Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)
1985-05-20 / 136. szám
1985. május 20., hétfő Dunántúli napló 7 Egy ülőhely kétezer forint Madrid várja a Videotont A Videotonra váró spanyol fővárosban 130 perces „hangpróbát” tartott szombaton este a Real szurkológárdája. A Bernabeu stadionban több mint 80 ezren voltak kíváncsiak a két örök ellenfél, a Reald Madrid—Barcelona ösz- szecsapására. A liga kupa negyeddöntő a hosszabbításban sem hozott döntést. így 11-es rúgásokra került sor, amelyben 4-1-re a Madrid bizonyult jobbnak. A mérkőzés alatt nem csupán a közönség tartott UEFA- hangpróbát, hanem a madridi játékosok is bemutatták teljes „kelléktárukat". Színészkedtek, fetrengtek a zöld gyepen, hangolták a lelátón ülőket a bíró ellen. Mígnem a játékvezető — a második félidőben Santil- lana helyére beállt — Juanito egyéni alakításait sárga lappal jutalmazta. Ekkor kezdődött a kollektív tiltakozás a bíró ellen. De ezt már megszokták és el is várják a madridi szurkolók. A győzelem utáni percekben 80 ezren felállva kiabálták: „Resultado Videoton" — ez lesz a Videoton elleni eredmény is (4-1). „Madrid az UEFA kupagyőztes" - hirdettek a feliratok ezrei. Mi sem jellemzőbb a madridiak gondolkodásmódjára, minthogy a stadion körül már árulták azt a lila-fehér UEFA-zászlót, amelyen a felirat „Első a Real Madrid". A szerdai döntőre készülő spanyol fővárosban el sem tudják képzelni, hogy valami kisiklás történhet, itt már „leírták" a Videotont. A madridiak már előre ünnepelnek. Biztos, hogy szerdán megtelik a stadion, százezren űzik, hajtják majd csapatukat. A feketepiac is felélénkült. A jegyüzérek egy jó ülőhelyért (átszámítva) kétezer forintot is elkérnek. Így láttam A Győrben lejátszott RÁBA ETO—PMSC mérkőzésen a pécsi játékosok teljesítményét Pálfalvi Gábor, a győri rádióstúdió riportere értékelte. PMSC: Kollár 8 — Kónya 5, Torna 8, Róth A. 7, dr. Brezniczky 5 — Lutz 6, Dárdai 5, Bendes 7, Gallai 4 — Lovász 5, Mészáros 7. Csere: Túri (—), Cso- both (—). Vasárnap játszották Csepel—Eger 1-0 (1-0). Csepel, 1500 néző, v.: Drigán. Góllövő: Kincses S. Következik A 26. forduló (május 22.) műsora: Bp. Honvéd—Debrecen, MTK-VM—Vasas, Eger— Ú. Dózsa, PMSC—Tatabánya, Békéscsaba—Szeged, ZTE— Haladás, FTC—Rába ETO. Juniorbajnokság PMSC-Rába ETO 3-1 (1-1). Győr, 800 néző. V.: Horváth O. PMSC: Bodnár (Bogyay) — Vi- dák, Tomka, Márton, Róth J. (Paletta) - Ézsi, Bojás, Goják, (Szirtes) - Pető, Réfi, Pillin- ger. G.: Goják (2), Réfi, ill. Róth J. (öngól). A pécsiek legjobbjai: Bodnár. Tomka, Márton és Goják voltak. Jegyelővétel A PMSC—Tatabánya elleni (május 22.) és az Eger elleni (május 29.) mérkőzésekre jegyek elővételben válthatók a PMSC Baráti Kör Teréz utcai irodájában hétfőn, kedden 14.00—17.00 óráig és a mérkőzések napján 10.00—12.00 óra között. Aki mindkét mérkőzésre egyszerre megváltja az ülőhelyi jegyet, annak 25 százalék kedvezményt biztosítanak. miért és Hogyan? Freppán György boldogtalan pokoljárása Négy év alatt négy labdarúgócsapaf A pécsi labdarúgó-szurkolók körében szép emlékeket ébreszt a Freppán ,iév. Csakhogy most nem e sportág nosztalgia filmjét kívánjuk olvasóinkban felidézni, hanem sokkal inkább egy mai —bár örökzöld témának is mondható - labdarúgó tehetséges kal- lódási történetének kezdetét. Szólni kívánunk pedig azért, mert mind a szurkolók, mind a szakemberek szerint nem mindennapi tehetségről van szó. Igaz, a 23. életévét csak augusztusban betöltő Freppán György nemcsak labdaművészetét mutatta be ezen időszakban, de négy év alatt, négy sportkörben végig vitt tetteivel is magára irányította a szakvezetés, no és a volt és a mai játékostársai figyelmét. A PVSK-ban feltűnt labdarúgóra csakhamar felfigyeltek az ország vezető klubjainak szaktekintélyei is. így került a pécsi fiú, alig 19 évesen az Újpesti Dózsába. A hirtelen bekövetkezett „szintemelkedés” — mint oly sokszor, több vidékről a fővárosba került fiatal esetében - nem tett jót Freppán Gyurinak sem. A minden kapcsolatával a pécsi közösségéhez kötődő fiú társta- lannak érezte magát Újpesten. Pedig a Megyeri úti pályafutása többet ígért. Tatai alapozás, spanyolországi túrón való sikeres bemutatkozás, mind biztatás volt számára. És mégis . . . — Hiába volt Kiss Sanyi minden igyekezete. Nagyon egyedül éreztem magomat, és ez egyre inkább megmutatkozott a pályán mutatott teljesítményemen is. Temesvári mester biztatott, és megvallom „szívtam" is magamat. Mégis, egyre inkább éreztem, hogy a kezdeti jó fogadtatás után mind többen szurkolnak bukásomnak, mint sikereimnek, összeroppantam, feladtam. — Gyuri, senki nem vitatja tehetségedet.- Imádok játszani. Improvizálni. Azt vetik szememre, hogy mindezt nemcsak a pályán teszem, hanem a mindennapi életben is. A feltevés nem alaptalan. Mégis azt mondom: nagyon sokat komolyodtam. Sok mindent másképpen látok, mint előtte.- Lekerültél Szekszárdra. — Mint sorkatonát Vargát és engem a Dózsa kölcsönadott a Szekszárdnak. Fél év alatt még meg sem emészthettem a dolgot, amikor egy újabb „'kártyavetéssel" Mohácson találtam magamat. Onnan az előző évben távozott a „nagy csapat”. A régiek közül alig maradtak mutatóban. Sorkatonaként — szolgálat mellett — játszottam. Ott voltunk a spiccen. Nagyon sokat vártak tőlem. Sajnos, akkor a lőtt 19 gólom után nem játszhattam sárgák miatt a mindent eldöntő Mohács—Kaposvár mérkőzésen. Mathesz távozásával mind nyilvánvalóbbá vált, hogy nem léphetünk előrébb. így is álltak mellénk. Csupán az én teljesítményemet kötötték össze az eredményességgel. Mindez odáig fajult, hogy a Sellye elleni mérkő’és előtt közölték velem: amennyiben nem győz a csapat, megválnak tőlem. ;Nos, április 14-én nem mi győztünk. Két nappal' később közölték, hogy vegyem fel a munkakönyvemet» így ma sem labdarúgás, sem munkahely .. . Erre mondhatnánk, hogy két pad közül a pad alá esett Freppán György. Csakhogy az éremnek ezúttal több oldala van. Edzői szakvéleménye szerint Gyuri sokat, majdnem mindent megtett annak érdekében, hogy megváljanak tőle. Tehát a miértre — van felelet. A hogyanra - csak most kezdődik! Kapu László M M ÁM ' 'L — Mimiin mm hl ■» Labdarugó IUB I. Huszárcsíny a Rába stadionjában Szombaton este Győrben leszakadt az ég! így érezte azt 12 ezer hazai szurkoló, akik 80 percen át űzték, hajtották, kergették a támadás után támadást kezdeményező játékosaikat. Az égszakadás a 83. perc végén történt, amikor a kapujuk előtti présből kiszabadult pécsiek belőtték második góljukat. És milyen a szurkoló? Abban a pillanatban váltottak: átpártoltak a pécsiek mellé, nekik szorítva az utolsó öt percben. A pécsiek így ősszel a Fáy utcai, üllői úti, valamint a tavasszal a székesfehérvári után most a győri közönséget is meghódították. Egy a bánatuk: az elmúlt év ősze óta képtelenek győzelemmel kedveskedni a saját szurkolóiknak. Visszatérve az égszakadáshoz: baljós előjeleket hozott a hazaiaknak a péntek. Jóllehet a Debrecen két vállra fektette a Videotont, megnyitva ezzel az utat az újabb ezüst érmük felé, a délutáni Póczik-sérülés és este a stadionra zúdult zivatar rosszat sejtetett a Rába-partiak számára. Pedig milyen régen várták már, hogy a középpályán ott legyen a Póczik-Kurucz- Hannich—Preszeller négyes. Szombaton mégsem állhatott össze a vázolt hadirend. Póczikot Vági váltotta fel, Preszeller egy sorral hátrébb került. Igaz, a második félidőben Csonkával együtt egy sorral előrébb lépett, ám akkor már a „kocka el volt vetve". A zivatar miatt az edzőpályára kényszerült, és ott csúfos vereséget szenvedett hazai tartalékok látványa után, a gólfesztiválra helyet foglaló 12 ezer győri szurkoló hangorkánjától tüzelt zöld-fehérek kapujukhoz paszírozták a baranyaiakat, akik átélve az első húsz perc minden rettenetét, hosszan előrevágott labdákkal kísérelték meg a kitöréseket két gyors csatáruk révén. Mindez a „hu^zárcsíny- kísérlet” még az első félóra letelte előtt gólt eredményezett. A mérkőzésen feltűnően élénken mozgó Bendes lábáról leperdült a labda és a Mészárosra kimozduló győri kapus mellett, a menteni akaró Hannich cipőjéről a hálóba perdült. Szünet után kettős élő sorfalat vontak kapujuk elé a pécsiek, amelyen, ha rés keletkezett, akkor több méteres becsúszásokkal és vetődésekkel állták útját a mind elkeseredettebb hazai rohamoknak. Az egész blokádakciót hátulról a fantasztikus napot kifogó Kollár dirigálta. A 83. percben az utolsó tartalékait felélő, körömszakadásig védekező piros-feketék közül nyílként lőtte ki magát Mészáros, ám hosszan szöktette magát, így névrokon kapuvédője a térfél közegére kifutva tisztázott előle. Egy perc múlva ismét a pécsi csatár indította a lesre játszó győri védők mögé Bendest, akit 30 méterre kapujából kifutva Mészáros valósággal elgázolt. Ám a harmadik indítás bejött: Mészáros ring lispilbe ültetve védőjét tálalt az alig 5 perce beállt Csoboth elé, aki tizedik NB l-es mérkőzésén, kísérve Mészáros akcióját, 18 méterről hatalmas góllal mutatkozott be és iratkozott fel az NB l-esék góllövő listájára. Bárcsak így folytatnák szerdán a Tatabánya ellen az újme- csekaljai pályán! K. L. AZ NB I. ALLASA: 1. Bp. Honvéd 25 1« 5 4 50-20 37 2. Videoton 25 13 6 8 38-21 32 3. Rába ETO 25 12 < 7 43-3» 30 4. Csepel 24 10 8 7 21-15 28 5. Debrecen 25 10 7 8 30-27 27 6. Zalaegerszeg 25 10 6 » 32-2» 28 7. Haladás 25 » 8 8 27-25 28 8. Vasas 25 7 11 7 43-37 25 ». Ú. Dózsa 25 » 7 » 32-28 25 10. Békéscsaba 25 » 6 10 31-42 24 11. Tatabánya 25 » 5 11 35-38 23 12. Ferencváros 25 » 5 11 28-32 23 13. Pécs 25 -7 8 10 25-28 22 14. MTK-VM 25 » 4 12 30-35 22 15. Eger 25 8 4 13 20-35 20 18. SZEOL AK 25 4 2 1» 21-55 10 MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A kétfejű fenevad (este 7 óra) Latinovits bérlet. HANGVERSENY POTE Aula: ,,A" bérlet IX. hangversenye (19.30). PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: Egyéni számítástechnikai feladatok (16.00). Eljuthatunk-e a csillagokig? (16.30). Csillagászati szakkör (18.00). FILM Kossuth: Rocco és fivérei (10), Hurrá, nyaralunk! (2, 4), Sortűz egy fekete bivalyért (6), A fehér városban (8). Park: Rocco és fivérei (4, f8). Nevelési Központ: King Kong (4), Maraton életre-halálra (f7, nh9). Rákóczi: Egy tiszta nő (5). Fekete Gyémánt: Hat gézengúz (6). Jószerencsét: Vera és a férfilátogatók (4, 6), Mohács: Halál egyenes adásban (6, 8), Mohács-kert: Éretlenek (f9), Komló, Zrínyi: Szaffi (4, f6), A város hercege (7). Komló, Május 1.: Széplány ajándékba (f5, f7). Szigetvár: Hány az óra, Vekker úr? (6, 8). Siklós:' Hófehérke és a hét törpe (6), Hazánk (8). Harkány: A kicsi kocsi újra száguld (7), Boly: Casablanca Cirkusz (8). Dunaszekcső: A szenzáció áldozata (8). Pécsvárad: Királygyilkosság (f8), Sásd: őszi almanach (8). Sellye: Valahol Európában (6, 8). Szentlőrinc: Finom kis bordély (81. Villány: Betyárkapitány (8), Mágocs: Aranyoskám (8). Beremend: Akit Bulldózernek hívtak (f8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. 9.00: A hét zeneműve. — Debussy: Játék - táncköltemény. 9.30: Égő boglyák. Ver- haeren-versek. 9.40: Ki kopog? A Gyermekrádió műsora. 10.05: Nyit- nikék. Kisiskolások műsora.* 10.35: Bellini-áriák. 11.05: A betűk mestere. Bogdán István írása. 11.25: A magyar munkásmozgalom dalaiból. 11.40: Sírkő pántlikával. Taar Ferenc regénye folytatásokban 10. (befejező) rész. 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.40: Reklám. 12.45: Régen találkoztunk. Rapcsányi László vendége: Földeák János. 13.05: Magyar előadóművészek albuma. 14.10: Daloló, muzsikáló tájak: Hegyalja. 14.35: Lábnyomok a porban. Móricz Zsigmond novellája. 14.55: Édes anyanyelvűnk (ism.). 15.00: Világablak. Az olvasás gyönyörűsége. 15.30: Kóruspódium. 15.50: Farkas Ferenc: Asztali zene. 16.05: Ugróiskola. 17.00: Eco-mix. Gazdasági magazin. 17^30: Magyar népzene — magyar művelődéstörténet VI/1. rész. 17.59: Maurice André trombitán játszik. 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.). 19.15: Rádiónapló: Sarlós István. 20.45: Vujicsics Tihamér: Kurucok emlékezete — kantáta. 20.58: Gáti József rádiós szerepeiről. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Halló, itt vagyok! A telefonnál: Szilágyi János. 23.30: Zenekari muzsika. 0.10: Madrigálok. PETŐFI RADIO 8.05: Nótacsokor. 8.50: Délelőtti torna. Munkahelyi és iskolai testnevelés. 9.05—12.00: Napközben. Zenés délelőtt. 12.10: Fúvósesztrád. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.05: Slágermúzeum. 14.00— 16.58: Kettőtől ötig ... A Rádió kívánságműsora. 17.05: Újdonságainkból — magyar könnyűzenei felvételek. 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság, politika, kultúra. 18.30: Tiptop parádé. Paul McCartney felvételeiből. 19.05: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével. 19.30: Sportvilág. 20.05: Rockújság. II. évfolyam 6. szám. 21.05: „Hétfő esti muzsikaszó.** Zenés beszélgetés. 21.35: Gramofonsztárok: Géczy Barnabás zenekarának lemezeiből. 22.05: Egy Bródy Sándor utcai mesterdalnok. Stílusjátékok. 23.20: Babavásár. Részletek Nádor Mihály—Kulinyi Ernő operettjéből. 24.00—4.30.: Éjféltől hajnalig. A Petőfi Rádió zenés műsora. HARMADIK MŰSOR 9.08: A ravasz rókácska. Részletek Janácsek operájából. 9.50: Kamarazene. 10.35: Könnyűzenei stúdióink felvételeiből. 11.21: Mahler: III. szimfónia. 13.05: Fiatalok stúdiója. 13.35: Louis Armstrong énekel és trombitál. 14.10: Ismerjük meg! 15.53: Erkel: Sarolta. Három- felvonásos opera. Közben: 16.29: Színészvizsga: Mörtz Tibor. 16.48: Az operaközvetítés folytatása. 18.13: Hanglemezújdonság. 18.50: Egészségünkért! Az Országos Egészség- nevelési Intézet tájékoztatója. 19.05: A Cocteau Twins felvételeiből. 19.35: Kamarazene. 20.30: Kapcsoljuk a Novi-Sad-i Nemzeti Színházat. A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. Közben: kb. 21.30: Helytörténeti folyóiratok Nyugat-Dunántú- lon. Kb. 21.50: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 22.35: Operaáriák. 23.00: A hét zeneműve. — Debussy: Játék — táncköltemény, (ism.). PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Rádióposta. 18.00: Dél-dunántúli híradó. Lapelőzetes. Hírek. 18.30: Szerb-horvát nemzetiségi műsor. Hírek. Kubikosok. Beszélgetés Fucskár Pállal, a Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat brigádvezetőjével. Bácskai hor- vát nóták. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. Hétfői magazin: Hírek, tudósítások. — Kétnyelvű gyerekek, vegyes házasságból. 19.35: MűsorTELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 16.18: Műsorismertetés. 16.20: Hírek. 16.25: A mi szemünkben. 17.00: A televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek VI. kőszegi szemléjének műsorai. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Hatvanhat. 21.10: Reklám. 21.20: Zenés Tv-színház. Mirando- lina. Szerelmi játék. 23.15: Hírek. 23.20: Himnusz. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.45: Művelődési műsorszemle. 8.50: Tv-naptár. 9.00: Versenyek, eredmények, érmek. 9.15: Szlovén nyelv. 9.45: Adás tanároknak. 10.00: Hagyományos építészet: Tengermellék, Isztria. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési műsor. 12.30: Hírek. 16.20: Videooldalak. 16.30: Versenyek, eredmények érmek. 16.45: Adás tanároknak. (ism.). 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: írók a gyermekeknek — adás gyermekeknek. 18.00: Belépés Árkádiába. — Sorozat gyermekeknek. 18.15: Szervusztok, fiatalok. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: S. Vuaa: Az elhunyt akkor — dráma. 21.05: Párhuzamosok — külpolitikai adás. 21.35: Kiválasztott pillanat. 21.40: Tv-napló. 22.00: Egy szerző, egy film. MÁSODIK MŰSOR 18.05: Hírek. 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Telesport. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A tudomány és mi. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.10: Dinasztia — filmsorozat. 22.00: Jó vibrációk — szórakoztató adás. KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyeifthekfülészeti betegek, égett ét forrázott gyermekek Láb-balett. Bemutatja Mile és Lovász. Kiss József Dezső felvétele részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület; II.sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (Belgyógyászat). III. kér.: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet: baleseti sebészet. Égési sérülések Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklnika. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-r Gégeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai Reró delőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefont 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben - gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást cr 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon — este 7-től másnap reggel Tóráig.