Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)

1985-02-11 / 40. szám

A Dunántúlt napló 1985. február 11., hétfr N icholas Schöffer, a Fran­ciaországban élő, világ­hírű magyar művész nemcsak különleges, szabad­téri kompozícióját, a Mobilt hagyta szülővárosára, Kalocsá­ra, hanem — újabban — egy kis apró dobozt — félig fényef­fektusokkal dolgozó műalkotást, félig játékszert — is a város­nak, pontosabban az ottani I. István Gimnáziumnak adomá­nyozott. A doboz, mely alig na­gyobb egy önálló rádióhangszó­rónál, alapos fejtörést okoz most néhány magyar vállalat­nak meg az Országos Oktatás- technikai Központnak, akiknek rövidesen el kell dönteniük: gyártsák-c Schöffer „varózsdo- bozát", s ha igen, kiknek, meny­nyit — és persze, mennyiért... Az első, francia változat ugyan­is körülbelül tízezer forintba ke­rül ... Rögtön elárulom, miért érde­mel ekkora figyelmet ez a ma­sina — többek közt a Neu­mann János Számítógéptudo­mányi Társaságét is, amely a fényorgonát — már csak a ben­ne levő apró lámpákat működ­tető mikroprocesszor miatt is — úgymond, szárnyai alá vette. Azért, mert Kalocsán, használat közben kiderült, hogy a doboz kiváló taneszköz lehet — vagy játékszer, vagy mind a kettő ... A közönséges konnektorból egy szál vezetékkel működtethető masina — mint egy nemrég megtartott pesti ötletbörzén Dá­niel Gézáné tanárnő és Kerényi Istvánná óvónő elmondották — alkalmas arra, hogy vele az ok­tatásban bármit szemléltesse­nek, illetve arra, hogy opálüveg ernyőjére képeke; vetítsenek. A megfelelően előkészített, meg- ra'zolt képek — a mögöttük más-más ütemben felvillanó lámpák révén mozgást szimulál­va — különösen az ovisok kép­zeletét ragadták meg (külön­ben még eléggé szórt figyelmü­ket lekötve), de szívesen dolgoz­tak velük a gimnazisták is: ők a legkülönbözőbb, színes ábrá­kat festették a lemezekre, s a látnivalóhoz illő zenével ,,kísér­ték" a maguk gyártotta, vége­érhetetlen montázssorokat.. . Nos, valószínűleg mindez nem győz meg mindenkit arról, hogy a kalocsai varázsdobozt — a gyerekek nevezték el így — az óvodai munkában vagy a mű­vészeti nevelésben használni le­het — még kevésbé, hogy kell; ez utóbbi szónak a nevelésben amúgy sincs valami jó csengé­se ... Tény, hogy a kalocsaiak tettek valamit a hasznosításáért, hiszen Schöffertől mindössze az­zal kapták meg: „találjanak ki vele valamit, hiszen a fény, a mozgás felcsigáz, ingerel..." — ám ők is tudják, hogy ez még nem minden. Dániel Istvánná a napokban tért haza Nizzából, ahol részt vett egy, az UNESCO által ren­dezett, a művészét! neveléssel foglalkozó nemzetközi konferen­cián. Tapasztalatairól így be­szélt: — Nizzában is bemutattuk zenével kísért képsorainkat, amelyeket a szakmai közönség nagy tetszéssel fogadott. Nizzai gyerekek is bemutatták más irá­nyú elképzeléseiket — egy má­sik, több változatot tudó doboz­ra. Az ipari, kereskedelmi tapo­gatózást mindez jó irányba vit­te, de az elhatározásokhoz, dön­tésekhez még idő kell... Varga J. Lipton a sztár Keleti szamovárral készülő tea a pécsi Elefánt presszóban Kérek egy csésze teát! Hogyan temet­kezünk? Ugye nehéz manapság még csak elképzelni is, hogy az em­beriség történetének kezdetén a halottakat a hozzátartozók vagy a legyőzők megették? A halottkultusz megjelenése utáni évezredekben ez a szokás elfe­lejtődött, s lényegében kiala­kultak a mai temetkezési mó­dok, azaz a hamvasztás, elföl- delés, sírkamrába helyezés. Manapság az elhunytak leg­nagyobb részét földbe temetik — sírba vagy sírboltba —, de egyre több halottat hamvasz­tanak. A temetéseknél meg­szűnt a korábbi osztályba soro­lás —, furcsa is volt, hogy kü­lönböző kategóriák szerint te­mették a halottakat — most a temettető választja kj a kellé­keket, ő dönti el, hogy 1300 vagy 10 000 forintos koporsó. 300 vagy 1800 forintos szemfedő legyen. Drága-e a temetés nálunk? Alapvetően ezt a koporsó és a szemfedő határozza meg, hisz például a sírhely Pécsett 1000 —1250 forint. A búcsúztatás költsége sem magas, s társa­dalmi temetéseknél szintén a temettető dönti el, hogy kér-e zenét, kórust. Sok kritika éri a búcsúztatókat, hogy szinte szab­vány szerint mondják el a be­szédet. Egyik oka talán az lehet, hogy nincsenek sokon ... Az utóbbi években egyre keveseb­ben vannak azok, akik úgy ér­zik. okkor tisztességes g teme­tés. ha mindenből a legdrágáb­bat rendelik meg a temetkezési, vállalatnál. Persze a költségeket alapo­san megemeli, ha a hozzátar­tozók kriptába helyezik halott­jukat, ennek ellenére szinte mindig több az igény, mint a hely. A temetkezési vállalat a helyet adja el, minden parcel­lánál az első sorokban. A há­romszemélyes kriptahely ára 7500, a hatszemélyesé 7800, a kilencszemélyesé 9000 forint és ehhez jön méq a sírbolt meg­építése 35—40 000 forintért, va­lamint a keret, fedlap, sírem­lék. Manapsáq naqvon ritka, hogy az elhunyttal valamilyen használati tárgyat, ékszert is el­temetnek. A hosszú .várakozási idő elle­nére egyre több a hamvasztás. Majd két éve lehetőség van a hamvak hazavitelére, szétszórá­sára, ez utóbbira azonban egye­lőre csak a fővárosban, ahol er­re a célra külön parcellát ala­kítottak ki. A hamvak hazavite­lének engedélyezése furcsa ese­teket is eredményez: a feleség az elhunyt férj hamvait tartal­mazó urnát hozavitte. Az anyó­sa viszont beperelte azzal az in­dokkal, hogv ez sérti őt á ke­gyeleti jog gyakorlásában ... R. N. Ilyen hidegben nem árt a lé­lekmelegítő! Van, aki a kávéra, forralt borra esküszik, míg más kitart a forró tea mellett. Kör­benéztünk Pécs vendéglátóegy­ségeiben: hol, milyen aromá­val. ízesített teát kínálnak a ven­dégeknek. Kínálnak? Azt nem! Még csak nem is ajánlják a pirosra, kék­re fagyott orrú, kezű vendégek­nek a gyomormelegítőt. Pedig jó lenne! Mert például kevesen tudják azt, hogy az Elefánt ká­vézóban különleges ízű teák kaphatók. A sima, filteres Lip- tont a citrom mellett „megbo- londíthatják" szegfűszeggel, fa­héjjal, triplisec-kel vagy rum­mal. Persze az ár is e szerint változik: 6 forintról 20,35 fo­rintra is emelkedhet. Itt üqyel­Tudom: ha egy bűncselek­mény tárgyalását követően im­már jogerős ítélet jelenti az ügy lezárását, fölösleges a tör­téntek felett morfondírozni. A tények számba lettek véve, mér­legre téve, kellően értékelve. Mégis, először a térképhez for­dultam: Bosta, Szőke, Regenye, Szalánta, Szilvás, Görcsöny — alig néhány kilométer sugarú kör, néhol mezei utakkal össze­kötve. Aztán megnéztem: milyen nap is volt múlt év ápri­lis 13-a. Borús, esős. A hold ugyan egész éjszaka az égbol­ton volt, de a felhők eltakarták fényét. Sötétek, sárosak voltak a mezei utak. Ezen a napon a lapunk utolsó oldalán egy ri­port címe ez volt: Villanó pen­gék. * L. T. a késével hadonászott. Fekete nyelű tőr volt, mindkét vádlott látta, L. T. azonban úgy nek a hangulatra is — orosz szamovárban forrázzák le a „te- ászacskókat”. Az Éva cukrászdában már ki­alakult a teás vendégkör. Van, ■aki a reggeli, más pedig az ötórai teáját fogyasztja a ro­mantikusan berendezett üzlet­ben. Ki a drágább — 7 forint — angol, ki az olcsóbb — 3,30 Ft — grúz teát issza a fehér porcelán csészékből. Múlt évben a Kolumbia cuk­rászda is megpróbálkozott tea- különlegességeket felszolgálni a vendégeinek. Kevés sikert arat­tak velük, mert idén már csak sima teát kapnak citromlével a melegségre vágyók. A patinás Nádorban még egy teát is sikk elfogyasztani. A vendég saját tetszése szerint édesíti, citromozza és forrázza véli, azon az éjszakán nem volt nála. Pedig kétszer is előkapta — milyen könnyen röppennek elő a kések a zsebekből! —, mígnem K. J. elvette tőle, el­dobta. Valahol az országúton, Szalánta után. Az ügy nem ebben a faluban kezdődött. A dobsai, fiatalkorú O. F. inni vágyott. Agyagpadló- jú vályogviskóban, apai nagy­anyja nevelésében nőtt fel. Mindössze két osztályát végezte el az általános iskolának, nem egészen beszámítható értelmi képességeiben. Délután elin­dult Szilvásba, onnan Szőkére, de az italbolt zárva volt. El­le a Lipton filtert 14 forintért. Csak akkor hervad el a hangu­lata kissé, ha épp Garzon-filtert talál az elé rakott tálcán. Ak­kor mit várhatna a Pannónia Hotel presszójában? Természe­tesen Garzon-filtert. Igaz, itt csak nyolc forintot számoltak fel érte. Bár mindkét helyen vál­tig bizonygatták az üzletvezetők, hogy a Garzon tea csak a reg­gelihez jár. Hogy kerül a dél­utáni vendégek asztalára? ... Ez a rövid séta azt bizonyítot­ta, hogy szinte mindenütt kap­ható tea. Az ár sehol nem azo­nos, és az ízek is mások. És per­sze sehol nem ajánlották a ven­dég figyelmébe ezt a kellemes, melegítő és frissítő italt. Kár, igazán kár. .. gyalogolt Szalántára, találko­zott L. T.-val —, akkor O. már cimborájával, K.-val együtt volt —, valamin összevesztek, némi kis bunyó is kialakult, L. ekkor vette először elő kését. De le­szerelték, mi több, ki is békült O.-val. Beültek — egészen zár­óráig — a Móricába. Sört it­tak, vettek is hat üveggel, le­gyen mit hazafelé iszogatni. Ám a fizetéskor — mintegy 300 forint volt a számla — L. nem találta a pénzét. O. megelőle­gezte, azzal, hogy L. majd visz- szaadja. Nekivágtak mindhárman gya­log az éjszakának. L. Szalánta A. E. A tárgyalóteremben A banditizmus Nem baj, ha olvashatatlan után hirtelen kapta magát, fu­tásnak eredt. K. érte utol — megint előkerült L. zsebéből a villogó pengéjű kés —, vissza­terelte, a tőrt eldobta, jól el­verték L.-t, mi több, hogy újból meg ne szökhessen, O. a csuk­lójára csatolta a nadrágszíját, így vonszolták L.-t végig a sö­tét éjszakán, faluról falura, órá­kon át, közben állandóan ütöt­ték, verték, rugdosták. Éjfél után értek Szőkére, ahol a ha­lálosan rémült L. egy ismerősét zörgette fel: adjon pénzt, hogy kifizethesse O.-t, de az elza­varta őket. Szőkéből kiérve is­mét verték áldozatukat, aki erő­sen vérzett már, egy útszéli pocsolyában megmosták az ar­cát, s továbbra is a szíjra fűz­ve vonszolták magukkal L.-t. Regényébe értek. A sötét, csendes faluban L. a földre fe­küdt, segítségért kiabált. Köz­ben 0. és K. verte, rugdalta. A hangoskodásra kijött a ház­ból L. nővére és férje, a két cimbora kereket oldott. L. esz­méletét vesztette, súlyos sérülé­seiből 28 nap alatt gyógyult fel. Az ügyet a Siklósi városi Bí­róság tárgyalta. A vád: különös kegyetlenséggel elkövetett sú­lyos testi sértés -bűntette, sze­mélyi szabadság megsértésének vétsége. Az ítélet: O. F. hal­mazati büntetésül, mint társ- tettes kétévi szabadságvesz­tés, K. J. 3 évi szabadságvesz­tés. Fellebbeztek enyhítésért. A Baranya Megyei Bíróság az ítéletet helybenhagyta. Az indoklásból: „... a sér­tett által elszenvedett számta­lan sérülésből megállapítható, hogy a vádlottak rendkívüli ke­gyetlenséggel bántak L.-lel, órákon keresztül ütlegelték, rugdosták ... A vádlottak eljá­rásában már a banditizmus je­gyei találhatók ..." Mészáros Attila Nincsen pecsét pecsét nélkül A Meseautó c. film hivatalno­ka,' Kabos Gyula, finoman, két ujjal érintette a papírhoz, ám előtte rálehelt, s csak minden második leütés előtt nyomta a festékes párnába. Ilyen spóroló­san ma már talán senki nem stemplizik. Példát inkább Mark Twaih koldus-királyfijától vesz­nek, oki — rendeltetését nem ismerve — diótörésre használta a kincstári pecsétet. Az ilyen strapát csak a vasból készült postai dátumbélyegzők bírják, o vulka-nizálással előállított gu­mibetűk nem sokáiq huppognak a papíron. Lekopik a felirat, le­het újat csináltatni, Keller József bélyegzőkészítő kisiparos szigorúan leszögezi: — Magánszemélynek személyi igazolvány felmutatása nélkül csak akkor készítek, ha a nevén és lokcímén kívül más adatnak nem kell szerepelni rajta. Ha a foglalkozását vagy titulusát is fel óhajtja tüntetni, annak va­lódiságát hiteltérdemlően iga­zolnia kell! Komoly dolog ez ké­rem, sokszor még a pecsétké­szíttetéshez is pecsét kell. Enél- kül ugyanis nem lehet újat ren­delni. (Idekívánkozik egy kivonat a nem létező bélyegzőkatalógus­ból: a háromszögletűt meósok vagy áruátvevők, az oválisát szakszervezetek, könyvtárak, a hatszögletűt orvosok használják, a téglalap alakú fejbélyegző­ként van nyilvántartva, míg a kör olakút — közepén o Magyar Népköztársaság címerével — csak állami szervek, intézmé­nyek nyomhatják a hivatalos okiratra.) — Ismerősöm csináltatott ma­gának egy plecsnit, melyen a következő két betű szerepelt: K. J. Ezt minden személyes tu­lajdonában levő tárgyra rá­nyomta. Azt jelentette: Lacikájé. Ez nem azt bizonyitja, hogy egyesek nem veszik komolyan a bélyegzőket? — Nézze, az a tapasztala­tom, hogy hazánkban mindenki pecsételni akar. Nem is tartják igazi vezetőnek azt, akinek leg­alább egy stempli nincs a fiók­jában. Egyes vállalatoknál ret­tentően szigorúan „megrágják", hogy ki használhatja, máshol a lehető leglezserebben kezelik. Egy idő után aztán ellenőrizhe­tetlenné válik, hogy kinél mi­lyen bélyegző van, és akkor az összesét le kell cserélni. Ilyen­kor a legokosabb, ha nem ugyanolyat csináltatnak, mint volt, mert ha azonos fazonú o régivel, ez visszaélésre adhat lehetőséget. — Egy statisztikai adat sze­rint Magyarországon minden tizedik ember rendelkezik vala­milyen pecséttel, ön mennyit használ? — Legalább öt darabot és mindegyikre szükség van. Egyi­ken szerepel a kisiparos felirat, a másikon fel van tüntetve, hogy hány százalék adót tartal­maz az elkészített bélyegző ára, a harmadikon az áll, hogy hova utalják át a forgolmi adómat (január elsejétől ugyanis nem nekem kell befizetnem), van méq egy „fizetve" és egy után­vétes pecsétem is. — Volt idő, amikor egy ok­mányon az aláírás is eléq volt. Hja, akkor még nagyobb biza­lommal voltak egymás iránt az emberek —• sóhajtozik a kisipa­ros. Ma már az elmosódott, ol- vashctatlan bélyegzőnek is na­gyobb a hitele, mint egy alá­írásnak. Stausz Csaba Játék? Taneszköz? A kalocsai varázsdoboz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents