Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-28 / 115. szám
A víziló igazi hazája Balástya A gagman Az egyik víziló tornacipőben van, Kiss István a fejét a hóna alatt szorongatja, én meg tanácstalanul álldogálok: zeng-zúg a balástyai templom harangja, a művelődési ház igazgatója pedig halálos komolyan mondja, hogy a déli harangszóra működésbe lépnek a pavlovi reflexek, neki ebédelnie kell. Kétszázötven kilométert autóztam, lehetséges, hogy a húsleves meghiúsítja a riportot. A gagman pedig nagyon elszántnak látszik, ezt bizonyítandó, példabeszédet is mond. — Amikor az Indul a bak- terház című filmet forgatták, három napig a békát filmez- tettem. Az a jelenet — idézi a történteket —, amikor az öregasszony kilép a bakter- házból s rögtön karattyolni kezd, be nem áll a szája. A béka keresztet vet és gyorsan a vízbe ugrik. A rendező megelégedett azzal, hogy a béka röhög. Én nem! Annak olyan grimaszt kellett vágnia, hogy a banyáról alkotott véleménye lássék rajta. Addig csináltuk, míg olyan képet nem vágott a varan- gyos, amilyet elképzeltem. Meghökkent az angol és német nyelvű felirat is a barátságos arcú víziló felett: a víziló igazi hazája Balástya. — Mire alapozza elméletét, hogy innen származnak ezek a vízipacik? — Ide jönnek. A világ minden részéből küldenek. Még csak kormányfőktől nem kértem, tőlük is csak azért nem, mert nem szeretek velük levelezni. A víziló a legértelmesebb élőlények közé tartozik, minden víziló egy emberi történetet rejt. Ez már nagyon komolyan hangzik, hamar kerekítsünk hát egy vázlatos portrét Kiss Istvánról. Varga Csaba, a nemrégiben Balázs Béla-díjjal kitüntetett filmrendező említette, hogy a gagmanje Kiss István. A makói születésű, négy venhat esztendős művelődés ház igazgató immár negyed- százada él Balástyán. A színművészeti főiskolára annak idején nem sikerült bejutnia, a tanítóképzőt, majd a szegedi főiskolát viszont kiváló eredménnyel végezte el. Már jó tizenöt esztendeje, hogy az amatőr filmesek országos fesztiválján az első jelentős díjat elnyerte, ami nem az egyetlen volt. Az Andalúziái kutyagumi, a Badarság, a Tíz nap a koponyám körül hasonló sikereket hoztak. Az Augusztát viszont utálja. — Nem értem, miért a siker — mondja. S mindjárt tovább háborog. — Az nem igazi humor, amely Auguszta cselekvéséből és nem a szellemiségéből adódik! Ha arra gondolok, hogy Auguszta csak egy gyurmafigura, amely a képernyőn filmes trükkökkel kel életre, az utálat túlzásnak tűnik. De Kiss István gyorsan helyreigazít: — Ha közömbösek vagyunk a humorral szemben, átugrik, átfolyik rajtunk. Pedig a humor egyik legfontosabb életnedvünk . . . — Az Augusztát tehát utálja ... Hogy segíti a létrejöttét? — Megkapom a szinopszist, abból megírom az én mozimat, ezt elküldöm Csabának, ebből születik a forgatókönyv, azt újból átolvasom, újabb ötleteket írok hozzá. így valahogy... Hát persze, hogy akarok magam is újabb filmeket készíteni, a csongrádi táborban az idén Nyári badarságok címen tervezek egy filmet. Szinte futva búcsúzik, még a fejét is majdnem magával viszi, de aztán mérgesen felteszi a szekrény tetejére. Kihűlt a leves, ez még egy vízilónak is kedvét szegné ... Lombosi Jenő Áruk, árak és emberek a Szandokán-bazárban Új névre vár a Tangó, illetve az Ecseri, a kétmilliós Budapest korántsem csak ócskaságokat, hanem hasznos dolgokot — például hiánycikkeket — és persze főleg sok-sok látványosságot kínáló ócskáspiaca. A nevek aszerint következnek, ahogy a terjeszkedő világváros kijjebb és kijjebb pöccinti a piacot, amely hajdanán — erre már középkorúak se mind emlékeznek — a Vili. kerületi Teleki-téren volt — innen az első név —, majd a József Attila lakótelep szomszédságába, az Ecseri útra költözött. Mai helyén, a pestlőrinci Nagykőrösi út mentén új nevet egyelőre még nem talált neki a találékony pesti szleng. Elöl, az alkalmi árusok portáján hetvenéves néni portékái mellet: harsány hangon magyar népdalokat énekel — „körösi lány, körösi lány ..kicsit arrább népes, zajos társaság kínálja ci szedett-vedett miegymást: ,.Tessék, tessék, hölgyek, urak, a Szandokán-bazárban potom áron elkótyavetyélünk itt mindent!..." A „minden"-ről jobb nem beszélni, hallgassuk inkább a fő gazdát: — Négy éve csinálom, különben két házat takarítok Kőbányán. Másfél évre kivontak a forgalomból, mert megvettem egy hifi-tornyot, de papírja nem volt, ráadásul az eladót sem ismertem. Egyszóval: orgazdaság ... Itt egyébként, természetesen, a farmertől a patkószögig, rézmozsártól kombinéig, a legkülönbözőbb gépalkatrészektől a „félkarú” kukkerig valóban minden kopható. Hogy miyen áron? Láttam tükörfényes réz-szamoÓcskáspiac a világ város peremén Míg új neve nem lesz, megint Tangó az Ecseri Sok idős embernek nyújt hasznos elfoglaltságot várt hatezerért, de nyolcért is — sok szép emblémával, ozaz érnr.elenyomattal —, farmert ezerkettőért, ezernégyért, szép vonalú réz teáskannát ezresekért, minikazettás aprómognót négyezerért, töménytelen meny- nyiségű kazettát szép, pucér hölgyekkel. Általában azonban, ami itt kapható, még akkor is olcsóbb, mint bent, a városban, hci nem használt, teljesen új. Beszéltem árussal, aki — látván, hogy ezt-azt felírok — ré- * mülteri elkergetett, de olyannal is, akivel köznapi tárgyaink megjelenéséről, régi és mai formákról lehetett eszmét cserélni, meg arról, vajon mi való egy lakótelepi lakásba, és mi nem. Valamennyien elmondták: a piac forgalma kicsi, a 13-os villamos az Örs vezér terétől már csak a Határ útig jár, az 54-es busz ritkán közelekedik, így jobbára csak az jön a Tangóra, akinek kocsija van, ám az: az árusok adóztatásánál természetesen nem veszik figyelembe. Akkor lesz jobb, ha két év múlva megépül a piac mellet: elhaladó M-5-ös út... A fedetlen standon, két, szerszámmal, gépalkatrészekkel gondosan telerakott asztal előtt, vasalt, kék overallban, kék sapkában, szemüveges, ősz férfi áll — régi jó szakmunkás, precíz mesterember lehetett valahol. Vaqy most 'is az? ...- Géplakatos. és műszerész a szakmám - mondja, de nem árulja el a nevét. — Egy nagy kőbányai gyárban dolgoztam: mindenüt: meg voltak velem elégedve, de mindenütt újítottam. és ezt nem szerették. Sok a visszatérő vevőm; egész. Pesten nem lehet kopni másfeles metszőt, fúrói vagy például kézifúrómotort. Elfoglal - ez o lényeg ... Varga J. „Ezeknél a S. L., a 15 éves kővágósző- lősi fiú a becenevén ismerte T. l.-t. Odament hozzá, hónai alatt a SEX PISTOLS ' dupla albumával. Haverját kereste, akivel megbeszélte: április 19- én 7 óra körül találkoznak a Széchenyi téren és a lemezt eladja neki 1200 forintért. A have; azonban nem volt sehol. A Széchenyi téren gyülekeznek a délutáni óráktól a fiatalok. Ez egyáltalán nem baj. Az sem, hogy egyik íqy néz ki, a másik úgy, az ő dolguk. S tulajdonképpen nincs is sok kifogásolni való, ha valaki végignéz o té; kőkorlátját végigülő lányokon, fiúkon. Amíg kívülről nézzük . . . Szergej, akihez S. L. odament, elkérte a lemezt, Mondta, neki is volt ilyen, ő is 1200-ért adta el. És hogy S. L. remélt üzletfele pár perce ment el. Jött azonban Keoma. Elkérte, megnézte ő is a SEX PISTOLS-olbumot, melléhez késtől a láncig minden van!" lfillant a penge szorította, részéről a doloq el volt intézve, mert - mondta az albumot visszakérő S. L.-nek: „Ami nálam van, az az enyém!” Es hozzátette: „Hord el magad!" S. L. segítséget kért Szergej- től, oki közömbös hangon utasította el, mondván: nem ismeri Keomát.., Pedig jó haverok. S, L. még erősködött egy darabig, körülöttük a téren élték világukat a srácok-lányok, Keoma pedig elvesztette a türelmét, támadásba lendült, oldalán Szergejjel. Egy villámgyors, begyakorlott mozdulat S. L. nyaka felé, s ott maradt a vágott, véres csík ...- A nyakamhoz nyúltam — meséli S. L. - Véres lett a kezem. Ekkor láttam, hogy a cigány egy zsilettpengét igazgat a jobb keze mutató- és középső ujja közé, majd a pengével előttem hadonászva valamit mondott ... Arra nem emlékszem, hogy a lemezzel mit csinált. Már el akartam jönni, nem okartam tovább kérni a lemezemet, mert ak'kor kitört volna a háború. Ezeknél a késtől a láncig minden van . ..- Keoma - 0. J. pécsi fiatalember, 1965-ben született - ezzel élintézettnek vélte a dolgot. Méq figyelmeztette S. L.-t, hogy ne tapogassa a nyakát, csak okkor — mármint okkor lesz rá oka —, he jól bevert neki egyet... Szergejjel együtt - T. I. is pécsi, két évvel fiatalabb 0-nál - elindultak lefelé a Bem utcán az Aranykacsáig, ott elváltok, T. vitte haza a lemezt. A Pécsi Rendőrkapitányság akcióalosztálya forró nyomon indult. Gyors adatgyűjtés - rövid idő múlva kattant a bilincs mindkét elkövető csuklóján. Bár amikor egy rendőr benyitott Keomához -• aki az asztalnál ülve éppen vacsorázott —, a dolog nem ment simán, némi ráhatás kellett, hogy 0. letegye a fenyegetően szúrásra emelt villát... T. meg a lemez sorsára emlékezet: meglehetősen nehezen, mígnem kiderült - volahogy azért eszébe jutott —, hogy az udvarukon egy téglarakás tetejére tette. A rendőrség a vizsgálatot befejezte, s vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. Mészáros Attila A Bounty lázadói A floridai St. Petersburg városában található az Egyesült Államok valószínűleg leghíresebb vitorláshajója. Ez a hajó — angol. Azaz a több, mint két évszázada épült angol hadihajó, a Bounty pontos mása. A hollywoodi Metro-Gold^ wyn-Mayer filmstúdió építtette a lázadó tengerészekről szóló filmjéhez. A filmet 1935-ben mutatták be, főszereplői Clark Gable és Charles Laughton voltak. Az újjáépített Bounty az ezután következő években mint a filmgyár reklámhajója járta a világtengereket, s pályafutását végül is a floridai tengerparton, hajómúzeumként fejezte be. Történetét néhány szóban el lehet mondani: William Bligh kapitány parancsnoksága alatt, 1787-ben indult el Angliából a Bounty hadihajó. Egy évnyi hajóút után elérték Tahiti szigetét, majd néhány hónap elteltével visszaindultak Angliába. Bligh kapitány, aki kegyetlen, de nagyon jó hajós volt, túlzásba vitte a keménykezűséget, s a szép tahiti, lányok karjaiba visszavágyó tengerészei fellázadtak a hazaút és a kapitány ellen. A kapitányt egy csónakba rakták néhány hű emberével együtt — hogy mennyire jó tengerész volt, abból is látszott, hogy elérte a szárazföldet,' aztán Angliát és végül büntetőexpedíciót küldött a lázadók után — a Bountyt pedig Pitcairn szigetére kormányozták. Itt alapították meg új hazájukat - néhány leszármazottjuk még ma is él - a hajót pedig elsüllyesztették, hogy senki ne menekülhessen el a szigetről. Az eredeti Bounty roncsait 1957-ben a Nemzeti Földrajzi Társaság egy expedíciója felszínre is hozta. A Tampa Bay kikötőgátja mellett horgonyzó Bounty -nagyszerű látvány. Vitorlázott], kötélzete kifutásra kész, csak bordázata nem engedi, hogy újra nekivágjon a tengernek. A film számára készített modell nagyszerűen mególito az idők próbáját: Boston és Calais között 17, Nova Scotia és Tahiti között 33 nap alatt tette meg az utat. S — ezt nem győzik hangsúlyozni -, állandóan „szél alatt", vagyis csak vitorlái segítségével. A fedélzeten korabeli ágyúk, fegyverek gyűjteménye. A hajó kellemesen imbolyog, pedig az öbölben alig van hullámzás. Éveket tölteni egy ilyen alkalmatosságon — kemény munka, esetenként véres csaták mellett — önmagában véve is nagy teljesítmény lehetett. A parancsnoki szobában s a kajütökben egyenruhába öltöztetett viaszbábuk segítségével idézik fel a Bounty hétköznapjait. Hajózási mérőeszközök, térképek, ónkancsók, hegyesre vágott lúdtollak között az útvonalat tanulmányozza az első tiszt. Szinte azt várjuk, hogy megforduljon és parancsot adjon a horgony felszedésére. Verebics János vasamapi Hajótörténelem