Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)
1985-05-14 / 130. szám
1985. május 14., kedd Dundntűlt napló 5 Viharok a magyar írásbeli körül Az érettségi mégsem maradt el... Augusztus végére kész lesz a városfal — Meghűlt bennem a vér, amikor kinyitottam a magyar írásbeli borítékját és abban matematikatételeket találtam, — mondja az Építőipari Szakközépiskola igazgatója, Stelcz István. Nemcsak ő, hanem valamennyi szakközépiskolai kollégája is így járt, mi-’ vei a Művelődési Minisztériumból megyei futár által, a baranyai szakközépiskolák számára hozott lepecsételt borítékokban a magyar helyett; mindenütt matematikatétel volt. Ezzel a malőrrel kezdődtek meg tegnap Baranyában az írásbeli érettségi vizsgák. Az, eset 980 baranyai szakközép- iskolást érintett, akik nem reggel 8-kor, hanem pár órás késéssel láthattak munkához. Mi történt tulajdonképpen? A hivatalos választ a pécsi Vegyipari és Vegyipari Gépészeti Szakközépiskolában kaptuk meg, ahol 10 óra után találkoztunk Durucz Istvánnal, a pécsi középfokú intézmények pártbizottságának titkárával, Brandstätter Györggyel, Baranya Megye Tanácsa művelődésügyi osztályának helyettes vezetőjével és Mányó Mihály- lyal, az iskola igazgatójával. Addigra intézkedett Baranya Megye Tanácsának művelődésügyi osztálya. Brandstätter György: — Reggel 8.10-kor jelentettük a minisztériumnak a történteket. Egyértelműen kiderült, hogy a Művelődési Minisztérium követett el mulaszást, amikor illetékes munkatársa matematikatételeket rakott a magyartételek borítékjába. Másutt az országban nem történt hasonló eset. Telefon útján kaptuk meg ezután a helyes tételeket, majd ugyancsak telefonon vagy személyesen juttattuk el minden egyes iskoláknak. így 10 óra körül a diákok hozzáláthattak a tételek kidolgozásához. Köszönhető ez annak is, hogy az iskolák igazgatói mindenütt igen fegyelmezetten intézkedtek ebben a helyzetben, akiknek ezt most is megköszönöm. Durucz István: — Nyilvánvaló, hol történt á mulasztás. Ennek ellenére a megyei művelődésügyi osztály és az iskolák igazgatói e rendkívüli helyzetben is megőrizték az érettségi vizsga tisztaságát. Hétfőn ítéletet hirdetett a Szekszárdi Városi Bíróság dr. Szigeth Ferenc tanácsa a faddi sirkőlopás ügyében. Az eset, amely nagy felháborodást keltett Tolna megyében, tavaly december 29-én történt: Ba- reith József mecseknádasdi lakos, kőfaragó, kisiparos három - összesen 7 darabból álló - sirkövet lopott a faddi izraelita temetőből. A svéd gránitból való sírköveket 150 ezer- Viszont lelbontották a matematikatételek borítékjait. Miből írnak kedden ma- temötikadolgozatot az érettségiző szakközépiskolások? Brandstätter György: — A felbontott borítékokat zárolni kellett, más tételekből írják a dolgozatot. Tegnap elindult Pestre az érettségi futár, akinek tisztét idén Varga László tanulmányi felügyelő teljesíti. Új matematikatételeket hozott, amelyeket a lepecsételt borítékban hétfőn délután 5 órakor vehettek át az érintett iskolák igazgatói a Baranya Megyei Tanácson. Minden eshetőségre felkészülve ugyanis több tételgarnitúrának kell lennie a Művelődési Minisztériumban. Az építőipariban 10.30-kor már túl voltak a diákok a témaválasztáson, és úgy dolgoztak, mintha misem történt volna. A vegyipariban és más iskolákban fél 11, 11-re rendelték vissza a diákokat. Meglehetősen idegesek voltak, hiszen 8 órára álltak készen testileg, lelkileg az érettségire. A Ja- nusban zsömlékért szaladtak ki a városba a tanárok, szendvicseket készítettek, hogy a gyerekek jól bírják majd a megpróbáltatásokat. Volt diák, aki arra gondolt, hogy idén elmarad az érettségi - de nem, az érettségi idén sem maradt el. Ugyanúgy négy órán át tartott a magyar írásbeli, mint más alkalmakkor, és a meglátogatott iskolákban a felügyelet is pont olyan szigorú volt, mint máskor. És azok a bizonyos tételek?1 Szakközépiskolában a következő témákat kellett kidolgozni: A drámaiság jegyei Móricz Zsigmond novelláiban. József Attila sorsa, költészete Nagy László József Attila című versében vagy pedig egy szabadon választott dráma értelmező bemutatása. A gimnáziumokban, ahol rendben folytak le a magyar írásbeli érettségik, a következő témákat választhatták a diákok: A haza és az emberiség gondolata a reformkor költőinek műveiben. Radnóti: Sem emlék, sem varázslat című versének értelmezése vagy egy szabadon választott életmű, illetve irodalmi alkotás értelmezése a felszabadulás, utáni magyar irodalomból. Gállos Orsolya forintért eladta egy kecskeméti kőfaragónak. A lakosság bejelentésére megkezdett nyomozás eredménnyel járt, megtalálták az értékes fekete köveket és visszaszolgáltatták az izraelita hitközségnek, a tolvaj pedig bíróság elé került. Bareith Józsefet másfél év börtön- büntetésre ítélték és két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős, a vádlott enyhítésért fellebbezett Vállalati tanács alakult a Szigetvári Konzervgyárban Bernáth Béla igazgatót megerősítették tisztében Vállalati tanács alakult tegnap a Szigetvári Konzervgyárban. Az előkészületek során, már korábban megválasztott 21 fős tanács elé elsőként Bernáth Béla igazgató terjesztette elő a vállalat szervezeti és működési szabályzatának tervezetét, melyet a résztvevők megvitattak és elfogadtak. Ezután megválasztották a vállalati tanács vezetőit: elnök Békki Károly, az anyag- és áruforgalmi osztály vezetője, elnökhelyettes Fered y Attila műszaki és termelési igazgató- helyettes. Az igazgató személyére Békefi Lászlóné szb-tit- kár, az előkészítő és jelölő bizottság elnöke tett javaslatot. Kérte, erősítsék meg az eddigi igazgatót tisztében, akinek vezetésével a gyár eredményesen fejlődött. A tanács titkos szavazással újabb öt évre bizalmat szavazott Bernáth Bélának. Kiváló címet kapott a pécsi Nádor és a Pannónia Kiemelkedő tevékenységük alapján ezúttal harmadszor kapták meg a kiváló címet a Hungar Hotels pécsi szállodái és éttermei. Tegnap a Nádor Szálló éttermében megrendezett ünnepségen Varga Csaba, az önálló egység igazgatója méltatta az elmúlt évi munkasikereket és adott át elismeréseket. A tavalyi eredményeket jelzi, hogy a pécsiek mind a forgalmi, mind az eredmény tervüket túlteljesítették. Szállodai bevételük 7,7 százalékkal, saját szolgáltatásaik bevétele 2,8 százalékkal emelkedett. Kiemelkedő forgalmat bonyolított le a Mecsek Cukrászda, és kedvezően alakultak devizabevételeik is. Számos sikeres rendezvényt, gasztronómiai napot szerveztek. Javították a munkakörülményeket, belső felújítást hajtottak végre a Pannóniában, bővítették a cukrászüzem termelését.- Hogy miért ezt a szép járdát kellett előbb megcsinálni? .. . — Jakab István, a hetvehelyi tsz 8 fős kőművesbrigádjának a vezetője morfondírozik így, amikor lemászik az állványzatról, hogy szót váltsunk a pécsi városfal itteni szakaszának a helyre- állításáról. Valamikor 1983- ban csináltak meg egy rövid falszakaszt a DN székházának az udvaránál, s amikor ők elvonultak — elfogyott az erre szánt pénz —, építettek itt járdát díszburkolattal és úttestet (ahol — kénytelen-kelletlen — most cementhabarcsot kevernek). Ez a brigád márciusban kezdett ismét, eddig jobbára a falon belül dolgoztak, de most már kívülről is látni, hogy smint haladnak előre, hagyják maguk mögött a szépen rendbetett falat. Néhány szépen formált lőrés jelzi, milyen is lehetett hajdan a falkorona. Pár újabb 'lőrés megformálása végett vissza kell lépni az állványozással néhány métert, de ez talán nem hátráltatja majd őket. Május végére kell készen Jenniök az autóbuszmegálló végéig terjedő falrésszel. Nem messze innen egy másik, szemre is sokkal masszívabb állványzat áll, ezt az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi kirendeltségének a kőművesbrigádja emelte nemrégiben. A kinti munkát most kezdik, eddig ők is bent dolgoztak, sőt még most is inkább a fal belső oldalának a helyreállításáé a főszerep. Fischer István brigádvezető mutatja, mit csináltak eddig. A Martyn-ház és a szabadtéri színpad hátsó kertjét elválasztó rozzant téglafalig megyünk: ennél a falnál kezdték a belső helyreállítást, s eddig tán 50 méternyi el is készült. — Kisebb pótlásokra volt csak szükség, meg a kihéza- golásra. Itt belül nem olyan rossz a fal; látni, hogy kerítés- falként szolgált. De a külső oldali... — Hát igen, ahhoz végig rissz-rossz melléképületek támaszkodtak, azok védték úgy, ahogy, s amikor ez a csekély védelem megszűnt, hirtelen romlani kezdett a fal. Itt is feltűnik az, amit a már korábban helyreállított városfalszakaszoknál megszoktunk: alig különböztethető meg a régitől az új. A magyarázatot Takács Györgytől, a pécsi OMF-kirendeltség vezetőjétől halljuk:- Az egykori építők a tety- tyei bányából származó követ használták a falhoz. Mivel mi a pótláshoz innen már nem hozhatunk, keresni kellett a környéken olyan követ, ami színben és minőségben egyaránt hasonlít a régihez. Bükkösd környékén találtunk ilyent, s onnan szállítjuk ide. Azt is megkérdezzük: mikor lesz kész ez a még helyreállí- tatlan falszakasz az Aradi vértanúk útján? A válasz biztató: augusztus végére. Kevésbé biztató viszont, amit a Hunyadi úttól keletre lévő városfal- szakaszról haliunk: a fal tövében egyre nagyobb intenzitással halad majd az alagútépí- tés, de a fal helyreállításáról egyelőre nincs szó. H. I. Sírkőlopásért másfél év börtön A tél folyamán megrongálódott játszótéri padokat állítják helyre a brigád tagjai. Fotó: Läufer László Parkot építenek a kesztyüszabászok Kesztyűszabász fiatalemberek malteros kanalat, lapátot fogtak tegnap a pécsi Ivov- kertvórosi parkban és nekiláttak a széttört pad, az elhordott betonülőke pótlásának. Az Egri Gyula út 16. mögött, a park közepén a játszótér ülőkéit verték szét az ifjabbak. A lakók fordultak segítségért a pécsi Hunor Kesztyűgyár központi gyárának „Ifi” szocialista brigádjához, akik már évek óta gondoznak több pécsi parkot és szívesen segítenek mindenütt. A Győrök József vezette brigád átlagéletkora mindössze huszonkilenc év. A tegnapi munkára heten jöttek el, de visszatérnek még a padok festésére. Május végén pedig Balatonfenyvesre utaznak, az úttörőtábor helyreállításában segítenek. Társadalmi munkájukat idén harmadszor ismerte el Arany Diplomával a Pécs Városi Tanács. A munkaeszközöket és a szükséges anyagokat a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat adta. S mint Kiss Lantos Gábor, a területfelelős művezető elmondta, bár néhány lakó segítőtársa a vállalatnak a parkgondozásban, a mostani azon ritka esetek közé tartozik, amikor a lakók maguk jelentkeznek és kérnek segítséget a munkához. Fajta Károly (1908-1985) Elhunyt Fajta Károly, a munkásmozgalom régi harcosa. 1945-ös. párttag. Budapesti munkásosaládból származott. A proletárdiktatúra bukása után a család Jugoszláviába emigrált. Ott érettségizett, majd a belgrádi gazdasági és kereskedelmi főiskolán tanult. Bankban dolgozott, bekapcsolódott a bank-, biztosítási, kereskedelmi és műszaki tisztviselők szabad szakszervezetébe, p Jugoszláviában élő magyar politikai menekültek egyesületébe, melynek vezetőségi tagja, majd titkára lett. A német megszállás idején részt vett különböző szabotázs cselekményekben. Magyarországra hazatérve előbb a budapesti bankban dolgozott, majd a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság politikai osztályát vezette. Ezt követően a Mohács városi és járási kapitányság vezetője lett. A Magyar Kommunista Pártnak 1945 óta tagja. 1949-ben jugoszláviai kapcsolatai miatt bebörtönözték. 1956-tól a Baranya megyei Intézőbizottságnál dolgozott, maid a oárt Baranya megyei Bizottságának gazdasági osztályát vezette. Munkásságát több magas kitüntetéssel ismerték el. Fajta Károly temetése május 29-én délután 2 órakor lesz Pécsett, a központi temetőben. MSZMP Baranya Megyei Bizottsága, MSZMP Pécs belváros II. lakókörzeti pártszervezet Az Osztrák: Államszerződés megkötésének 30. évfordulója alkalmából e héten nemzetközi katonazenekari találkozóra kerül sor az osztrák fővárosban. A rendezők ez alkalommal meghívták az államszerződést aláíró, valamint az Ausztriával szomszédos országok hadseregeinek katonazenekarait. A találkozóra hétfőn Bécsbe utazott a Magyar Néphadsereg központi zenekara. * A világ különböző országaiból érkezett 60 fiatal vezető szakember ismerkedett a magyar gazdasági élet kérdéseivel hétfőn a Magyar Kereskedelmi Kamarában. Az USA-beli Massachusetts Institute of Technology által szervezett program hallgatói kétnapos szakmai tanulmány- útjuk során az iparvállalatok és mezőqazdasáqi üzemek vezetéséről, a Maqyar Kereskedelmi Kamara feladatairól, és a magyarországi vezetőképzésről tájékozódnak. j. A művelődési miniszter dr.. Ficsor Mihályt, a Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatóját — más fontos megbízatása miatt- felmentette munkaköréből. A miniszter dr. Boytha Györgyöt nevezte ki a hivatal élére. Dr. Boytha Györqv 1961 -*r' dolgozik a Szerzői Jogvédő Hivatalban, 1975-től az irodalmi és zenei ügynökség vezetője, 1977-től pedig az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezetének osztályvezetője, 'majd igazgatója volt. * Takarékpénztárak vezetőinek nemzetközi tanácskozása. Huszonöt ország pénzintézeti szakembereinek részvételével háromnapos nemzetközi tanácskozás kezdődött hétfőn Budapesten az Atrium Hyatt Szállodában. A rendezvényt — amelyen mintegy száz takarékpénztári vezető vesz részt - az Országos Takarékpénztár és a Takarékpénztárak Nemzetközi Intézete közösen szervezte meg, ezúttal második alkalommal Magyarországon. A tanácskozást Sancha Drorfba, a Takarékpénztárak 'Nemzetközi Intézetének elnöke nyitotta meg, majd Hetényf István pénzügyminiszter mondott bevezető előadást.