Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)
1985-06-30 / 177. szám
A Duna barátai „Hajónk a Dunán halad, keresünk barátokat, a hajóról hangunk rivall, Duna, légy te a baráti kar!" — olvasható az idézet az ulmi Duna Barátok Egyesületének meghívóján, melyet a Mohácsi Városi Tanácsra küldtek. A programfüzet szerint ritka vendég érkezett Mohácsra, az egyesület evezős dereglyéje, mely pontos mása a középkorban használatos vizi járműnek. A több mint két méter széles, és húsz méter hosszú hajóval általában kétévenként úsznak le az egyesület tagjai a Dunán Bécsig, majd a következő két évben Belgrádig. A mindenkori végállomáson a hajót darabokra szerelik, és visszaszállítják Ulmba. Az elmúlt napokban a Mohács környéki Duna-szakaszon hajózott a mintegy harminctagú legénység, majd folytatták vizi útjukat Újvidék felé. Läufer László felvétele Forró drót az üzletsoron Hétvégi ellenőrzés a fogyasztók érdekvédelmében Hétvége, vendéglátó hely, valahol. Szemérmetlenül kicsi a húsadag, híg a kávé, a korsónak csaknem a fele sörhab. Szóljak érte? ... Csak a rövi- debbet húzhatom érezzük szorongva — hányszor!... A módszerek kifinomultak, az előkalkuláció és a szabadáras árvetés sok mindent megenged. Törvényesen, persze. A szabályok betartásával. De ki tartja be? ... Akad ilyen is. Az ellenőrzés ugyanis rendszeres. Ez ügyben társultunk az „ÁKF”-fel, azaz Márton Béla megyei tanácsi főelőadóval egy hétvégi körútra. Az ellenőrzés célja: fogyasztói érdek- védelmi vizsgálat. Péntek, kora délután a pécsi MÁV-étteremben, azaz restiben. Söröket kérünk és bablevest, Utasellátó módra. A levesnél minden szinte grammra stimmel. A sör már kevésbé. A hiány a pohárban, korsóban egyaránt 65—65 milliliter. „Apróság”, alig több egy jó kortynál. Az árak s a hely azonban II. osztályú! A vásárló megkárosítása itt „mindössze" 3,90 Ft lett volna. Igen, de vajon ezt naponta, reggel 9-től este 9-ig hánnyal lehetne beszorozni?.. . (Hiszen a vonatok jönnek-men- nek, az emberek sietnek. . .) A szolgálatos italmérő szabadkozik: éppen frissen csapolt, emiatt fordulhatott elő a súlycsonkulás. Négy éve már volt egy hasonló „sörügye”, 2000 Ft bírsággal. Most két éven belül még egy „dobása” van. Harmadszorra repül. . . A szakmából. Pannónia Áfész Szabadság úti büféje, délután negyed 4- kor. Tömeg, zaj, füst, lépni is alig lehet. Beállunk a sorba. A próbavásárlás: hat tétel. Ellenőrzésük részletezése azonban kilátástalan. Súlycsonkítások és más szabálytalanságok özöne: a jegyzőkönyvben 18 tényszerű szabálytalanságot számolok össze. (Többségük III. vagy IV. osztályú helyen is felháborítana, mint vásárlót...) Itt Barna Tibor és egyik dolgozója; a restiben az italkimérő ellen szabálysértési eljárás indul. Szombaton délelőtt Harkányban. Egyhelyütt apró hiányosságok akadnak: egy másiknál semmi kifogásolható nincs Háromnál viszont annál inkább. A büfé-pavilonsornál már „ügyködésünk” híre futótűzként terjed. . . Úgy tűnik, az árusok, büfések szabályosan „riasztják” egymást. Találomra a pavilonsor közepe táján a megyei vendéglátó vállalat 425. sz. „egységében" próbaképp 2x2 dl vörös bort (is) kérek. S mialatt elém teszik, egy fehérköpenyes úr lohol a pult mögé. Izgatottan suttog az egységet vezető fiatalasszony fülébe. Ijedtség kapkodás. Előlem is elkapják a két pohár bort, de visszaragadom: elnézést, de az árut már megkaptam!... Az ijedtség nem véletlen. Az egyik pohárban ugyanis 200 helyett 140, a másikban csak 155 milliliternyi a vörös bor. Kifogás, magyarázkodás bőven akad: szakképzetlen (érettségizett) kislány töltötte ki, aki különben is „csak most egy napra állt be; s különben is én sohasem szoktam csalni stb. ..” Ilyet senki nem állított, de hát a tények makacs dolgok. . . A felügyelő egyéb hiányosságokat is talál, végül is .az „egység” vezetője, Szabó Galyiba Katalin sóhajtva aláírja a jegyzőkönyvet. S megesküdne akármire, hogy mindig utánatölt, ha kevesebb csurran a pohárba. Az „Adria" (a Napsugár mögött) vadonatúj gördülő magánbüfé. Két hete üzemel. Két sonkás szendvics, 3 Traubi. A kifüggesztett árak szerint fizetünk 54 Ft-ot. Gyors számolás: a helyes ár 46,90 Ft; a vásárlói megkárosítás 7,10 Ft. A pult mögött a szőke fiatalasz- szony értetlenül néz. Neki ezt mondták. . . Egyébként GYES- en van, és egyébként itt, alkalmazásban. A „tulaj" egy tsz-étkezde vezetője, akinek ez a maszek büfé a másodállása (!?...) A „tulaj”-nak jelentkeznie kell a Felügyelőségen. Ebből mi sül ki? . . . Végül: Drávaszabolcs, Zsin- kó vendéglő. Itt is egy sor szabálytalanság. Figyelmeztetések. A felszolgáló kislány viszont 1,30 Ft-tal többet számláz. Ezért 1000 Ft a helyszíni bírság, amit az üzletvezető nagyvonalúan és azonnal kifizet... Két félnap a hétvégén. Hét vizsgálat, ebből négy szabálysértési följelentés meg egy helyszíni bírságolás. Szomorú arány... Wallinger Endre A BARANYA MEGYEI NÉPMŰVÉSZETI SZÖVETKEZET eladásra felkínál földgáztüzelésű gázkazánt ÉRDEKLŐDNI LEHET: PÉCS, DÉRYNÉ U. 17—19. MŰSZAKI O. Valika, a most végzett szakács H étvégén avatták Pécsett azokat a baranyai fiúkat és lányokat, akik a szakács-cukrász mesterséget választották hivatásul. A több mint negyven tanuló közül a három év alatt legtöbbször Hofecker Valéria pécsi kislányt dicsérték az oktatók. Méltán, hisz nemcsak jeles bizonyítványával, hanem a szakmai versenyeken elért helyezéseivel is kivívta magának az elsőbbséget. Az alacsony, vékony, szeplős kislányról első pillantásra mindent lehetne gondolni, de hogy több száz vendégnek főz — azt nem nézné ki belőle az ember. Pedig Valika már három napja dolgozik.: a pécsi Virágcsokor étteremben ő a harmadik szakács. Debütálása napján közel kétszáz vendégnek főzte az előfizetéses menüt. — Imádok főzni, és finomakat enni — kezdte a beszélgetést az alig negyven kilós szakácsnő. Amit az iskolában tanultunk — azt otthon mind megfőztem. Most pedig a Virágcsokor étterembe szerződtem — ott készítem a menüket a vendégeknek. De már azon töprengek, hogy milyen egyéni, általam kitalált étellel kedveskedjek a hozzánk betérőknek. Most az egyik legkedvesebb ételemet ajánlanám a háziasz- szonyok figyelmébe. Az adagok 4 személyre szólnak. Sertéssült tavasziasan: 75 dkg sertéscombot egészben sózzuk, borsozzuk, majd olajozott sütőbe rakjuk. Közepes tűzön sütjük — mikor kész —, a rostokra merőlegesen felszeleteljük. A zsírjából pecsenyelevet készítünk kevés paradicsom pürével, 1 kanál liszttel elkeverve, ízesítve. Közben a zöldségeket vízbe föltesszük főzni, aztán leszűrjük és összekeverjük a pecsenyelével. Ha kész, az előzőleg felszeletelt húsra kell belőle önteni. Köretként párolt rizs adható hoz.zá. Csemegének jó a vegyes gyümölcskrém : 40 dkg eper, és 30 dkg őszibarack befőtt, 3 dl tejszín, 3 dkg vanília, cukor, 10 dkg porcukor és 1 dl triplisec kell hozzá. A felvert tejszínhabba belekeverjük a megmosott epret. A poharak aljára tesz- szük, majd a tetejére az apróra kockázott, triplisec-kel leöntött őszibarack kerül. A tetejére tejszínhabot, arra eperszemet teszünk. Hűtés után fogyasztható. Jó étvágyat mindenkinek! A. E. Idősek juniálisa Görcsönyben Derű a juharfák alatt Az imént még üres dobozból hófehér galamb röppent fel, az alvó gondolatolvasó rátalált a piros hetesre. Egy csokor rózsa a semmiből és Andrej bűvész meghajolt. Viharos taps, a színpadon már egy másik művész és száll a dal a juharfák alatt: „Mondd jó barátom ...” a kedvelt pol- beat énekes Orsós György előadásában. öregek juniálisót tartották tegnap a görcsönyi szociális otthon kastélyparkjában. Az „Életet az éveknek” sorozatban immár ötödször rendeztek a baranyai szociális otthonok lakóinak műsoros délutánt a megye állami, ifjúsági és társadalmi szervei. . Háromszázan szórakoztak szombat délután a kastélyparkban, ahol a görcsönyi idősek látták vendégül a keresztespusztai és a pécsi Kassa utcai szociális otthonok lakóit. Hogy mit jelent egy ilyen délután azoknak, kiknél az átlagéletkor 80 év?- A halálos ellenségünk az unalom - mondja Bodányi Győző, aki két éve az otthon lakója. - Ezek a fiatal előadók üde színfoltot csempésznek a hétköznapokba. A pécsi József Attila Művelődési Központ néptánccsoportja friss, lendületes nyírségi táncával, a Kozármislenyi Művelődési Ház sramlizenekarának keringői, polkái pedig a régi emlékeket idézik fel. És végül a délután meglepetése a gyűdi szociális otthon lakója, Hergenrőder Kálmán dala; Nem tudok én megjavulni... Hót öregember az idős ember? M. Gy. diplomák Befejeződött a nemzetközi bábfesztivál Tizenhat magyar és külföldi együttes részvételével négy napig tartott Pécsett a 7. nemzetközi felnőtt bábfesztivál. Az ünnepélyes zárásra és eredmény- hirdetésre tegnap délelőtt az Ifjúsági Házban került sor. Dr. Szilágyi Dezső, a szakmai bíráló bizottság elnöke, az UNIMA, a Nemzetközi Bábművész Szövetség elnöke köszönetét mondott Pécs városának, a rendező Nyári Színháznak, a Bóbita együttesnek és az Ifjúsági Háznak a szives vendéglátásért, értékelte a fesztivált és méltatta a háromévenkénti találkozás szakmai jelentőségét. Komlódi Józseféé, a Pécs Városi Tanács elnökhelyettese köszöntötte a vendégeket, majd a résztvevőknek emléklapot ajándéktárgyakat nyújtott át. Ezután Szilágyi Dezső átadta az UNIMA diplomáit a fesztiválon nyújtott kiemelkedő teljesítményért. Kisdiplomót kapott a Teat- ro Gioco-Vita (Olaszország), a Harlekin Báb- együttes (Eger) és a Voj- lina Bábszínház (Debrecen). Nagydiplomát kapott a Figurientheater Triangel (Hollandia), a Cseljabin- szki Állami Bábszínház és 1 Albrecht Roser társulata (NSZK). A kiváló bábművészről, Blattner Gézáról elnevezett, Pécsett alapított díjat az idén Hollós Róbertné, az Amatőr Bábjátékosok Országos Tanácsának titkára és Szőnyi Kató, az All ami Bábszínház főren- ; dezője kapta életművéért. G. T. Vasárnapi programok a Balatonnál Folytatódnak a szántód- pusztai lovasnapok eseményei. Délelőtt a Sellő-dí- jért, délután a Balaton- dijért indulnak a lovasok. 16 órakor kerül sor a kettősfogatok akadályhajtásó- ra, illetve fordulójára — az elsőt tegnap rendezték meg — és az Aranyoskupáért folytatott versenyre. 17 óra 30-kor történik meg majd az évről évre nagy érdeklődéssel várt csikósorsolós, melyen a háromnapos rendezvénysorozat valamennyi vendége egyforma eséllyel vesz részt belépőjegyeivel. * Három új kiállítás megnyitására kerül sor: Péreli Zsuzsa és Szilágyi Júlia textilművészek Balatonbog- láron mutatják be alkotásaikat, a fonyódi galériában pedig a magyar üvegművészek kollektiv tárlatát nézhetjük meg vasárnaptól július 28-ig. A nap szórakozási ajánlata; a kicsinyeknek 10 órai kezdettel Balatonboglóron az Állami Bábszínház tart előadást „Csili Csala csodái” címmel, a nagyok esté 21 órakor a Magyar Színkör „Lú- das Matyi” előadására válthatnak jegyet. * Megnyílt a dél-balatoni képzőművészek kiállítása, melyet július 28-ig lehet megtekinteni. Verebics János vasämapi