Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)
1985-06-15 / 162. szám
Mexikó példás vb-re készül Pénteken délután kéthetes ávollét után visszaérkezett Budapestre az MLSZ négytagú küldöttsége Mexikóból, a jövő évi labdarúgó világbajnokság színhelyéről. Dr. Páncsics Miklós, az MLSZ főtitkára, Csáki Sándor, az OTSH elnökének tanácsadója, Mezey György szövetségi kapitány és dr. Mohácsi János, a válogatott keret orvosa járta körbe Mexikót, folytatott különböző tárgyalásokat és kötött előzetes megállapodásokat. Dr. Páncsics Miklós a következőket mondotta az MTl-nek:- Megnéztünk minden pályát, kerestük a. szálláshelyeket, érjen bennünket. Meglepte az európaiakat, hogy például az Anglia-Olaszország mérkőzésnek milyen kevés nézője volt. A házigazdák nem csodálkoztak ezen, mondván, hogy az izgalmas mexikói bajnokság után a szurkolók nem nagyon érdeklődtek a tétnélküli találkozók iránt, s különben is, a televízióban láthatták az egész küzdelmet. Nincs szó arról, hogy Mexikóban csökkent volna a labdarúgás iránti érdeklődés, óriási ütemben fogynak a jegyek, s velünk a VB szervezői azt közölték, hogy a fővárosban sorra kerülő valamennyi VB-találkozóra már minden jegy elkelt elővételben. flzEUG kongresszusa Pénteken reggel megkezdődött a Hotel Stadionban az Európai Torna Szövetség (EUG) kongresszusa. Tizenkilenc tagország mellett a román, az NDK-beli, a bolgár és a lengyel szövetség megfigyelői minőségben vesz részt a szombaton záruló tanácskozásokon. A kongresszus alapszabálymódosítást is megtárgyalt. Az EUG végrehajtó bizottsága létszámát 11-re emelték fel, mert a tagállamok száma örvendetes módon emelkedik. Szó esett arról, hogy magyar javaslatra a jövőben lebonyolítanák a más sportágakban megszokott Bajnokcsapotok Európa Kupáját. A magyar szövetségre vár a feladat, hogy az új sorozat technikai részleteit kidolgozza. Pécsett, a városi sportcsarnokban tartotta tegnap tanévzáróval egybekötött sportünnepélyét a Test- nevelési Általános és Sportiskola. Képünk a sportünnepélyen készült. Fotó: Maletics L. tapasztalatcserét folytattunk a mexikói vezetőkkel, Mezey György tárgyalt a mexikói és a francia szövetségi kapitánnyal, Mohácsi János a mexikói és nyugatnémet orvosokkal. A tapasztalatokról az MLSZ főtitkára Így számolt be:- Már most látható, hogy Mexikó igen nagy gondot fordít a VB tökéletes előkészítésére. Nagyon jól haladnak a különböző területeken, előre látható, hogy jövőre példás világbajnokságot rendeznek. Stadionjaik csodálatosak, egyik szebb, mint a másik, egytől egyig méltóak világbajnoki színhelyeknek.- Megnéztük a lehetséges szálláshelyeket, és előzetes feltételes megállapodást kötöttünk. Ismeretes, hogy december 15-én lesz Mexikóvárosban a sorsolás, s azután derül ki, hogy melyik csoportba kerülünk. A csoportok központjában, illetve azok környékén az igényeknek megfelelő, jó szálláshelyet foglaltunk le a magyar válogatottnak. A magyar labdarúgó válogatott ,iövő májusig kétszer is elutazik Mexikóba.- Már korábban megállapodtunk, hogy december 14- én, egy nappal a világszerte óriási érdeklődéssel várt sorsolás előtt a magyar válogatott az Azték Stadionban Mexikóval játszik. A helyi labdarúgó szövetség vezetői, a VB szervező bizottság tagjai a különböző megbeszéléseken örömüknek adtak kifejezést, hogy a magyar válogatott ott is ismert remek teljesítményekkel jutott el oz európai selejtezőkből elsőként a VB-döntőbe. Többen és többször kifejtették, hogy szeretik a magyar labdarúgást. Az MLSZ küldöttsége megtekintette a nemzetközi torna mérkőzéseit is. A találkozókról dr. Páncsics Miklós Így nyilatkozott:- Olaszország, Anglia és az NSZK válogatottjánál, vagyis az európai csapatoknál szembetűnő volt, milyen gondot jelentett az akklimatizálódás. E probléma megoldása alapos és körültekintő munkát, előkészítést igényel, nehogy kellemetlen meglepetés Kivitelezői kapacitást keresünk Pécsett épülő, lapostetős gépjármű javító-karbantartó műhelycsarnok HŐSZIGETELŐ, VIZ ELLENI TETŐSZIGETELŐ ÉS BÁDOGOS MUNKAIRA. Terület: 1000 m2. Igényelt kivitelezési időszak: 1985. szeptember. Jelentkezés: Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat, Pécs, Bolgár Néphadsereg út 79. Ügyintéző: Enesei Andrásné, Muck József. Telefon: 24-088/23., vagy 74. mell. Háromszoros hurra! Aranyeső a PMSC férfi tornászoknál Lesz-e utánpótlás? Harc a dobogóért Röviden • >v . ; Vívás. Dunaújvárosban országos IV. osztályú női tórversenyen vettek részt az U. PEAC vívói. Közel 100 fős mezőnyben Molnár Andrea az első helyet szerezte meg. — Horváth Ildikó harmadik, Boldizsár Eszter negyedik volt az Egyetemi Tornacsarnokban megrendezett IV. őszA hétvége sportműsora JÚNIUS 15., SZOMBAT LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: Paks— Mázaszászvár, Paks, 17.00. Csurgó—Boly, Csurgó, 17.00. Komló—Szigetvár, Komló, 17.00. Sellye—Bonyhád, Sellye, 17.00. Mohács—Siklós, Mohács, 17.00. PVSK—Nagyatád, Vasút-pálya, 17.00. Újpetre—Kisdorog, Újpetre, 17.00. Megyebajnokság: PBTC—P. Kinizsi, Bőrgyár-pálya, 17.00. Zsol- nay SE—Dunaszekcső, Porcelángyár-pálya, 17.00. Steinmetz SE— Somberek, Postás-pálya, 17.00. Villány—U. PEAC, Villány. 17.00. Va- sasi Bányász—Szentegát, Vasas, 17.00. KÉZILABDA. A PMSC nemzetközi férfi ifjúsági tornája, városi sport- csarnok: Post Schwerin (NDK-beli) —RK Crvenka (jugoszláv), 14.00. FTC—PMSC, 15.00. Post Schwerin— FTC, 16.00. RK Crvenka—PMSC, 17.00. NB I. B, férfiak: Újkígyós- Komló, Újkígyós, 11.00. NB II. férfiak: Baromfifeld.—Hőgyész, Testvérvárosok tere, 17.00. NB II., nők: Tolna—Hunor SK, Tolna, 15.00. LOVASSPORT. A területi lovas- bajnokság II. fordulója és meghívásos verseny, Uszögpuszta, 8.00. TENISZ. OB III., férfiak: Komlói Tenisz és Sí Klub—Keszthely, Komló, 11.00. MAFC—P. Spartacus, Budapest, 13.00. OB II., nők: OSC— P. Spartacus, Budapest, 15.00. ATLÉTIKA. Megyei serdülő „A”- bajnokság, Tüzér u., 17.00. MODELLEZÉS. Országos autómodellező verseny, Újmecsekalja, modellezőbázis, 8.30. TÖMEGSPORT. KIOSZ Kupa, sikondai pihenőpark, 7.00. MEDOSZ- sportnap. Szigetvár, 9.00. MEDOSZ sportlövő-bajnokság, Szigetvár, 9.00. ASZTALITENISZ. Osztályozó az NB lll-ba jutásért, férfiak, egyetemi tornacsarnok, 11.00. JÚNIUS 16., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. Megyebajnokság : Harkány—P. Postás, Harkány, 17.00. Geresdlak—P. Gázmű, Ge- resdlak, 17.00. Beremend—Bükkösd, Beremend, 17.00. KÉZILABDA. A PMSC nemzetközi férfi ifjúsági tornája, városi sport- csarnok : RK Crvenka—FTC, 8.00. PMSC—Post Schwerin, 9.00. NB I. férfiak: PMSC—Ózd, városi sport- csarnok, 11.00. NB I. B férfiak: Borsod—Boly, Borsod, 17.00. LOVASSPORT. A területi lovasbajnokság II. fordulója és meghívásos verseny, Uszögpuszta, 8.00. MODELLEZÉS. Országos autómo- dellező verseny, Újmecsekalja, mo- dellezőbázis, 8.00. TENISZ. OB II. férfiak: VM Közért—P. Spartacus, Budapest, 13.00. OB II. nők: BVSC—P. Spartacus, Budapest, 8.30. ÓB III. férfiak: Győr—Komlói Tenisz és Si Klub, Győr, 11.00. ATLÉTIKA. Megyei serdülő „A”- bajnokság, Tüzér u., 9.00. Nyolc vagy több edző marad a helyén? A gyűrűn egy apró legény függeszkedik, a lányok magas ívű szakák után a szivacsgödörbe puffannak. Kevesebben vannak a szokottnál a PMSC tornász munkacsarnokában. Késő délután van, a többség már elvégezte a feladatát. A búcsúzó fiúk „hurrát" kiáltanak oda edzőjüknek, Ferenczi Csabának. Kicsit szokatlan, dehát legyen: — Hurrá! Annál is inkább, mert a PMSC férfi tornászai mostanában olyan eredményeket értek el, hogy háromszoros csatakiáltás is elhangozhatna tiszteletükre. Nyolc ifjúsági szerzett aranyjelvényes minősítést: Tüske Kaufman, Lomb, Köhler, Harsányi Cs., Kócziány, Gyurkó és Somogyi. Emberemlékezet óta nem volt ilyen Pécsett, vagy talán még sohasem. Az eredmények persze nem az égből pottyantak. A feltételek javulása, az edzők szakértelme és a versenyzők tehetsége eredményezte őket. Most viszont már azon fő a feje Ferenczi Csabának, miként lehet megtartani ezt a tehetséges gárdát. — Egészében sehogy — adja meg a^yálaszt önnön kérdésére —, Kopeczky és Kovács Gábor már a TF előlelvételis hallgatója, s hamarosan valószínű, hogy csatlakozik hozzájuk Tüske is. Egy-két Hú a Tanárképzőre jelentkezett, remélem, ők megmaradnak. Egy kicsit megszakad beszélgetésünk mert beviharzik a terembe „Anya", vagyis Futó Józsefné, a tornászok intézője. Igekötővel írni talán pontosabb: elintézője, merthogy mindenre van gondja és minden feladatot sikerrel megold. Körbefutja a termet, aláíratja a jelenléti íveket, igazolásokat visz, utazást intéz. Nélkülözhetetlen segítője a tornászoknak. Egy kicsit nézzük sürgését, aztán visszakanyarodunk a „kályhához". — Szerencsére töltődik lel az az űr, ami az aranyjelvényesek mögött volt. A 9—10 évesek között egv sor tehetséges tornász van — mondja Ferenczi Csaba. — Köztük a legígéretesebb, Kampis Kristóf, aki be- léptünkkor a gyűrűn lógott. Szorgalmas, jó képességű kis srác, szép jövő vár rá. A versenyzők után az edzőkre terelődik a szó. A TÁSI-nál öt fiatal hajdani tornász edzős- ködik, annak idején Ferenczi Csaba tanítványai voltak. Ők — és Keszthelyi Gyula — dolgoznak azért, hogy ne szakadjon meg a sor, minden évjáratból kijöjjön néhány jó versenyző. Ezt a folyamatot segíti a Bánki Donát úti általános iskolában ősszel induló különleges első osztály ahova csak tornászpalánták járnak majd. Ők persze a jövő reménységei, a mostani „menők”, az ifjúsági I. osztályú csapatbajnokság harmadik helyéért küzdenek. Reméljük, sikerrel. Mindenesetre: — Hurrá! Belénessy Csaba tályú női tőrversenyen. — Az U. PEAC férfi tőrcsapata Linz vívóit látta vendégül. A találkozót 20-16 arányban a pécsiek nyerték az osztrák bajnokcsapat ellen. Kézilabda. Megyebajnokság. Férfiak: U. PEAC l.-U. PEAC l|. 36-26. >F)MSC—Hosszúhetény 41-26, PMSC— Nagyharsány 36-20. Nők: U. PEAC I.—Zsolnay 25-26. U. PEAC ll.-Kon- zum 21-23, Hunor—Zsolnay 12-31, PMSC—Mohács 27-8, KlOSZ-Siklós 16-11, Szabadszentkirály— BSK 8-18, Sellye—U. PEAC I. 16-26, Konzum— Hunor 20-13. Még nem tisztázódott, hogy nyolc, vagy több edző marad-e a helyén a labdarúgó NB I. 16. csapatánál. A Honvédnél felmerült, hogy Komora Imre más feladatot kap a klubon belül, de csaknem biztosra vehető, hogy marad. A Rába ETO-nál Verebes Józsefet még egy évig kötné a szerződés az egyesülethez, de folynak a tárgyalások, hogy esetleg elengedik. A Videotont a következő idényben is Kovács Ferenc irányítja. Zalaegerszegen Gellei Imre újabb egyéves szerződést írt aló, a Vasasnál II- lovszky Rudolf plusz két évet vállalt. Békéscsabán marad Sülé István, miként Csepelen Géléi József. Debrecenben lejárt dr. Puskás Lajos szerződése, a klubelnökség és közte folynak még a tárgyalások a hosszabbításért. A Haladásnál ősztől is ^átkai László lesz az edző. Újpestén Göröcs János már munkába állt, Temesvári Miklós helyén. Utóbbi Tatabányára szerződött. Pécsett a klubvezetés felkérte Garami Józsefet, hogy az 1985—85-os évi bajnokságra is vállalja a vezető edzői tisztséget. Várhatóan rövidesen megkötik a szerződést. Az FTC- nél Dalnoki Jenő lesz ősztől az. edző, a Volánnál pedig Novak Dezső. Siófokon továbbra is Szőke Miklós a vezető edző. Az MTK- VM-nél Verebes Józseffel folytatnak előrehaladott tárgyalásokat, ö ha távozik Győrből, a Hungária körútra költözik. A Cement- és Mészművek Beremendi Gyára felvesz: • SEGÉDMUNKÁSOKAT • BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT • GÉPLAKATOSOKAT • VILLANYSZERELŐKET Bérezés: megegyezés szerint. Igény esetén munkásszállónkon elhelyezzük. Munkaruhát, védőruhát, kedvezményes étkeztetést biztosítunk. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96 os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007