Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-27 / 114. szám
Könyv Pákolitz István Bagolytrombita Közhellyé vált ma már a gyermekirodalom fontosságára figyelmeztetni. Dehát ez a közhelyek sorsa: az unos-untalan ismételgetésekkel megkopik a forma, és árnyékot vet a benne foglalt igazságtartalomra is. Szólni pedig ma sem felesleges, mert miközben vclcban klasszikus nevek jelzik az irodalomnak ezt a parcelláját, a régi ellentmondás is újratermelődik. Szinte évről évre növekszik a gyermekeknek szóló kötetek száma, ám a mennyiségi gyarapodás - sajátos mádon - a mellékterméknek (is) köszönhető. Lapozgatván a gyermekeknek szánt könyveket, nemegyszer a „felnőtt"-kötetekből kirostálódott tolipróbák, szcsszenetek, versforgácsok, rímjátékok somolyognék ránk a kompromisszum sondaságával: „íme nemes küldetési vállaltunk'’. Pedig közhely az is, hogy ezt a valóban küldetéses szerepe: csak azok a műalkotások tölthetik be, amelyek igazodnak a gyermek életkori scjátosságaihoz, érze- lerr.vilógához, fantáziájához, a közölt valóságtartalom és a művészi forma átélhető és befogadható, amelyek a művészet mellett ci nyelv funkcióit is tudatosítják . . . Pákolitz István költészetének szerves részét jelentik a gyermekversek, hisz a költő immár két évtizede elkötelezte magát a legkisebb irodalompártolóknak. A termékeny szövetség újabb bizonyítéka o Ba- golylrombita című kötet. Lapjain varázson viláq elevenedik meg: világgá megy a gúnár, a bagolyfi elirigyli c kakas trombitáját, a bölömbika kisköd- mcn: vásárol stb. Az antro- pomorfizálódott természet és állatvilóq a Pákolitz- versek sajátos közegét jelenti. Élőlényei bájosak, szánandák vcgy esetlenek, tehát sorsokat ér tulajdonságokat képviselnek, azonosulásra vagy távolság- tartásra késztetve a gyermekeket. Az emberien hétköznapi, nemritkán ügye- fogyotí cselekedetekből kiboruló erkölcsi normák nem erc'zakoltak, nem túlzottan didaktikusak, képesek a személyiséget cktivizálni. A kötet egyik kedves darabjában (Bölömbika) a kismadár ködmönt vásárol, s ad- diq illegeti manót, míg beleesik a folyóba. Vesztére teregeti ki száradni a csodált ruhadarcbot. mert a bagoly nyúlnak hiszi és bekapja. A Bagolytrombita eleven ritmusú, jó hangzású verseket közöl. A gyermekköl- térzet esztétikai jegyei kőzet: különösen fontos a ritmikus hangzás, hisz a kisebbeket kezdetben nem a tartclom ragadja meg. hanem a zeneiség. Pákolitz mestere ilyen tekintetben a folklór, hisz a magyaros ritmusok nemesek a műfajilag is hasonló versek (Kiolvasó. Csalogató, KöszöntőI alcpelemei, de ott lüktetnek csaknem minden dr'abban. A népi kultúra reilik (öl az ízes hangzású tejszavakban (gyamata, csuszkorálva, pütykörészik stb.), sajátos színt kölcsönözve ezzel a szövegkörnyezetnek is. A különböző hangzású elemek, a játékosság és az esztétikai megformáltsáa Pákolitz verseiben szépen meqférnek egymás mellett. A Köszöntő lírába olvadó báios bum- fordisága és az Altató ihletett, keresetlen szépsége ‘különösen meggyőzhet erről. A Bagolytrombita jól sikerült, hangulatos verseket ad közre, s ezeket szellemesen illusztrálják Köllő Zsuzsa raizai. (Móra. 1984.) N. Horváth Béla Füredi Ferenc: Szú nyög-sziget Sárosi István ázott... Meg éhes is volt. Bár Mar- toseknél evett este két szendvicset, dehát hol van az már, meg mi az a két szendvics. Persze, az egyiket eltehette volna későbbre, de akkor is nagyon korgott a gyomra és különben sem jutott eszébe. Most meg milyen jó lenne! A Martosek sem a régi mór. .. — Szezonvég, mindent meg kell fogni. Nem lehet pocsékolni, ki kell számolni az adagokat. Nem úgy van, mint júliusban vagy augusztus elején. Most már vigyázni kell. A moslékot vidd hátra! Nem tudok csak úgy etetni mindenkit. Ha éhes vagy, a Nusi csinál kenyeret. Szólj neki! Ezt is öntsd hozzá! Ki ne lötyögesd! A nyárutói éjszaka hűvös leheleté szinte a csontjáig hatolt. Még két napot kell kuliznia itt, s ha az öreg egyből fizet, nem úgy, mint a múlt héten, akkor szombaton vagy vasárnap utazhat is Laci után. Tulajdonképpen őrülten pipa volt, hogy a napok csak telnek, ő meg képtelen összeszedni egy vonatra vagy egy busz- ravalót. Amikor megjött Laci levele, minden oké, jöhetsz, azonnal indult volna, de a stoppal nem próbálkozott, tudta, úgyse veszik fel, vagy pedig túl nagy ára lenne annak, pénze meg egyáltalán nem volt. Amikor kivette a pénztárgépből azt a százast, rögtön utána le is bukott, Martosek meg kirúgta a francba, erre a kulimelóra is úgy kellett visszasírnia magát, hogy legalább ehessen s az útipénze meglegyen valahogy. Persze, még így is rendes az öreg, átadhatta volna a zsaruknak is. Csak rohadt disznó és smucig dög! Mióta visszakönyörögte magát, nem ad neki főtt ételt, mindig erre a koszos szezonvégire hivatkozik. Röhej! Még visszaadja neki, az biztos. Mielőtt lelépne, azért is kirámolja a pénztárgépet. Közvetlenül indulás előtt. Úgy időzíti. Zsebre a szajréval és vágta az állomásra . . . Egyszer már csinálta. Akkor még nem ismerte Lacit. Korábban volt. Otthon. Három kiflit vett, alig voltak az önkiszolgálóban, körülnézett, a dermedt pénztárosnő szeme láttára belemarkolt a papírpénzes rekeszbe és kirohant a sötétbe. A kiabálást még hallotta, de nem érték utál, a metró meg pont indult. Persze több mázlija is lehetett volna, az egész nem volt hatszáz forint, elhamarkodta, nem tudott elég mélyre markolni, a nagypénzek meg az alján lapítottak. Másnap már Füreden volt. Most meg itt, Martosek kamrájában. Hátul', az udvar végében, a moslékok között. És fázott. . . Kicsire, gömbölyűre húzta össze magát, térdeit a karjával szorította magához. Holnapra kér az öregtől pokrócot, vagy valami mást, mindegy mit, takarót vagy kabátot, akármit. — Nem fogsz fázni?- Nem hiszem. Nem vagyok fázós. Sose szoktam fázni — legalább ezt ne mondta volna. Igenis gyakran szokott fázni, főleg a dereka meg a háta. Holnap, ha szól, az öreg biztos kigúnyolja. Mindent kihasznál, hogy bántsa és ugrassa. Nusi- nak meg hiába szót, Nusi szívből utálja, legszívesebben még éjszakára is kiverné. Koszos csavargónak hívja. Csak Így. Koszos csavargó.- Szólj már annak a koszos csavargónak, ha még egyszer kilötyögteti nekem a moslékot, vele fogom feltörölni! Szeretett csavarogni, szó se róla, nagyon szeretett, Laci szerint azért mert a vérében van - de akkor sem csavargó! Ha most lenne pokróca, körbecsavarná vele magát és elaludna. Akkor el tudna aludni. És az éhséget sem érezné . . .- Ilyenkor már hidegek az éjszakák. Nekem elhiheted. Nappal még kánikula van, de az éjszakák már csípnek. — Edzett vagyok, nem érdekelnek az éjszakák! — hogy lehetett ilyen hülye, agyalá- gyűlt, egyszerűen képtelen volt felfogni. Miért akar nagynak, erősnek látszani, amikor ő még igenis kicsi, vékony és na- gyonis gyenge. Miért? Elmúlott már tizenkettő, de jó, ha tíznek látszott. Ez is bántotta. Főleg az, hogy, úgy is bánt vele mindenki, mint egy tízévessel. Vele! Mikor a tizenharmadikban van már! Lacival abban maradtaik, hogy csak akkor fog írni, ha megvan a kérő. És már mikor írt . . . Együtt fognak lakni, megegyeztek. És különben is inkább bárhol, bárkivel, mint otthon az anyjával. Nem mintha a testvérek nem hiányoztak volna, de most már mindegy, döntött. És ez kötelez. Gyűlölte az anyját, mert minden nyáron kirúgta őket, aztán eltűnt a hapsijaival. Az egész környék rajtuk röhögött, ahelyett, hogy enni adtak volna nekik. Még a nagynénje is elzavarta őket, az anyja testvére:- A fenébe, oda menjetek, a fenébe! Az anyátok utón! A francnak szült nekem ide titeket . .. Lacit tava.'y ismerte meg. Itt találkoztak, ugyanezen a helyen . .. Megijedt. Ha nem számított rá, a vonatok robaja mindig megijesztette. Egy óra lehetett, a postavonat pontos szokott lenni. És sehol nem áll meg, félelmetesen gyorsan megy, másodpercek múlva pedig már teljes a csend utána. Legszívesebben felkelt volna, hogy átfusson az úton és még utánanézzen, de nem mozdult. Minek?! Elöl a házban sötét volt, a vendéglő ilyenkor mór csak tízig tart nyitva . .. — Nem 1 érdemes tovább, nem éri meg ... — ez neki jó is volt, meg rossz is. Előbb hagyhatta abba a mosogatást, törölgetést meg a többi marhaságot, viszont így kevesebb órája is volt és ez meglassította a pénzkeresést. Pedig most nagyon kellett... Mikor lesz neki annyi pénze, mint azoknak az embereknek a filmekben, hogy bármikor bármit, amit csak alkar, megkíván, megveheti, ő is vendéglőben ebédelhet, vacsorázhat.. . Scha! Kölyökkorában mozdonyvezető akart lenni. De még most is . .. És bármennyi pénze lesz, nem fogja otthagyni a vasutat. Akik meggazdagodnak, azok abbahagyják a melójukat és csak a pénzükkel lesznek elfoglalva, üzletelnek meg gazdálkodnak, ő nem, ha gazdag lesz, ő akkor is mozdony- vezető marad, és ha megjön az esti gyorssal, fürdik egyet, nem kádban, az ő házában olyan medence lesz, mint amilyet látott már egyszer, földbesüly- lyesztett, és lépcsőn kell belemenni, és fürdés után elmegy a legfrankóbb étterembe, megkóstol minden finomságot, még a fogast is, azt még sosem evett, sok fogast meg süllőt, nap mint nap ott viszik ki a vendégeknek, ott, az orra előtt, gyönyörűen feldíszített tálon, és nagyon gusztusos, azt is eszik majd és iszik is, nem sokat persze, és későig sem maradhat, mert neki nem lehet, neki reggel korán kell kelni, öt húszkor indul, ő viszi az öthúszast Pestre. Laci majd segít neki, megígérte, s Laci különben is az egyetlen haver, rá érdemes és lehet is építeni... Csak ott tudna végre lenni. Talán már azt hiszi, nem is megy. Lacitól tudja, hogy ő már tényleg felnőtt, férfi, vagy legalábbis majdnem az:- Amikor az ember éjszaka meztelen nőkkel álmodik, az azt jelenti, hogy férfikorba lépett — és ő már többször is álmodott nőkkel. ‘Múltkor egy négerrel is, a vendéglőben látta. De más még nem volt. Álmában sem. És olyan nőkkel is szokott álmodni, akikkel soha életében nem beszélt, nem találkozott, de akiket még csak soha nem is látott. Ezt nem értette. És már többször meg akarta kérdezni Lacitól. Ö biztos tudja. Laci sok mindent tud. És gyűlölte Ágnest, azért, amit Lacival tett... Az éhség olyan éles görcscsel hasított a gyomrába, hogy összerándult. Felült, majd nehézkesen lekászálódott a sezlonról. Ócska, kivénhedt, koszos heverő volt. Több helyen kiszakadt már, kócos bele vastagon borította a kamra talaját. Legszívesebben belerúgott volna, úgy utálta. Helyette inkább leguggolt s apró, gyors rugózásokkal várta, hogy oldódjon a fájdalom. Mikor felegyenesedett, megcsapta orrát a kannákban álló moslék szaga. Reggel kell bevinnie a faluba. Talicskán. Leemelte az egyik edény tetejét és maga is meglepődött, mennyire nem tartja gusztustalannak, és igenis, miért ne ehetne belőle, mi van abban, friss, mai kajamaradék, nincs benne semmi, az ember mindent kibír, és a szaga egész elviselhető, az ember gyomrában ugyanígy össze van kutyulódva a leves meg a pörkölt meg a többi, az még gusztustalanabb. Belenyúlt s abban a pillanatban furcsa borzongás szaladt végig rajta. Megmerevedett. Képtelen volt összeegyeztetni a kellemes meleg illatot és ezt az undorító, hűvös, nedves, zsíros tapintatot. Várt, nem húzta vissza a kezét, de már elment tőle a kedve, tudta, inkább belepusztul, de nem kóstolja meg, az biztos, egyék csak a disznók, s mielőtt a hányinger ismét görcsbe húzta volna a gyomrát. beletörölte a kezét az ágyba meg a nadrágjába. — Rohadt Martosek! Ezt még megkeserüli! Elment a kedve mindentől... Ágnes jutott eszébe, Ágnes, aki tetszett neki és akit - régen! — szeretett is. Álmodni is vele szeretett a legjobban ... Csak Laci miatt gyűlölte, amiért elhagyta. Mert neki nem volt pénze és olyan szép autója sem. Laci miatta ment el innen .. . Az udvaron hidegebb volt, de most jólesett, émelygett, rosszul volt, megpróbált nagyokat sóhajtani, a nővérétől tanulta, mikor az még otthon volt. „mélyeket és az orrodon keresztül" ... Zsebre dugta a kezét és felhúzott váltakkal sétálni kezdett. — Hol van a hold? — ma még nem látta. Pedig fel kellett hogy keljen, a holdat nem érdekli a szezonvég. Ámbár ki tudja, ma már minden lehetséges, az öregek szokták mondani. Igaz is, a hold miért lenne kivétel? Az más kérdés, hogy ez neki fáj és rosszul esik. Túlontúl szerette a holdat ahhoz, hogy ezt csak ilyen simán elnézze neki. Már kölyökkorában is imádta. Szinte kényszere volt, hogy nézze, és nézte is, a szemét se tudta levenni róla ... — Bolond lesz ez a gyerek. Meg fogjátok látni, bolond lesz . . . Az öreganyja is utálta. Ö meg reszketett azoktól a hetektől, amiket nála kellett tölteni. Érezte, hogy csak megtűrt, elviselt valaki. Inkább verje az anyja, nem érdekes, csak ettől a ronda fekete banyától menekülhessen. — ... a bolondok ilyenek. És elindulnak a tetőn. A hold felé. Ezek mindenre képesek. Nézik a holdat, aztán meg rohamot kapnak és még ölni is képesek. Orvoshoz kell vinni, mert bolond lesz, vagy máris az, bolond . . . Vagy még nem kelt volna fel? Az is lehet. Még csak éjfél múlott. . . Úristen, meghülyült, hisz látta, napközben, persze, persze, délután, ott fehérlett nyugaton, ment be a vízbe, fürdött, akkor látta. Tényleg meghülyül, elfelejt dolgokat, az öreglánynak még igaza lesz a végén, megbolondul . . . Jó volna már, ha reggel lenne .. . Legszívesebben felkapott volna egy jókora követ és behajította volna a Martosek ablakát. Senki nem tudná meg, ha bedobná az ablakot.. . Nem gyanakodnának, ki gondolna pont rá. Különben is, ő már mikor lefeküdt. Legelsőnek ő ment el. Azt hinnék, hogy valami részeg, mocskos utcai csibész volt. Persze, akkor elölről kéne, s akkor már azt a nagyot. A teraszon. Az jól is szólna. (Megérné a röhej! Ahogy felriadnának. Cocamama és cocapapa. Az egyik felsikolt, a másik fel- üvölt, egy percig azt sem tudnák hol vannak, hány az óra, fiúk-e vagy lányok, aztán nyilván cocapapa kapna észbe elsőnek, nagy szuszogással fel- tápászkodna, nem találná a papucsát, csak az egyiket, aztán hálósipkábdn, mert nyilván van hálósipkája, olyan hosszú, bojtosvégű, odavonszolná magát a teraszajtóhoz és meglátná az összetört üveget, káromkodna, azt nagyon tud, szentségelni, és nem látna senkit sem és még dühösebben káromkodna, tiszta jó lenne, marha jó .. . Laci is élvezné . .. Csak mi a fene az, ami visz- szatartja? Máskor sosem gondolkodott az ilyen csibészsé- gen, megcsinálta, aztán élvezte a nyugodt, szinte önelégült örömöt. ..- Disznó Martosek! - tényleg egy disznó, múltkor látta a víznél. Bordó fürdőgatyája akkora volt, hogy az egész vendéglő belebújhatott volna. Egyszerre. 'Még Husinak is lett volna helye, pedig neki sincs éppen csöpp segge. Minek mutogatja az ilyen magát? Tényleg, olyan mint egy disznó. Undorító I Amikor visszament a kamrába, érezte, hogy elég álmos már és el fog tudni aludni. Oldalára fordult, összegömbölyödött, mint korábban, jobb keze két ujjával pedig nyomni kezdte a szemgolyóját.- Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc ... — Lacitól tanulta ...- Ha nem tudsz elaludni, mindig ezt kell csinálni. Ősi kínai módszer. Azok mindenre kitaláltak valamit. És nem szabad másra gondolni. Csak a számokra. Csak azokra szabad koncentrálni . . . Gondolatai elkalandoztak, képzelete pillanatokon belül kisiklott az ellenőrzése alól s már utolérhetetlenül messze járt . . . Megpróbálta elhessegetni az újra és újra feltör» emlékképeket, alakokat, szinte beleizzadt az erőlködésbe. Laci azt mondta, biztos módszer, „próbáld ki, kölyök!'*, de eddig nem volt rá szükség, most pedig csak azért sem adja fel! Hatszáz felé tartott, amikor egyszerre lepte meg az újabb gyomorgörcs és a büdös moslékszag. Pedig majdnem sikerült. összegörnyedve csúszott le a heverőről, kitámolygott, az udvaron felvett egy jól-marok- ba-fekvő mocuglit, előrement és minden erejét beleadva a teraszablakba vágta. Fuldokló lihegéssel ért vissza az ágyához, aztán egész éjjel nem tudott elaludni .. . Nyolcezernél abbahagyta a számolást is ... HÉTVÉGE 9. Sass Ervin versei Szójáték lehozzad hasonlít a nap másra kire hasonlíthat tehozzád hasonlít a szó a terólad kimondható tehozzád hasonlít az ég a szívmeleg a tiszta kék tehozzád hasonlítok én reményszegény szegény remény---------------- J KÖLYÖK
