Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-30 / 87. szám

e Dunántúli Tlaplo 1985. március 30., szombat Négy évtized tanulságai 1945. április 4. korszakos átalakulások kezdete, sors­forduló a magyar nép életé­ben. Az elmúlt negyven év történelmi jelentőségét az tükrözi a leghívebben, hogy dolgozó népünk áldozatos munkája nyomán Magyaror­szágon otthonra lelt a szo­cializmus, amely rövid idő­szak alatt olyan gyökeres fordulatot hozott, amilyenre az államosítás óta nem volt 'példa az ország ezeréves történelmében. A sorsfordí­tás lehetőségét a Szovjet­unió teremtette meg azzal, hogy dicsőséges Vörös Had­serege felszámolta a német fasiszta megszállók és hazai csatlósaik uralmát, elhárítot­ta a magyar nemzet létét fe­nyegető veszélyeket. A le­rombolt ország talpra állítá­sában, a nemzeti újjászüle­tésért folytatott küzdelemben alapvető volt a kommunista párt, valamint a többi hala­dó, demokratikus erő kezde­ményező, cselekvő szerepe. A népi hatalom kivívása pedig azt példázza, hogy a magyar progresszió eléggé erős volt ahhoz, hogy az ország elin­dulhasson a szocializmus esz­méi valóra váltásának útján. * A népi rendszerünk fejlő­désének legfontosabb ta­pasztalata, hogy a kedvező külső körülményekre támasz­kodva a hazai progresszív erők rövid idő alatt meg tudták teremteni a szocializ­mushoz való áttérés két alapvető előfeltételét: a tu­lajdonviszonyok társadalma­sítását és a hatalmi struktúra gyökeres átalakítását. így a fordulat döntően politikai sí­kon - s nem a klasszikus marxi feltételezés szerint a termelési mód kapitalizmus kereteit feszegető magasfo- kú fejlettsége következtében - ment végbe. Ismeretes ugyanis, hogy az akkori Ma­gyarországot inkább az el­maradottság, mintsem a tő­kés világ átlagos fejlettségi szintje jellemezte. A dolgok lényegét tekintve tehát, a hazánkban végbe­ment népi demokratikus for­radalom sok tekintetben azo­nos, vagy hasonló volt ahhoz a folyamathoz, amely az 1920-as években Szovjet- Oroszországban zajlott. Ma­gyarországon is a legelső, s a legdöntőbb társadalmi fel­adat volt az óriási anyagi áldozatokat követelő gazda­sági bázis elmaradottságá­nak megszüntetése. Az át­alakulás éveiben sajátos el­lentmondással kellett meg­birkózni: a szocializmus a : munka társadalmasításának i szintje tekintetében is felté- ' telezi a kapitalizmus megha­ladását, nekünk viszont a I tőkés fejlődésben mutatkozó i sok évtizedes elmaradást kel­lett mindenekelőtt behozni. , Az ellentmondás objektív té- j nyezője lett a menetközben : keletkező társadalmi-politi- i kai feszültségeknek. Ezzel összefüggésben meg­kockáztatható az a következ- ! tetés, hogy azokban a gazda- ; ságilag előrehaladott tőkés { országokban, ahol a ter- í melőerők, a munka társadal- I masítása, a tudományos-mű­szaki adottságok magas fej - I lettségi szintet értek el, a társadalom szocialista átala- I kulása objektíve könnyebb lesz, mint Kelet-Európábán. Mindezen körülmények még inkább aláhúzzák a társa­dalom, a gazdaság, a kultú­ra fejlődésében elért ered­mények jelentőségét. Alap­jaiban alakultak át az osz­tályviszonyok, módosult a magyar társadalom osztály­szerkezete, gyökeresen meg­változtak, demokratizálódtak az elosztási viszonyok. A ma- I gyár gazdaság a teljesítő­képesség tekintetében felzár­kózott a közepesen fejlettek, ezen belül pedig a mezőgaz­daság a világ élenjáró or­szágainak szintjére. Jóllehet, vannak olyan más társadal- | mi berendezkedésű államok, ahol a gazdasági fejlődés üteme még gyorsabb volt,' mint hazánkban, az általá­nos kulturális gazdagodás, az emberek műveltségi színvo­nala tekintetében hozzánk hasonló tempójú előrehala­dást csak a környező szoci­alista országokban találunk. * Az elmúlt négy évtized a történelmi haladás alapvető irányát tekintve a szocialista építés egységes korszaka, ez a fejlődés azonban nem volt sem egyenletes és töretlen, sem ellentmondásoktól men­tes. Az átalakulás politikai tényezőinek meghatározó szerepe önmagában is erősí­tette az ellentmondások 'ki­éleződésének veszélyét. A po­litikai akarat és cselekvés nem mindig volt képes idő­ben, s átfogó módon eleget tenni a társadalmi, minde­nekelőtt a gazdasági fejlő­dés, a gyors ütemű növeke­dés kapcsán halmozottan je­lentkező új 'követelmények­nek. Ebben jelentős része volt annak is, hogy az ötve­nes évek első felében a ha­talmi struktúra csúcsán olyan személyek voltak, akik kevés­sé vették figyelembe a ma­gyar társadalom hagyomá­nyait és adottságait, akiket a voluntarista szemléletmód és szubjektivizmus jellemzett. Mindezt tetézte, hogy a ma­gyar vezetés számára semmi­féle közvetlen történelmi ta­pasztalat nem állt rendelke­zésre. A Szovjetunió társa­dalmi-politikai gyakorlata pe­dig közvetlen modellként je­lentkezett ahelyett, hogy a tapasztalatok forrásaként szolgált volna. A szocialista Magyaror­szág történetéhez a sikerek mellett a megtorpanás, sőt a társadalmi válság is hoz­zátartozik. Az 1956-os ellen- forradalom olyan társadalmi méretű krízis volt, amely a belső politikai hibák és tor­zulások, valamint a külső, s a hazai ellenség tudatos te­vékenysége következtében végveszélybe sodorta a népi hatalmat. Tanúsította, hogy a szocializmus alapjainak ki­építése még nem nyújt sem végérvényes, sem automa­tikus biztosítékokat a rend­szer töretlen fejlődéséhez. A realitásokra épülő politikai céloknak és törekvéseknek a mindennapi életben történő gyakorlati kipróbálása, „élet­revalósága" és az újabb meg újabb követelményeknek megfelelő kiigazítása bizto­síthatja a társadalmi stabi­litást. & A magyar kommunisták­nak, a haladó irány híveinek megújulási készsége és ereje tette lehetővé azt, hogy csaknem három évtizede tö­retlenül és eredményesen érvényesüljön a következetes politikai irányvonal. Nincs szó valamiféle csodáról, vagy különleges politikáról. Az MSZMP a kezdet-kezdetén megfogalmazta és a gyakor­latba átültette a lenini el­veknek megfelelő politikai követelményeket, alkotó mó­don alkalmazta a szocializ­mus törvényszerűségeit az or­szág konkrét viszonyaira. Üj munkastílust honosított meg, amely a politikai gyakorlat, a társadalmi közélet egyik fő jellemző vonása lett. Az ellenforradalom leküz­dését követő évtizedek érté­keléséhez tartozik, hogy eb­ben az előre ívelő szakasz­ban is voltak hullámzások, a fejlődésnek gyorsabb, illetve lassúbb periódusai. A hatva­nas évek fordulóján a mező- gazdaság szocialista átszer­vezése nagy erőpróbát jelen­tett. Később, mind éleseb­ben mutatkoztak a gazdasá­gi fejlődés extenziv tartalé­kai kimerülésének, majd a kedvezőtlen világgazdasági körülmények negatív követ­kezményei. A pártnak azon­ban volt ereje és képessége felismerni az új követelmé­nyeket, s az irányítási rend­szer olyan reformját kezde­ményezte, amely — most már 17 év gyakorlata tanulság rá — biztosítja a szocializmus további előrehaladását. En­nek a folyamatnak a tovább­vitele napjainkban különö­sen fontos, mivel a létező szocializmus, közöttük ha­zánk is szembetalálja ma­gát a tőkés világ, a tudomá­nyos-műszaki forradalom új hullámának 'kihívásával. Az elmúlt mintegy hórom évtized társadalmi méretű és jelentőségű vívmánya, hogy az ország minden becsületes állampolgára emberhez mél­tóan élhet, gondolkozhat, ré­szese lehet az alkotó cselek­vési folyamatoknak, a politi­kai döntéshozatalt formáló közegnek. Az alkotásra ösz­tönző környezetnek fontos té­nyezője lett a mindenkor nyi­tott gondolkodás, az új irán­ti fogékonyság és az értel­mes demokrácia, vagyis a szabad szólásnak és cselek­vésnek olyan összessége, amely nem önmagáért való, hanem az a hivatása, hogy csökkentse az előrehaladás fékjeit, s előrelendítse a ha­zánk boldogulását szolgáló tetteket, elgondolásokat. Eb­ben a törekvésben hazánk nincs egyedül; a többi szo­cialista országban is aktívan keresik a társadalom tovább­haladásának útját. Magyarország számára földrajzi adottságai és törté­nelmi hagyományai alapján mindenkor megkülönböztetett jelentősége van a külső kör­nyezet alakulásának. Az el­múlt négy évtized különle-. ges vonósa számunkra, hogy alapvetően megváltozott az ország nemzetközi orientált­sága, külpolitikája. Az utób­bi évszázadokban először te­remtődött olyan lehetőség, hogy a magyar állam olyan országokhoz kötődik, ame­lyekkel azonosak, vagy ha­sonlóak a társadalmi céljai. Ugyancsa<k az elmúlt négy évtizedre jellemző csupán, hogy Magyarországnak nin­csenek. háborús, irredenta tö­rekvéséi. Egész külpolitikájá­val a béke megőrzését, a népek közötti jó viszony ápo­lását, s normális együttmű­ködést kívánja szolgálni. Az MSZMP nemzetközi te- vekénységének egyik pillé­re, az internacionalizmus egyaránt kifejezi az érzelmi kötődést más országok hala­dó erőihez, s a magyar kom­munisták igazi érdekeit is. A magyar nép legalapvetőbb érdeke a mindenoldalú együttműködés a hasonló tár­sadalmi berendezkedésű or­szágokkal, mert csak ily mó­don biztosíthatja a boldogu­lását. » Ha visszatekintünk az el­múlt negyven évre, megálla­píthatjuk, hogy rendkívül ösz- szetett, nehéz feladatokkal birkóztunk meg. A négy év­tized történelmi remények, várakozások és kételyek egész sorát válaszolta' meg. A mind igényesebbé váló, politikaildg felnőtt társadal­munk, a fölkészült és dina­mikus új nemzedékek politi­kai megnyilvánulásai és tet­tei világosan jelzik, hogy az MSZMP eddigi irányvonalá­nak folyamatosságát fenn­tartva - még tudatosabb, kezdeményezőbb társadalmi cselekvés szükséges. Ezt tük­rözte pártunknak az elmúlt napokban befejeződött XIII. kongresszusa, amely hitet tett az eddigi politika kö­vetkezetes folytatása mel­lett. Programot adott az előttünk tornyosuló feladatok megoldásához, a fejlődés nyomán felvetődő új kérdé­sek alkotó megválaszolásá­hoz, ahhoz, hogy tisztán lás­suk: minden eddigi vívmá­nyunkkal együtt is — ha tör­ténelmi léptékben mérjük fejlődésünket — az út elején tartunk, s a továbbhalodás- hoz megújulásra, alkotó, ha­tékony munkára van szükség- Horn Gyula Kertmegi Mária és Rúzsa Magdolna Proksza László felvételei Azon a vetélkedőn találkoz­tam velük, amelyet a POTE ll­es klinikai tömbjének szakszer­vezeti bizottsága rendezett nő­vérek, asszisztensek részére és apropója a 40. évforduló volt. (A vetélkedőt évenként meg­rendezik. Most öt csapat, a ll­es sz. belgyógyászati és sebé­szeti klinika, az urológia, az idegklinika és házigazdaként a bőrklinika vett részt. Akik in­dultak, rákényszerülnek, hogy szakmailag képezzék magukat és az ilyenkor összejövő szép számú szurkolótábor, a kollega­nők pedig a teljesített felada­tokból és a hibapontokból tud­hatják meg, hogy a minden­napi gyakorlatban is végzett munkájukban mire kell ügyel­ni. Döntő többségben a szak­ma gyakorlati és elméleti tud­nivalóiról kellett számot adni. Rúzsa Magdolna, Kertmegi Má­ria, Vasvári Ibolya az idegkli­nika nővérei fölényesen, nagy pontszámkülönbséggel nyerték el az elsőbbséget és a vándor­serleget. * * * Egyik kórház sem nevezhető üdülőnek, ahol súlyos betege­ket kezelnek, a Pécsi Orvostu­dományi Egyetem Idegkliniká­jának férfiosztálya meg külö­nösen nem az. Agylágyulásban szenvedő öntudatlanok, agy­vérzéstől bénultak és még sok­sok más súlyos eset. A mozdu­latok lelassulnak, a reflexek kiesnek és sokszor 70—80 kilós magatehetetlen férfiakat kell forgatni, tisztába tenniök a 45—50 kilós nővérkéknek. Még­is mindhárman azt mondják: nagyon szeretnek itt lenni ezen a klinikán, ezen az osztályon és nagyon sokkal több fizetést kellene ígérni, hogy innen el­menjenek. Amit Vasvári Ibolya mesél, az talán kicsit magyarázat erre. — Három éve érettségiztem Pécsett, az egészségügyi szak- középiskolában. Régi elhatá­rozásom volt, hogy nővér le­szek. A szakközépiskolá­ba azért jelentkeztem, mert itt a szakképesítést, az érettségit is egyszerre megszerezhettem. Szakmai gya­korlatokra sokfelé jártunk. A legtöbb helyen amolyan kifutó­fiúnak használtak bennünket, szennyes ruhát cipeltünk, büfé­be, boltba mentünk, ami nem lett volna baj, de az már igen, hogy csak ezt csináltuk. Beteg­nek közelébe se kerültünk, így nem is tanultunk ezeken a he­lyeken semmit. Itt az idegklini­kán először foqadtak bennün­ket úgy, mint tanuló nővéreket. Segítettünk a mosdatásban, en­gedtek vérnyomást mérni és itt tanítottak meg injekciót bead­ni. A kolleganők kedvesek, se­szorulva a mi segítségünkre és egy pohár vízért, egy jó szóért nagyon hálások tudnak lenni. Sokan közülük gyógyíthatatlan betegek, nekünk kell megszé­píteni az utolsó napjaikat. * * * Rúzsa Magdolna volt az, aki. közülük a vetélkedőn az egyet­len tréfás-játékos feladatra, a kötélugrálásra vállalkozott. Nem csoda, hogy az ő telje­sítménye volt a legjobb, hiszen még pár éve is aktív tájfutó volt. — Ellentétben a kolléga­nőimmel, nekem sokáig fogal­mam sem volt, mi leszek. Én Pesten jártam általános isko­lába. Amikor a pályaválasztás­ra került sor, többfelé vittek bennünket munkahelyekre, kö­zépiskolai nyílt napokra. Akkor tetszett meg nekem az egész­ségügyi szakközépiskola. Már harmadikos voltam és még mindig nem tudtam, ha vég­zek, mi is lesz tovább. Egyszer kórházi gyakorlaton voltunk, mindannyian kaptunk egy kór­termet, ahol a tennivalók egy részét mi láttuk el. Az egyik beteg megkérdezte a nevemet és a címemet. Már el is felej­tettem, amikor nyáron kaptam névnapomra egy dísztáviratot Erdélyből. Kiderült, ez a beteq odavaló volt. Nem felejtett el, így köszönte meg, amit érte tettem. Annyira meghatódtam, hogy csak ültem és bőgtem és akkor határoztam el, nővér leszek. * * * A nővér nemcsak a betegek gondozója, az orvosnak is se­gítőtársa. Olyan szakmai isme­retekkel kell rendelkezniük, hogy az orvosi szaknyelven el­hangzó utasításoknak azonnal eleqet tudjanak tenni. Saiátos zárt viláa az övék. A nővér­szálláson jól érzik maqukat, de a három műszak a kikapcsoló­dást eléggé behatárolja. A lá­nyok mondják, nekik nehéz is­meretséget kötni. Ha mégis, méq mielőtt elmélyülne a kap­csolat, „lelépnek a palik”. Mert éiszakás műszak után bizony fáradtak, és kinek kell egv fá­radt nő? Ám ezt azért cáfolja az a tény, hogy mindhármuk­nak van komolv kapcsolata, eqyiküknek két hónap múlva lesz az esküvője. Eqy valami­ben mindhárman megegyez­nek: jól érzik magukat a mun­kahelyükön és semmilyen más foalalkozást nem tudnának mo­gulnál elképzelni, csak ezt: betegeken segíteni. gítőkészek voltak. Akkor hatá­roztam el, ha végzek, csak ide jövök. * * * Kertmegi Mária, aki szegedi szakközépiskolában végzett, szintén azt mondja, még csak eszébe sem jutott, hogy ne nő­vér legyen. Többször különböző fórumokon az intézményekben lévő nővérhiány egyik okaként emlegetik, hogy azok, akik az érettségit is adó egészségügyi szakközépiskolát végzik el, nem szívesen lesznek ágy melletti nővérek, inkább az egészség­ügy más területén lévő közép- káderi állásokra pályáznak. — Igen, sokan választják a kényelmesebbik megoldást — mondja Kertmegi Mária. — Csak éppen ők a gyógyító­munka szépségétől szakadnak el. Igaz, a mi munkánk nehéz, azzal is jár, hogy három mű­szakban dolgozunk, ennek elle­nére én el sem tudnám kép­zelni, hogy mást csináljak. Az is igaz, hogy nem fizetnek meg jól bennünket, hogy nincs arányban a terhelésünk a jöve­delmünkkel. Ezt nem. is lehet megfizetni. Egyszerűen szeretni kell. Sokan megkérdezték már, mi a csudát lehet szeretni azon, hoay az ember ágytálakat ci­pel? Nehéz megfogalmazni. Szeretek emberekkel foglalkoz­ni, különösen az idősekkel. Jó látni, ha például többet eszik, mert én etetem, jó érzés, ha látom javult az állapota, és ennek én is részese vagyok. A nálunk lévő betegek legtöbb­je idős, rettenetesen kiszolgál­tatottak, sokszor a családjuk­nak sem kellenek. Ró vannak Sarok Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents