Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-12 / 69. szám
6 Dunántúli napló 1985. március 12., kedd Nemzetközi magazin Gengsztervilág Tajvanon Gyilkosság megbízásból Két lövés a testre, egy a fejre, és az áldozat, a kínai származású amerikai író, Henry Liu halott. Tavaly októberben történt. A halálos lövések San Francisco-i otthonának garázsában érték az írót. A gyilkosok legalább ketten voltak, tajvani kínaiak, minden valószínűség szerint hivatásos gengszterek. Vezetőjük bizonyos Csen Csi-li, akit hazatérésekor a repülőtéren a tajvani katonai titkosszolgálat egyik embere üdvözölt. Véletlenül? Tajvanon hivatalos becslés szerint mintegy 50 ezer tagból álló, jól szervezett gengszterszindikátus működik: kitartottak, zsarolók, mindenre kész alakok — írja a kormányhoz közelálló sajtót A kormányzat novemberben elhatározta, hogy véget vet a káros tevékenységnek: „alapvető tisztogatási akcióra" mozgósította a rendőrséget és a titkosszolgálatot. Egyetlen csapásra több mint 400 gengsztert vettek őrizetbe. A bevetett rendőregységek csak az utolsó percben kapták meg - a parancsot az akcióra, nehogy az alvilág idő előtt szagot kapjon. Az őrizetbe vettek között volt a legnagyobb tajvani gengszterbanda, a 10 ezer tagot számláló „Bambusz-Egyesülés" főnöke. Beavatott körökben ,,Szárazkacsa”-ként emlegetik, a rendőrség Csen Csi-li- nek ismeri. Csen azóta, miután beismerte, hogy ő ölte meg Liut, kaució ellenében szabadlábra került. Nem volt világos, hogy egy hatalmas gengszterfőnök, mint Csen, miért végzett személyesen ilyen piszkos munkát, amikor azt egyszerű kis bűnözőkkel is elvégeztethette volna. Az ügynek politikai szaga van. Kik voltok Csen megbízói? És miért kellett meghalnia Henry Liunak? Az amerikai FBI, a tajvani kormány hozzájárulásával két nyomozót küldött Tajvanra, hogy kihallgassa Csen Csi-lint. Egy Kaliforniában az FBI által lehallgatott telefonbeszélgetés vezetett nyomra. Csen ezen a tajvani katonai titkosszolgálat helyettes 'igazgatójával, Csen Hu-men ezredessel közölte: „Feladatomat végrehajtottam". Az ezredes adott parancsot a gyilkosságra? összeesküvés volt? Nem lehet tudni. Egy kormányszóvivő szerint a tajvani elnök „nagyon felháborodott" — és egy különleges bizottságnak parancsot adott az ügy kivizsgálására. Végül is a tajvani kormány kénytelen volt elismerni, hogy a titkosszolgálatnak része volt a gyilkosságban. Csen Hu-ment letartóztatták. Aztán egy rövid közleményben bejelentették, hogy Vang Hszi-ling altenger- nagyot, a katonai titkosszolgálat vezetőjét „bizonyos okok miatt” felmentették tisztségéből. Az a bizonyos ok Henry Liu meggyilkolása volt. így derült fény arra, hogy a tajvani titkosszolgálat külföldön is hajlandó gyilkosságokra, ha a kellemetlen ellenzékiekkel kíván leszámolni. Henry Liu, egy egykori jómódú kínai földbirtokos fia, 1948-ban Tajvanra menekült. Régi ismerőse volt Csiang Csing-kuo elnöknek. Az ötvenes években vezető posztot töltött be a hadügyminisztérium politikai osztályán. Az osztály főnöke - a mai elnök volt. Később Liu egyre jobban eltávolodott a Kuomintangtól, Tajvan vezető pártjától, szakított a Csen Csi-I'- beismerte, hogy S ölte meg Henry Liut. (Fotó: Spiegel — KS) titkosszolgálattal és újságíró lett. 1967-ben emigrált az Egyesült Államokba és felvette az amerikai állampolgárságot. 1975-ben egy nagyon kritikus cikksorozatot írt a Los Angelesben megjelenő kínai nyelvű újságban Csiang Csing-kua- életútjáról, majd később ezt könyvalakban is megjelentette. Az írás leleplezte, hogy egykori főnöke miként tört hatalomra az ötvenes években, a titkos- szolgálat és a pártapparátus felhasználásával. A könyvet, amely nem sok hízelgőt tartalmaz Csang Kai-sekre nézve sem, Tajvanban betiltották. Tajvani ügynökök állítólag 40 ezer dollárt ajánlottak Liunak, hogy könyvét vonja vissza. Eredménytelenül: tavaly nyáron megjelent az átdolgozott írás második kiadása. Henry Liu haláláig, Csang Nan álnéven ha Kuomintang történetéről írt leleplező cikkeket. Ezért kellett a szerzőnek meghalnia. Az eset alaposan megzavarta az USA és Tajvan viszonyát. Amióta 1979-ben az Egyesült Államok felvette a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal, csaknem hivatalosak kapcsolataik. Igaz, Tajvan még mindig legfontosabb szövetségesének tekinti az USA-t - hiszen az Egyesült Államok a sziget legnagyobb fegyverszái- litója. S bár amerikai részről súlyos szemrehányásokat tesznek a Liu-gyilkosság miatt, Tajpejben biztosra veszik, hogy a fegyverszállítások folytatódnak. Gáti István A Casablanca színesben Amerikai videoforgalma- zck olyan fekete-fehér filmeket akarnak utánszínezni bonyolult elektronikus eljárással és azután színes filmekként piacra dobni, mint A Bounty lázadása (Clark Gable-lel és Charles Laughtonnal) —• ami nem mirciq gyönyörűséges látvány: az egyik első próbaprodukcióban, a Topper színes változatában, a női főszereplő, Constance Gennett levendulaszínű selyem- ruliá: visel hórszöld csincsil- Ick'öpeny alatt, karján az enyhén spicces Cary Grant imbolyog pasztellkék ruhában. Az ilyen kalandos kosztümkompozícickct korábban azért választották a rendezők, hogy a feketefehér film kontrasztosabb legyen. Der Spiegel Hosszabb életűek és magasabbak az olaszok Az olaszok átlagéletkora az utóbbi öt évben 2 évvel növekedett és elérte a 73,9 évet. Ezzel párhuzamosan magasságuk is nőtt, mégpedig az öt évvel ezelőttihez képest 1,5 cm-rel. Az olasz nők átlagélet- korc tetemesebb mértékben növekedett: nem egészen 3 év alatt 74,9 évről 77,2 évre. A férfiaké 69,0- rcl 70,6 évre. Az olaszok átlagmagassága 172,80 cm az 5 évvel ezelőtti 171,48 cm-rel szemben. Ezen belül azonban országrészenként nagy az eltérés: északon mcgasab- bak az emberek, délen, főkén; Szicíliában 4—5 cm-rel alacsonyabb az átlag. La Stampa Reder és társai Walter Reder, az olasz börtönből közelmúltban kiengedett osztrák háborús bűnös hazatérése óta nem mutatkozik a nyilvánosság előtt, pedig mór százezreket ígértek neki az első interjúért. A bécsi „Basta" magazin szerint az egykori tömeggyilkos SS-tiszt az évtizedek óta folyósított nyugdíja és a javára folyt gyűjtések alapján többszörös milliomos lehet. Reder, aki az olaszországi Marzabotto 1800 polgári lakosának kiirtására adott parancsot, 1967 óta kap rokkantnyugdíjat (a keleti fronton elvesztette egyik kezét), amelynek összege jelenleg havi 7000 schilling felett van, így meghaladja az osztrák átlagnyugdíjat. Az NSZK- ban és Ausztriában azonban sok éve működnek a Reder támogatására szervezett alapítványok, amelyek milliókat szedtek össze az életfogytig- lanra ítélt háborús bűnös számára, tudósít a bécsi folyóirat. A „Basta" értesülései szerint Reder egykori társai országos gyűjtést rendeztek számára. Közülük nem egy büntetlenül megúszta: Ernst Lerch, a lublini gettó egyik hóhéra jómódú nyugdíjas Klagenfurtban, Tobias Portschy, a náci párt egyik burgenlandi vezetője és a cigányok kiirtója tekintélyes polgárként él a háború óta, Walter Dejaco, az auschwitzi krematóriumok építője ma iskolákat épít. Jan Verbelen, a hírhedt flamand SS-es Gestapo-főnök, akit Belgiumban távollétében halálra ítéltek, osztrák állampolgárként ma is Bécsben él. Verbe- len hír szerint mindezt annak köszönheti, hogy a háború után együttműködött az amerikai kémszervezettel. Az osztrák lap szerint Reder interjúkkal is sokat kereshetne. A nyugatnémet Spiegel például 30 000 márkát kínált az első nyilatkozatért, óm Reder visszautasította az ajánlatot. Tartózkodási helye ismeretlen. Lehet, hogy sok barátja valamelyikénél van — de lehet, hogy Bécsben, a rendőrség által őrzött titkos lakásban. Ez nem volna meglepő* hiszen visszatérésének körülményei szinte kormányválsághoz vezettek Ausztriában. Változatlanul belpolitikai feszültséget okoz, hogy a kormányban részt vevő Szabadságpárt egyes vezetői „szabadult hadifogolynak" minősítették Redert és üdvözölték a tényt, hogy a háborús bűnöst Friedhelm Frischenschlager nemzetvédelmi miniszter személyesen fogadta, s az osztrák hadsereg laktanyájában szállásolta el. Heltai András Az űrrepülőgép nem elég rugalmas Az amerikai Országos Kutatási Tanács egy szakbizottsága kemény bírálatban részesítette az űrrepülőgépet. Az ' Egyesült Államok légiereje ezért is fokozott mértékben követel új rakétákat, amelyek nagyobb rugalmasságot biztosítanak feladataik ellátásánál, mint az űrrepülőgép. Az is kétséges, hogy az űrrepülőgép be fogja-e tölteni a hozzáfűzött kereskedelmi reményeket. A szakbizottság nemrég előterjesztett jelentése szerint az Űrrepülőgép főhajtóműve és üzemanyag-szivattyúja még mindig nem működik a várt teljesítménnyel és a repülések után túl hosszú a szükséges javítási idő. Ha az amerikai légierő, amely felszállásaikor az űrrepülőgépnek mintegy harmadát bérelte ki, valóban új rakétákat kap, az nagy csapás lesz a NASA-ra; mert azt fogja jelenteni, hogy az űrrepülőgép polgári repüléseinek árait fel kell majd emelnie — és mindezt egy olyan időszakban, amikor az európai Ariane is keményen konkurrál vele. LAKAS-INGATLAN Eladó pécsbagotai szőlőhegyen 250 ÍJ-öl szőlő, pince, présház. Kis szoba teljes felszereléssel, víz van. — Érdeklődni: Pécs, Almos u. 13/1. MüMerné. Otszobás, belvárosi összkomfortos ház garázzsal, elfogadható áron eladó. ,,Alagsorban bár, ebédlő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______________ E ladó Pellérden, 357 □-öl terület. Érdeklődni: vasárnap, Pécs, Szövetség u. 5. 300 □-öl, kertészkedésre alkalmas terület eladó. ,.Kertészkedés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ 3 0 m2-es, társas lakrész eladó. „Boglárlelle” jeligére a Hunyadi úti hi rdetőbe._______________ A baliget—Rózsadombon, panorámás nyaraló eladó. Érdeklődni: 28-591-es telefonon (17 óra után). Vásárolnék felújítandó vagy félkész családi házat Pécsett. ,,Felújító ndót is” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 3 szobás, komfortos családi ház, garázs, 320 D-öl kerttel eladó. Másfél szobás, összkomfortot csereként beszámítok, kis 'kerttel, előnyben. Dobos, üszö- gi Víztisztító 2. ház. Villányban, 600 Q-öl (fele fiiotal, bőtermő lugas). szőlő, pince, présház, teljes felszereléssel eladó, faluhoz közel. Irányár: 180 ezer. Érdeklődni: Pécs-Vasas, Bethlen Gábor u. 7. Sátáné.________________ 2 és fél szobás, kertes családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap, 19-512-n. Jászai M. u. 24. számú ház, azonnal beköltözhető lakással eladó. Érdeklődni: 14—20 óráigÁllattartásra alkalmas tanya, kövesút mellett eladó. Kovács János, 7383 Tormós-Kőtörő. _____ K ertvárosi, kétszobás szövetkezeti lakás eladó, kp -f- OTP-vel. — ,,Május, július” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbb_________________ K özép-meszesi sorgarázs eladó. Csak készpénzért. Este hívható a 16-294-es telefonon. Bogádon eladó 300 □- öl szántóterület, gyümölcsösnek 'is alkalmas. Salakos úttal megközelíthető. Érdeklődni: Bogád, Kossuth u. 112.__________________ M alomvölgyi-tónál, 400 □-öles telkek eladók, esetleg bérbeadók, szőlő és gyümölcsösnek alkalmas. Pécs, Gárdonyi G. u. 6. Uránvárosi, 2 szobás, összkomfortos, tehermentes szövetkezeti lakásunkat 3 vagy 4 szobás szövetkezeti vagy OTP-lakásra cserélnénk, esetleg családi ház is lehet. ,,’85 nyár” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______________ E lcserélem uránvárosi, téglaépületben lévő, II. emeleti, 68 m2-es, két- szoba étkezős, összkomfortos tanácsi lakásomat, 45 m- kprüM, IV2 szobás, összkomfortos tanácsira. „Tanácsira” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _____ 2 000 D-öl belterületi szántó a Budai-vámnál eladó. Pécs, Kormoskő sor 4. Belvárosi, 65 m2-es, tehermentes öröklakás eladó. Telefon: 30-910. Beköltözhető házrész, Pécsett, a Vilmos utcában eladó, megegyezés szerint. Érdeklődni: Pano lános. Dobsza, 7985, Fő u. 77._________ C serdi szőlőhegyen, ieendő szabadidő központtól nem messze, hétvégi modern ház és 350 □-öl, magas kordonszőlő, olcsón eladó. Érdeklődni: 23-234-es telefonon, 5 után. Pécstől 14 km-re Eger- agon, kétszintes, 3 szobás, összkomfortos társasházban lévő öröklakás, lakható, gazdalJco- dásra alkalmas mellék- épülettel eladó. Érdeklődni: Egerág, Petőfi u. 2. Telefon: 76-833. Harkányi, háromszobás családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni telefonon: Pap Lászlóné, Pécs, 28-409. 17 óra után. Garázst vennék a Hajdú Gy. utca környékén. „Készpénzért” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ III. kerületben, (Me- csekszentkúton), házhely vízzel, villannyal eladó. A területen (370 □-öl) faház, lugasszőlő, gyümölcsös, pince van. Érdeklődni: 17 óra után, a 17-036-os telefonon. Elcserélném pécsi, 50 m2-es, komfortos házrészem, tanácsi, 2—3 szobás, összkomfortos lakásra. „Kert is van” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vasas II., Bethlen Gábor u. 36. sz. alatt, kétszoba komfortos ház eladó. Elcserélném I Főállású, IV2 szobás, házfelügyelői, tanácsi, összkomfortos lakásom, tanácsi komfortosra. „Jó helyen van” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném Szliven környéki, 212 szobás, ebéd- lős, összkbmfortos lakásom, IV2 szobás összkomfortosra. Kertváros, Uránváros kizárva. — „Szliven” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Mohácson, üzletnek is alkalmas, nagy lakás eladó vagy elcserélendő. Véry, Tolbubin út 37. sz.___________________ Eladó 738 D-öl, kertészkedésre alkalmas terület, Uránváros alatt, a volt harkányi vasút mellett. (Esetleg megosztva is.) Érdeklődni: délután, Pécs, Enyezd u. 18., V. enrr. 19. a. Siklóson, Berzsenyi u. 21-ben, 800 □*öl kert. megosztva is eladó. Érdeklődni: József u. 4. Szabóki. ________________ C saládi ház eladó, másfél szobás tanácsi lakást beszámítok. Érdeklődni : Kozármisleny, Zrínyi u. 25. sz. Elcserélnénk, kétszoba összkomfortos, szövetkezeti lakásunkat 3 vagy 3V2 szobás családi házra, megegyezéssel. Érdeklődni: Pécs, Sarohin t. út 31., 9/34,__________ 200 D-öl szőlő a Doná- tuson eladó. Érdeklődni: Semmelweis u> 4., I. em. Telefon: 22-325. Vasas I., M ürömi dűlőben, jó állapotban lévő, 300 □-öl szőlő eladó. Érdeklődni: este, 13-157-es telefonon. Nagyméretű, másfél szobás, összkomfortos tanácsi lakásunkat elcserélnénk hasonló, 2V2—3 szobásra, Szliven környékére. „Toronyház” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______ A Tenkeshegy panorámás részén, 700 m2 szőlő-gyümölcsös, építési lehetőséggel eladó. „A Tenkes kapitánya” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ P écsújhegyen, két-há- rom családnak is alkalmas, összkomfortos családi ház, 417 □-öl kerttel, sürgősen eladó. Pécsújhegy, Bor u. 30/1. Téglaépületben lévő, IV2 szobás, összkomfortos lakás a belvárosban eladó. „Felújított” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ H atvani kétszobás, össstfkomfortos, külön bejáratú. 8. emeleti tanácsi lakásunkat elcserélnénk pécsi vaav Pécs környéki, hasonló lakásra. „Megoldás” jel- iaére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó 2,5 szobás OTP- öröklakás az Eszék u. 21., III. em. 12. Érdeklődni : a helyszínen, 16 óra után. Meggyesi Benő. Fürj utcai, két és fél szobás, központi fűtéses családi házamat, 200 □-öl kerttel, társasházi lakásra cserélném vagy kisebb területen lévő hasonló családi házra. „Kaktusz” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Balatonfenyvesen, központban, 3 szobás (7— 9 személy részére alkalmas) nyaraló egész szezonra, vállalat, szövetkezet részére kiadó. „IBUSZ-on keresztül is” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ Eladói Komló-Gadány- ban családi ház, hozzá 763 m2 kert, szőlő-gyümölcsös. Érdeklődni lehet: Mecsekpölöske, Béke út 13, Herczegék. Balatonlellén, penziónak is alkalmas, 15 férőhelyes + (mellék- épület), teljesen közművesített (állomáshoz és vízhez 2 percre), nyaraló eladó. Budapest XI., Szirmai István u. 19. Telefon: 854-567, egész nap. ______________ M ágocson, Kossuth u. 20. számú családi ház, négyszoba, konyha, nagy pajta, istálló, beite lek ben 1664 □-öl szántó, ház, udvar, családi okok miatt eladó. Érdeklődni: Szabó Li- pót, Mágocs, Deák u. 29. sz.__________________ B alatonmárián, vízparton, 150 □-öl telken, 77 m2-es nyaraló eladó. Érdeklődni: Pelcz, Kaposvár, Lenin u. 2/A. 12-033.___________________ K iadó Balatonszepezden, vízközeli, 5 férőhelyes (önálló üdülő), nyári idényben. Érdeklődni: Dunaújváros, 167-31-es telefonon. Gazdálkodásra alkalmas, komfortos családi ház eladó. Érdeklődni: Golub István, Patosfa, Petőfi S. u. 71. Kis családi ház, 815 m2 területen, beköltözhetően eladó. Gazdálkodásra alkalmas. Kút az udvarban. Irányár: 220 ezer Ft. Hóból, Asztalos J. u. 17. Eladó Kozármislenyben, 435 m2 építési telek. Leveleket: Szekszárd, pf.: 81. 7101 címre kérek______________________ M egvételre keresek Pécs területén egy, vagy másfél szobás lakrészt, házrészt, esetleg lakássá átalakítható épületet. Részletes információkat: „Reális ár ’85” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Fonyódliget központjában nyaraló eladó. — Molnár László, Szekszárd, Herman Ottó u. 2, sz.____________________ N agyharsány, Kolónia 20. számú, 2 szobás, tapétázott lakóház, melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Mohács, Radnóti Ikt. 3., III. 10. ADÁSVÉTEL ▼ KISMÉRETŰ TÉGLA, T OLTOTT MÉSZ ▼ és EGYÉB ÉFITÖ ANYAGOK előrendelhetők a szalántai kereskedésben. TEL.: 74-024 (délelőtt). 24-276 (este). 6 éves Lada 1200-as eladó. Érdeklődni a 20-423-as telefonon, egész nap. Platós Zuk eladó. Érdeklődni: Pécs, Bánki D. u. 11. Szomor. Eladó betonkeverő, 170 literes, 220—380 V-ra és építési felvonó. Pécs, Nagypostavölgy, Alsó u. 29.___________________ 50 db malac eladó. Magyarsarlós, Petőfi u. 20., szállítást vállalom. 4 m!-es, új olajtartály, központi fűtéshez kialakított, eladó. Vajsrló, Petőfi u. 12. Tégla (kisméretű, válaszfal), betonvas, du- colófa, hőszigetelt ajtó, Szétszedhető bódé el- adó. Telefon: 29-041. Futó- és bokorrózsák több színben, 15 Ft-os áron megrendelhetők. Köteles, Ferencszállás, Felszabadulás u. 219. Szőlőoltványok, 30 fajta, előjegyeztetheto, azonnali szállításra. Magony Imréné, 3261 Abasár, Jókai u. 18. Telefon: 60-026. Eladó 1 db fagylaltfagyasztógép. 40 literes üsttel. 1 db 8 tégelyes fagylaltgép, 1 db 4 tégelyes ragylaltgép. Les- tyán Ferenc, Kaposvár, Kisfaludi u. 29,________ Megvételre keresek 85 £3 nm-es öntözőcsöveket (alumínium), jó állapotban lévő, 3,5 t-s pótkocsit, billenőst, háromfejes, farokkormányos ekét ármegjelöléssel, az alábbi címre: Krizsa Miklós, 2351 Alsónémedi, Kossuth L. u. 42.__________________ M egvételre keresek jó állapotban lévő, RS— 09-es, négyhengeres traktort ármegjelöléssel, az alábbi címre: Marosi Kálmán, 2351 Alsónémedi, Somogyi B. u. 9. ________________ K rizantém anya tövek, óriásvirágú, legjobb fajtákból, Snowdon fehér, sárga, bordó, lila, margaréta piros, darabja 20 Ft. Megrendelhető 200 forinttól utánvéttel, tájékoztatóval. Diószegi, 4002 Debrecen, pf.: 117.________________ K rizantém, óriás virágú snowdon, fehér, bordó, lila, margaréta anyatövek darabja 20 Ft. Megrendelhető 200 Ft-tól utánvéttel, Lippai kertészet, 4002 Debrecen, pf.: 170. VEGYES Mindennemű takarítást vállalunk. Megrendelhető közületeknek is. Telefon: 10-647. KÖLTÖZTETÉST, BÚTOR-, ZONGORAés PÁNCÉLSZEKRÉNYSZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK. Schreer Ottó, Pécs, Nagy J. u. 6. Telefen: 20-270. Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítása. nyugati vegyszerekkel. Garancia! lelefon; 23- 920. Napstúdió. Solárium az Irányi D. téren (Búza téren). Nyitva: 9—19-ig. Közúti áruszállítás, költöztetés, 1—6 tonnás kocsikkal. Telefon: 24- 897. KÖLTÖZTETÉS, BÚTORSZÁLLÍTÁS árengedménnyel. 23-308. Fregoli különböző minőség Den, panel fúrás, szögbelövés, lakberen- dezesi tárgyak felszerelése. Telefon: 29-094, Roczkó. 1~6 .A, tonnáig. DÉLTÁV TEHERTAXI\ \ !a3777\ Vállalatok, magánosok, figyelem! Mindennemű földmunkát vállalunk, nagyteljesítményű Poc- lain TY 45-ös munkagépekkel. Telefon: 22-837. Családi házak villany- szerelését, villanyszerelés-javításokat, panelfúrást, rövid határidőre vállalok. Telefon: 29-827 — 17 utóm_____________ Általános iskolások korrepetálását vállalom, matematika, anyanyelv tantárgyakból, délelőtt, délután. Telefon: 30-788. Földmunkát, ciszterna, alap, csatorna ásását, épületbontást, romeltakarítást, tereprendezést, fakitermelést ■ kedvezményes áron, közületek részére is vállalok. Telefon: 28-247,___________ K árpitozott bútorok felújítását vállalom. Bi- harvári kárpitosmester. Berek u. 17. Telefon: 23-595. TAXI SZEMÉLY—TEHEK : T:10 961 Teherfuvarozást 1—12 tonnáig, pótkocsis szerelvényen + billencs- csel vállalunk. 22-392. CB: AU 13. cs. 28-430. Telefonügyeletet vállalok. „Megállapodás után” jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Kcrrepetálást vállal la kásán, nagy gyakorlaf- ta'l rendelkező tanárnő, alsó tagozatosoknak, minden tantárgyból. — „Eredmény” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Karosszériák teljes felújítása, fényezése, alváz-, üregvédelme. Elemcrerék, rendszámírás soronkívül. Trabanthoz, Ladákhoz, anyagot biztosítunk. — Pécs. Patacs, Fő u. 27. Adaptálás, tervezés, költségvetés-készítés, festés, mázolás, rövid határidővel. Telefon: 23-183.___________________ A nyanyelvi szinten nyelvoktatás, korrepetálás, főiskolai felvételi előkészítés, fordítás, lektorálás, társalgás. Telefon: 15-599. 15—17 óráig, vagy Pécs, pf.: 324.______________________ Csecsemő mellé gyermekszerető gondozónőt keresünk, a Pollack Kollégiumba, áprilisra és májusra. Levélcím: Fajzi, Békéscsaba, Kulich Itp. 9. B.__________ S zabadidőpartner,-, élettárs-, házasságközvetítés. Kérje tájékoztatónkat! Kapcsolat, Szombathely, pf.: 283. Alkotóközösségünk „A” kategóriás jogosítvány- nycj rendelkező árust keres motoros mozgó árudánkba, iparművészeti termékek árusításához, áprilisi kezdéssel, Balaton környékére, jutalékos rendszerben. Telefon: 06-1 890-659.