Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-20 / 77. szám
Utak 21 országba II kempingklub idei tervei Menyhárt Adóm, a Magyar Camping és Caravanning Club főtitkára kedden a Kossuth Klubban tájékoztatta az újságírókat a kempingklub eddigi eredményeiről, az idei tervekről és utazási ajánlatokról. Mint mondotta, a húsz évvel ezelőtt létrehozott kempingklub szolgáltatásai- egyre népszerűbbek a turisták körében, o tagok száma ma már meghaladja o negyvenezret. A magyarországi kemping-turizmus az elmúlt évben felülmúlt minden eddigi rekordot: szezonzárásig csaknem 900 ezer vendég kereste fel a kempingeket, s több mint 4 millió éjszakát töltöttek ott. A tőkés országokból érkező vendégek száma tavaly holadta meg első ízben a negyedmilliót, s kedvező az is, hogy a korábbiaknál hosszabb időt töltöttek el Magyarországon. A belföldi vendégek száma 300 ezerre tehető, s ők is több időt töltöttek el a kempingekben, mint az elmúlt években. Az idén 21 országba szerveznek utakat, köztük újdonságkén, romániai és lengyelországi programokat. Az úti ajánlatok túlnyomó részét 4000 forintnál olcsóbbon kínálják. Egyre nagyobb az igény az olcsó szálláshelyek é- a kempingek iránt a hazai turisták körében, éppen ezért bővítik a belföldi idegenforgalmi kínálatot: az idén csaknem hetven utat hirdettek mea a klub programfüzetében, kezdve az egynapos „filléres karavántól" az egyhetes túra- procrc rr.okic, Üj szolgáltatásként bevezetik o személyi tulajdonban lévő, de kihcsznclctlan lokókocsik szervezett hasznosítását. A becslések szerint, mintegy 5000 lakókocsi van jelenleg személyi tulajdonban, s ezek az év jelentős részében kihasználatlanul állnak. A klub bérbe veszi és kempingbe telepíti ezeket a lakókocsikat, így növeli az olcsó szálláshelyek számát. Az első évben 100—150, ilyen célra igénybevehető lakókocsira számítanak. Adorján vesztett Linaresben, a nemzetközi sakkverseny 8. fordulójában függőben maradt Adorján—i Rivas játszmát a spanyol sportoló az 56. lépésben megnyerte, s ezzel 3,5-re növelte pontjainak számát. Mai sportműsor Labdarúgás. VDNK-helyosz- tó a 7—8. helyért: PVSK-Siklós, Vasutas-pálya, 13.30. Sárkányrepülés. V. Dunán- túl-bajnoksóg. Szársomlyó, 10.00. Labdarúgó kapaszerda Borsányi, Yaszil és Wittmann a Manchester ellen A szakemberek mérése alapján a vasárnap esti zivatarral 20 mm csapadék zúdult Székes- fehérvárra, és kedden reggel ismét eleredt az eső. Az újabb jelentős csapadék sokat ártott a Videoton-stadion talajának. Kovács Ferenc, o Videoton vezető edzője mondta:- Sajnos ez is az angoloknak kedvez. Közismert, hogy ők a bcjnokság nagy részét hosonló körülmények közötj játsszák, de nemcsak ezért lesznek előnyben, hanem azért is, mert tartalékoson kell felvennünk a küzdelmet a visszavágón. Csongrádi sérülése javul, de kevés a (A labdarúgó BEK negyeddöntőjében a szerdára tervezett Onyepr— Bordeauz találkozót csak csütörtökön játsszák le. A francia csapat ugyanis Kijevböl a köd miatt nem tudott továbbrepülni Dnyepropet- rovszkba, vonatra szállt és így tette meg az utat.) Kupagyőztesek Európa Kupája: Fortuna Sittard-Everton (0-3), Dinamo Moszkva—Larissza (0-C),, Róma-Bayern München (0-2), Rapid—Dinamo Dresden (0-3). UEFA Kupa: Videoton-Manchestei United (0-1), Dinamo Minszk—Zseljez- nyicsar (0-2), Köln-lnternazio- nale (0-1), Real Madrid-Tottenham (1 -0). Vívó Pannónia Kupa A legjobb Majdics Krisztina A négynapos Pannónia Kupa zárónapján, a női tőrvívás eredményhirdetésénél kétségkivüf a 17 éves pécsi '-'ügy, Majdics Krisztina volt a legboldogabb versenyző. A számtalan érem és díj közül ugyanis ő kapta o „Legjobb pécsi versenyzc"-nek járó tiszteletdijat. Sokan gratuláltak Gaál Csaba tanítványának.- Kriszti, számitott a mai jó eredményre? — Hova gondol? Megmondhatom: nem. Tartottam tőle, hogy már a csoportmérkőzések során elvérzem. Végül is sikerült öt győzelmet aratnom. Ez minden elképzelésemet felülmúlta, így csak a legjobb 16 között kaptam ki a válogatott Győrfitől. Majdics Krisztina nem először szerzett kellemes meglepetést a pécsi vívóknak. Az elmúlt évben az országos serdülő-bajnokságon a dobogóra verekedte magát. Tagjo az Universitas PEAC NB l-ben szereplő női tőrcsapatának.- Hogyan tovább? - kérdeztük a szimpatikus, fiatal sportolótól. — A hét végén a területi ifjúsági bajnokság következik. Ott akarok lenni a tavasz végén Budapesten rendezendő országos ifjúsági bajnokságon. Ősszel pedig az I. osztályú csapatbajnokságon kell helytállnom. H. I. Az ifjúsági válogatott keret tagjai délelőtt 2, mig délután 1,5 órás edzésen róják Komló utcáit. Képünkön a keret élcsoportjo látható. Fotó: Beck Péter Á gyalogló ifjúsági válogatott Komló vendége remény, hogy a kezdő tizenegyben szerepeljen. Szerintem teljes csapcttol 7Ó százalékban esélyünk lett volna a továbbjutásra a híres, kitűnő játékerőt képviselő Manchester United ellen. Bízom abban, hogy o bajnokságben elszenvedett két vereség után a tartalékok is becsülettel helytállnak és bizonyítónak. A várható összeállítás: Disztl P. — Végh, Disztl L., Borsányi, Horváth - Burcsa, Vaszil, Wittmann — Palkovics, Szabó, Vcdász. Az angolok magabiztosak: a székesfehérvári pályát csak a menedzser segítőtársai tekintették meg, és bár kedden megérkeztek Budapestre, nem uteznak Székesfehérvárra, nem tartanak edzést a sóstói stadionban. Csak c mérkőzés előtt érkeznek a fehérvári színhelyre. Ma ismé; kupanap lesz Európában. A labdarúgó BEK, KEK és UEFA Kupa újabb szakasza zárul le a legjobb négy közé jutást eldöntő visszavágókkal. Jelenleq 14 ország együttesei versengenek; s a 24 csapat egyharmada, vagyis 8 klub még nem talált legyőzőre. Különösen jó a Juventus mérlege: o torinóiak eddig mind az 5 mérkőzésüket megnyerték, 15-3-as összesítéssel. Az Everton csak egy pontot veszített, s még egyetlen gólt sem kapott. Veretlen az Austria Wien, a Bordeaux, a Juventus és a Pa- nethinaikos a BEK-ben, o Dinamo Moszkva, az Everton és o Lorissza o KEK-ben, továbbá a Manchester United az UEFA Kupc bar. Az utóbbiak éppen Magyor- orszccon vendégszerepeinek, s sokezer szurkoló (nem is beszélve o Videoton együtteséről) reménykedik abban, hogy szerdán elveszítik veretlenségüket. A szerdai visszavágón kedvező helyzetből indul a bajnokoknál az idegenben győztes Pcnothinaikos, az ellenfele pályáján is ponthoz jutott Liverpool és Dnyepr Dnyepropet- rovszk, s elegendőnek látszik a Juventus 3 gólos előnye a prágai visszavágóra. A kupagyőzteseknél a Dinamó Moszkva kezd idegenben szerzet; ponttal, 3 qól az Everton és a Dynamo Dresden előnye, kettő a Bayern Münchené. Az UEFA Kupában a Real Madrid londoni győzelem után fogadja a Tottenhamot, idegenben lőtt gól nélkül, 1 gól hátrányból kezd a Videoton és a Köln, kettőből a Dinamo Minszk. A szerdai kupaműsor: Bajnokok Európa Kupája: Liverpool-Austria Wien (1-1), Spürte Prágc—Juventus (0-3), Panathinaikos-Göteborg (1-0). Kovács László Békéscsabán A Rába ETO közös megegyezéssel szerződést bontott Kovács László volt válogatott kapussal és egyúttal kiadta a Békéscsabának. Kovács László már a legközelebbi bajnoki mérkőzésen is pályára léphet a Békéscsabában. Mitagadás, ugyancsak rosz- szalló tekintetek kísérték vagy tíz évvel ezelőtt azokat a sportolókat Komlón, akik mint ver- senyszámmol először ismerkedtek meg a bányászvárosban a gyaloglással, mint sporttal. A járókelők véleménye — mármint, hogy mi az ördögöt sietnek azok a csípőficamos, me- revgcrcsöt kapót; lábú fiotalok? ■ azonben csakhamcr megváltozott. Ugyanis hamarosan tudomásukra jutott: a kökönyösi pálya furcsán siető megszállottjai rendje érmekkel térnek haza az ország különböző gyalogló- versenyeiről. Így aztán nem kellett évtizednek eltelnie ahhoz, hogy a város polgárai befogadják, megkedveljék a fürge lábú lányokat és fiúkat. Ma már nemcsak elfogadják' c sportágat, de egyszeriben hazai bá- zisi teremtettek számára. Nem véletlenül kapja immár harmadszor Komló a legrangosabb utc npctlós-versenyek rendezésének jogát. Nem kell visszamenni az előző évek sikereinek felemlegetéséig, elég csak az elmúlt év sikerlistáját felidézni ahhoz, hogy megértsük: miért választotta az ifjúsági válogatott alapozó idöszokónok befejezésére színhelyéül Komlót, A tavalyi országos csapotbajnokságon az ifjúságiak versenyében az Alföldi, Kocsis, Szép I. összeállítású Komlói Bányász szerzett aranyérmet, az egyéni győzelem Alföldinek jutott. A serdülő „A”- kotegeriában az Orsós I., Kova- csik, Kriszt hármas nyert bajnokságot, egyéniben Orsós I. győzött. A serdülő 14 éveseknél o Szép II., Szarvas, Orsós F. trió volt a leggyorsabb, egyéniben Szép II. nyert bajnokságot, míg a serdülő 13 éveseknél Kovács, Demeter, Pintér komlói hármas nyerte, mig a legjobb egyéni időt Kovács mondhatta magáénak. S hogy c lányok is „csipkedik” magukat, bizonyítja az. hogy az 5 kilométeres „Alkategóriában indult Kollai bronzéremmel vicc szta lód hat. — Miként került a válogatott keret Komlóra? — Farkas Ferenc, a MAFC edzője megbetegedett, így az alapozó időszak harmadik szakaszára - az első Budapesten, a második Nagyvárad mellett Félix-fürdőn volt * Szűcs Józsel. a DVTK edzője mellett engem bíztok meq a hétfős keret felkészítésével — mondta Dudás István, q Komlói Bányász gyaloglóinak edzője. — Kik alkotják a keretet? — Mivel a hétből három komlói, s mivel megfelelő feltételeket tudunk biztosítani, kerültek hozzánk két hétre - a komlói Alföldi, Kocsis és Orsós I. mellett - Kovács A. és Szilágyi Diósgyőrből, valamint: Bői és Kovács Cs. q Budapesti Építőkből. — Vagyis megvannak a követői a tavalyi leinőtt bajnokságon bronzérmet szerzett csapatnak és ezüstöt elért Czukor Zoltánnak.- A komlói Alföldi és o diósgyőri Kovács A. az NDK-bon megrendezésre kerülő ifjúsági EB-re, míg a többiek az ifjúsági válogatóra és az IBV-re készülnek. A hazai Orsós I., még serdülő, óm eredményei alapján lehetőséget kapott, hogy az erősebbekkel készüljön az idényre. * Hogyan készülnek, és melyik lesz a legközelebbi verseny, ahol rojthoz állnak az ifjúsági válogatott tagjai? — Március 22-iq napi két edzéssel készülnek itt Komlón. Az első verseny április 14-én Békéscsabán lesz, ahol válogatnak a Bulgáriában - április 21-én — sorra kerülő versenyre. Tavaly Alföldi győzött, és képviselte «hazánkat a bulgáriai versenyen. Reméljük, idén is lesz komlói versenyzőnk, aki Bulgáriába utazik - fejezte be Dudás István edző. Kapu László Röviden Labdarúgás. Megyei II. osztály: Nagykozár-Olasz 1-0 (0-0), Szabadszentkirály—Má- gocs 1-0 (0-0), Bicsérd—Komlói Carbon 2-0 (0-0), Szentlőrinc- Sátorhely 3-0 (2-0), Drávaszabolcs—Abaliget 3-0 (2-0). Sásd-Kishárságy 4-3 (3-2). Püspökbóly—Pécsi Baromfifeldolgozó 2-2 (0-1). Tájlutás. 200 résztvevővel bonyolították le a XX. Tenkes Kupa tájfutóversenyt, Dél-Du- nántúl idénynyitó versenyét, amelyen baranyai, somogyi és tolnai versenyzők mellett eli/i- dultak jugoszláv sportolók is. Eredmények: Nők, felnőtt II. 0. : 1. Angszter (OEÜ), III. o.: 1. Kacskovics (P. Vörös Meteor), úttörők: 1. Kiinger (PVSK), újoncok: 1. Ódor (PVSK). Férfiak, II. o.: 1. ifj. Nagy (P. Vörös Meteor), ill. 0. : 1. Nagy Gy. (P. Vörös Meteor), szeniorok (40 év): 1. Marton (K. Rákóczi), szeniorok (30 év): 1. Nagy L. (P. Vörös Meteor), ifjúságiak, II. o.: 1. Iványi (PVSK), III. o.: 1. Bathtyányi (Barcs), serdülők: 1. Skorics (jugoszláv), úttörők: 1. Szűcs (PVSK), újoncok: 1. Gajdos (PVSK), nyílt kategória: 1. Kovács (Siklós). Úszás. Nyolcadik alkalommal rendezték meg Baranya nem igazolt általános iskolás úszóinak seregszemléjét. A pécsi Nevelési Központ uszodájában rendezett versenyeken 15 pécsi, valamint a mohácsi és a siklósi általános iskolások indultak. Az iskolák közötti versenyt a meszesiek nyerték, ahol a tanulók 78 százaléka indult a versenyen, 2. a Nevelési Központ, 3. a Jókai utcai iskola. A siklósiak és mohácsiak közös csapattal indultak. Az élénk siklósi úszóéletet bizonyítja, hogy közülük többen is a döntőbe verekedték magukat. Cselgáncs. Az országos serdülő rangsorversenyen Feleki és László súlycsoportjukban bronzérmet szereztek, mindketten a PVSK sportolói. DuriantQu Finnin Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin > Főszerkesztő'helyettesek: Báling József és Lombosi Jena Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó :Braun Káról* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11 7601' Telefon: 15 000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u 8. 7630 Tel.:’13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. _________ E lőfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,-- Ft félévre 258,-Ft ______egy évre 516,-— Ft_________ I ndexszám: 25 054 ________ ISSN 0133-2007 t +Jc A DtDASZ V. PÉCSI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA felvételre keres + Komló, koszonyai alállomásának kezeléséhez elektrikust és segédelektrikust, ♦ erősáramú üzemmérnököt, ♦ erősáramú technikust, + villanyszerelőket és segédmunkásokat hálózatépítő és karbantartó munkakörbe, + gyors- és gépírót, + építész technikust, 4 autóvillamossági szerelőt, + tehergépkocsi vezetőt „F 3" vizsgával, + nehéz- és könnyűgépkezelőt, é asztalost, + takarítónőt (Edison úti telephelyre). Jelentkezés 7—13 óráig a Pécs, Malomvölgyi alatt (I. em. 102-as szobában) a munkaügyi csoportnál. út 2.