny­véből öt azonnal elkelt, a Pa­rasztbibliából mind a tiz, több is kellett volna. De nem jutott ide példány Cseres Tibor: Fok- sányi szoros:, Csoóri Sándor: Kezemben zöld ág, Nemeskürty István: Tűnődések... című könyvéből. — Én bizony elteszem azt az egy-két példányt, amit kapok a kurrens könyvekből a leghűsé­gesebb vevőimnek, még ha sza­bálytalan, akkor is. De hogyan tudok két példányt elosztani tíz—tizenöt felé? Sokszor leta­gadom, hogy kapok, a sértő­dés miatt. Én nem a ki nem adott könyvekből szeretnék for­galmat csinálni, hanem a meg­jelent művekből többet eladni. Az emberek egyre jobban meg­gondolják, mire fordítják a pénzt. A 200 forintot sem so­kallják, ha olyat találnak, amit keresnek. Nem lenne szabad visszaélni ezzel a hajlandóság­gal! * Dr. Radnai Lászlóné, a Jókai utcai iskola bizományosa az év végi elszámolás előtt áll, az ér­kezett könyv mennyisége tehát nem mérvadó oly mértékben, mint másutt. De tapasztalataira érdemes figyelni.- ötven kollégám vásárol itt rendszeresen és sok gyerek - mondja. - Többet el tudnék ad­ni történelmi regényekből és dokumentumokból, ismeretter­jesztő művekből, ajánlott iro­dalomból, segédkönyvekből. A krimi nem kell, de Berkesi, Szilvási fogy. Ellentmondásnak érzem, hogy (nem a személyek okozzák a konfliktust, hanem a konstrukció), olyan bolt látja el a bizományosokat, amely a jól fogyó könyveket bolti forgalom­ban is el tudja adni. Ezekből a kurrens könyvekből évek óta ke­veset kapok. És a könyvheti csomagban mi van? Moldova, Berkesi, Dobai Felavatták August Senoa mellszobrát A pécsi „August Senoa" Dél­szláv Klub udvarán tegnap este felavatták a nagy horvát író bronz mellszobrát, Farkas Pál szobrászművész alkotását. Az ünnepségen Popovics György, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének titkára mondott avatóbeszédet Ezután az ünnepi könyvhét ven­dége, Dragutin Tadijanovic akadémikus, horvát költő emlé­kezett meg August Senoáról. Péter (A birodalom ezredese) 1, 2, 1 példányban. Égtájak, a nagyon keresett Labirintus-so­rozat, Tamás Menyhért regénye, Bonfini: Beszélgetés a szüzes­ségről. Nincs: Cseres, Esterházy, Hamvas, Száraz György (A tá­bornok), Latinovits, Nemeskürty. — Hogyan alakul mostanában a forgalma? — Az elmúlt két év alatt fe­lére csökkent. — Miért? — Másodsorban azért, mert drágább lett a könyv. Elsősor­ban azért, mert nincs elég ab­ból, amiből kellene. ■Ic — Az igazi sikerkönyvekből sohasem tudják kiszámítani, mennyi kell - summázza tizen­öt évi bizományosi tapasztala­tait Uz Mária, a Vízügyi Igaz­gatóság titkárságán. — Miért nem? A kérdésre nem tudunk felel­ni, hallgassuk tovább a bizo­mányos véleményét: — A könyv­heti csomagot a bolt saját dön­tése alapján állítja össze, én rendelhetek ugyan utána, de a szállítás hosszadalmas, illetve leggyakrabban nincs is mit szállítani, mert a bolt keveset kap. Az utánnyomás rendkívül nehézkes, gyakran már kevese­ket érdekel‘a könyv, mire ismét megjelenik. Bontsuk ki a csomagot! Ber­kesi, Moldova, A csejtei várúr­nő, Miért halt meg Teleki Lász­ló: 2-2, Latinovits, Reviczky Ádám, Dobai 1—1 példány. Nagy László, Kormos István, Cseres, Esterházy, Száraz, Ne­meskürty, Doctorow (Vöcsök-tó) kötetéből egy darab sem. Kos- suth-díjas pécsi költőnk, Csorba Győző most megjelent verses­könyvéből egyetlen példány sem került a három bizomá­nyoshoz. — Mit lehet tenni a kedves vásárló kedvéért? — Én is ott állok sorban a sátraknál, a boltokban és meg­veszem - ha megkapom — a keresett könyvet, a vásárlónak meg magamnak. A kép mindhárom helyen lé­nyegét tekintve hasonló, ha bi­zonyos szempontból vitatható is. Arra mindenesetre felhívja a figyelmet, hogy a könyvszakma válságáról vitatkozni helyes ugyan, de végre tenni is kel­lene valamit. Ismerve egyébként ezeket a vitákat, aligha vállal­kozhatunk arra, hogy a kiadók, nyomdák és terjesztők felelőssé­get egymásra hárító nyilatkoza­tai közül bármelyik mellé oda- ólljunk. De oda kell állnunk a bizományosok — és az általuk szolgált ügy, az olvasás ügye — mellé. Mert a bizományosok azok, akik a vásárlóval való közvetlen kapcsolat révén a leg­érzékenyebben szenvedik el má­sutt hozott hibás döntések kö­vetkezményeit. G. T. Úgy tapadt jegyzetíró a képernyőre múlt szerdán, mint talán soha. A döbbenetét föl­váltotta a düh, az elképedés, aztán mindezt a kíváncsiság, igen, a kíváncsiság, hiszen mint magyar televíziónéző, nem nagyon szokhátta meg, hogy a dolgokat egyenesben, vágás, tömörítés nélkül tárják elébe. Nem szokta meg, hogy „sokkolják", s hogy pár kép­kocka, néhány villanás után ne jöjjön a stúdió, a kommen­tátor, hogy elmagyarázza, „helyretegye”, „távlatba állít­sa” a „véres eseményt" — an­nak 'bemutatása helyett. A né­ző látni nem nagyon látta a dolgokat, hát hitte is, nem is. Persze, lehet mondani: még annyi is sok a borzalmakból, amennyit a tv-híradó beenged a békés otthonokba, és lehet mondani - jegyzetíró ezt mqndja —, hogy az események maguk sem rongálják sokkal jobban a közérzetet, mint az események finomítása, adago­lása, hisz utóbbi is elbizonyta- lanít, rosszkedvre hangol, csak épp más ízű a dolog, ha han­golódom, mint ha hangolnak. Szomorú dicsőség, de a szer­da esti BEK-döntő nem csak Magyarországon, egész Euró­pában az év közvetítése lesz. Torokszorító, kimondhatatlan hatású dokumentumfilm van­dalizmusról, tömegpszichózis­ról, s talán-talán mindarról, amit Balázs Béla hajdan vala­hogy úgy fogalmazott meg, hogy ez a világ haddal tele, de nem abba halunk bele, urak, asszonyságok. Lehet mondani, hogy jóérzésű ember nem nézhette, ami a meccs előtt történt, és lehet mondani, hogy jóérzésű ember nem for­dulhatott el ezektől a képek­től, hiszen amiért Európa tévé- társaságai nem vették el a ké­pet, az épp a szembenézés ki­kényszerítése volt: tessék, ez van, ide jutott a football — s mennyi mindennel behelyette­síthető lassan a szó. Egy NSZK és a svájci tévétársaság félbe­szakította ugyan a közvetítést. Ki mondhatná, hogy nem jo­gosan? De ki mondhatná, hogy nem volt igaza a többi társaságnak, amelyek kommen­tárral vagy anélkül, de továb­bították a képeket? Köztük, szerencsére, a magyar is. Sze­rencsére, mert ha szörnyű volt is, láttuk. Ha csak hallottunk volna róla, elfelejtenénk, oda­szürkülne az emlékezet kishírei közé. így aligha felejti el bárki is. A csapatkapitányokat, ahogy könyörögnek a közön­ségnek. A pánikot, a tehetet­len lovasrendőröket. A félel­metes, de logikus döntést, hogy több száz sebesült és majdnem fél száz halott után is le kellett játszani a mérkő­zést, hogy ne legyen több ál­dozat. Lehet mondani továb­bá: Magyarországon ennek a páratlan egyenesadásnak két metrókocsi lett az ára, amit a Ferencváros-Tatabánya meccs után tört össze szombaton a szurkolók egy csoportja. Per­sze, lehet mondani, hogy enét- kül is összetörték volna. Talán csak az itthoni vandalizmus következményei lettek volna enyhébbek. Talán. Biztos, hogy a riportert, Gulyás Lászlót nem irigyelte senki. Jegyzetírót eleinte ama rádióriporterre emlékeztette, aki elment vala­mi gyárba és jött vissza dolga- végezetlen, mondván, hogy ég a gyár. Gulyás hallhatóan sza­badulni akart a gyászos köte­lességtől, hogy olyasmit köz­vetítsen, amihez a sportnak semmi köze. A hangot egy időre el is vették tőle, aztán hamar visszakapta. De csoda-e a kapkodás ilyen helyzetben, mikor több ezer rendőr is tehetetlen? Lé­tezik-e olyan riporteri rutin, mely el tudja ilyenkor is foj­tani az elemi felháborodást, zavarodottságot, hiszen Gu­lyásban és mindenkiben, aki a közvetítést vigyázta, elfordulás és szembenézés dilemmája játszódott le, szerencsére utób­bi „győzelmével”. És ezen az estén ez volt az egyetlen győ­zelem. Parti Nagy Lajos Brüsszel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents