Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-04 / 61. szám

'85. március 4., hétfő Dunantait napló 7 \ megyei pártértekezlet határozata i megyei pártbizottság soron lévő feladatairól A megyei pártértekezlet elfogadta a megyei pártbizottság beszámolóját a XII. kongresszus óta végzett munkáról. A beszámoló alapján határozatban jelölte meg a megyei pártbizott­ság soron levő feladatait. Lapunk 1985. márci­us 2. számában rövidített szöveg formájában közöltük a megyei pártbizottság beszámoló­ját. Ennek alapján közöljük rövidített formá­ban a megyei pártértekezlet határozatát, mely­ben megjelölte a feladatokat. I. Társadalmi, politikai viszonyok A megváltozott körülmények szükséges- *• sé teszik a szocialista tulajdonosi tudat erősítését, a tulajdonosi funkciók felelősebb gyakorlását, előnyeinek jobb kihasználását. Az új üzemeltetési és vállalkozási formák működé­sében az állami vállalatok és a szövetkezetek meghatározó szervező szerepe érvényesüljön és a piaci viszonyok legyenek irányadóak. Tuda­tosodjon, hogy a tisztességes úton szerzett sze­mélyi tulajdon és jövedelmek differenciálódása nem ellentétes társadalmi céljainkkal. T a) A politikai tevékenységgel segítsük, hogy a munkások felelősséggel tudjanak eleget tenni társadalmi és termelési kötelezett­ségüknek, jobban vegyenek részt a gazdaság- irányítási rendszer korszerűsítéséből adódó fel­adatok végrehajtásában, az üzemi demokrácia fejlesztésében. Növekedjen szakmai ismeretük, műveltségük, politikai öntudatuk, közéleti akti­vitásuk. b) ösztönözzük, hogy gyarapodjon a terme­lőszövetkezetekben dolgozók általános művelt­sége. Nagyobb arányban kapcsolódjanak be a közösségi tevékenységbe, vállaljanak többen közéleti tisztséget. Javuljon tovább a mező- gazdasági munka színvonala. c) A párt-, állami és érdekképviseleti szer­vek fordítsanak nagyobb figyelmet az értelmi­ségi tevékenység társadalmi elismerésére, a szellemi erőforrások szervezettebb, hatéko­nyabb hasznosítására, a marxista-leninista vi­lágnézet, a reális történelem- és társadalom­szemlélet fejlesztésére, a társadalmi rendünk melletti kiállás erősítésére. d) Segítsük, hogy az alkalmazottak létszáma a reális társadalmi igényeknek megfelelően alakuljon. Javuljon a munkájuk kulturáltsága és minősége, az ügyvitel gépesítése. O A párt-, állami és társadalmi szerveze- '** tek munkájába jobban épüljön be az ifjúságpolitika. Vonják be a fiatalokat a fel­adatok kidolgozásába, végrehajtásába. Segít­sék, hogy kapjanak lehetőséget a bizonyításra, tudásuk alkalmazására és gyarapítására. Ja­vítsák beilleszkedésük, az önálló életkezdés, a lakáshoz jutás, a családalapítás alapvető fel­tételeit, mérsékeljék szociális gondjaikat. A A pártszervezetek fejlesszék a nőpoliti- kát irányító, ellenőrző és összehangoló tevékenységüket. Lépjenek fel következetesen a maradi nézetek, a társadalmi egyenlőséget csak szavakban elismerő gyakorlat és maga­tartás ellen. Segítsék a közéletben, a vezetés­ben részt vevő nők munkáját. Foglalkozzanak tudatosan vezetővé nevelésükkel, támogassák szakmai képzésük bővítését. C Fordítsunk nagyobb figyelmet az idős korú népesség létbiztonságára, a meg­felelő egészségügyi, szociális ellátás javítása mellett tapasztalatai jobb hasznosítására, az emberi gondoskodásra. Sorsuk alakításában növekedjen a család, a gyermek és a volt munkahely szerepe, felelőssége. 4L A pártszervezetek valamennyi szinten * biztosítsák, hogy a nemzetiségi politika elveit ismerjék és helyesen értelmezzék. Az állami és társadalmi szervek feilesszék a nem­zetiségiek igényeit és képviseljék érdekeit. Tá­maszkodjanak jobban a nemzetiségi értelmi­ségre. Javuljon tovább a nyelvoktatás, széle­sedjen a nemzetiségi nyelvhasználat, a kultu­rális hagvamányok, értékek ápolása. Erősödjön a nemzetiségiek szerepe a szomszédos orszá­gokkal való területi kapcsolatok mélyítésében. Tf A párt-, állami és társadalmi szervek * * továbbra is segítsék a cigányság fel- emelkedését. Beilleszkedésük támogatása a saját erőfeszítést és szorgalmat az eddigieknél jobban serkentse, s irányuljon a társadalmi struktúrában való arányosabb elhelyezkedés­re. Q A népességcsökkenés mérséklése, hosz- szabb távon megállítása, majd növelé­se, a lakosság egészségi állapotának javítása, életvitelének formálása érdekében következe­tesebb munkára van szükség a helyi állami, gazdasági, társadalmi szervek részéről is. A központi intézkedésekhez kapcsolódó felada­tok megvalósítása segítse a termékenység ösz­tönzését, a csecsemőhalálozás csökkenését, az aktív korúak halandóságának mérséklődését. Q a) Tovább kell erősíteni a tanácsok * népképviseleti és önkormányzati jelle­gét, növelni a kisebb létszámú testületek mun­kájának színvonalát, fokozni tevékenységük po­litikai tartalmát. Kapjon nagyobb figyelmet munkájukban a településfejlesztés és a lakos­ság ellátásának javítása. A kiemelt társadalmi programok kapjanak továbbra is elsőbbséged munkájukban. Vonják be döntéseik előkészíté­sébe, megvitatásába a lakosság szélesebb kö­rét. Növekedjen a tanácstagok munkájának tár­sadalmi elismertsége. Fokozódjon a tanácstes­tületek szerepe a döntések végrehajtásának és az államigazgatási munka hatékonyságának ellenőrzésében. Az elöljáróságok létrehozása és működése kapjon kellő figyelmet, legyenek a falvak társadalmi életének hatékony szerve­zői. A tanácsok szakigazgatási munkája és szer­vezete, az apparátusok személyi összetétele tartson lépést a társadalmi igényekkel és kö­vetelményekkel. b) A belügyi szervek munkájában fontos fel­adat a vagyonvédelem erősítése, a gazdasági életben tapasztalható szabálytalanságok, visz- szaélések, spekulációk* korlátozása és vissza­szorítása. Határozottabb 'fellépés szükséges a társadalom igazságérzetét sértő, a közerköl­csöt romboló jelenségekkel szemben. c) A munkásőrség tevékenységében tovább­ra is biztosítani kell a színvonalas kiképzést, a szolgálati fegyelmet, a politikai elkötelezett­séget. A pártszervezetek kiemelt figyelemmel foglalkozzanak a munkásőri pártmegbízatá­sok értékelésével, elismerésével, segítsék a munkásőri utánpótlás nevelését. 10 Erősödjön a szövetségek, a szakmai és tudományos társaságok politikai, szak­mai és közéleti munkája, növekedjen hatásuk a megye társadalmi, gazdasági életére. II. Gazdasági építőmunka Az ipar — □ meglevő alapokat figye- *• lembe véve - a hatékonyság, a minő­ség és a versenyképesség javítása, a gazda­ságirányítás és a helyi erőforrások adta moz­gástér aktív és kezdeményezőkész kihasználá­sa útján mennyiségben is fejlődjön. A bányászat fejlesztésére vonatkozó közpon­ti döntések megvalósulását valamennyi helyi eszközzel segíteni kell. Az energiatermelésben és felhasználásban - összefüggésben a föld- gázhálózat kiépülésével is - minden ésszerű­sítő intézkedésre szükség van. A feldolgozó ipar termelése - számolva a szelektivitás erősödésével - növekedjen. A piachoz való alkalmazkodás legyen még ru­galmasabb, mérséklődjön a relativ költség­szint, mélyüljenek a kooperációs kapcsolatok, szervezettebben fejlődjön a háttéripar, a lehe­tőségekhez mérten korszerűsödjön a termelés ágazati szerkezete. Az országosan kiemelt fej­lesztési célokhoz való mielőbbi kapcsolódást szükség esetén szervezeti módosítások kezde­ményezése is segítse. 2 Az építési kínálat és a fizetőképes ke- • resiet kerüljön teljességében és szerke­zetében is egyensúlyba. A kivitelező szerveze­tek emeljék a műszaki színvonalat, növeljék gyorsabban a termelékenységet és a minősé­get. Továbbra is igényelni kell a megyén kívü­li építőipari szervezetek munkáját. Épüljön ki az igényeknek megfelelő, korszerű .akósepíte- si technológia. 3 A mezőgazdaságban legfontosabb fel - • adat az országos mérce szerint is ma­gas termelési színvonal további növelése. A termelés emelkedése a hazai igények kielégí­tése mellett főként az export bővítését szolgál­ja. Javuljon a minőség, növekedjenek a hoza­mok, mérséklődjenek a fajlagos ráfordítások, váljon még ésszerűbbé és takarékosabbá o termelési tényezők hasznosítása. Zárkózzanak fel az alacsony hatékonyságú nagyüzemek, erősödjön az együttműködés. Növekedjen a nagyüzemi zöldségtermelés. Az állattenyész­tésben kerüljön előtérbe a tenyésztési színvo­nal emelése, a hozamok gazdaságos növelése és a minőség javítása. Az alaptevékenységen kívüli munkát a jö­vedelmezőség, a helyi igények és foglalkozta­tás szempontjait figyelembe véve indokolt fej­leszteni. Erősödjék a mezőgazdasági üzemek lakossági ellátó tevékenysége. A háztáji és ki­segítő gazdaságok termékei minőségének ja­vítását a nagyüzemek integrációs tevékenysé­gének erősítése is segítse. 4 Az áruszállításban javuljanak a fuva­• roztatói kapcsolatok, terjedjenek gyor­sabban a korszerű módszerek. Emelkedjék a személyszállítás színvonala, fejlődjön o fuva­rozók munkamegosztása. A postai szolgáltatá­soknál fő feladat a hírközlés további fejleszté­se és az igények lehetőség szerinti kielégítése. 5 A munkaerő-gazdálkodásban azokra a • minőségi elemekre helyeződjék a hang­súly, amelyek o hatékonyabb foglalkoztatást szolgálják. Forduljon nagyobb figyelem a munkaerő megtakarítását, kiváltását eredmé­nyező szervezeti és műszaki intézkedések meg­valósítására, a munkaerő szakmai összetételé­nek a feladatokhoz igazítására. Erősödjön a piac- és versenyképes, jövedelmező tevékeny­ségek munkaerővonzása. Kiemelt feladat a szakmai igényeket jobban kielégítő oktatás- fejlesztés. Az átlagosnál gyorsabban növeked­jenek o teljesítményekkel megbízhatóan alá­támasztott egyéni keresetek, váljon elfogadot­tá a nagyobb méretű differenciálódás. Erősödjön a munka- és technológiai fegye­lem. Terjedjenek az ösztönző bérformák és rendszerek. Kapjon nagyobb rangot az alkotó szellemi munka. 4L A beruházási erőforrások - az állami nagyberuházások tervszerű megvalósítá­sa mellett — elsősorban a hatékonyság javítá­sát szolgálják. Növekedjék a gépberuházások­ra, a műszaki fejlesztésre és az anyagot, ener­giát takarékosabban hasznosító technológiák alkalmazására fordított arány. ^ A vállalati kezdeményezések is segítsék * • a szervezetek módosítását, a központ­telephely 'kapcsolatrendszer érdekeltséget javí­tó formálását, a háttéripar, kiegészítő és szol­gáltató tevékenységet ellátó vállalkozói szer­vezetek létrehozását és a vállalatvezetés új formáinak sikeres bevezetését. A vezetőkkel szemben támasztott igények növekedése szükségessé teszi önállóságuk és felelősségük erősítését, kezdeményező és dön­tési készségük javítását. Váljon szorosabbá az összhang, a működés minősége, a vállalati jö­vedelmezőség és a személyes megbecsülés kö­zött. A hatékonyabb gazdasági munka érdeké­ben irányuljon fokozott figyelem a vezető tes­tületek személyi feltételeinek biztosítására. 8 A gazdaság változatosabb szervezeti • rendszerét és a hatékonyság emelésé­nek igényét is figyelembe véve, növekedjék az ellenőrzés szerepe. Erősíteni szükséges a fo­lyamatokba épített ellenőrzést és a tapaszta­latok hasznosítását is. Váljon szigorúbbá az intézkedések számonkérése, érvényesüljön a személyes felelősség. A népi ellenőrzés bővülő feladataihoz iga­zodóan fejlessze kapcsolatrendszerét, kísérje figyelemmel a társadalmi, gazdasági folyama­tokat, segítse még hatékonyabban a káros je­lenségek visszaszorítását. Q A szocialista munkaverseny-mozgalom — építve a szakszervezetek és a gazda­sági vezetés összehangolt munkájára — szol­gálja jobban a gazdasági feladatok sikeres megvalósítását. Fokozódjék a tényleges ver­senyelemek szerepe és a mozgalmi jelleg. A szocialista brigádok szerepe, érdekeltsége kapjon nagyobb helyet a vállalati, szövetke­zeti feladatok megoldásában. III. Élet­és munkakörülmények A fog'loíkoztatás szerkezeti módosulásá- ** ra irányuljon nagyobb figyelem. A vál­tozások a gazdasági célok mellett szolgálják a társadalompolitikai feladatokat is. A munkába lépők képzettsége jobban feleljen meg a munkahelyi igényeknek. ^ A munkajövedelmék a teljesítmények növekedésével megbízhatóan alátá­masztottan alakuljanak. A gazdálkodók bizto­sítsák ennek feltételeit. “i A kereskedelmi és vendéglátó egységek, a szolgáltatások mennyiségi, minőségi és területi jegyei igazodjanak még jobban a változó igényekhez. Az ellátásszervezési, a technikai és a személyi feltételek javításánál kapjanak a 'kistelepülések és a városi perem­területek még naqyobb figyelmet. Az új üze­melési és ösztönzési formák további bővítése is javítsa az ellátás színvonalát és tegye rugal­masabbá a szolgáltatói magatartást. A fe­szültségek mérséklése (hiánycikkek, ár és mi­nőség, nyitvatartási idő, kiszolgálási színvonal, etikai kérdések) legyen folyamatos feladat. Javuljon tovább az idegenforgalmi szolgálta­tás színvonala. A A központi intézkedésekhez kapcsolódó­'• an a nagyobb társadalmi igazságosság­ra törekedve, a szociálpolitikai eszközök 'hatá­sosabb felhasználása szükséges. Kapjanak ki­emelt figyelmet a gyermekes és az alácsony jövedelmű családok, valamint az egyedülálló és alacsony nyugdijú idős korúak. C A településfejlesztési munkában to- vábbra is az alapellátásra és egyes kö­zépfokú feladatok ellátására helyeződjék a fő hangsúly. A meglevő értékek megóvása, a fenntartási, felújítási feladatok megoldása kapjon még nagyobb figyelmet. A városokban az erőket a feszültségek ol­dására, a felújítási és rekonstrukciós munkára szükséges koncentrálni. Pécsett - a regionális funkciók mellett - váljon arányosabbá az egyes városrészek alap- és középfokú ellátása. Az aprófalvas térségekben a vonzás- és mikrokörzeti központok gyorsabb fejlesztése és a körzeti ellátás javítása útján is enyhüljenek a gondok. Mérséklődjenek az azonos telepü­léskategóriákon belüli ellátási különbségek. Széles körű társadalmi véleményezés alapján készüljön el a megye terület- és településfej­lesztési programja. Növelni kell az arra al­kalmas falvak népességmegtartó és -eltartó képességét. 4L A lakásellátás javítása továbbra is az egyik leglényegesebb feladat. A helyi tanácsok lakásgazdálkodása következeteseb­ben igazodjon az elvárásokhoz és lehetősé­gekhez. A kiemelt társadalmi rétegek 3-4 éven belül jussanak valamilyen formában la­káshoz. Az állami bérlakások építési arányá­nak megőrzése, esetleg kisebb mértékű bőví­tése, a magánerő bevonása és a munkáltatói támogatás biztosítsa az építés kialakult üte­mét, színvonalát. A bányászok jussanak to­vábbra is előnyös feltételek mellett lakáshoz. Nyugdíjas- és garzonházak építése — elsősor­ban Pécsett - segítse elő az igényék fokoza­tos kielégítését. A lakásállomány állapota a felújítások és a korszerűsítések ütemének fo­kozását igénylik. “JT A vízellátás javítása, az ellátás biz­* • tonságának fokozása, o környezet foko­zottabb védelme megköveteli a folyamatban levő fejlesztések (Duna II. regionális vízrend­szer, pécs^komlói regionális alrendszer II. üte­me, pécsi és komlói új szennyvíztelepek) mi­előbbi befejezését. Bővüljenek a regionális vízműcsatlakozási lehetőségek, a kistérségi és községi vízművek. Átmeneti megoldások is se­gítsék az egészséges ivóvízzel nem rendelkező települések jobb ellátását. O Csökkenjen tovább a környezeti ter- ihelés, erősödjön a megelőzés, legyenek összehangoltabbak a környezetvédelmi és gaz­dasági programok. Q A testnevelési és sportmozgalomban az ' • elért eredmények megszilárdítása, illet­ve továbbfejlesztése, a sportpolitikai elvek ér­vényesítése a feladat. Fejlődjön az ifjúsági tömegsport és a turizmus. A versenysport di­namikusabb fejlődése érdekében javuljon a szakmai munka, a sportegyesületek és szak­osztályok nevelő tevékenysége. IV. Az ideológiai, a kulturális és tudományos élet Az ideológiai munka legyen offenzí- *• vebb, eredményesebben terjessze és vé­delmezze eszméinket, kapcsolódjon a politikai döntések elméleti megalapozásához, hatéko­nyan mozgósítson a politika eredményes meg­valósítására. Segítse jobban a párttagság, 'kü­lönösen oz állami és társadalmi szervekben dolgozó kommunisták ideológiai, politikai rea­gáló képességét, az új gondolatok befogadá­sát, a pártpolitika melletti meggyőző kiállást. ^ A propaganda vállaljon még nagyobb szerepet a marxizmus-leninizmus ter­jesztésében, a szocialista értékrendszer tuda­tosításában, a hazafiság és a nemzetköziség megszilárdításában. Javuljon elméleti és poli­tikai megalapozottsága, történeti szemlélet- módja és meggyőző ereje, ösztönözzön az al­kotó gondolkodásra. Szolgálja eredményeseb­ben az egységes szemlélet és magatartás megteremtését, a politikai célok megvalósítá­sát, elkötelezett képviseletét. Mutassa be a szocializmus alapvető és időtálló értékeit, a társadalmi-gazdasági életünk folyamatainak ideológiai vonatkozásait. "i Az MSZMP Baranya megyei Oktatási **• Igazgatósága az elmélet és a politika- tudomány magas szintű oktatása mellett job­ban segítse az ismeretek gyakorlati alkalma­zását, a politika cselekvő megvalósítását, a világnézeti azonosulást. A A nemzetközi politikai, a hazai társa- *• dalmi és gazdasági változások, a fel­adatok szükségessé teszik az agitációs munka minőségi megújulásának gyorsítását, irányítá­sának és személyi feltételeinek javítását. A tartalmi mondanivaló igazodjon az adott idő­szak kül- és belpolitikai, társadalom- és gaz­daságpolitikai feladataihoz, o helyi politikai munka szükségleteihez. Erősödjön a propa­ganda, az agitáció, a tájékoztatás és az in­formáció kapcsolata. C A Dunántúli Napló a jövőben is pártos **• elkötelezettséggel segítse a párt és a kormány politikájának megyei végrehajtását, mozgósítson céljaink megvalósítására. Járuljon hozzá a gazdasági és társadalompolitikai fel­adatok megvalósításához. Felelősségteljesen, hitelesen, pontosan és gyorsan tájékoztassa ol­vasóit, formálja a közvéleményt, terjessze, vé­delmezze eszméinket. A rádió és a tv erősítse, tovább a regioná­lis kapcsolatokat, bővítse a tájékoztatást, se­gítse a nemzetiségi politika megvalósítását. A párt- és az állami szervek továbbra is tá­mogassák az új kezdeményezéseiket, különö­sen a kábeltelevízió fejlesztését, a nemzetiségi műsorszerkesztés országos funkciója ellátását. Az üzemi lapoknál javuljon a szakmai szín­vonal, a politikai igényesség. Jobban mozgó­sítsanak a munkahelyi feladatok megvalósí­tására, szélesítsék információs tevékenységü­ket. 4L Javítsuk a testvérmegyei együttműködé- sek politikai tartalmát. A kapcsolatok mennyiségi bővítése helyett azok tartalmi el­mélyítése, a munkajelleg erősítése legyen meghatározó. “J A közoktatásban folytatódjon a tartal­* * mi és módszerbeli megújulás, a minő­ség javítása. Egyidejűleg valósuljon meg a nagyobb létszámú korosztályok színvonalas ál­talános iskolai és középfokú képzése. A köz­oktatás fejlesztési programjának megfelelően kapjon kiemelt figyelmet az oktatás és neve­lés hatékonyságának növelése, az idegen- nyelv-oktatás színvonalának emelése. Q A felsőoktatásban gyorsabb ütemben fejlődjön az oktató-nevelő munka, emel­kedjen a képzés színvonala. Növekedjen az egyetemek és főiskolák felelőssége a szocia­(Folytotás a 8. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents