Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-11 / 98. szám
1985. április 11., csütörtök Dunántúlt napló 3 Négy fo területre vonatkozik a támogatás Video mindenütt? Az újdonság varázsa - és gondjai Már-már a tudományos és kulturális közélet, a publicisztika megszokott fordulatai közé tartozik, hogy „a video mint új, nagyhatású tájékoztatási, szórakoztatási eszköz alapjában változtatja meg az életünket. S miközben azok, akik birtokolják ezt oz egyelőre igen drága eszközt, valóban átérzik a változás mértékét és jelentőségét, a többség számára a video mit sem jelent, és nem nagyon érti, miért van körülötte akkora zaj. Mindez a video- tulajdonosok Magyarországon csekély számából következik; bár erről a „csekélyről" csak becsült adataink vannak. Mindenesetre a nemzetközi helyzet ismerői azt állítják; a videónak az életünkbe való rendszerszerű beállításával máris elkéstünk, a fejlett országokban immár a videók harmadik generációja van forgalomban. Készül a jogi szabályozás A videót kezdetben - úgy 10 évvel ezelőtt — nálunk csupán technikai eszközként kezelték, később az oktatási, közművelődési intézmények szerezték be az első berendezéseket, és ezzel megvetették a hazai videokultúra alapjait. Mivel nem volt összehangolt beszerzés, fejlesztési terv, különböző rendszerű és színvonalú berendezéseket vásároltak, amelyek gyakran kihasználatlanok voltak, de az oktatást számos közép- és felsőfokú intézetben igen hathatósan segítette az úgynevezett program- készítő video. A közfigyelem akkor fordult jobban a video felé, amikor mint szórakoztató elektronikát felfedezte a magánimport és a feketepiac. A televízióhoz csatlakoztatható képmagnót külföldről, hazai bizományikból lehetett legálisan venni, de hozzá kazettát sokáig nem; a számos könnyűzenei műsor, a nem kevés porno és horror elterjedését segítette, hogy sokáig nem létezett hazai kínálat olyan művekből, amit ehelyett adni lehetett volna. És hiányos a jogi szabályozás is, bár a sajtótermékek terjesztésére vonatkozó törvény alapján el lehet járni az engedély nélküli forgalmazók ellen, mint ahogyan azt az utóbbi időben egyre sűrűbben meg is teszik a rendőrségek, bíróságok. Némi késedelemmel, de megkezdődött a video fejlesztési programjának előkészítése nálunk is. Az elképzelések szerint az állam négy fő területen támogatja a video hasznosítását: pártpropaganda-tö- megpoíitika, közoktatás-felsőoktatás, szórakoztatás és az ország külföldre irányuló propagandája. Ezen belül a hazai művek előállítása és terjesztése a legfontosabb. A szakembereknek arra a kérdésre is válaszolniuk kellett, hogy az egyéni vagy a közösségi fel- használást részesítsék-e előnyben. Az a véleményük, hogy - tekintve a jelenlegi video-tu- lajdonosok számát és a berendezések árát — ez utóbbinak kell elsőbbséget élveznie, de úgy, hogy megfelelő program- kínálatról gondoskodjanak az egyéni felhasználók számára is, mert várható, hogy ezek száma rohamosan nőni fog. Készülőben van a jogi szabályozás terve, amely igyekszik lehetővé tennh a video szabadabb felhasználását, de ellenőrizhető keretek között, így - miközben például iskolák, művelődési házak, üzemek saját céljaikra készíthetnek video-műsorokat —. magánszemély a nyilvánosság számára müveket nem gyárthat, nem sokszorosíthat, nem adhat bérbe és nem vetíthet. Drága hobbi Ilyesfajta korlátozások más, fejlett videokultúrájú országokban is vannak, és megsértésükért kemény büntetést lehet kapni. A tiltás azonban önmagában nem elegendő; ha életbe lép nálunk az említett rendelkezés, és - nincs — például a szórakoztató kazettákban - megfelelő kínálat, az csak a feketepiacnak kedvez. E tekintetben nem lehetünk elég nyugodtak. Még nincs megoldva a megfelelő sokszorosítás, mindössze egy kölcsönző működik Budapesten, és a tervezett pécsi kölcsönző (video-télennének a videónak a tudományos kutatás helybeli műhelyeiben — a Pedagógiai Intézetben, a Janus Pannonius Múzeumban például - ha ezek az intézmények jól felszereltek lennének videotechnikával. Vagy talán nem is kellene mindenütt, mindenféle berendezésnek meglennie? E körül élesedik a vita. A szerényebb lehetőségű cégek érthető módon a párhuzamos fejlesztések ellen, a kölcsönzés, a közös géppark megteremtése mellett kardoskodnak. Akik már szert tettek komplett stúdiókra, hasonlóan, okkal, vigyáznak a drága holmira, és nem vagy csak saját kezelő személyzettel együtt adják azt kölcsön. Mindenesetre a praktikum azt kívánja, hogy minél kevesebb pénzből, minél többek igényét A pécsi Nevelési Központ egyik SONY videokamerája. Ebből a stúdióból közvetítik a városi tv adásait. Fotó: Proksza László ka) sem nyithat majd túl nagy választékkal. A szakemberek szerint a jövő útja az úgynevezett videó- bázis, amely gyártó, kölcsönző, módszertani továbbképző és klub lenne egyszerre. Már- csak azért is, mert a video nálunk még sokáig a drága hobbik közé fog tartozni. Ma egy tévével együtt működő vi- deo-szett óra körülbelül százezer forint. A magnó ára még mindig magasabb a világpiaci árnál. (A Videoton 42 000 forintért, kedvezményesen adja a közművelődési intézményeknek.) Érdekes összevetés: az NSZK-ban 100 mozijegy árából lehet venni egy videót, nálunk 7000 jegy árából. (Ami nemcsak a video olcsóságára, hanem a mozijegy drágaságára is mutat.) Nyugaton olcsóbb a video-kazet- ta kölcsönzése, mint a mozijegy. Nálunk a mozijegy átlagos ára 11 forint körül van, a kazetta kölcsönzése viszont napi 80—150 forint. Az adatok Kozma Ferenctől, a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatósága helyettes vezetőjétől származnak, aki a közelmúltban részt vett Pécsen a megyei intézményvezetők munkaközösségének foglalkozásán. A téma a video mint az oktatást, művészeti nevelést, tudományos kutatást segítő eszköz volt. Pécsett az oktatást-kutatást segítő műsorok készítése már megkezdődött afféle házilagos módon, amatőr eszközökkel. A legjobban felszerelt stúdiója a Nevelési Központnak van, de az Ifjúsági Ház, a DOZSO, és a Ságvári is felhasználja már a videót szórakoztatásra, archiválásra, módszertani képzésre. A Megyei Művelődési Központban is formálódik egy ilyen központ, gépkocsival, szakemberrel és megfelelő technikával. Beláthatatlan lehetőségei lehessen kielégíteni, és erre talán lehetne józan kompromisz- szumot találni a különféle te- kintélyi okok, a tudományosművészeti érvek és anyagi érdekek között. Egy asztal köré A megyei tanács közművelődési csoportja felvetette egy olyan videó-bázis gondolatát, az MMK égisze alatt, amely maga is foglalkozhatna gyártással, de eszközöket is kölcsönözne. Ennek anyagi, jogi, személyi feltételeit, működési körülményeinek tervét hamarosan kidolgozzák. A másik, nem kevésbé fontos ötlet, egy közös nyilvántartási rendszer, az információcsere érdekében. Jelenleg ugyanis nem csak az említett intézményekben, hanem az egyetemeken, és számos üzemben, vállalatnál is készülnek filmek, de hogy milyen témájúak, azt senki sem tudja a gyártók szűk körén kívül. Holott lehet: ugyanaz az oktató- és munka- védelmi film több példányban is létezik feleslegesen. Egy katalógus - amelynek gazdája a Megyei Könyvtár lehetne — a felesleges párhuzamos gyártást megszüntetné, és kitágíthatná a video felhasználási területét, mert kölcsönözni lehetne egymás kazettáit. Mindehhez természetesen az érintettek megértése és segítőkészsége szükséges, annak felismerése, hogy ez közös érdek. Szükség van végül egy olyan megbeszélésre, ahol a pécsi és a megyei illetőségű intézmények egy asztal körül ülnek megvitatni ebbéli közös gondjaikat, és mielőbb olyan programot tesznek le erre az asztalra, amely reálisan felméri, ismerteti a jelenlegi helyzetet, és javaslatokat tesz az összehangolt, indokolt, presztízs-szempontoktól mentes fejlesztésre. Gárdonyi Tamás A uersoluasö ünneplése * J ilyen jó volna mindennap más poétánk költészeti /yI napját ünnepelni! Jelen pillanatban - természetesen fordított sorrendben - a névsor Illyés Gyulával kezdődne. Folytatódna Nagy Lászlóval, Kormossal, Kassákkal, Füsttel, Szabó Lörinccel, Radnótival, Babitssal, József Attilával, Juhász Gyulával, Kosztolányival. . . Kosztolányi? De hiszen helyben vagyunk! Mielőtt a költészet napját bevezették volna - széles és általános demokratizálódás nélkül ez nem megy! — Ö legalább nagyszerűen elképzelte a magyar Ura ünnepi hétköznapjait az év minden napján. Adott volna ő teret és időt minden értéknek! Nemcsak Adynak, Arany Jánosnak, Petőfinek, hanem Czóbel Minkának, Radó Antalnak, Reviczky Gyulának is . . . S az év háromszázhatvanöt napjának múlásával új és új poétáknak! Az már a költői igazságszolgáltatáshoz tartozik, miért. A húszas-harmincas évek lirájátál eltekintve, olyan méltó elődök neveivel példálózott, akik ezt megérdemelték. Megérdemelték — mondom - pusztán azzal a ténnyel is, hogy az ,,édes Kosztolányi"-nak eszébe jutottak! íme egy példa a művészi alázatra, a műalkotásokban való igazi megmerülésre és megméretésre. Amely különben azt is mutatja, hogy a magyar költészet legterebélyesebb fái — egyszersmind ősiák is. Ha úgy tetszik, az emberi termelés annál inkább emberi jellegű, minél inkább elszakad a közvetlen fizikai, biológiai szükségszerűségtől. A legalapvetőbben emberi termelés tehát a műalkotás, a költészet létrehozása. A költő személyes élményei, tapasztalatai alapján megformált üzenet akkor válik csak értékké, ha a befogadó élete és teljes emberi világa - maga is nyitott könyvvé válik; a műélmény az olvasóban is megszületik, s végül - az esztétikum közvetítésével - mindez beépül az olvasó személyiségébe. Mostanában igen nagy Íróink ünnepeit, centenáriumait tartjuk. Kosztolányi az idén, március 29-én lett volna 100 éves; Babits és Juhász Gyula valamivel korábban, de egy évben, 1983-ban. Nos. a hires Négyesy László-szeminárium- ról Juhász Gyula - akit ott az egyik legragyogóbb tehetségnek tartanak számos éveken át — később Így ir: „Meghatottan emlékszem vissza arra a barátságra, amely Babitscsal és Kosztolányival összekötött. A költészet mindenen uralkodó szeretetében találkoztunk. Egymásnak olvastuk föl verseinket, szinte egymás jelenlétében irtunk . . . A legfontosabbnak a verset tartottuk, mert a jó vers a legtömörebb, legzártabb, legegyénibb és legidőtállóbb kifejezése az élet lényegének... A vers mégis csak a legművészibb irodalmi forma, ősi és örök... Mindezek mélyén pedig ott volt a magyar föld és a magyar lélek: a szekszárdi szőlőhegy, a palicsi tó, a hortobágyi puszta, a Tisza partja, az anyánk csókja és a dajkánk dala, amely minden esztétikán és szociológián túl hangot és szint ad a művésznek és embernek." Kedves olvasók, a költészet napját ünnepelve - József Attila is még csak a nyolcvanadik születésnapját ülné most — fogadjuk meg Juhász Gyula intő szavait: „Nem azért kutatjuk a költői alkotás titkait, hogy költeni tudjunk — ez a kiválasztottak gyönyöre és édes kínja -, de azért, hogy olvasók legyünk.. . öntudatosan és ízléssel olvasók, akik tudják, mit és hogyan kell olvasni." S még hozzátesz egy intelmet a befogadói nyitottság, elfogulatlanság és bele- érzés fontosságáról: ,, ■ ■ ■ a feléje irányuló szeretet nélkül a költészet hazai és távoli virágai pusztán herbáriumi tárgyak lesznek előttünk, számokkal és nevekkel felruházva." A költészet napján tehát hadd ünnepeljem most a rendszeres és igényes olvasót. Az olvasót, aki nem sajnálja a fáradságot, sőt a valóságos fizikai fájdalmat sem, amibe óhatatlanul kényszerül egy-egy új gondolatsort, vagy új költői eszköztárt megismerve, annak befogadása közben. Aki a költészetet választja, a szabadságot, a méltóságot, az emberi öntudatot választja. El a hasztalan dolgoktól - mondhatod ezt is - de nincs igazad, mert minden nap más poétánk költészeti napját is ünnepelheted - egymagádban. Méltósággal és kikezdhetetlenül. k Keresztury Dezső: Segítsetek! Vén fa, senkise vágta ki; hány kidőlt, ki vele nőtt! Alá gyűlhetne mind, aki árnyat keres, pihenőt. Terebélyül még koronám, kering benn nedv, erő; ki keres, termést is talál, ha van rá kedv, idő. Csak ássátok meg tövemet: ne terítsen alám bozót mind mohóbb aljnövényzetet, pióca gyökértakarót! Galambosi László Húsvét Szivárványfény árad. Lobognak a sátrak. Csöngettyűznek a vőfélyek. Zászlót bont Vasárnap. Torlódik a násznép. Nyírfahídon átlép. Kösöntyűkkel a barkósok bundája szikrázzék! Násznagyunk kucsmája fölött aranypáva. Tulipános kerekekre hull Húsvét rózsája. Hajlok, kedves, Hozzád. Tükrös nap az orcád. A gyűrűket kagylós tálból- ujjúnkra forgatják. Deák Mór: Gombagomb Kalapját fejébe nyomja, leszakadt a gomba gombja — keresgeti földön-égen fehérülő szégyenében. Spórákat küld szerteszéjjel, szövetkezzenek a széllel — s kürtöljék világgá: baj van!, elgurult kedve egy gombban. De hiába a kalapja. Hiába dul-ful a gomba. Csak a méreg nő föl benne — hogy pöffeszkedve szétvesse. Régió UépernyS 1 ;eÍ®f*JS!|| „Új szakasz a televíziózásban” —■ harangozta be a múlt heti műsorújság a körzeti tévék adásait, „televíziótörténeti esemény”, olvashattuk másutt, s valóban, a tény, hogy április elejétől keddenként a kettes csatornán harminc percben Pécs és Szeged saját régiója számára saját műsort ad, fontos és üdvözlendő változás, új szakasz és esemény. Azon, hogy a körzeti stúdiók alapítása óta nyolc és fél év telt el, s körzeti műsor: csak mostantól adnak, szóval azon el lehet töprengeni, jegyzetíró inkább szemléleti, min: technikai akadályokra gyanakszik (még rosszabb, ha; fordítva igaz) s arra gondol, hogy hát ennek már régen természetesnek kellett volna lennie, hisz mi más lehet egy vidéki tévéstúdió információs feladata, min; hogy vonzáskörzetéi friss és pontos képi (!) információval lássa el, akár nem is heti, hanem urambocsá; napi fél órában. Ez persze, utópia, talán naiv is, de eléggé csábító a vidéki, körzeti rádiók analógiája, hogy a jámbor információ-fogyasztó elábrándozhasson. A harmadik .körzeti" adást, a budapestit viszont elég nehéz komolyan venni, szép, (ál) demokratikus gesztus ez, ugyanis ahol (kis túlzással) az egész műsoridő azt sugallja, hogy ami Budapesten történik, az „országos", ott heti fél óra azzal, hogy magát körzetinek nevezi, nem fog tudni változtatni. Nem fog tudni, egyrészt, mert az ország nagyobb része úgyis ezt kénytelen nézni körzetiként kedd délután, másrészt meri az „országos" dolgok túlnyomó része valóban Budapesten történik, és erről nem a televízió tehet, hanem a „térkép". A pécsi és a szegedi körzeti műsorszórásra azonban szükség vc.n. Magára a dologra. Hogy legyen. De hogy ez a szükség pontosan milyen és mi módon elégíthető ki, arról alighanem nagyon megoszlanak a vélemények. Az': hiszem, még az sem dönthető e| egyértelműen, hogy mi az a riport, interjú, ami ai körzeti nyilvánosságra, s mi az, ami az országos nyilvánosságra tartozik, vagyis mi tarthat kisebb és mi nagyobb érdeklődésre számot. Minderre most nincs és nem lehet válasz, hosz- szú időnek kell eltelnie, hogy a körzeti műsor valóban bevett, bejáratott információs csatorna legyen, mely akár „versenyezni" is képes az adott régió sajtójával, rádiójával. Persze, nem is versenyezni kell, egyszerűen megtalálni a helyét ebben a szerkezetben. Méginkább: kitöltenie az adott keretet érdekes, regionális és — televíziós tartalommal. A képernyő előtt ülő néző szemszögéből heti harminc percet nem nehéz megtölteni. A körzeti stúdiók szempontjából viszont nem vitás, hogy nagy feladat. Embert, technikát, felkészültséget próbáló munka, nem lenne az sem csoda, ho mindkét stúdió energiáinak zömét ez az új adás kötné le az elkövetkezőkben. Csoda nem lenne, csak kár. Mert az előzetes nyilatkozatokból’ nem derül ki kristálytisztán, hogy vól- tozik-e a vidéki stúdiók országos adásba kerülő műsorainak a száma, nem szorul-e ki a stúdió min; műhely némileg a „nagy” televíziózásból. Ez lenne kár, ha így lenne, hisz az elmúlt évek alatt mindkét alkotóközösség bebizonyította, hogy a fontos, helyi információs feladatok mellett van nem kevés „országos” mindanivalója is. Az új vállalkozás, a körzeti műsorszórás tehát okkor lesz igazán sikeres, ha közben nem csökkennek és maradnak el a nagyobb lélegzetű, másként igényes produkciók, dokumentum és portréfilmek, mindaz, ami a pécsi és a szegedi stúdió egyáltalán nem „regionális" tekintélyé; megalapozta. Parti Nagy Lajos
