Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)

1985-05-08 / 124. szám

1935. május 8., szerda Dunántúli napló 5 Októberben nyílik Az MSZBT ünnepi ülése Magyarországot szoros baráti kapcsolat fűzi a szocialista országok közösségéhez, a Szovjetunióhoz. Szilárd és megbonthatatlan a magyar— szovjet barátság, amelynek erősítésén és fejlesztésén szün­telenül munkálkodtunk az el­múlt negyven évben. össze­fűz bennünket közös eszménk: a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus és közös nagy társadalmi célunk, a szocializmus. A két nép ba­rátságának erősítését szolgál­ja tevékenységével a csaknem négy évtizedes múltra vissza-, tekintő Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság is. Az ünnepi felszólalás után Deák Lívia, az Országos Bé- ketanócs elnökségének tagja átadta az Országos Béketa­nács plakettjét a Papíripari Vállalat kollektívájának, a béke, a népek közötti barát­ság elmélyítése érdekében kifejtett tevékenységéért. Vas-műszaki áruház Pécsett Szekszárdon lesz a másik Tavaly áprilisban kezdték a TITAN Kereskedelmi Válla­lat Verseny utcai telepén épülő szakáruház alapozását. A Baranya megyei Építőipari Vállalat, a tervezett ütem­ben, befejezéshez közeledik a munkával. A 35 milliós léte­sítmény átadási határideje június 30. Az épület tető alatt van, jelenleg a belső szerelvénye­zési munkákat végzik. Ezután következik a vakolás, festés, mázolás, majd a kétezer négyzetméteres szabadtéri tároló betonozása. Az 1800 négyzetméter alap- területű áruházban 1200 négyzetméteres raktár, 250 négyzetméteres eladótér lesz, valamint kiszolgáló és mel­lékhelyiségek. A parkolóban mintegy 70 gépkocsinak jut hely. Az új üzletközpontban — amelynek forgalmát évi 200 millió forintra tervezik — la­kosságot és közületeket egy­aránt kiszolgálnak. A szak­áruház nyitása, a berende­zést és az árufeltöltést köve­tően, október végére várható, amikor a Lenin téri egységet megszüntetik. Az áruellátást illetően az a cél, hogy a vásárló a legrö­videbb időn belül mindent egy helyen kapjon. Mintegy 20 ezer féle vas-műszaki cikket forgalmaznak majd, többek között szerelési anyagokat, kézi és elektromos barkács- gépeket, forgácsoló szerszá­mokat, mezőgazdasági elekt­romos és kézi szerszámókat, fűtőberendezésekhez csőórut, szilárd- és gáztüzelésű kazá­nokat, radiátorokat, fürdő­szoba-berendezéseket és kü­lönböző műanyag csöveket. Még ebben az évben át­adják — Szekszárdon — má­sodik nagy raktáráruházukat is. Pécsett pedig — egy ké­sőbbi időpontban — a Kos­suth Lajos utcában boltot nyitnak, ahol híradástechnikai és elektromos háztartási gé­peket árusítanak. M. Gy. a választék kenyérből és süteményből Sütőipari vállalatok országos értekezlete Ha rangsorolni kellene, a Pécsi Sütőipari Vállalat az or­szág első öt helyezettje között szerepelne, múlt évi teljesítmé­nye alapján. Ez elsősorban a szervezett munkának és a ma­gas színvonalú gépesítettség­nek köszönhető, — tudtuk meg Werli Józseftől, a Sütőipari Műszaki Gazdasági Társaság iroda igazgatójától. Hazánk 37 sütőipari vállala­tának igazgatói és képviselői vettek részt tegnap, az Ifjúsá­gi Házban rendezett országos értekezleten. A már hosszú múltra visszatekintő, évenkénti esemény színhelye ezúttal Pécs. Az értekezlet témája az H984. évi gazdálkodás elemzése, il­letve az idei első negyedév tapasztalatai voltak. A gazda­sági társaság irodaigazgatója előadásában részletesen kitért az ország sütőipari vállalatai­nak minőségjavító törekvései­re, melyet az utóbbi három év során a fogyasztók egyértel­mű megelégedése tükröz. A Baranya megyei Sütőipari Vál­lalat a múlt év folyamán csak­nem tíz féle új termékkel je­lentkezett a vásárlók előtt, így a kézi munkát is igénylő házi jellegű kenyérrel, valamint fi­nom péksüteményekkel, zser- bóval, pompás kockával és más töltelékárukkal. Az értekezlet módot adott a vállalatvezetők tapasztalatcse­réjére is, illetve új kapcsolatok teremtésére. Az országos ren­dezvény második felében az igazgató tanács az idei év mű­szaki és gyártmányfejlesztési terveiről tanácskozott. P. L. A sevillai borbély nyitányparódiája a Bóbita Bábszínház előadásában A Bóbita r • tavaszi turnéi A Budapesti Tavaszi Feszti­vállal kezdődött idén a Bó­bita Bábszínház szereplés­sorozata idehaza és külföldön. A fesztivál soproni rendezvé­nyeire kaptak meghívást és felnőtt-, valamint gyermek- műsoraikkal arattak sikert a város színházában. Mint a tavaszi fesztiválnál lenni szo­kott, a Bóbita előadásaira a szállodák is szerveztek közön­séget, így nagyon sok Sop­ronban tartózkodó külföldi tu­rista is tapsolt* a pécsi tár­sulatnak. Ezután eszéki cserefellépés következett: először az ottani Ognjen Prica Gyermekszinház járt nálunk, s tartott horvát nyelvű előadásokat Pécsett, Mohácson és Kátolyban. Ök a rendezői az eszéki báb­színházfesztiválnak, amelyre a Bóbita is hivatalos volt, és a fesztiválszereplések után Vö­rösmarton is tartottak két előadást, zsúfolt ház előtt és nagy sikerrel. Sok helyre hív­ják idén a pécsi bábszínházát a Kalevala-előadással, egy korábban műsoron volt produk­ció felújításával. A Kalevala évében az ország különböző városaiban bemutatják ezt a műsort. Meghívásuk van egy NDK-beli turnéra is, Drezdá­ban, Berlinben és Magde- burgban szerepelnek, a Pé­ter és a farkas, a Cantata profana, valamint a Kalevala elődásával, és felnőtt közön­ség előtt bemutatják az Ope­rasalátát is. A Bóbita Bábszínház eköz­ben készül a június 24—29. között Pécsett rendezendő felnőttbábfesztiválra. Szovjet, bolgár, holland, osztrák, NSZK és NDK-beli bábszínházak ér­keznek ekkor Pécsre, itt lesz­nek az eszékiek, jön egy olasz árnyjátékszínház és Ró- zer, a világhírű NDK-beli ma- ríonettművész. A hazaiak kö­zül négy amatőregyüttes és az újonnan önállóvá vált eg­ri Harlekin Színház lép fel a Bóbita Bábszínház mellett. G. O. Külkereskedelem A kemény tél érezhető hatással volt hazánk külkereskedelmének el* ső negyedévi alakulására. A Külke­reskedelmi Minisztérium szakembe­rei által a közelmúltban készített összesítés szerint az idei év első három hónapjában — a tavalyi ha­sonló időszakhoz képest — a kon­vertibilis elszámolású export meny­nyi ség e megközelítette a múlt évit, míg értéke - dollárban mérve - mintegy 9 százalékkal csökkent. Eközben az energiahordozók több­letimportja révén erőteljesen nőtt a behozatal. A szocialista országok­ba irányuló export valamelyest meg­haladja a tavalyit, azonban az időjárás hatásának jobban kitett ágazatok kivitelénél e relációban is csökkenés következett be. A konvertibilis exporton belül' — dollárban mérve — egyedül a me­zőgazdasági termékek kivitele érte el a múlt év azonos időszakáét. Elsősorban a fejlődő országok pia­cain értékesítettünk kevesebb termé­ket, emellett csökkent a fejlett tőkés országokba irányuló kivitelünk is. Jelentős az elmaradás a kohászati cikkek exportjánál: ennek oka ré­szint a hideg miatti termeléskiesés, részint egyes termékeknél az árvi­szonyok kedvezőtlen alakulása. Ha­sonló okok súlyosan érintették a vegyipari ágazatot is. Az élelmi- szeripari kivitel csökkenését értéke­sítési nehézségek, valamint a bel­földi árualapok - például növényi olajok, darabolt sertéshús - átme­neti hiánya okozták. A gépipari termékek közül csökkent a mező- gazdasági gépek és az orvosi mű­szerek exportja, nőtt viszont a köz­úti gépjárművek - teherautók, autó­busz-karosszériád - értékesítése. Kedvezően alakult a gabonaexport. Iskolák a közlekedés biztonságáért „Iskolák a közlekedés biz­tonságáért" országos verseny­ben 1984, évi eredményei alap­ján harmadik helyezést ért el a pécsi Nagy Lajos Gimnázium csapata és oktatógárdója. Díj­kiosztó ünnepsége volt tegnap a Közlekedésbiztonsági Tanács megyei székházában, ahol a díszoklevelet és a vele járó 20 000 forintos díjat Orbán István rendőr-vezérőrnagy, a Baranya megyei Rendőr-főka­pitányság vezetője, a megyei KBT elnöke adott át Kelenfy Elemér igazgatónak. Erb János felvétele Pécsett, a Verseny utca nyugati végében épül a Titán új raktár komplexuma Erb János felvétele A Magyar—Szovjet Baráti Társaság ünnepi ülésen.emlé­kezett meg a fasizmus felett aratott győzelem negyvene­dik évfordulójáról kedden, a csepeli Papíripari Vállalat kultúrházában. Az ünnepi ülésen a vállalat dolgozói, a kerület intézmé­nyeinek képviselői, a párt- és társadalmi szerveinek vezetői, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli had­seregcsoport képviselői vettek részt. Ott voltak Nyikita Darcsijev és Ivan Bagyul, a Szovjet Baráti Társaságok szövetségének magyarországi képviseLői, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének ta­nácsosai. György Sándor, az MSZBT titkára ünnepi beszéd­ben visszaemlékezett a negy­ven évvel ezelőtti események­re, a szovjet Vörös Hadsereg hősi küzdelmeire, amelyek el­hozták hazánknak is a felsza­badulást, megteremtették a békés építőmunka feltételeit. A közélet . hírei A fasiszta Németország fe­lett aratott győzelem 40. év-r fordulója alkalmából ünnepi megemlékezést rendezett ked­den a Szovjetunió magyaror­szági nagykövetsége Buda­pesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Az ese­ményen a magyar párt-, állami és társadalmi szervek képviselői előtt Ivan Aboimov, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének követ-tanácsosa mondott beszédet, majd a megemlékezést kulturális mű­sor zárta. * A Tanácsi Koordinációs Bi­zottság Papp Lajos államtit­kárnak, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatala elnökének ve­zetésével, kedden ülést tartott az Országházban. A bizottság Nagy Ervin közlekedési mi­niszterhelyettes előterjesztésé­ben megvitatta a közlekedési feladatok tanácsi végrehajtá­sának helyzetét. Ezt követően Fonyó Gyulának, a Miniszter­tanács Tanácsi Hivatala elnök- helyettesének előterjesztése alapján, a tanácsok hatósági tevékenységének továbbfej­lesztési teendőiről tárgyalt. * ünnepi ülést tartottak má­jus 8., a Vöröskereszt Világ­nap alkalmából, kedden, a Magyar Vöröskereszt székhá­zában. Az ülésen dr. Gegesi Kiss Pál akadémikus, a Ma­gyar Vöröskereszt elnöke mon­dott ünnepi beszédet. Az ün­nepségen — sok évi eredmé­nyes vöröskeresztes munkássá­guk elismeréseként — a Vö­röskeresztes Munkáért kitün­tetés arany fokozatát adta át 93 aktivistának az elnök. A Véradó Mozgalomért emlék­plakettet hárman kapták meg, a térítésmentes véradómozga­lom szervezésében több évti­zede végzett, kiemelkedő mun­kájukért. A nemzetközi ifjú­sági év vöröskeresztes prog­ramjának részeként meghirde­tett ifjúsági pályázat nyerte­seinek az ünnepségen átadták a pályadíjakat. A művelődési miniszter Kiváló Munkáért ki­tüntetését, illetve miniszteri di­cséretét két-két vöröskeresztes tanárelnök kapta, az ifjúság humanista nevelésében vég­zett kiemelkedő munkájáért. * A Művelődési Minisztérium meghívására, április 24. és má­jus 7. között kínai íróküldött­ség tett látogatást hazánk­ban. A delegáció tagjai a Magyar írók Szövetségének képviselőivel megbeszéléseket folytattak a magyar—kínai irodalmi kapcsolatok fejleszté­sének lehetőségeiről, s felke­restek néhány kiadó vállalatot és folyóirat-szerkesztőséget is. A kínai íróküldöttséget fogad­ta Tóth Dezső művelődési mi­niszterhelyettes. * Kedden, a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum előadóter­mében nemzetközi tudományos tanácskozás kezdődött A pos­taforgalom fejlődési irányai címmel. Ebből az alkalomból Magyarországra látogatott, s részt vesz a rendezvényen Adwaldo Cardoso Botto de Barros, a postai világszerve­zet (UPU) vezérigazgatója. Tóth Illés, a Magyar Posta elnöke nyitotta meg a tudo­mányos tanácskozást, majd Juhari Istvánná, a posta szol­gáltatási igazgatója tartott bevezető előadást. Hangsú­lyozta: a postának világszer­te egyre erősödő konkurren- ciaharcban kell helytállnia, s ebben a versenyben a pos­taforgalmi szolgáltatások gyorsabbá, olcsóbbá és meg­bízhatóbbá tétele a cél. A háromnapos előadássorozaton 16 ország több mint negyven szakembere vesz részt. A ta­nácskozás első napján a pos­tai szolgáltatások perspektí­váiról, valamint a küldemé­nyek továbbítására szolgáló elektronikus eszközök fejlesz­téséről hangzottak el előadá­sok. Szerdán a forgalmi há­lózatok tervezése, valamint a csomagfeldolgozás eszközei, továbbá a forgalom racionali­zálásának kérdései adják a konferencia témáját.

Next

/
Thumbnails
Contents