Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-27 / 114. szám
„Élesen” — a lényeget kimondva... Fejlődés nincs kockázat nélkül A mérnöki munkáról, a vezetők helyzetéről, a fejlődésről — Elmondja Hernády Alajos, az Eötvös Loránd díj kitüntetettje Hernády Alajost, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét több szempontból is igazolta a közelmúltban az élet. Részben azért, mert az üzemeknél, vállalatoknál megalakuló vállalati tanácsok azt a módszert szentesítették — tudniillik a megbízásos vezetőkinevezést —. amit az igazgatóságon már évekkel ezelőtt be akart vezetni, de csak a közelmúltban nyert hozzá „felsőbb megerősítést". Ráadásul a napokban — másodmagával az ágazatban — Eötvös Loránd díjat kapott kiváló vezetői munkájáért, műszaki alkotó tevékenységéért. Semmiképpen sem véletlenül kérdeztük meg tehát: mit jelent ma — általában és személyesen neki — vezetőnek lenni, milyen mozgástérben milyenek a lehetőségei? Megyei közlekedési helyzetkép Gyorshajtók és gyalogosok Több az ittas vezető - Balesetek a gyalogátkelőhelyeken- A vezetés külső feltételrendszerében a legnagyobb hibának azt látom, hogy nem lehet - úgymond - fondorlat- és áldozatmentesen vezetni, mert még mindig túl sok energiába kerül jónak láttatni, amit csinálok, mert ennek alapján, és nem az alaposan vizsgált tények, a hosszú távú eredményesség alapján ítélnek - mondja. - Ma progresszíven vezetni szerintem kétféleképpen lehet. Az egyik megoldás, ha annyira spártai életvitelt folytat az ember, hogy támadhatatlan legyen, vagy olyan zseniálisan építi a kapcsolatait, hogy mindig legyen néhány potenciális személy, aki az ember mellett kiáll. Ellenkező esetben még hozzáértéssel se megy, mivel annyira meredek húzásokat kell tenni, hogy a nap mint nap ismétlődő támadásokkal szemben csak e két módon védekezhetek. Ami engem illet, igyekszem arra törekedni, hogy becsüljenek, de ne szeressenek. Ez szép, de nehéz: az ember magányra van ítélve: kiszállni nem lehet, a vezetésben nincs betanulás, kipróbálás, „felvezetés”, mint a futóknál. Az igazgatóságon a megbízásos középvezető-kinevezési rendszer azt jelenti, hogy náluk egy osztályvezető meghatározott időre kap „jogosítványt”, utána beosztott marad, vagy esetleg ismét vezető lesz, ha közben is lépést tartott a fejlődéssel. Ha nem tette, más lehet a vezető.- Eddig azért nem lehetett más - mondja az igazgató —, mert ma Magyarországon vezetőt leváltani nem lehet, ahhoz előbb keresztre kell feszíteni, fel kell négyelni, s ha elég szívós, akkor így se. És általában a huncutabb, haszonosztottnak veszünk fel, később kaphat csak megbízást az osztályvezetői teendők ellátására, egytől öt évig terjedő időtartamra . . . Ezt csak a kor nehezíti majd: egy csomó tehetséges, idősebb kolléga, pusztán azzal. hogy öregszik, elmarad, nem tud tempót tartani. Egy bizonyos kor után az ember törvényszerűen óvatosabbá válik, márpedig fejlődés nincs kockázatvállalás nélkül. Én egyébként sem hiszek a „bölcs, idős vezető elméletében” — nincs ilyen. Attól látszik bölcsnek, hogy semmire sem mond igent vagy nemet, mindenre huszonkettőt alszik, közben elmegy a hajó. A bölcs, öreg ember maradjon irányításával néhány év alatt veszteségesből jól fejlődő, kiegyensúlyozottan dolgozó vállalattá vált, Pécsett pedig az utóbbi tíz évben szinte a víz- gazdálkodás minden részterületén jelentős munkát végzett: a fonyód—kaposvári, a mohács— pécs—komlói regionális vízműrendszer, a különböző tisztítóművek, szennyvizelvezetők, községi telepek valamennyien jelentős, közvetlen vagy közvetett feladatai. Mégsem e konkrétumokat, hanem az átfogóbb, el- vontabb, szemléletalakító változásokat tartja munkája dandárjának: a vízrendezési gyakorlat komplex megváltoztatását — az aktív vízgazdálkodást a hasznosítható vizek számbavételével -, a tápanyagforgalmi kísérletekkel a kisbalatoni program, ezáltal a Balaton vízvédelmének megalapozását, az átgondolt, megfontolt, minden tekintetben praktikus számító- gépes programot. A kaposvári tanító fiának, o háromdiplomás mérnöknek mindezek mellett még oktatásra is, vagy harminc tudományos munka megírására is jutott ideje. Vajon igaznak tartja-e, amit oly gyakran hangoztatnak: egy vezető lemond a szakmai rangról, fejlődésről, Hernády Alajos pusztán azért, hogy vezető lesz?- Igaz, hogy inkább szintetizáló, integráló típusú szakember vagyok, de a szakma, a mérnöki tudás ápolását, bővítését sem hanyagoltom el. Egy átlagos mérnöki szintet megütök most is — enélkül sem tanácsot adni, sem tanácsot megfogadni nem lehet . . .- Mi az, amit mások nem kedvelnek a vezetői stílusában?- Azt. hogy amit mondok, annak a „fölösleges információtartalma" általában alacsony. Számomra a zöld zöld, nem pedig valami, ami nem piros, de nem is sárga . . . Sajnos, nálunk a direkt beszédnek „éle van”, bár az esetek többségében ez csak annyit jelent: éles az, oki kimondja a lényeget. . . Végre lélegzethez jut autós, motoros, buszos, teherautó-vezető, hála a nagyon nehezen érkezett tavasznak, a téli behavazott, síkos utakra már szinte nem is emlékezünk. Az idei tél hosszú volt és kemény, hogy mit jelenteit a közlekedésben, erre pillantunk most vissza Gy/me- si János rendőr alezredes, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályának vezetője, az MKBT ügyvezető elnöke segítségével. — Az idei esztendő első három hónapjában - a múlt esztendő hasonló időszakához viszonyítva — majdnem egy százalékkal csökkent a megyében a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma. E szám mögött azonban eltérő jelenségeket fedezhetünk fel, ha a statisztikát vizsgáljuk: Pécsett például 15,4 százalékkal több baleset történt, nagyon sok okozó gyalogos volt, ugyanakkor a megye más részén csökkenés tapasztalható. Figyelemre méltó, s sajnos szomorú tény, hogy nőtt a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma, valamint a könnyűeké. Az azonban örvendetes, hogy kevesebb súlyos baleset történt, mint tavaly az év első hárem hónapjában. S, hogy miről árulkodik a statisztika? A három hónap alatt — ezekre esett a hete- kiq tartó naqy hideg, a sok kiadós havazás - 118 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Baranyában, melyből 10 halálos, 36 súlyos, 72 pedig köny- nyű kimenetelű volt.- Az okok között - mondta Gyimesi János, — első helyen áll a sebesséq nem megfelelő megválasztása és alkalmazása. Ezután következnek a gyalogosok hibája miatt bekövetkezett balesetek, az akadály mögül való, körültekintés nélküli, hirtelen út- testrelépés. A harmadik helyen szerepel az elsőbbség meq nem adása. Mint az osztályvezető hangsúlyozta, az elkövetkezendő hónapokban fokozott figyelmet fordítanak a gyalogosok közlekedésére. Teszik ezt azért a rend őrei, mert a gyaloqosck sekszor figyelmen kívül hagyják a legelemibb szabályokat is, kockáztatva testi épségüket, életüket. A szabálytalankodókat megbírságolják. Ezen túl a gyalogosok felé irányuló propagandára is jobban odafigyelnek, erre is nagyobb hangsúlyt helyeznek. A balesetek egy része gyalogátkelőhelyen történik, elsősorban azért, mert sok gyalogos nem tudja, hogy köteles meggyőződni a „zebrára" lépés előtt az áthaladás veszélytelenségéről, ha az útra lépett, késedelem nélkül át kell haladnia, nem tanúsíthat olyan magatartást a gyalogátkelőhelyen, amellyel a közeledő jármű vezetőjét megzavarhatja. A gyalogosoknak nincs abszolút elsőbbségük a gyalog- átkelőhelyeken. De, ugyanakkor az is tény, hogy járművek vezetői olyan sebességgel kötelesek az átkelőhelyet megközelíteni, hoqy ha a gyalogos féktávolságon belül az úttestre lép, járművükkel biztonságosan megállhassanak.- Sajnos, változatlanul sokan ülnek alkoholos befolyásoltság alatt a volánhoz, számuk az első három hónapban 22 százalékkal emelkedett. A balesetek okozói közül a személygépkocsi-vezetők, ezen belül is az „úrvezetők”' állnak az élen. Így a gyalogosokon kívül a személygépkocsi-vezetők felé történő tájékoztatást, propaganda munkát tartjuk a megyei és a városi közlekedés- biztonsági tanácsok egyik legfontosabb feladatának. A balesetek megelőzése érdekében a szabályszegők megbírságolásán túl, fontos szerepet játszik a felvilágosító, nevelő tevékenység, mely a KBT-k feladata. Részt vesznek például április 24-én a megyei tudományos hetek közlekedéssel foglalkozó rendezvényén, a KBT aktivisták ellátogatnak szociális otthonokba, ahol az idős korúak helyes közlekedéséről tartanak előadásokat. Persze, a rendőrségtől a következetes szigor is elvárható: most például az egész országban a megszokottnál is fokozottabban ellenőrzik az utak rendjét, kiszűrve a szabálytalankodókat. Roszprim Nándor Varga János T-—130-as dózert javítanak a Vízügyi Igazgatóság cserkúti gepüzemében Proksza László felvételei talanabb ember szívós, a jobb kvalitású, a lelkiismeretesebb érzékenyebb: a tehetséges elmegy az első szóra, a másik viszont olyan, mint a macska - emiatt nem lehet az emberben lévő kvalitásokat kipróbálni, márpedig vezetőt nem lehet elvileg elképezni, az képződik. A kiválasztást megkönnyítendő, elkezdtem agitálni a munkatársaimat: fiúk, akiben van spiritusz, és aki úgy érzi, hogy tehetséges, annak ez nem lehet kockázat, következésképp nyugodtan elvállalhatja. Eleinte volt két-három kollégám, aki érezte, nekik megrezdülne a léc egy ilyen konstrukcióban, s azok meg is fúrták az ügyet. Elkezdtük, de abba kellett hagyni, tavaly viszont már meg lehetett csinálni. Mindenkit be4. HÉTVÉGE meg tanácsadónak - az kérjen tőle tanácsot, aki meri még keverni a kártyát. Következésül: új kinevezési rendszerünk egyben sok-sok tehetséges fiatal előtérbe kerülését is jelentette. A róla alkotott hivatalos vélemények elismerik: vezetési módszereivel elérte, hogy az igazgatóság viszonylag rövid idő alatt egységes szervezetté, összetartó kollektívává vált. A káder- és személyzeti munkára, a közművelődés és oktatás feladatainak végrehajtására megkülönböztetett figyelmet fordít, irányításával a közvélemény által is elismert munkát végez például a személyzeti és oktatási osztály. Mint vízügyes, az árvízvédelem katonája is - erről nemcsak kitüntetései tanúskodnak, hanem a kényszerű „parancsra” tett váltások is: előbb a bajai igazgatóság, majd a KEVIÉP beosztott vezetőjeként, majd vezetőjeként — végül Baranyát, Somogyot is ideszámítva — csaknem a fél országot végigdolgozta. A debreceni székhelyű vízügyi építő cég Fizetés, törlesztés, rezsi... Hogyan élnek? Pécsett, egy kertvárosi két és fél szobás panellakásban él Hegyesi Károly és családja. Az ismerkedés a lakásbemutatással kezdődik. Hegyesi Károly lakatos, de felesége szerint ezermester. Keze munkáját dicsérik a polcok, virágtartók, állólámpák. A lakás barátságos nagy- szobájában beszélgetünk. — Azért jöttem, hogy közösen megállapítsuk, mennyi egy munkáscsalád jövedelme, hogyan élnek. — Négytagú a családunk, két gyerek, két felnőtt. Feleségem. Ibolya, egy szövetkezetnél könyvelő. Hatéves házasok vagyunk. Kettőnk fizetése juttatásokkal együtt kilencezer forint. Von OTP- törlesztésünk a lakása, bútorra, a rezsi is magas, így majdnem a fele fizetésünkkel nem is kell gazdálkodni. Ha nem lenne gmk és abban munkalehetőségem, akkor bizony nehéz helyzetben volnánk. Amit én megkeresek pluszban, abból tudunk egyéb célkitűzéseket megvalósítani, így például a nya olásokat, s legutóbb az automatamosógép-vásárlást. Ibolya lép be, kezében tálcával, rajta kávé és szülői bor. — Sok mindent előteremtettünk az elmúlt években, de ennek nagy ára van. Károly fél ötkor kel és este nyolckor ér haza. Általában szombatonként is dolgozik, így csak vasárnap van együtt a család. Nekem is nehezebb, mert egyrészt én is dolgozom, másrészt az egész házi munka az én nyakamba szakadt. A fáradtság és idegesség miatti esetenkénti ingerültebb állapotot csak kölcsönös megértéssel lehet feloldani. — A szülőktől kaptak-e és kapnak-e segítséget? — A szüléink idősebb emberek, nyugdíjasok. Az OTP- lakáshoz megtakarított pénzükből támogattak. És nagy segítséget jelent, hogy gyakran elvállalják a gyerekeket. — A kevés szabad időt hogyan használják fel? — Szeretünk kirándulni menni. A férjem nagy horgász, bár erről mostanában kezd leszokni a szombati munkák miatt. Van egy-két régi hasonló korú házaspár, akikkel időnként összejárunk. — Mik a távlati elképzeléseik? — A családi tanácsunknak van egy-két nagyobb beruházási elképzelése, ilyen a színes tv és egy kis telek, ahol a gyerekek kedvükre lehetnek szabadon. A többlet- munkát is szeretném lecsökkenteni, így túl hajszolt az élet. kevés idő jut a családra. Ibolya szeretne továbbtanulni, ezt én is támogatom, de erre csak akkor kerülhet sor, ha én végzem a házi teendők eqy részét, s a gyerekeket is kellően lefoqlalom. Már búcsúzom, miközben megérkezik az egyik nagymama a két qyerekkel. Bemutatkoznak, majd egymás szavába váava kezdik mesélni élményeiket, — egy kicsit nekem is. L. Cs. K.