Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-15 / 72. szám
e Dunantmi napló 1985. március 15., péntek Baranya megye földrajzi nevei (II.) A Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola jubileumi évkönyve, 1857-1983 „Pécsnek jó reáliskolára van szüksége” Lapunk 1983. október 1-i számában ismertettük a „Baranya megye földrajzi nevei" című gyűjtemény I. kötetét. Ennek során röviden tájékoztattuk olvasóinkat a földrajzinévanyag — tehát a határrészek, a belső településrészek, utcák, terek stb. nevei — összegyűjtésének akkori állásáról. Tájékoztatta ez az ismertetés olvasóinkat arról is, hogy milyen gazdasági-társadalmi okok tették elodázhatatlanul szükségessé a földrajzinév-anyag mielőbbi — a lehetőség szerinti — teljes összegyűjtését. így ezekről az önmagukban is érdekes és fontos kérdésekről most újból nem kívánok szólni. Az ismertetés kitért arra is, hogy a Baranya megyei földrajzinév-anyag I. kötete módszertani vonatkozásban hogyan is illeszkedik bele ebbe az országos folyamatba, illetőleg, hogy melyek a baranyai anyag- gyűjtésnek és anyagközlésnek a sajátos, újszerű jegyei. A baranyai névanyag most megjelent II. kötete az anyag- gyűjtés, az anyagközlés, a szerkesztés koncepcióját és gyakorlatát illetően természetesen azonos az I. kötettel — így általában ezek újból való ismertetését sem tartom szükségesnek. Ez a kötet azonban nem egyszerűen az l.-nek a folytatása; azaz: nem csupán azt a helynévanyagot tartalmazza, amely abba az imponálóan testes kötetbe már nem fért bele, hanem egyéb, a teljes névanyag felhasználása szempontjából fontos, az anyagban való jobb tájékozódást segítő részei is vannak a II. kötetnek; s ebben az ismertetésben elsősorban ezekről szólnék egy kissé részletesebben. Ez a kötet két járás — a mohácsi és a siklósi — településeinek névanyagát tartalmazza: összesen 130-ét, az I. kötet 190 településével szemben. Előző ismertetésünkben is volt ugyan már szó róla, de most is szükségesnek tartom felhívni a figyelmet arra a tényre, amit ennek a kötetnek az előszava úgy fogalmaz meg: „A baranyai szógyűjtemény egyik specialitása, hogy a magyar földrajzi nevek mellett bemutatja a cigány, a német, a szerbhorvát és a szlovák nyelvű helyneveket. A többnyelvű községek nevei — a múltra és a mára vonatkoztatóan egyaránt — jól bizonyítják megyénk nyelvi állapotának sokszínűségét, a magyar és a nemzetiségi falvak lakosságának erős hagyományőrző készségét, társadalmi-politikai értelemben pedig a soknyelvű Baranya népeinek békés együvétartozá- sát." Ehhez a tömör és találó ösz- szegezéshez mindössze két rövid megjegyzés kívánkozik. Az egyik az, hogy a baranyai nyelvek felsorolása még nem is teljes, hiszen — ahogy az Adattárból kiderül — közöl a kötet jiddis nyelvű adatokat is. A másik: a kötet említett „specialitása", a soknyelvű adatközlés — ennek a kötetnek is. tudományos szempontból egyik legnagyobb érdeme. Izgalmasan érdekes részei a kötetnek az egyes községekről feltárt és közölt településtörténeti adatok, amelyek általában a török hódoltság koráig nyúlnak vissza — hol eléggé részletesen, hol inkább csak vázlatosan, nyilván az idevágó, hozzáférhető anyagtól függően. Csak példaként említem Mohács város településtörténetét, amely magyar, német, szerb, sokác, cigány, zsidó, sőt görög csoportok létéről, történetéről ad nagyon hasznos tájékoztatást — majdnem három lap terjedelemben. De még olyan, Mohácsnál sokszorta kisebb és kevésbé történelmi jelentőségű falvakról, mint oz alig 300 lakosú Mogyoródról vagy az alig valamivel nagyobb Kisnyárád- ról is fontos településtörténeti adatokat közöl a kötet. Ahogy említettem már, két olyan fejezete is van ennek a kötetnek, amely a teljes anyagra vonatkozik. Az egyik: „Baranya megye magyar földrajzi közneveinek értelmezése” (951—958). Ezt Morkó Imre Lehel állította össze Pesti János közreműködésével. A másik a „Névmutató" (959— 1275), amit B. Gereben Györgyike készített, Borsy Károly segítségével. A két közlemény közül — ahogy a terjedelem már önmagában is sejteti — az utóbbinak van, elsősorban gyakor-r lati szempontból, nagyobb jelentősége. Az ún. „földrajzi köznevek" értelmezése is hasznos fejezete ugyan a kötetnek, még ebben a szemelvényes formában is — ugyanis csak a „fontosabb földrajzi köznevek" értelmezését tartalmazza. Hasznos ez a fejezet azért, mert olyan köznevek értelmezése, mint pl. ág, bakhát, csuhus, göcsös, kopolya, láz, mái stb. segíti az egyes földrajzi nevek jelentésének-kialakulásának jobb megértését. A „Névmutató" viszont, amely az Adattár valamennyi élőnyelvi adatát — tehát a magyar mellett a többi nyelvét is — tartalmazza, szoros ábécérendben. az Adattár használója számára nélkülözhetetlen segédeszköz. A mintegy 2000 lapnyi anyagban enélkül eligazodni, egy-egy adatot megtalálni ugyanis szinte lehetetlen. Egy ilyen mutató gyakorlati értékét az határozza meg, hogy a vállalt keretek között teljes-e és pontos-e. Szúrópróbaszerűen megpróbáltam választ keresni ezekre a kérdésekre is. Ügy látom, az adattár és a mutató adatai általában könnyen azonosíthatók — így a mutató lényegében pontosnak mondható. A „teljesség" kérdésében már nem ennyire pozitivok a tapasztalataim. Itt mór nem példátlan az adathiány sem. így: a 213/18. Posta adata benne van a mutatóban, a német Pouszt ,Post’ nincs — bár ilyen címszava van a mutatónak. Vagy: a 213/20. ,Reisz-Wirlháus' megtalálható a mutatóban, a Kocsma nem — sőt ilyen címszó sincs. Lehet persze, hogy az effajta hiánynak is megvan a maga belső oka-logikójó, csak erre — nekem — nem sikerült rájönnöm. S talán még egy megjegyzést ezzel kapcsolatban. Hogy milyen és mekkora munka egy ilyen adattárnak az összeállítása, azt az tudja igazán megítélni, aki ilyet valaha maga is csinált. De az azt is tudja, hogy ebben a műfajban teljesen hibátlan munkát végezni — gyakorlatilag lehetetlen. A két utóbb tárgyalt fejezetnek név szerint is megemlítettem az összeállítóit. Úgy gondolom, méltányos az adattár készítőinek a nevét is felsorolni: Balogh Lajos, Barics Ernő, Gerstner Károly, Heilmann József, Hollmann Ottó, Király Lajos, Neducsin Dragutin, ördög Ferenc, Pesti lános, Pos- gay Ildikó, Rónai Béla, lakács Józselné, Temesi Mihály, Túrós Lászlóné, illetőleg Kiss Lajos és Tímár György. — A kötetet Pesti János szerkesztette; fő- szerkesztő: Szita László, a Baranya megyei Levéltár igazgatója. A jelentős vállalkozás tudományos tanácsadója Ördög Ferenc volt. A két kötet térképeit Swierkiewicz Józsel rajzolta. S engedjék meg kedves olvasóink, hogy a Baranya megye földrajzi neveinek II. kötetéről készített ismertetésemet lényegében ugyanazokkal a gondolatokkal fejezzem be, amelyekkel az I. kötet ismertetését is lezártam. Nincs mód arra, hogy ennek a rövid ismertetésnek a keretében a kötet tudományos értékéről részletesebben szóljak. Annyit azonban feltétlenül meg kell mondanom, hogy ez a gyűjtemény a magyar nyelvtudomány — ezen belül is elsősorban a névtudomány — a művelődéstörténet, a gazdaság- és településtörténet kutatói számára szinte kimeríthetetlen kincsesbánya, amelynek minden értékét ma még talán nem is látjuk elégg'é. Hangsúlyozni szeretném azt is, hogy ez a kiadvány érdekes olvasmánv — foglalkozásuktól függetlenül — mindazok számára, akik Baranya meqyét tekintik szűkebb hazájuknak, akik ma is itt élnek, vaav éppen azérr emlékeznek szívesen erre a tóira, ahol eqvkor szüleiek. mert a baranyai tói számukra ma is ..messzerinaó averekkoruk világa". A szülőföld emléke — nemeayszer már ^halványult vaav éppen elfeledett emléke — tükröződhet vagy éppen úiulhat fel ezeknek a köteteknek a forgatása, bönqészése közben. Köszönet és elismerés mindazoknak a személyeknek és intézményeknek, akik és amelyek áldozatos munkával ezt az anyagot mindnyájunk közkincsévé tették. Imre Samu akadémikus Az egyre szaporodó iskola- történetek, évkönyvek sorában figyelemre méltó munka jelent meg: a Széchenyi István Gimnázium és Ipari, Hírközlési Szakközépiskola kiadta emlékkönyvét az iskola történelemtanára, Kalász Gyula szerkesztésében. A tanintézet történetét a bevezető két tanulmány tárgyalja. Zsoldos Tiborné dr. nagy anyagismerettel, bő forrás- gazdagsággal megírt tanulmánya az 1857-ben alapított reáliskolától követi nyomon az iskola történetét Haas Mihály kezdeményezései, a helytartótanácsi engedély. az 1869-es államosítás, az 1870- es hat-, az 1875-ös nyolcosztályos főreáliskola és az első érettségi, Dischka Győző igazgatósága eseményein át, az ideiglenes 1948-as megszűnésig. Az iskola első helye a mai Mátyás király u. 15. sz. házban volt, de megnyugtató elhelyezést csupán 1915-től sikerült biztosítani: ekkorra készült el a Rákóczi úton az az épület, amely ma a Tudományegyetem központi épülete. Innen költöztek át a mai helyükre, a püspöki jogliceum régi épületébe. Fontos állomás volt az iskola történetében az 1884-es új tanterv, az 1924-es törvény értelmében 3 középiskolatípus alakult, 1925-ben vették föl Széchenyi nevét, 1926-tól az Erzsébet Tudományegyetem gyakorló középiskolája lett, 1934-ben megszűnt a reáliskola, 1941-ben pedig a gyakorló gimnázium jelleg a bölcsészeti fakultás megszüntetésével. Az iskola 1945 után is mozgalmas éveket élt át: az épület bérletének megszűntével újabb helyekre kellett költöznie, s 1948-ban — kényszerű döntés következtében - egész tanári karával átkerült a Nagy Lajos Gimnáziumba. A tanulmányt gazdag statisztikai, szemléltetési anyag színesíti. Jól tükrözi, milyen magas fokú tudással rendelkező tanári kara volt az iskolának a két világháború A soproniak kedvelt sétahelye Sopronbónfalva, vagy ahogyan újabbcn hivatalosan nevezik: Sopron-kertváros. A falu, Bánfalva ősrégi lakhely a Sopronihegység északi lejtőin. A régészásó hajdoni kelta település, római villa maradványait fordította ki a Mária Magdolna templomnál. A középkorban Zaun vagy Zovány néven emlegették, 1291-től Sopron szabad királyi város birtoka. A bevándorlás folytán — mint az egész környék — lassan elnémetesedik: a 15. században már Wan- dorfnak hívják, majd e névből a magyar reformkor Bán- fclvát csinál. Az Árpád-kor mogyarorszógi építészetének egyik megbúvó gyöngye a kis bánfalvi Mária Magdolna templom. Kőfallal kerített kér; közepén áll a fehér templom. A templomfalak mellett süppedt sírkövek, alig olvasható már a gát betűs írás re jtuk. A templom északi falón két freskótöredék a 15. századból: a Háromkirályok és Krisztus és apostolai. A kis templomhajó déli felén gótikus kő szószék áll, a másik oldalon kora gótikus keresztelőmedence. A szentély fölötti bordázott boltozaton 1472-es évszám. A szentély felőli részen még egy festménytöredék: pósztorbotot tartó püspök. A szakemberek 12. szózadinck tortják — egyidősnek a templommal. Az oltár közt, akik közül többen egyetemi tanárok lettek. Kalász Gyula 1948-tól napjainkig folytatja a történet tárgyalását. Tanulmányát a Tanítóképző 1954-es megszűnésével kezdi, majd az Állami Széchenyi István Általános Gimnázium létrehozásának körülményeit, eseményeit, a későbbi kísérleteket, átalakulásokat veszi sorra. Az ún. 4+2- es autószerelő osztályt 1960- ban, a matematika—fizika tagozatot 1966-ban indították, a gyakorlati oktatást az 1963- ban megépített műhely segítette, a fakultáció 1982-ben kezdődött. A dolgozat a tanári kar névsorának, munkásságának áttekintésével zárul. A közelmúlt történetét írja le dr. Achátz Imréné - dolgozatának alcíme: „Visszaemlékezés igazgatásom éveire" —, melyben pedagógiai, vezetői hitvallását összegzi. A kötet második részében a mai célkitűzéseket, eredményeket találjuk. Dr. Erhardt Imre igazgató a nevelésközpontú középiskola megvalósításáért megtett utat tárgyalja 1967-től, megbízatása kezdetétől napjainkig. Ismerteti az indulást, az iskolareform követelményeinek teljesítésére kidolgozott pedagógiai tervet, s azokat az eredményeket, melyek ennek megvalósításának hatására következtek. Kimutatások, grafikonok szólnak a nevelőmunka fejlődéséről, a felügyeleti vizsgálatok megállapításáról, az eredményekről és gondokról. Végezetül a tantestület erőfeszítéseiről szól a pedagógiai cél megvalósítása érdekében. Ezt követően Blészer Jenő ír a fizika tantárgy szerepéről, fölsorolva a tanárok publikációit, a tanítványok eredméBánfalvi séták megöti római villa fűtőberendezésének a maradványai. A kisméretű, faragott kőtorony a nyugati homlokzat közepén emelkedik, a csúcsán kőgomb, azon zászlós vaskereszt, a dotálás: 1748. (A kőkerítés külső oldalán emélktábla, rajta az írás: „Itt gyilkolták meg a fosiszták Várdo; Sándort, a munkáskórusok kiváló karmesterét." Az emléktábla mellet; tujabokrok állnak őrséget.) A volt karmelita templom és kolostor mór messziről magáré vonja q látogató figyelmét. Magas dombon áll, ezért hegyi templomnak is nevezik. A pálos szerzeteseknek készült o 15. században. A pálosok, az egyetlen magyar olopitású szerzetesrend, Boldog özséb c lapította még q 13. század második felében. A pálosok kolostora 1495- ben épült, azonban a Bécs elleni 1532-es hadjárat során a törökök feldúlták, s csak 1643- ban állították helyre, amikor is c pálosok visszatelepültek Bécsújhelyről. 1786-ban II. József a pálos rendet is feloszlatta. A kolostorból helyőrségi kórház lett, a templom pedig 1827-ig üresen állt, amikor a katolikusok megvásárolták és rendbehozták. A karmelita apácák 1892-ben költöztek a kolostorba. (A templomot is átalakították, falat húztak a szentély ér. c kórus közé a diadalív vonalában, hogy a tempnyeit. Emmert Ádámné az iskolai könyvtár és a könyvolvasás történetét követi nyomon a kezdetektől, szót ejtve a gyarapodó állományról, a növekvő olvasási kedvről. Papp Róbert-Kiss László-Herczeg Sándor a műhely történetét tekintik át 1960—1982. közt, Galambos János, a híradás- és távközléstechnika oktatásának történetével foglalkozik, a KISZ-bizottság tagjai az ifjúsági szervezet munkájáról adnak számot, míg Sáfár Gyula a társadalmi munkákat összegzi. A kötetet Czinege Lőrinc- Kutas József írása egészíti ki, amelyben az eredményeket öszegzik, Gelencsér Mihály és a régi diákok az alma materre emlékeznek, majd összeállítást találunk az intézmény volt és jelenlegi igazgatóiról, tanárairól, a jubileumi év tanulmányi eredményeiről. A könyvet Bezerédy Győző lektorálta, a borítót Regele Ká- rolyné tervezte, a fotókat Pécsi István, Lukács Péter, a grafikonokat Kerekes Mihály készítette. összegzésként megállapíthatjuk, hogy a kötet a régi iskolai évkönyvek legjobb hagyományait folytatja, s ajánlható mindazoknak, akik a múlt és a jelen középfokú oktatásának helyi története iránt érdeklődnek. Szeretnénk, ha minél több ilyen színvonalú munka jelenne meg a jövőben, minél több oktatási intézmény követné a példát. A közelmúltban restaurált barokk lépcső lom közönsége előtt is rejtve meradjanak.) A karmeliták 195C-ig birtokolták a kolostort, jelenleq szociális otthon. A templomot oz Országos Műemléki Felügyelőség állította helyre. A faluból kőkorlátos barokk lépcső vezet a templomhoz, melyet a 18. század közepén 14 szoborral díszítettek. Egy kivételével megtalálták, restaurálták; 1980. óta ismét eredeti szépségében látható a lépcső. A szobrokat ismeretlen mesterek alkották fertőrókosi puha mészkőből. A templomok és a kolostor után kellemes sétát lehet tenni a gesztenyés erdőben és a Kárpáti-féle vízimalmot (ipari műemléket) lehet megtekinteni. B. J. Vargha Dezső levéltá ros Hazai tájakon
