Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)

1985-03-16 / 73. szám

Vívás Bujdosó nyerte a kardversenyt A Pannónia Kupa nemzetközi vivcverseny második napján, pénteken a városi sportcsarnok­bon a kardozók vetélkedőjét bonyolították le. 64-én indul­tok, 7 külföldi (argentin, görög, NSZK-, NDK-beli, jugoszláv) és 57 magyar kardozó állt rajt­hoz. A külföldiek közül a leg­jobb név a görög Babanaszisz, a Los Angeles-i olimpia 10. helyezettje és az NSZK-beli Nolte volt, utóbbi az A-kate- gcriás versenyek állandó részt­vevője. A 38 első osztályú ma- gyo; kardozó közül 24 állt rajt­hoz. A junior válogatott keret teljes létszámban képviselte magát, de a felnőtt A-váloga- tott keretből is jónéhányan el­indultak. Meglepetésre a válo­gatott Csongrádi nem került döntőbe. A nyolcas döntőbe 7 magyar mellett a görög Babcr- ncszisz jutott. A hajrában a Honvéd válogatott versenyző­jének, Bujdosónak ment a leg­jobban, oki az első helyért ví­vott csörtében 10-7-re győzött klubtársa Szabó ellen. A 3—4. helyért Szetey és Abay vívott, a csörtét Abay nyerte, ezzel övé lett a 3. hely. A kardverseny végeredmé­nye: 1. Bujdosó (Bp. Honvéd), 2. Szabó (Bp. Honvéd), 3. Abay (Bp. Honvéd) 4 Szetey (OSC), 5. Fiedler (BVSC), 6. Gárdos (Bp. Honvéd), 7. Baba- ncszisz (görög), 8. Ribo (Ú. Dózsa). Hegyi István Kilencven angol szurkoló kíséri el az MU-t Székesfehérvárra A március 28-án sorra kerü­lő Videoton-—Manchester Uni­ted labdarúgó UEFA Kupa ne­gyeddöntő visszavágó mérkő­zésre már napokkal ezelőtt el­kelt az összes belépő. * — A mintegy 26 000 hazai néző'mellett az angol klub hí­veinek egy kisebb csoportját is várjuk Székesfehérvárra — számolt be Dérfolvy Imre, a Videoton labdarúgó szakosz­tályának vezetője. — Az IBUSZ anglici kirendeltségével tartjuk c kapcsolatot, tőlük tudjuk, hogy a 70 fős hivatalos dele­gáció mellet; eddig 90 angol szurkoló jelentkezett a ma­gyarországi utazásra. A sziget- országi nézők — akik heves vérmérsékletükről ismertek — jegyigénylésükkor egy ismerte­tőt kaptak, amgly a labdarúgó- pályák látogatásával kapcsola­tos magyar törvényeket tartal­mazza. Az angol küldöttség kedden érkezik meg Budapest­re, s innen utaznak tovább a találkozó helyszínére. A? össze­csapás szerdán 17.00 órakor kezdődik, de hogy a szurkolók könnyen és gyorsan megköze­líthessék a helyeiket, már két órával korábban megnyitjuk a stadion kapuit — mondta Dér- falvy Imre. Ki tudja hányadszor feszül­nek egymásnak? Tizedszer, századszor, ezredszer? A fogó­sokat gyakorolni kell. Az edző, Gonda János árgus szemekkel figyel. Mindig talál valami fi­nomítani valót. Vagy a tech­nika nem tökéletes, vagy pedig az erőt, a lelkesedést, az el­szántságot kevesli. Arra azon­ban jó érzékkel vigyáz: buz­dítson, ne pedig elkeserítsen a szőnyeg széléről harsogó hang: — Szép volt Jani! Csak a kezedet egy kicsit hagyd fel­jebb! Úgy, ni! Most lesz jó! Edzenek a PMSC birkózói a Tüzér utcai teremben. Az épü­let kívülről erősen kopott, a szakosztály pedig, melynek otthont ad — úgymond — ta­tarozás alatt áll. A hajdani si­kercsapat széthullott, új ver­senyzőket kellett találni, s fé­nyesre csiszolni őket. Ez a fo­lyamat még csak az elején tart, de jó úton. A vezető edzőnek, Gonda Jánosnak Gergics Já­nos és Tóth János segít. A „há­rom János" mellett Kelemen László Sásdon az általános is­kolás gyerekek között keresi a iókötésű, virtuskodó kedvű bir­kózó palántákat. — Nagyon sok múlik azon, milyen az utánpótlásunk, össze kellene fogni mindenkinek, aki a birkózást szereti Pécsett, hogy erős szakosztályunk le­gyen. Minderről már az öltözőben beszélgetünk Gonda Jánossal. Kintről behallatszik a csatazaj, a repülő testek puffanása. Egy kicsit játékosabb most a „mű­sor", a skálázás után egymás­nak ugrottak a párok egy röp­ke erőpróbára. Gergics János ingázik a terem és az öltöző- szekrényekkel bélelt kis helyi­ség között. Egyrészt figyeli a srácokat, míg mi Gondával tár- salgunk, másrészt pedig orvosi vizsgálatra szólítja a birkózó­kat. Dr. Nemerei Péter éppen felmérést végez a szakosztály­ban. Sérüléseket lajstromoz: van ahol üres marad a rovat, de van akinél akad feljegyezni való. Kaposi Imre például a lábát húzza, trombózist emleget, de hát majd a szakemberek dön­tenek. — Most már jó lenne birkóz­ni is — kesereg. — Az utóbbi években többet voltam orvos­nál, mint edzésen. Mit paran­csolsz a választékból: Achilles- inszakadás, bokacsonttörés ... Ennek ellenére a PMSC egyik élversenyzője. Jóval a 100 kiló felett mutat a mérleg, ha rááll, de még alatta ma­rad az ólomsúlyúak nemrég megszabott felső határának. Tőle, továbbá Vasstól, Nagy Jánostól és Futótól várják a legjobb eredményeket az év során. Ök a „kemény mag", akik köré az ifjú tehetségek összegyűlhetnek. B. Cs. Elutasító határosatok Pénteken két fellebbezés ügyében döntött az MLSZ fel- lebbviteli bizottsága. A 22. sz. Volán—Szekszárd NB ll-es lab­darúgó mérkőzéssel kapcsolat­ban elutasították a Szekszárd fellebbezését, az eredeti hatá­rozat maradt érvényben, azaz a találkozó két pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a 22. sz. Vo­lán kapja. Csepregi János, az Eger lab­darúgója fellebbezett a fegyel­mi bizottság március 1-i dön­tése ellen, amely egy előkészü­leti találkozón történt kiállítása miatt 3 bajnoki-, illetve kupa­mérkőzéstől eltiltotta a játé­kost. A fellebbviteli bizottság itt is helybenhagyta az eredeti döntést. „Véres futball- háború" Belügyminisztériumi vizsgálat folyik a már ismert lutoni fut- ballbotrány miatt Angliában. A Luton-Millwall kupanegyed­döntő alatt rendzavarások folytak a pályán. Többek között 25 rendőr is súlyosan megsé­rült. Szemtanúk szerint a vendég Millwall - 1-0-ra kikapott - szurkolói már akkor is töké­letesen részegek voltak, ami­kor a bíró sípjába fújt, és el­kezdődött a játék. Végleges: a lutoni klub veszteségei több ezer fontra rúgnak. Ehhez tár­sul azon lakosok és kereskedők kára, akik ablakait beverték a vesztes együttes drukkerei a mérkőzés után. Neil McForlane sportminisz­ter a történteket „undorító­nak és elfogadhatatlannak" nevezte, de elzárkózott attól, hogy játéktilalmat rendeljen el. A Luton mindenesetre nem óhajt a Millwall ellen pályára lépni többé. És olyan más csa­patok ellen sem, melynek szur­kolói a bajkeverés erős gyanú­jába keveredtek a múltban. Érthető. A lutoni kapus csak óriási szerencsével úszott meg egy késszúrást. A penge ellen egy rendőr védte meg. A rend­őrség mindenesetre előre sejt­hetett valamit, mert a szoká­sos 200 helyett 300 rendőr tel­jesített szolgálatot a „véres fut- ballháború" alatt. .. M * Smvamvaker BOTOR Bizományit JfM | FI nyit az Endrosz György ü bútorraktárában Bútorok bizományba vétele március 14-től. Érdeklődni a 12-807 sz. telefonon. ÉRTÉKESÍTÉS: MÁRCIUS 18-TÓL A KÉSZLETTŐL FÜGGŐEN. NYITVATARTÁS: HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 9—18-IG. SZOMBAT: ZARVA Látogatás a PMSC-nél Edzők, orvosok Kaposi és a sérülések Feszülő és repülő testek a PMSC-birkózók edzésén Lauer Györgyi felvétele es birkózók rfinriiFií|f|]*j « . ' ■ ■ ■ ■ A sárdagasztás garantált A PMSC a Vasast fogadja Egyik csapat sem változtat A sárdagasztóst továbbra is garantálhatják az NB l-es labdarúgók, a folyamatos já­tékot azonban ki tudja, mi­kor élvezhetik már a nézők a lelátókon. Mert hiába ma­radt el egy forduló szerdán, a pályák semmivel sem lettek használhatóbbak Győrtől Debrecenig. Ennek ellenére most már szorít a cipő, nya­kunkon a Ciprus elleni vb­selejtező, ezért nem valószí­nű, hogy egyetlen játékteret is alkalmatlannak találnak a bírók e hét végén.' Ma és holnap a sorsolás szerinti tavaszi 4., de valójá­ban csak a 3. fordulóra ke­rül sor a magyar labdarúgás első vonalában. A párosítás: szombaton Eger-—MTK-VM, Honvéd—SZEOL AK, Cse­pel— Ú. Dózsa, Videoton— Rába ETO, Debrecen—Bé­késcsaba, FTC—Haladás és PMSC—Vasas. (A mai mű­sorból kiderül, hogy a Hon­véd és a SZEOL 90 percén kívül nincs előre lefutott mérkőzés, több pályán nagy „hirig" várható.) Vasárnapra egyetlen összecsapás kerül át, ez pediq a Tatabánya és a ZTE találkozója lesz, a bá­nyászok otthonában. * A PMSC az újmecsekaljai sártengerben fogadja a Va­sast. A pálya ugyanis még silányabb állapotban van mint amilyen a Csepel ellen volt. — Nem merttség akar len­ni, de ilyen talajon a táma­dó csapat mindig nehezebb helyzetben van, mert többet birtokolja a labdát, amit szinte lehetetlen vezetni. A Videoton elleni győztes csa­paton nem változtatok, ma­rad a Kollár —■ Kincses, To­rna, Róth A., Brezniczky dr. — Lutz, Dárdai, Schulteisz, Lőrincz — Dobány, Dárdai kezdő tizenegy. Eddigi itteni edzősködésem alatt talán most fordul elő először, hogy nem kell változtatnom egyik hétről a másikra a kezdő csa­paton. Mondanom sem kell, nyerni akarunk, s remélem megszakad az a sorozatunk, hogy idegenbeli győzelem után otthon nem sikerül be gyűjtenünk a két pontot. Bízom benne, hogy a fehér­vári bravúr most nem lesz tossz ómen - nyilatkozta Ró­nai István edző. A Vasas egyébként a Rá­ba ETO ellen diadalmasko­dott 11-ével lép pályára. A mérkőzést Jaczina vezeti. H. L. hétvége sportműsora MÁRCIUS 16., SZOMBAT LABDARÚGÁS: NB I.: PMSC- Vasas, Újmecsekalja, 15.00. NB l-es utánpótlás bajnokság: PMSC-Vasas, Kovácstelep, 12.00. Területi bajnok­ság: Táncsics SE-Bóly, Kaposvár, 14.30. -Megyebajnokság: Hunor SK- Geresdiak, Pécsbányatelep, 14.30. P. Kiníxsi-P. Postás, Kovácstelep, 10.00. P. Zsolnay—Beremend, Porce­lángyári pálya, 10.30. Steinmetz SE— Bükkösd, Postás pálya, 10.30. Va- sasi Bányász—Drávátok, Vasas, 14.00. NB-s ifjúsági bajnokság: Bakony Vegyész-PMSC, Veszprém, 11.30. Fel- szabadulási Kupa női teremtorna, PVSK-csarnok, 10.00. VIVAS. Pannónia Kupa nemzetközi verseny (kard), városi sportcsarnok, 8.00. ASZTALITENISZ. NB I. nők: VM Közért-P. Spartacus, Budapest, 11.00. NB II. férfiak: U. PEAC-Veszprémi Volán, Egyetemi tornacsarnok, 11.00. Nagykanizsai Üveg—Komló, Nagyka­nizsa, 11.00. ÚSZÁS. Megyei általános iskolai seregszemle, Nevelési Központ uszo­dája, 9.00. ATLÉTIKA. Megyei mezei futóbaj­nokság, pogányi repülőtér, 9.30. RÖPLABDA. NB I. férfiak: Stein­metz SE-SÁÉV, Eszék u., 12.00. U. PEAC—Külker SC, POTE-csarnok, 12.00. TORNA. Területi középiskolás baj­nokság, Komarov Gimnázium, 15.00. MOTOR. A KBT ügyességi verse­nye, 2. forduló, Csertető, 13.00. Bezár a műjégpálya Vasárnap este bezárja kapuit a pécsi műjégpálya, ebben az idény­ben ekkor lehet ott utoljára korcso­lyázni. Az utóbbi időben annyira ke­vesen keresték fel a sportlétesít­ményt, Hogy nem érdemes már nyit­va tartania. Arról nem is beszélve: április 15-től a tenisz veszi ott át a főszerepet, akkortól a három mű­anyagpályán lehet teniszezni. Az NSZK rendezi az 1988-as labdarúgó EB döntőjét Csütörtökön késő este Lisszabon­ban az Európai Labdarúgó Szövet­ség (UEFA) végrehajtó bizottsága kétórás zárt ülése végén úgy hatá­rozott, hogy az NSZK labdarúgó szövetségét bízza meg a következő, az 1988-as Európa-bajnoki döntő le­bonyolításával, azzal a feltétellel, hogy egyetlen mérkőzést sem ren­dezhetnek Nyugat-Berlinben. MÁRCIUS 17., VASARNAP LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: Mázaszászvár-K. Rákóczi, Móxa- szászvár, 15.00. Paks-Szigetvár, Paks, 15.00. Komló-Siklós, Komló, 15.00. Seltye-Nagyatád, Sellye 15.00. Mo- hács—Kisdorog, Mohács, 15.00. PVSK-Újpetre, PVSK-pálya, 15.00. Megyebajnokság: PBTC-Somberek, Bőrgyár pálya, 14.30. Szentegót- U. PEAC, Szentegát, 14.30. Harkány— P. Gázmű, Harkány, 14.30. Villány- Dunaszekcső, Villány, 14.30. VIVAS. Pannónia Kupa nemzetközi verseny (női tőr), városi sportcsar­nok, 8.00. ÚSZÁS. Olimpiai reménységek ver- senye, Hullámfürdő, 10.00. .MOTOCROSS. Háromórás nemzet­közi időtartamverseny, Csertető, 13.00. Gyermekverseny, Csertetö, 10.00. TÁJFUTÁS. Tenkes Kupa, Turony, 10.30. KOSÁRLABDA. NB II. férfiak: U. PEAC—Győri Közlekedési Főiskola, POTE-csarnok, 15.00. P. Postás-Pét, Komarov Gimnázium, 12.45, NB II. nők: P. Postás—Pét, Komarov Gim­názium, 11.00. RÖPLABDA. NB II. férfiak: Pécsi VM—DUTÉP SC, Öz u., 12.00. NB II. nők: U. PEAC-BHG SE, Műszaki Fő­iskola, 12.00. Szegedi Építők—Mo­hács, Szeged, 12.00. Pécfi VM- Pápa, Öz u., 10.00. SAKK. OB I. férfiak: PMSC-Szol- noki MEZŐGÉP, MÉV-központ, 9.00. NB II. férfiak: MÉM SK-Komló, Bu­dapest, 8.30. TORNA. Területi középiskolás baj­nokság, Komarov Gimnázium, 9.00. Dunántúlt nanio _____ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó :Braun Károlv Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u- 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál ______és kézbesítőknél.________ E lőfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,—Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ________ISSN 0133-2007________

Next

/
Thumbnails
Contents