Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)
1985-05-25 / 141. szám
Véleménycsere a városrészek rehabilitációjáról Együtt a lakossággal! Kerül, amibe kerül? — Csak azt cseréljék, amit ténylegesen szükséges! — A mai tervezőrendszer nem szolgálja az ügyet — Egy városrész rehabilitációja nem lehet a tulajdonosok anyagi lehetőségeinek függvénye. Pécsett, a Jókai utcában több házat az Építőipari Szövetkezet újított fel Läufer László felvétele Zöld út a granulátumnak A rothasztok elkészítését július 15-re ígéri a BVG Közel egy évtizede — pontosabbon az 1978-as párthatározat óta — fordult a közfigyelem az épületfelújítások, még meglévő építészeti értékeink megmentése felé. Ma látjuk: szinte az utolsó pillanatban. A városrészek rehabilitációjáról április 17—18-án Pécsett országos tanácskozást tartottak. Ez a konferencia először hozta össze véleménycserére mindazokat, akik a dologban érdekeltek akár városi vezetőként, akár tervezőként, kivitelezőként, illetve az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium illetékes szakembereiként. S ez azért is fontos, mert — mint ott elhangzott — ezzel lezárult a rehabilitációs folyamatnak az a szakasza, amikor mindenki magárahagyottan kísérletezett a hatalmas feladat megoldásával. Egyetértésben A tanácskozáson központi helyet foglalt el az, ami jelszava is lehetne a rehabilitáció több évtizedes folyamatának: együtt a lakossággal. Olyan bonyolult dologról van itt szó, amiben ha nélkülözzük az érintett lakosság egyetértő támogatását, csak nagy nehézségek árán születhet eredmény. Külföldi példákkal is bizonyították: ez a munka akkor lehet igazán hatékony, ha ebben a maga lehetőségei szerint a lakosság is részt vesz. S nálunk messze nem így van. A lakosságnak annyi a szerepe, hogy tudomásul veszi a kiköltözést, majd évekig vár a visszatérésre egy felismerhetet- lenségig megváltozott lakásba. Hiszen mindaz, ami otthonná tette a rideg falakat, eltűnt még akkor is, ha az állapota miatt maradhatott volna. Mert „a rendelkezésre álló keretet fel kell használni." A takarékoskodás ma még inkább csak jelszó. Az „együtt a lakossággal" jelszó - vagy ennek egy szim- patikusabb és a mai gyakorlatból kiutat mutató változata szerint: nem a lakossáq ellenére, hanem vele egyetértésben — egy sereg gondolatot szült. Kezdve azzal, hogy már az előkészítés leqelején meg kell indítani a párbeszédet, s azt folyamatossá kell tenni mindvéaig, hiszen aki éveket, évtizedeket élt le a rehabilitálandó környezetben, hasznos közreműködője, szaktanácsadója lehet a rehabilitációs munkának. Ennek a oárbeszédnek eddig csak erőltetett formái léteztek amelyek alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy elfogadtassák a rehabilitációt a lakossággal. Meditáltak azon is, hogy a házak üres. vagy lakott állapotában folyjék n munka, s ha lakottan nem lehetne-e a tűrést lakbérkedvezménnyel, vagy egyéb módon honorálni. Érdekelt-e a tervező? Újra meg újra hallani: a tervezés szempontjából valójában csak akkor derül ki, mi mindent kell csinálni, amikor az üres lakásban vizsgálhatják a szerkezeteket. Milyenek is valójában az épületszerkezetek? A tanácskozáson hallottak szerint nem mindig olyan rosszak, mint amilyeneknek mondják. Többen azt a merev — és a nálunk egyébként is a túlbiztosítás felé hajló — szemléletet kárhoztatják, amely szerint a meglévő állapotot az új állapotnak megfelelő előírásokhoz mérik, vagyis a mai szabványokba akarják mindenáron belegyömöszölni a több évtizedes, mindmáig jól szolgált és várhatóan még sokáig jól szolgáló házakat. Hiába felelnek meg a tartószerkezetek fizikailag, ha számitásilag már „nem jók", cserélik — kerül, amibe kerül, Jantner Antal miniszter- helyettes mondta: „Azért, mert rehabilitáció van, nem kell a jelenlegi szabályokat mindenáron érvényesíteni, mert ebből a fajta szabályozásból csak pénzkidobás és tömegfelháborodás lesz." A tervezés felelősségéről van tehát szó, azaz arról, hogy egy felújításnál ténylegesen csak azt cseréltessék ki - legyen az födém, vagy tetőszerkezet, ajtó vagy parketta -, ami szükséges. De vajon érdekelt-e abban a tervező, aki a vállalata alkalmazottjaként valójában a rítlnél nagyobb árbevételben érdekelt. Erre utalt a pécsi belvárosi rehabilitáció irányító tervezője, Kistelegdi István, aki szerint a mai tervező rendszer nem szolgálja a rehabilitáció ügyét. Ne legyen fék a jogszabály! Gyakran emlegették a rehabilitáció jogszabályi fékjeit, közülük is különös nyomatékkai az Országos Építésügyi Szabályzatot, amely a mai rendszerében nem alkalmas a folyamat segítésére, s hiába van meg a rugalmas kezelés iránti hajlandóság, mégiscsak jogszabályról van szó, amit „nem illik" áthágni. Felmentést kell tehát kérni, ez pedig hosszadalmas eljárás. Az OÉSZ módosításán most dolgoznak, s ezt úgy kell megcsinálni - hallottuk a legilletékesebbtől, a miniszterhelyettestől -, hogy a rehabilitáció esetében minél kevesebb felmentésre legyen szükség. Elhangzott az is az ÉVM igazgatási-jogi főosztálya részéről, hogy összegyűjtik mindazokat a jogszabályokat, amelyek valamilyen módon érintik a rehabilitációt, hogy megállapíthassák a módosítan- dók körét és gondoskodjanak is a módosításukról, hogy legalább ez az akadály elháruljon a rehabilitáció útjából. Mert vannak egyéb akadályok is. Pl. a pénzügyiek. Istmételten szóba került a tulajdonviszonyok kérdése — a rehabilitáció finanszírozása szempontjából is. Ügy is, mint a magánerő mozgósítása a folyamat különböző szakaszaiban, s úgyis, mint a nem kisszámú magántulajdonosok kényszerű részvétele. Különben ez a legnehezebb, hiszen senki- maga a tulajdonos sem — nem hagyhatja, hogy egy városrészméretű rehabilitáció a magántulajdonosok anyagi lehetőségei miatt legyen foghíjas. Ezért merült fel a kedvező- mi több: vonzó és ösztönző- hitelfeltételek iránti igény, illetve a jelenlegi támogatáspolitikai rendszer átértékelésének a szükségessége. A minimális rehabilitáció felé? Az igazán nagy ügy viszont az állami erő igénybevétele, hiszen bármit is teszünk — pl. elárverezünk egy-két házat, egyes esetekben megnyerjük bizonyos feladatoknak a magánerőt, az állami rész eladása révén magántulajdonná tesz- szük a vegyestulajdonú házakat stb. — változatlanul óriási az államra nehezedő teher. A Pénzügyminisztérium képviselője 5—600 milliárdos nagyságrendet említett. Amikor hallottuk, hogy a budapesti tervezett rehabilitáció mai árakon 130—140 milliárdot emészthet fel, akaratlanul is arra gondoltunk: a főváros ilyen nagy - és jogosnak elismert! - igényű fellépése nem válik-e a sok tekintetben jóval szerényebb „vidéki" rehabilitációk kárára. Mert amilyen sürgető a budapesti rehabilitáció, ugyanolyan sürgető nekünk a pécsi, s a többi városnak a sajátja. Reméljük, nem lesz így, s mindenkor megtalálják majd a helyes arányt. Mai pénzügyi helyzetünkkel függ össze az az aggodalom, aminek hangot adtak a pécsi tanácskozáson: kezdünk a „minimális rehabilitáció" felé holadni, azaz egyszerű felújítássá degradálni az ennél jóval összetettebb, nagyobb igényű munkát. Ez semmiképpen nem engedhető meg! A „minimális rehabilitáció" — nem rehabilitáció! Hársfai István Két határidőt hallottunk múlt év novemberi beszélgetésünk során — amikor a pécsi bűzfelhők forrásait kutató cikksorozatunk első részében a szennyvíziszap-granulálóról esett szó - Solti Dezsőtől, a Pécsi Vízmű igazgatójától : ez év májusára elkészülnek a rothasztok, amelyek révén a granulátum gyártása teljesen zárttá válik, megszűnik a Tüskésréti úton lévő üzem bűzforrásként „működni", másrészt: befejeződik ugyancsak most májusban az a több éves vizsgálatsorozat, amelynek eredményeként eldől, felhasználható-e a granulátum talajerő-javításra.- Lejártak az akkor említett határidők. Hogyan állnak a rothasztok — tettük fel a kérdést Solti Dezsőnek.- Nem készültek el. A Budapesti Vegyipari Gépgyárral - a kivitelezővel - kötött szerződés szerint 1984. szeptember 12-ére készre kellett volna építeniük a rothasztó- kat. Ez volt a munka befejezésének a határideje. A BVG elsősorban importból származó anyagok beszerzésének a nehézségére hivatkozva határidő-módosítást kezdeményezett. Mi egy hónapot elfogadtunk, ám a létesítmény október közepére sem készült el. Most csak egy telexet tudok „lobogtam": többszöri sürgetés után bejelentettük kötbérigényünket, áthárítottuk a kivitelezőre a késés gazdasági és erkölcsi következményeit. Én ugyanis nem tudok 170 000 pécsi lakost egyenként meggyőzni arról, hogy miért nem készült el az egyik bűzforrás megszüntetését célzó beruházás . . .- Újabb határidő nincsen?- Van, a kivitelező július 15-ét jelölte meg. Amíg ez el nem múlik, a Pécsi Vízmű nem tehet mást, mint vár. .- Milyen állapotban vannak most a rothasztok?- Készültségük mintegy 95 százalékos, a létesítményhez tartozó gépházban villamos- sági, gépészeti szereléseket csinálnak, a befejező munkák folynak. Vállalatunk a tűrőképesség maximumáig ment el azzal, hogy nyárra engedtük a szennyvíz-iszap kezelésének a zárttá tételét. Mi élünk Pécsett, ha szag van. nekünk szalad ráncba a homlokunk. A kötbér összegét jelző óra ketyeg .. . — Más következmény nem terheli a késedelmes kivitelezőt? — A granuláló beruházása állami támogatást élvez, amit bármelyik pillanatban megvonhatnak. Ennek az anyagi következményeit is a BVG-nak kell vállalnia. Amikor a szerződést megkötöttük velük, elmondtuk: a pécsi Közép-Európa legkorszerűbb - és egyik legnagyobb — ilyen létesítménye lesz, ha tisztességgel teljesítenek, ez nekik is kiváló referenciahely lesz, mint ahogy a granuláló berendezéseit szállító TCW is annak tekinti, mintegy példának, következésképpen a BVG-nek sem mindegy - üzleti szepontból -, hogy itt milyen sikerrel vizsgázik. Úgy gondolom, perspektívájában kár érte a BVG-t a késedelmes teljesítés következményeként.- Ugyancsak most májusra ígérték a végét annak a kísérletsorozatnak, amely eldönti: felhasználható-e a pécsi granulátum, nem jelent-e veszélyt a környezetre. — Vége a kísérleteknek, a baranyai műszaki napokon nagy érdeklődéssel kísért tájékoztatást adtunk a szakembereknek az egyértelműen kedvező mezőgazdasági eredményekről. Jelenleg a dokumentálás folyik a MÉM Baranya megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Központjánál. Még ebben a hónapban beadjuk az engedélyezési kérelmet a MÉM-nek. Az Országos Közegészség- ügyi Intézet is befejezte a vizsgálatot, az OVH pozitív állásfoglalása o birtokunkban van.- A leihasználásnak tehát a kapujában vagyunk - ám eddig is termelt a granuláló. Mi lett a termékkel?- Az eddig termekre — sok tonnáról van szó — elhelyezési engedélyt kaptunk, a mezőgazdaság - ellenőrzött körülmények között - nagyüzemi célokra eddig is felhasználta, egyelőre ellenszolgáltatás nélkül szállítva el tőlünk a talajerő javítására kitűnő granulátumot. Nekünk ez könnyebbséget jelentett a tárolás szempontjából, közvetett módon eddig is hasznot hozott. Ha megjön a MÉM-tcl a felhasználási engedély — reméljük, rövid határidőn belül -, akkor már vállalatunk gazdasági eredményét is javító módon tudjuk felhasználásra továbbadni a granulátumot a mezőgazdaságnak. Mészáros Attila Zaradek A számla 9772 forint munkadíjról és 1486 forint anyagköltségről szól. Záradék: „Munkadij teljes ősz- szegben elengedve, társadalmi munkában készült, mivel a megrendelő mozgássérült. Tettye Gázszerelő Gazdasági Munkaközösség." * Zsiborás Miklós a Tettye Gmk-tól este kilenc tájban 4. HÉTVÉGE csöngetett Pécsett, a Pannónia utca 15. szám alatti családi ház ajtaján. Meghozta a számlát a gázszerelési munkáról. Zinauer Antal és felesége nem értette elsőre a záradékot, s tulajdonképpen még ma sem értik. Nem könnyű megválaszolni ugyanis, hogy mi indíthat idegen embereket arra, hogy közel tízezer forintot elengedjenek, azaz több napig ingyen dolgozzanak. Zinauer Antal tíz éve nyugdíjas, most 56 éves. Tehergépkocsi-, majd autóbusz- vezető, később taxisofőr volt, s jelenleg is csak a volán mögött ülve van igazi mozgáslehetősége lakáson kívül. Érszűkület miatt jobb lábát combközéptől levették, ezt megelőzte 17 műtét. A balt is mór négyszer műtötték. „Kosárban" vettem egy Trabantot. Tizenhét éves, amig megy, hajtom. Valamikor autószerelőnek tanultam. Katonaként műhelyparancsnok voltam, s leszerelés után is évekig dolgoztam műhelykocsin. Átalakítottam a Trabantot: bol kézre a gázpedált, jobbra a féket, A világításkapcsolót is átszereltem billenősre és jobb oldalra, így az is kézreáll.- Mennyi a nyugdíj?- 1975-ben, amikor rokkantságira kerültem, 1400 forint volt, most valamivel több mint 3000. De dolgozok még. A Janus Pannonius Múzeum képző- és iparművészeti osztályán ötödik éve különböző kisegítő munkát végzek. A feleségem is ott van állásban, a fotólaborban dolgozik. Ez az állandó elfoglaltság kell, mert az embernek fenn kell tartania magát, és ezzel nemcsak az anyagiakra gondolok. Otthon is művelem a kertet, bár időben ez a dupláját jelenti a régebbinek, hiszen ülve időigényesebb a kerti munka. — Hogyan történt a gáz- bevezetés? — Korábban olajjal fűtöttünk, ezt nem bírtuk anyagilag. Amikor jött a gázbekötés lehetősége, mi is csatlakoztunk. Az udvarig behozták a gázt a DDGáz-osok, de hogyan tovább? A Pannónia utca elején dolgozott a Tettye Gmk, megkértem őket, csinálják meg nálunk is. A munkakezdéskor megkérdeztem a Zsiborás Miklóst, mennyibe fog ez kerülni, de azt válaszolta, hogy még nem tudja. Reggel 7- től délután fél 5-ig dolgoztak itt több napon keresztül. Maguk után mindig mindent rendbe raktak, eltakarítottak. — Az udvari ásást kellett volna még elvégeznünk a munkakezdés előtt — kapcsolódik a beszélgetésbe a feleség -, nekünk nehezen ment volna. Szó nélkül megcsinálták helyettünk. S ahogy a számlát nézem, a több mint száz munkaórában ezt fel sem tűntették. Meg azt a rengeteg utánjárást, levelezést sem, amit mind megcsináltak . . . * Zsiborás Miklóst különböző időpontokban kerestem telefonon napokon keresztül, de nem sikerült elérnem. Végül üzenetet hagytam, hogy hívjon fel, mert beszélni szeretnék vele. Este tízkor csörgött a telefon. Zsiborás Miklós elnézést kért a késői zavarásért, de most fejezte be a napi munkát.- Csak egy kérdésem van Miért engedték el idegen embereknek a tízezer forintos munkadíjat? Zinauerékre gondolok.- Nekem is idősek a szüleim. Nehéz ezt megfogalmazni . . . L. Csépányi Katalin
