Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)

1985-05-14 / 130. szám

A pálya széléről Vége a fejetlenségnek Rend a lelke minden­nek! — ennek a jelszónak szerzett érvényt' most a Baranya megyei Labdarú­gó Szövet-ég azzal, hogy nem engedi tovább a me- gyebajnokság különböző osztályaiban az időpont- módosításokat. Ezek sze­rint a mérkőzéseket az eredetileg kiírt időben és helyen kell lejátszani. Annak idején a játék- vezetőhiány miatt mentek bele a halasztásokba, elő­rehozásokba. Csakhogy túlságosan is vérszemet kaptak az együttesek, nyakra-főre, indokolatla­nul változtatták a találko­zók idejét, amire az sem lehet mentség, hogy ezt a mindenkori ellenféllel megbeszélve, szövetségi beleegyezéssel tették. Emiatt fejetlenség lett úr­rá, követhetetlenné vált a bajnokság a különböző li­gákban. Egy példa erre: a múlt héten játszották a megyei l-ben kedden, csü­törtökön, szombaton és va­sárnap is, de hogy melyik mérkőzést melyik forduló­ból hozták előre vagy me­lyikből halasztották el, an­nak kinyomozásához — némi túlzással — mester- detektívnek kellene lenni. A legfőbb gondok az ifi- és serdülő-bajnokságban jelentkeztek, itt ráadásul sok találkozó el is maradt, úgyhogy a tabella nem ad valós képet. Csak üdvözölni lehet, hogy a szövetség techni­kai bizottsága végre megmakacsolta magát és a jövőben nem enged a negyvennyolcból. Azzal, hogy a játékvezetők mos­tantól még több fellépést vállalnak, helyreállhat is­mét a rend. Mert egy baj­nokság nemcsak attól lesz komoly, hogy bundáz- nak-e a csapatok vagy sem . . . H. L. Mexikó— Magyarország december 14-én Szepesi György, az MLSZ elnöke tájékoztatta az MTl-t, hogy megérkezett Budapestre Mexikó időpontjavaslata a de­cemberre tervezett mérkőzésre. Mezey György szövetségi kapitány a december 14-i já­téknap elfogadását kérte. így a már vb-döntős két csapat az Azték-stadionban egy nappal a 24-es döntő sor­solása előtt mérkőzik meg egy­mással, nyilvánvalóan a sorso­lásra a világ minden tájáról összesereglett vezetők, szak­emberek és újságírók előtt. Eredmények röviden ASZTALITENISZ Vereséggel búcsúzott a női NB l-től a Pécsi Spartacus csapata. A szövetkezetiek Pé­csett a Borsodi Építőktől kap­tak ki 16-9-re. Pécsi győztesek: Mausz (3), Eszényi, Raffai, Soós. ŰSZÁS Baranya—Somogy—Tolna ösz- szevont úttörőbainoksága, Ka­posvár. Kiemelkedően szere­pelt Szalmásy (TASI) a fiúk­nál, aki három aranyérmet nyert. A TASI váltói két első, egy második és egy harmadik helyet szereztek. VITORLÁZÁS A PTTE minősítő versenyén, a Pécsi-tavon a következő eredmények születtek. Finn din­gi: 1. Makkos, 2. Dávid. 3. Sólymos. M-Yolle: 1. Csonka, 2. Bírás, 3. Germer. Optimist: 1. Rendeczky, 2. Németh, 3. Benedek (mind PTTE). Egy sikeres tenyeres utáni pillanat. A képen Auguszt, a P. Spar­tacus asztaliteniszezöje. A csapata vereséggel búcsúzott a női NB l-től. LABDARÚGÁS ÖKÖLVÍVÁS Savária Kupa, Szombathely (22 egyesület 227 versenyzője). Baranyai győztesek. Serdülők: Werb (PVSK), Sraj J. (Komló). Ifjúságiak: Dinya, Jóni (mind­kettő PVSK), Sraj I., Kanizsai (mindkettő Komló). Felnőttek: Orsós I.. Horváth A., Bozsér (mind Komló). A csapatversenyt a Komlói Bányász nyerte. Megyei II. o. eredmények: Pécsvórad—Szederkény 3-0 (2-0), Véménd—Nagynyárád 2-1, Bicsérd—Sásd 2-1 (0-0), Mágocs—Kishárságy 4-0 (2-0). Bogádmindszent—Mozsgó 5-2, Drávasztára—Magyarszék 1-1, Szabadszentkirály—Vajszló 2-1, Szentlőrinc—Lippó 4-0 (1-0), Maqyarbóly—Nogykozár 3-1 (0-0). lyi. Fiú úttörők: Vadász (mind PVSK). + IBUSZ Kupa (a sportág első pénzdíjas verse­nye), Eger. Ezen Kelemen első. Szieberth P. harmadik, Jerger V. (mind PVSK) hatodik lett. RÖPLABDA TÁJFUTÁS NB II. férfiak: Steinmetz SE —Dunaújvárosi Volán 3-0, Kő­bányai Lombik—U. PEAC 3-0, Kaposvári Rákóczi—Pécsi VM 3-0, Külker SC—U. PEAC 3-0. Nők: Pécsi VM—Győri Dózsa 3-1. BIRKÓZÁS A Szolnokon rendezett ser­dülő kötöttfogású magyar baj­nokságon a szigetvári Molnár 62 kg-ban 6. lett. Megyei csapatbajnokság, Büdöskút térsége. Győztesek. Nők. Felnőttek: Pécsi VM. Serdülők: PVSK I. Férfiak. Fel­nőttek: Pécsi VM. Serdülők: PVSK I. Ifjúságiak: PVSK I. + Utánpótlás egyéni verseny. Győztesek. Leány úttörők: Vár­bíró. Leány újoncok: Keszthe­SAKK OB II. férfiak: Komlói Bá­nyász—Tungsram SE 7,5—6,5. Győztesek: Iván, Hartmann, Sásdi S., Györke. Polgár, dön­tetlen: Gazda, Windischmann, Kiss, Sásdi V., Száz. Őrségváltás Helsinkiben magyar kísérettel Alig néhány perccel a Hel­sinkiben megrendezett 15. női tornász Európa-bajnotkság utolsó döntője után nemzetkö­zi sajtókonferenciát rendeztek a jégpalotában, ahol az új­ságírók először Ellen Bergert, a Nemzetközi Torna Szövet­ség női technikai bizottsága elnökasszonyát ostromolták kérdéseikkel. A nagytekintélyű szakember büszkén említette, hogy bevált a Helsinkiben ki­próbált újítás: négy helyett hat pontozóval objektívabbá vált a pontozás, ha másért nem, hát - több szem többet lát alapon. Ellen Berger meg­cáfolta azt a. hírt, hogy a kö­zeljövőben új szabályt alkot­nának az ugrásra vonatko­zóan, tehát a „hölgytorná- szok" a jövőben is kétszer kí­sérletezhetnek az összetett ver­senyben, s a 'kiérdemelt pont­számok közül a jobbik számít. — Az első versenynapon a várakozásnak megfelelően, vagy talán annál is jobban tornásztak a lányok - összege­zett a záróeseményen Lukács József szövetségi kapitány —, ez az EB számomra azt bizo­nyította, hogy jó úton hala­dunk, kezdünk felnőni a leg­jobbakhoz, s törekvésünket a pontozók, a vetélytárs edzők is elismerik. Túlzás volna azt állítani, hogy versenyzőink bá­mulatosan tornásztak Helsin­kiben, azt viszont bátran el­mondhatjuk: az elért eredmé­nyek erőt kell hogy adjanak a folytatáshoz, a még nagyobb feladatok elvégzéséhez. — A szovjet Susunova biz­tonságával és felkészültségé­vel kiemelkedett a mezőnyből - folytatta a magyar szakem­ber -, formaidőzítésének sike­re minden szakember számára tanulsággal szolgálhat. Kár érte! K ollektívák, csoportok, csa­ládok szerettek volna ta­núi, mi több, te­vékeny részesei lenni a magyar labdarúgó-váloga­tott mennybemenetelének, ott lenni a magyar—hollandon. Ezért mindenre hajlandók vol­tak. ló előre, több mint két hó­nappal ezelőtt leadták jelent­kezésüket az IBUSZ-nál, a. Vo- lán-Touristnál, sőt volt, aki arra „vetemedett”, hogy budapesti ismerősét kérte meg a tűzhöz közelebb levő, szervezőkészségé­ről közismert pesti Boy-szolgá- lattól rendeljen jegyet. Az üzlet létrejött. A jegy eladásával foglalkozók a megrendeléseket visszaigazolták azzal, hogy a belépőket biztosítani tudják. A bomba múlt hétfőn rob­bant I Hiába utaztak fel Bara­nyából is sokan Budapestre, po­tyára tették. Kiderült, hogy a szervezők 200 000 jegyigényt vettek fel a 80—85 000 embert befogadó stadionra. Ha a hol­land nézőket nem számítjuk, legkevesebb 120 000 csalódott, megbántott, elkeseredett ember sirathatja, hogy lemarad a nagy eseményről. A jegyeladók a belépőre hiába váró tömeg bizalmát, a szurkolók pedig a nagy eseményen való részvételt vesztették el. Kár értei Cs. T. Tenisztanfolyam A városi műjégpáyán tenisztanfo­lyamok indulnak felnőttek részére. A május 27—június 27. közötti tur­nust nők részére szervezik. Foglal­kozási napok: hétfő, csütörtök. Idő­pont: az I. csoportnak 17.00 és 18.30, a másodiknak 18.30 és 20.00 óra között. A második turnus július 1-től augusztus 1-ig tart, csak nők részére. Játéknapok, időpontok ugyanazok, mint az előbbinél. A harmadik tanfolyam augusztus 5-től szeptember 5-ig lesz nőknek, férfiak­nak egyaránt. Itt is ugyanazokon a napokon, ugyanazokban az időpon­tokban lehet játszani. A tanfolyam dija 430 forint fejenként. Jelentkez­ni a műjégpálya pénztárában sze­mélyesen, vagy telefonon (24-923) lehet. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság közlése szerint a 19. heti totó­nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 talá- latos szelvény 73 darab, nyeremé­nyük egyenként 139 346 forint, 13 találatos szelvény 39 darab, nyere­ményük egyenként 62 862 forint, 12 találatos szelvény 2430 darab, nye­reményük egyenként 1932 forint, 11 találatos szelvény 26 790 darab, nye­reményük egyenként 175 forint, 10 találatos szelvény 172 222 darab, nyereményük egyenként 41 forint. Érdemes hozzánk betérni Nagy árengedménnyel vásárolhat sérült bútorokat A DOMUS ÁRUHÁZBAN. Amíg a készlet tart. Ui új boltból! i Női rövid ujjú pulóver i Női pólók nagy választékban i Férfi pamut pólók I Férfi rövid ujjú pulóverek i Női és férfiköntösök I NDK és cseh melltartók KERESSE FEL A KOSSUTH L. U. ÉS A SORHÁZ UTCA SARKÁN LEVŐ DIVATARUBOLTOT. 232,— 108,— 114,— 220,— 397,— 120,— 258,­299,­320,­1200,­185,­Hollandia ás Ausztria is remegve várja a budapesti vb-selejtezőt Európából elsőnek a magyar labdarúgó-válogatott harcolta ki (a védő Olaszország auto- motik 'san bejutott) a mexikói szereplés jogát, s a „magyar csoport” az első, amelyben kedden már véget érnek a csatározások. A Népstadionban ma 19.30 órakor kezdődő Magyarország —Hollandia vb-selejtező ered­ményéért Hollandia és Auszt­ria remeg, a magyar csapat pedig 5 győzelemmel a tarso­lyában már páholyból nézi a 90 percet. A csoportmásodik még el­juthat Mexikóba, ha az első csoport második helyezettje ellen eredményes lesz. Hol­landia kap erre jogot, ha nyer, míg döntetlen vagy ma­gyar győzelem esetén Ausztria kap pótlehetőséget. — Ausztriában elképzelhe­tetlennek tartják, hogy az ed­dig százszázalékos és nagy­szerű benyomást keltett ma­gyar válogatott vesztesként hagyja el a Népstadiont — mondta a Bécsből hazaérke­zett Nyilasi Tibor. — Egyezek az osztrák közvéleménnyel... A már Budapesten tartózko­dó hollandok reménykednek, de nem bíznak. — A magyar csapat eddigi mérkőzésein látottak alapján a világon nincs ma egy válo­gatott, amely Budapesten esé­lyesként léphetne pályára — mondta Leo Beenhakker, a holland válogatott szakvezető­je. — Az esély a magyaroké, de mi győzelemre játszunk. Rajtunk csak az segít. Nem árulok el titkot,, kollégám, Mezey György is nyilván jól tudja, hogy ez meghatározza elképzeléseinket. Október előtt nem sokan gondolták, hogy a magyarok legyőznek bennün­ket Rotterdamban, mégis nyertek. Ugyanez lehetséges fordítva is... A holland kapitány szívesen emlékeztet mindenkit arra, hogy ő már az év elején meg­mondta: a csoportban csak a kitűnő magyarok mögötti má­sodik helyért folyhat a harc. — Ameddig le nem fújják a mérkőzést, bízunk a második hely elérésében — hangsúlyoz­ta. Az összeállítás végleges ki­hirdetésével még hétfőn dél­ben is várt. Amióta átvette a holland válogatott irányítását, Schoenaker, Tahamata, Van de Korput és De Wit előtt nyílt meg a szereplés lehető­sége. Ugyanakkor elődei csa­patából Silooy, Spelbos, Wal­ke, Houtman és Van Tiggelen még nem jutott szóhoz. Különben Hollandia 22 já­tékost mozgatott az eddigi 5 vb-selejtezőn, Van Breukelen, W. de Kerkhof, Van der Gijp volt a pályán minden találko­zón. Az is a statisztikához tarto­zik, hogy Leo iBeenhakkerrel 3 pontot gyűjtöttek 2 selejtező­ből 8-2-es gólkülönbséggel. A holland labdarúgás egész történetéhez tartozik, hogy több mint 100 éve, 1879-ben alakult meg az első holland klub, a Haarlemsche FC. S 1889. december 8-án már életre hívták a Holland Lab­darúgó Szövetséget. A közel 15 millió lakosú Hollandiában 7600 klubban 56 000 csapat játszik, 1 060 000 hivatalosan nyilvántartott labdarúgóval. Legnagyobb sikereik az 1974. és 1978. évi labdarúgó-világ­bajnoksághoz fűződnek, mind­kétszer vb-ezüstérmesek vol­tak, akárcsak a magyar válo­gatott 1938-ban és 1954-ben. Klubjaik (Ajax, Feyenoord, PSV Eindhoven) összesen hat­szor nyertek európai kupát, 1970-ben a Feyenoord, 1972- ben pedig az Ajax a Világ Kupát is elhódította. Legtöbbször R. J. Krol volt válogatott, 1969 és 1983 kö­zött 83 alkalommal, őt W. M. A. Jansen 65 mérkőzéssel kö­veti. A Budapesten lévő W. A. V. d. Kerkhof üldözőbe vette az élbolyt, a Népstadionban 61. alkalommal lesz a holland válogatott tagja. A tervezett holland váloga­tottból (Van Breukelen — Wijnstekers, Van de Korput, Rijkaard, Boeve - R. Koeman, W. Kerkhof, Van Tiggelen — Kieft, Van Basten, Tahamata) Boeve és Van Tiggelen nem játszott legutóbb az osztrá­kok ellen. Van Tiggelen eddig csak egyszer, a novemberi bé­csi mérkőzésen jutott szóhoz. A magyar csapat házatáján nyugodt, alapos készülés fo­lyik. Mezey György szövetségi kapitány véleménye:- Kitűnő mérkőzés lesz, hi­szen mind a két csapat nyerni akar. Mi azért, hogy így bú­csúzzunk a selejtező-sorozat­tól, Hollandián pedig csak a győzelem segít, más ered­ménnyel semmit sem érnek. Jó a hangulat, a bécsi 3-0-ás csapattal kezdünk. A magyar válogatott az 5 vb-selejtezőn 18 játékost vo­nultatott fel, Róth, GarabOr Nagy, Détári, Kiprich, Nyilasi, Esterházy és Sallai mindert alkalommal pályára lépett. A magyar-holland vb-selej­tezőn az_ Orion Kupa is tét. Az egész európai vb-selejtező­sorozatra kiterjedő góllövőver­seny egyik esélyese a holland Kieft aki négy gólt szerzett, miként az angol Robson és az NDK-beli Ernst. A magyarok legjobbjai a kétgólosok között találhatók. Utolsó lehetőség, hogy vala­melyikük az élcsoportba tör­jön, de miután a legjobb magyar góllövő különdíjat kap az Oriontól, kedden az is el­dől, hogy a 2—2 gólos Ester­házy, Nyilasi, Détári és Kip­rich közül végül is ki lesz a „gólkirály". A csoport állása a keddi sárá 90 perc előtt: 1. Magyarország 5 5------12- J 10 2. Ausztria 6 3 1 2 9- 8 7 3. Hollandia 5 2 1 2 10- 5 5 «. Ciprus 6---------6 3-18 — A 3-0 megtette hatását Jót tett Luis Molownynak, a Real Madrid labdarúgó-csa­pata edzőjének az UEFA Kupa döntőjében, a székesfehérvári első találkozón elért 3-0-ás győzelem. A Videoton elleni sikert követően a szakvezető a< spanyol klub elnökségétől to­vábbi egy évre kapott bizal­mat. Molowny néhány hete ideiglenes megbízatással vette ót a csapat irányítását, mi­után a korábbi edző, Amanció munkájával — elsősorban a bajnokságban elért ötödik hely miatt — a vezetés nem volt elégedett. Molowny a hírt a Real új elnökével, Ramon Mendozával folytatott megbe­szélése után közölte. Dimantait napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadia a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károlv Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760t Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőséq telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárársal Saohír 96-os géoen Pé^sl Szikra Nyomda Pécs. Fnrja! lános u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor. Terjeszti a Magyar Pasta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft neqyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents